Címke: AlphaTauri

  • Majdnem a teljes mezőny már az utolsó motorját használja

    Majdnem a teljes mezőny már az utolsó motorját használja

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a két Red Bull pilóta, Max Verstappen és Sergio Pérez autójában már az utolsó szabadon felhasználható erőforrás dolgozik. Azonban ez az állítás nem csak rájuk, hanem az F1-es mezőny túlnyomó részére igaz – írja az autosport.com.

    A 2021-es Forma-1-es elérkezett a második tripla hétvégéjéhez, ahol két olyan nagy sebességű pálya is lesz, mint Spa-Francorschamps és Monza, számos csapat döntött úgy, hogy vadonatúj erőforrásokkal vágnak neki ezeknek a versenyeknek. A Belga Nagydíj előtt már öt versenyző, nevezetesen Verstappen, Sebastian Vettel, Esteban Ocon, Carlos Sainz Jr és George Russell már a harmadik hajtásláncukkal teljesítették a Magyar Nagydíj hétvégéjét.

    Spaban ehhez az ötöshöz csatlakozott Pérez, a két Mercedes, a két AlphaTauri, a két McLaren, Fernando Alonso, Charles Leclerc, Nicholas Latifi és Lance Stroll is csatlakozott. Mindez azt jelenti, hogy egyedül a Ferrari két partnercsapata, az Alfa Romeo és a Haas versenyzői nem kaptak friss hajtóművet.

    Amíg sok csapat jól áll az erőforrások kímélésével és azokkal még jó sok kört megtehetnek majd a szezon során, vannak olyanok is, akinknek nem áll olyan jól a szénájuk és valószínűleg egy negyedik motort is be kell majd vetniük, ami azonban már rajtbüntetéssel jár.

    A két Red Bull mellett a Ferrari pilóták kaphatnak rajtbüntetést a negyedik erőforrás miatt és ez mindkét csapatnak sokba kerülhet. A Ferrari a McLarennel, az energiaitalosok a Mercedesszel szemben kerülhetnek lépéshátrányba a konstruktőri bajnokságban, ráadásul a büntetés Verstappen vb esélyeit is rontaná valamilyen szinten. Az olasz istálló azonban sokat remél az új motortól és egyes sajtóinformációk szerint a frissítésük akár 10 lóerős javulást is jelenthet.

  • Az AlphaTauri már csak a 2022-es autójuk fejlesztésére fókuszál

    Az AlphaTauri már csak a 2022-es autójuk fejlesztésére fókuszál

    Az idei szezon elején a Haas volt az első olyan csapat, amely azt mondta, hogy a 2022-es autóra koncentrálnak. Az az alakulat jelenleg a legrosszabb csapat, és nem látták értelmét a jelenlegi autójuk fejlesztésének. A szezon során több csapat is elkezdett a jövő évvel foglalkozni, és az AlphaTauri most bejelentette, hogy a jövő évi autóra koncentrál. Jody Egginton technikai igazgató az Auto, Motor und Sport-tal beszélgetett erről:

    „Nincs értelme a szélcsatornában vesztegetnünk az időt. Mindannyiunk számára egyértelmű volt, hogy a fejlesztés leáll, miután meghoztuk ezt a döntést. Az aerodinamikai szakembereknek most már csak az új autóra kell koncentrálniuk.”

    A nyári szünetig az AlphaTauri folytatta a 2021-es autó fejlesztését, és ennek eredményeként a bajnokságban a hatodik helyen állnak, közvetlenül az Alpine mögött. A francia csapat Esteban Ocon magyarországi győzelmével előzte meg az AlphaTaurit.

    Most a fókusz már a 2022-es évre tevődik át. Egginton nem számít arra, hogy sokat esnek vissza a bajnokságban, hiszen az olasz csapat körüli istállók is hamarosan az új szabályokra fognak koncentrálni:

    „A 2022-es szabályok az utolsó pillanatig folyamatosan változni fognak. Nem volt értelme korábban kezdeni. Talán sikerült volna néhány dolgot kitalálnunk, de a legrosszabb forgatókönyv szerint ez csak elvesztegetett idő lett volna.”

  • A Red Bull hamarosan bejelenti, ki lesz Verstappen csapattársa jövőre

    A Red Bull hamarosan bejelenti, ki lesz Verstappen csapattársa jövőre

    A nyári szünet eljövetelével mindig aktuálissá válik az a téma, hogy ki hová igazol jövőre, a Red Bull csapatánál is folynak az egyeztetések ezzel kapcsolatban. A döntés bejelentését Helmut Marko a szünet utánra ígérte, hiszen még mindkét AlphaTauris és a Max Verstappen melletti Red Bullos ülés is szabad.

    Sergio Pérez egy éves szerződést írt alá a Red Bullal, Pierre Gaslynak az előléptetésre is van esélye, míg Yuki Tsunoda jövője kérdéses lehet egy nehéz első félév után.

    „Mindent kilistázunk, de valószínűleg valamikor a nyári szünet utáni első két futam környékén jelentjük be a következő szezon versenyzőit, mind a Red Bullnál, mind pedig az AlphaTaurinál” – nyilatkozta Helmut Marko a Motorsport-Magazinnak. „Vannak más lehetőségek is, de mi a mostani négy versenyzővel szeretnénk folytatni.”

    Mindezek alapján tehát benne van a pakliban, hogy nem történik változás, ám ismét előfordulhat, hogy házon kívülről hoznak valakit. Ott van például Nico Hülkenberg mint lehetőség, de Valtteri Bottas is, ha a finn távozni kényszerül a Mercedestől. Marko azt viszont tagadta, hogy George Russellre utalt volna, hiszen meggyőződése, hogy ő a Mercedeshez kerül.

    „A képzettsége lenyűgöző, de ő a Mercedes embere, és ez már eldőlt. Van néhány lehetőségünk a Red Bullon kívül, de nem fogok neveket mondani” – tette egyértelművé.

  • Változatlan marad a Red Bull és az AlphaTauri versenyzőpárosa?

    Változatlan marad a Red Bull és az AlphaTauri versenyzőpárosa?

    Dr Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója újabb erős utalást tett arra, hogy a Red Bull 2022-ben nem fog változtatni versenyzőpárosain, egyik Forma-1-es csapatánál sem.

    „Ezt a nyári szünet után fogjuk bejelenteni” – mondta a Speed Weeknek.

    A 78 éves Marko ezért elhallgatta azokat a hangokat is, melyek szerint a red bullos Sergio Pérezt jövőre Pierre Gaslyre cserélnék.

    „Ő (Gasly) egyértelműen a legerősebb szezonját futja most” – mondta Marko – „De ő rendkívül fontos, mint csapatvezető, az Alpha Tauri számára. A csapat a középmezőny élmezőnyéhez tartozik.”

    „Gasly szolgálataira 2023-ig szóló opcionális szerződésünk van, amellyel élni fogunk. Minden más pletyka badarság”.

    A japán újonc Yuki Tsunoda is úgy tűnik, hogy maradhat a Red Bull fiókcsapatánál.

    „Fiatal, igazi japán mentalitással, de akkor is hibázik, amikor egyáltalán nem szükséges” – mondta Marko.

    „Rá kell jönnie, hogy a feje nem csak azért van ott, hogy sisakot húzzon rá, hanem azért is, hogy gondolkodjon. De rendbe fog jönni. Még van ideje.”

    Végezetül Marko elmondta, hogy továbbra is bízik abban, hogy Max Verstappen megnyerheti a 2021-es bajnoki címet, de arra számít, hogy a Mercedesszel folytatódik a kemény csata.

    „Minden pályán erősek vagyunk” – mondta – „de Hamiltonnal egy rendkívül erős ellenfél van. A Mercedesszel pedig olyan csapata van, amely úgy tűnik, hogy nem áll meg semmitől.”

  • Marko elégedett: Gasly a legerősebb szezonját futja

    Marko elégedett: Gasly a legerősebb szezonját futja

    Helmut Marko elégedett lehet a Red Bull idei teljesítményével, hiszen a bajnoki címért harcolnak Max Verstappennel. Azonban a testvércsapat, az AlphaTauri teljesítményére is hasonló pozitivitással tekinthet.

    Náluk a vezérbika mindenképp Pierre Gasly, aki 50 pontjával a nyolcadik helyen áll az összetettben, jócskán megelőzve újonc csapattársát, Yuki Tsunodát, aki viszont igen sokat hibázik, még mindig.

    „A fej nem csak arra van, hogy rárakd a sisakot, gondolkozni is kell vele” – mondta a japánról Marko a SpeedWeeknek. „Fiatal, igazi japán mentalitással, de olyankor is hibázik, amikor nem kellene, például az első szabadedzésen. De rendben lesz, van még ideje.”

    Gaslyt viszont dicséret illeti: „Határozottan a legerősebb szezonját futja. És rendkívül fontos csapatvezetőként az AlphaTauri számára, vele a csapat a középmezőny élmezőnyébe került.”

  • Így látta Gasly az első körös káoszt a Hungaroringen

    Így látta Gasly az első körös káoszt a Hungaroringen

    Pierre Gasly tökéletesen tisztában van vele, miként lehet profitálni egy nagyobb kavarodásból egy Formula 1-es verseny során. 2019-ben így szerezte meg az első dobogós helyét Brazíliában és az első győzelmét is a tavalyi monzai verseny során. A Magyar Nagydíjon ismét eluralkodott a káosz, azonban ezúttal nem az AlphaTauri pilótájának kedvezett a szerencse.

    Gasly az ötödik helyre kvalifikálta magát és így jó eséllyel pályázott egy előkelő helyezésre a 71 körös verseny során. Azonban Valtteri Bottas „ámokfutása” miatt már az első kanyarban visszaesett az utolsó helyre. Ugyan a Red Bull egykori pilótájának végül sikerült felzárkóznia a hatodik helyre, ami Sebastian Vettel kizárásával akár ötödik hely is lehet.

    „Nem tudom, hogy a mai verseny egy jó nap volt vagy inkább egy elszalasztott lehetőség” – ismerte el a francia fiatal a Magyar Nagydíjat követően. „Egyszerűen frusztráló ez az egész, mert az ilyen pályákon mindig jól kell teljesíteni az időmérőn és ez sikerült is. Ötödik lett és ez egy remek pozíció, mert erre normál körülmények között nem lennénk képesek.”

    Gaslynak esélye sem volt elfordulni az egyes kanyarban, mert ki kellett kerülnie a Bottas Mercedesét, Norris McLarenjét és rajtuk kívül még két Red Bullt is, akik szintén a bukótérbe kerültek a Mercedes finn pilótájának „bowlingozását” követően. Az egyetlen pozitív dolog az volt Gasly esetében, hogy nem sérült meg az autója és emiatt tudott ilyen mértékben felzárkózni.

    „Az első kanyarban Sergioval (Pérez) és Maxszal (Verstappen), ezt követően szabadult el nem sokkal a pokol” – mesélte Gasly, akinek elmondása szerint a sorsa a Milton Keynes-i istálló kezében van.

    „Nem hittem el, az ötödik helyről egy pillanat alatt visszaestem utolsónak. A felzárkózásunk jó volt, mert megvolt az autóban rejlő potenciál és ezt meg is tudtuk mutatni. Azonban a konstruktőri bajnokságban jó sok pontot buktunk el a riválisainkkal szemben és elnézve a dogogót, kicsit több szerencsével akár mi is odaérhettünk volna” – zárta a francia, aki a versenytársaihoz hasonlóan legközelebb a nyári szünet utáni első futamon ülhet majd autóba legközelebb a belgiumi Spa-Francorschapmsban.

  • Marko kiáll a kissé túlzottan vadóc újonca, Tsunoda mellett

    Marko kiáll a kissé túlzottan vadóc újonca, Tsunoda mellett

    Dr. Helmut Marko továbbra is kiáll a Red Bull „vad” újonca, Yuki Tsunoda mellett. Bár az energiaitalos csapat versenyzőinek a vezetője, Dr. Helmut Marko utalt rá, hogy nem lesznek meglepetések, amikor hamarosan bejelentik a Red Bull és az AlphaTauri felállását, a kiszámíthatatlan újonc Tsunoda újfent összetörte a versenyautóját a Magyar Nagydíj szabadedzésén. Marko nemrég elrendelte, hogy a 21 éves Tsunoda Olaszországba költözzön, hogy közelebb legyen a faenzai kiscsapathoz, a Servus TV-nek pedig a legújabb eset után ennyit mondott:

    „Túl vad a srác. Ugyanakkor vannak más sofőrök is, akik szintén baleseteket szenvedtek, ráadásul gyakrabban.”

  • Gasly: Úgy tűnik, Pérez marad

    Gasly: Úgy tűnik, Pérez marad

    Pierre Gasly 2023 végéig kötelezte el magát a Red Bull mellett, nyílt szándéka pedig már hamarabb fellépni a nagycsapathoz. Viszont már vezetett a Red Bullnál 2019-ben, ám félév környékén visszakerült a kiscsapathoz, ami akkor még Toro Rosso néven futott.

    Gasly azonban az AlphaTaurinál nyújtott jó teljesítményeivel felhívta magára a figyelmet, szóba hozták például az Alpine-nal is korábban. De a prioritást a Red Bullba való visszakerülés jelenti, amibe pedig nem sok beleszólása van.

    „Rajtuk múlik” – erősítette meg a Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján, a Red Bull döntéshozóira utalva. „Verstappen szerződésben áll a Red Bullal, és úgy tűnik, Pérez is ottmarad. Meglátjuk, mi lesz, de természetesen szerződésem van. Szerintem a nyári szünet alatt többet fogunk tudni.”

    A Formule1.nl hasábjain mindazonáltal Gasly azt nyilatkozta, hogy Helmut Marko szeretne egy vezérbikát az AlphaTauriba is, ez pedig a francia lenne: „A kezükben van. El kell dönteniük, hogy akarják-e folytatni Pérezzel. Jelenleg jól mennek a dolgok. Az AlphaTaurinak végzett munkámra koncentrálok, és olyan jól teljesítek itt, amennyire csak tudok.”

  • A Red Bull 2022-re is megtartja mind a négy jelenlegi F1-es pilótáját

    A Red Bull 2022-re is megtartja mind a négy jelenlegi F1-es pilótáját

    A Red Bull arra készül, hogy 2022-re is megtartja két Forma-1-es csapatának pilótafelállását. Az AlphaTauri junior csapatánál egyértelműen Pierre Gasly az első számú pilóta, és úgy tűnik, hogy az idei szezon után is biztosan marad a helyén. A francia a Red Bull versenyzői menedzserével, Dr. Helmut Markóval nemrégiben tartotta a találkozóját:

    „Ausztriában ebéd közben beszélgettünk, és sok mindent megbeszéltünk. Jó volt egy kicsit többet megérteni az elképzeléseikről és a jövőbeli terveikről, hiszen még van néhány év szerződésem a Red Bull-lal.”

    Ami Gasly kissé zabolátlan újonc csapattársát, Yuki Tsunodát illeti, Marko bízik abban, hogy a japán pilóta közelmúltbeli áthelyezése az Egyesült Királyságból Olaszországba kezd megtérülni. A 78 éves osztrák szakember az RTL-nek beszélt erről:

    „Pozitív irányba lépett, ebből még lesz valami.”

    A Red Bull Racing anyacsapatánál a bajnokságot vezető Max Verstappen nyilvánvalóan marad 2022-ben – és úgy tűnik, ugyanez igaz lesz új csapattársára, Sergio Perezre is. Marko szerint a bejelentések a közelgő augusztusi szünet után várhatóak:

    „Akkor már készen kell állnunk arra, hogy bejelentsük a Red Bull és az AlphaTauri versenyzői párosításait. alapvetően szeretnénk megtartani a meglévő párosításokat. De ennek idő kell, mert mindig minden lényeges tényezőt figyelembe veszünk.”

  • Így néz ki a 2022-es autó prototípusa 9 csapat színeiben!

    Így néz ki a 2022-es autó prototípusa 9 csapat színeiben!

    Majdnem mindenki megmutatta, hogyan nézne ki a 2022-es konstrukció, ha a mostani autójuk „ruháját” aggatnák rá.

    Tegnap mutatta be az F1, hogy mire is lehet számítani az új érát illetően. Silverstone-ban, az F1 „szülőföldjén” a rajongók és a pilóták előtt lepleződött le a jövő, ami nem mindenkinek csalt mosolyt az arcára.

    Miután minden pilóta a kötelező nyilatkozatokat elmondta az F1 műsorában, a csaptoknál a grafikusok munkába álltak és megrajzolták a 2021-es felöltőt a prototípusra.

    Egyszerre tették ki a közösségi oldalaikra is, amit mi jól összeszedtünk, hogy megmutassuk nektek:

    Mercedes AMG Petronas F1 Team:

     Red Bull Racing Honda:

     McLaren:

    Aston Martin Cognizant F1 Team:

    Alpine F1 Team:

    Scuderia AlphaTauri:

     Alfa Romeo Racing Orlen:

     Haas F1 Team:

     Williams Racing:

    Egyedüliként a Ferrari nem tett közzé semmilyen grafikai ábrázolást, így az ő tervezetüket nem tudtuk szemléltetni.