Címke: AlphaTauri

  • Gasly bosszús a kihagyott lehetőség miatt: Rossz munkát végeztünk

    Gasly bosszús a kihagyott lehetőség miatt: Rossz munkát végeztünk

    Pierre Gasly számára balul sikerült az Orosz Nagydíj időmérő edzése, csak a 12. lett, pedig érzése szerint sokkal több is benne lehetett volna a szombati napban. Gasly azért dühös igazán, mert szólt is csapatának, hogy cseréljék le az intermediate-eit, de ez nem történt meg.

    „Nem találom a szavakat” – idézi a Sky Sports F1 a csalódott Gaslyt. „Nagyon versenyképesek voltunk a Q1-ben és a Q2-ben, aztán kint maradtunk egy szett használt gumival, amelyek már nem működtek. Három körön keresztül azt kértem, hogy bemehessek a boxba kerékcserére, mert a pálya száradt. Végül ez nem történt meg, és ezzel a használt gumival sehol sem voltunk. Úgy érzem, hogy elszalasztottunk egy hatalmas lehetőséget. Ahogy láttuk, őrült Q3 volt. Tudjuk, hogy ilyen körülmények között a végéig ott kell lenned a harcban, hogy megcsináld, de mi rossz munkát végeztünk.”

    Gasly a Q2-ben arra panaszkodott, hogy feltartották a gyors körén, de egyértelművé tette, hogy nem ez volt az oka a kiesésének.

    „Igen, egy kicsit leblokkoltak, de nem is ez volt a lényeg” – tette hozzá. „Őszintén szólva, csak új gumikon kellett volna mennünk, mint a legtöbben tették. Mi nem, és felül kell vizsgálnunk, hogy miért döntöttünk így. De most már nem számít. A holnapra kell gondolnunk, és össze kell szednünk magunkat, mert szükségünk van a pontokra.”

  • Új váltót kapott Verstappen, Hamilton és Gasly

    Új váltót kapott Verstappen, Hamilton és Gasly

    A tegnapi nap után váltót cseréltek Max Verstappen, Lewis Hamilton és Pierre Gasly autójában.

    A monzai incidens miatt eleve hátrányból indulhatott volna a holland pilóta, mivel kapott egy három helyes rajtbüntetést. A Red Bull ezért most látta jónak a negyedik hajtáslánc használatát. A Bikák versenyzője így a mezőny végéről fog neki vágni az Orosz Nagydíjnak.

    Ugyanakkor váltócsere is várt a 23 éves pilótára, viszont e téren többen is csatlakoztak a Red Bull fenegyerekéhez. Mivel nem fejezte be se Verstappen, se a hétszeres világbajnok az előző futamot, büntetlenül cserélhették a fent említett alkatrészt. Az AlphaTauri versenyzője sem kerül hátrányba emiatt, ugyanis Gasly hat futamon már használta az alkatrészt, így kényelmesen tehetett be a csapat a versenygépbe egy újat.

  • AlphaTauri: Tsunoda ülése soha nem volt veszélyben

    AlphaTauri: Tsunoda ülése soha nem volt veszélyben

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost elégedett az újonca, Yuki Tsunoda teljesítményével és szerinte egy másodpercig nem volt kérdés, hogy hosszabbítani fognak a japán pilótával.

    Tsunodának az idei az első szezonja a Forma-1-ben. Az AlphaTauri fiatalja egy erős kezdést követően azonban folyamatosan elkezdett visszaesni a teljesítménye. Az időmérőkön és a versenyeken is alulmarad a csapattársa, Pierre Gaslyval szemben, ráadásul számos alkalommal törte össze az autóját már idén, amivel komoly fejfájást okozott a csapatának. Ezért Tsunodát – akit nemrégiben egy óriási kritikával illettek – valamilyen szinten meglepte az a tény, hogy 2022-ben is a faenzai istálló versenyzője lesz.

    A 21 éves pilóta beilleszkedését azonban nagy mértékben segíti az energiaitalos istálló. Ezt az is megmutatja, hogy Tsunodát Olaszországba költöztették, hogy a csapat szeme előtt legyen és hogy a pályán kívül is közel legyen az istállóhoz.

    „Yuki helyen nem volt veszélyben, mert, ha felhoztunk volna még egy újoncot a helyére, akkor neki is sok időt kellett volna adnunk” – nyilatkozta Tost a Tsunoda-helyzet kapcsán. „A Forma-1 rendkívül komplex, így nem várhatod azt, hogy egy újonc már egyből móresre fogja tanítani a tapasztaltabb versenyzőket.”

    „Yuki alapvetően jó munkát végez. A Hungaroringen például a hatodik helyen ért célba és Bahreinben pedig a kilencedik lett. Természetesen a baleseteit sem szabad elfelejtenünk, azonban ez is része a tanulási folyamatnak. Nagyon remélem, hogy többet nem lesz rá precedens.”

    „Nagyon várjuk már a szezon hajráját, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű, ugyanis az újoncok egyik sem ismeri a tengerentúli és az új szaúdi helyszínt sem. Szerintem Yuki képes lesz csökkenteni a hátrányát Pierre-rel szemben és az is fontos lesz, hogy a következő érát nem egy új pilótapárossal kell majd elkezdenünk.”

  • Gaslyt frusztrálja, hogy Pérezzel hosszabbított a Red Bull

    Gaslyt frusztrálja, hogy Pérezzel hosszabbított a Red Bull

    Pierre Gasly „egy kicsit szomorú és csalódott is” amiatt, hogy a Red Bull nem ajánlott versenyzői ülést a számára a tavalyi és az idei jó teljesítményét követően.

    A francia már megtapasztalhatta, hogy milyen érzés a Milton Keynes-i istálló kék overáljában feszíteni és versenyezni, azonban a Bikák vezetőségének bizalma már a szezon féltávjánál elfogyott vele szemben és lefokozták őt a Toro Rossoba (AlphaTauri) és a helyére beültették Alex Albont. Gasly azonban képes volt arra, amire sok pilóta nem lett volna a Forma-1-ben. A faenzai kicsapatnál újraépítette a karrierjét: lefokozása óta már három dobogós helyezést is szerzett, amiben benne van a tavalyi Olasz Nagydíj során megszerzett győzelme is.

    Azonban hiába a francia jó teljesítménye, szerinte Dr. Helmut Markóék kizárólag az AlphaTauri vezéregyéniségeként bírják őt elképzelni és ezért hosszabbították meg annak a Sergio Péreznek a szerződését, akinél a francia mostanság az időmérőkön és a versenyeken is jobb teljesítményt nyújt egy papíron gyengébb autóval.

    „A csapat 15 éves fennállásának legjobb szezonját teljesítettem tavaly és emiatt semmi jutalmat nem kaptam a Red Bulltól” – idézi az AlphaTauri pilótájának szavait a Canal Plus. „Egyfelől ez szomorú és csalódást keltő, másrészt azonban el lehet fogadni valamilyen szinten. Vannak olyan dolgok, amik nem az én hatáskörömbe tartoznak és ez például pont egy ilyen dolog.”

    „A Red Bull kétségtelenül a Pérezzel való folytatás mellet tette le a voksát. Különösen a Zandvoortban nyújtott teljesítményét követően, ahol az időmérőn már a Q1-ben kiesett, a versenyen pedig úgy lett a nyolcadik és a nap versenyzője, hogy kört kapott a csapattársától. Ez egyszerűen nem fér a fejembe, hogy lehet ez.”

    „Efelett azonban nincsen hatalmam, szóval az egyetlen dolog, amit tehetek az, hogy a saját dolgaimra összepontosítok. A legfontosabb az, hogy mindent megtegyek a magam és a csapat szempontjából is minden egyes futam során. Bízom benne, hogy ez megéri majd a számomra és a jövőben kapok majd még lehetőséget egy élcsapatnál.”

  • Coulthard: Tsunoda csomagoljon és menjen haza

    Coulthard: Tsunoda csomagoljon és menjen haza

    Az ex-F1-es versenyző David Coulthard nem tudja azt elképzelni, hogy Yuki Tsunoda a 2022-es szezont követően is tagja lesz majd a Forma-1-es rajtrácsnak.

    A fiatal japán az idei a bemutatkozó szezonja az autósport királykategóriában és eddig messze elmarad attól a teljesítménytől, amit a csapattársa, Pierre Gasly nyújt ugyanazzal a technikával. Azonban a folyamatos kirohanásai és autótörései ellenére Franz Tosték mégis meghosszabbították Tsunoda szerződését, amin még egyébként még saját maga is meglepődött.

    „A szezon első felében nem tudtam konzisztensen jól teljesíteni, szóval meglepően vettem tudomásul, hogy a következő szezonban is itt lehetek a Forma-1-ben” – nyilatkozta Tsunoda még az Olasz Nagydíj előtt. „Folyton csak összetöröm az autót és ez igencsak költséges a csapat számára.”

    A McLaren és a Red Bull egykori pilótáját pedig szó szerint lelombozták a japán szavai és szerinte Tsunodának nincs jövője az F1-ben.

    „Melyik bolygóról érkezett ez a srác?” – utalt az AlphaTauri újoncára a brit a Chanel 4-nek adott nyilatkozatában. „Tsunodának fognia kellene a kis cókmókját és haza kellene mennie, mert egy autóversenyző soha nem beszél így. Amit mondott a nyilatkozatában, valóságosan lesokkolt engem. Már most lefoglalnám a jegyet a hazájába tartó repülőgépre, mert a következő év után nem hiszem, hogy itt lesz még a Forma-1-ben.”

    Coulthard mellett az F1 hivatalos oldalának interjúit készítő Tom Clarkson sem kímélte. Ugyan a brit szereti a japán őszinteségét, azonban szerinte „még ha képes az autóját a pályán tartani, még akkor is nagyon messze van Gaslytól.”

    Tsunoda ugyan jól kezdte az évet Bahreinben és rögtön egy kilencedik hellyel nyitott, azonban a szezonnyitó versenyen kívül csak négy alkalommal tudott a legjobb tíz között célba érni. A japán eddigi legjobb eredménye egy Magyar Nagydíjon elért hatodik hely volt, azonban a saját elmondása szerint „ezt csak a szerencséjének köszönheti”, ugyanis azon a versenyen elég nagy volt a káosz. A lemaradása még így is tetemes francia csapattársához képest: egészen pontosan 48 (!) pont.

  • Alonso: Az Aston Martin és az AlphaTauri jobb autó, mégis mi vagyunk előrébb

    Alonso: Az Aston Martin és az AlphaTauri jobb autó, mégis mi vagyunk előrébb

    A konstruktőri bajnokság igazán érdekesen alakul idén, több külön csata kialakult a tabella egyes részein. A középmezőny közepében például az Alpine, AlphaTauri és Aston Martin hármasa vív az ötödik helyért. Előbbi áll közülük a legjobban, az Alpine 11 ponttal előzi meg az AlphaTauri csapatát.

    A francia csapat színeiben idén visszatérő Fernando Alonso pedig elégedett ezzel az állással.

    „Szerintem minden téren jól teljesítünk” – idézi a spanyolt a Motorsport-Total.com. „Az autónk talán nincs az AlphaTauri és Aston Martin szintjén, de vasárnaponként tudunk velük harcolni, és pontokat szerezhetünk.”

    Az Alpine a legutóbbi Olasz Nagydíjon is kettős pontszerzést ünnepelhetett, habár nem kedvezett nekik túlságosan a pálya: „Az, hogy még mindig pontokat szereztünk, fantasztikus. Úgy tűnik, ez a csapat erőssége: a pontszerzés vasárnap.”

    „Vélhetően nem nekünk van a leggyorsabb autónk a középmezőnyben, de valószínűleg nekünk van itt a legjobb csapatunk. Ezért szerzünk pontokat minden vasárnap” – zárta gondolatát Alonso, aki az elmúlt kilenc versenyből csak az igazából meg sem történő Belga Nagydíjon maradt pont nélkül.

  • Tsunoda meglepődött, hogy hosszabbított vele az AlphaTauri

    Tsunoda meglepődött, hogy hosszabbított vele az AlphaTauri

    Yuki Tsunoda az Olasz Nagydíj előtti csütörtöki sajtónapon elmondta, hogy meglepődött azon, hogy az AlphaTauri 2022-ben is igényt tart majd a szolgálataira a Forma-1-ben.

    A Red Bull által támogatott faenzai istálló a héten jelentette be, hogy a következő szezont is Tsunodával és Pierre Gaslyval fogják teljesíteni. Azonban a japán újonc szezonja közel nem ideálisan alakul, mert rengeteg balesetet szenvedett már a szezon során. Tsunoda pedig emiatt tisztában volt azzal, hogy ezen hibái miatt könnyen eljátszhatta a csapat vezetőségének bizalmát.

    „Az újonc szezonom első felében egyáltalán nem volt konzisztens a teljesítményem” – nyilatkozta Tsunoda a motorsport.com-nak. „Emiatt meg is lepett az, hogy megkaptam a szerződéshosszabbítást. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok ezért a csapatnak.”

    „Rengeteg baleset volt már idén, ami miatt sok pénzébe került az istállónak. Nem volt jó az évem első fele és Magyarországon mindent elrontottam, amikor a falhoz csaptam az autót, amivel tönkretettem az első gyakorlásomat.”

    „Franz (Tost) és Helmut (Marko) miatt is magabiztosabbnak kellene lennem a vezetésben és az eredményekben egyaránt. Minden edzésen fegyelmezettebbnek kell lennem. Ezekben kell fejlődnöm, ugyanis erre eddig nem voltam igazán képes.”

    Az biztos, hogy a japán újonccal sokat fordult a világ az első futam óta. A Bahreinben nyújtott zseniális produkcióját követően mg az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn is megdicsérte és sakkor még azt gondolta, hogy hosszú évek óta Tsunoda lehet a száguldó cirkusz egyik legígéretesebb újonca.

    Azonban ezt követően jöttek az egyéni hibák, amik Imolában és a Paul Ricardon is egy-egy csúnya autótöréssel zárult. Tsunoda önbizalma emiatt meg is rengett a saját elmondása szerint.

    „Nem tudtam, hogy mi fog történni az első Forma-1-es versenyen, ezért minden edzésen nyomtam, ami a csövön kifért” – folytatta Tsunoda. „Ekkortájt nagyon jól éreztem magamat, ugyanis minden jól ment. Azonban Imolát követően már kevésbé voltam olyan magabiztos, mint az első versenyt követően.”

    „Nem számítottam arra, hogy az F1 ilyen nehéz lesz, mert a kisebb kategóriákban nem kellett ilyen szinte újjáépíteni a magabiztosságomat egy-egy ilyen hibát követően. Ez a legfőbb probléma és ezt próbálom majd orvosolni az év hátralevő részében.”

  • Bejelentette a jövő évi felállását az AlphaTauri

    Bejelentette a jövő évi felállását az AlphaTauri

    Az AlphaTauri egy hivatalos közleményben jelentette be, hogy a 2022-es Forma-1-es szezont is a Pierre Gasly-Yuki Tsunoda párossal fogják teljesíteni.

    Gasly még a Red Bulltól való lefokozását követően tért vissza a faenzai istállóhoz, akikkel még 2017-ben mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban. Azóta sikerült három dobogós helyezést szereznie, beleértve a 2020-as Olasz Nagydíjon aratott futamgyőzelmét is. A francia örül annak, hogy tovább folytathatja a munkát a Franz Tost által vezetett gárdával.

    „Örülök annak, hogy legalább még egy évet biztosan itt lehetek az AlphaTaurinál” – nyilatkozta Gasly a bejelentést követően. „Még 2017-ben érkeztem meg ide és azóta nagyon sokat fejlődtünk. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy az idei szezonban mire leszünk képesek még, illetve arra is, hogy mit hoz számunkra az új éra. Szeretném továbbra is segíteni és előrébb vinni a csapat munkáját.”

    Tsunoda a Formula 2-ből érkezett meg a Forma-1-be, miután Danyiil Kvjatnak nem hosszabbították meg a szerződését és az orosz pilótát így harmadjára is kirúgta a Red Bull. Ugyan az újonc éve eddig nem úgy alakul a fiatal japán számára, mint azt eltervezte, de így is volt pár villanása az idei szezonban.

    „Örömmel tölt el, hogy a második évemet is megkezdhetem az AlphaTaurinál” – lelkendezett Tsunoda, aki sok kritikát kapott már a rádión való kirohanásai, illetve a gyakori autótörései miatt. „Ez egy hihetetlen lehetőség és szeretném megköszönni a bizalmat Dr. Helmut Markónak, hogy további tapasztalatokat gyűjthetek itt az F1-ben. Nagyon jó a kapcsolatom Pierre-rel és az ő tapasztalata is nagyon sokat segített a fejlődésemben.  Örülök annak, hogy folytathatjuk tovább a közös utunkat. Nagyon jól érzem magam itt Faenzában és nagyon kíváncsi leszek, hogy mit hoz majd 2022 a csapat számára.”

  • Gasly: Túl sok vizet vernek fel az autók maguk mögött

    Gasly: Túl sok vizet vernek fel az autók maguk mögött

    A múlt vasárnapi Belga Nagydíj egy izgalmas futamnak ígérkezett, ám végül akkora eső lett, hogy érdemben meg sem tudták rendezni a versenyt. Az egyik fő ok az volt, hogy az autók hatalmas vízfüggönyt húztak maguk mögött, így a láthatósági viszonyok elég viszontagságosak voltak.

    Pierre Gasly is ezt emelte ki, a Motorsport.com hasábjain elmondta, hogy erre gyorsan ki kell találni valamiféle megoldást: „Szerintem azon kell dolgoznunk, hogy csökkentsük a vízpermetet az autók mögött, mert ez az igazi probléma. Amikor megnéztem az orvosi autót, természetesen sokkal kisebb sebességgel ment, de az ő vízfüggönye sokkal kisebb, mint amit mi verünk fel az autóinkkal.”

    „Úgy gondolom tehát, hogy az F1-nek erre a területre kell összpontosítania a következő néhány évben” – tette hozzá Gasly. „Ha csökkentjük a permetet és jobb a láthatóság, akkor a körülmények lehetnek trükkösek, lehet aquaplaning, lehet sok csúszás, lehet nagyon lassú, de akkor rajtunk, versenyzőkön múlik. Ekkor legalább eleget látnánk, mert vasárnap a látási viszonyok jelentették a problémát.”

    „Sajnos nem hiszem, hogy más lehetőség lett volna. Ha egy autó megáll a pályán, vagy bármilyen okból balesetet szenved, és közvetlenül mögötte sok más autó van, akkor tudjuk, hogy milyen következményekkel jár, ha az álló autóba autóba beleszállnak. Láttunk már elég szörnyű dolgot ezen a pályán” – zárta gondolatát a francia.

  • Tsunoda maradását is bejelenthetik Monzában

    Tsunoda maradását is bejelenthetik Monzában

    A pilótapiac egyre inkább kitisztulni látszik 2022-re, úgy tűnik, már csak néhány kérdőjel maradt. Kiderült, hogy a Mercedes is meghozta a döntést a jövőt illetően, csak még nem jelentették be, de AlphaTauri háza táján is kezdenek körvonalazni a dolgok.

    Sergio Pérez hosszabbítása után Pierre Gasly minden bizonnyal marad a csapat pilótája, de előfordulhat, hogy csapattársának kiléte sem változik. Yuki Tsunoda az idény első versenyén nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő, de ezt azóta nem igazán bírta megismételni. A Motorsport-Total.com mindazonáltal arról számolt be, hogy a japán maradását a csapat hazai versenyén, Monzában jelentik be. Ezzel Alex Albon visszatérése Red Bull-kötelékben meghiúsulhat, de állítólag így is a Williams listájának élén van.

    Ezen kívül is várhatók még bejelentések az Olasz Nagydíj hétvégéjén, az Alfa Romeo istállónál lehetnek mozgolódások egy értesülések szerint.