Címke: Alpine

  • Az utolsó oltsa le a villanyt? Újabb veterán szakembert rúgott ki az Alpine

    Az utolsó oltsa le a villanyt? Újabb veterán szakembert rúgott ki az Alpine

    Még nem fejeződött be a hosszú ideje Enstone-ban szolgáló, magas rangú csapatszemélyzet kiáramlása a 2024-re a teljesítményben mélypontra zuhanó Alpine-nál: Rob White, a csapat műveleti igazgatója a legújabb távozó.

    White 2004 óta volt tagja az enstone-i istállónak, kezdetben a Renault motorfejlesztő részlegénél töltött be vezető pozíciót, így aktív szerepet vállalt a csapat és Fernando Alonso bajnoki címeinek megszerzésében a rákövetkező két évben. White 2016, a Renault újbóli hatalomátvétele idején vette át a műveleti igazgatói posztot, mostani menesztéséről pedig elsőként a BBC számolt be, akinek kérdésére a csapat el is ismerte a menesztés tényét.

    „Megerősíthetjük, hogy a szélesebb körű műveleti átszervezések keretében Rob White távozott a csapattól. A csapat hálás Rob erőfeszítéseiért az Enstone-ban és Viry-Chatillonban eltöltött hosszú pályafutása során, amely során a bajnoki győztes motorprogramot is vezette 2005-ben és 2006-ban. A legjobbakat kívánjuk neki a továbbiakhoz” – szól az Alpine közleménye.

    Az elmúlt egy év során a vezető beosztású személyzet egész garmadája hagyta el az Alpine-t: tavaly nyáron Otmar Szafnauer csapatvezető és Alan Permane sportigazgató távozott, az idei szezon kezdetén Matt Harman technikai igazgató, Dirk de Beer aerodinamikai vezető és Bob Bell főtervező követte példájukat.

    A legújabb hírek szerint az enstone-i alakulat történetének legnagyobb sikereit és legnagyobb botrányait is levezénylő korábbi csapatfőnök, Flavio Britore visszatért az istállóhoz, hogy a toborzásban segédkezzen.

    Váratlan visszatérés: Briatore újra egykor tönkretett csapatának dolgozik

    A személyzeti instabilitás pedig nemcsak a hátországban, hanem immár a pályán is tetten érhető: miután a Monacói Nagydíjon Esteban Ocon balul elsült manővere a csapattárs Pierre Gaslyvel való ütközésbe torkollott, a csapatfőnök Bruno Famin komoly következményeket helyezett kilátásba a 2021-es Magyar Nagydíj győztese számára – a paddock bennfentesei szerint pedig nem légből kapott gondolat, hogy ez akár a francia pilóta állására is kihatással lehet.

     

  • Váratlan visszatérés: Briatore újra egykor tönkretett csapatának dolgozik

    Váratlan visszatérés: Briatore újra egykor tönkretett csapatának dolgozik

    Az Alpine felkérte Flavio Briatorét, hogy segítsen újraszervezni az utóbbi években több kulcsembere által is elhagyott csapatot. Az olasz üzletember így 2009-es botrányos távozása után ismét az enstone-i istállónál ténykedik.

    Az újbóli egyesülésről hivatalos bejelentés ugyan nem érkezett, ám az olasz Corriere della Sera biztosan állítja, hogy Briatore újra annak az istállónak az alkalmazásában áll, amelyet korábban két évtizeden át ő vezetett. Az enstone-i csapat élére még akkor nevezték ki, amikor az Benetton néven volt ismert, majd a 2002-től kezdődő Renault-korszakban is megtartotta a pozícióját. A 90-es években Michael Schumacherrel, a 2000-es években pedig Fernando Alonsóval szerzett két-két világbajnoki címet, ám 2009-ben az F1 egyik legnagyobb botrányának kirobbanása után távoznia kellett, miután napvilágot látott, hogy maga is részese és kitervelője volt a 2008-as Szingapúri Nagydíj manipulálásának, amelyen Nelson Piquet Jr. szándékos balesetével hozták össze Alonso győzelmét.

    Briatore először örökös eltiltást kapott az F1-es tevékenységektől, de az olasz beperelte az FIA-t, és sikerült elérnie, hogy 2010-ben ezt az ítéletet visszavonják. Azóta így sem vállalt hivatalos tisztséget a Forma-1-ben, de üzleti érdekeltségei, valamint Alonso menedzsereként továbbra is több szállal kötődött a sporthoz.

    Flavio Briatore
    Fotó: Jo Klausmann/Racingline.hu

    A Renault neve és imázsa igencsak megsínylette az akkori botrányt, kulcsfontosságú partnerei hagyták el, mindezek nyomán hamarosan kiszállt az F1-ből, majd a csapat 2015-ig Lotus néven futott, ezt követően visszavásárolta azt a francia gyártó, 2021-től pedig sportmárkája, az Alpine nevével futtatja. Az olasz lap szerint a Renault vezérigazgatója, Luca de Meo kereste meg nemrég Briatorét, hogy kapcsolatai és tapasztalata révén segédkezzen a csapat újraszervezésében, amelyet az elmúlt pár évben magas tisztséget betöltő szakemberek egész sora hagyott el – ennek nyoma pedig meg is látszik az idénre a mezőny végére visszaesett autó teljesítményében.

    Briatore feladata elsősorban a toborzás és a csapatban végbemenő változások felügyelete, ami nem követeli meg, hogy napi szinten belefolyjon az Alpine munkájába, sem pedig a versenyhelyszíneken való jelenlétet. A forrás szerint mindenesetre a McLarennél számításait meg nem találó David Sanchez közelmúltbeli megszerzése már az ő közbenjárásának eredménye.

    A 74 éves Briatore márciusban tudatta a nyilvánossággal, hogy nemrég sikeres szívműtéten esett át, amely során egy jóindulatú daganatot távolítottak el a szervezetéből.

    Az Alpine és Briatore együttműködésének tartóssága a Corriere szerint azon is múlhat, hogy sikerül-e látványos javulást elérni a csapat teljesítményében 2026-ig.

    A 2008-as kémbotrány másik szellemi atyja, Pat Symonds már rövid kihagyás után visszatért a királykategóriába, és hét éven át a Forma-1 technikai igazgatójaként dolgozott a sport jövőbeli irányainak körvonalazásán, nemrég azonban távozott, hogy az F1-be való beszállásért harcoló Andrettihez csatlakozzon.

    Kiderült, hova szerződik az F1 leghíresebb botrányának szereplője

  • „Ennek következményei lesznek” – vajon padra ültetheti a csapattársának hajtó Ocont az Alpine?

    „Ennek következményei lesznek” – vajon padra ültetheti a csapattársának hajtó Ocont az Alpine?

    Méretes csapaton belüli balhé látszik kialakulni annak nyomán, hogy Esteban Ocon balul sikerült előzési manőverbe bocsátkozott Pierre Gasly ellen a Monacói Nagydíj első körében. A paddockban már arról beszélnek, Jack Doohan készülhet a debütálásra.

    A két Alpine ütközése egyike volt a verseny első körében történt baleseteknek: Ocon az alagút előtti kanyarban vállalt be belső íven egy előzést csapattársa, Gasly ellen, de nem tudta tisztán kivitelezni a manővert. Bár elé került, nem hagyott elég helyet Gasly számára, így bal hátsó kereke hozzáért honfitársa jobb elsőjéhez, ami a levegőbe repítette a 31-es rajtszámú Alpine-t. Ocon autója a földet érés után annyira megsérült, hogy a piros zászlót követő új rajthoz már nem állt fel, ellenben a 10. helyről startoló Gasly folytatni tudta, és végül el is jutott a célig ugyanebben a pozícióban, megszerezve idei első pontját.

    Az Alpine csapatfőnöke, Bruno Famin már a verseny alatt dühös nyilatkozatot adott a francia Canal Plusnak, amelyben elmondta, nem hagyják reakció nélkül a történteket.

    „Nagyon szomorú, hogy ez megtörténhetett. Esteban támadása egyáltalán nem volt helyénvaló. Pontosan ez az, amit sohasem akarunk látni, és ennek következményei lesznek. Az első körben a Portier nem az a hely, ahol az ember támadást indít a csapattársa ellen, és nem hagy neki helyet” – mondta a csapatfőnök.

    Még szintén nem ért véget a verseny, amikor Ocon a közösségi oldalán megosztott üzenetben magára vállalta a felelősséget a történtekért. „A mai baleset az én hibám volt. Túl kicsi volt ott a hely, ezért bocsánatot kérek a csapattól.”

    A teljesítményben idénre jelentősen visszaeső Alpine számára idén talán nagyobb ára is van minden hibának, mint az elmúlt években, amikor a középmezőnyt erősítették: egyelőre két pont áll a nevük mellett, vagyis a tabella alsó traktusában küzdenek, s a szezon végén akár egy-egy pont is dönthet a bajnoki pozíciókról és tízmillió dolláros nagyságrendű kifizetésekről a Haas, a Williams és a Sauber elleni csatájukban.

    A felügyelők szerint szabálytalan is volt a megmozdulás, így 5 rajthelyes büntetéssel sújtották Ocont a Kanadai Nagydíjra. Hogy Famin milyen következményekre gondolhatott, arról egyelőre csak találgatások vannak, de annak fényében, hogy a hírek szerint Ocon már év végi távozását fontolgatja, és a két francia pilóta között sem felhőtlen a viszony, a paddockban mozgó néhány médium már annak a lehetőségét is felvetette, hogy az Alpine akár szezon közben lecserélheti Ocont a pilótafülkében. A Sky Sports riportere, Ted Kravitz számolt be a futam után arról, hogy Famin a történtek óta már lefolytatott egy telefonbeszélgetést az Alpine tartalékpilótájával, Jack Doohannel – ami persze még bármit jelenthet. A 21 éves ausztrál tavaly a harmadik helyen zárta a Forma-2 szezonját, idén pedig már teljes egészében az Alpine-nál végzendő feladataira koncentrál.

    Leclerc végre megtörte az átkot, győzelemre vezette a Ferrarit Monacóban

  • A McLarennél tett rövid kitérő után a szenvedő Alpine-nál kötött ki a Ferrari korábbi mérnöke

    A McLarennél tett rövid kitérő után a szenvedő Alpine-nál kötött ki a Ferrari korábbi mérnöke

    Az Alpine bejelentette, hogy David Sanchez lesz a csapat új ügyvezető technikai igazgatója. A francia mérnök korábban éveken át dolgozott a Ferrarinál, a McLarentől viszont mindössze néhány hónap után távozott.

    Mozgalmas időszakot él át David Sanchez, akinek a neve az elmúlt bő egy évben többször is előkerült a sajtóban. Azok után, hogy a Ferrarinál tíz évet lehúzott az aerodinamikai részleg vezetőjeként, majd a járműkoncepcióért felelős mérnökként, a 2023-as idénynyitó után elhagyta a Scuderiát. Az idei év elején aztán megkezdte a munkát a McLarennél, de mindössze három hónap után a felek útjai elváltak.

    Sanchez azonban ismét talált munkát, ugyanis az Alpine bejelentette, hogy szerződtette őt. A francia szakember az újonnan létrehozott ügyvezető technikai igazgatói pozíciót fogja betölteni, és a teljesítménnyel kapcsolatos, valamint a műszaki és az aerodinamikai területekért fog felelni. Ő maga közvetlenül Bruno Famin csapatfőnöknek jelent, a közvetlen beosztottjai pedig Ciaron Pilbeam, Joe Burnell és David Wheater, vagyis az említett területek felelősei lesznek.

    Sanchez nem először vállal munkát az enstone-i alakulatnál, hiszen 2005-ben ott kezdte meg Forma–1-es pályafutását a Renault junior aerodinamikai szakembereként. Abban az évben részese volt a francia márka első világbajnoki címeinek, hiszen Fernando Alonso révén az egyéni, valamint a konstruktőri elsőséget is megszerezték.

    Nem azt kapta, amit ígértek, három hónap után elhagyja a McLarent a Ferraritól szerzett technikai igazgató

    Ami az Alpine-t illeti, az istálló borzalmasan rosszul kezdte az idei szezont. Azok után, hogy 2022-ben a negyedik, tavaly pedig a hatodik pozíciót szerezték meg a csapatok közötti összevetésben, ebben az idényben öt forduló után továbbra is pont nélkül állnak, így a bajnokság kilencedik helyét foglalják el, holtversenyben a hivatalosan előttük lévő Williamsszel és a mögöttük álló Sauberrel.

    „Örömmel üdvözlöm Davidot újra Enstone-ban, ahol 2005-ben megkezdte pályafutását – jelentette ki Famin. – Ez egy kulcsfontosságú kinevezés annak érdekében, hogy csapatként mindent optimalizáljunk, és a teljesítmény terén a megfelelő területekre összpontosítsunk. Egyértelmű, hogy az autó teljesítménye, illetve a fejlesztési lépcső nem a megfelelő ütemben haladt az ambícióinkhoz képest. Alig várjuk, hogy üdvözölhessük Davidot, és keményen dolgozhassunk együtt a végső siker eléréséért.”

    „Izgatottan várom ezt a kihívást az Alpine-nál – ezek már Sanchez szavai. – Alig várom, hogy újra Enstone-ban dolgozhassak, azon a helyen, ahol megkezdtem a Forma–1-es pályafutásomat. Ennél a csapatnál mindig is megannyi fantasztikus ember tevékenykedett, és nyilvánvalóan rengeteg a potenciál. Nagy feladat előtt állunk, hogy javítsunk a pályán nyújtott teljesítményen, és ez a fajta kihívás motivál engem. Nagyon is készen állok a kezdésre, és alig várom, hogy újra együtt dolgozhassak az enstone-i és a viryi technikai gárdával, azzal a kizárólagos céllal, hogy újra rendszeresen szállítsunk sikereket ennek a nagyszerű csapatnak.”

  • Elhunyt az F1-es bajnokságokat nyerő csapat jogelődjének alapítója

    Elhunyt az F1-es bajnokságokat nyerő csapat jogelődjének alapítója

    Szívbetegség miatt 86 évesen elhunyt Ted Toleman, a Toleman F1-es csapatának társalapítója, aminek jogutódja a mai Alpine. A korábbi istállóra Ayrton Senna debütálási lehetőségének megadásától emlékezhetnek a legtöbben, de öröksége a mai napig megmaradt.

    Szomorú hírt kapott az autósport világa, szerdán ugyanis 86 éves korában elhunyt Ted Toleman, a korábbi Toleman csapatának társalapítója. A néhai üzletember a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában halt meg a hosszan tartó szívbetegsége kapcsán bekövetkezett komplikációk miatt. A hírt családja erősítette meg.

    Toleman leginkább a Forma–1-es szerepvállalása miatt vált ismertté: 1980-ban a családi céggel benevezett a világbajnokságba, és a következő év negyedik hétvégéjén be is mutatkozhatott az új istálló. A debütálás azonban finoman szólva sem volt dicsőséges: Brian Henton és Derek Warwick is csak egy-egy futamra kvalifikálta magát, de pontot azon sem szereztek.

    A következő szezonban már jóval több versenyen vehettek részt Warwick és Teo Fabi révén, ám a pontszerzés továbbra sem jött össze. Ahogyan az 1983-as idény nagy részében sem, ám az utolsó négy fordulóban a brit pilóta kivétel nélkül az első hatban ért célba, és Bruno Giacomellinek is összejött egy hatodik hely.

    1984-ben jött a nagy áttörés, ugyanis náluk kezdte meg Forma–1-es karrierjét egy bizonyos Ayrton Senna, akire például a Makaóban nyújtott teljesítménye miatt figyeltek fel. A későbbi háromszoros világbajnok már a második futamán feliratkozott a pontszerzők közé, később pedig háromszor is felállhatott a dobogóra. Az idény során három csapattársa is volt, de csak Stefan Johansson tudott összekaparni egy negyedik helyet. Összességében 16 pontot szereztek, ami történetük legfényesebb helyezésére, a hetedik helyre volt elég a konstruktőri tabellán.

    A következő szezon viszont már a hattyúdalt jelentette: az első három futamon el sem tudtak indulni, majd később sem szereztek pontot. Az azt követő holtszezonban pedig korábbi szponzoruk, a Benetton felvásárolta a csapatot. Ezen a néven Michael Schumacher révén két egyéni és egy konstruktőri bajnoki címet szereztek, majd az istállóból Renault lett, és Fernando Alonsóval kétszer is dupláztak. Az alakulat jelenleg is létezik, 2021 óta Alpine néven.

    Családja szerint Toleman az F1-en kívül „lelkes kalandor” volt. A Forma–1 mellett a Dakar-ralin és a Le Mans-i 24 órás versenyen is próbálkozott. Miután az F1-es szerepvállalás véget ért számára, az ausztráliai Gold Coast és Manila között utazgatott feleségével, Maitie-vel.

    Szomorúan hallom, hogy elhunyt Ted Toleman – reagált a hírre Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója. – Nagyon sokat adott a Forma–1-nek, az eredménye és az öröksége pedig mindig a történelmünk részei maradnak. Gondolataink a családja és a barátai körül forognak ezekben a szomorú időkben.”

    Verstappen, Schumacher, Hamilton, Senna: ki miben jobb a másiknál? 1. rész

  • Négy futam a mélyben elég volt – máris eladósorba került az Alpine?

    Négy futam a mélyben elég volt – máris eladósorba került az Alpine?

    A 2024-es F1-es erősorrendben az előző évhez mért legnagyobb zuhanást az Alpine szenvedte el, a szuzukai paddockban pedig máris szárnyra kaptak híresztelések arról, hogy a Renault fontolóra veheti gyári csapatának eladását.

    A Renaul 2016-ban tért vissza gyári nevezőként a Forma-1-be, visszavásárolva az enstone-i istállót a Lotustól, 2017-től egészen a tavalyi évig pedig stabil tagja volt a középmezőnynek, minden évben a 4. és a 6. hely között végezve a konstruktőri tabellán. 2021-től a gyártó a sportautórészlege után Alpine névre keresztelte át az istállót, ami 2022-ben a Hungaroringen győzelmet is szerzett, és abban az évben negyedik volt a tabellán. A fejlődés ígéretesnek tűnt, ám további előrelépés helyett széthullás, vezető pozícióban lévő szakemberek sorának távozása következett, így idén már a tavalyi két dobogó megismétlése is egészen távolinak tűnik: négy futam után az Alpine az utolsó, 10. helyen áll a bajnokságban, s még a másik két nullapontos csapatnak, a Williamsnek és a Saubernek is csak mögé rangsorolódik azzal, hogy a legjobb eredménye a célban idáig két 13. hely.

    Az Autosport írja a szuzukai paddockban hallottak alapján, hogy a sikertelenség nyomán – ami egy gyári istálló számára különösen kellemetlen – az Alpine-nál immár nyitottak rá, hogy megfontolják a csapat felvásárlására érkező ajánlatokat. Amelyek meg is szaporodtak az idei szezon kezdetével annak reményében, hogy a gyengélkedő istállóhoz alacsonyabb áron lehetne hozzájutni.

    Az Alpine hónapok óta színlelte, hogy minden rendben van

    A csapat kiszállása már az F1 felső köreiben is beszédtéma lehetett, hiszen az Autosport tudomására jutott információ szerint az istálló eladását ahhoz a feltételhez kötné a sport, ha a Renault motorgyártóként még éveken át a mezőny tagja maradna – a sejtések szerint kiszállásuk legkorábbi dátuma 2029 vége.

    Ez érthető és indokolt is lenne abból a szempontból, hogy a többi gyártóhoz hasonlóan már a Renault-nál is előrehaladottak a 2026-os új motorformula fejlesztésének munkálatai. A motorgyártó marasztalásával nem veszne kárba az eddigi befektetés, és az alkalmazottak is végezhetnék tovább a munkájukat. Hátrány lehet viszont a lehetséges új tulajdonos számára, hogy éveken át Renault-motorokat kellene használnia, hiszen a hírek szerint ez keresztülhúzná egyes érdeklődők terveit.

    Az Andretti számára például – amely alakulat 11. csapatként történő nevezését az F1 visszautasította – kapóra jöhetne egy eladó istálló, ám Michael Andrettiék éppen azt a vállalást tették, hogy néhány éven belül a General Motors, vélhetően a Cadillac neve alatt saját fejlesztésű erőforrást hoz a sportba.

  • Az F1-es szezon eddigi legnagyobb vesztese aláírta a versailles-i szerződést

    Az F1-es szezon eddigi legnagyobb vesztese aláírta a versailles-i szerződést

    No nem arról van szó, hogy bárki is békediktátumra kényszerítette volna Pierre Gaslyt, ellenben a francia a Forma-1 után egy másik sportba, a labdarúgásba is beszállt.

    Gasly ugyanis kisebbségi társtulajdonosa lett az FC Versailles futballcsapatának, amely jelenleg a francia harmadosztály tabellájának középmezőnyében, a 10. helyen tanyázik. A csapat tulajdonosi köre ezzel háromfősre bővült, Gasly Alexandre Mulliez és Fabien Lazare mellé érkezett.

    A francia pilóta F1-es szezonja rémálomszerűen indult, hiszen az Alpine az erősorrend végére zuhant, s a 2020-as Olasz Nagydíj győztese Bahreinben csak a 18. helyen ért célba, Szaúd-Arábiában pedig váltóhiba miatt az első kör végén a garázsba parkolt. Két futam után az utolsó, 21. helyen áll az egyéni tabellán. Ezek után felüdülés a 28 éves pilóta számára, hogy valami új projektbe vághatott.

    „Örülök, hogy részt vehetek az FC Versailles munkájában, mert mindig is szerettem volna beszállni a profi labdarúgásba. Alexandre, Fabien és én közös értékekben és célokban osztozunk, és megvan bennünk az a versenyszellem, ami segíteni fog minket abban, hogy a helyes irányba fejlesszük a csapatot. Ez egy gyönyörű történet kezdete. Hajrá, Versailles!” – olvashatók Gasly szavai a csapat közleményében.

    Párizs elővárosának csapata azzal büszkélkedhet, hogy korábban a fiatal Thierry Henry is viselte a kék mezét, fennállásának legnagyobb sikerét pedig két éve, 2022-ben érte el az együttes, amikor elődöntőig jutott a Francia Kupában.

    Nem Gasly az első F1-es pilóta, aki más sportba is pénzügyileg beszáll, Lewis Hamilton például a Denver Broncos NFL-csapatban, Valtteri Bottas pedig a finn jégkorongligában szereplő Lahti Pelicansban társtulajdonos.

    Az Alpine hónapok óta színlelte, hogy minden rendben van

  • Az Alpine hónapok óta színlelte, hogy minden rendben van

    Az Alpine hónapok óta színlelte, hogy minden rendben van

    Az Alpine vált a Forma-1 sereghajtó csapatává, és az egyik versenyzőjük elárulta, hogy már a tavalyi év végén szembesültek azzal, hogy gondok lesznek.

    A februári autóbemutatón tehát már tudták, hogy a helyzet egyáltalán nem rózsás, bár akkor ennek még nem voltak nyomai a külvilág számára. A tesztelésen látottakból pedig már sokan levonták a következtetést, hogy az Alpine várhatóan hátraesik az erősorrendben, és Esteban Ocon elmondta: a csapatnál már több hónapja sejtették, hogy ez vár rájuk.

    „Decemberben, a szimulátorban történt. Azt hiszem, akkor fogtuk fel, hogy megoldandó problémáink vannak. Akkor szembesültünk vele” – idézte az Alpine versenyzőjét a RacingNews365.

    „Az év során javulnunk kell, lépésről lépésre. Ehhez természetesen időre lesz szükség, nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni. Azt tervezzük, hogy egész évben gyártunk fejlesztéseket, és azt reméljük, mindegyikkel fejlődni fogunk.” 

    A szezonnyitón az Alpine pilótái indultak az utolsó sorból, és a második időmérőn sem jutottak túl a Q1-en.

    Újabb kulcsemberek hagyják el az Alpine süllyedő hajóját

  • Alonsót követi a régi harcostársa az Alpine-tól menekülve

    Alonsót követi a régi harcostársa az Alpine-tól menekülve

    Az Alpine sorra menesztette vagy vesztette el a menedzsment fontos láncszemeit az elmúlt hónapokban, ennek legújabb példája a veterán Bob Bell.

    Bob Bell 1997 óta összesen három ciklusban dolgozott a jelenleg Alpine nevű csapatnál és jogelődeinél, 2005-ben és 2006-ban ő volt az istálló technikai igazgatója, amikor Fernando Alonso megnyerte a Renault színeiben a világbajnokságot. Az F1-es karrierje viszont már 1982-ben elkezdődött, a McLarennél, így a wokingiak több évtizeddel ezelőtti sikerkorszakában is aktív szerepet játszott. Átmenetileg a Renault csapatfőnöke is lett a szingapúri ütközésbotrány miatt távozó Flavio Briatore helyén, valamint a 2011-től 2013-ig a Mercedesnél dolgozott.

    Bell 2018-tól tanácsadóként segítette az enstone-i csapatot, majd feladatai közül teljesen kikerült az F1, és a versenyzésben használt technológia más területeken való felhasználásában dolgozott. Az Autosport azt írja, lánya, Katy az Alpine-nál dolgozik elektronikus rendszerekkel foglalkozó mérnökként.

    A szakembernek az új F1-es csapata is megvan: az Aston Martinhoz, vagyis Alonso gárdájához igazolt, akihez régi ismertség fűzi. Bell azt mondta, lenyűgözte az Aston Martin fejlődése, és nagyon motiváltnak érzi magát. A BBC tudósítása alapján saját maga döntött úgy, hogy elhagyja az Alpine-t.

    Az Alpine bejelentette, hogy a McLaren mintájára hárompilléres struktúrát alakít ki a csapat vezetésében: Joe Burnell a mérnöki részleg, David Wheater az aerodinamikai részleg, Ciaron Pilbeam pedig a teljesítményért felelős részleg vezetője lett. Ahhoz viszont biztos idő kell, hogy kirángassák a soha nem látott mélységbe süllyedő csapatot a gödörből, hiszen a kiszámíthatatlan és lassú autó a leglassabbnak bizonyult a mezőnyben az idény első versenyén.

    Korábbi bajnokcsapat az F1 új sereghajtója – mi történik az Alpine-nál?

  • Webber korábbi versenymérnöke megkapta az F1 leghálátlanabb feladatát

    Webber korábbi versenymérnöke megkapta az F1 leghálátlanabb feladatát

    Megerősítette vezető beosztású technikai szakembereinek távozását az új F1-es szezonban küszködő Alpine, s már ki is nevezte helyetteseiket: a technikai igazgatói posztot három ember tölti be mostantól.

    Mint arról a Bahreini Nagydíj hétvégéjén beszámoltunk, beadta a felmondását az Alpine-nál a technikai igazgató Matt Harman és az aerodinamikai részleget vezető Dirk de Beer. A két szakember távozását most a csapat is hivatalos közleményben erősítette meg.

    Az éveken át a középmezőny stabil tagjának számító, az idei szezonnyitón azonban az időmérős- és a versenytempó terén is a tíz csapat leggyengébbjének mutatkozó Alpine egyúttal új kezekbe adta a technikai stáb vezetését, a feladatokon pedig három, már régóta Enstone-ban dolgozó szakember osztozik: Joe Burnell a mérnöki részleg, David Wheater az aerodinamikai részleg, Ciaron Pilbeam pedig a teljesítményért felelős részleg vezetője lett.

    Közülük Pilbeam neve lehet a leginkább ismerős, hiszen korábban hosszú ideig a Red Bullnál dolgozott egy sokkal inkább rivaldafényben lévő szerepkörben: 2007 és 2012 között Mark Webber versenymérnöke volt. Az ausztrál mind a kilenc futamgyőzelmében segédkezett, ám Webber utolsó F1-es évében a 2013-as sepangi „Multi-21” botrányból már kimaradt, hiszen arra az évre átigazolt az akkor még Lotus néven futó enstone-i csapathoz. Később megfordult a McLarennél is, de 2017-ben vezető versenymérnökként visszatért a Renault-hoz, most pedig megkapta eddigi legnagyobb felelősséggel járó beosztását, ahol felettese már csak a csapatvezető Bruno Famin.

    Korábbi bajnokcsapat az F1 új sereghajtója – mi történik az Alpine-nál?

    „Szervezeti változtatások mellett döntöttünk, hiszen egyértelműen látjuk, hogy teljesítményszintben nem vagyunk ott, ahol akarunk és ahol lennünk kell. Itt volt az ideje, hogy lépjünk a pozíciókat illetően” – magyarázta a bejelentést Famin.

    „Az új, három pilléren nyugvó szervezet három technikai igazgatóból áll, akik mind eltérő területre specializálódtak, az egyes műszaki területeink így könnyebben együttműködnek majd, hozzájárulva, hogy a gyárból a teljesítmény eljusson a versenypályára.”

    Az Alpine az elmúlt egy év során komoly haderőt veszített el a csapat vezetőségében és technikai személyzetében: menesztés vagy felmondás következtében távozott Otmar Szafnauer, Alan Permane, Pat Fry és Davide Brivio, hozzájuk csatlakozott most Harman és De Beer.