Címke: Alfa Romeo

  • Kubica szerint még nehezebb lesz összeegyeztetni a 2020-as munkáit

    Kubica szerint még nehezebb lesz összeegyeztetni a 2020-as munkáit

    Robert Kubica elismerte, hogy a koronavírus-krízis miatt a 2020-as terveit igen nehéz lesz megvalósítania. A lengyel pilóta arra készült, hogy az Alfa Romeónál tesztpilótaként áll helyt, versenyezni pedig a DTM-ben fog. Az Eleven Sportsnak beszélt arról, hogy mire készül most:

    „Ez a szezon nagyon sűrűnek ígérkezett nekem, mivel kombinálnám a Forma-1-et és a DTM-et. Most azonban nehéz dolgunk lesz, amint egyszer újra zöld utat kapunk. Már így is melós volt összeegyeztetni a két programot, de most az is előfordulhat, hogy nem tudom elvégezni egyszerre a feladataimat a két sorozatban. Lehet, hogy nem tudok ott lenni majd minden versenyen, de ma még nem ismerjük a részleteket.”

    Általánosságban elmondható az, hogy mindenütt várják azt, hogy újra induljon a sportélet, de ez azt is jelentheti, hogy elképesztően sűrű második félév vár majd ránk.

  • Kubica olyan gyors volt gokartosként, hogy azt hitték doppingolt

    Kubica olyan gyors volt gokartosként, hogy azt hitték doppingolt

    2019 egyik nagy története kétségkívül Robert Kubica Forma-1-es visszatérése, a majdnem végzetes 2011-es ralibalesete után. Fénykorában az egyik leggyorsabbnak tartották a mezőnyben, ám most visszaemlékezett a kezdetekre, ahol elmondása szerint még gyorsabb volt.

    A lengyel pilóta Mario Isolával, a Pirelli sportigazgatójával beszélgetett az Instagramon, így nem véletlenül került szóba az olasz gokartbajnokság, ahol számos nagy név megfordult.

    Kubica őszintén bevallotta, hogy félt ebben az időszakban. Az olasz bajnokságban külföldiként, a mezőny tele nagy nevekkel, és az ő gokartja gyengébb volt másokénál, így ő maga nem sokat várt saját magától. Ám végül ez korántsem így történt.

    „Olaszországban tartották a nagy bajnokságokat, aztán egyszer csak bajnok lettem az olasz gokart bajnokságban 1998-an és 1999-ben. Én voltam az első külföldi, akinek ez sikerült. A riválisaim nem hitték el, azt gondolták, hogy doppingoltam. De szerintem csak okosabb voltam a koromhoz képest, ami sokat segített a versenyek során.” – idézte fel azokat az időket.

    „Mindenkinek remek gokartjaik és felszereléseik voltak, aztán jöttem én a fehér sisakomban és az öreg kartommal. Nekem csak apám és egy mérnök volt a segítségemre, a többieknek egy komoly csapat.” – folytatta.

    A kezdetekben elég szerény céljai voltak.

    „Én csak követni és figyelni akartam a leggyorsabb versenyzőt, hogyan vezet. Ez könnyű volt. Mondtam apámnak, hogy nem is volt olyan rossz, mire ő annyit felelt, hogy feltartott engem. Aztán nem sokkal később pole-ban voltam, sokkal gyorsabb voltam mindenkinél. Ott tudatosult bennem, hogy jobb vagyok annál, mint amit eddig mondtak nekem. Fel akartam tenni az i-re a pontot, de végül második lettem. A későbbi karrierem során sosem voltam jó, mint gokartban.” – zárta.

    Mint köztudott, a későbbi években szép, de a baleset miatt közel sem teljes karriert tudott futni. 2008-ban egy bajnoki címre nem igen esélyes BMW-vel sokáig harcban állt a világbajnoki trófeáért, és pályafutása egyetlen F1-es sikerét is eben az esztendőben aratta.

  • Vasseur: Räikkönen nagy élvezettel segít a fejlesztésekben

    Vasseur: Räikkönen nagy élvezettel segít a fejlesztésekben

    Hiába 40 éves, Kimi Räikkönen továbbra nagy örömmel és élvezettel áll a csapat rendelkezésére a fejlesztésekben Frederic Vasseur elmondása szerint.

    Hatalmas rutinnal rendelkezik a finn világbajnok, ami nagy hasznára vál minden kis- és középcsapatnak, mint például az Alfa Romeonak.

    Räikkönen 2018 végén távozott a Ferraritól és visszatért a legelső csapatához az Alfa Romeo Sauberhez.

    „Kiminek nem pénzre van szüksége, és nem is ezért versenyez. Csupán jól akarja érezni magát, és megmutatni, hogy még mindig képes remek teljesítményre. Elfogadta azt a tényt, hogy nehezen fog tudni már futamokat nyerni, de szemmel láthatóan elégedett azzal, ahogy a csapat fejlődik, menedzserként pedig ezt várom el.” – kezdte a Frederic Vasseur.

    „Olyas valakit akartam a csapatba, aki tevékeny részese lehet a csapat fejlődésében. Hatalmas tapasztalattal rendelkezik, mind a versenyzésben, mind pedig a nagy csapatokkal kapcsolatban. Számos nagy névvel versenyzett együtt, számomra pedig ez egy óriási plusz.” – tette hozzá a francia.

  • Giovinazzi: A tavalyi szezon eleje nem volt könnyű Räikkönen mellett

    Giovinazzi: A tavalyi szezon eleje nem volt könnyű Räikkönen mellett

    Antonio Giovinazzi tavaly első teljes évét teljesítette a Forma-1-ben, mely nem indult számára túl könnyen.

    Az olasz a tapasztalt Kimi Räikkönen csapattársaként kellett versenyezzen, szóval nem volt egyszerű dolga.

    „A szezon elején tényleg szenvedtem” – ismerte el Giovinazzi. „Ő már karrierje csúcsán volt és minden egyes versenyen gyors tudott lenni. Ha megnézzük az eredményeket, nem volt könnyű összehasonlítani.”

    Azonban a szezon előrehaladtával elkezdtek jönni az eredmények, Brazíliában például már sikerült elérnie az 5. helyet versenyen. Az olasz elmondta, hogyan sikerült változást elérnie.

    „Megpróbáltam máshogy gondolkodni. Tanulnom kellett tőle. Ez volt a legjobb, amit tehettem, mert először problémáim voltak, főleg különböző versenyhelyzetekben. Szerintem remek fejlődésen mentem keresztül a szezon második felére. Ezt meg kell köszönnöm Kiminek, mert sokat tanultam tőle. Remek, hogy idén is együtt versenyezhetünk, mert jó barátságot ápolunk. Elismerjük egymást és szerintem ez a legfontosabb. Természetesen emellett nagyon jó, hogy világbajnok csapattársa van az embernek, főleg ha előtte van.”

  • Az Alfa Romeo is szabadságra küldte a dolgozóit

    Az Alfa Romeo is szabadságra küldte a dolgozóit

    Az Alfa Romeo az ötödik Forma-1-es istálló, amely kényszer szabadságra küldte az alkalmazottait.

    Elsőként a McLaren lépte meg ezt, majd őt követte több brit székhelyű csapat is, többek között a Williams, a Haas és a Racing Point is. Az angol kormány pedig ez esetben átvállalja a munkavállalók bérét, így komoly anyagi terhet levéve a vállalatokról.

    A svájci Blick beszámolója szerint hasonlóan cselekedett a Hinwili központú olasz-svájci csapat is. Ugyanis Svájcban a britekéhez hasonló programot indított a kormány, így az F1-es csapat 500 alkalmazottjának nagy részét az állam fizeti ebben az időszakban.

    Egyre több ország vezet be hasonló intézkedéseket Európa szerte, annak érdekében, hogy a munkavállalók ne veszítsék el a munkahelyüket illetve a cégek ne váljanak fizetésképtelenné.

  • Leberer: A lassú országokhoz képest Ausztria nagyon jól reagált

    Leberer: A lassú országokhoz képest Ausztria nagyon jól reagált

    Helmut Marko mellett most egy másik osztrák veterán is megszólalt koronavírus ügyben, mégpedig Josef Leberer, aki 30 éve fizioterapeuta a Forma-1-ben. Előbbi elég meglepő nyilatkozatokat tett a COVID-19 kapcsán, némileg elbagatellizálva azt. Ayrton Senna egykori barátja és gyógytornásza egy dologban egyetért honfitársával, valamint elmondja véleményét arról is, hogy szerinte Ausztria hogy reagált a vírusra. A speedweek.com-nak nyilatkozott:

    „Szerintem Ausztria nagyon jól reagált erre a krízisre. Egyike voltunk azon államoknak, ahol nagyon szigorú intézkedéseket hoztak, hogy ne terjedjen tovább a vírus. Láttuk már, hogy mi történik, vagy mi következik be Kínában és Olaszországban. Azt is tudjuk, hogy folyamatosan lesz emiatt tennivaló. Azt hiszem azonban, hogy Ausztria, más lassabban reflektáló országokhoz képest nagyon jól teljesít.”

    Amennyiben Helmut Markón múlna, folytatódna idény nyáron is az Osztrák Nagydíj sorozata. Ehhez azonban sok jelenleg is érvényben lévő rendelkezést kellene felülbírálni, majd visszavonni. A jelenleg az Alfa Romeónál dolgozó Leberer szerint ehhez idő kell, és nagyon át kell gondolni ezen intézkedések enyhítését:

    „Amikor a fertőzési görbe már laposodik, meg kell gondolnunk azt, hogy miképp csökkentsük a limitációk gazdaságra gyakorolt káros hatásait. Tisztázni kell azt is, hogy nehéz az embereket karanténban tartani addig is, amíg meglesz a vakcina. Elkerülhetetlenül még több ember fog megfertőződni, de legalább ellenőrzött körülmények között.”

  • Giovinazzi Vettel ülésével szemez

    Giovinazzi Vettel ülésével szemez

    Antonio Giovinazzi elárulta, a Ferrari egyik versenyülésének megkaparintását tűzte ki magának célul.

    Egész pontosan Sebastian Vettel helyére fáj a foga, akinek az idény végén lejár a szerződése.

    „Tisztában vagyok vele, hogy fontos év következik és nem titkolom, hogy a Ferrari egyik ülését akarom” – jelentette ki az Alfa Romeo olasz pilótája. „Ez az álmom, mióta versenyzem és jó magamat látni az esélyesek között. Most rajtam áll, hogy a lehető legjobb szezont fussam és eredményeket érjek el, ezzel megragadva a lehetőséget.”

    Giovinazzi egyébként jelenleg otthon tartózkodik, a koronavírus okozta helyzet miatt.

    „Folytatom az otthoni edzést, odafigyelek az evésre és várom, hogy kezdődjön a bajnokság, még ha nem is tudom, mikor jön ez el pontosan. Nem állok le és kapcsolatban maradok a csapattal” – tette hozzá.

  • Kubica: Nehéz dolga lesz az Alfa Romeónak

    Kubica: Nehéz dolga lesz az Alfa Romeónak

    Robert Kubica elismeri, új csapatának nehéz szezonja lehet, már ha egyszer elkezdődik az idei évad.

    A lengyel tavaly a Williamsnél versenyzett, idénre az Alfa Romeóhoz igazolt. Új csapata célkitűzéseiről kérdezték.

    „Nagyon nehéz egy kifejezett célról beszélni, mert a helyzet változhat” – mondta egy lengyel lapnak. „Reméljük, hogy javul, de ha reálisan nézzük, talán nem fog. Nem az Alfa Romeóra gondolok, hanem a többiekre. Merthogy az ellenfelek nagyon erősek, remélem, tévedek, de néhányan igazán sokat fejlődtek és nehéz lesz harcolni ellenünk.”

    Mondjuk az egész mezőny úgy tűnik, nagyot ugrott előre és az autók sokkal gyorsabbak lettek, ezt Kubica is megerősítette, miután megkérdezték tőle: „Igen, de valahogy még mindig egy másik éráért rajongok, nem tudom miért.”

    Kubica jóslatokba is bocsátkozott 2020-al kapcsolatban: „Szerintem kettőnél több Mercedes autó lesz a TOP 5-ben” – utalt ezzel a Racing Pontra.

    A lengyel végül azzal kapcsolatban is megszólalt, hogy miért lehet segítségére az Alfának.

    „Az elmúlt két-három évben toppilótának tartottak, most viszont az emberek azt gondolják, egy másodperccel lassabb vagyok. Azonban ez valószínűleg változni fog, mert nem az a helyzet, hogy lassabb vagyok. Azért mondom, hogy valószínűleg, mert nem ítélkezem magam felett. Itt teljesen más szerep hárul rám, mint a versenyzőkre. Azt gondolom, akik szerződtettek, azt remélték, hogy a tapasztalatommal segíthetem a csapat fejlődését” – zárta gondolatát.

  • A csapatok hivatalos közleményben reagáltak az Ausztrál Nagydíj törlésére

    A csapatok hivatalos közleményben reagáltak az Ausztrál Nagydíj törlésére

    A csapatok is felszólaltak azután, miután hivatalosan is törölték az Ausztrál Nagydíjat.

    Tegnap kora délután jelentette be a McLaren, hogy egyik munkatársuk koronavírus tesztje pozitív lett, ezért nem indulnak a versenyen. Hosszas hallgatás és a háttérben való tárgyalás után a sportág közölte, nem rendezik meg a hétvége eseményeit és azoknak, akik érvényes jeggyel rendelkeznek, teljesen visszatérítik a belépők árát.

    Természetesen az FIA és az F1 hivatalos közleménye után a csapatok is kinyilatkoztatták véleményüket. Bár mindannyian csalódottak amiatt, hogy nem lesz verseny, az egészséget és a biztonságot a legfontosabbnak tartják, ezért helyeslik a döntést.

    Mercedes:

    ,,Elszomorít minket az, hogy nem lesz ezen a hétvégén verseny, de a csapatunk és az F1 közösségének egészségét helyeztük előtérbe. Igazán szerettünk volna egy olyan show-t csinálni ami méltó az Ausztrál Nagydíjhoz, de sajnos erre most nem lesz lehetőségünk.”

    Ferrari:

    ,,A Scuderia Ferrari teljes mértékben támogatta az F1, az FIA és az Australian Grand Prix Corporation  azon közös döntését, miszerint az Ausztrál Nagydíj törlésre kerül. Az összes csapata dolgozójának az egészsége élvez prioritást, különösen annak tekintetében, hogy a Covid-19  továbbra is nagyon gyorsan terjed. Sajnáljuk azokat a szurkolókat akik az Albert Parkba érkeztek azért, hogy részt vegyenek a versenyen, csak úgy mint azokat akik világszerte nyomon követték volna az eseményeket.”

    Red Bull:

    ,,Miután a Forma-1, az FIA és az AGPC megerősítette, hogy törölték az Ausztrál Nagydíjat a Covid-19 vírus keltette események miatt, a csapat most arra koncentrál, hogy biztosítsa az összes dolgozó biztonságos és gyors hazatérését olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, a kormány és a WHO útmutatásai mentén. Osztozunk a Forma-1-es rajongók csalódottságában, de a a csapatok, a szurkolók, a média és a pályán dolgozók biztonsága abszolút elsőbbséget élvez. Most azokra az információkra várunk, amiket az FIA fog szolgáltatni az elkövetkezendő versenyekkel kapcsolatban.”

    McLaren:

    ,,A McLaren teljességgel kiáll a Forma-1, az FIA és az AGPC döntése mellett, miszerint törölték a rendezvényt. Az éjszaka alatt 14 csapattagot helyeztek a hotelben 14 napos karanténba, a megerősített eseten kívül. Ezek a személyek közeli kapcsolatban állnak azzal a munkatárssal akinek a tesztje pozitív lett. Támogatásul egy magas beosztású személy itt marad velük a karantén ideje alatt. Bárki aki a csapattagok közül tüneteket produkál azonnal elvégzik rajta a tesztet és a protokollnak megfelelően önkéntes karanténba vonul. Azok a munkatársak akiknek negatív lett a tesztje visszamentek a paddockba összepakolni a csapata eszközeit, majd ezután visszatérnek az Egyesült Királyságba. Miután földet értek, egyetlen utazó csapattag sem mehet a McLaren Technology Centerbe 14 napig.”

    Renault:

    „A Renault DP World F1 Team tudomásul vette és teljességgel támogatja az F1 és az FIA azon döntését, hogy törlik a 2020-as Ausztrál Nagydíjat. Csalódottak vagyunk amiatt, hogy nem versenyezhetünk a szenvedélyes ausztrál közönség előtt, akik nagyon támogatják a csapatunkat és Danielt (Ricciardo), de a csapatunk tagjainak és a F1 közösségének egészsége és a biztonsága a legfontosabb. Ugyanakkor gondolataink a partnerünk körül, a McLaren Racing körül forognak, ahol is az egyik dolgozónak a Covid-19 tesztje pozitív lett.”

    Alpha Tauri:

    ,,Csak úgy, mint minden motorsport rajongó, mi is csalódottak vagyunk amiatt, hogy nem kerül megrendezésre az Ausztrál Nagydíj. Azonban a koronavírus  miatt, amit már világjárvánnyá nyilvánítottak, az F1, az FIA és az AGPC azon döntése, hogy törlik az eseményt a helyes cselekvés. A munkatársaink egészsége és biztonsága élvez nálunk prioritást. Mivel a központunk Olaszországban van, nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy milyen súlyos a helyzet Európában, és ez minket is aggodalommal tölt el. A Forma-1 fel fog állni ebből a szituációból, és mi bízunk az sportszabályzó szervezetben, és a kereskedelmi jogok tulajdonosaiban. Mérlegelni fogják a helyzetet és majd informálnak minket a továbbiakról.”

    Alfa Romeo:

    ,,A nemrég történt események fényében, ahol is egy esetben pozitív Covid-19 eredmény lett a paddockban, az Alfa Romeo Racing ORLEN üdvözli az FIA, az F1 és az AGPC azon döntését, hogy törlik a 2020-as Ausztrál Nagydíjat. A csapattunk munkatársainak, vendégeinek, a versenytársainknak, a Forma-1 dolgozóinak és a szurkolók egészségének és biztonságának megtartása a legfőbb célunk, támogatjuk tehát ezt a döntést ezen kinyilatkoztatásunkban, továbbá mindent megteszünk annak érdekében, hogy csapattunk tagjainak biztonságát biztosítsuk.”

    Haas:

    ,,A Haas F1 Team elfogadja az FIA , az F1 és az AGPC azon a döntést, miszerint a 2020-as Ausztrál Nagydíjat törlik és az eseményeket elhalasztják. A résztvevők biztonsága élvez prioritást, akárcsak a szurkolóké akik megjelentek és most csalódottak amiatt, hogy nem lesz verseny Melbourne-ben. A Haas F1 Team elfogadja az intézkedéseket a vírushelyzet körülményeire való tekintettel.”

    Williams:

    ,,A Williams teljes egészében támogatja azt a döntést, mi szerint törlik a nagydíj eseményeit. Noha a határozat ami egy másik csapat munkatársának pozitív tesztje miatt született meg, sajnos megfosztja a sok hűséges rajongót attól, hogy versenyt lásson Melbourne-ben, a legfontosabb viszont most az, hogy  minden csapat munkatársa és a szurkolók biztonságban legyen.”

  • A BBC szerint Vettel és Räikkönen már elhagyta Ausztráliát

    A BBC szerint Vettel és Räikkönen már elhagyta Ausztráliát

    A helyszínen tartózkodó BBC szerint Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen már elhagyta Ausztráliát.

    A sporttörténelem egyik legnagyobb fejetlensége zajlik le a Forma-1-ben. Magyar idő szerint kora délután a McLaren bejelentette, hogy egyik munkatársuknál diagnosztizálták a koronavírust, így nem állnak rajthoz a hétvégén.

    Először a BBC írta meg, hogy a további programok törlésre kerülnek, majd a Sky kontrázott és az Ausztrál Nagydíj folytatásáról cikkeztek. Azóta a cikküket törölték és élő adásban jelentették be, hogy elmarad a verseny. Hivatalos információ azonban még nem érkezett, az FIA és Forma-1, hallgat, míg a helyszínen tartózkodó újságírók szerint a csapatok szavaztak a törlésről és 5-5 arányban nem tudtak dűlőre jutni.  Mindeközben a pályán minden a kijelölt program szerint megy, a pályabírók már megérkeztek, a sajtó képviselői is a pályán vannak, sőt a két-üléses Minardi is parádézott, majd ütközés lett a show vége.

    A BBC Radio 5 mindeközben élő adásban kommentálja az eseményeket. Andrew Brenson szakíró, nemrég arról számolt be, hogy Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen már repülőre szállt, és elhagyták az országot. Továbbá a csapatok egy része a pályára ékezetet, jelenleg a McLaren, a Mercedes a Ferrari és a Renault hiányzik.