Címke: Alfa Romeo

  • Latifi: Közel vagyunk az Alfa Romeohoz

    Latifi: Közel vagyunk az Alfa Romeohoz

    Noha a figyelem legnagyobb a része a mezőny elejére koncentrálódik, ám a Forma-1-es rajtrács vége is komoly izgalmakat tartogathat. Erre utalnak Nicholas Latifi szavai, aki szerint a Williams nincs messze a középmezőny végétől.

    A Williams 2019-ben történelmi mélyponton volt, és egy szerzett ponttal messze az utolsó helyen végeztek. Akkor még a csapat tartalékversenyzője volt Laitfi, aki immáron állandó versenyző. Ő pedig úgy érzi, hogy sokkal jobb az idei autó.

    „Annyit fejlődtünk, mint a többiek? Vagy esetleg többet? Az biztos, hogy fejlődtünk.” – kezdte a kanadai újonc.

    „Türelmetlenül és izgatottan várom már, hogy lássam hol is állunk. Az utolsó tesztnapon George az Alfa Romeo idejét tudta futni, de ez nem jelent túl sokat. De remélem, hogy képesek leszünk majd harcban lenni.” – tette hozzá Latifi.

  • Räikkönen: Megbízható az autónk, ami nagyon fontos

    Räikkönen: Megbízható az autónk, ami nagyon fontos

    Kimi Räikkönen már nagyon várja az idei szezon kezdetét, ugyanis a finn már újra azt akarja csinálni, amit a legjobban szeret: versenyezni.

    Egy nagyon hosszú téli szüneten vagyunk túl, azonban az Alfa Romeo készen áll a küzdelemre, és remélik, hogy képesek lesznek előrébb lépni a tavalyi szezonban elért eredményeikhez képest.

    „Még mindig sok dolog van, amiről meg kell bizonyosodnunk, ugyanis a lehető legtöbbet szeretnénk megtapasztalni az autónkból még az Ausztrál Nagydíj kezdete előtt. Jelen pillanatban egy megbízható autóval rendelkezünk, ami kulcsfontosságú a számunkra. Ez egy tökéletes kiindulópont a számunkra,” – idézi 2007 világbajnokát a Marca.

    „A célom az, hogy a legjobbamat nyújtsam. Imádok vezetni, azonban nem ki nem állhatom a teszteket és az ezzel járó reklámeseményeket. A versenyzőket az ezt követő időszak érdekli csak igazán, amikor a versenyzés kerül terítékre.”

    Räikkönennek azonban a nagy várakozás ellenére nincsenek túl nagy elvárásai a szezon első verseny előtt. „Nincsenek igazán elvárásaim, ugyanis szinte senki sincs tisztában azzal, hogy hol helyezkednek el a többi csapathoz képest. Ez Melbourne-ben ki is fog derülni, és már nagyon izgatott vagyok emiatt, hogy végre fény derüljön az erőviszonyokra.”

    A Fred Vasseur által vezetett istálló mindenféleképpen jobb szezont szeretne futni a tavalyihoz képest és remélik, hogy sikerül majd aktívabban részt venniük a középmezőny küzdelmeiben.

    „Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a fejlődés érdekében. Muszáj tanulnunk a tavalyi szezonban tapasztalt problémáinkból. Ha ez sikerülni fog, akkor biztosan sikerül majd előrébb lépnünk a tavalyi évhez képest.”

  • Kubica: A rossz Williams autó miatt állt le az F1-es karrierem

    Kubica: A rossz Williams autó miatt állt le az F1-es karrierem

    Robert Kubica azt gondolja, hogy még mindig a Forma-1-ben versenyezne, ha egy kicsivel is jobb autója lett volna a mezőnyben, miután tavaly visszatért. A lengyel így már az Alfa Romeo tartalékversenyzője, ugyanakkor 2020-ban indul a német túraautó bajnokságban is. A Gosc Radia Zetnek nyilatkozott:

    „Lehet, ha tavaly jobb autóm lett volna, akkor most nem itt ülnék, hanem az Ausztrál Nagydíjra készülhetnék. A Williams istállónál olyan embereket láttam, akik tudják, hogy mi a dolguk, de voltak olyanok is, akik jobb munkát is végezhettek volna.”

    A 35 éves pilóta elárulta ugyanakkor, hogy továbbra is hálás, amiért visszatérhetett a Forma-1-be nyolc év kihagyás után. miután felépült a súlyos sérüléséből:

    „Szerencsésnek mondhatom magam, mert számos kollégám, akik tehetségesek, nem jutottak el a Forma-1-ig.”

    A Williams csapat vezetője, Claire Williams ugyanakkor elárulta a Przeglad Sportowy kérdésére válaszolva, hogy Groveban egyáltalán nem hiányzik nekik Kubica:

    „Nem hiányzik, elégedett vagyok az idei felállásunkkal. Nicholas Latifi remek munkát végez. Ez lesz az első szezonja, de idősebb mint általában az újoncok, így remek tapasztalatokra tett szert a junior kategóriákban. Minden, amit láttam tőle amikor a tartalékversenyzőnk volt megmutatta, hogy alkalmas arra, hogy elfoglalja a versenyülést.”

  • Végetért a tesztidény – mutatjuk, ki mennyivel lett okosabb!

    Végetért a tesztidény – mutatjuk, ki mennyivel lett okosabb!

    Ami a mérvadó: ha a köridő nem is számít a tesztek során, mutatjuk, ki hány tesztkilométert tett meg a téli tesztek hat napja alatt.

    A második hét lezárultával véget ért a tesztidény, ezután, már csak élesben láthatjuk az autókat. Eddig feltehetőleg senki sem a valós formáját mutatta, ezért a köridők kevésbé mérvadóak, a megbízhatóság szempontjából a megtett kilométerek azonban már inkább.

    Legszorgosabb ebben a három napban a Ferrari volt, több, mint hetven körrel többet teljesítettek, mint a második Williams. Még ez sem elég azonban, hogy megelőzzék a Mercedest, akik előző heti jó teljesítményükkel így is az összesített lista élén zártak.

    Ami a középmezőny illeti, a McLaren vezeti a sort, de nem sokkal elmaradva tőlük a Racing Point végzett, de az AlphaTauri sem teljesített sokkal kevesebbet.

    A lista végén pedig a Ferrari két partneristállója, a Haas illetve az Alfa Romeo zárt. Nem úgy tűnik tehát, mintha az amerikaiak kilábaltak volna a hullámvölgyből.

    Íme a téli tesztidény „eredményei”:

    Körök Megtett táv (km) Versenytáv
     Mercedes  903 4203 13,68
     Ferrari  844 3929 12,79
     McLaren  802 3733 12,15
     Racing Point  781 3640 11,83
     Red Bull  780 3631 11,82
     AlphaTauri  769 3580 11,65
     Renault  743 3459 11,26
     Williams 737 3432 11,17
     Alfa Romeo  735 3422 11,14
     Haas  649 3022   9,83

     

  • Vasseur: Kubica még visszatérhet

    Vasseur: Kubica még visszatérhet

    Robert Kubica visszatérhet a Forma-1-es mezőnybe a jelenlegi főnöke, Frederic Vasseur szerint.

    A lengyel tavaly tért vissza a Williams színeiben, ám csak a mezőny vége jutott neki. A grove-iaktól távozott és leszerződött az Alfa Romeóval mint tartalékversenyző, sőt a barcelonai téli teszteken autóba is ülhetett.

    Ám hogy látjuk-e még versenyülésben, az már más kérdés, Frederic Vasseur pedig ezt próbálja megválaszolni, ha már megkérdezték tőle.

    „Természetesen van rá esélye” – mondta. „Ha megnézzük most Robertet, biztosan közelebb van, mint néhány éve. Az egy évvel ezelőtti feladata nem volt túl könnyű. Ismerem George-ot [Russell], versenyezett a csapatomban korábban. Nagyon nagyra tartom. Szóval Robert nehéz helyzetben volt.”

    Visszatérve a kérdésre, a francia így összegzett: „A megállapodásunk az idei szezonra szól. A legfontosabb pedig az idei év végi eredmény, nem az, amit 12 hónappal előtte mondunk.”

  • Kimi elégedett: Megfelelő irányba tart az Alfa Romeo!

    Kimi elégedett: Megfelelő irányba tart az Alfa Romeo!

    Kimi Räikkönen úgy véli, hogy az Alfa Romeo jó irányba tart, és fejlődtek ahhoz képest, ahogy egy éve álltak, mondja mindezt az első teszthát után, Barcelonában. A finn az Alfa Romeohoz a Ferrari után került tavaly, és egy eredményekben szolid évet tudhat magáénak, a feltörekvő Antonio Giovinazzi mellett. Räikkönen hisz benne, hogy a 2020-as új autójukkal jól kezdték meg a teszteket, ezért így nyilatkozott:

    „Az összebenyomásom pozitív, az első tesztnapom OK volt. Az a lényeg, hogy minden jól működik, és nincsenek komoly problémáink. Komoly utat kell még bejárnunk, de tavalyhoz képest előreléptünk.”

    Csütörtökön Kimi volt a leggyorsabb Barcelonában, 1:17.091-gyel, de szerdán és pénteken is akadt nála gyorsabb pilóta. Csapattársa, Giovinazzi pénteken 152 kört teljesített, a legjobbja 1:17.469 volt, amely eredménnyel aznap a hatodik volt, és ő is elégedett volt, így Kimi gondolataihoz ennyit fűzött hozzá:

    „Nagyon elégedett vagyok a munkánkkal, a maival és az egész hetivel is. Problémák nélkül voltunk képesek haladni, és ez volt most a legfontosabb. Számomra minden egyes kör, minden egyes pályára menetel egyre nagyobb önbizalmat ad az új autóval kapcsolatban.”

  • Vasseur magabiztos: Maradni fog az Alfa Romeo

    Vasseur magabiztos: Maradni fog az Alfa Romeo

    Frederic Vasseur nem számít arra, hogy az Alfa Romeo kivonul a Forma-1-ből.

    Merthogy a márka szerződése év végén jár le, és voltak pletykák, melyek szerint nem hosszabbítanak.

    „Már a partnerség kezdetekor világos volt, hogy mindketten hosszútávban gondolkodunk” – mondta a korábban Sauber néven ismert csapat főnöke.

    A figyelem most viszont arra összpontosul, hogy jobb évet fussanak, mint tavaly.

    „Azt látom, hogy az Alfa Romeo Sauber növekszik. Szépet léptünk előre 2018-ban, ezt meg szeretnénk ismételni idén is és tovább csökkentenénk a hátrányt az elejéhez képest.”

  • Kubica: Lehetséges, hogy visszatérek

    Kubica: Lehetséges, hogy visszatérek

    Robert Kubica nem tartja kizártnak, hogy egy nap visszatér a Forma-1-be, de tisztában van vele, hogy előfordulhat, hogy mégsem így lesz.

    A lengyelnek a tavalyi volt az első szezonja a királykategóriában a 2011-es rallybalesete után, mely kis híján az életébe került, ám kis túlzással csak szenvedett a sereghajtó Williams csapatban.

    Idénre tartalékpilótai állást kapott az Alfa Romeónál, de versenyzés nélkül sem marad, hiszen a DTM-ben áll majd rajthoz 2020-ban.

    Neki szegezték a kérdést, hogy láthatjuk-e valamikor újra a Forma-1-ben, ő így válaszolt: „Lehetséges. Ugyanakkor az is benne van, hogy a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj volt az utolsó versenyem. De a Forma-1 az Forma-1. Őszintén fogok válaszolni, 5-6 éve azt sem hitte volna senki, hogy visszatérhetek, de én sosem csuktam be az ajtót és most itt vagyok.”

    A 35 éves lengyel tudatában van annak, milyen volt a tavalyi éve, de nem bánja, sőt még azzal is viccelődött, hogy egy mozgó sikán volt a lekörözéseknél, és ha már itt tartunk, ezekről is beszélt.

    „Az elején a lehető leghatékonyabban próbálod kivitelezni. Később rájössz, ha vesztesz 1-1,5 másodpercet, az nem változtat semmin. A rajtokkal is ugyanez volt. Vállalhatsz kockázatot és megelőzhetsz egy-két versenytársat, de ekkor is csak annyi lesz a kérdés, hogy pár kanyar vagy pár kör múlva előznek-e vissza. Az élet néha kegyetlen. De összességében úgy gondolom, megérte. Nem volt könnyű, de sokat adott.”

  • Végül de nem utolsósorban: íme, az Alfa Romeo C39!

    Végül de nem utolsósorban: íme, az Alfa Romeo C39!

    Kimi Räikkönen talán utolsó Forma-1-es versenygépe lesz az Alfa Romeo C39, amelyet még Antonio Giovinazzi is vezethet, aki gyorsan a téli szünetben Ferenc pápa áldását is a magáénak tudhatja. A tőkeerős lengyel PKN Orlen is őket választotta Robert Kubicástul, pedig akadtak kérőik szép számmal az elmúlt hónapokban. Tavaly meglepően jól kezdték az évet, amely a végére aztán ellaposodott. 2020-ban ezt a luxust nem engedhetik meg már maguknak, mert azért vannak kérdőjelek az olasz márka Forma-1 iránti elhivatottsága körül, még ha nem is publikusan…

  • Költségcsökkentő reformok a WTCR-ben, átalakul a versenyhétvége

    Költségcsökkentő reformok a WTCR-ben, átalakul a versenyhétvége

    A WTCR eredetileg 2021-re tervezett költségcsökkentő reformját idén vetik be, reagálva a piaci igényekre. A tervezetről az FIA Motorsport Világtanácsa dönt majd, következő gyűlésén, március 6-án, Genfben.

    A túraautó világkupa 2018-as indulását követően nagy népszerűségre tett szert. A sok induló azonban a fejlesztési verseny költségeit is megemelte, amit egyre nehezebb fenntartani, ráadásul a TCR kategória eredeti karakterétől is eltér, miszerint nem gyárak, hanem az autót megvásárló csapatok versenyeznek egymással.

    Az FIA Túraautó Bizottsága a csapatokkal és a részvényesekkel együtt úgy döntött, lépnek a költségek egekbe szökése ellen.

    Ezentúl egy időmérő lesz kettő helyett. Igaz, ugyanúgy három részre osztva dől majd el az immár egyetlen pole pozíció sorsa.

    Visszatér a WTCC-ből már jól ismert két futamos hétvége is. Az időmérő a második futam rajtrácsát határozza majd meg, ami – a Nordschleife kivételével – három körrel hosszabb lesz az elsőnél. Az első futam részben megfordított rajtsorrenddel indul majd.

    Így ezentúl elég lesz két nap a versenyhétvége lebonyolítására az eddigi három helyett, két szabadedzéssel indítva a programot. A versenyek pedig a második napon lesznek megtartva.

    A csapatok létszámát is jobban lehatárolják majd. A kétautósok 12, a háromautós alakulatok 18 csapattagot foglalkoztathatnak. Viszont mindössze 10 ember dolgozhat majd az autón. A költségek tovább csökkennek azzal, hogy 18 helyett csak 12 garnitúra gumit lehet használni hétvégenként. A Hungaroringen ez a szám – az új abroncsokhoz való hozzászokást könnyítendő – még 18 lesz, szemben az eddigi, első hétvégén előírt 22-vel.

    „Nehéz döntéseket kellett meghoznunk, hogy a részvényesek, a média és a szurkolók számára is vonzó maradjon a sorozat. Emellett biztosítanunk kellett, hogy privát csapatok továbbra is el tudjanak indulni.” -nyilatkozta François Ribeiro, az Eurosport Events feje, a WTCR promótere.

    „A fenntarthatatlan költségek és a koronavírus világgazdaságra gyakorolt hatása felgyorsította a költségcsökkentésre irányuló újításainkat, amit az FIA-val és a csapatokkal közösen dolgoztunk ki. Ezek szükséges változások, ebben a felelősségteljes irányban kell tovább haladnunk.”

    Eddig az Audi, Sébastien Loeb Racing (Volkswagen) és a Romeo Ferraris (Alfa Romeo) is visszamondta az indulást a idei szezonra. Ha a változások hatására mégis akarna valaki csatlakozni, arra március 6-ig van lehetősége.