Címke: Alfa Romeo

  • Kubica újra a Forma-1-ben: Kimi autójába ülhet be!

    Kubica újra a Forma-1-ben: Kimi autójába ülhet be!

    Robert Kubica újra visszatért a paddockba, és ezúttal Kimi Räikkönen autóját vezetheti holnap az első szabadedzésen. A lengyel 2019-ben csodával határos módon visszatért az F1-be. Miután túlélt egy borzasztó balesetet, sikerült felküzdenie magát újra a legmagasabb szintre, de úgy tűnik, hogy ez csak egy teljes szezonra sikerült. Kubicának a szponzora az Orlen mégis talált helyet az Alfa Romeonál, mint tesztpilóta. A csapatközleményben így nyilatkozik Robert:

    „Örömmel térek vissza a volán mögé, augusztus óta előszőr. Talán ez hosszú időnek tűnik, de nagyon is elfoglalt voltam az idényben, hiszen a gyárban a szimulátoros munkám mellett és a DTM-es programom után nagyon is úgy tűnik, hogy ez hamar eltelt. Most, hogy a DTM szezonnak már vége, újra teljesen az Alfa Romeo lett az elsődleges, komoly harcban vannak még, és biztos vagyok benne, hogy a munkámmal hozzájárulok a csapat eredményeihez.”

    A csapatfőnök Frederic Vasseur is elégedett Kubica visszatérésével, aki a dobogón is járt idén a német túraautós bajnokságban:

    „Mindannyian örülünk annak, hogy Robert az első szabadedzésen újra autóba ül. Hozzájárulása a csapat érdemeihez nagyon is fontosak voltak az idei szezonban eddig, tapasztalatával és a képességeivel itt Bahreinben is segíteni fogja az istállónkat abban, hogy tovább fejlődjünk. Szahír egy olyan pálya, amelyet igazán jól ismer, ezzel pedig a hétvégén a segítségünkre lesz.”

  • Csapattársa szerint Räikkönen még mindig az egyik legjobb

    Csapattársa szerint Räikkönen még mindig az egyik legjobb

    Antonio Giovinazzi nemrégiben csapattársát, Kimi Räikkönent méltatta, akivel jövőre is egy párost alkot majd az Alfa Romeónál.

    „Kimi mellett minden versenyen nagy rajtad a nyomás, a hatalmas tapasztalatával minden hétvégéjét összerakja, és nagyon nehéz őt így legyőzni” – idézi az olaszt a GPFans. „Kimi még mindig egy nagyon erős versenyző, nagyon gyors, talán az egyik legjobb a rajtrácson. Ha előtte akarsz lenni, tényleg nagyon össze kell raknod magad.”

    Giovinazzinak az új szerződése már zsebben van, mégsem érzi, hogy nagyban befolyásolna bármit is számára.

    „Azt gondolom, hogy mentálisan jelent valamennyi különbséget, ugyanakkor összességében nem” – tette hozzá. „Amikor aláírsz egy szerződést, nyugodtabb vagy, de nem változtat a vezetésed minőségén.”

  • Ilott tesztel az Alfa Romeóval Abu Dhabiban

    Ilott tesztel az Alfa Romeóval Abu Dhabiban

    A Ferrari bejelentésével párhuzamosan az is kiderült, ki vezetheti majd az Alfa Romeót az év végi fiatal pilóták tesztjén. Callum Ilott lett a befutó, aki már tavaly Barcelonában is tesztelt a csapattal.

    „Alig várom, hogy visszaülhessek az autóba” – nyilatkozta az F2-ben második helyen álló brit. „Nagyon hálás vagyok az Alfa Romeónak és a Ferrari programjának a lehetőségért. Fontos, hogy gyarapítsam a tapasztalatom. Nem csak a volán mögött megtett körök tekintetében, hanem a csapattal való közös munka terén is.”

    Ilott egyértelműen megérdemli a lehetőséget, hiszen egyszer már úgy volt, hogy vezethet egy idei Forma-1-es gépet – akkor a Haast –, de az Eifel Nagydíj első szabadedzését elmosta az eső, ahol ez megtörténhetett volna.

    „Callum az egyik legígéretesebb fiatal jelenleg, ezt az F2-es eredményei is tükrözik” – nyilatkozta róla Frederic Vasseur, az Alfa csapatfőnöke.

  • Räikkönen szerint a Ferrari hamarosan visszavághat

    Räikkönen szerint a Ferrari hamarosan visszavághat

    Kimi Räikkönen úgy gondolja, hogy a Ferrari hamar megoldja majd a 2020-as teljesítménybeli problémáit. Egy másik korábbi Scuderia versenyző, Gerhard Berger korábban azonban azt mondta, hogy évekig eltarthat, mire a maranellóiak visszatérnek a győzelmekhez és a bajnokesélyekhez. A Ferrari utolsó világbajnoka, azonban azt állítja, hogy volt már hasonló cipőben a csapat az ő idejében is. A finn így nyilatkozott erről az olasz Automotonak:

    „Nem is tudom, hogy mit mondhatnék erről. Sok éven át voltam a Ferrari versenyzője és nem ez az első alkalom, hogy az egyik évben nagyon erősek, a következőben meg nem versenyképesek. 2008-ban a bajnoki címért mentünk, 2009-ben meg egyáltalán nem voltunk versenyképesek. Látok némi hasonlóságot a jelenlegi helyzetükkel, hiszen 2019-ben a Ferrarinak nyertes autója volt. Ezek a dolgok megtörténtek az én időmben a McLarennél is, az egyik évben versenyképesek voltak, utána meg kiestek a játékból. Ezek a dolgok nagyon gyakran megtörténnek a Forma-1-ben. Az idei problémák közül egyesek érintettek minket is az alfa Romeónál is a motor miatt, de biztos vagyok benne, hogy fejlődni fognak. Nem látok okot arra, hogy ne így lenne.”

  • Kubica további két pénteki edzésen vezetheti az Alfa Romeot

    Kubica további két pénteki edzésen vezetheti az Alfa Romeot

    Robert Kubica még két pénteki első szabadedzésen vezetheti majd az Alfa Romeo idei autóját.

    A lengyel pilótnak – aki a hinwili istálló tesztpilótája – és az Alfa Romeonak is a lengyel olajtársaság, az Orlen az egyik legnagyobb támogatója. A lengyel cég pedig bejelentette, hogy Kubica az egyik bahrieni és az Abu Dhabi Nagydíjon ülhet majd autóba a pénteki első gyakorláson.

    „A szerepem ugyanaz maradt, mint volt,” – mondta a lengyel, aki a tizenötödik helyen végzett a DTM idei összetettjében. „Gyorsan kell majd azonosulnom a Forma-1-es autóval. A célom az lesz, hogy a létező legtöbb adatot gyűjtsem össze a csapat számára és hogy megértsem, mi változott az autón az elmúlt hónapok során.”

    Még nem ismert, hogy Kubica 2021-ben hol fog versenyezni, azonban az biztos, hogy nem a Forma-1-ben. Ezt a lengyel erősítette meg nemrégiben.

  • Kubica visszautasított egy ajánlatot a rali-világbajnokságról

    Kubica visszautasított egy ajánlatot a rali-világbajnokságról

    Robert Kubica elismerte, hogy lett volna egy beugrós ajánlata a következő WRC hétvégére, de inkább elutasította azt. A lengyel komolyan a rali felé fordult a jó tíz évvel ezelőtti majdnem végzetes balesete után, de elárulta most az Eleven Sportsnak, hogy nem tud menni rallizni, mivel az Alfa Romeo tartalékpilótája, és a kettő dolog nem egyeztethető össze. A DTM-ben első szezonjában tizenötödikként végzett pilóta így nyilatkozott:

    „Megkeresett egy ember, és találkozni is akartak, de azt kellett mondanom neki, hogy még csak beszélgetni sem érdemes róla. Amennyiben nem egy hétvégére esne Bahrein és a Monza rali, még lehet, hogy kísértésbe is estem volna. Kifejezetten érdekes kombinációja a ralinak ez egy versenypályával.”

    A 35 éves pilóta 2014-ben megnyerte már ezt a rendezvényt Monzában, de most azt is kizárta, hogy teljesen újra ralira váltana 2021-ben:

    „Nagyon is tisztelem azt, hogy mekkora fegyelem kell ehhez. Mindent jól kell csinálni, és tudom, hogy ez mennyi fájdalommal és energiával jár. Nagyon kevesen értik meg azt, hogy ez mennyire is nehéz, így nem hiszem, hogy kísértésbe esnék attól, hogy teljes szezonban részt vegyek raliversenyeken.”

  • 2020-ban már nem lesz több helyszíni néző a Forma-1-es versenyeken

    2020-ban már nem lesz több helyszíni néző a Forma-1-es versenyeken

    A még hátralévő 2020-as Forma-1-es nagydíjakon úgy néz ki, hogy már nem lehetnek többé helyszíni nézők. Ez a hír azt követően látott napvilágot, hogy kiderült, hogy az F1-et is birtokló Liberty Media 100 millió dolláros veszteséget könyvelhet el 2020-ban a koronavírusnak köszönhetően, az év harmadik negyedénél. A csapatoknak is 50%-os veszteséget jelent ez a megszokott bevételükhöz képest, tudta meg az AMuS. Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur is megerősítette ezt:

    „A gond az volt, hogy úgy indultunk neki a szezonnak, hogy erről nem tudtunk. Akkor elmentünk Melbournebe, és az oda szánt költségvetés 50-60%-át mér el is költöttük.”

    A pénzügyi helyzet romlása pedig eltart majd még egy ideig, mivel úgy néz ki, hogy folytatódik most a nézők nélküli versenyek sora, hiszen újra tombol globálisan a járvány. A Liberty kitért a hátralévő négy verseny miatt erre a közleményében, ami így érinti a három helyszínt, így Törökországot, Bahreint és Abu Dhabit is:

    „A Forma-1 nem számít már arra, hogy a hátralévő 2020-as futamokon lehetnek majd helyszíni nézők.”

  • Salo meglepődött azon, hogy Räikkönen folytatja 2021-ben

    Salo meglepődött azon, hogy Räikkönen folytatja 2021-ben

    Mika Salo meglepettségét fejezte ki, miután az Alfa Romeo megerősítette, hogy jövőre is megtartják a Kimi Räikkönen – Antonio Giovinazzi versenyzőpárost.

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Salo nem gondolta volna, hogy a 41 éves 2007-es világbajnok hosszúra nyúlt karrierje a királykategóriában nem ér véget idén:

    „Nagyon meglepett, egyáltalán nem számítottam rá. Rendkívül biztos voltam abban, hogy idén ennek vége lesz. De nem úgy néz ki, ki tudja, hogy hány év van még benne.” – mondta Salo mosolyogva az Ilta Sanomat nevezetű újságnak.

    Azzal, hogy az Alfánál marad a jelenlegi pilótafelállás, igen csúnyán rácsukták az ajtót azokra a pletykákra, melyek arról szóltak, amennyiben Räikkönen marad, biztosan Ferrari junior pilóta ül majd mellette.

    Minden idők legtöbb versenyével rendelkező finn pilóta lett a verseny legjobbja Imolában, legalábbis őt szavazták meg a szurkolók, miután a kilencedik helyen futott be.

    „Kimi nagyon jól vezetett, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy csak akkor fog megállni, amikor szükségesnek érzi. Nagy értékkel bír ő a Forma-1 számára, és Alonso visszatérésével a mezőny az ifjoncok, illetve a régi nagy nevek keveredése lesz.” – mondta Salo.

    „Azt hiszem Kimi kellően motivált is, hiszen csak vezetnie kell. Az Alfa Romeo teljes mentességet adott neki a nyilvános megjelenésekről, amiket mindennél jobban utál, így csak vezetnie kell.”

    Végső soron Salo szerint az Alfa jó irányba halad az autó fejlesztésével:

    „Amikor a Ferrari motor kap egy kis fejlesztést, úgy néz ki az Alfa Romeo autója jobban működik, mint a Ferrari. Jó szezonjuk lehet jövőre.” – zárta.

  • Mayländer: A Haas jó lesz a kezdő Schumachernek

    Mayländer: A Haas jó lesz a kezdő Schumachernek

    A Haas jó lesz első csapatnak 2021-re az újonc Mick Schumachernek, állítja Bernd Mayländer, aki jó ideje vezeti az F1 biztonsági autóját. A Sport1-nek elmondta azt, ami már nem csak feltételezés, hanem nyílt titok, mely szerint a Ferrari Michael Schumacher fiát az ő erőforrásukkal ellátott Haas csapatához viszi. A 49 éves német így nyilatkozott:

    „A Haas jó edzőhely lesz a számára. Személy szerint és az Alfa Romeónak jobban örültem volna, mivel kicsit közelebb állnak a Ferrarihoz. Kezdésnek azonban mindenképp jó lesz. Günther Steiner egy remek ember, és együtt felépíthetnek valamit.”

    Miközben Mayländer azt jósolja, hogy a 21 éves Schumacher a Forma-1-es bemutatkozása előtt megnyeri még a Formula 2 bajnoki címét is, beszélt a négyszeres világbajnokukról, Sebastian Vettelről is:

    „Minden versenyzőnek bizalma kell hogy legyen az autója iránt, mert a teljesítmény a felszerelés, a csapat és persze a pilóta jó elegyéből jön ki. Azt hiszem, hogy Imolában a versenyen nagyon jól mentek a dolgai. A lényeg az, hogy ez akár egy pozitív tendencia kezdete is lehet, a még hátralévő versenyekre.”

  • A Haas megkérte az Alfát, hogy ne jelentse be még a versenyzőiket

    A Haas megkérte az Alfát, hogy ne jelentse be még a versenyzőiket

    Szinte fixre vehetjük azt, hogy jövőre Mick Schumacher a Haas színeiben mutatkozhat be a Forma-1-ben. Korábban az már biztos volt, hogy a Formula 2 bajnokságát vezető 20 éves németet vagy a Ferrari erőforrásos Alfa Romeóban, vagy a Haasnál láthatjuk majd.

    Imolában azonban az Alfa bejelentette, hogy Kimi Räikkönen és egy másik tagja a Ferrari akadémiájának, Antonio Giovinazzi is maradnak újabb egy évre. A Haas csapatvezetője, Günther Steiner előadott némi háttér dolgot ezzel kapcsolatban az Ekstra Bladetnek:

    „Megkértem Fred Vasseurt, hogy várjanak már a bejelentésükkel ezen verseny utánig, de láthatóan ez nem jött össze.”

    Schumachert érkezését meg ugyan nem erősítette meg, de már nyílt titok, hogy övé lesz a Haas egyik versenyülése:

    „Mick a Ferrari pilótája. Sok dolog van most folyamatban, de az ő versenyzőjük, nem az enyém. A tervem továbbra is az, hogy nem jelentjük be a versenyzőinket a szezon végéig. Igaz, a rajongók tudni akarnák, de ez egy belső ügy. A versenyzők a csapat legfontosabb emberei. A csapatszellem biztosítása érdekében az embereinknek ugyanakkor a lehető leggyorsabban el kell mondani, hogy mi történik.”