Címke: AlphaTauri

  • Lawson nyerte az első GT3-as korszakos DTM versenyt!

    Lawson nyerte az első GT3-as korszakos DTM versenyt!

    Liam Lawson nyert a Red Bull színeiben a Mercedes duója előtt, akik Vincent Abril és Maximilian Götz voltak, miután elindult az első GT3 alapokon nyugvó DTM futam szombaton, Monzában. Lawson az AF Corse Ferrari 488 GT3-mal egy viszonylag korai megállással megelőzte a Mercedesek kvartettjét. A Red Bull tehát győzelmet aratott a sorozatba való visszatérése alkalmából.

    A futam előtt az Audi, a BMW és a Ferrari is teljesítménynövelést kapott a DTM BoP partnerétől, az AVL Racingtől. A Mercedes pedig a rajtrács első négy helyét foglalta el. Amikor az Olasz Nagydíj helyszínén megkezdődött az futam, Vincent Abril vezette a mezőnyt a pole pozícióból a HRT AMG GT3-mal a GruppeM versenyzője, Daniel Juncadella előtt, Maximilian Gotz pedig Lucas Auert megelőzve feljött a harmadik helyre.

    Lawson a hetedik helyről indult, és az első sikánhoz érve bátran megelőzte Esteban Muth T3-as Lamborghinijét, majd a Winward pilótája, Philip Ellis kiesése miatt újabb helyet javított. Az élen ezután stabilizálódott a sorrend, míg a mezőny nagy része egymáson lógott az 5,8 km-es pályán.

    Az Audi duója, Nico Muller és Mike Rockenfeller, valamint a Lamborghini pilóta Esmee Hawkey az 5. kör végén indította el a boxkiállások sorát. Lawson négy körrel később követte őket. Ezzel a húzással az új-zélandi pilóta szabadon nyargalhatott, ami végül döntőnek bizonyult a győzelemért folytatott küzdelemben.

    Amikor Abril végül a 11. körben a boxba hajtott, a hideg gumikon nem tudta kivédekezni Lawsont. A Red Bull protezsáltja a 2-es kanyarban megelőzte őt, és gyakorlatilag átvette a vezetést. Innentől kezdve a 19 éves versenyző tisztán haladt a cél felé. Igaz, Abril a frissebb gumikon az utolsó körökben 1,6 másodpercre fel tudott rá zárkózni.

    Götz érkezésével a harmadik helyen végül két Mercedes-AMG GT3-s állhatott fel a dobogóra. Alex Albon a 14. helyről vágott neki a futamnak, majd megszerezte a negyedik helyet az AlphaTauri Ferrarival. A brit-thai pilóta egy körrel Red Bull-os istállótársa, Lawson után állt ki a boxba. Neki forgalmon kellett átverekednie magát, és Muller, valamint Kelvin van der Linde is megelőzte őt a kivezető körén. Albon azonban vissza tudta előzni az Audi párosát, később Juncadella Mercedesét, így a negyedik helyen ért célba.

    Gary Paffett helyettese, Maximilian Buhk volt az utolsó pilóta, aki boxkiállást hajtott végre. Egy hosszú első etapot követően Juncadella és van der Linde Abt Sportsline által vezetett R8 LMS GT3-as mögött a hetedik helyre jött fel.

    A Rosberg csapat pilótáját, Muller-t a második sikánba érve Juncadella beforgatta. A svájci pilóta azonban talpra állt, és a nyolcadik helyen ért célba, kevesebb mint két másodperccel lemaradva Buhk Mucke Mercedesétől.

    A BMW-k jobb tempót diktáltak már a versenyen, miután a kvalifikáción a rajtrács hátsó részébe kerültek. A kétszeres DTM-bajnok Marco Wittmann a Walkenhorst M6-osát a kilencedik helyre repítette a célba, a 2013-as címvédő és Abt-pilóta Mike Rockenfeller előtt.

    Auer a 13. helyen végzett a pontokon kívül, miután egy hosszadalmas boxkiállást követően a Winward szerelői nehezen tudták levenni a Mercedes bal hátsó kerekéről a légkulcsot.

    Monzában csak ketten nem tudták befejezni a versenyt. Az Abt pilótája, Dev Gore csatlakozott Ellishez a kiesők listáján. A második körben az 1-es kanyarban ütközött Timo Glock Rowe Racing BMW-jével.

  • Gasly szerint nem egyértelmű, hogy 2022 után is marad-e a Red Bullnál

    Gasly szerint nem egyértelmű, hogy 2022 után is marad-e a Red Bullnál

    Pierre Gasly azt állítja, még mindig nem biztos benne, hogy 2021 után is marad az AlphaTauri csapatánál. A Red Bull elöljárója, Dr. Helmut Marko nemrég azt mondta, hogy a francia tökéletesen illik az AlphaTauri divatmárkához, de a 25 éves Gasly nyíltan szemezget az anyacsapathoz való visszatéréssel. Így nyilatkozott erről most:

    „Ez a döntés a Red Bull kezében van.”

    Korábban Gasly-t kapcsolatba hozták egy esetleges átigazolással az Alpine-ba, de a francia csapat ehelyett bejelentette, hogy új, hároméves szerződést kötött a szintén francia Esteban Oconnal. Erről Gasly ennyit mondott:

    „Még mindig korai erről beszélni. Végeredményben úgyis a Red Bull hozza meg a döntést, hogy folytatom-e az AlphaTaurinál, a Red Bullnál, vagy lesz egy másik lehetőség. Erről azonban még nem egyeztettünk. Gondolom, az elkövetkező hetekben és hónapokban meglátjuk majd, hogy mi a terv.”

  • BREAKING: Ocon három évvel meghosszabbította szerződését!

    BREAKING: Ocon három évvel meghosszabbította szerződését!

    Hivatalossá vált, hogy Esteban Ocon hosszútávú szerződést írt alá az Alpine istállóval, 2024-ig.

    A francia pilóta jelenleg a második évét tölti a tavaly még Renault névre hallgató csapatnál. A hároméves szerződéssel az Alpine bizalmat szavazott neki. Ocon eddig remek szezont fut, és jelenleg csapattársát, Fernando Alonsót is veri az időmérő edzéseken.

    Ocon szerződéshosszabbításával a Pierre Gaslyval kapcsolatos pletykák végére is pont került. Helmut Marko korábban már cáfolta, hogy Gasly az Alpine-nál versenyezne, mivel még kétéves szerződése van az AlphaTaurival, így gyakorlatilag az is hivatalosnak mondható. Ocon szerződéshosszabbítása az Alpine-nál azt is jelenti, hogy George Russell marad az egyetlen lehetősége a Mercedesnek, ha úgy döntenének, hogy 2021 végén p érkezhetne Valtteri Bottas helyére.

  • Kvyat a Red Bullénál jobb környezetben térne vissza

    Kvyat a Red Bullénál jobb környezetben térne vissza

    Daniil Kvyat továbbra sem tett le arról, hogy másodjára is visszatérjen a Forma-1-be. Az orosz jelenleg az Alpine tartalékpilótája, miután tavaly év végén kiszorult az AlphaTauri csapatából, ahol épp harmadízben versenyzett.

    Miután a Red Bull egyszer már visszahívta 2019-re, ismét visszatérne, azonban, ha lehet, akkor már nem az osztrák csapat kötelékében.

    „Bármi legyen, versenyezni akarok” – tette egyértelművé Kvyat a Motorsport.com hasábjain. „Természetesen az első dolog, ami az ember eszébe jut, az a Forma-1, mert úgy gondolom, ott még mindig tudnék mutatni valamit. És jobb lenne számomra egy másik munkakörnyezet, mint az előző. Nagyon szeretnék még egy esélyt. De nem arról van szó, hogy mit szeretnék. Néha jön egy lehetőség, de néha nem. Meglátjuk, hogy rövid távon mi a lehetséges. A következő néhány hónap döntő fontosságú ebből a szempontból. És ha mégis jön valami, rengeteg más bajnokság van, ahol versenyezhetek, és meg tudok élni belőle.”

    Mindazonáltal Kvyat visszatekintett Forma-1-es éveire, és így is büszke a teljesítményére.

    „Most, hogy visszatekintek, és látom, milyen versenyzői vannak most a Red Bullnak, büszke lehetek arra, amit elértem” – tette hozzá. „Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy sokkal többet tudtam volna elérni. Ez önbizalmat ad a jövőre nézve, tudom, mire vagyok képes. Az ott töltött idő miatt a süllyesztőbe kerülhettem volna, de végül is több olyan versenyző van, aki szenved. Ebből a szempontból emelt fővel tekintek vissza arra az időszakra.”

  • Tost: Tsunodát kicsit le kell lassítani

    Tost: Tsunodát kicsit le kell lassítani

    Helmut Marko gyakran hangoztatta, hogy könnyebb lelassítani egy gyors pilótát, mint felgyorsítani egy lassabbat. Franz Tost szerint ez a helyzet Yuki Tsunoda esetében is, aki ugyan jól kezdte a szezont Bahreinben, azonban azóta csak legutóbb, Bakuban tudott pontot szerezni.

    A Motorsport.com hasábjain az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost elmondta, hogy Tsunoda túl keményen próbálkozik: „Meg kell tanulnia felismerni, hol a határ. Szeretem azokat a pilótákat, akik nyomják, kockáztatnak valamit. De természetesen előbb-utóbb el kell kezdeni kontrollálni. Ezt kell megtanítanunk Yukinak.”

    De ez mókás kihívás, tette hozzá az osztrák: „De őszintén szólva, ezt sokkal jobban szeretem, mintha valakit fel kéne gyorsítani. Egy gyors pilótát lassítani könnyebb, mint egy lassút gyorsítani.”

  • Gasly élvezte az újraindítást: Olyanok voltunk, mint a ketrecből kiengedett oroszlánok

    Gasly élvezte az újraindítást: Olyanok voltunk, mint a ketrecből kiengedett oroszlánok

    Az Azeri Nagydíj igen emlékezetes futamra sikeredett, többek között azért is, mert az utolsó két körében láthattunk egy állórajttal megkezdett sprintversenyt, a Verstappen balesete miatti piros zászlós megszakítást követően.

    Ekkorra 17 versenyző maradt, komoly pozícióváltások is történtek köztük. Elég említeni Hamilton hibáját, Alonso nagyszerű rajtját, vagy Leclerc és Gasly csatáját.

    A végül harmadikként záró Gasly is nagyon élvezte a küzdelmet.

    „Mindig kicsit több izgalmat hoz” – nyilatkozott Gasly a MotorsportWeeknek, először az állórajtra kitérve. „Valamiféle adrenalint termel benned, tudtam, hogy lesz néhány lehetőség, mert csak két kör maradt. Mindenki olyan volt, mint a ketrecből kiengedett oroszlán.”

    „Mindenki a lehető legtöbb helyet akart előre lépni rövid idő alatt” – tette hozzá. „Nem láttam az utolsó két kör visszajátszását, de el kell mondjam, hogy az én szemszögemből nagyon intenzív volt, igazán élveztem. Remélhetőleg a jövőben lesz még ilyen.”

  • Gasly nem akarja elhinni: „Nem tudtam, hogy a dobogóért is harcolhatunk”

    Gasly nem akarja elhinni: „Nem tudtam, hogy a dobogóért is harcolhatunk”

    Pierre Gasly hirtelen a dobogón találta magát egy őrült verseny után Azerbajdzsánban. Az AlphaTauri francia pilótája fülig érő szájjal nyilatkozott, miután valójában csak reménykedett abban, hogy az AT-02 kellően erős lesz egy pódiumos helyezéshez ezen a hétvégén:

    „Hihetetlen, nem is tudom, hogy mit mondjak. Ez egy őrült futam volt, az utolsó két kör állati volt. Az autóm az egész hétvégén gyors volt. Az időmérőn király volt, de nem tudtam, hogy harcolhatunk-e majd a dobogóért. Aztán megcsináltuk! Voltam már első és második, az, hogy most már megismerkedtem a harmadik helyezéssel is, remek. Keményen megdolgoztunk érte. Nehéz versenyem volt, hiszen motorproblémával mentem, és így az egyenesekben sokat vesztettem. A futam alatt Sebnek sikerült megelőznie, és tudtam, hogy az utolsó körök Charles-szal mögöttem nehéz lesz. De nagyon akartam ezt a dobogót. Nagyon jó érzés ez után a hétvége után.”

  • Tsunoda megerősíti Marko szavait: „Nagy változásra volt szükségem!”

    Tsunoda megerősíti Marko szavait: „Nagy változásra volt szükségem!”

    Yuki Tsunoda Olaszországba került Helmut Markónak köszönhetően, hogy jobban felvegye a ritmust az AlphaTaurinál, ezt maga a japán pilóta is elismerte. Azért küldhette a fiatal japán versenyzőt Olaszországba, hogy jobban formába lendüljön a Red Bull testvárcsapatánál. Erről Tsunoda számolt be a Formula1.com-nak:

    „A monacói második szabadedzésen történt ütközésemet követően megmondták nekem, hogy a Red Bull nem boldog. Ekkor elkezdtünk egyeztetni velük és az AlphaTaurival is, hogy miképp kellene változtatnunk a dolgokon, mert nem volt jó versenyem az elmúlt három vagy négy hétvégén. Néha pedig nagy változásra van szükség, így eldöntötték, hogy Olaszországba költöztetnek, hogy többet beszélhessek a mérnökökkel és bejárhassak a gyárba. Ez egy jó döntés volt nekem. Már a szezon elején megkérdeztem a Red Bullt, hogy lehetséges-e Olaszországba költözni. Kezdetben Milton Keynes-ben maradtam, de most már mehetek Olaszországba, és több időt tölthetek a csapattal.”

    Az AlphaTauri újonca kifejtette, hogy közelről figyelik majd Faenzában, és az alakulat segít neki majd abban, hogy jobb eredményeket érhessen el. Ugyan pozitívan éli meg ezt a változást, minden azért nem tetszik neki:

    „Franz Tost mindent eltervezett nekem. Különösen a konditermi gyakorlatokból lesz sokkal több, mint volt eddig.”

  • Gasly már-már sajnálta a mögé beragadó Hamiltont

    Gasly már-már sajnálta a mögé beragadó Hamiltont

    Pierre Gasly a csütörtöki sajtótájékoztatóan elmondta, némileg sajnálta Lewis Hamiltont azért, amiért az előző futamon beragadt mögé.

    A francia versenyző sikeresen a hétszeres világbajnok elé kvalifikálta magát Monacóban. Egymás társaságát a futamon sem hagyták el, hiába próbált a kiállások terén trükközni a Mercedes. A korai kerékcserével még Sebastian Vettel és Sergio Pérez is eléjük került, így az AlphaTauri versenyzője mögött autózó Hamilton frusztrációja egyre csak nőtt.

    ,,Lewis (Hamilton) mindvégig a tükörben volt… azért sajnáltam őt! 78 körön keresztül volt beragadva mögém, ugyanis nem volt más lehetősége. Meglepődtem, mikor megtudtam, hogy olyan korán állnak ki kerékcserére, nem ez volt a jó megoldás. Ám igen, nekünk ez így jött ki jól, mivel tudtunk némi pontot szerezni. Nagyon erős eredmény volt ez a csapattól.”  – nyilatkozta a 24 éves pilóta a Racingnews365.com előtt.

    Gasly és a csapat szezonja nem úgy kezdődött, ahogy azt eltervezték, így nagyon is fontos volt számukra az, hogy Monacóban jól tudtak szerepelni:

    ,,Tudtuk, hogy az időmérő milyen nagy jelentőséggel bír ott. Próbáltunk tehát teljesen arra fókuszálni, minden egyes kört jól akartunk megtenni a kvalifikáción, ami sikerült is. Az autó nagyon jól viselkedett, a szakaszok többségében az első 10-ben végeztünk, míg a Q3-ban, a legfontosabb pillanatban, sikerült a legjobb kört összeraknunk. Így mikor ott elölről indulsz, akkor a munka 90%-át már elvégezted. Nagyon erős versenyünk volt, viszont akadtak olyan dolgok is, amiket csinálhattunk volna jobban is. Nem volt tökéletes hétvégénk, de végső soron elégedettek lehetünk. Az eddigi legjobb eredményünket értük el ott.” – tette hozzá Gasly.

  • Marko kizártnak tartja Kvjat visszatérését a Forma-1-be

    Marko kizártnak tartja Kvjat visszatérését a Forma-1-be

    Dr. Helmut Marko szerint a korábbi Red Bull nevelése Daniil Kvjatnak esélye sincs a Forma-1-ben való visszatérésre.

    „Határozottan nem,” – válaszolta a Red Bull szaktanácsadója arra a kérdésre, miszerint az orosz pilóta visszatérhet-e az energiaitalosok kötelékében a száguldó cirkuszba. „Jelen pillanatban az aktuális versenyzőinkre összepontosítunk, ráadásul Daniilt szerződés köti az Alpinehoz.”

    A 79 éves Marko a formel1.de-nek adott nyilatkozatában hozzátette, hogy Pierre Gaslynak minden esélye megvan arra, hogy a jövőben akár egy második esélyt kapjon a milton keynesi istálló versenyzőjeként.

    „Ha jól emlékszem, Gasly jelenlegi szerződése még 2 évig érvényes, szóval ezt az időtartamot a Red Bullnál és az AlphaTaurinál is eltöltheti,” – folytatta az osztrák szaktanácsadó. „Erről nagy valószínűséggel a nyári szünet folyamán fogunk végleges döntést hozni.”

    Marko valamilyen szinten aggódik az újonc Yuki Tsunodáért, aki eddig nem váltotta be a hozzá fűzött nagy reményeket. Ezzel szemben Sergio Pérezzel szemben nincsenek ilyesfajta félelmei.

    „A pozitív dolog az Pérezben, hogy jól teljesít a futamok során. Néha alapján még képes Max (Verstappen) szintjét is hozni. Azonban az időmérős teljesítményén mindenféleképpen javítania kell., ugyanis nagy szükség lesz majd rá a szezon későbbi felében.”

    A mexikói pilóta a Racing Pointtól (most már Astin Martin) érkezett a Bikákhoz és a szerződése 1 évre szól a Christian Horner által vezetett gárdához.

    „Rendkívül népszerűek vagyunk a pilótapiacon, szóval gyanítom, hogy bárki is hosszabbítana a jelenlegi csapatával, mielőtt leült volna velünk tárgyalni,” – zárta Marko.