Címke: Alfa Romeo

  • Alfa Romeo: A konstruktőri 6. hely volt a maximum a számunkra

    Alfa Romeo: A konstruktőri 6. hely volt a maximum a számunkra

    Az Alfa Romeo szerint a 2022-es év vége nem is alakulhatott volna jobban a számukra. A hinwili kicsapat végül meg tudta előzni az Aston Martin a gyártók versenyében és ezzel fontos dollármilliókat szerzett magának az elkövetkezendő évadra.

    Az Alfa Romeónak ez volt a legelőkelőbb helyezése a konstruktőri bajnokságban 2012 óta. Az Aston Martinnal pontegyenlőséggel végeztek a 6. helyen, de Valtteri Bottas Emilia Romagna Nagydíjon elért 5. helyének köszönhetően végül ők lettek előrébb rangsorolva (jobb egyéni eredmény – a szerző).

    Ez pedig egy óriási eredménynek számít a svájci kiscsapattól, ha figyelembe vesszük a szezon előtti problémáikat. A C42-vel még egy 3 körös etapot is szinte lehetetlen volt megtenni az első bejáratás során az autó óriási mértékű delfinezése miatt.

    Amint ezt a problémát megoldották a hinwiliek, az év első 9 futamán képesek voltak 51 pontot gyűjteni, amit részben a könnyű, súlyhatár alatt lévő autójuknak köszönhetően. Bottasék azonban nem tudták hatékonyan fejleszteni a C42-t és ahogyan a többi csapat haladt előre, az Alfák úgy csúsztak egyre hátrébb a mezőnyben.

    A svájci csapat egykori csapatfőnöke, Fred Vasseur még a Ferrarihoz való távozása előtt azt nyilatkozta, hogy „még így is egy picivel felülmúlták a szezon előtt kitűzött céljaikat.”

    „Ez volt a létező legjobb forgatókönyv a számunkra” – fogalmazott a francia szakember. – Nyilvánvaló, hogy a jövőben fejlődnünk kell, mert még egyáltalán nem működünk tökéletesen. Azonban azt kell mondjam, hogy a 6. hely egyáltalán nem rossz a számunkra.”

    „Összességében közelebb kerültünk az élmezőnyhöz és a szezon utolsó futamain is jó volt a tempónk. A nyári szünetet követően volt egy rosszabb periódusunk különböző okok miatt, ami sajnálatos, de ez van.”

    Vasseur anno azért nyilatkozta ezt, mert a delfinezés mellett a C42 volt a mezőny egyik, hanem a legmegbízhatatlanabb autója. A hinwili gárda ezen okokból kifolyólag mindössze 175 kört tudott megtenni a szezon előtti teszteken, amivel ők lettek az utolsók a 10 csapat közül ezen téren.

  • Zhou lenyűgözte Bottast

    Zhou lenyűgözte Bottast

    Valtteri Bottas újonc csapattársát, Guanyu Zhou-t dicsérte, aki igen erős debütáló évet futott, habár a finntől pontokban jelentősen elmaradt.

    Zhou Kína történetének első Forma-1-es versenyzője, de nem csak emiatt volt rajta extrán nagy nyomás, hanem amiatt is, mert sokaktól megkapta, hogy inkább az üzlet miatt van a Forma-1-ben. Talán ki lehet mondani, hogy a kétkedő hangokra rácáfolt, hiszen már rögtön Bahreinben pontot szerzett, de a szezon folyamán is igen kiegyensúlyozott volt.

    Habár a megbízhatósági problémák sokszor hátráltatták, Zhou a csapattárs Bottast még így is lenyűgözte.

    „Az év elején, amikor még pontokat szereztünk, még sokat tanult” – értékelt az Alfa Romeo finn versenyzője a GPFans-nak nyilatkozva. „Amikor az autó jobb volt, az még a tanulási időszak volt számára, mondjuk úgy. Utána nagyon sokat fejlődött az év során. Gyorsabb lett, a visszajelzései pontosabbak lettek, magabiztosabb lett. Voltak olyan kvalifikációk, amikor előttem volt, szóval gyors. Nem könnyű az első szezonod az F1-ben, azzal a nyomással, hogy bizonyítanod kell, hogy az F1-ben a helyed. Mégis rendkívül jól teljesített.”

    Bottas ezenkívül kiemelte, miben volt Zhou igazán jó: „Ami lenyűgöző volt, hogy milyen kevés hibát vétett – szinte egyet sem –, és ez elég különleges egy újonctól. Általában az újonc versenyzőktől elég gyakran látni hibákat, legyenek azok ütközések, hibák az időmérős körökben, vagy buta kontaktok a versenyeken. Ahhoz képest, hogy újonc, elég kiegyensúlyozott volt, és ez azt jelenti, hogy mentálisan elég erős. Hagyott magának egy kis időt, hogy fejlődjön és lépésről lépésre haladjon, és ezt jó volt látni.”

    Zhou megválasztotta újonc szezonja legfontosabb pillanatát

  • Mario Andretti szerint a Ferrari sikeres lesz Vasseur vezetése mellett

    Mario Andretti szerint a Ferrari sikeres lesz Vasseur vezetése mellett

    Mario Andretti bízik benne, hogy a Ferrari jól fog teljesíteni a Mattia Binotto utáni korszakban, amikor Frederic Vasseur váltja őt a csapat élén.

    A távozó Ferrari csapatfőnök Binotto benyújtotta lemondását egy olyan idény után, amelynek végén a Scuderia mindkét világbajnoki címért harcba szállhatott volna. Talán kellett is, mert a nyomás egyre csak nőtt a csapat élén. Max Verstappen végül a versenyzők közt lett első, a Red Bull pedig a konstruktőrök versenyében jelentős előnnyel győzött. Mindez annak ellenére történt, hogy az F1-75-ös az év során egy körön a leggyorsabb autónak bizonyult, Charles Leclerc és Carlos Sainz 12 pole pozíciót szereztek az év 22 futamán, de a csapat és a pilóták hibáinak sorozata miatt a Ferrari csak négy győzelmet szerzett egy olyan szezonban, amely sokkal többet is hozhatott volna.

    A korábbi világbajnok és ex-Ferrari pilóta, Andretti úgy gondolja, hogy egykori csapata a következő szezonban újra versenyképes lesz a pályákon, mivel viszonylag stabil szabályrendszerrel és két gyors pilótával dolgozhat a jövőben. Andretti a SoyMotor.com Twitch-csatornáján beszélt erről:

    „Szerintem versenyképes csomagjuk van, ezt már 2022-ben is bizonyították. Technikailag nem fognak túl sok mindent megváltoztatni jövőre, néhány frissítésen túl. Tehát, szerintem a Ferrari ott lesz… és remélem is, mert ez jót tesz a Forma-1-nek. Lesz pár változás, de a pilótapárosítás ugyanaz marad, és ez jó. Szerintem ez egy remek páros. Leclerc és Sainz jól kiegészítik egymást, és mindketten képesek a győzelemre, ezt már láthattuk. A Ferrari igen erős lehet 2023-ban, és igazi bajnoki esélyes lehet.”

    Vasseur az Alfa Romeótól vált át a Ferrari élére 2023 elején, az istálló pedig 2008 óta először szeretne konstruktőri bajnoki címet szerezni. Ráadásul Kimi Räikkönen egy évvel korábbi sikere óta versenyzői cím nélkül állnak. A korábbi világbajnok azonban úgy véli, hogy a váltás ellenére a Scuderia rendelkezik a megfelelő struktúrával ahhoz, hogy az idei év hibáiból tanulni tudjanak a következőre:

    „Nem hiszem, hogy rosszul járnának Binotto távozásával. Az emberi rész nagyon fontos, de a felszerelés még fontosabb, és a felszerelés adott, ehhez kétség sem férhet. Ami az általuk elkövetett hibák minimalizálását illeti, azt hiszem, ezt elismerték. A versenyzők tekintetében Carlos és Charles között megbeszélnek majd pár dolgot, amit nem szabad megismételniük. Nem szokatlan, hogy ez megtörténik egy alakulatnál. Nyilvánvaló, hogy a dolgok lehetnének jobbak, de mindenki össze tudja szedni magát, és ki tudja javítani ezeket a problémákat. Olykor tanulsz a hibákból, és nagyon bízom abban, hogy a Ferrari versenyképes lesz 2023-ban.”

    Az Andretti név jót tenne az F1-nek, csak a csapatok smucigok

  • Sauber a változások ellenére is optimista a jövővel kapcsolatban

    Sauber a változások ellenére is optimista a jövővel kapcsolatban

    Komoly változások történtek az idei holtszezonban az Alfa Romeo-Sauber házatáján. Távozott a Ferrarihoz a csapatfőnök Frederic Vasseur, miközben a Sauber csoport élére a McLarentől elcsábították Andreas Seidl-t.

    Nem marad állás nélkül Seidl, vezérigazgató lesz a Saubernél!

    A csapat alapítója a 79 éves Peter Sauber a svájc Blick-nk adott interjút, amelyben többek között a volt csapata körüli fontos változásokról is szót ejtett, de mindenekelőtt köszönetét fejezte ki a távozó szakembernek.

    „Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy köszönetet mondjuk Vasseur-nek. Hat évvel ezelőtt nehéz helyzetben vette át a csapatot, most pedig egy bajnoki hatodik hellyel távozik a csapattól. Ez pedig nagyszerű.” – felelte Sauber, utalva arra, hogy utoljára ilyen előkelő helyen pont tíz éve végzett a csapat.

    „Seidl egy jó megoldás volt a vezérigazgatói posztra. Ami pedig magát a csapatfőnököt illeti, szerintem ott is sikerül majd találni egy észszerű megoldást. Nagyon örültem, hogy a sikerült korábban megegyezni vele. Szerencsére Brown-nak sem okozott gondot, hogy az érvényes szerződése ellenére elengedje őt. A szurkolókhoz hasonlóan én is kíváncsiam, hogy a BMW-Saubernél eltöltött négy éve, valamint a Porschnál és a McLarennél szerzett tapasztalataival hogyan sikerül majd előrejuttatni a csapatot.”

  • Zhou megválasztotta újonc szezonja legfontosabb pillanatát

    Zhou megválasztotta újonc szezonja legfontosabb pillanatát

    Guanyu Zhou szerint a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon való pontszerzése rendkívül fontos volt a számára. A kínai fiatal ugyanis ezzel az eredményével azonnal rá tudott cáfolni az őt kritizáló és rasszista dolgokkal bombázó szurkolókra.

    Zhou lett az első kínai származású versenyző, aki lehetőséget kapott az autósport királykategóriájában. Az Alfa Romeo csapatánál versenyzett Valtteri Bottas csapattársaként, de a felhők már az első futama előtt a feje felé gyűltek.

    Történt ugyanis, hogy a bejelentését követően a közösségi médiában rengetegen bántották meg őt azzal, hogy úgy is csak a busás szponzorpénzei miatt van itt, sem pedig a tehetségéért. Emellett pedig a nemzetisége miatt is mondtak rá rossz dolgokat. Azonban Zhou nem a komment szekcióban, hanem a pályán válaszolt a kritikusainak, miután Bahreinben a mezőny végéről tudta magát felküzdeni egészen a pontszerző 10. helyig.

    „A Bahreinben elért pontszerzésem nagyon fontos volt a téli szünetben történteket követően” – fogalmazott a kínai versenyző, aki a szezon vége felé már az időmérőkön is rendre meg tudta előzni Bottast. – Amikor bejelentett az Alfa Romeo, sokan a nemzetiségem alapján ítéltek meg engem, pedig még nem is igazán ismertek. Ez pedig egyáltalán nem egy szép dolog.”

    „Ezután azonban hálás voltam azért, hogy pontot tudtam szerezni már az első versenyemen és ezzel vissza is vághattam ezeknek az embereknek. Ez azért is jelentett sokat a számomra, mert ezt követően ezen szurkolók egy csoportja elkezdett megérteni engem és valamilyen szinten már az oldalamon álltak.”

    Zhou végül 6 ponttal fejezte be a szezont, de ez sokkal több is lehetett volna akár, ha nem hagyja őt cserben annyiszor az autója. Ugyan az Alfa Romeo számos alkalommal volt megbízhatatlan idén, a kínai fiatalt Kanadában nem lehetett megállítani. Az időmérő edzésen be tudott jutni a Q3-ba, a futamon pedig zseniálisan versenyzett és a 8. helyen szelhette át a célvonalat.

  • Hét versenyző izgulhat a jövője miatt 2023 végén

    Hét versenyző izgulhat a jövője miatt 2023 végén

    Összeszedtük melyik versenyzőknek kell izgulniuk a 2023-as szezonban.

    Ugyan az új év még nem kezdődött el, ám az átigazolások szelleme sosem alszik. A Forma-1-ben a szerződések kellőképp „rugalmasak”, erre legutóbb Daniel Ricciardo és a McLaren szolgáltatott példát.

    Ám a következő szezon végén hét versenyzőnek jár le a szerződése, így az ő sorsukért izgulhatnak a rajongók.

    Lewis Hamilton:

    A hétszeres világbajnok kontraktusa 2023 végén lejár, de Toto Wolff már korábban elmondta, hogy leülnek tárgyalni majd a brit pilótával. Az osztrák csapatfőnök nagyon is magabiztos a versenyzőjével kapcsolatban. Hamilton maradni akar, és a Mercedes is ezt szeretné, így a megbeszélés csupán formalitás lesz.

    Logan Sargeant:

    Az amerikai újonc idén csatlakozhat teljes értékű versenyzőként a Williamshez. Sargeant ugyanakkor már ismeri a csapatot, hiszen eddig a tesztpilótai feladatköröket látta el náluk. A grove-i istálló viszont nem bízott semmit a véletlenre. Ha nem tudja kellőképpen felvenni Alex Albon mellett a ritmust az újonc, akkor könnyen megválhat tőle az alakulat.

    Nyck de Vries:

    A holland pilóta több kategóriában bizonyított már, ám eddig a Forma-1-gyel kapcsolatban zárt ajtókra lelt. Monzában viszont megalapozta a „szerencséjét”, mivel Alex Albon helyén nagyon is jól teljesített. Az AlphaTauri le is csapott rá, így Yuki Tsunoda mellett kell bizonyítania de Vries-nek.

    Yuki Tsunoda:

    A japán helyzete sem olyan egyértelmű. 2023 végén lejár a kontraktusa, és ha nem sikerül jó vezérpilótává válnia, akkor Helmut Marko könnyen kiadhatja az útját. Tsunoda éretteben versenyzett idén, ám még mindig van mit tanulnia. De Vries oldalán bizonyítania is kell, ugyanis a holland is az állásáért küzd majd az első évében.

    Kevin Magnussen:

    A dán versenyző egy éve még nem számolt azzal, hogy idén ismét a Forma-1-ben szerepelhet. Ám az orosz-urkán háború miatt a Haas megvált az Uralkalitól és Nikita Mazepintől, így megcsörrent az a bizonyos telefon Magnussen zsebében. A versenyző élt a lehetőséggel és bizonyította is, hogy nem hiába bíztak benne.

    Nico Hülkenberg:

    Mick Schumachertől búcsút vett a Haas, helyére pedig a már visszatérő bajnok németet szerződtették. A tapasztalt pilótától sokat vár el a csapat, így Hülkenbergnek 2023-ban villantania kell, ha nem akar ismét búcsúzni.

    Guanyu Zhou:

    A kínai pilóta idén debütált a Forma-1-ben, és nagyon szépen helyt állt Valtteri Bottas mellett. Ha jövőre is ilyen mértékben fejlődik és ott liheg majd a finn nyakában, akkor nyugodtan hátra dőlhet, hiszen az Alfa Romeo is elégedett a teljesítményével. Az már más kérdés, hogy a belépni készülő Audinak milyen tervei vannak a versenyzői fronton.


    A versenyzők jelenlegi szerződéseinek lejárati dátuma:
    Max Verstappen: 2028
    Sergio Pérez: 2024
    Charles Leclerc: 2024
    Carlos Sainz 2024
    George Russell: „Hosszútávú szerződés”
    Lewis Hamilton: 2023
    Esteban Ocon: 2024 
    Pierre Gasly: 2024 (opció 2025-re)
    Lando Norris: 2025
    Oscar Piastri: 2024
    Fernando Alonso: 2024
    Lance Stroll: –
    Yuki Tsunoda: 2023
    Nyck de Vries 2023
    Kevin Magnussen 2023
    Nico Hülkenberg 2023
    Valtteri Bottas: 2024
    Guanyu Zhou: 2023
    Alex Albon: 2023 és azon túl
    Logan Sargeant: 2023
  • F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

    F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

    A Forma-1 csapatfőnökei már második egymást követő évben Max Verstappent választották az év legjobb versenyzőjének az éves szavazásunkon, miután a Red Bull pilótája sikeresen megvédte a bajnoki címét.

    Mind a 10 csapatfőnököt megkérték, hogy küldjék el az év 10 legjobb pilótájának a listáját, azzal a kikötéssel, hogy az egyéni rangsorolásuk titokban marad. A versenyzők a jelenlegi F1-es pontrendszer alapján kaptak pontokat – 25 pontot a legjobb versenyzőnek, egyet a 10. helyezettnek. Ezeket a pontszámokat aztán összeadták, és így alakult ki a rangsor.

    Melyik versenyző került ki győztesen a 2022-es csapattársak csatájából?

    Miután négy futammal a vége előtt Japánban bebiztosította második világbajnoki címét, Verstappen – aki a rekordot jelentő 15 nagydíjat nyert az idei szezonban – ebben a ranglistában is összezúzta az ellenfeleket, 63 ponttal megelőzve a ferraris Charles Leclerc-et.

    HELYEZÉS VERSENYZŐ PONTSZÁM
    1 Max Verstappen 207
    2 Charles Leclerc 144
    3 George Russell 127
    4 Lewis Hamilton 100
    5 Sergio Perez 91
    6 Lando Norris 81
    7 Carlos Sainz 68
    8 Fernando Alonso 67
    9 Valtteri Bottas 29
    10 Sebastian Vettel 24

     

    Leclerc, aki pályafutása legjobb második eredményét biztosította azzal, hogy Abu Dhabiban Sergio Perezt megelőzve a második helyre került – a dobogót pedig George Russell egészítette ki első szezonjában a Mercedesnél.

    Lewis Hamilton pályafutása során először futamgyőzelem nélkül maradt egy Forma-1-es szezonban, és végül a negyedik lett. Verstappen csapattársa, Perez pedig az ötödik helyre csúszott le.

    A mclarenes Lando Norris a remek hatodik helyen végzett, vagyis a bajnokságban a „futottak még” között a legjobban végzett. A ferraris Carlos Sainz három helyet rontva a hetedik lett.

    Fernando Alonso, aki két idény után elhagyja az Alpine-t, hogy jövőre Sebastian Vettel helyére üljön az Aston Martinnál. Nyolcadik lett, mindössze egy ponttal lemaradva honfitársa, Sainz mögött.

    Valtteri Bottas második egymást követő évben megőrizte kilencedik helyét ezen rangsorban, miután a Mercedestől az Alfa Romeóhoz igazolt, Sebastian Vettel pedig új belépőként a 10. helyen végzett az utolsó F1-es szezonjában.

    A szavazáson részt vevő csapatfőnökök (ábécésorrendben) az alábbiak voltak: Mattia Binotto, Jost Capito, Christian Horner, Mike Krack, Andreas Seidl, Günther Steiner, Otmar Szafnauer, Franz Tost, Fred Vasseur és Toto Wolff.

    Bernie Ecclestone idén kirúgta volna Max Verstappent

  • Az Audi elárulta, melyik évtől akar győzelmeket szerezni az F1-ben

    Az Audi elárulta, melyik évtől akar győzelmeket szerezni az F1-ben

    Az Audi elmondta, melyik évtől számítanak arra, hogy győzelmeket szereznek majd a Forma-1-ben.

    Az új motorszabályok kecsegtetővé teszik az új gyártóknak a belépést a száguldó cirkuszba. A német cég is az érdeklődök között van, sőt már be is jelentették, hogy 2026-tól a sportág tagjai lesznek. Ám névadóként már előbbi is felbukkanhat a márka, ugyanis a Sauber oldalán kóstolhatnak majd bele az F1-es életérzésbe.

    Adam Baker, az Audi vezetője tudja, hogy hosszú út áll még előttük, így nem is akar mindjárt nagy célokat megfogalmazni és elérni.

    „Tisztában vagyunk azzal, mekkora kihívás áll előttünk. Korán döntöttünk a 2026-os belépésről, ezért is vonzó ez a számunkra. Az első versenyig 42 hónapunk van. Ha megnézzük az elmúlt 30 évet, ez lehetett az egyik lekorábbi és legkézenfekvőbb döntés egy gyártó részéről. A 2026-os szabályrendszer egy ciklus kezdete, mások általában egy ciklus közepén lépnek be a sportágba. Az erőforrások változni fognak, de a karosszériák is. Bizonyos értelemben a nagyobb tapasztalattal rendelkező versenytársak előnye megszűnhet, így az új gyártóknak könnyebb lesz velük felvenni a versenyt.” – magyarázta Baker.

    Az Audi a McLaren egykori csapatfőnököt és behúzta a Sauber által, így bizakodva vágnak neki a kalandnak.

    „Három éven belül versenyképesek akarunk lenni, ez reális cél. A harmadik évben már a győzelmekért szeretnék menni.” – tette hozzá Andreas Seidl.

    Így legkorábban 2028-ban számít kimagasló eredményre a gyártó. Ugyanakkor a német cég nyitott arra is, hogy más istállóknak szállítson motorokat.

    „Nos, az FIA kötelezhet minket arra, hogy a szabályoknak megfelelően másnak is motorokat szállítsunk. Ha ez megtörténik, mi készen fogunk állni. Jelenleg nem keresünk ügyfélcsapatot, az még túl korai lenne. A gyári csapatra és programra szeretnék koncentrálni.” – fogalmazta meg a német vezető.

    Nem marad állás nélkül Seidl, vezérigazgató lesz a Saubernél!

  • Mégsem lesz még TCR hibrid rendszer jövőre

    Mégsem lesz még TCR hibrid rendszer jövőre

    A WSC Group hivatalossá tette, hogy a TCR hibrid rendszer bevezetését 2024-ig elhalasztották, aminek okaként a „túraautó-világbajnokság formátumának megváltozását” jelölték meg.

    Marcello Lotti, a WSC elnöke ennyit mondott röviden:

    „Ezt a döntést a túraautó-világkupa formátumának megváltozása után megnyílt új eseménysorozat diktálta.”

    A WSC szerint a hibridek jövő évi fokozatos bevezetése akadályozná a TCR World Tourt, amely 2023-ra veszi át a megszűnt FIA WTCR helyét, és annak rangsorolási rendszerét. Így folytatta ezért Lotti:

    „A TCR World Ranking bevezetése, amely a TCR World Tour bevezetését eredményezte, azt tanácsolta nekünk, hogy gondoljuk át a hibrid rendszer alkalmazását. Ez gyakorlatilag kizárta volna, hogy a hibrid rendszer nélküli autókkal rendelkező nemzeti bajnokságok versenyzői a TCR World Tour törzstagjaival egyenlő feltételek mellett versenyezzenek. Elmagyaráztuk a helyzetet azoknak a promótereknek, akik a jövő évtől szerették volna bevezetni a hibrid rendszert, de közöltük velük, hogy kérésük 2024-ben teljesülni fog.”

    A hibrid rendszert (HTCR) a Romeo Ferraris 2022 teljes évében tesztelte az egyik Alfa Romeo Giulietta TCR-rel.

    A Romeo Ferraris elhagyhatja a WTCR-t az ETCR kedvéért

  • Berger lesz az Audi Laudája?

    Berger lesz az Audi Laudája?

    A Forma-1-es legenda Gerhard Berger egyfajta Niki Lauda-féle szerepkört kaphat az Audi 2026-tól induló Forma-1-es gyári csapatának az élén.

    Frederic Vasseur a Ferrarihoz tart, az Audi 2026-os partnere, a Sauber – jelenleg Alfa Romeo – pedig már a korábban a VW-hez kötődő McLaren csapatfőnököt, Andreas Seidlt nevezte ki új vezérigazgatónak. Vasseur utódját még nem neveztek meg.

    Amikor azonban Bergerrel kapcsolatban felmerült ez a szerepkör, miután nemrég távozott a német túraautó-sorozat, a DTM vezetői posztjáról, tagadta, hogy teljes munkaidőben visszatérne az autósporthoz. A La Gazzetta dello Sport azonban most arról számol be, hogy Berger leendő szerepe az Audinál valójában lehet, hogy nem teljes munkaidős lesz – a Mercedes egykori nem ügyvezető elnökének és háromszoros világbajnok Laudának a mintájára. Andrea Fani tudósítójuk a Volkswagen forrásaira hivatkozva ennyit írt:

    „Az osztráknak megvan a menedzseri jártassága és karizmája a világbajnoksághoz. A hipotézis az, hogy olyan tanácsadó lenne, mint Lauda volt a Mercedesnél.”

    Különleges emléket állított Laudának a Mercedes