Címke: AlphaTauri

  • Kiderült, melyik F1-es csapatot tartottátok felejthetőnek idén

    Kiderült, melyik F1-es csapatot tartottátok felejthetőnek idén

    A 2022-es Forma-1-es szezon végeztével szavazást indítottunk az évad legjeiről.

    Ennek keretében többek között arról is megkérdeztünk titeket, Racingline.hu olvasókat, hogy idén melyik csapatot tartottátok a legjobbnak. Nem feltétlenül csak a végeredmény és a pontok alapján, hanem akár az alapján is, hogy mennyit fejlődtek önmagukhoz képest, vagy hogyan teljesítettek a lehetőségeikhez mérten.

    A szavazás végeredménye tekintetében az első öt helyezett megegyezik az F1-es pontverseny végeredményével. Utána azonban más a sorrend.

    A lista legvégén az AlphaTauri zárt, így úgy tűnik, hogy „red bullos” szendvicsbe került nálatok a mezőny: az energiaitalosok fiókcsapata volt a legfelejthetőbb számotokra.

    A szavazás végeredménye:

    1. Red Bull (42%)
    2. Ferrari (19%)
    3. Mercedes (15%)
    4. Alpine (7%)
    5. McLaren (6%)
    6. Haas (4%)
    7. Aston Martin (3%)
    8. Alfa Romeo (2%)
    9. Williams (1%)
    10. AlphaTauri (1%)

    Kiderült ki a szezon legjobb F1-es csapatfőnöke – szerintetek!

  • Gasly csak nevet, amikor az Ocon és közte lévő viszályról beszélnek

    Gasly csak nevet, amikor az Ocon és közte lévő viszályról beszélnek

    Pierre Gasly azt állítja, hogy a média nyilatkozatai a közte és jelenlegi csapattársa, Esteban Ocon közötti nehézségekről megnevettetik.

    Gasly jövőre mutatkozik be a Forma-1-ben az Alpine színeiben, miután az elmúlt éveket a Red Bull égisze alatt töltötte, elsősorban az AlphaTauri színeiben versenyezve. Egy teljesen francia felállást fog alkotni Oconnal, aki 2023-ban már a negyedik évét kezdi meg az Alpine-nál. Gasly és Ocon pályafutásuk nagy részében ismerték egymást, hiszen már gokartos korukban is barátok voltak. Azonban széles körben elterjedt pletykák szerint a duó barátsága idősebb korukra megromlott. Gasly azt gondolja, hogy a média igyekszik a történetnek ezt az oldalát is reflektorfényben tartani a jövő évi első közös szezonjuk előtt. A Channel 4-nek beszélt erről:

    „Tudom, hogy szeretik, mert ez egy eladható történet. Számomra sem titok, hogy voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban, de ő az a srác, akit a leghosszabb ideje, 20 éve ismerek. Együtt nőttünk fel, és azt hiszem, sok kétséget eloszlattunk, mióta megérkeztünk az F1-be. A dolgok most jól mennek, és nem látok okot arra, hogy miért ne menjenek majd jól. Végeredményben ez valahogy megnevettet, mert a média tényleg erre a történetre koncentrál, és megpróbálja erőltetni. Csak nézz végig a boxutcában, minden csapaton belül vannak rivalizálások. A legfontosabb, hogy egészséges maradjon, amíg nem válik mérgezővé. Senkinek sem újdonság, hogy egy csapaton belül rivalizálás zajlik, de mindkettőnknek elég érettnek és okosnak kell lennie ahhoz, hogy a csapatot előre vigyük. A pályán mindenki a legjobbját akarja nyújtani, de tisztelettudónak kell maradniuk. Látom az összes ilyen cikket, és az emberek szeretnék ezt a történetet erőltetni, de én nem igazán aggódom ezért.”

    Az Alpine a 2022-es idényét a konstruktőri bajnokság negyedik helyén zárta, a teljes szezonon át tartó csatát követően megelőzve a McLarent. A csapat azt tűzte ki célul, hogy feljebb kapaszkodik a rangsorban. Ezt pedig mostantól egy, a teljes rajtrácsot érintő költségvetési sapka is segíti. Gasly azt szeretné, ha 2023-ban dobogós helyezéseket érhetne el az enstone-i csapattal, de minimum a középmezőny küzdelmének újabb csúcsra járatására számít:

    „Ebben a szezonban ők voltak a negyedik legerősebb csapat a mezőnyben. A következő cél a top három, az előttünk álló nagy hármas. Igazán hiszem, hogy ez lehetséges, hatalmas előrelépést tettek az elmúlt pár évben. Határozottan van sebesség, és ha a következő szezonra tesznek előre még egy lépést az autón, akkor azt hiszem, hogy határozottan erős kihívói lehetünk az első öt helynek, de akár a top háromnak is.”

    Gasly a múlt hónapban mutatkozott be az Alpine színeiben a szezon utáni teszteken Abu Dhabiban.

    Igazi olasz karácsonyt élt át Gasly és Tsunoda – videóval

  • Igazi olasz karácsonyt élt át Gasly és Tsunoda – videóval

    Igazi olasz karácsonyt élt át Gasly és Tsunoda – videóval

    Az AlphaTauri versenyző az „elválás” előtt megtapasztalhatták milyen egy igazi olasz karácsony.

    Az olasz kiscsapat az ünnepek előtt mutatta meg a két pilótának hogyan is telnek az ünnepek az országban. A szépen feldíszített környezetben Mikulás sapkát húzott Gasly és Tsunoda, majd vicces feladatok mentén átélhették a karácsony varázsát.

    A csapat külön felhívta a figyelmüket arra, hogy ez az utolsó programjuk, ugyanis jövőre a francia versenyző már az Alpine-nal vág neki a szezonnak.

    Karácsonyfadíszítés, Twister, olasz sütemények kóstolás, tombola és egy az F1-es autó „megépítése” is szerepelt a listán.

    Természtesen pontokra ment a dolog, így a versenyzők nem viselték jól a játékok során a vereséget. A Gasly folyton csalással vádolta csapattársát, míg Tsunoda az olasz ételeknek örült a legjobban. Természetesen a pároshoz hűen káosz uralkodott a forgatási területen.

     

  • Üzleti szakembert fogadott maga mellé de Vries

    Üzleti szakembert fogadott maga mellé de Vries

    Élete első teljes Forma-1-es idényére készülő Nyck de Vries váratlan húzással állt elő. Életében először egy üzleti menedzsert szerződtetett maga mellé, hogy intézze az ő ügyeit.

    De Vries a francia Guillaume Le Goff francia szakembert bízta meg a pénzügyeivel. Le Goff nem ismeretlen azonban az F1-es paddockban sem, mivel ő maga az ART Grand Prix egykori mérnöke volt, jelenleg a The Grid nevű vállalatot vezeti, amely cég Pierre Gasly érdekeltségeit is kezeli.

    De személyesen is jól ismerik már egymást évek óta, hiszen még a Formula Renault szériában is dolgoztak együtt.

    „Amikor Pierre [Gasly – a szerk.] és én csapattársak voltunk a Formula Renault 2.0-ban, akkor Guillaume egy mérnök volt az ART-nél, ő volt a felelős az AOTech szimulátorért. Abban az időszakban sok időt töltöttünk együtt, mert együtt fejlesztettük a szimulátort. Ezután ő Angliába költözött, hogy a McLaren autóipari részlegénél dolgozhasson. Szóval ott is összefutottunk, amikor csak ott voltam, mindig találkoztunk és beszélgettünk.” – mesélte a holland újonc, majd kiért arra is, hogy miért keresett maga mellé egy üzleti szakembert.

    „Olyasvalakit kerestem, akit ismerek és akiben megbízom. Továbbá nem akartam olyan menedzsmentet, amely nagyon szókimondó és nyitott. Számomra nagyon fontos a csapat és az én köztem lévő kapcsolat. Guillaume nem fog semmi köz állni, de minden háttérben futó dolgot át fog venni tőlem. Amit megtanultam az elmúlt két-három hétben, hogy lettek olyan barátaim, akikről korábban még csak nem is hallottam. Mindenki mindenféle dolgot ajánl fel, mindenki részt akar venni ebben az egészben valamilyen módon.”

    De Vries is kiválasztotta a rajtszámát

  • A tengerentúlon mutatja majd be új autójának festését az AlphaTauri

    A tengerentúlon mutatja majd be új autójának festését az AlphaTauri

    Az AlphaTauri a tervei szerint New Yorkban fogja majd bemutatni a 2023-as autójuk festését.

    A faenzai istálló az egyik legújabb közösségi médiára posztolt bejegyzésében árulta el, hogy a Brooklyn hídon fogják majd megmutatni egy korábbi autójukon az AT04 fényezését. A dátum a poszt szerint február 11 lesz, szóval ezt érdemes lesz felírnia a naptárba a Franz Tost által vezetett alakulat rajongóinak.

    Az AlphaTauri egy rendkívül csalódást keltő szezonon van túl, miután nem volt képes megfelelni az új szabályok által jelentett elvárásoknak. Az olasz kicsapat csak a 9. helyen zárta a konstruktőri bajnokságot és a legnagyobb problémájuk az volt, hogy nem voltak képesek folyamatosan jó teljesítményt nyújtani.

    Ezt részben a túlsúlyos, rendkívül alulkormányzott autójuknak is köszönhették, ami miatt Pierre Gasly és Yuki Tsunoda pusztán alkalmanként volt képes a pontszerző helykért csatázni. Az AT03 helyzetén a Szingapúrban bevetett első szárny valamilyen szinten segítette, de nem annyira, amennyire a mérnökök szerették volna.

    Az AlphaTauri tehát jelentősen elmaradt a testvércsapat, a Red Bull 2022-es teljesítményéhez képest és az autójukkal olyannyira elégedetlenek voltak, hogy 2023-ra akár egy teljes más koncepció alapján megépülő autót is láthatunk majd tőlük a hivatalos bemutatójuk során.

  • A Red Bull lefektette a szabályokat: Az AlphaTauri nem eladó!

    A Red Bull lefektette a szabályokat: Az AlphaTauri nem eladó!

    Helmut Marko nem sok esélyt lát arra, hogy a Honda és a Red Bull kapcsolata jobban összefonódjon 2025 után.

    2021-ben jelentette be a japán gyártó, hogy idén már nem kívánnak hivatalosan részt venni a Forma-1-ben. Ugyan a márka nem vonult ki teljesen, mivel a Red Bull és az AlphaTauri autóit ők látják el motorral.

    A szezon elején még a HRC név volt olvasható az autókon, ám évvégére visszakerült a Honda felirat. Jövőre is új néven fog helyet kapni a Bikák autóin, ugyanis 2023-tól Honda RBPT megnevezéssel vágnak neki az évadnak.

    A Red Bull a saját motorprogramjára fókuszál, és nem kívánja kiengedni a kezéből az irányítást. Ezért sem tudtak megegyezni a Porsche-val. Ugyanakkor arra nem sok esélyt lát az osztrák tanácsadó, hogy felmelegítsék a káposztát a japánokkal, és újra úgy egyesüljenek, mint a partnerségük kezdetén.

    „A ma is látható együttműködést fokozatosan tudtuk átalakítani. A Honda két évvel ezelőtt bejelentette, hogy kivonul. Akkor még úgy volt, hogy nem kapunk semmit, még motort sem akartak szállítani. Amikor arra került a sor, hogy 2026-tól ki mit csináljon, a dolgok elkezdtek bonyolódni. Úgy gondoltuk, hogy ők (Honda) csak az elektromos részt vállalják majd, de nem tudtunk közös nevezőre jutni.” – magyarázta Marko.

    Ám ha a Honda mégis a száguldó cirkusz mellett tenné le a voksát, egy eladó csapatot kellene találniuk. A legkézenfekvőbb választás az AlphaTauri lenne, ám a Red Bullnak eszében sincs túladni a testvér csapaton.

    „Ha a Honda vissza akar térni, akkor szükségük lesz egy top csapatra. Az viszont nem lehet az AlphaTauri, ha más motorunk lesz, akkor nem áll fenn a szinergia. Mikor körbe kérdeztem, kiderült, hogy mindenki egy második csapatot akar, az Auditól a Renault-ig. Nem sok választása marad így a Hondának.” – tette hozzá Marko.

    Porsche, Honda vagy Red-Bull-Ford jöhet 2026-tól? Esetleg mind?!

  • Marko most elmondta, hogy mennyire is fagyos az új főnökükkel a hangulat

    Marko most elmondta, hogy mennyire is fagyos az új főnökükkel a hangulat

    Helmut Marko cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint feszültség van közte és a Red Bull főnöke, Oliver Mintzlaff között.

    Nemrég olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a duó között fagyos a viszony. Mintzlaffot Dietrich Mateschitz utódjává nevezték ki az osztrák üzletember októberben bekövetkezett halála után, és a Markóval folytatott megbeszélést követően ugyanúgy folytatja az F1-es csapatnál a munkáját.

    Mintzlaff egyike annak a három embernek, akik Mateschitz feladatait átveszik. A német az „üzleti projektek és befektetések” portfólióért felel, amelybe a motorsport program is beletartozik. A hírek szerint a 47 éves szakember korlátozni akarja a Marko és Christian Horner csapatfőnök által korábban élvezett viszonylagos autonómiát. Ez olyan spekulációkhoz vezetett, hogy a trió között feszült lett a kapcsolat.

    Marko azonban most eloszlatta ezeket a feltételezéseket, miután megbeszélést tartott az új főnökkel. A 79 éves szakember elmondta, hogy mindketten ugyanazokat az elképzeléseket osztják, és a csapat fejlődését ugyanabban az irányban látják. A Kleine Zeitungnak beszélt erről:

    „Ugyanaz az alap elgondolásunk, és ő újra alaposan érdeklődött a csapatról, és jól informált. Nem titok, hogy mi vagyunk a Red Bull zászlóshajója. A Red Bull Racing jó ideje szenzációsan teljesít a számok, a sikerek és a marketing tekintetében. Így gyorsan megegyeztünk abban, hogy ezen sikeres irányvonalon szeretnénk látni a csapatot továbbra is.”

    Ez a találkozó volt az első alkalom, hogy Marko és Mintzlaff találkoztak, hogy megvitassák a Red Bull jövőjét, a korábbi megbeszélések nagyrészt informálisabbak voltak. A német nem vett részt az alakulat szezon utáni ünneplésén Abu Dhabiban, mivel a helye a felállásban még nem volt világosan meghatározva.

    A Red Bull az elmúlt években olyan stabilitást élvezett, amire a többi gyártó közül nem sokan voltak képesek: Horner a Forma-1 leghosszabb ideje aktív csapatfőnöke, aki 2005-ben vette át a csapat irányítását. Marko története az energiaital-gyártó óriásnál még régebbre nyúlik vissza, mivel 1999-ben vette át a pilótafejlesztési programjuk irányítását, 2005-ben pedig tanácsadói szerepet is vállalt a Red Bullnál.

    Az osztrák a testvércsapatnál, az AlphaTaurinál is felelősséget vállal, ahol Franz Tost csapatfőnök 2006 óta tartja a gyeplőt. Marko úgy látja, hogy az évek során elért sikereik fő oka az, hogy egyik istállójuknál sem volt nagy a fluktuáció:

    „A folytonosság minden bizonnyal igen fontos része a sikernek, még akkor is, ha az AlphaTauri teljesítménye nem volt kielégítő. Folyamatban van azonban, hogy mindent kielemezzünk. Meglátják majd, hogy mi lesz a cél itt jövőre.”

    Vettel lesz majd az új Helmut Marko?

     

  • Az FIA-n belül is úgy gondolják, hogy túltolták a zászlók használatát

    Az FIA-n belül is úgy gondolják, hogy túltolták a zászlók használatát

    Nikolas Tombazis, az FIA technikai igazgatója úgy véli, egy ponton túl túlzásba vitték a fekete-narancssárga zászlók használatát.

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj alatt Yuki Tsunodának akadtak technikai problémái. A japán versenyző DRS-e nem működött megfelelően, így a szerelőik inkább leragasztották az elemet. A pilóta nem használta ez előzést elősegítő funkciót, de még így is sokan veszélyesnek tartották az autót.

    A verseny után kritikaáradat érkezett a Szövetséghez. Sokan azt nehezményezték, miért nem intették ki Tsunodát, ha már van erre megfelelő zászlójelzésük is. A ‘fekete zászló narancssárga körrel’ (benne a rajtszámmal) ugyanis figyelmezteti a versenyző arra, hogy olyan technikai hibája van amit orvosolnia kell a csapatnak. Így a következő körben ki kell állnia a boxba.

    Tombazis úgy véli, az FIA-nak már akkor intézkednie kellett volna:

    „Bakuban volt egy olyan helyzet, mikor olyan autót engedtek versenyezni, amit ki kellett volna inteniük. Az AlphaTauri olyan szárnysérüléssel mehetett, amivel nem lett volna szabad. Ott ragasztoszták és hasonlók, nevetséges volt. Ott egyértelműen rosszul döntöttek.” – magyarázta a vezető.

    Ám ezután a Szövetség átesett a ló túloldalára Tombazis szerint:

    „Ám ezután túlreagálták a dolgot. Akkor is veszélyesnek minősítették egy autót, mikor a hibahatáron belül volt. Kicsit túl messzire mentek. Az amerikai verseny után tennünk kellett némi korrekciós lépést.”

    A legjobban a Haas volt kiakadva a szigorú versenyfelügyelőkre. Kevin Magnussen Kanadában, Szingapúrban és a Hungaroringen is találkozott a fekete-narancssárga zászlóval.

    „Nagyon kicsi sérülés volt az autón, nem volt semmi komoly. Megkaptam viszont a fekete-narancssárga zászlót, amit szerintem felesleges volt. Az alkatrész nem akart leesni, nem voltak biztonsági kockázatok és aggályok. Nem mozgott az elem. A 12. helyen végeztünk amiatt, hogy volt egy extra boxkiállásunk. Erre nem volt szükség, így frusztráló volt a helyzet.” – nyilatkozta az eset után a dán pilóta.

    Tombazis elmondta, nem olyan könnyű megítélni a sérülés okozta veszélyeket, még a korrigálás után sem.

    Ritkábban kerül majd elő a fekete-narancs zászló, a felelősség a csapatoké

  • De Vries is kiválasztotta a rajtszámát

    De Vries is kiválasztotta a rajtszámát

    Miután az FIA a csütörtöki nap folyamán nyilvánosságra hozta a jövő évi nevezési listát, hivatalossá váltak többek között az újonc pilóták rajtszámai is.

    A három újonc közül Logan Sargeant, illetve Oscar Piastri rajtszámára már korábban fény derült, ők a 2-es, illetve a 81-es számot választották. A Pierre Gasly helyére érkező holland Nyck de Vriesről azonban most tudtuk meg, hogy a 21-es szám fog jövőre díszelegni az AlphaTauriján. Ezt legutóbb még Esteban Guttiérez használta 2016-ban, akik akkor a Haasnál versenyzett.

    De Vries a Formula 2, majd a Formula E megnyerése után kap lehetőséget a Forma-1-ben, melyhez az is kellett, hogy Alex Albon vakbélgyulladás miatt kihagyja a monzai Olasz Nagydíjat. Ugyanis az ő helyére ugrott be de Vries, aki mindenkit lenyűgözve rögtön pontot tudott szerezni a Williamsszel. Ezt követően nem sokkal pedig már hivatalossá vált, hogy az AlphaTaurinál folytathatja 2023-tól. Yuki Tsunoda csapattársa lesz, aki a harmadik évét kezdi a csapatnál.

    De Vries már ki is próbálhatta az AlphaTauri idei autóját Abu Dhabiban, és további tesztek is várnak rá, hogy ezzel segítsék a felkészülését.

    Extra tesztekkel segíti de Vries felkészülését az AlphaTauri

     

  • Andretti megkapja a zöld jelzést az F1-be karácsonyra?

    Andretti megkapja a zöld jelzést az F1-be karácsonyra?

    Michael Andretti reméli, hogy a zöld lámpa a Forma-1-es csapata ambícióinak „szép karácsonyi ajándék” lesz.

    Közismert, hogy a McLaren egykori pilótája, aki jelenleg egy amerikai székhelyű autóversenyzői birodalom élén áll, amelyhez egy IndyCar élcsapat is tartozik, megpróbálja meggyőzni az F1-et, az FIA-t és a jelenlegi csapatokat, hogy hagyják jóvá egy 11. csapat nevezését.

    Ezt részben a Group 1001 finanszírozná – egy pénzügyi szolgáltató cég, amely a Gainbridge márkanéven keresztül már támogatja Andretti IndyCar csapatát.

    A Group 1001 vezérigazgatója, Dan Towriss azonban nevet azokon a pletykákon, amelyek szerint a Forma-1 egységesen ellenezné Andrettiék csapatának a bemutatkozását. Az Indy Starnak nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy sokszor az idézetek, amelyeket megírnak, nem igazán mondják el a teljes történetet. Rengeteg egyeztetés zajlik, de mi nem próbálunk semmivel sem előrukkolni, vagy a médiát eszközként használni arra, hogy bármit is befolyásoljunk. Van elvárásuk a megközelítéssel és az illemszabályokkal kapcsolatban, amit az embereknek meg kell tenniük, és mi ezt tiszteletben tartjuk.”

    Andretti Forma-1-es pályázatában részt vesz Guggenheim, az LA Dodgers baseballcsapat tulajdonosa is, aki állítólag támogatja az új Andretti gyárat, és hajlandó kifizetni a 200 millió dolláros nevezési díjat. A zöld jelzés a királykategóriától tehát most már közeledhet. Michael Andretti optimista:

    „Reméljük, hogy a következő pár hétben meglesz, mindenesetre szép karácsonyi ajándék lenne.”

    Azt is elárulta, hogy a csapattulajdonos Dietrich Mateschitz nemrég bekövetkezett halála után is, az AlphaTauri csapatot biztosan nem érdekli, hogy az Andrettinek eladják a csapat nevezését. Így zárt ezért a 60 éves versenyző, akinek édesapja, Mario 1978-ban F1-es világbajnok volt:

    „Minden nap ezért dolgozunk, és még mindig magabiztos vagyok, hiszen egyre közelebb kerülünk. Még nem kaptuk meg az oké-t, de nagyon közel járunk. Olyasmit akarunk csinálni, ami még soha nem volt. Az autóversenyzés minden ágában ott akarunk lenni, Le Mans-tól Monacón át az Indy 500-ig és a Daytona 500-ig.”

    Az Andretti sokat haladt előre F1-es tervével