Címke: Alfa Romeo

  • Giovinazzi tudja, van esély rá, hogy elveszti az ülését

    Giovinazzi tudja, van esély rá, hogy elveszti az ülését

    Antonio Giovinazzi elmondta, hogy a jövője körüli bizonytalanság a játék része, és benne van, hogy lecserélik.

    Az olasz ülésére a legnagyobb fenyegetést a Renault-tól távozni kényszerülő Nico Hülkenberg jelenti. A német a Haas egyik ülésére volt még nagy esélyes, de nemrég bezárult előtte a kapu, mivel hivatalossá vált, hogy ott marad a Grosjean-Magnussen páros.

    Giovinazzinak nem újdonság, hogy pletykálnak a távozásáról, korábban is lehetett már ilyeneket hallani vele kapcsolatban.

    Szingapúrban most így nyilatkozott a német Motorsport-Magazin.com hasábjain: „Mindig érzem a nyomást. Még amikor gokartoztam, akkor sem volt meg a pénzem, hogy önerőből folytassam. Tudtam a Forma-3-ban és a Forma-2-ben is, hogy lecserélhetnek, ha hibázok. A Forma-1-ben ez még inkább igaz, de ez a játék része. Annyit tudok, hogy folytatnom kell a remeklést, és olyan eredményeket kell hoznom, mint Monzában. A tempóm Paul Ricard óta megvan. Közel vagyok Kimihez, főleg az időmérőkön. A fő problémám a versenytempó már a szezon eleje óta, de ez is szépen lassan javul. Szimplán minden hétvégén jobbnak kell lennem, és ha jó eredményeket szállítok a szezon további részében, senki nem jön a helyemre. Egyedül erre koncentrálok.”

  • Hülkenberg még reménykedik az Alfa Romeo ülésében

    Hülkenberg még reménykedik az Alfa Romeo ülésében

    Esteban Ocon és Romain Grosjean bejelentése után már csak az Alfa Romeo és a Williams jöhet számításba Nico Hülkenberg számára az F1-es folytatást illetően.

    Korábban a német neve a Haasnál is felmerült, amit maga Günther Steiner is elismert, ám ott némi meglepetésre ragaszkodtak Grosjeanhoz.

    Sokan pedig úgy vélik, hogy Hülkenberg számára egyedül valós lehetőséget a Forma-1-ben maradásra az Alfa Romeo jelenthet, ami pedig nagyban függ Antonio Giovinazzi további teljesítményétől. A német helyzetét megkönnyítheti, hogy jó viszonyt ápol a csapatfőnökkel, Frederic Vasseurrel.

    „Nem kell beszélnem Nicoval. Nincs olyan ember, aki jobban ismerné őt nálam. Az én csapatomban lett bajnok a Formula 3-ban meg a Formula 2-ben is, és én hoztam őt a Renaulthoz 2017-ben.” – mondta a francia csapatvezető.

    Nem lesz egyszerű Hülkenbergnek megkaparintania az Alfa Romeo ülését, ugyanis Giovinazzi erős Ferrari hátszele miatt előnyben hozzá képest.

    „Egy bizonyos ponttól kezdve már nem az én kezemben van ez a helyzet. Tudom, hogy mi a rendszer és ki hozza a döntéseket. Nem tudok többet tenni annál, mint amit eddig tettem. Mindig vannak lehetőségeim és valós esélyeim, de ebben a világban sosem lehetsz biztos semmiben.” – fogalmazott Hülkenberg.

    A Renault jelenlegi versenyzője viszont tagadta, hogy egykori a csapata a Williams ismét szóba jöhet nála.

    „Nem akarom, hogy ez úgy hangozzon, mintha a Williams ellen beszélnék. Úgy szeretném folytatni, hogy annak legyen értelme is. Tíz év után nem szeretnék a mezőny végén körözgetni.” – jelentette ki.

  • Kubica megerősítette, hogy 2019 végén elhagyja a Williams istállót!

    Kubica megerősítette, hogy 2019 végén elhagyja a Williams istállót!

    Immáron hivatalos: Robert Kubica elhagyja a Williams istállót 2019 év végén. A lengyel idén csatlakozott a csapathoz versenyzőként, miután 2018-ban kissé háttérben, de „csak” a hivatalos teszt- és tartalékpilótájuk volt.

    Sikerült visszatérnie tehát 2019-ben versenyzőként a száguldó cirkusz világába, miután 2011-ben túlélt egy hatalmas ralibalesetet de súlyos sérüléseket szerzett.

    A Williamsnek kemény éve volt eddig, végtelenül lemaradva a mezőny végén találhatóak, még a közepesen teljesítő csapatokhoz képest is. Egyetlen pontot szereztek csak, miután Kubica 10. lett Németországban, az Alfa Romeo autóinak a kizárását követően. Így nyilatkozott az érintett:

    „Köszönettel tartozom a csapatnak az elmúlt két évért, és amiért lehetővé tették azt, hogy visszatérhessek a Forma-1 rajtrácsára. Jól éreztem magam a ROKiT Williams Racingnél, teszt- és tartalék pilótaként, illetve idén versenyzőként is, de úgy érzem, hogy itt az ideje annak, hogy tovább lépjek, a karrierem következő fejezetébe.”

    Kubica elárulta, hogy még mindig lehetőségek után néz a Forma-1-ben, feltehetően újra tartalékpilótaként, ahogy volt a Williamsnél is, mielőtt újra teljes értékű versenyzőként kapott szerepet. Claire Williams még ennyit hozzátett:

    „Meg szeretném köszönni Robertnek a kemény munkát, és tiszteletben tartjuk a döntését, hogy 2019 végén elhagyja csapatot. Ő egy fontos tagja volt a csapatunknak, tartalék és fejlesztő pilótaként, melynek eredményeképp a versenyzőnk lett 2019-ben. Köszönjük neki a folyamatos erőfeszítéseit a kihívásokkal teli szezonjainkban, és sok sikert kívánunk neki a jövőben, bárhova is tartson.”

  • Giovinazzi úgy érzi, ha továbbra is jól megy, megmarad a helye

    Giovinazzi úgy érzi, ha továbbra is jól megy, megmarad a helye

    Antonio Giovinazzi magabiztos a jövő évi esélyeit illetően.

    Az év korábbi részében nem állt ilyen jól a szénája, ugyanis nem tudott kilépni a nagyon konzisztens Kimi Räikkönen árnyékából, és az első pontját is csak az Osztrák Nagydíjon szerezte.

    Ez akkor úgy tűnt, lendített rajta egy nagyot, de a Belga Nagydíjon erős pontszerző helyet dobott el magától az utolsó előtti körben, amikor is a Pouhon-ban összetörte autóját.

    Ekkor nagyon nem voltak rá büszkék.

    „Erre nem lehet mit mondani” – értékelt a futam után Pascal Picci csapattulajdonos.

    Azonban a jelek ezen is túltette magát Giovinazzi, mert hazai nagydíján pontot tudott szerezni.

    „Jóvá tette spa-i hibáját” – mondta róla Peter Sauber a Blick nevű újságnak.

    A főnöke, Frederic Vasseur is megdicsérte: „Örülök, hogy Antonio megmutatta tehetségét.”

    Maga az érintett pedig elmondta, fényes jövőt vár magától: „Nem akarok túlságosan belemenni, mi lesz jövőre. De ha jól megyek továbbra is, senki nem veszi el a helyem. Szingapúr teljesen más pálya lesz, majd kiderül, milyen ott az autó. De magabiztos vagyok, hogy lehet egy újabb jó eredményünk.”

  • Kimi összegzése Monzáról: Sz*r hétvége volt!

    Kimi összegzése Monzáról: Sz*r hétvége volt!

    Kimi Räikkönen nemes egyszerűséggel „sz*rnak” titulálta az olasz versenyhétvégéjét, miután az időmérőn falazott, majd egy balszerencsés versenyt abszolvált Monzában. A finn a Q2-ben rontotta el a Parabolicát, és végeredményben emiatt kellett másnap a versenyt a bokszutcából megkezdenie. Büntetést kapott azért is, mert csapata nem a megfelelő gumikkal engedte az útjára, hiszen közepes gumik voltak fent a szoft gumik helyett. Ezen típus várt volna rá ugyanis a Q3-ban még úgy is, hogy azt nem teljesíthette az ütközés miatt.

    A versenyt követő Alfa Romeo sajtótájékoztatón így beszélt:

    „Nos, ez egy sz*r hétvége volt. Először volt a hibám az időmérőn, és emiatt sajnos ki kellett cserélni a sebességváltómat. Ezt követően akkor már motort is cseréltünk, és a bokszutcából rajtoltunk, de rossz gumikat raktunk fel. A büntetést követően gyakorlatilag a versenyemnek vége volt. Várom már Szingapúrt, rosszabb már úgysem lehet.”

  • Kedden lesz Anthoine Hubert temetése

    Kedden lesz Anthoine Hubert temetése

    Anthoine Hubert temetésére kedd délután kerül sor az észak-franciaországi Chartres-székesegyházban. A dátum most már hivatalos. A 22 éves francia versenyző a múlt hétvégén hunyt el egy tragikus balesetben a Belga Nagydíjon. A BWT Arden versenyzője volt, és pont egy ütközést akart elkerülni, de végül ő és a Charouz pilótája, Juan Manuel Correa ütköztek. A futamon egyből előkerült a piros zászló, az orvisi csapat küzdött Hubert életéért, de 90 perccel később a FIA megerősítette, hogy a fiatal versenyző elhunyt.

    A hétvége Formula 3-as és Forma-1-es versenye előtt egy perces gyász szünetet tartottak másnap a tiszteletére, a Formula 2-es verseny pedig elmaradt.

    Hubert temetése tehát szeptember 10-én lesz, a tervek szerint 14:00-kor, a Notre-Dame katedrálisban Chartres városában. Olivier Lamirault, aki a Lamirault Automobile vezetőjeként személyes támogatója is volt Hubertnek megerősítette a temetés dátumát a L’Echo Republicainnek, majd hozzátette:

    „Letört vagyok ami számomra bonyolult, de azt hiszem, hogy ez jó ideig így marad.”

    A baleset következményeként a BWT Arden csapata az Olasz Nagydíjon csak egy autóval indult, amelyet Tatiana Calderon vezet. A másik Alfa Romeo junior csapattársa, Juan Manuel Correa a másik versenyző, aki érintett volt a balesetben már átszállításra került egy brit kórházba. Mesterséges kómában tartják a légzési nehézségei miatt, ami a baleset egyik következménye.

  • Minttu és Kimi Räikkönen együtt szerepelnek majd egy Alfa Romeo reklámban!

    Minttu és Kimi Räikkönen együtt szerepelnek majd egy Alfa Romeo reklámban!

    Az Alfa Romeo bejelentett egy új, egyedülálló kommunikációs projektet. A 2020-as Giulia és Stelvio modelleket ez év végén Kimi Räikkönen, és felesége, Minttu fogják bemutatni egy öt reklámfilmből álló minisorozatban.

    Az innovatív projekt kiemeli majd a két modell új tulajdonságait, a Räikkönen házaspárnak köszönhetően.

    Korábban Räikkönen és Giovinazzi már részt vettek egy fotózáson a Giulia és Stelvio modellek „Forma-1-es” kiadásaival. Ezúttal azonban a finn versenyző színészi képességeit is megvillanthatja majd, felesége támogatása mellett.

  • Domenicali: Schumacher maradjon még egy évet az F2-ben

    Domenicali: Schumacher maradjon még egy évet az F2-ben

    Korábban a Ferrari Forma-1-es csapatát is irányító Stefano Domenicali szerint Mick Schumachernek még pallérozódnia kellene egy évet a Forma-2-ben.

    A most Lamborghini vezérigazgatójaként tevékenykedő olasz korábban Mick édesapjával is együtt dolgozott egyébként a Scuderiánál. Most pedig az ifjabb Schumacher is egyre közeledik a királykategóriához, az F2-ben éppen a Hungaroringen nyerte első versenyét. Hallani mostanában olyan pletykákat is, hogy jövőre bemutatkozhat az F1-ben az Alfa Romeo versenyzőjeként, Giovinazzi helyén.  Domenicali nem hiszi, hogy ez jó ötlet.

    „Micket kisfiú kora óta ismerem. Most érik felnőtté, de még időt kell neki adnunk” – mondta a Rai Radio 1-nek. „Kell még neki egy Forma-2-es évad, mely során tovább fejlődhet. De természetesen megvan benne a tehetség és az elhivatottság is, hogy sikerrel járjon.”

  • Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Giovinazzi jövőre is az Alfa Romeo versenyzője lesz

    Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Giovinazzi jövőre is az Alfa Romeo versenyzője lesz

    A jelek szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy Antonio Giovinazzi 2020-ban is maradhat az Alfa Romeo pilótája, még ha eléggé elmarad a csapattársától is.

    Az Alfa Romeo idei 32 pontjából 31-et Kimi Räikkönen szerzett, így emiatt már felmerültek olyan találgatások is, hogy az olasz Giovinazzi elveszítheti az ülését a csapatnál. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint a 25 éves versenyző jövője korántsem ennyire rossz, sőt.

    „Jelenleg még semmi sincs eldöntve. Ha jó munkát végzek, akkor nem hiszem, hogy lenne oka annak, hogy ne legyek jövőre is Forma-1-es pilóta. Nagyon elégedett vagyok a versenyeimmel, és gyakran közel vagyok Kimihez az időmérőkön is, versenyről-versenyre csak jobb leszek. Két évig nem versenyeztem, így nem volt könnyű újra felvenni a ritmust. A legfontosabb dolog, hogy az alaptempóm rendben van és folyamatosan fejlődök.” – idézi az olasz lap a pilótát.

    A csapatfőnök Frederic Vassuer szavai is biztatóak Giovinazzi számára.

    „Nem aggódok miatta, az én részemről ő nincs nyomás alatt. Türelmesnek és nyugodtnak kell lennünk.” – fogalmazott a francia szakember.

  • Räikkönen részt vesz a pénteki szabadedzéseken!

    Räikkönen részt vesz a pénteki szabadedzéseken!

    Az Alfa Romeo hivatalosan is megerősítette, hogy Kimi Räikkönen részt fog venni a pénteki edzéseken, de a hétvége további részéről még nincs döntés.

    Marcus Ericssont váratlanul készenlétbe helyezte és berendelte Spába az Alfa Romeo. A pletykák szerint pedig Kimi Räikkönen helyére készült beugrani a svéd, ám az olasz-svájci istálló most megerősítette, hogy a finn autóba fog ülni pénteken. Az viszont még nem biztos, hogy a hétvége további részében is ő fog-e vezetni, hisz az meg majd a holnapi naptól függ.

    A finn versenyző egyébként izomhúzódást szenvedett a nyári szünet során, állapota pedig nem száz százalékos még, így Ericssont elővigyázatosságból kérték ki az IndyCarból.

    „A nyári szünet mindig lehetne hosszabb, hiszen élveztem a családommal töltött időket, de várom már, hogy újra autóba ülhessek. Spa királyának hívnak engem, mivel nyertem már itt számtalanszor, bár nekem ez nem sokat jelent. Ez a kedvenc pályám, de ennél sokkal fontosabb, hogy keményen dolgozzunk azon, hogy az autónk minél jobb legyen és tudjuk folytatni a jó formánkat.” – nyilatkozta a finn a hétvége előtt.

    A finn legutóbb egyébként 2013-ban, az utolsó futamokat hagyta ki egészségügyi gondok miatt.