Címke: Alfa Romeo

  • Belsős munkatárs szerint már baj van a Ferrari 2020-as autójával!

    Belsős munkatárs szerint már baj van a Ferrari 2020-as autójával!

    Egy Ferrari bennfentes elárulta, hogy nem minden alakul jól Maranellóban a 2020-as előkészületekkel. Leo Turrininak, aki jó ideje Forma-1-es újságíró pedig fontos forrásai is vannak a Scuderiánál mindezt meg is írta a Quotidiano nevű blogján, az aggasztó híreket. Ennyit tudott meg az informátortól:

    „Jelenleg úgy tűnik nekem, hogy azon adatokból amiket visszakaptak a szimulációkból és a szélcsatornából egyelőre nem sikerült lenyűgözni a mérnököket. Mondjuk még bőven van idő is.”

    A Ferrari 2019-ben a Mercedes mögött végzett, de egyre többen gondolják azt, hogy a Red Bull-Honda lesz a valódi esélyes idén a bajnoki címre. Turrini írt Sebastian Vettel jövőjéről is, amelyben felemlegeti, hogy idén a német szerződése lejár, míg Charles Leclerc 2024-ig aláírt:

    „Nem vagyok biztos benne, hogy 2020 lenne Vettel utolsó éve vörösben, és ez egyre valószínűbb, miután Verstappen is hosszabbított a Red Bull csapatával.”

    Szerinte a négyszeres világbajnok képes lesz visszavágni:

    „Vettel nem kicsit van kitéve az olasz média ellenségeskedésének, ezért ő egyszerűen azt nem olvassa.”

    Arról is ír Turrini, hogy elvesztheti-e a Forma-1 svájci csapata, akiket korábban Sauber néven ismertünk az Alfa Romeo támogatását. Így fogalmaz:

    „Az, hogy az Alfa Romeo mint márka legyen jelen a Forma-1-ben, az remek ötlet volt Marchionnétől, de a Giulia és a Stelvio eladásai továbbra sem nőttek.”

  • Öt pénteki szabadedzés lehetőséget kap Kubica 2020-ban

    Öt pénteki szabadedzés lehetőséget kap Kubica 2020-ban

    Robert Kubica, immáron mint az Alfa Romeo új tartalékpilótája öt alkalommal kap lehetőséget majd a pénteki szabadedzéseken 2020-ban. A lengyelt a PKN Orlen támogatja, és így a csapat névadó szponzorává is vált. Hamarosan pedig bejelenthetik Kubicát a BMW-hez is, ahol idén a DTM-ben versenyezni fog.

    A legnagyobb lengyel sportlap, a Przeglad Sportowy szerint a hősük azonban ötször vezetheti majd az Alfa Romeót az első pénteki szabadedzéseken. A 35 éves pilóta februárban a téli tesztek alatt is vezetheti majd a 2020-as autót az egyik napon. A hétvégén Kubica emiatt üléspróbán járt Hinwilben a gyárban. Arra számít, hogy idén egyszerűbb lesz az élete, miután 2019-ben kudarcba fulladt a visszatérése a hanyatló Williams istállóval. Erről ennyit mondott a motorsport-total.com-nak:

    „A Williamsnél azt hittük, hogy már nem lehet rosszabb, mint az azt megelőző évben, így nem érdemes ilyet kijelenteni. Remélem, hogy most már könnyebb lesz az én életem is.”

  • A Ferrari új autója átment a törésteszten!

    A Ferrari új autója átment a törésteszten!

    A Ferrari sikeresen vette az első akadályt ebben az évben, ugyanis konstrukciójuk átment a kötelező törésteszten.

    Az FIA milánói CSI laborjában hajtották végre a 15 feladatból álló vizsgálatot, amit a Scuderia hiba nélkül teljesített. A jelenleg projekt 671 névre hallgató konstrukció (a hivatalos név csak februárban érkezik), így készen áll arra, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva bemutatásra kerüljön Maranellóban.

    A Motorsport.com olasz kiadása emellett azt állítja, hogy nem a vörösök voltak az elsők akik abszolválták a kötelező vizsgálatot, a Racing Point már korábban teljesítette a milánói laborban a tesztet.

    Az FIA három teszthelyszíne közül az Alfa Romeo is a fent említett labort használta, ám ahogy azt már megírtuk, ők nem jártak szerencsével, ugyanis fennakadtak az egyik vizsgálaton, így változtatniuk kell a konstrukción és csak utána futhatnak neki még egyszer a procedúrának Milánóban.

  • Kubica már az Alfa Romeo központjából jelentkezett be

    Kubica már az Alfa Romeo központjából jelentkezett be

    Robert Kubica először jelentkezett be, mióta bejelentették, hogy ő lesz az Alfa Romeo tartalékpilótája.

    A lengyel a tavalyi szezont a Williamsnél versenyezte végig, és 2010 óta először állt rajthoz Forma-1-es versenyen.

    Az Alfa Romeóhoz igazolást hazatérésként írta le, hiszen ennek a csapatnak a jogelődjével debütált még 2006-ban, a BMW Sauber színeiben.

    „Helló mindenki, itt Robert – mondta egy közösségi oldalra feltöltött videóban. „Itt vagyok Hinwillben. Ez egy amolyan hazatérés, ott vagyok, ahol a karrieremet kezdtem 2006-ban. Nagyon jó visszatérni ebbe a környezetbe, sok embert láttam, akivel a múltban is együtt dolgoztam. Túl vagyok az új autó üléspróbáján. Nem csak azt várom, hogy vezessem ezt az autót, hanem azt is, hogy a csapattal dolgozhassak.”

  • Nagy tervei vannak az Orlennek az Alfa-szerződés kapcsán!

    Nagy tervei vannak az Orlennek az Alfa-szerződés kapcsán!

    Robert Kubicának fontos szerepe lesz az Alfa Romeonál idén, állítja szponzora, a lengyel PKN Orlen.

    Újév napján kiderült, hogy az Orlen Kubicával együtt az Alfához igazol, és főszponzor lesz a csapatnál.

    „Nem voltunk még névadó szponzor korábban.” – mondta az Orlen elnöke, Daniel Obajtek a TVP Sportnak. „Az autó piros és fehér lesz, így még felismerhetőbb lesz az Orlen, ami Lengyelországnak is jó.”

    „Robert részt vette ezeken a tárgyalásokon és a szerződés az ő jóváhagyásával lett elfogadva.”

    „Ez egy előterjesztés, mellyel egyetért, de vannak még ötleteink, melyeket meg akarunk valósítani 2020-ban. Nem ez az utolsó bejelentésünk.”

    Obajtek arra is utalt, hogy egy nap majd talán saját Forma-1-es csapattal rukkolna elő az Orlen.

    „Minden az álmaink része.” – mondta. „Ez múlik a gazdasági sikereken is, de lehetséges hogy eljön majd az az idő számunkra, mikor vállalhatunk majd egy ilyen projektet.”

    Obajtek azt is elmondta, hogy három csapattal is tárgyaltak 2020-ra vonatkozóan. A másik két jelölt a Racing Point volt és a Haas.

    „A tárgyalások bebizonyították számunkra, hogy olyan vállalat vagyunk, mely lényeges. Nagy volt az érdeklődés, de az Alfa ajánlata volt a legoptimálisabb számunkra.”

    „Ez üzleti jellegű dolog, de nem tudok erről többet elárulni. Azonban a megállapodás által lehetőségünk nyílik arra, hogy lengyel versenyzők edződjenek az Alfa akadémiáján, így megtalálhatjuk Robert utódját.”

  • A Rexona is otthagyja a Williams istállót!

    A Rexona is otthagyja a Williams istállót!

    Nem elég, hogy súlyos válságban van a Williams, az egyik fő támogatójuk, a Rexona is most lelép. A PKN Orlen, a lengyel olajcég amelyik támogatja Robert Kubicát is átment az Alfa Romeóhoz, de a Sportowe Fakty írása szerint a Symantec, az Omnitude és a TATA és elhagyta a brit istállót. Ugyanezen lengyel forrás arról is ír, hogy most már a Rexona is otthagyta őket és nem újították meg a szerződésüket 2020-ra, pedig az elmúlt szezonokban eléggé láthatóak voltak az autóikon.

    Az ausztrál dezodormárka az Unileveré, és 2015-ben váltottak a Williamsre, előtte a Lotus csapatát támogatták. A spanyol AS úgy tudja, hogy a Rexonás szerződés 15 millió eurót jelentett a Williamsnek, és ezzel a második legnagyobb támogatója volt a csapatnak, a ROKiT után. Karácsonykor a Williams azt is bejelentette, hogy a különálló mérnöki részlegének, a Williams Advanced Engineeringnek a nagy részét eladták egy privát befektetői csoportnak.

    A Williams anyagi veszteségeit Nicolas Latifi 2020-as szerződtetésével kompenzálják, aki Michael Latifi fia, és neki van a McLarenben is egy 350 millió dolláros részvénye 2018 óta. Róla Claire Williams így nyilatkozott, miután 2019-ben a csapat tesztpilótája volt a kanadai fiatal:

    „Igazán jól sikerült beilleszkednie a csapatunkba. Remek személyiség, pompás munkát végzett a Formula 2-ben, és komoly szerepe lesz abban, hogy a csapat előrébb lépjen.”

  • Hivatalos: Alfa Romeo Racing Orlen, és így Kubica is marad az F1-ben!

    Hivatalos: Alfa Romeo Racing Orlen, és így Kubica is marad az F1-ben!

    A PKN Orlen lesz az Alfa Romeo Racing csapat fő támogatója 2020-ban a Forma-1-ben, tudta meg a RMF FM. Az együttműködés keretében Robert Kubica is csatlakozik az istállóhoz, és a lengyel cég logója lesz az egyik fő elem az autókon és az overálokon. A név megjelenik a cég hivatalos kommunikációjában is, mert a jövőben Alfa Romeo Racing Orlen team néven találjuk majd meg őket.

    Robert Kubica szerepe az új csapatában a teszt- és tartalékpilótai szerepkör lesz. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag visszatér egy korábbi csapatához, hiszen volt már a Sauber istálló tagja. Mindkét fél akarata érvényesül akkor is, amikor a fiatalok nevelésére helyezik a hangsúlyt amely az Orlen Karting Academy részeként a Sauber Motorsport égisze alatt működik majd. Ebben máris három fiatal lengyel pilóta részt vesz majd. Ez annak a munkának lesz a folytatása, amit az Orlen elkezdett már 2018-ban. Ezen úton kívánják megtalálni Robert Kubica utódját is, és az olajcég stratégiai partnere a lengyel gokart szériának is. Az idei szezonban 200-an is indulnak majd, 30 fiatalt pedig már támogat az ORLEN Team Academy.

    A cég logója is sokkal jobban látható lesz, mert tavalyhoz képest kiterjedtebb csomaggal érkezik a lengyel vállalat a formaautózás csúcsára. A cég logója megjelenik majd a csapat név használatánál és a kommunikációjában is, hiszen Alfa Romeo Racing Orlen lesz a nevük. A sasos logó ott lesz a csapat autóin, az első és a hátsószárnyon, a halón, a tükrökön, és az oldalrészen. Mellrészen és hátul is látható lesz a tűzálló ruházaton, valamint a versenyzők sisakjain is három helyen. Ezen kívül a márkajelzés látható lesz a szerelők ruházatán, a csapatszemélyzeten, a szállító eszközökön, a garázs belső terében, és a motorhomeban is.

    A szerződés értelmében az Orlen eseményein is komolyabban részt vesznek majd versenyzők és a csapat tagjai.

  • Robert Kubica az Alfa Romeohoz igazol?

    Robert Kubica az Alfa Romeohoz igazol?

    Robert Kubicának nem maradt hely a 2020-as mezőnyben, azonban nagyon kapós lett, mint potenciális fejlesztő-, tartalékversenyző. Ennek az is lehet az oka, hogy F1-es visszatérése előtt használta a Mercedes szimulátorát, így hasznos információk birtokában lehet.

    Korábban szóba hozták már a Haasszal és a Racing Pointtal is, a legfrissebb pletykák szerint pedig az Alfa Romeohoz tart, sőt állítólag már meg is egyezett a csapattal.

    Mindemellett a lengyel versenyző a DTM felé kacsingat, novemberben a BMW-vel tesztelt.

  • Ericsson az Indycarra szeretne a jövőben fókuszálni

    Ericsson az Indycarra szeretne a jövőben fókuszálni

    Úgy tűnik, Marcus Ericsson egy lépéssel távolabb kerülhet a Forma 1-es paddocktól 2020-tól és az Indycarra koncentrálhat.

    Ebben az évben a svéd pilóta két szerepben tündökölt: az Indycarban pilótaként, míg a Forma 1-ben az Alfa Romeo tartalékos versenyzőjeként. A Forma 1-es nyári szünet után azonban hívást kapott az Alfától, hogy Spa-ban legyen – miután úgy tűnt, Kimi Raikkönent helyettesíteni kell -, így ki kellett hagyni az Indycart.

    Eje Elgh, a svéd Ericsson menedzsere elárulta, hogy változás lehet Marcus karrierjében: úgy tudja, az Indycarra szeretne fókuszálni a pilóta. Azonban Ericsson úgy nyilatkozott egy svéd napilapnak, hogy fenntartja az Alfa Romeo-val a kapcsolatait. A Spa-i történéssel kapcsolatban elismerte, hogy kicsit furcsán jött ki.

    „Hosszú kapcsolatom van az Alfa Romeo-val és az Sauberrel, és biztos vagyok benne, hogy lesz valami még, de ahogy már mondtam, 100 százalékosan szeretnék fókuszálni az idei Indy szezonjára. Most már nem a Forma 1-es tartalékos pilóta állásom a fontos, hanem az Indycar élvez prioritást.”

    Hozzátette, most az Alfától és a Ganassitól függ, mi lesz vele.

  • Vasseur egyelőre nem akar új pilóta párost az Alfa Romeonál

    Vasseur egyelőre nem akar új pilóta párost az Alfa Romeonál

    Frederic Vasseur elismerte, hogy egyelőre nem kíván egy nagy nevet igazolni az Alfa Romeohoz, elégedett a jelenlegi párossal.

    A hinwili gárda jövőre is a 2007-es világbajnokkal és az immár 40 esztendős Kimi Räikkönennel és a Ferrari támogatását élvező fiatallal, Antonio Giovinazzival indul harcba.

    A csapatfőnök a Blick-nek nyilatkozva elmondta, hogy egyelőre nem helyén való egy nagy név leigazolásáról álmodni.

    „Nem akarok egyelőre más pilótát, hogy aztán három futam után már frusztrált legyen nálunk. A célunk a hatodik vagy a hetedik konstruktőri hely jövőre. Ehhez pedig két olyan versenyzőre van szükségünk, akik ketten együtt tökéletesek számunkra ezen az úton.” – kezdte a francia.

    „Ez a két pilóta jelenleg Antonio és Kimi. Előbbi rengeteget fejlődött a nyári szünet után, míg Kimi addig versenyezhet nálunk ameddig csak akar. Nem az számít, hogy Kimi mennyivel több pontot szerzett idén Antonionál, hanem csak a végső konstruktőri bajnoki helyezés.” – tette hozzá.