Címke: AlphaTauri

  • Az oltások segítenek abban, hogy teljes lehessen a 2021-es F1 szezon

    Az oltások segítenek abban, hogy teljes lehessen a 2021-es F1 szezon

    Az F1 reménykedik abban, hogy a koronavírus-járvány helyzet ellenére lemehet a tervezett 23 hétvégéjük, a 2021-es versenynaptárból. Melbourne, Kína és Vietnám nem az eredeti terveknek megfelelően lesz megtartva, de Imola és Portimao csatlakozhatott az utolsó pillanatban. A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn reméli, hogy a jelenlegi versenynaptárban foglaltakat azonban már teljesíteni tudják majd. Így nyilatkozott a bahreini tesztek alatt:

    „Tavaly megmutattuk, hogy tudjuk kezelni a COVID-19 okozta nehézségeket. Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy idén teljes szezonunk lehet, ahogy azt elterveztük. Persze, soha nem tudhatjuk, hogy szükség lesz-e esetlegesen további módosításokra, de hiszem, hogy a legrosszabb részén már túl vagyunk a dolognak.”

    A helyzeten sokat segít az, hogy a száguldó cirkuszból egyre többen oltatják be magukat. Sergio Perez és Carlos Sainz is megerősítette, hogy éltek a bahreini szervezők ajánlotta lehetőséggel, és két teljes adagos Pfizer-BioNTech oltást kaptak. A Red Bullos Perez így nyilatkozott:

    „Számomra kifejezetten jó volt a bahreiniek ajánlata, mert nem tudom megmondani, hogy mikor jutottam volna el újra Mexikóba.”

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost pedig elmondta, hogy a teljes faenzai kiscsapat élt ugyanezen lehetőséggel:

    „Egy vagy két nappal tovább maradunk az első futamot követően, hogy megkaphassuk a második adagot. Első az egészség. Köszönettel tartozunk ezért a lehetőségért Bahreinnek, mivel Európában nem tudom, hogy meddig kellett volna várni, főleg Ausztriában vagy Olaszországban.”

    Max Verstappen is megkapta az oltást még Bahreinbe indulása előtt, ő ennyit mondott róla:

    „Végsősoron mindenki meg kell majd, hogy kapja. Ráadásul utazunk, így jobb ez mindenki szempontjából, akikkel eközben kapcsolatba kerülünk.”

    A Forma-1 igazgatója, Stefano Domenicali így beszélt erről az arab országban:

    „Célunk az, hogy megpróbáljuk teljesíteni a teljes szezont, még akkor is, ha ez nehéz ügy lesz logisztikailag nézve.”

  • Tanabe szerint tudnak még fejlődni a Honda csapatai

    Tanabe szerint tudnak még fejlődni a Honda csapatai

    A Honda hivatalos motorgyártóként az utolsó évét kezdte meg a Forma-1-ben. A japán erőforrás gyártója amit csak tud, megtesz azért, hogy megfelelő motorral álljanak elő, és úgy tűnik, hogy rátaláltak a helyes útra. A Honda név nem csak nagyban látható a Red Bull Racing és az AlphaTauri hátsó szárnyain, de az időeredmények alapján is jól teljesítenek.

    Max Verstappen és Yuki Tsunoda kicsit harcoltak is már egymással vasárnap, a hétvége leggyorsabb köréért. Végül a holland nyert, de csak egy tizeddel. Hízhat tehát a Honda mája, de Toyoharu Tanabe inkább üzletibb szemlélettel közelíti meg a dolgot:

    „Ez a kielégítő mennyiségű futásteljesítmény lehetővé teszi azt, hogy rengeteg értékes adattal és releváns adattal készülhessünk az első versenyre.”

    A gyártó biztató sajtóközleménye ellenére azonban úgy véli, dolgos két hét vár rájuk. A teszten ugyan jól mentek, de még bőven akadnak területek, amiben lehet fejlődni, tette hozzá Tanabe:

    „Mint minden év eleji teszten, voltak gondok az erőforrással vagy az autó vázával, de összességében a megbízhatósága és az általános teljesítményszintje mindkét autónak jó, és sikerült teljesítenünk az eltervezett programokat, mindkét csapattal.”

  • Tsunoda: Sosem volt még ekkora tapadásom korábban

    Tsunoda: Sosem volt még ekkora tapadásom korábban

    Yuki Tsunodára érdemes odafigyelni. Ez persze nem újkeletű dolog, mivel rendkívül erős, és figyelemreméltó szezont futott tavaly a Formula 2-ben. Az előszezoni teszt második leggyorsabb idejét futó japán elmondta milyen is volt ez a háromnapos teszt.

    „Ma különösen jó volt. Rengeteget tudtunk fejlődni, nem voltak problémáink és csak a körözésre kellett koncentrálnom. Szombaton rengeteg balszerencsénk volt, de ma minden a helyén volt. A Honda mérnökei remek munkát végeztek.” – mondta Tsunoda.

    „Nagyon magabiztos voltam az egész gyakorlás alatt. 91 kört mentem, és nagyon jó volt.” – mondta Tsunoda, akinek a teszt végére jutott pár kvalifikáció szimuláció is, és mondhatni élvezte a körözést:

    „Nagyon jól éreztem magam a C5-ös gumikeveréken, ami a leglágyabb a kínálatban. Sosem éreztem még ekkora tapadást korábban. Szóval igazán élveztem is. Nagyon sokat tanultam ezekről az abroncsokról. Különösen azért, mert rengeteg versenyszimulációt csináltam. Gumikezelésben sokat léptem előre.” – zárta Tsunoda.

  • Utolsó tesztnap: Verstappen végzett az élen, probléma az Aston Martinnál

    Utolsó tesztnap: Verstappen végzett az élen, probléma az Aston Martinnál

    Max Verstappen futotta a leggyorsabb köridőt a szezon előtti teszt utolsó napján.

    Délelőtt Sergio Pérez ért fel az első pozícióba, míg az ebéd utáni szakaszban a csapattársa folytatta ezt a tendenciát. Az alakulatok első sorban a hosszú etapokra koncentráltak, majd ahogy telt az idő, egyre többen merészkedtek ki egy-egy időmérős szimulációra.

    A Mercedes és Lewis Hamilton, csakúgy, mint eddig mindhárom nap, egy órával a gyakorlás megkezdése után ment ki a pályára, míg a többiek addigra már jócskán dolgoztak. Az utolsó órákban Kimi Räikkönen és Yuki Tsunoda vívott ádáz csatát az első helyért. A buliba beszállt a holland is, ám csak a japán fiatal tudta tartani a 23 éves pilóta tempóját, így ide-oda dobálták a leggyorsabb köröket.

    A Ferrari mindeközben egy hidraulikus problémával találta szembe magát, ám sikerült kiküszöbölniük azt, így Carlos Sainz vissza tudott menni még a pályára. Sebastian Vettel és az Aston Martin azonban már nem volt ilyen szerencsés, így nekik ideje korán ért véget a teszt.

    Míg az élen az AlphaTauri és a Red Bull „csatázott” addig a hétszeres világbajnok is okozott némi eseményt az aszfaltcsíkon azzal, hogy megforgatta az utolsó kanyarban a W12-est.

    Végül Verstappen hódította el a leggyorsabb kört, Tsunoda lett a második, míg a harmadik pozícióba a Ferrari spanyol versenyzője ugrott fel. A legszorgalmasabb pilótának Kimi Räikkönen bizonyult a maga 166 körével, őt szorosan George Russell követte ezen a listán.

    Szezon előtti teszt – Harmadik nap
    1 Max Verstappen Red Bull 1:28.960 64 kör
    2 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:29.053 + 0.093 91 kör
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:29.611 + 0.651 79 kör
    4 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:29.766 + 0.806 166 kör
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.025 + 1.065 54 kör
    6 George Russell Williams 1:30.117 + 1.157 158 kör
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:30.144 + 1.184 76 kör
    8 Sergio Pérez Red Bull 1:30.187 + 1.227 49 kör
    9 Fernando Alonso Alpine 1:30.318 + 1.358 78 kör
    10 Charles Leclerc Scuderia Ferrari 1:30.486 + 1.526 80 kör
    11 Lando Norris McLaren 1:30.661 + 1.701 56 kör
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.828 + 1.868 76 kör
    13 Esteban Ocon Alpine 1:31.310 + 2.350 61 kör
    14 Nikita Mazepin Haas 1:31.531 + 2.571 67 kör
    15 Mick Schumacher Haas 1:32.053 + 3.093 78 kör
    16 Valtteri Bottas Mercedes 1:32.406 + 3.446 86 kör
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:35.041 + 6.081 56 kör
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:36.100 + 7.140 80 kör

     

    Megtett körök száma – Harmadik nap Összes kör: (három nap)
    AlphaTauri 167 422
    Alfa Romeo Racing 166 422
    Ferrari 159 404
    Williams 158 373
    Haas 145 394
    Mercedes 140 304
    Alpine 139 396
    Aston Martin 136 314
    McLaren 132 327
    Red Bull 113 369

     

    Megtett körök száma – Versenyzők
    Versenyző Csapat Első nap Második Nap Harmadik nap Összesen
    1 Pierre Gasly AlphaTauri 74 87 76 237
    2 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 63 166 229
    3 Esteban Ocon Alpine 129 61 220
    4 Nikita Mazepin Haas 70 76 67 213
    5 Charles Leclerc Ferrari 59 73 80 212
    6 Fernando Alonso Alpine 128 78 206
    7 Max Verstappen Red Bull 139 64 203
    8 Lance Stroll Aston Martin 46 71 80 197
    9 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 68 125 193
    10 Carlos Sainz Ferrari 57 56 79 192
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 37 57 91 185
    12 Mick Schumacher Haas 15 88 78 181
    13 Daniel Ricciardo McLaren 45 52 76 173
    14 Sergio Pérez Red Bull 117 49 166
    15 George Russell Williams 158 158
    16 Lando Norris McLaren 46 52 56 154
    16 Lewis Hamilton Mercedes 42 58 54 154
    18 Valtteri Bottas Mercedes 6 58 86 150
    19 Nicholas Latifi Williams 132 132
    20 Sebastian Vettel Aston Martin 51 10 56 117
    21 Roy Nissany Williams 83 83
  • Az AlphaTauri dolgozói is megkapták a vakcinát Bahreinben

    Az AlphaTauri dolgozói is megkapták a vakcinát Bahreinben

    Franz Tost a mai sajtótájékoztatón elárulta, hogy az AlphaTauri ‘utazó’ csapata megkapta az első adag vakcinát Bahreinben.

    A szigetország még a teszt megkezdése előtt felajánlotta a sportág szereplőinek, hogy szívesen a rendelkezésükre bocsájtják a Pfizer-BioNTech által készített koronavírus elleni oltást. Az F1 azonban nem akart ” a sor elejére tolakodni”, és így átírni az Egyesült Királyságban létrehozott tervet.

    A Ferrari azonban élt a lehetőséggel, így beoltatta munkatársait, ezen felül pilótájuk, Carlos Sainz és a Red Bullnál versenyző Sergio Pérez is a tettek mezejére lépett. A másik olasz istálló is hasonlóképp járt el, amit az osztrák csapatfőnök erősített meg.

    ,,Az AlphaTauri összes csapatagját beoltották kedden. A verseny után majd egy-két nappal tovább maradunk annak érdekében, hogy a második adagot is megkapjuk, mivel az egészség a legfontosabb tényező. Mint csapatfőnök, én felelek az embereink egészségi állapotáért, így kértük a vakcinát, és azt kell, hogy mondjam: rengeteg köszönet Bahreinnek azért, amiért felajánlották nekünk ezt a lehetőséget. Európában nem is tudom mennyit kellett volna várnunk az oltásra, különösen Ausztriában és Olaszországban és így tovább, ezért hát nagyon boldog vagyok.” – olvasható Tost nyilatkozata a holland gpfans.com-on.

     Olasz sajtóértesülések korábban arról számoltak be, hogy a Mercedes is beoltatja csapatát, ám az istálló úgy határozott, hogy a gárdán belül mindenki maga döntheti el, hogy él-e a lehetőséggel vagy sem. E metódus mellett tette le a voksát az Aston Martin és az Alpine is.

    ,,Úgy határoztunk, hogy ezt meghagyjuk egyéni döntésnek. Ahogy Franz (Tost) is mondta, nagyon kedves gesztus volt ez az ajánlat Bahreintől, így arra jutottunk, hogy meghagyjuk a választás lehetőségét. Nem kérdeztem meg azt, hogy ki élt ezzel és ki nem – viszont én boldogan mondhatom, hogy már öreg vagyok, így már megkaptam az oltást az Egyesült Királyságban.” – válaszolta Otmar Szafnauer.

    Marcin Budkowski az Alpine kapcsán hozzátette:

    ,,Nálunk is hasonló a helyzet. Nem határoztunk meg ezzel kapcsolatban irányelveket. Csapatként arra jutottunk, hogy ezt a döntés az embereinkre bízzuk.”

  • Tsunoda máris Gaslyhoz méri magát

    Tsunoda máris Gaslyhoz méri magát

    Pénteken hivatalosan is elkezdődtek az előszezoni tesztek, melynek első napján máris pályán volt mindhárom újonc. Ott volt tehát Yuki Tsunoda is, aki azonnal elég gyors tempót mutatott az AlphaTauris csapattárshoz, Pierre Gaslyhoz képest is. Igaz nagyon másak voltak a körülmények délelőtt és délután, hiszen érkezett egy homokvihar a pályára. Tsunoda azonban nem bírt magával, rögtön hasonlította magát a francia kollégához.

    „Nem voltak ugyanolyan körülmények, de a különbség igazából nem akkora” – nyilatkozta a Ziggo Sportnak. „Ő amúgy is a közepeseken futotta a legjobb idejét, én meg keményeken. De a körülmények tényleg nagyon különböztek. Délután rengeteg homok volt a pályán, hűvösebb is volt. Szeretném mondani, hogy gyorsabb voltam Pierre-nél, de biztosan közel vagyunk egymáshoz.”

    „Továbbra is keményen kell dolgoznom, hogy tartsam vele a lépést” – folytatta. „Megnéztem az adatokat és nagyon jó, főleg a gyors kanyarokban. Csak fokozatosan kell gyorsulnom és egyre magabiztosabbá kell váljak egy Forma-1-es autó leszorítóerejének kezelésében.”

    „Igen, egy álom vált valóra. Főleg, amikor látom Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót, de Kimi Räikkönent is. 7-8 éves koromban ott voltam az első versenyemen, Fujiban. Ők már akkor a McLarent vezették” – zárta gondolatát.

  • Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdetét veszi a rövidre szabott tesztidőszak, így összeszedtük nektek, ki és mikor ül autóba.

    A hagyományokhoz hűen eredetileg Barcelonában, valamint március elején rendezték volna meg a gyakorlást, ám a járványügyi helyzet közbe szólt. Ausztrália elvesztette szezonnyitói privilégiumát, így az átvándorolt a soron következő Bahreini Nagydíjra. Annak okán, hogy ne keljen messze vinni bizonyos elemeket (plusz az F2-es és F3-as mezőny is ott gyakorol) az F1 úgy határozott, hogy a háromnapos tesztet is a szigetországban bonyolítják le.

    Így tehát március 12-14-ig Bahreinbe látogat a mezőny, hogy az idei autókat a pályán is kipróbálják. A rövid tesztszezon azonban fejtörést okoz a csapatoknak, hiszen ha igazságosan osztják el az aktív versenyzők között ezt az időszakot, akkor minden pilótának csak másfél nap juthat.

    Az alakulatot váltó, valamint az újonc versenyzők egy fokkal nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis nem sok idejük van arra, hogy az aszfaltcsíkon is felvegyék új istállójuk ritmusát.

    Ami a napi programot illet, a gyakorlásra mindennap magyari idő szerint 08:00-12:00 (egy órás ebédszünet) és 13:00-17:00-ig lesz lehetőség.

    Szezon előtti teszt – beosztás
    március 12. március 13. március 14.
    Mercedes Valtteri Bottas/Lewis Hamilton Lewis Hamilton/Valtteri Bottas Valtteri Bottas/Lewis Hamilton
    Red Bull Max Verstappen Sergio Pérez Sergio Pérez/Max Verstappen
    McLaren Daniel Ricciardo/Lando Norris Daniel Ricciardo/Lando Norris Lando Norris/Daniel Ricciardo
    Aston Martin Sebastian Vettel/Lance Stroll Sebastian Vettel/Lance Stroll Lance Stroll/Sebastian Vettel
    Alpine Esteban Ocon Fernando Alonso Esteban Ocon/Fernando Alonso
    Ferrari Charles Leclerc/Carlos Sainz Carlos Sainz/Charles Leclerc Charles Leclerc/Carlos Sainz
    AlphaTauri Pierre Gasly/Yuki Tsunoda Yuki Tsunoda/Pierre Gasly Pierre Gasly/Yuki Tsunoda
    Alfa Romeo Kimi Räikkönen/Antonio Giovinazzi Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen
    Haas Mick Schumacher/Nikita Mazepin Nikita Mazepin/Mick Schumacher Mick Schumacher/Nikita Mazepin
    Williams Roy Nissany Nicholas Latifi George Russell

     

    A tesztet az F1 is közvetíti, így aki rendelkezik F1TV-Pro előfizetéssel, az ott élőben követheti nyomon az eseményeket.

  • Gasly vezérszerepre tör az AlphaTaurinál

    Gasly vezérszerepre tör az AlphaTaurinál

    Pierre Gasly idei szezonnal kapcsolatos céljairól beszélt nemrég. A francia versenyző tavaly nagyszerű teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, futamot is nyert Monzában. Idén sem vesz vissza a tempóból, nagy elszántsággal készül.

    „Fizikailag életem formájában vagyok” – kezdte az Auto Hebdónak adott nyilatkozatát. „Készen állok arra, hogy a csapat vezérévé váljak. Sokkal jobban fog rajtam múlni az irányítás.”

    Gasly csapattársa a mezőny legfiatalabb pilótája, Yuki Tsunoda lesz.

    „A hozzáállásom nem nagyon változik” – folytatta ezzel kapcsolatban. „Csak észben kell tartanom, hogy tapasztalatlan csapattársam van. Függetlenebbé szeretnénk válni, hogy kevésbé tekintsenek minket a Red Bull kiscsapatának. Az együttműködés viszont folytatódik, a költségcsökkentés miatt. De a szabályok elég jól lekorlátozzák ezeket, szóval sok dolgot csinálunk magunk.”

    „Nyilván most jobban a reflektorfényben vagyok a győzelmem után, de tárgyilagosnak kell maradni a helyzetünkkel kapcsolatban. Nem várhatjuk el, hogy minden hétvégén hihetetlen dolgokat csináljunk” – zárta gondolatát.

  • Új szélcsatornába kényszerül a szabályok miatt az AlphaTauri

    Új szélcsatornába kényszerül a szabályok miatt az AlphaTauri

    Az aerodinamikai tesztelés korlátozása miatt az AlphaTauri nem használhatja tovább a saját létesítményét, így átköltözött a Red Bullhoz.

    Az olasz csapat csatornájában csupán 50%-os modellekkel dolgozhattak, a nagytestvérnél azonban már pontosabb, 60%-os méretarány is lehetséges. Mindez az új korlátozások miatt következett be.

    „Nemrég átköltöztettük a szélcsatornás tesztelésünket a bicesteri létesítményből a Red Bull 60%-os csatornájába. Nem kis projekt volt, amivel szembe kellett néznünk.” – magyarázza Jody Egginton, a kisbikások technikai igazgatója.

    „Fontos, hogy nagyobb modellel dolgozhatunk. A bicesteri csapat pedig jól viselte a költözést, tehát a lehető legkisebb kellemetlenséggel járt a folyamat számunkra.”

    Bár a 2021-es autó gyakorlatilag az előző típus átmentése erre az évre, két ponton így is változtathattak a csapatok. Az AlphaTauri mindkét pontját az autó elejére használta el.

    „Új orra és első felfüggesztésre használtuk a pontjainkat. Ennek következtében pedig meg tudtuk újítani a Red Bull Technology által beszállított kormányzáshoz szükséges alkatrészeinket, amit megenged a technikai szabályzat.” – ismertette Egginton.

  • Új orrkúppal kapták lencsevégre az AlphaTauri idei autóját

    Új orrkúppal kapták lencsevégre az AlphaTauri idei autóját

    Az AlphaTauri Imolában leplezte le vadonatúj első szárnyát, amire a fennmaradó fejlesztési zsetonjaikat költötték.

    A faenzai istálló a bemutatóhoz képest egy teljes mértékben különböző első szárnyat használt Imolában, ahol a versenyzők megtehették első köreiket az AT02 volánja mögött.

    A csapatok előszeretettel használnak más fajta alkatrészeket az autójuk bemutatójakor, hogy megtévesszék a riválisaikat. Ez trend a csapatoknál, ugyanis a Racing Point csapata tavaly például a bemutatott autójukhoz képest egy teljesen más konstrukcióval vett részt a szezonközi teszteken Barcelonaban.

    Az Alpha Tauri új első szárnya meglehetősen keskenyebb az előző specifikációnál, aminek több előnye is van. Egyrészt az aerodinamikai elemeket nem blokkolja olyan mértékben, másrészt a rá épített „köpeny” rész sokkal jobb lesz az autó tapadása az első tengelyen.

    Ez a stílusú szárny nagyban hasonlít a Mercedes, a McLaren, a Red Bull, a Racing Point és a Renault számára, akik szintén ugyanezt a megoldást alkalmazzák.

    „Úgy határoztunk, hogy a megmaradó két fejlesztési zsetonunkat az első szárnyunk újratervezésére használjuk el,” – mondta az AlphaTauri főtervezője, Jody Egginton.

    „Az idei aerdinamikai o szabályok miatt tapadást fogunk veszíteni és ezzel a változtatással szeretnénk minimalizálni ezt. Reméljük, hogy sikerrel fogunk járni.

    „Még nem tudom, hogy milyen gyors lesz az idei autónk, azonban szerintem legalább olyan szinten fogunk állni, mint a tavalyi szezon közepe tájékán.”