Címke: Alfa Romeo

  • Ceccon: Nem lesz egyszerű a bemutatkozás

    Ceccon: Nem lesz egyszerű a bemutatkozás

    A hétvégén debütál a WTCR-ben és a túraautózás világában az egykori formula autós pilóta Kevin Ceccon. Az olasz pilóta számára nem csak az autó, hanem a pálya is új lesz. Azt is elmondta, hogy csak két napja tudta meg, hogy indul Szlovákiában.

    A 24 éves pilóta az utolsó pillanatban tudta meg, hogy ő veszi át Gianni Morbidelli helyét a Team Mulsanne-nál, miután elváltak a csapat és a versenyző útjai.

    Ceccon már túl van az első méterein a Slovakiaringen, a péntek délutáni első edzésen 17.helyen végzett az Alfa Romeoval, 1,7 másodperces hátrányban az első helyezetthez képest.

    „A WTCR egy nagyon jó bajnokság és a kezdés nem is lesz nagyon egyszerű számomra. Sok TCR bajnokság van, de ez egy világbajnokság és a szezon közepén mutatkozhatok be, így nem lesz könnyű dolgom.” – kezdte.

    Ceccon csapattársa a rendkívül nagy tapasztalattal rendelkező Fabrizio Giovanardi lesz. A fiatal olasznak azért is lesz nehéz dolga, mert a csapata nem kezdte túl jól a szezont, és még mindig várat magára az első idei pontjuk.

    „Nekem semmilyen tapasztalatom nincs, de Fabrizio az egyik legtapasztaltabb srác a WTCR-ben, ezért jó, hogy ő a csapattársam.” – folytatta.

    Az egykori GP2-es pilóta elmesélte, hogy csupán pár napja tudta meg, hogy autóba ülhet a hétvégén, de jelenleg csak egy futamra szól a beugrása.

    „Három napja Amerikában voltam amikor Michela [Cerruti, az autót építő Romeo Ferraris csapatmenedzsere – a szerk.] felhívott és elmondta, hogy Szlovákiában én fogok versenyezni. Szerdán visszamentem Milánóba, csütörtökön pedig már repültem is ide. Október óta nem versenyeztem, akkor a Blancpain Endurance sorozatban álltam rajthoz. Ha megvan a lehetőségem, hogy versenyezzek, akkor kihasználom, de nincs semmilyen tervem vasárnap délutánra.” – zárta Ceccon.

  • Előkerült a népligeti túraautó futam győztese, Toine Hezemans!

    Előkerült a népligeti túraautó futam győztese, Toine Hezemans!

    Elismerem, nem sokat tudtam eddig Toine Hezemans versenyzői karrierjéről, csupán annyit, hogy amint publikussá vált a Legends Parade 2018-as programja, az egykori holland versenyző is ott lesz. A Red Bull Ring évek óta rendezi az öreg urak haveri parádéját a Forma-1 betétprogramjaként, és ezúttal a Deutsche Rennsport Meisterschaft éveinek a megidézése került a porondra. Az újraverbuvált mezőny fele „már megvolt” korábban interjúra, így azok közül akartam mindenképp válogatni, akik még nem.

    Az így szűkített listán ott volt Toine Hezemans neve is, de tényleg nem tudtam hova rakni, pedig ekkor már kutakodtam is kicsit utána, hogy mégis milyen hősi tettei voltak. Kiderült, hogy a ’60-as években kezdett túraautósként, és ekkor beugrott, hogy bizony a Népligetben is rendeztek az évtized végén Európa-bajnoki futamokat! Voilá, máris megvolt a magyar vonatkozás, ami nélkül úgysem olvasnátok el ezt a cikket! Nem volt nehéz a Fortepan kiváló adatbázisán átnyálazni a képeket, és kb. azonnal az arcomba is jött ez a kép, így adta is magát, hogy mégis mivel „támadhatom meg” a meglepett öregurat!

    toine hezemans
    „Ez nem is én vagyok, ez Lauda!” Fotó: Kaiser Erika

    – Hoztam ajándékot! Hol vagyunk?
    – Hol vagyunk… azt hiszem, hogy Budapesten! 1969-ben, az akkor új Porschémmal. Ez volt a legjobb időszakom! Fantasztikus volt, mert egy parkban versenyezhettünk, és nagyon szép lányok is voltak, sok minden történt, kifejezetten mókás volt. Meg is nyertem ott a versenyt, jókat ettünk, ittunk.

    – Csak az Andretti és a Hezemans család mondhatja el magáról azt, hogy több generáció is versenyzett Le Mansban, milyen a viszonyotok velük?
    – Barátok vagyunk, mindig is azok voltunk velük. Akkoriban apám is versenyzett Le Mansban, én magam kilencszer indultam, volt hogy Dieter Questerrel az oldalamon, és anno mi még ketten vállaltuk be a 24 órát, más idők voltak…

    – Mit gondolsz a túraautózásról manapság? Lehet választani, van WTCR, DTM…
    – … és Blancpain GT3. Ma már minden sokkal versenyképesebb, A 21 éves fiam, és az is aki itt van most velem Mike is vezetett a GT1-es kategóriában, és azt kell mondanom, hogy ma minden nehezebb és keményebb. Nagyon kiegyenlített a mezőny, 20 autó, fél másodpercen belül. Amikor én versenyeztem, akkor 20 versenyautó jó, ha négy másodpercen belül volt. Ma már sokkal nehezebb dolga van minden pilótának ezen a szinten, ezen kategóriákban.

    – Annak idején, te kitaláltál egy Volkswagen Bogarakkal futott versenyszériát. Nagy sikere volt akkoriban, de mégis valami félrement…
    – Fogalmam sincs, hogy akkor miért nem tudtuk tovább vinni, de egyébként mai napig létezik Bogár alapú versenyzés, például Belgiumban 60 autóval. Mind teljesen ugyanolyan.

    – Ingatlanozol még? Gyémántüzlet hogy megy?
    – Gyémánttal már jó ideje nem foglalkozom, ingatlanokkal még igen. Egyszerűen az oka annyi, hogy az ingatlanüzlet sokkal jobban megy, mint a gyémánt, így maradtam annál. Magyarországon is próbálkoztam ezen a téren, de láttam, hogy Budapesten eszméletlenül elszálltak az ingatlanárak. Vidéken azért még nem vészes…

    – Ki volt a kedvenc csapattársad?
    – Azt hiszem, hogy Dieter Quester, hiszen megnyertük az Európa-bajnokságot. Aztán Rolf Stommelen is egy egészen fantasztikus csapattárs volt.

    niki lauda, dieter quester, toine hezemans
    Újra együtt a banda: Niki Lauda eligazítást tart, Toine Hezemans figyel, Dieter Quester sopánkodik. Fotó: Kaiser Erika

    – Most úgysem hallja, elmondhatsz bármilyen sztorit Dieterrel kapcsolatban…
    – A Dieter természetesen állandóan a tökéletességre törekedett. Egyszer voltunk egy szállodában, két külön szobánk volt. Ki akartam jönni a szobámból, de nem tudtam. Miért? Teljesen körberagasztotta az ajtót viccből, duct tape-pel. Nem is tudtam kijönni, mindig ilyen jellegű baromságokat csinált.

    – A karrieredben a túraautózás után a sportautózás jött… a Forma-1-ig miért nem sikerült eljutnod?
    – Nem akartam, mert annak idején annyi barátot vesztettem el… 15 év alatt 50 embert, akiket személyesen ismertem. Az autók nagyon veszélyesek voltak, a pályák is, így emiatt ez kimaradt nálam.

    – Ettől függetlenül, mi a véleményed, lehet még Holland Forma-1-es Nagydíj?
    – Igen, lenne értelme. Ugyanakkor át kellene építeni a pályát, amelynek a tulajdonosa a királyi családból származik. Így, ilyen támogatással akár mehet is a dolog Zandvoortban.

    – Mi a helyzet Assen TT pályájával?
    – Assennel az a baj, hogy mindentől nagyon távol van, és nagyon keskeny, valamint (autósportos) történelme sincs.

    – Mint olyan versenyző, akik az utolsók közt versenyzett élesben egykoron a Népligetben, mit gondolsz, lehetne ott Formula E versenyt tartani?
    – Az a pálya a parkban csodálatos. Még szép, hogy lehetne ott Formula E-t rendezni, ez nem is kérdés! Mondjuk nem tudom mi volt nekem a legjobb köridőm ott, csak arra emlékszem már, hogy megnyertem a versenyt.

    Eddig az interjú, de a korrektség kedvéért gyorsan előkerítettem az aktuális akkori Autó-Motorokat, így némi bővebb információval is szolgálhatunk Toine egykori tetteiről magyar földön. Annak ellenére, hogy így emlékszik ahogy fentebb az volt olvasható, 1969-ben Hezemans csak a harmadik lett a Porsche 911-essel, a 2500 köbcentis kategóriát honfitársa, Gijs van Lennep nyerte meg, ugyanezen típussal. Nyerhetett volna a 60.000 néző előtt, de technikai probléma hátráltatta. 1970-ben viszont tényleg Toine nyert, már Alfa Romeóval, az 1600-as kategóriában, és övé lett a pályacsúcs is: 2:25.0 perc, ami 131 km/órás átlagnak felel meg a Népligetben.

    Toine egyike volt a világ első gokartosainak is, hiszen akkoriban kezdett mindenki fűnyíróból verseny alkalmatosságot faragni, így annyira nem is meglepő az, hogy természetesen gokart pályája is van Hollandiában.

    toine hezemans, bmw
    Toine az élen a Red Bull Ringen. Fotó: Kaiser Erika

     

  • Kevin Ceccon érkezik Gianni Morbidelli helyére

    Kevin Ceccon érkezik Gianni Morbidelli helyére

    A Team Mulsanne bejelentette, hogy Kevin Ceccon vezetheti a továbbiakban Gianni Morbidelli Alfa Romeo Giulietta TCR autóját a WTCR-ben, már a Slovakia Ringen. A 24 éves olasz pilóta korábban a GP2-ben is vitézkedett, és elsőkerék meghajtású autóval ezen a pályán mutatkozhat majd be,

    Michaela Cerruti, a Romeo Ferraris csapat menedzsere a következőket mondta el a cserével kapcsolatban:

    „Az utóbbi hetekben nagyon elfoglaltak voltunk, és hogy most újra pályára mehetünk, igazi megkönnyebbülés lesz számunkra.Üdvözöljük a családunknál új tagunkat, Kevin Ceccon-t, aki egy nagyon ígéretes fiatal versenyző a nemzetközi színtéren. Már bizonyította a tehetségét és a profizmusát a formaautóknál. Az, hogy azonnal beszáll egy túraautóba a WTCR-ben egy komoly kihívás lesz neki, de hiszünk benne.”

  • Gianni Morbidelli már biztos nem indul Alfával a Slovakia Ringen!

    Gianni Morbidelli már biztos nem indul Alfával a Slovakia Ringen!

    A Team Mulsanne bejelentette, hogy felbontják Gianni Morbidelli szerződését, még a soron következő FIA WTCR forduló előtt, ami most hétvégén lesz Szlovákiában. A veterán olasz pilóta a honfitársával együtt, Fabrizio Giovanardival együtt kezdhette meg a 2018-as szezont, de nagyon nehéz szezonjuk van a Romeo Ferraris istálló által épített Alfa Romeo Giulietta TCR-ekkel.

    Az 50 éves versenyző nem tudott az első öt versenyhétvégén pontot szerezni, a legjobb helyezése Zandvoortban volt, egy 13. hely. Vila Realban mindhárom versenyt kénytelen volt kihagyni, mert már az időmérőn ütközött, köszönhetően egy technikai meghibásodásnak.

    Az, hogy ki lesz Morbidelli utódja már a Slovakia Ringen, hamarosan kiderül.

  • Ők lesznek a 2018-as Legends Parade hősei Ausztriában!

    Ők lesznek a 2018-as Legends Parade hősei Ausztriában!

    Minden évben a Forma-1-es verseny és betétfutamain kívül az egyik legjobban várt esemény Ausztriában a Legends Parade. Ez pár demó kör a motorsportok korábbi hőseinek az egykori versenyautóikkal. Mivel tematikus bontású a dolog, mindig izgalommal várják a nézők és a szakma is, hogy ezúttal kik és mely korszakból, milyen járgánnyal gurulhatnak majd a pályára.

    A hónap végén ezúttal a német motorsport világ hősei elevenednek meg újra, a legmenőbb időszakából. Az egyik legnagyobb sztár, aki idén részt vesz majd ebben viszont osztrák, a sí-legenda Franz Klammer lesz. Az időszak amit 2018-ban bemutat tehát Dietrich Matesitz és a Red Bull Ring promóteri csapata az 1972-től 1985-ig terjed majd. Nem hiányozhat természetesen ebből a buliból Niki Lauda sem, és az idei immáron az ötödik Legends Parade lesz, amióta Red Bull Ringként újra nyitotta a kapuit Ausztria történelmi versenypályája. Voltak már Le Mans autók, a turbó korszak élmenői, a megnyitón annak idején meg minden, ami mozgásra képes és kellően menő versenyautó.

    A Deutsche Rennsport Meisterschaft (DRM) amit 1972-től 1985-ig rendeztek meg, mondható a mai DTM elődjének is, igazi klasszikus benzingőzös széria. A versenygépek remekül néznek ki, mókás szárnykialakítások és turbó motorok jellemezték őket. Idén pedig Niki Lauda, Gerhard Berger, Dieter Quester mellett a széria három korábbi bajnoka, Hans-Joachim Stuck, Hans Heyer és Jochen Mass is „rajthoz áll”. Hozzájuk érkezik még Niki Lauda fia, Matthias is, ls a már emlegetett hazai síkirály Franc Klammer. Róla annyit érdemes azért tudni, hogy miután ott hagyta a sípályákat, 1985-ben indult dr. Helmut Marko csapatában is már a DTM-ben, sőt, később osztrák túraautó bajnok is lett.

    Stuck kifejezetten lelkes, és örömmel emlékezik a régi időkre: „A DRM nem csak egy remek széria volt, hanem a legjobb, ami az akkori Németországban volt, és más országok csak irigykedtek ránk. Először túraautókkal indultunk, olyan márkák voltak ott a rajtnál, mint a BMW és a Ford, és az akkori sztárversenyzők, olyanok mint Rolf Stommelen, Jochen Mass és sokan mások. Az első bajnoka a sorozatnak én lettem, egy Ford Caprival. Később már sportautókkal mentünk, a C csoportból. Azokkal mentünk csak igazán! Elképesztően boldog vagyok, hogy a Jägermeister-Porschémmal újra „elrajtolhatok”. Fantasztikus dolog az, hogy ennyi rajongó előtt, akik a Forma-1 miatt jöttek tarthatunk bemutatót, amit itt a Red Bull csinál, az világszínvonalú.”

    legends parade, porsche
    Hans-Joachim Stuck egykori Jägermesiter-Porschéját hajtja majd. Fotó: 72 Stagpower

     

    A versenyzők és az autóik „beosztása”:

    Niki Lauda (osztrák / BMW 3.6 CSL)
    Hans-Joachim Stuck (német / Porsche 956)
    Franz Klammer (osztrák / Alfa Romeo Gruppe 5)
    Gerhard Berger (osztrák/ Porsche 935 „Baby“)
    Jochen Mass (német / Porsche 935 „Moby Dick“)
    Toine Hezemans (holland / BMW 3.0 CSL)
    Christian Danner (német / BMW M1 Gruppe 5)
    Dieter Quester (osztrák / Sauber BMW M1 Gruppe 5)
    Hans Heyer (német / Lancia Corse)
    Harald Grohs (német / BMW 320 Gruppe 5)
    Matthias Lauda (osztrák/ Aston Martin)

    Legends Parade, bmw
    A legendás BASF-BMW is ott lesz. Fotó: BMW AG
  • Sorozatban negyedszer jutott a Q2-be Leclerc

    Sorozatban negyedszer jutott a Q2-be Leclerc

    A Forma-2 tavalyi bajnoka sorozatban negyedik alkalommal jutott be az időmérő edzés második szakaszába.

    Charles Leclerc a montreáli kvalifikáción is nagyszerű teljesítményt nyújtott, mellyel ismét bizonyította, hogy a következő generáció egyik legnagyobb tehetségeként kell számolni vele.

    „Mindent egybevetve ez egy jó nap volt. Sikerült fejlődnünk az időmérőre, elégedett vagyok, hogy ismét ott lehettem a Q2-ben. Montreal egy új helyszín számomra, de az elmúlt két nap után nagyon kényelmesen éreztem magam a pályán és az autó is jónak érződött. A 13. rajthely pozitív, alig várom a holnapi versenyt, hogy kiderüljön mit tudunk tenni egy erős eredmény megszerzése érdekében” – nyilatkozta a kvalifikációt követően.

    „Q2, Q2, Q2 és Q2! Sorozatban negyedszer. Elképesztően boldog vagyok a mai teljesítménnyel, 13.-ként rajtolhatok holnap” – írta Leclerc a közösségi oldalán.

  • Az Alfa Romeo a Sauber megvásárlását tervezi?!

    Az Alfa Romeo a Sauber megvásárlását tervezi?!

    Az utóbbi időben a svájci kiscsapat minden területen szorosabbra fűzte együttműködését a Ferrarival, ám a legfrissebb pletykák szerint könnyen elképzelhető, hogy az Alfa Romeo gyári csapatává válnak.

    A hinwili istálló névadó szponzora az ide évtől az Alfa Romeo, ami pedig a Ferrari testvér márkája a Fiat csoporton belül. Ez a szoros együttműködés immáron személyi fronton is látható, ugyanis a távozó Jörg Zander helyére érkezett Maranellóból Simone Resta, aki a csapat új technikai igazgatója lesz.

    A Handelszeitung értesülései szerint a Sauber már új tulajdonos kezébe került, a Longbow Finance helyett immár az Islero Investments birtokolja a tulajdonjogot az istálló fölött. A legfontosabb pletyka azonban az, hogy az Alfa Romeo eltökélt célja, hogy teljes mértékben felvásárolja a Saubert. A forrás megjegyzi, hogy ennek érdekében a csapat elöljárói már látogatást is tettek Maranellóban.

    „Az Islero Investments átvette a tulajdonosi szerepkört a Longbow Finance-tól. Azonban abban biztos vagyok, hogy a Sauber a közeljövőben független fog maradni.” – nyilatkozta a Longbow vezetője Pascal Picci.

  • Leclercet lenyűgözi, hogy mennyi pozitívumot mondanak róla

    Leclercet lenyűgözi, hogy mennyi pozitívumot mondanak róla

    Charles Leclerc nagyszerű teljesítményt nyújtva nyerte meg 2017-ben a Forma-2-es sorozatot, így kétség sem férhetett ahhoz, hogy az idei szezonban már a királykategóriában a helye.

    A Ferrari által támogatott monacói tehetségről többek között a jelenlegi mezőny két négyszeres világbajnoka, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is nagyon elismerően beszélt.

    „Szenzációs érzés. Nico Hülkenberg is nagyon elismerően beszélt rólam, amikor az F1 Live műsorban szerepeltünk. Persze ahogy ő is említette, nem nézett volna ki jól, ha rosszat mond rólam, mert előtte végeztem. Nagyon elismerő dolgokkal illetett, ahogy Felipe Massa is” – mondta Leclerc.

    „Őrült dolog, hogy milyen pozitívan beszélt rólam ez a négy versenyző. Nagyszerű ilyeneket hallani, másfelől viszont tudom, hogy még nagyon sok munka áll előttem.”

    „Az autón kívül hatalmas tiszteletet érzek a versenyzők iránt, amikor azonban az autóban vagyok, eltűnnek ezek a dolgok. A pályán mindegy, hogy ki az ellenfelem, mindenki ellen ugyanolyan keményen fogok harcolni. Aztán amikor kiszállsz az autóból, nagyszerű ehhez hasonló dolgokat hallani” – tette hozzá.

     

  • Újabb BoP korrekció, a Hyundai veszít vele leginkább

    Újabb BoP korrekció, a Hyundai veszít vele leginkább

    Meghatározták a TCR rendszer hétvégi BoP, azaz Balance o Performance értékeit a hétvégére, melynek a vesztese újra a Hyundai lett. A motorerőt le kell csavarniuk 97.5%-ra, és majdnem az összes autónak rajtuk kívül kevesebb súlyt kell vinnie.

    A Hyundai i30 N TCR konstrukció ugyanakkor a szezonkezdet óta dominál, és a Nürburgring Nordschleifén is legutóbb a FIA WTCR-ben háromból két versenyt ezzel a márkával nyertek, és az eddigi 9 versenyből 5 alkalommal nyert a dél-koreai márka. Nem elhanyagolandó az sem, hogy az autó nyert a TCR Europe szezonnyitóján is Paul Ricard pályáján, Franciaországban. Nem meglepő tehát az, hogy a TCR technikai részlege változtatásokat eszközölt a BoP rendszerben. A Hyundainak a motorerő leszabályzásán felül fel kell emelnie 80-ról 100 milliméterre a hasmagasságát.

    A többi autó ugyanakkor súlyt csökkenthet. A Peugeot 308 Racing Cup újabb 30 kilót ledobhat, a Peugeot 308 TCR, az Audi RS3 LMS mindkét típusa, és az Alfa Romeo Giulietta is további 20 kilótól megszabadulhat. Tíz kilónak inthet búcsút a Cupra TCR mindkét típusa, és a Volkswagen Golf GTI-k is, mindegy hogy szekvenciális, vagy DSG váltóval szereltek-e.

    A minimum versenysúlyban nincs változás. a Hyundai 1325 kg, az Opel Astra 1315 és a Honda Civic 1305 kilóval indulhat a futamokon.

  • Hatvani Bálint győzött a Hungaroringen

    Hatvani Bálint győzött a Hungaroringen

    Április 27-29. között rendezték meg az FIA CEZ és a HE-DO Hankook Autós Gyorsasági OB 2018-as szezonját megnyitó Laptiming Kupát a Hungaroringen.

    A rendezvény az idén debütáló FIA WTCR magyarországi eseményének betétversenyeként szerepelt. Mint arról korábban beszámoltunk, csapatunk a Team Unicorse, az idei évnek a Zsille Motorsport alakulattal közös projektben vágott neki, és az Alfa Romeo Giulietta TCR kormányánál a magyar túraautós berkekben jól ismert, de nemzetközi tapasztalattal is rendelkező Hatvani Bálint foglalt helyet.

    A versenyhétvége tulajdonképpen már szerda délután elkezdődött a táborépítéssel. A csütörtök teljes egészében tesztnap volt, közben zajlottak az adminisztratív és technikai gépátvételek.
    Sajnos a pálya annyira zsúfolt volt, hogy a tesztfutamokat minduntalan piros zászlós megszakítások törték meg, így érdemi munkát nem igazán lehetett végezni.

    A 2000 cm3 feletti kategória qualifikációit pénteken rendezték. Hasonlóan az egy nappal korábbi tesztekhez, mindkét időmérőt többször is piros zászlóval kellett megszakítani. Az első időfutam olyannyira kaotikusra sikerült, hogy a mezőny több mint a felének egyetlen mért kört sem sikerült teljesítenie. A versenyigazgatóság ezért úgy döntött, hogy mind a szombati, mind a vasárnapi versenyfutamokra a második időmérő alapján határozzák meg az indulási sorrendet. A vasárnapi verseny rajtrácsát a Q2-ben futott legjobb, míg a szombatit a második leggyorsabb köridők adják. Pilótánk, Hatvani Bálint így szombaton a D4-3500 géposztály első (1:55.298), míg vasárnap a második (1:55,179) pozícióját foglalhatta el a rajtrácson. Még így is a több kategóriát felvonultató mezőny sűrűjéből, a sokkal erősebb GT autók mögül vághatott neki a 25 perces, gördülőrajttal indított futamoknak.

    A szombati versenyfutamon a rajt után Bálint megtartotta vezető helyét a kategóriában.  Néhány körön keresztül a Cupra TCR-t kormányzó szerb Milovan Vesnic volt az, aki meg-megpróbált beszúrni a piros Alfa Romeo Giulietta mellé, de pilótánknak mindannyiszor sikerült visszavernie a támadást, annak ellenére, hogy az autó sebességváltója nem működött tökéletesen. Néhány kör elteltével azután, sikerült megnyugtató előnyre szert tennie így már csak arra kellett figyelni, hogy precíz vezetéssel a célba érjen. A verseny leintése után Bálint, a zóna D4-3500 és a magyar bajnokság F-3500 kategóriáinak 14 fős mezőnyében egyaránt a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

    Hatvani Bálint
    (fotó: Kertesi Zoltán)

    A vasárnapi futamon Hatvani Bálint ismét remekül kapta el a rajtot. Olyannyira, hogy az első kanyarban simán utolérte a sokkal erősebb GT autókat. Sajnos két, egymással kakaskodó versenyző nem vette figyelembe, hogy a tűzpiros Alfa már mellettük van és az egymással való ütközést elkerülendő, az egyik Porsche vezetője ráhúzta autóját a Giuliettára, aminek következtében annak eleje a levegőbe emelkedett és kb. fél méterről huppant vissza az aszfaltra. Eközben Bálint visszaesett a kategória harmadik helyére. Bár a következő körökben folyamatosan szorongatta azt ütközést kihasználva elé kerülő zengős Cupra-t, de az elállítódott futómű és az újból jelentkező rejtélyes váltóhiba elvette az esélyt az előzésre. A sérült autóval végül sikerült megtartania ezt a helyezést a verseny végéig, a D4-3500 kategóriában. A magyar bajnokság F-3500-as géposztályában a második helyezettnek járó serleget vehette át.

    A hétvége tapasztalatait leszűrve, mindenképpen bizakodóak vagyunk, hiszen az autó jól teljesített, mind az időmérőn, mind a versenyfutamokon tapasztalt tempó kiváló, még a kismértékben sérült technika is versenyképes tudott lenni a 11 db TCR-es autót felvonultató mezőnyben, olyan autók és versenyzők között, akik egy héttel később már a TCR Europe sorozatban szerepelnek.
    És természetesen a pilóta Hatvani Bálint is dicséretet érdemel, hiszen közel 10 év után ült vissza klasszikus értelemben vett túraautóba, és rögtön győzni tudott.

    Ami külön büszkeség számunkra, hogy sikereinkhez személyesen gratuláltak az autót építő és a helyszínen tartózkodó Romeo Ferraris alakulat vezetői, csapattagjai, akik a WTCR futamokon vettek részt két ugyanilyen autóval. Ezúton is szeretnénk megköszönni nekik a hétvége során nyújtott támogatást és segítséget!

    Célunk továbbra is az, hogy minél több versenyen tudjunk részt venni az idén, köztük néhány TCR Europe megmérettetésen. Jelenleg ezeknek a céloknak az eléréséhez szükséges feltételek megteremtésén dolgozunk.