Címke: Alfa Romeo

  • Giovinazzi nem adja fel, pedig lemaradt a Sauber üléséről

    Giovinazzi nem adja fel, pedig lemaradt a Sauber üléséről

    Antonio Giovinazzi azt állítja, hogy leszegett fejjel dolgozik tovább, annak ellenére, hogy lemaradt a 2018-as Sauber versenyüléséről. Ferrari junioros kollégája, Charles Leclercnek sikerült leszerződnie jövőre a Forma-1-be, de az új Alfás kapcsolat ellenére a svájciak megtartották Marcus Ericssont 2018-ra, a másik versenyülésbe. Az olasz így nyilatkozott a Radio Sportivának:
    „Persze, közel álltam az Alfa Romeóhoz, és ez is lett volna a legjobb lehetőség, de a Sauber egy elég egyértelmű más döntést hozott. Ugyanakkor, soha nem fogom feladni. Tavaly is tartalékos pilótaként kezdtem, aztán mégis bemutatkozhattam, így tovább dolgozom, és a maximumot adom, és támogatom a Ferrarit, aztán majd meglátjuk, hogy mi fog történni.”

    Giovinazzi a napokban ünnepelte a 24. születésnapját, és azt mondja, 2017-ben sokat tanult:
    „Volt a nem várt bemutatkozásom a Sauberrel, de rengeteget szimulátoroztam Maranellóban is, amivel segítettem a Ferrari versenyzőit, és tesztelhettem a Sauber, Ferrari és Haas autóival is. Egy másik versenyzővé váltam, sok tapasztalattal. A szezon a Ferrarinak igazán kivételes volt, csökkentettük a távolságunkat, és azon dolgozunk keményen, hogy jövőre jobbak legyünk.”

    Születésnapi kívánságként ennyit fogalmazott meg a jövőjével kapcsolatosan Giovinazzi:
    Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék a Forma-1-ben lenni, és világbajnoki címet nyerni. Nehéz lesz, de mindent beleadok.”

  • A végén még tényleg lesz Haaserati 2018-ban!

    A végén még tényleg lesz Haaserati 2018-ban!

    A Haas összeállhat az olasz autógyárral, a Maseratival, akár már 2018-tól kezdődően. Alig pár napja a Ferrari motorral szerelt Sauber új névadó szponzora lett az Alfa Romeo, a FIAT csoport által birtokolt luxusmárka.

    Az olasz Corriere della Sera mellett most azonban több talján újság is azt állítja, hogy újabb márkája is a csoportnak követheti az Alfát a Forma-1-be. Sergio Marchionne, a FIAT-Chrysler elnöke állítólag mondott olyat, hogy egy újabb Ferrari erőforrással ellátott csapat, mégpedig kizárásos alapon a Haasnak lehet névadó szponzora a Maserati.

    A híradások szerint Gene Haas már egyeztet, de az amerikai üzletember nem akar nyilatkozni erről. A Maseratis kapcsolatról megkérdezték persze Marchionnét is pár napja, akkor ezt mondta:
    „Meglátjuk, majd az idő eldönti. Gondolkodunk róla, de még semmiről sem döntöttünk.”

  • Az Alfa Romeo a bizonyíték arra, hogy a Ferrari blöfföl

    Az Alfa Romeo a bizonyíték arra, hogy a Ferrari blöfföl

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, az, hogy az Alfa Romeo a Sauber partnere lett, azt jelzi, hogy a Ferrari nem gondolta komolyan a fenyegetést, mi szerint kiszállnak a Forma-1-ből, ha érvénybe lépnek a tervezett szabályok 2021-től.

    „Az Alfa Romeo ugyanazon menedzsment alatt van, mint Sergio (Marchionne, a Ferrari elnöke), szóval nem tudom elhinni, hogy beszállt volna az Alfa Romeo, ha a Ferrari pár éven belül kiszállni akarna.” – mondta Horner a Reutersnek. „Szerintem ez csak azt mutatja, hogy a Forma-1 működik, és elismerik. Máskülönben a csoport nem hozta volna be az Alfát a Forma-1-be.”

    Marchionne fenyegetésétől függetlenül azonban Horner is úgy véli, hogy fontos, hogy a Ferrari az F1-ben maradjon.

    „A Forma-1-nek szüksége van a Ferrarira és a Ferrarinak szüksége van a Forma-1-re. Ez egy sok szempontból kényelmes házasság, de mindkét félnek szüksége van a másikra.” – mondta a Red Bull főnöke. „És mi határozottan akarjuk a Ferrarit a Forma-1-be. Ez az egyik legnagyobb márka a világon és ők egy nagyszerű csapat aki ellen versenyezhetünk.”

  • Nem biztos, hogy lesz négylevelű lóhere a Sauberen

    Nem biztos, hogy lesz négylevelű lóhere a Sauberen

    Még nem biztos, hogy szerepelni fog a 2018-as Sauberen az Alfa Romero legendás négylevelű lóheréje.

    Arról azonban biztosítja a rajongókat a csapat tulajdonosa, Pascal Picci, hogy jobb teljesítményt nyújt majd a csapat.

    „Most minden adott ahhoz, hogy újra sikeresek legyünk.” – mondta a svájci Blicknek, azt azonban cáfolta, hogy az Alfa Romeós kapcsolat hasonló lesz, mint a BMW-s volt korábban.

    „Ez valami teljesen más.” – mondta Picci. „Akkoriban a BMW-é volt az egész csapat. Míg az Alfa a névadó szponzorunk lesz, a csapat pedig független marad.”

    Azt is elmondta, hogy sosem akarták eladni a csapatot a Ferrarinak.

    „Nem azért vettük át a csapatot, hogy azonnal megszabaduljunk tőle. Miután szilárd alapra tettük a Saubert, jöhet a második lépés. Olyan partnert keresünk, akit a hosszútávú megoldások és egy izgalmas történet érdekel. Most be akarjuk bizonyítani a világnak, hogy a Sauber visszatért.”

    „Nem titok, hogy Mr Marchionnétól származik az ötlet, mi pedig az első tárgyalás után ráharaptunk.”

    Az azonban nem biztos, hogy lesz lóhere az autón.

    „Amit az autón látnak, az az új névadó szponzorunk kezében van.” – mondta Picci. „Mr Marchionne szerint még nem eldöntött, hogy szerepelni fog-e (a lóhere) a Sauberen.”

  • Ericsson biztos benne, hogy 2018-ban nagyot lép majd előre

    Ericsson biztos benne, hogy 2018-ban nagyot lép majd előre

    Marcus Ericsson bízik a Sauberben. hogy 2018-ban nagyot léphetnek előre, miután újra biztosította a csapatnál a helyét. A svéd a Caterham után csatlakozott 2014 év végén a svájciakhoz, de idén Abu Dhabiban is elismerte, hogy veszélyben az ülése, miután az istálló egyre inkább közeledett motorbeszállító partnere, a Ferrari felé.

    A Sauber végül az Alfa Romeo márkával szövetkezett, ami ugyanúgy a FIAT-Chrysler Automobiles csoport tagja, és szerencséjére őt választották Antonio Giovinazzi helyett, és lett így Charles Leclerc csapattársa. Ericsson a 2015-ös Olasz Nagydíj óta nem szerzett pontot, de hisz abban, hogy 2018-ban előreléphet, és a Sauberrel stabilan visszatérnek a középmezőnybe:
    „Nagy megtiszteltetés nekem az, hogy a csapatnál vezethetek 2018-ban is, nagyon várom már, és büszke vagyok arra, hogy részt vehetek ebben az ígéretes kalandban. Biztos vagyok benne, hogy az ismereteimmel és a tapasztalatommal segíteni tudom a csapatot. Nagyon elfoglalt telünk lesz, fontos fejlesztéseket kell elvégeznünk az autón, hogy minél jobban kezdhessük meg majd a szezont. Optimista vagyok 2018-at illetően, nagyot léphetünk előre a mezőnyben.”

    Frédéric Vasseur 2017-ben év közben érkezett a Sauberhez, és egyből szorosabb szövetséget alakított ki a Ferrarival, és ellehetetlenítette a tervezett Hondás szerződést. Elégedettnek is tűnik a párosukkal:
    „Marcusszal és Charlesszal erős pilótapárosunk van az Alfa Romeo Sauber bemutatkozó szezonjában. Marcus egy tapasztalt Forma-1-es versenyző, aki ismeri a csapat folyamatait, hiszen az elmúlt három évben is velük dolgozott. Igazi csapatjátékos, és nagyon pozitív a hozzáállása. Charles bizonyította több szériában is már a tehetségét, legutóbb azzal, hogy megnyerte a Formula 2 bajnoki címét. Volt alkalma idén négy szabadedzésen és két gumiteszten megismerni a csapatunkat, és mi is megbizonyosodtunk a karizmájáról, illetve a profi hozzáállásáról. Nagyon várom már a 2018-as évet ezzel a párossal, biztos vagyok benne, hogy jól kiegészítik majd egymást.”

  • Új logóját és koncepciós 2018-as festését is felfedte a Sauber (Frissítve)

    Új logóját és koncepciós 2018-as festését is felfedte a Sauber (Frissítve)

    Nem sokkal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy a Forma-2 újdonsült bajnoka, Charles Leclerc és Marcus Ericsson lesznek az Alfa Romeo-Sauber versenyzői 2018-ban.

    A bemutatásra Olaszországban került sor, ahol Chase Carey Liberty elnök és Jean Todt FIA elnök is jelen volt.

    A Sauber Alfa Romeoval kötött megállapodásának értelmében új logóval és egy teljesen új festéssel készül a 2018-as szezonra.

    Alfa Romeo Sauber

    Alfa Romeo Sauber Alfa Romeo Sauber Alfa Romeo Sauber  Alfa Romeo Sauber Alfa Romeo Sauber Alfa Romeo Sauber Alfa Romeo Sauber

     

  • Hivatalos: Leclerc és Ericsson lesznek az Alfa Romeo-Sauber versenyzői!

    Hivatalos: Leclerc és Ericsson lesznek az Alfa Romeo-Sauber versenyzői!

    Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke hivatalosan is megerősítette, amit már jóideje sejteni lehetett: Charles Leclerc és Marcus Ericsson lesz az Alfa Romeo-Sauber két versenyzője 2018-ban.

    Habár Antonio Giovinazzi neve is felmerült mint Leclerc potenciális csapattársa, vélhetően erős anyagi háttere miatt a Sauber Ericsson mellett döntött.

    Giovinazzo a csapat harmadik számú versenyzője lesz, ami egyet jelent Pascal Wehrlein távozásával.

    Leclerc ‘előléptetésén’ nem kell meglepődni: a monacói egészen szenzációs éven van túl: dominálta a Forma-2 2017-es szezonját.

    Marchionne Olaszországban, az Alfa Romeo Sauberrel kötött együttműködésének ismertetése kapcsán erősítette meg a svájci székhelyű istálló jövő évi versenyzőpárosát.

    A Sauber nagy változásokon ment keresztül 2017-ben: távozott a csapatvezetői székből Monisha Kaltenborn, helyét a Renault-tól érkező Frederic Vasseur vette át.

    A Sauber még Vasseur érkezése előtt megállapodott a Hondával, ám később visszamondták az üzletet, és úgy döntöttek, hogy továbbra is a Ferrari partnereként folytatják.

    Néhány napja pedig hivatalossá vált, hogy az Alfa Romeo a Sauber csapathoz beszállva visszatér a Forma-1-be, ám továbbra is a Ferrari erőforrásait használják.

     

  • Hivatalos: Az Alfa Romeo visszatér az F1-be a Sauber partnereként!

    Hivatalos: Az Alfa Romeo visszatér az F1-be a Sauber partnereként!

    A Sauber 2018-ban Ferrari motorokat használ majd, de Alfa felirattal rajtuk, miután a csapatot is átnevezik majd, és a jövőben Alfa Romeo Sauber F1 Team néven futnak majd. A Sauberes közlemény szerint ez az üzlet stratégiai, kereskedelmi és technológiai kooperáció is lesz egyben, melynek keretén belül a mérnöki és technikai tudást is cserél majd a Ferrari és a Sauber.

    Ahogy azt már sejteni lehetett, az Alfa dolog kulcskérdéssé vált a Ferrari és a Sauber egyezkedésénél. Sergio Marchionne egyértelművé tette már hónapokkal ezelőtt, hogy 1985 óta először, de újra az F1-ben akarja látni az Alfa nevet:
    „Ez a szerződés a Sauber F1 Teammel egy szignifikáns lépése az Alfa Romeo márkának, amely több mint 30 év után tér vissza a Forma-1-be. Egy híres név, akiknek már van múltjuk a sportban, az Alfa Romeo más nagy autógyártókhoz csatlakozik, és vesz részt a Forma-1-es vérkeringésben. A cég is profitál majd azzal, hogy technológiai és stratégiai partnerei lesznek a Saubernek, akiknek elvitathatatlanul komoly tapasztalataik vannak.”

    Várhatóan a Sauber a Ferrari protezsált és Formula 2-es bajnok Charles Leclerccel indul jövőre, és mellé vagy marad Marcus Ericsson csapattársnak, de érkezhet akár egy másik Ferrari junior is, Antonio Giovinazzi.

    A Sauber elnöke, Pascal Picci szerint az Alfa ideális partnere lesz a csapatának:
    „Az Alfa Romeonak komoly és sikeres múltja van a grand prix versenyzésben, és büszkék vagyunk rá, hogy egy nemzetközileg is ennyire ismert vállalat minket választott, hogy velünk közösen dolgozva térnek vissza a motorsportok királykategóriájába. Egy autógyártóval szorosan együttműködni remek lehetőség a Sauber Groupnak, hogy technológiai fejlesztésekben és mérnöki projektekben vegyünk részt. Biztosak vagyunk benne, hogy Alfa Romeo Sauber F1 Teamként nagyon sikeresek leszünk, és már várjuk ezt a hosszútávú és gyümölcsöző kapcsolatot.”

    Az Alfa azóta nem járt a Forma-1-ben, miután gyártóként szerepeltek a száguldó cirkuszban 1979-1985 között, és a 90-es években is csak inkább a túraautós sikereikről voltak ismertek.

  • Ericsson nem biztos benne, hogy maradhat a Saubernél

    Ericsson nem biztos benne, hogy maradhat a Saubernél

    Egyre inkább úgy fest, hogy a 2017-es szezon után nem csak az egyik, hanem mindkét jelenlegi Sauber versenyző elveszíti helyét.

    Az már szinte biztos, hogy Pascal Wehrlein helyére a Ferrari junior versenyzője, az F2-es bajnok Charles Leclerc ülhet majd.

    „Nem tudom. Nem tudom, hogy ez lesz-e az utolsó Forma-1-es versenyem.” – mondta Wehrlein Abu Dhabiban.

    Wehrlein ugyanis még jelölt lehet a Williams egyik ülésére. De az is lehet, hogy tesztpilótaként tér vissza a DTM-be.

    „Nem tudom elképzelni, hogy ne versenyezzek jövőre. Az a legfőbb prioritásom, hogy versenyezzek és lehetőleg a Forma-1-ben.” – tette hozzá Wehrlein.

    A legfrissebb hírek szerint azonban Ericsson is elveszítheti jelenlegi helyét, annak ellenére, hogy a szoros kapcsolatban áll a Sauber jelenlegi tulajdonosaival. A svéd versenyző pedig maga is elismerte, hogy nem a Sauber az egyetlen opciója.

    „Jók az esélyeim, de sajnos még semmi nincs eldöntve, ami furcsa érzés a szezon utolsó versenye előtt.” – mondta Ericsson.

    A pletykák szerint a Ferrari a másik junior versenyzőjét, Antonio Giovinazzit is beültetné a Sauberhez. Ahogy az is felmerült, hogy jövőre a Ferrari kapcsolatú olasz autógyártó, az Alfa Romeo szponzorálná jövőre a svájci csapatot.

    „Tudom, hogy tárgyalások folynak a Ferrarival arról, hogy milyen mértékű legyen az együttműködés és tudom, hogy a Ferrari két versenyzőjét akarja beültetni a Sauberbe. Ez a legfőbb gondom most.”

    Korábban az is felmerült hogy talán ezen a hétvégén bejelentheti jövőévi versenyzőpárosát a Sauber, bár ezt végül elhalasztották a jövőhétre.

    „Én még nem írtam alá semmit, szóval ha most bejelentést tesznek, az nem jó hír számomra. A menedzsmentem nyitva tartja a lehetőségeket és kapcsolatban vannak más szériákkal is.” – ismerte el Ericsson.

  • A Sauber bejelentheti a 2018-as pilótáit, és Alfás csapattá is válhatnak

    A Sauber bejelentheti a 2018-as pilótáit, és Alfás csapattá is válhatnak

    Az már ismert, hogy a Sauber szorosabbra fűzi a kapcsolatát a Ferrarival, így szinte biztosra vehető a maranellóiak által támogatott Charles Leclerc Formula 2-es bajnok érkezése a csapathoz. A második Sauberes ülésért már komolyabb harc van, hiszen a Ferrari Antonio Giovinazzit szeretné itt látni, ezzel szemben a Sauber tulajdonosi köre Marcus Ericssonnal ápol jó viszonyt, akik akár egy újabb szezont biztosítanának a svéd pilótának.

    Eddig úgy tűnt, hogy Ericssonnak szavaznak újra bizalmat, de a végső döntésbe bizony a Ferrari is komolyan beleszólhat. A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne azt szeretné, ha a Sauber ügyfél motorjait átneveznék Alfa Romeora, ezzel is erősítvén a kapcsolatukat. Másrészt ő már régebben is emlegette, hogy szeretné visszahozni az Alfa Romeo nevet a Forma-1-be, akik utoljára gyári szinten 1979 és 1985 között szerepeltek a királykategóriában. Azzal, hogy A Sauber hosszabb távon is elkötelezte magát most a Ferrarival, erre esetleg nyílna lehetőség, hogy most valamilyen formában visszatérhessen az Alfa márkanév. Tavaly Marchionne utalt is rá, hogy az Alfa Romeo projektet kifejezetten a Ferrari junior pilótáival hoznák össze. Enynit mondott az olasz médiának:
    „Az Alfa Romeo név az F1-ben jó táptalaj lehetne az olasz fiatal pilótáknak. Giovinazzi most a legjobb, de mások is rajta kívül nem találnak maguknak helyet és lehetőséget. Az Alfa Romeo több mint egy ügyfélcsapat, teret adhatna nekik.”

    Az, hogy egy ilyen együttműködés létrejöhet már 2018 elején, vagy hosszabb távon, egyelőre nem eldöntött, de ha Marchionne megadja a jelet, az nagy lökést adhatna a Saubernek globálisan is nézve. Az ikonikus Alfa név, valamint a négylevelű lóhere visszatérése a Forma-1-be új lehetőségeket nyit, újabb támogatók érdeklődését hozhatja, és a Sauber egy ilyen F1-es programnak jó alapja lehet most. A kiscsapatnál is ismerik annak az előnyét, ha az Alfával tudják őket összefüggésbe hozni, de a végső döntést Marchionnénak kell kimondania, és neki kell elköteleznie az Alfa Romeo márkát a Forma-1 iránt, ami most kicsit nehezebben fog menni, mert a Ferrari illetve a száguldó cirkusz új urai, a Liberty Mediánál jelenleg épp nincsenek a legfelhőtlenebb viszonyban.