Címke: Alfa Romeo

  • Robert Kubica kezdi a tesztelést az Alfa Romeonál

    Robert Kubica kezdi a tesztelést az Alfa Romeonál

    Robert Kubica kezdi a tesztidőszakot az Alfa Romeonál.

    A lengyel versenyző idén már nem aktív tagja a mezőnynek, de a Száguldó Cirkusztól nem szakadt el, ugyanis tartalékversenyzőként szolgál a svájci csapatnál. Tapasztalatát és tudását úgy tűnik azonnal kamatoztathatja, ugyanis február 19-én, a téli teszthét első napján rögtön autóba is ülhet.

    A beosztás szerint tehát Kubica kezdi a körözgetést, majd délután átadja a stafétabotot Antonio Giovinazzinak. Február 20-án Kimi Räikkönen pattanhat be az autó, majd 21-én ismét az olasz versenyzőé lesz a főszerep.

    Az Alfa Romeon kívül eddig csak a Haas és a Ferrari ismertette a beosztást.

  • Kubica: Nagyon sűrű évem lesz a DTM és a Forma-1 miatt

    Kubica: Nagyon sűrű évem lesz a DTM és a Forma-1 miatt

    A DTM-be szerződő lengyel Robert Kubica számára az idei év is igencsak sűrű lesz. Hiszen a német túraautó bajnokság mellett az Alfa Romeo tartalék pilótája is lesz.

    Csütörtökön vált hivatalossá, hogy az ex-Williams pilóta a DTM-ben folytatja pályafutását. Egy, az együléses sorozatokból jól ismert csapat, az ART Grand Prix színeiben.

    „A tavalyi évem nem a tervek szerint alakult, de végül ott tudtam maradni a Forma-1 vérkeringésében emellett pedig még versenyezhetek is. Tisztában vagyok vele, hogy logisztikailag komoly kihívás vár rám azzal, hogy a DTM mellett az F1-ben is lesz feladatom.” – kezdte a 35 éves versenyző.

    „Tíz hétvége van a DTM-ben, és nekem lesz még 18 a Forma-1-ben is, ezen kívül tesztek, szimulátorozások az Alfa Romeoval., míg az Orlennel felkészülés a DTM idényre, illetve marketing és média napok. Ez rengeteg és idegen is lesz a számomra, de a szenvedélyem és az, hogy a legmagasabb szinten versenyezhetek még az plusz energiát ad nekem.” – tette hozzá Kubica.

  • A Huski Chocolate állandó partnerként tér vissza az Alfa Romeora

    A Huski Chocolate állandó partnerként tér vissza az Alfa Romeora

    Új fejezet nyílik a Huski Chocolate és a Forma-1 történetében, ugyanis a svéd márka csatlakozott a Sauber Motorsport AG-hez, ami az Alfa Romeo ORLEN csapatot menedzseli.

    Miután 2019-ben először, egy verseny erejéig megjelent a márka a csapatnál a felek úgy döntöttek, hogy idén az egész szezonra visszatér a Huski Chocolate az istállóhoz. Ennek köszönhetően a C39 névre hallgató konstrukción, a versenyzők overalljain és a csapat ruházatán is meg fog jeleni a márkajelzés. Tovább a svéd márka csokoládé italai az istálló kiszolgáló létesítményében és a garázsban is tiszteletüket teszik.

    ,,Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy bejelenthetjük ezt a megállapodást amit a barátunkkal, a Huski Chocolate-al kötöttünk. Nagyon jól megismertük a márkát a tavalyi Amerikai Nagydíjon és örülünk annak, hogy az a sikeres együttműködés ehhez a megállapodáshoz vezetett. A Huski csokoládé italai nagyon népszerűek a csapattagok és a vendégeink köreiben, ezért örülünk annak, hogy velünk lesznek az egész szezon során.” – nyilatkozta Frederic Vasseur az Alfa Romeo csapatfőnöke

    ,,Nagyon jó kapcsolatunk van az Alfa Romeo Racing Orlen nagyszerű embereivel, és már alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk velük az elkövetkezendő szezonban. A csapatuk ékes példája a svájci precizitásnak és az olasz szenvedélynek, és e kettő egyvelege kiváló minőséget és sikert eredményez. Ezen felül ott van az erős északi kötelék ami tükrözi a Huski Chocolate svéd és finn örökségét. Ezért természetesnek hat, ha az Alfa Romeo Racing Orlen-t behozzuk a szponzorációs családunkba megerősítve ezzel jelenlétünket a Forma-1-ben.” -tette hozzá Linus Wessman, a Huski Chocolate vezérigazgatója.

  • Így fest Kimi Räikkönen új, 2020-as sisakja!

    Így fest Kimi Räikkönen új, 2020-as sisakja!

    Kimi Räikkönen már öltözködik, ugyanis mindjárt pályára viszi az Alfa Romeo idei versenygépét!

    Itt már látható idei sisakja, melyen jelentős változások nem igazán történtek, azonban már láthatók rajta az új szponzorok.

    A finn versenyző fekete overált öltött, de ez minden bizonnyal ideiglenes, ahogy a most pályára lépő autó festése is az lesz…

  • Csütörtökön jelenthetik be Robert Kubica DTM-es helyét

    Csütörtökön jelenthetik be Robert Kubica DTM-es helyét

    Kubica DTM-es versenyülését hivatalosan csütörtökön jelenthetik be. A remek kapcsolatokkal rendelkező lengyelnek ugyan nem jutott hely a BMW gyári csapatainál, de a korábbi Williams pilóta a német túraautós szériában egy privát BMW-s alakulattal indulhat.

    A 35 éves pilóta mindemellett az alfa Romeo tartalékpilótája is lesz a Forma-1-ben idén, és mindkét szériában a PKN Orlen lesz a fő támogatója. Az informátor szerint a DTM-es bejelentése csütörtökön lesz egy sajtótájékoztatón, ahol ott lesz a lengyel olajcég elnöke, Daniel Obajtek is.

  • Az Alfa Romeónál is felbőgött az idei motor

    Az Alfa Romeónál is felbőgött az idei motor

    Közeledik a holtszezon vége a Forma-1-ben, a csapatok lassan mindennel készen állnak az autóbemutatókra és a tesztekre. A nemrég Alfa Romeo által közzétett videó is erről tanúskodik, melyben látható, ahogyan először beindítják az idei autójuk motorját.

    A videó elején láthatjuk, minek az árán készült el az új konstrukció, majd a végén beröffen a Ferrari-motor.

    Az Alfa Romeo február 19-én, Barcelonában rántja le a leplet Kimiék versenygépéről.

  • Antonio Giovinazzi audiencián járt Ferenc pápánál!

    Antonio Giovinazzi audiencián járt Ferenc pápánál!

    Nagy napja volt tegnap az Alfa Romeo olasz pilótájának, Giovinazzi ugyanis külön audiencián járt Ferenc pápánál Vatikánban. A pilóta neki is ajándékozta az egyházi főméltóságnak a sisakját. Őszentsége emlékeztette a versenyzőt, hogy mennyire is fontos a sport a fiataloknak. A 26 éves versenyző így nyilatkozott a nagy eseményt követően:

    „Ez egy erős és érzelmes élmény volt nekem, mert leírhatatlan az az élmény, hogy megismerhetem személyesen a pápát, és társaloghatok vele. Beszéltünk a sport fontosságáról a fiataloknak, fiszen egy fitneszközpont nemcsak a testnek, hanem az elmének is fontos. Arról is egyeztettünk, hogy határozott értékrend szerint érdemes felnőni.”

    Giovinazzit Rómába Pascal Picci, a Sauber Holding AG elnöke is elkísérte, számos vezetővel egyetemben, az alfa Romeo részéről. Az olasz márka a 2020-as autóját közvetlenül a szezon előtti tesztek előtt leplezi le, Barcelonában a bokszutcában, február 19-én.

  • Giovinazzi boldog a tavalyi évvel, főleg két év kihagyás után

    Giovinazzi boldog a tavalyi évvel, főleg két év kihagyás után

    Az Alfa Romeo pilótája, Antonio Giovinazzi azt mondja, elégedett első teljes szezonjában bemutatott fejlődésével.

    Giovinazzi 2016-ban második lett a GP2 mezőnyében Pierre Gasly mögött, majd két évet töltött a Ferrari pilótájaként, mielőtt végre versenyüléshez jutott volna tavaly, Kimi Räikkönen csapattársaként. Igaz, nem abszolút kezdőként érkezett, hiszen két versenyt teljesített a Sauber színeiben, még Pascal Wehrlein helyetteseként.

    Az olasz a szezon elején visszafogottan kezdett, első pontjaira egészen Ausztriáig várni kellett, mialatt Räikkönen folyamatosan pontokat szerzett.

    „Versenyről versenyre fejlődtem. Nem volt könnyű két év után visszatérni. A legfőbb célom az volt, hogy jobb legyen minden versenyen. A szezon első fele nehéz volt, de a másodikra megtanultam a leckét, és összeért minden.”

    Belgiumban egy erős pozícióból csúszott ki a verseny végén, ezért csapata elgondolkodott Hülkenberg szerződtetésén, de a következő versenyen elért kilencedik helye meggyőzte Frederic Vasseurt, hogy maradnia kell.

    „Monza után a motivációm csak feljebb és feljebb volt. A szezon második felében elégedett voltam a teljesítményemmel.”

    Giovinazzi és a csapat legjobb eredményét is Brazíliában érték el. Hamilton büntetését követően Räikkönen negyedik, Giovinazzi ötödik lett.

    „Az volt a legjobb eredményünk. Volt néhány verseny, ami jó volt, mint például Szingapúr, Monza vagy Spa, az ütközés előtt. De Brazíliában mindent sikerült összerakni, és még szerencsénk is volt. Az volt a legjobb versenyünk.”

  • Az Alfa Romeo új autóval készül 2020-ra

    Az Alfa Romeo új autóval készül 2020-ra

    A csapatfőnök, Frederic Vasseur szerint az Alfa Romeo “teljesen új autót” épít a következő szezonra.

    Sok csapat úgy tekint a 2020-as idényre, mint a tavalyi folytatására, így, hogy nem változnak a sokat a szabályok a 2021-es megújulás előtt. Az olaszok tavaly csak nyolcadik lettek a konstruktőri bajnokságban, ezért más megközelítéssel látnak neki az idei munkának.

    Egy teljesen új autót építünk “ – nyilatkozta Feredric Vasseur egy lengyel lapnak. “Még meglátjuk, hogyan alakul, de szerintem jó alapról indulunk.

    Javulnunk kell a tavalyi tapasztalatainkat felhasználva, és meg kell értenünk, mi húzott vissza minket.”

    Eközben az is kiszivárgott, hogy az Alfa az új autó mellett szimulátort épít. Így a hinwili bázisra költözhetnek a Ferrari maranellói gépéből.

    Az Alfa Romeo pilótái az év közepétől az új szimulátorban körözhetnek, Hinwilben.” – írja a Gazzetta dello Sport.

  • Szponzora szerint hamarosan jönnek a hírek Kubica DTM szerződéséről

    Szponzora szerint hamarosan jönnek a hírek Kubica DTM szerződéséről

    Támogatója szerint hamarosan elrendeződik Robert Kubica jövője, noha már az év első napján bejelentették, hogy a korábbi Williams versenyző 2020-ban az Alfa Romeo tartalékosa lesz.

    A 35 éves lengyel pilóta ezen feladatkörét kombinálná a német túraautós szériával, ahol a hírek szerint közel áll a BMW-hez. A Speed Week úgy tudja, hogy ugyan a szerződés még aláírásra vár, de Kubica már megegyezhetett a bajorok egyik ügyfélcsapatával.

    Daniel Obajtek, a PKN Orlen elnöke, ennyit nyilatkozott a hazai versenyzőjükről:

    „Nem zárkózunk el attól az ötlettől, hogy Roberttel egyszerre legyünk jelen a DTM-ben és a Forma-1-ben. Ő sem lát ebben kivetnivalót, és hamarosan érkeznek is majd erről a hírek.”