Címke: Alice Powell

  • A W Series 2019-es versenyzői megkapták pénzdíjaikat

    A W Series 2019-es versenyzői megkapták pénzdíjaikat

    Ugyan a W Series első, 2019-es szezonja már augusztusban befejeződött, sőt már a 2020-as mezőny is összeállt, a bajnokság az elmúlt kedden tartott egy rendezvényt, melyen megünnepelték a debütáló szezont, valamint kiosztották a 20 versenyző díjait.

    A bajnokság győztese, Jamie Chadwick 500 000 dolláros, a második helyezett Beitske Visser 250 000 dolláros, míg a harmadik helyezett Alice Powell 125 000 dolláros csekket vehetett át. Azonban a többiek is, vagyis a 2019-es mezőny minden tagja, a tartalékversenyzőket is beleértve, kapott pénzjutalmat.

    „Ez a csúcspontja egy mesés debütáló szezonnak és örömmel tölt el minket, hogy átadhatjuk ezeket a pénzdíjakat, mivel tudjuk, hogy milyen fontos lesz ez ezen fiatal tehetséges versenyzőknek a karrierjük során; különösen mivel tudjuk, hogy sokuk közvetlenül a versenyzésbe fektetik majd ezt.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója.

    „Ez egy karrier megváltoztató év volt számomra és még mindig alig hiszem el, mi minden történt pár hónap alatt.” – mondta a bajnok Chadwick. „A korona mindezen nyilvánvalóan az volt, hogy megnyertem a W Series bajnoki címet, sok rendkívül tehetséges versenyző ellen és nem csak emiatt vagyok büszke, hanem azért is, hanem hogy általánosságban én vezethetem a női versenyzőket a motorsportban. Jöhet 2020!”

    A W Series 2020-ban továbbra is a DTM betétversenye lesz, hat helyszínt már megerősítettek. Az első futam május 30-án lesz, Szentpéterváron.

  • W Series: Powell nyerte az utolsó versenyt, Chadwick a bajnok!

    W Series: Powell nyerte az utolsó versenyt, Chadwick a bajnok!

    Első szezonjának utolsó versenyén van túl a W Series mezőnye Brands Hatch-ben, és persze meg van a női bajnokság első bajnoka is, aki nem más, mint Jamie Chadwick.

    A verseny úgy indult, hogy Jamie Chadwick vezette a bajnokságot, rajta kívül egyedül Beitse Visser volt még versenyben a bajnoki címért, ehhez azonban minimum dobogón kellett végeznie.

    Az első rajtkockából Chadwick indulhatott, mellőle honfitársa, Alice Powell, míg a második sort Esmee Hawkey és Emma Kimiläinen foglalhatták el. Visser az ötödik helyről várta a rajtot, mag Keszthelyi Vivien a 17. rajthelyet szerezte meg a 20 fős mezőnyben.

    Chadwick megtartotta az első helyet a rajt után, míg Hawkey a rajtrácson ragadt, így a többiek, köztük Visser is, azonnal nyertek egy pozíciót.

    A második kör elteltével Miki Koyama egy boxutca áthajtásos büntetést teljesített, a rajtnál való kiugrásért.
    Eközben Hawkey, aki a rajton ragadás után a mezőny legvégére csúszott vissza, megelőzte Keszthelyit és Sarah Bovyt-t és már a 14. helyen haladt.

    Powell eközben nagyon hajtott a hazai győzelemre, 0,3-ra megközelítette Chadwicket.

    A 6. körben azonban Hawkey ismét visszaesett a mezőny legvégére, Bovynak pedig le kellett cserélnie az első szárnyát, így Keszthelyi a 14. helyen autózhatott tovább.

    Powell olyan hirtelen érkezett meg Chadwickre, hogy magával húzta Kimiläinent is és mindketten megelőzték a bajnoki éllovast, aki mögött így már fő ellenfele, Visser volt, mindössze 4 tizedre. Ez az állás azonban továbbra is elegendő volt Chadwicknek a bajnoki címre.

    A 15. körben a biztonsági autó hozta össze a mezőnyt, miután Koyama furcsamód keresztbe fordult a pályán, és el kellett távolítani onnan az autóját. Ekkor Powell-Kimiläinen-Chadwick-Visser-Wohlwend volt a sorrend, Keszthelyi a 14. helyen állt.

    Kevesebb, mint hat perc volt hátra a versenyből, mikor a safety car újra elengedte a mezőnyt, Visser pedig azonnal támadni kezdte Chadwicket, három perccel a vége előtt pedig meg is előzte, de ezzel még mindig Chadwick volt a bajnok, 10 pont előnnyel.

    A futamot végül Powell nyerte Kimiläinen és Visser előtt, Chadwick pedig megtartotta negyedik helyét, ezzel pedig ő lett a W Series legelső bajnoka.

  • W Series: A finn Kimiläinen nyert, bajnok még nincs

    W Series: A finn Kimiläinen nyert, bajnok még nincs

    A két versenyhétvégét is kihagyó Emma Kimiläinen rajtolhatott az első helyről a W Series szombaton, Assenben rendezett versenyén. A második helyet Alice Powell szerezte meg, míg a második sort Jamie Chadwick és Beitske Visser foglalták el.

    A két tartalékversenyző, Keszthelyi Vivien és Sarah Bovy ezúttal nem lehetnek ott a rajtrácson, ténylegesen tartalékversenyzői szerepet láttak el.
     
    A versenynek úgy vágott neki Chadwick, hogy akár be is biztosíthatja ma a bajnoki címét. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, arra volt szüksége, hogy ha például nyer, a második helyen álló, hazai versenyt teljesítő Visser az 5., vagy annál rosszabb helyen végezzen, ha pedig Chadwick második, akkor Visser 9., vagy rosszabb helyen végezzen, Marta Garcia pedig ne végezzen a harmadik helynél jobb pozícióban.
     
    Kimiläinen nem rajtolt túl jól, ellenben Chadwickkel, a finn kivédekezte a bajnoki éllovas érkezését, azonban Powell megelőzte őt az első kanyarban.
     
    Mindeközben Miki Koyama és Tasmin Pepper akadtak össze a hátsóbb traktusban, mindketten kiestek, a biztonsági autó pedig a pályára hajtott.
     
    3 kör elteltével kapcsolhattak a lányok újra versenytempóra, Powell meg is tartotta vezető helyét Kimiläinen előtt, míg a 13. helyen haladó Sabré Cooknak kiosztottak egy boxutca áthajtásos büntetést, mert a rajtnál nem állt pontosan a kijelölt rajthelyére.
     
    Visser megelőzte Caitlin Woodot, átvéve ezzel a negyedik helyet, előtte pedig immáron már bajnoki riválisa, Chadwick volt, akihez egyre közelebb is került. Chadwick rendre kapta a figyelmeztetést mérnökétől, hogy maradjon higgadt.
     
    Emma KimilainenKözben Kimiläinen komolyan megérkezett Powellre, és az előzés is sikerült neki, így átvette a vezetést, és hamar össze is szedett két másodperc előnyt.
     
    Kimiläinen a W Series negyedik győztese lett, végül 5,7 másodperces előnnyel intette le a kockás zászló Powell előtt. Visser végig nyomás alatt tartotta Chadwicket, ám előzésre nem került sor. Így a dobogó harmadik fokára Chadwick állhatott fel, ám a bajnoki címet egyelőre nem biztosította be, annak sorsa a szezon utolsó futamán, Brands Hatch-ben dől majd el.
     
    A verseny végeredménye:
     
      Rajtszám Versenyző Diff.
    1 7 Emma Kimilainen  
    2 27 Alica Powell 05.767
    3 55 Jamie Chadwick 08.762
    4 95 Beitske Visser 09.363
    5 20 Caitlin Wood 18.579
    6 3 Gosia Rdest 20.077
    7 21 Jessica Hawkins 22.481
    8 11 Vicky Piria 25.105
    9 19 Marta Garcia 25.636
    10 26 Sarah Moore 25.839
    11 2 Esmee Hawkey 33.919
    12 99 Naomi Schiff 41.869
    13 37 Sabré Cook 50.614
    14 49 Megan Gilkes 55.456
    15 5 Fabienne Wohlwend 1:04.644
    16 67 Shea Holbrook 1 kör
    17 31 Tasmin Pepper kiesett
    18 85 Miki Koyama kiesett
  • W Series: Újabb Chadwick győzelem, Keszthelyi pontszerző

    W Series: Újabb Chadwick győzelem, Keszthelyi pontszerző

    Fabienne Wohlwend indulhatott a pole-ból a W Series misanói futamán. Az első sort a bajnokság éllovasa, Jamie Chadwick egészítette ki.
    A tartalékversenyzőként induló Keszthelyi Vivien pedig a 10. helyről rajtolhatott

    Wohlwend jól kalta el a rajtot, de Chadwick hamar utolérte és már elsőként fordult el az első kanyarban. Nagy volt a helyezkedés, melynek eredménye az lett, hogy hely híján Wholwend autóján fennakadt Alice Powell, aki ezzel ki is esett, Wohlwend a harmadik helyre csúszott, Beitske Visser pedig átvette a második helyet.

    A biztonsági autó is azonnal a pályára hajtott, míg Powell autóját eltávolították a pályáról.

    Powell kiesésével Keszthelyi Vivien a 9. helyen folytathatta tovább a versenyt.

    A biztonsági autó távozása után nem változott a sorrend.

    Később azonban Visser megérkezett Chadwick nyakába, míg Wohlwend lesben állt, várva az esetleges nevető harmadik szerepre.
    Mindeközben Keszthelyi visszaesett a 10. helyre.

    A japán Miki Koyama ismét szép előzést mutatott be, mikor átvette a negyedik helyet a hazai pályán versenyző Vicky Piriától.

    7 perccel a vége előtt továbbra is Chadwick állt az élen, bár egy pillanatra sem pihenhetett, mert Visser továbbra is a sarkában volt.

    Chadwick végül megtartotta a vezetést a leintésig és megnyerte a versenyt, Visser és Wohlwend előtt.
    Keszthelyi Vivien a 10. helyen zárt, ezzel egy pontot szerzett.

    Remekül teljesített Sabré Cook is, aki a 15. helyről rajtolva a 9. helyen végzett, ezzel megszerezve első négy pontját.

    Helyezés Rajtszám Versenyző Diff.
    1 55 Jamie Chadwick
    2 95 Beitske Visser 00.587
    3 5 Fabienne Wohlwend 02.285
    4 85 Miki Koyama 10.434
    5 11 Vicky Piria 14.200
    6 19 Marta Garcia 16.118
    7 31 Tasmin Pepper 19.009
    8 37 Sabré Cook 28.518
    9 26 Sarah Moore 28.994
    10 77 Vivien Keszthelyi 29.460
    11 2 Esmee Hawkey 31.265
    12 58 Sarah Bovy 32.222
    13 3 Gosia Rdest 33.671
    14 20 Caitlin Wood 34.043
    15 21 Jessica Hawkins 36.002
    16 67 Shea Holbrook 39.107
    17 49 Megan Gilkes 39.334
    18 99 Naomi Schiff 40.795
    19 27 Alice Powell kiesett
  • W Series: Rajtszámokat választottak a csajok!

    W Series: Rajtszámokat választottak a csajok!

    Már nagyon készül a W Series a bemutatkozó szezonjára, a mai napig tartanak az előkészületek. A Lausitzringen találkozott 18 fős mezőny, akik végül keresztülverekedték magukat az előzsűrin, és bemutatkozhatnak az új szériában. A DTM betétfutamaként Hockenheimben kezdődik el az ő szezonjuk is, május első hétvégéjén.

    A 18 hölgy mindeközben kiválaszthatta a rajtszámát is, de hogy milyen magyarázattal is szolgálnak a számaik kapcsán? Összeszedtük.

    #2: Esmee Hawkey: „A születésnapom március 2-án van, és ez az egyik szerencseszámom is.”

    #3, Gosia Rdest: „A gokart Európa-bajnokságon kellett lennie egy számnak a gokartunkon amivel versenyzünk. A szerelőm ezt azonban nem tudta. Odarohantam a csapatbuszhoz, ahol volt pár matricánk, és véletlenül találtam két darab hármast. Amikor felálltam a rajtrácsra, akkor kiderült, hogy amúgy is ezt a számot osztották ki nekem!”

    #5: Fabienne Wohlwend: „Az ötös a szerencseszámom, és ezzel is versenyeztem mindig.”

    #7: Emma Kimilainen: „A hetes mindig is a szerencseszámom volt. Valamilyen oknál fogva a finn versenyzők is sűrűn választják a 7-est. Például Kimi Räikkönen is a 7-essel megy, Valtteri Bottas meg a 77-essel.”

    #11: Vicky Piria: „A 11-est választottam. Ekkor van a születésnapom is, illetve ez a szám követ a gokartos korom óta. A szerencseszámom is a 11-es, ugyanakkor ez is köt az autósporthoz. Nincs sok tetoválásom, csak egy a jobb lábamon, és nem véletlen, ezen is a 11-es látható.”

    #19: Marta Garcia: „Kislánykorom óta szeretem a 19-es számot.”

    #20: Caitlin Wood: „A 20-as a karrierem kezdetén amikor még gokarttal mentem, volt a rajtszámom.”

    #21: Jessica Hawkins: Nem adott magyarázatot a számválasztására.

    #26: Sarah Moore: „Amikor versenyezni kezdtem, akkor 13-assal akartam, ez volt a szerencseszámom, de ezt nem választhattam. Így azt találtam ki, hogy viszem a 26-ost, mert az kétszer 13, így talán kétszer annyi szerencsém is lesz. Később az első bajnoki címemet már ezzel a számmal nyertem meg. Mindegyik szériába ezután vittem magammal a 26-ost, akkor is, amikor csak úgy privát megyek.”

    #27: Alice Powell: „Az első gokartversenyem óta 27-es a szerencseszámom.”

    #31: Tasmin Pepper: „Apám is már a 31-essel versenyzett, és jómagam is 20 éve ezzel a rajtszámmal versenyzek.”

    #37: Sabre Cook: „A kedvenc számaim a 3, 1 és a 7. Mivel 317-es rajtszámmal nem versenyezhetek, ezért a 37-est választottam. A 3-as volt az első rajtszámom a gokartban, ez volt a trikómon is amikor kosaraztam. A legtöbb bajnokságot a 317-es számmal nyertem, vagy a 37-essel. Bibliai vonatkozásban is a 3-as és a 7-es jelentős számok.”

    #49: Megan Gilkes: „Pár éve már a 49-es rajtszámmal versenyzek.”

    #55: Jamie Chadwick: „Az 55-ös rajtszám az, amit már a karrierem kezdete óta viselek.”

    #67: Shea Holbrook: „A karrierem kezdetén apám és én a 67 illetve a 68-as rajtszámmal indultunk. Az én rajtszámomnak köze van apám katonai szolgálatához. Ez az egyetlen rajtszám, amim valaha is volt, és a rajongóim is ezt szokták meg.”

    #85: Miki Koyama: „Japánul kimondva a 8-as „hacsi”, az 5-ös pedig „go”. Együtt kiadja azt a szót, hogy „hacsigo”, ami azon Honda főnöknek a neve, aki sokat segített a karrierem folyamán.

    #95: Beitske Visser: „1995-ben születtem.”

    #99: Naomi Schiff: „A kezdetektől fogva a 99-es volt a rajtszámom, és ez a szerencseszámom is. Szimbolikus jelentőségű ez nekem, mert 9+9 kiadja a 18-at, ami pedig a születésnapom. A 18-as pedig az izraelita vallásban az életet jelenti.”

  • Szavazz te is, hogy megtudjuk, ki lesz a kedvenc a W Seriesben!

    Szavazz te is, hogy megtudjuk, ki lesz a kedvenc a W Seriesben!

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy eldőlt, hogy ki lesz az a 18 versenyzőnő, akik a W Series első szezonjának mezőnyét alkotják majd.

    Megmutatjuk hát nektek a mezőnyt, a végén pedig találtok egy szavazást arról, hogy melyik lány a legszimpatikusabb, kiknek foktok szurkolni?!

    A 20 éves Jamie Chadwick neve már ismerősen csenghet, hiszen volt már a Renault F1-es versenyzőakadémiájának tagja. Ezen kívül ő a legfiatalabb, valamint az első nő, aki versenyt tudott nyerni a British GT bajnokságban. A brit lány példaképe Lewis Hamilton.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Great evening with @wseriesracing at the @royalautomobileclub ?? Bring on Almeria in a few weeks time ??

    Jamie Chadwick (@jamiechadwick55) által megosztott bejegyzés,

    A 24 éves Sabré Cook neve is ismerős lehet a Forma-1 rajongóknak, hiszen az amerikai lány korábban Max Verstappen barátnője volt. Példaképeinek Ayrton Sennát, Lyn St. Jamest, Alan Rudolphot, és Alex Zanardit nevezte meg. Egyébként gépészmérnök, idén az INFINITI MotorSports mérnökakadémiájának győztese lett.

    Marta García 18 éves, Spanyolországból. Példaképnek azonban nem egy spanyolt, hanem Lewis Hamiltont nevezte meg. 2017-ben a Renault Sport Academy tagja volt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Announcement from W series tomorrow!!!!??? Happy with all this week driving and doing fitness assessments?? had so much fun !! ❤️ #love #cars #girl #racer

    Marta García (@martagarcialopez_) által megosztott bejegyzés,

    Megan Gilkes 17 éves, kanadai. Példaképe Jackie Stewart és az álma, hogy a Forma-1-ben dolgozhasson.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    #megangilkes with Jim Kearney #kearneydriverdevelopment @poconoraceway @SCCANews #womeninformulavee

    Formula Vee and Adventures (@formulaveeusa) által megosztott bejegyzés,

    Esmee Hawkey 20 éves brit versenyző. Idén a brit Porsche Carrera kupában versenyzett.

    Jessica Hawkins szintén brit, 23 éves. Példaképe Michael Schumacher és szeretne versenyt nyerni Monacoban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    New place to hide my ego…? As always, thank you @araimotorsportuk! @heritagef1 @fastestclub

    Jessica Hawkins (@1jessicahawkins) által megosztott bejegyzés,


    Az amerikai Shea Holbrook 28 éves, 2017-ben az észak-amerikai Lamborghini Super Trofeoban versenyzett, célja pedig, hogy megnyerje a W Seriest.


    Emma Kimiläinen 29 éves finn versenyzőnő. A versenyzés mellett diplomás édesanya és feleség. Több évet töltött a skandináv túraautó bajnokságban, valamint Forma-1-es kommentátor is volt már.


    Miki Koyama 21 éves, japán versenyzőnő, a japán F4-ben edződött.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    赤坂来ました-! 少し休憩です♪ #赤坂サカス #TEAHOUSE #女子会 #シュミレーター #東京バーチャルサーキット #TVC

    MIKI KOYAMA 小山美姫 (@mkhouse001) által megosztott bejegyzés,


    Sarah Moore 25 éves, brit versenyzőnő. Célja, hogy ELMS-ben és a Le Mans-i 24 órás versenyen indulhasson. A közösségi oldalak tanulsága szerint saját neméhez vonzódik és jegyben jár.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Great picture by Marcus Andrews from my interview about the @wseriesracing with @esmee_hawkey and @therealdcf1 on the Autosport Stage ???

    Sarah Moore Racing (@smooreracing) által megosztott bejegyzés,


    Tasmin Pepper dél-afrikai, 28 éves. Példaképe az édesapja és Kimi Räikkönen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Headshot ?? #rethinkracing #wseriesracing

    Tasmin Pepper (@tjp31) által megosztott bejegyzés,


    A 24 éves olasz lány, Vicky Piria neve is ismerősen csenghet sokak számára. GP3-ban versenyzett korábban, és egy versenyhétvégén a Lotus Ladies Cupban is kipróbálta magát. Azóta ferraris instruktorként ténykedett, de versenyzett a Porsche Carrera Cup Italiában is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Seeking that feeling… ♥️

    Vittoria “Vicky” Piria (@vickypiria) által megosztott bejegyzés,


    Alice Powell neve sem ismeretlen. A 25 éves brit lány GP3-ban versenyzett, majd brit F3-ban, illetve megnyerte az ázsiai Formula Renault bajnokságot. Később azonban az anyagiak megakasztották karrierjét és versenyző instruktorként tevékenykedett tovább.


    Gosia Rdest, 25 éves, lengyel versenyzőnő. Ő is ismerős lehet a magyar közönség számára, hiszen hiszen 2017-ben Keszthelyi Vivien versenytársa volt az Audi Sport TT Cupban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Targowe pozdrowienia! Melduje, że za mną już część aktywności targowych. Byłam na strefie @seat_polska, miałam prelekcje na Arenie Videoblogerów, a za chwile idę na lunch!❤️???

    Racing driver? (@gosia.rdest) által megosztott bejegyzés,


    A ruandai származású, belga Naomi Schiff 24 éves. Példaképe Lewis Hamilton, kedvenc autója a KTM X-Bow GT4.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Throwback Tuesday? ?#tbt #littleme #formula #racing

    Naomi Schiff Racing (@naomischiff) által megosztott bejegyzés,


    Beitske Visser szintén holland, 23 éves. Ő is ismert lehet számotokra, hiszen a World Series by Renault keretében a Hungaroringen találkozhattatok vele. Idén GT4 European Seriesben versenyzett. Céljai az F1, a Formula E és a DTM.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ?

    Beitske Visser (@beitskevisser) által megosztott bejegyzés,


    Fabienne Wohlwend, 21 éves, lichtensteini. Tavaly Keszthelyi Viviennel versenyzett egy mezőnyben az Audi Sport TT Cupban. Idén a Ferrari Challenge mezőnyében versenyzett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Can’t stop smiling so overwhelmed by all your lovely messages. THANK YOU❣️??? #wseries #rethinkracing #passion #racinggirl #formula3 #happy #livingthedream #racingislife

    Fabienne Wohlwend | official (@fabiennewohlwend) által megosztott bejegyzés,


    Caitlin Wood 21 éves ausztrál versenyzőnő. Idén a Lamborghini Super Trofeo mezőnyében versenyzett és indult a Bathurst 12 órás versenyen.

    [poll id=”125″]

     

  • Eldőlt, hogy kik alkotják majd a W Series mezőnyét!

    Eldőlt, hogy kik alkotják majd a W Series mezőnyét!

    A napokban lezajlott selejtező utolsó szakaszában 28 versenyzőnő vett részt, és összesen 3000 kört teljesítettek a Circuito de Almerián a W Series Tatuus F-318 Formula 3 autóival. Végül 13 országból 18 lány kapott lehetőséget arra, hogy bekerüljön az első női formaautós bajnokság mezőnybe. További négy versenyző tartalékversenyzői státuszt kapott.

    „Bíráink, Dave Ryan vezetésével megvizsgálták az adatokat, annak értelmében, hogy határozottan eldönthessék, mely 18 versenyző lehet az lső női formaautós bajnokság, a W Series mezőnyébe.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója. „Együttérzésem azon versenyzőknek, akiknek ez most nem sikerült, és hozzáteszem: szép munka. Minden versenyző szorgalmasan dolgozott, keményen tanult és jól vezetett, beleértve azokat is, akik nem jutottak be (a mezőnybe). A 18 versenyzőnek, akiknek sikerült, nagy gratuláció, nagyon szép munkát végeztek.”

    „De szeretném megemlíteni a négy tartalékversenyzőnket is, akik nem jutottak be a 18-ba, de lenyűgözték a bírákat. Nyilvánvalóan csalódottak, de még így is részei maradnak a W Series családnak.”

    „Nehezebb volt ez a kiválasztási folyamat, mint azt valaha elképzeltem, tekintve, hogy milyen szoros volt a mezőny.” – mondta David Coulthard, a W Series tanácsadó testületének elnöke. „Lenyűgöző volt a tanulási folyamat és ez pont az, amit látni akartunk azoktól, akiknek még csak kevés tapasztalatuk volt együléses autókkal, de megvolt a természetes tempójuk.”

    „Nem volt lényeges, hogy nem férfiakról, hanem nőkről volt szó. Csak arról szólt az egész, hogy profi versenyzővé válhassanak, tudom, milyen kiváltság ez, és őszintén azt akarom, hogy aki sikerrel teljesítette ezt a folyamatot, annak profi versenyzői karrierje legyen.”

    „Végére értünk a kiválasztási folyamatnak és azon nők, akik bejutottak, igazán jó munkát végeztek a négy nap során Almeriában.” – mondta Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója. „Ez az egyik rész vége, és a kezdete egy másiknak. Mind boldogok vagyunk, bár érthető módon, van pár nő, akik csalódtak, de sajnos ez ilyen, és nekik csak tovább kell próbálkozniuk.”

    Keszthelyi Vivien a 18-ba nem jutott be, azonban ő lett az egyik tartalékversenyző.

    w series racingline, racinglinehu, racingline.hu

    A 18 versenyzőnő, akik a mezőnyt alkotják majd:

    Jamie Chadwick, Egyesült Királyság
    Sabre Cook, Egyesült Államok
    Marta Garcia, Spanyolország
    Megan Gilkes, Kanada
    Esmee Hawkey, Egyesült Királyság
    Jessica Hawkins, Egyesült Királyság
    Shea Holbrook, Egyesült Államok
    Emma Kimilainen, Finnország
    Miki Koyama, Japán
    Sarah Moore, Egyesült Királyság
    Tasmin Pepper, Dél-Afrika
    Vicky Piria, Olaszország
    Alice Powell, Egyesült Királyság
    Gosia Rdest, Lengyelország
    Naomi Schiff, Belgium
    Beitske Visser, Hollandia
    Fabienne Wohlwend, Liechtenstein
    Caitlin Wood, Ausztrália

    A négy tartalékversenyző:
    Sarah Bovy, Belgium
    Keszthelyi Vivien, Magyarország
    Stephane Kox, Hollandia
    Francesca Linossi, Olaszország

  • Jaguar I-PACE eTROPHY: Evans nyert, és Powell is díjat kapott

    Jaguar I-PACE eTROPHY: Evans nyert, és Powell is díjat kapott

    Szombaton Szaúd-Arábiában a Jaguar I-PACE eTROPHY első szezonja is elrajtolt, 10 fős mezőnnyel, plusz egy VIP autós résztvevővel. Ez utóbbi Alice Powell volt.

    Az új elektromos bajnokság első győztese az új-zélandi Simon Evans nyerte, ő lett az abszolút győztes, míg a Pro-Am kategória győztese az összetettben 5. helyen célba érő Powell lett.

    Powell egyébként Katherine Legge és Celia Martin mellett az első nők voltak, akik Szaúd-Arábiában versenyeztek.

    „Nagyszerű érzés, hogy rajt-cél győzelmet arattam, ez igazán különleges.” – mondta Evans. „Nem volt könnyű a verseny, az edzésidőkből is látható volt és a versenyen is kiderült, hogy nagyon közel vagyunk egymáshoz. A legelső győzelem az, amit mindenki akar és remélhetőleg megmarad ez a lendület a következő versenyre, Mexikóra is.”

    „Megvolt a tempóm a verseny első felében, ami csodálatos.” – mondta Powell. „Az edzéseken mutatott idők alapján nem számítottam rá. Tudtam, hogy az első négy köröm során kell előrelépnem, szóval az elején eszközöltem a manővereket és fantasztikus volt az autó. Nagyszerű volt Szaúd-Arábiában versenyezni és remélem még több nőt ösztönözhetek a versenyzésre. Köszönöm Jaguar, a lehetőséget.”

    Versenyző Nemzetiség Csapat Kategória
    1 Simon Evans NZL Team Asia New Zealand PRO
    2 Sergio Jimenez BRA Jaguar Brazil Racing PRO
    3 Bryan Sellers USA Rahal Letterman Lanigan Racing PRO
    4 Cacá Bueno BRA Jaguar Brazil Racing PRO
    5 Alice Powell GBR Jaguar VIP Car PRO AM
    6 Katherine Legge GBR Rahal Letterman Lanigan Racing PRO
    7 Bandar Alesayi SAU Saudi Racing PRO AM
    8 Ahmed Bin-Khanen SAU Saudi Racing PRO AM
    9 Tao Wang CHN Team China PRO AM
    10 Yaqi Zhang CHN Team China PRO AM
    11 Célia Martin FRA Viessman Jaguar eTROPHY Team Germany PRO AM
    12 Stefan Rzadzinski CAN TWR TECHEETAH PRO
  • A W Series csinos versenyzői együtt, elegánsan

    A W Series csinos versenyzői együtt, elegánsan

    A W Series 55-ös jelöltlistájából is ott voltak páran az Autosport Awards-on. Az alábbi képeken Vicky Piria, Stephane Kox, Shea Holbrook, Emma Kimiläinen és Alice Powell látható, a második képen pedig kiegészültek Naomi Schiffel.

    Ha pedig IDE kattintotok, szavazhattok is az 55 lányra!

    https://www.instagram.com/p/BrLQrLJll3E/

    https://www.instagram.com/p/Bq79tIFlIhL/

  • Bemutatkoznak W Series jelöltjei 4/6

    Bemutatkoznak W Series jelöltjei 4/6

    A W Series, a leendő női autóversenyzős széria kiadott egy 55 névből álló listát, akik pályázhatnak a 18 fős mezőnybe. Mi most sorra vesszük az 55 lányt, tízessével, így összesen 5+1 ilyen posztot olvashattok majd oldalunkon.

    A korábbi posztokért klikkelj az alábbi linkekre:

    1. rész
    2. rész
    3. rész

    31. Milou Mets 28 éves, Hollandiából. Példaképe Danica Patrick és szeretne példát mutatni kislányoknak.

    https://www.instagram.com/p/BQVHY2rDPh9/

    32. Sheena Monk 29 éves, amerikai. Példaképei Ayrton Senna és Lewis Hamilton. Idén a Lamborghini Super Trofeo North America mezőnyét erősítette, szeptemberben látványos borulásáról számoltunk be. Azóta azonban már jól van. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BjnC2B_lcx0/

    33. Sarah Moore 25 éves, brit versenyzőnő. Célja, hogy ELMS-ben és a Le Mans-i 24 órás versenyen indulhasson. A közösségi oldalak tanulsága szerint saját neméhez vonzódik és jegyben jár.

    https://www.instagram.com/p/BC8zJfzjXI1/?fbclid=IwAR0nSqXT-_Rm1EwxCDpSqifyK0NgvOkXgc0JmNRLPjlDBdBhkxVrIE6doiI

    34.  Marylin Niederhauser 22 éves svájci versenyzőnő. Két szezont teljesített a német F4-ben. Idén a második helyen zárt a GT4 Central European Cup – Pro Am kategóriájában.

    https://www.instagram.com/p/BgEqeioF7XI/

    35. Tasmin Pepper dél-afrikai, 28 éves. Példaképe az édesapja és Kimi Räikkönen.

    https://www.instagram.com/p/covVr6PP-0/

    36. A 24 éves olasz lány, Vicky Piria neve is ismerősen csenghet sokak számára. GP3-ban versenyzett korábban, és egy versenyhétvégén a Lotus Ladies Cupban is kipróbálta magát. Azóta ferraris instruktorként ténykedett, de versenyzett a Porsche Carrera Cup Italiában is.

    https://www.instagram.com/p/BmEE6Fshzt3/

    37. Taegen Poles 20 éves kanadai. Michael Schumacher és Robert Wickens a példaképei.

    https://www.instagram.com/p/Bqtr–8HvNL/

    38. Alice Powell neve sem ismeretlen. A 25 éves brit lány GP3-ban versenyzett, majd brit F3-ban, illetve megnyerte az ázsiai Formula Renault bajnokságot. Később azonban az anyagiak megakasztották karrierjét és versenyző instruktorként tevékenykedett tovább.

    https://www.instagram.com/p/BUj5du1lwt0/

    39. Az ausztrál Charlotte Poynting 20 éves, példaképe nem meglepő módon Mark Webber. Eddig még csak Ausztráliában versenyzett.

    https://www.instagram.com/p/BpdkPsjg1XJ/

    40. A ruandai származású, belga Naomi Schiff 24 éves. Példaképe Lewis Hamilton, kedvenc autója a  KTM X-Bow GT4.

    https://www.instagram.com/p/BltM3Dch5Tb/

    Holnap újabb 10 lányt mutatunk be nektek.