Újabb lépést tervez a Williams előre. Az eddigi futamokon a brit csapat csak szenvedett, de végre használható fejlesztésekkel álltak elő, de ettől még ugyanúgy a 2019-es mezőny leglassabb versenyautója az övék.
George Russell egyértelműen a versenyképesebb pilótájuk, 16. helyre kvalifikálta magát és itt is végzett Magyarországon, ami mutatja azt, hogy előreléptek. Ez pedig azt követően realizálódott, hogy Robert Kubica pontot szerzett Hockenheimben, a csapat eddigi egyetlen pontját, miután kizárták az Alfákat. Claire Williams így nyilatkozott a helyzetükről:
„Brutális szezonunk van, így bármilyen apró sikernek örülni tudok. Az Alfa Romeo ugyan fellebbezett, így egyelőre most várnunk kell a végleges eredményekre.”
Az AMuS ugyanakkor azt állítja, hogy a Williams 9%-nyit javult a leszorítóerő terén a Hungaroringen, ami egy nyolctizedes javulást eredményezett. Russell röviden enynit fogalmazott meg ezzel kapcsolatban.
„Ez volt az első lépés. Most még több ilyen lépést kell megtennünk.”
Claire Williams úgy érzi, hogy ez a csapat kötelessége:
„További csomagok érkeznek majd, amelyeket már a fejlesztőrészlegünk elfogadott. Most már csak azon múlik a dolog, hogy milyen gyorsan tudjuk ezeket legyártani.”
Az Alfa Romeo finnje, Kimi Räikkönen remek versenyt futott múlt vasárnap a Hungaroringen, a 7. helyen ért célba.
Räikkönen egyébként a 6. helyezett Gaslyt is egész szépen utolérte a végén. Elmondta, hogy jó volt a tempójuk, még a McLarennél is jobb. Ami azért nagy szó, mert a wokingiak pilótája, Carlos Sainz lett az 5., egy Red Bullt maga mögött tartva.
„Nos, ez elég jó volt” – mondta a finn a Magyar Nagydíjról. „Az autó jól viselkedett, és remek munkát végeztem az első körben, kimaradtam a rajt utáni csetepatékból. Még a McLarennél is jobb volt a tempónk, de lehetetlen volt az előzés. Ezt tudtuk, hogy így marad a kiállások után is, tehát csak a gumikkal kellett spórolnunk a végéig. Vesztettünk egy pozíciót, majd nyertünk is [Gasly elé, Norris mögé került a gumicserék után], talán egy dolgot csinálhattunk volna jobban: egy körrel hamarabb állunk ki. De így megy ez.”
2007 világbajnoka Kimi Räikkönen kijelentette, hogy nem fog felhagyni a veszélyes hobbijaival csak azért, mert a Forma-1-ben versenyez.
Az Alfa Romeo versenyzője nem titkoltan imád ralizni, motokrosszozni, legutóbbi látványos, de nem veszélytelen mutatványa pedig az volt, hogy egy épület tetejéről ugrott be a medencébe. A 39 éves versenyző ragaszkodik ahhoz, hogy a szabadidejében azt csináljon amit akar.
„Nem olvastam el a szerződésemet mert nem igazán érdekelt. Amikor először beszéltem az Alfa Romeoval, akkor mondtam nekik, hogy ha panaszkodnak meg rinyálnak valami miatt, akkor nem maradok itt többet.” – mesélte.
„Rengeteg veszélyes dolog van az életben, természetesen igyekszem óvatos lenni, de szerintem a bajról csak akkor érdemes beszélni, ha már megtörtént.” – tette hozzá.
Antonio Giovinazzi egy három rajthelyes büntetést kapott, amiért feltartotta Lance Strollt a Magyar Nagydíj időmérő edzésének első szakaszában.
A Racing Point kanadai versenyzője már a Q1-ben búcsúzott, mert az utolsó mért körén feltartotta őt az Alfa Romeo olasz versenyzője az ötös kanyarban. Giovinazzi végül továbbjutott a Q2-be és ott a tizennegyedik helyen végzett. Azonban holnap nem onnan, hanem a tizenhetedik helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását a Hungaroringen, miután a stewardok bűnöknek találták őt Stroll feltartása miatt.
Rögtön az eset után jött is a felirat, hogy a stewardok meg fogják vizsgálni a feltartást. A felvételen jól látszódott, hogy Giovinazzi előtt villogott a kék panel a négyes és ötös kanyar között, hogy engedje el a mögötte érkező autót. A stewardok szerint az olasznak volt elég ideje, hogy észrevegye a jelzést és félre tudott volna állni Stroll elől, ezért büntették meg őt végül.
Giovinazzi a rajtbüntetés mellett még egy büntetőpontot is kapott, ami azt jelenti, hogy már a négy egysége az idei szezonban.
A szinte Lengyel-Magyar Nagydíjon egyértelmű 2019-ben, hogy a visszatért Robert Kubica a legnagyobb sztár. Tízezrek zarándokoltak hazájából ide Mogyoródra, hogy újra láthassák élőben is versenyezni a nemzeti hősüket, így adta magát a kérdés, hogy mégis mit vár magától a Hungaroringen a lengyel pilóta. Csapatának, a gyengélkedő Williamsnak egy hete az Alfa Romeók kizárását követően a jelenlegi állás szerint lett pontja is Kubicának köszönhetően. Robert azonban nem annyira optimista, hiába mondtuk neki, hogy komoly múlttal bír itt minálunk:
„Nos, úgy vélem, hogy Magyarországon sosem volt szerencsém. Nem nagyon emlékszem rá, hány pontot szereztem itt. Másrészt pedig pont erő terén nem állunk rosszul az autónkkal, köszönhetően a Mercedes erőforrásának, hiszen ez a legerősebb része az idei versenyautónknak. A pálya nagyon trükkös. Szerintem vannak olyan részek, ahol sok mechanikai és aerodinamikai tapadás szükséges, így ez nem az a típusú pálya, ahol közelebb kerülhetünk a többiekhez.”
Az Alfa Romeo nemrég bejelentette fellebbeznek a Hockenheimben hozott ítélet ellen. Természetesen miután ez kiderült a média kikérte Kimi Räikkönen véleményét is, aki stílusához hő választ adott.
Több pletyka is szárnyra kapott azzal kapcsolatban, hogy mi is történt pontosan a Német Nagydíjon. A hivatalos álláspont szerint túl kevés volt a kuplung késési ideje a megengedetthez képest, ezért szankcionálták a két pilótát, ám szárnyra kaptak olyan híresztelések is, miszerint a felvezető körön a versenymérnökök olyan információkat is megosztottak a pilótákkal, amiket nem szabadott volna.
,,Semmilyen utasítás nem adtunk a pilótáinknak a beállításokkal kapcsolatban. Egy vagy négy kör, mindegy meddig tart a felvezető kör, akkor sem szabad ezt megtenni, mert szabályellenes és mi tisztában vagyunk ezzel.” –nyilatkozta Beat Zehnder a Hungaroringen.
Természetesen Kimi Räikkönen véleményét is kikérték az esetről, aki nem okozott csalódást és a tőle megszokott stílusban válaszolt:
,,Nagyon egyszerű, a szabály az szabály. Tisztában vagyok azzal, hogy a csapat fellebbezett, ám fogalmam sincs, mi fog történni ezután. Számomra a start átlagos volt, talán azért tűnt jobbnak kívülről nézve, mert a Red Bullok elrontották az indulásukat.”
Az Alfa Romeo megerősítette, hogy benyújtották a fellebbezést Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi büntetésére, amit a Német Nagydíj leintése után kaptak.
A svájci csapat versenyzői a 30 másodperces időbüntetés miatt végül a tizenkettedik és a tizenharmadik helyen lettek rangsorolva. A stewardok mindkét versenyző váltóját szabálytalannak találták, ezért büntették meg őket.
Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur elmondta, hogy a váltó nem a csapat hibája miatt hibásodott meg és szerinte olyan bizonyíték van a birtokukban, aminek köszönhetően akár el is törölhetik a büntetést.
„A biztonsági autó mögött megtett felvezető körökben adódhatott a probléma a váltókban közvetlen az állórajt előtt,” – véli Vasseur. „A tengelykapcsoló romolhatott el az autókban, amire nem mi vagyunk hatással, azonban még ki kell vizsgálnunk, hogy mi is történt pontosan.
„Elismerjük és tiszteletben tartjuk a stewardok és az FIA munkásságát, azonban ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. Fel fogunk lebbezni és hamarosan fel is fogom venni a kapcsolatot az FIA embereivel.”
Már a döntés megszületése után tiltakozni akartak a büntetés ellen, azonban a hivatalos óvást csak most sikerült benyújtaniuk a Magyar Nagydíjon, amiről egy rövid Twitter bejegyzésben is beszámoltak: „Az Alfa Romeo Racing óvást nyújtást nyújtott be az 56-os és az 57-es döntés ellen, amit a stewardok a 2019-es Német Nagydíjon hoztak meg.
Alfa Romeo Racing lodged an appeal against the decision No. 56 and 57 of the Stewards of the 2019 German Grand Prix. #GermanGPpic.twitter.com/OJ7V6TznzB
— Stake F1 Team KICK Sauber (@stakef1team_ks) August 1, 2019
Charles Leclerc korábbi főnöke is meglepődött azon, hogy a 21 éves versenyző ekkora nyomás alá tudja helyezni a Ferrari első számú pilótájának kikiáltott Sebastian Vettelt.
Tavaly csatlakozott a monacói versenyző a Száguldó Cirkusz mezőnyéhez, csapatfőnöke a Frederic Vasseur legnagyobb örömére, aki már az évad elején méltatta a fiatal tehetséget. A jól szereplő Leclerc egyre nagyobb tiszteletet vívott ki magának a paddockba, és ahogy haladtunk előre az évben egyre többen hittek abban, hogy egy nap a Ferrari versenyzője lehet. A lehetőségre nem is kellett sokat várnia, 2018 második felében a Scuderia menesztette Kimi Räikkönent és a helyére hozták Leclerc-t míg, a finn csatlakozott az Alfa Romeohoz.
,,Nem gondoltam volna, hogy Charles ilyen gyorsan felveszi a ritmust a Ferrarinál. Minden sokkal nehezebbnek és bonyolultabbnak tűnik most Vettelnek, mindkettőjük vállán nyomás van a Mercedes miatt, de Leclerc jobban tudja ezt kezelni. Charles remekül teljesítette az szezon első felét, természetesen voltak olyan versenyek ahol, jobb is lehetett volna, és most nem a németországi hibájáról beszélek, ugyanis nem csak neki sikerült rosszul az a verseny, a Mercedes két pilótája is hibázott. Az utolsó két kanyar nagyon csúszóssá vált, és sokan pórul jártak ott. Azonban a hét elején ő volt a leggyorsabb (Leclerc), még akár a pole-t is megszerezhette volna, továbbá nem csak a múlt hétvégén volt erős, három-négy futam óta ilyen jól teljesít.” –nyilatkozta Vasseur a Canal +-nak.
Nem először csináltunk már interjút a Forma-1 egyik legismertebb háttéremberével, akit Joseph Leberer néven ismerünk. Az osztrák személyi edző, fizioterapeuta még 1988-ban került be a McLaren csapatához, és azóta is a Forma-1-ben dolgozik. Szinte mindent látott már, és a legjelentősebb versenyzőkkel dolgozott együtt.
A Német Nagydíjon egy saját készítésű képpel is megleptük, aminek igazán örült, és ezen beszélgetés alatt is árult el olyan dolgokat, amiket eddig máshol nem.
– Jo, már a 80-as évek vége óta fizioterapeutaként dolgozol a Forma-1-ben. Willi Dungl rehabilitációs központjában dolgoztál Ausztriában, ő volt a mentorod. Volt már kapcsolatod a motorsporttal mielőtt hívott a McLaren?
– Nem igazán. A motorsport népszerű sportág volt Ausztriában már Jochen Rindt és Niki Lauda óta, de nem voltam a dolog rajongója. Érkeztek Willi Dungl egészségügyi centerébe mindenféle arcok az autósportból, hogy segítsünk a sérüléseik miatt, így ismertem párat, természetesen leginkább Niki Laudát. Amikor ezen versenyzőkkel dolgoztam, természetesen megnőtt az érdeklődésem a dolog iránt.
– Az első munkád egy csapatnál aztán Senna és Prost idejében a McLarennél lett.
– Így igaz, akkoriban a McLaren volt a legjobb csapat, így egyből az élmezőnyben találtam magamat a rajtrácson.
– Ha összehasonlítjuk a két sportolót, mennyire voltak edzettek?
– Különösen Alain volt fitt. Ő egy okos srác volt, aki tudta, hogy nem csak a versenyzésre kell koncentrálnia, hanem a fizikai erejére is. Ő akkor és mai napig is nagyon elhivatott a kerékpársport iránt. Senna pedig folyamatosan fejlődött, de már mindketten jó szinten álltak.
Jo Leberer a fiát is Ayrtonról nevezte el. Fotó: Tajthi Andrea
– Az edzéseik melyik részét felügyelted? Csak a versenypályán dolgoztál velük, vagy otthon is?
– A munkám nagy része a versenypályákon zajlott, de az otthonaikban is meglátogattam őket. Ha szükséges volt, olykor ott is speciális tréningeket tartottam hetekig, hogy még edzettebbé váljanak. Ayrton például a téli szünetben sosem tesztelte az autókat. Hazament Brazíliába, és élvezte a szabadidőt, és csak tavasszal került elő, amikor kezdődött az új szezon. Mégis volt kidolgozott programja amely alapján otthon edzett. Ezen időszak alatt együttműködtem az ottani edzőivel.
– Amikor Senna elhagyta a McLarent, utánamentél a Williams csapatához is…
– Így igaz, és a balesete után a szezont is a Williamsnél fejeztem már be. 1995-re és 1996-ra azonban visszamentem a McLarenhez. Úgy éreztem, hogy újra a családomhoz tartozom.
– 1995-ben aztán megéltél egy újabb súlyos balesetet, amikor Adelaideben Mika Häkkinen ütközött.
– Igen, a balesetet követően egyből mellette voltam, és ezt követően végig együtt dolgoztunk a rehabilitációján. Nehéz időszak volt, hiszen addig nem voltak balesetek a „versenyzőimmel”, aztán két szerencsétlen baleset is érte őket két év alatt. Az 1996-os szezont követően a Sauberhez igazoltam, és most már több mint 20 éve ennél a csapatnál dolgozom.
– Elmondanád, hogy mi változott ezen időszak alatt abban, másképp dolgozol a versenyzőkkel?
– Először is: minden sokkal nagyobb lett. Ma már mi vagyunk az Alfa Romeo, sokan dolgoznak a csapatért, és nem csak a versenyzőink edzettségi állapotáért felelek, hanem a teljes csapat egészségéért és hogy jól érezzék magukat. Ahogy a világban is zajlik: minden intenzívebb lett, gyorsabb, sokkal elemzőbb és technikaibb. Mindkét versenyző rendelkezik személyi trénerrel is, én velük dolgozom még együtt, nagyon harmonikusan.
– Räikkönennel és Giovinazzival a fedélzeten van egy nagyon fiatal és egy nagyon tapasztalt versenyzőtök a csapatban. Van különbség közöttük amikor az edzettségüket méritek, vagy dolgozol velük?
– Közvetlenül már nem felelek a versenyzők személyes tréningjeiért. Ez a személyi edzőik dolga. Azt mondhatom csak, hogy a fiatal olasz és a meglehetősen öreg finn tökéletesen kiegészítik egymást.
– Hogy néz ki a pilóták versenynapja?
– Ez nagyon változó lehet, attól is függ, hogy épp hogyan érzik magukat. A versenyzőknek megvan a saját fellépésük, és edzőjükként olyan érzést kell kialakítanod bennük, hogy jól érezzék magukat. Lehet, hogy el kell terelni valamiről a figyelmét, vagy pont hogy ösztökélni kell az összpontosításra, fel kell pörgetni vagy pont hogy le kell hűteni a pilótát.
– Mennyire fontos a versenyzők táplálkozása figyelembe véve az edzéseiket is?
– Az étkezés nagyon fontos. Kezdetben magam főztem a versenyzőkre. Én készítettem el a reggelijüket és az ebédet is, meg a köztest. Manapság már sokkal jobb a catering, én már csak felügyelem, hogy mit esznek.
– Igaz az, hogy régen sokkal megterhelőbb volt fizikailag a versenyzés?
– Igen és nem… kézi váltó volt, nem volt szervó, így igen, megterhelőbb volt fizikailag. Manapság már sokkal komplikáltabb ez a sportág, hiszen jönnek az utasítások a mérnököktől, a stratégáktól, a versenyzőknek pedig engedelmeskedniük kell. Emiatt mentálisan felkészültebbnek kell lenned, de az csak akkor megy, ha fizikálisan is fitt vagy.
– Van olyan versenyződ, akire mondhatjuk, hogy ő a „tanárbácsi kedvence”? Egy olyan pilóta, aki rendre követte és betartotta a javaslataidat?
– Nem tudok megnevezni csak egy pilótát. Nagyon szerencsés vagyok, amiért jó lett a kapcsolatom az összes versenyzőmmel. Prostnak és Sennának a barátja lettem, a finnek Häkkinen és Räikkönen, Kubica, Coulthard, de még Michael Andretti is, aki csak egy szezont volt a McLarennél még mindig közeli barátaim. Ott van aztán Johnny Herbert is, akinek volt az a borzalmas balesete az F3000-ben Brands Hatchben, és a lába több helyen is eltört. Ő is borzasztóan rossz állapotban érkezett meg annak idején a Dungl központba. Elképesztő, hogy mennyire keményen dolgozott azért, hogy újra megtanuljon járni, és hihetetlenül fitt lett, ez egy csoda! Szoros kötelékben leszel az emberekkel amikor ilyen nehéz időszakban vagy mellettük.
– Örülünk neki, hogy még mindig ennyire boldogan végzed a munkádat, és a mai napig is ilyen elhivatott vagy. Köszönjük, hogy szakítottál ránk időt!
Jo-Jo, avagy a szerző és a legismertebb Forma-1-es fizioterapeuta. Fotó: Jo Klausmann
Az Alfa Romeo stábja ismét teljessé válik, miután a csapat bejelentette, Alessandro Cinelli átigazol hozzájuk a Ferraritól. Az olasz szakember az aero részleg vezetője lesz majd.
Miután hivatalossá vált, Simone Resta visszatérése a Scuderiához, a svájci alakulat előléptette az aerodinamikai részleg élén lévő Jan Monchaux-t és megtette technikai igazgatóvá, míg a szakember addigi posztja üresen maradt. A Magyar Nagydíj előtt azonban a hinwilli gárda bejelentette, leszerződtetik Cinellit, aki 17 éven át dolgozott a vörösöknél hasonló területen.
Cinelli aki korábban a Tyrellnél és a Williamsnél is kipróbálhatta magát, augusztus 19.-én fog munkába állni az Alfa Romeonál.
,,Nagyon magabiztos vagyok és hiszem, hogy a megfelelő irányba haladva fogjuk folytatni a munkát és még több sikerrel ajándékozzuk meg a csapatot.” –nyilatkozta az frissen áthelyezett olasz szakember. – ,,Azért csatlakoztam ehhez a fiatal alakulathoz, mert hiszem, hogy együtt, a már meglévő alapokra építve további sikereket érhetünk el és azokat a célokat is kipipálhatjuk majd, amiket kitűztünk magunk elé az év elején.”
,,Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy a Sauber Motorsport és az Alfa Romeo Racing színeiben láthatom Alessandrót. Egy nagyon erős aero csapatba fog csatlakozni és már alig várjuk, hogy együtt folytathassuk azt a munkát, amit az eddigi gárda elkezdett. A jelenlegi változtatások is azt mutatják, mennyire meg tudjuk erősíteni magunkat, ezekkel az áthelyezéssekkel a fejlődést akarjuk szimbolizálni, nem pedig a rendszerünk filozófiájának átalakulását, ugyanis a jelenlegi mentalitásunk segített nekünk abban, hogy fejlődjünk az évek alatt.” -köszöntötte legújabb igazolásukat Frederic Vasseur.