Címke: Alfa Romeo

  • Räikkönen meglepődött, hogy az Alfa versenyképes volt Katarban

    Räikkönen meglepődött, hogy az Alfa versenyképes volt Katarban

    Az Alfa Romeo nem szerzett pontot Katarban, de Kimi Räikkönen ennek ellenére meglepődött azon, hogy autója időnként képes volt felvenni a versenyt a középmezőny néhány riválisával Losailban. A rajtrács tizenhatodik helyéről induló Iceman a tizenkettedik helyre lépett előre az első körben, ahol egészen a korai boxkiállásig ottmaradt. Kimi a második etapja során ismét a tizenkettedik pozícióba kapaszkodott vissza, de egy második kerékcserét követően ismét mindent elölről kellett kezdenie, így végül a finn 14. helyen zárta az estét.

    Räikkönen nem sokat tudott felmutatni az első és egyetlen Katari Nagydíján, de a szezon végén visszavonuló F1-es veteránnak némi vigaszt jelentett a C41-es a verseny egy szakaszában mutatott tempója, valamint egy izgalmas előzés, amelyet a Williams versenyzőjének, Nicholas Latifinak a külső oldalán hajtott végre az első kanyarban. Erről ennyit mondott:

    „Jó volt néhány emberrel versenyezni, de nagyjából ugyanaz volt, mint az időmérőn: mindenhol hiányzott egy kis sebesség. Az autó tulajdonképpen egyre jobb lett, ahogy haladtunk a versenyben előre. Szereztünk néhány pozíciót, a végén felzárkóztam, de hiányzott egy kis sebesség, szóval ezért egy kicsit kár… Meglepődtem. Az első kanyarban elég sok autót sikerült megelőznöm, pedig azt hittem, hogy az egy kicsit trükkösebb lesz.”

    A nap végén Räikkönen csak három másodperccel maradt le a mclarenes Daniel Ricciardótól és az alphatauris Yuki Tsunodától.. A Forma-1 rangidős pilótája a kockás zászlónál is közel 25 másodperccel előzte meg csapattársát, Antonio Giovinazzit, ezért a kissé elégedetlen olasz így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, már pénteken és szombaton is láttuk, hogy a célunk az lehet, hogy mindenféle probléma nélkül a Williams és a Haas előtt legyünk. Végül is sikerült, remek első körünk volt, és a végén a tempónk is rendben volt. A kétkiállásos megoldásnál maradtunk, azt hiszem, végül is oké volt. A második megállás után beragadtam egy Williams mögé, ott vesztettünk némi időt. Annál többet, mint amit tettünk, nem tehettünk volna.”

    Az Alfa csapatfőnöke, Fred Vasseur is értékelt:

    „Egy nehéz hétvége után egy jobb vasárnapot zártunk, egy olyan pályán, ami elég kemény dió volt az autóinknak.

    Az edzéseken, az időmérőn és a versenyen mutatott tempónkat befolyásolta néhány sérülés, amelyeket az edzéseken szedtünk össze. Így pozitívum volt, hogy egy jó futamot sikerült összehoznunk, magunk mögött hagyva a Haast és a Williamst. Mindkét versenyzőnk nagyon jól teljesített a rajtnál. Jó előzéseket produkáltak, és a végén három másodpercen belülre tudtunk zárkózni Ricciardóhoz és Tsunodához. A 14. és a 15. helyezés volt a legtöbb, amit elérhettünk, és ez sikerült is.”

  • Perez: A játék része, hogy hozzásegítsem Verstappent a bajnoki címhez

    Perez: A játék része, hogy hozzásegítsem Verstappent a bajnoki címhez

    Sergio Perez megfogadta, hogy továbbra is harcolni fog, és segíti Red Bull-os csapattársát, Max Verstappent a 2021-es bajnoki cím megszerzésében. Miközben kérdéses, hogy a jövőre az Alfa Romeóval versenyző Valtteri Bottas továbbra is támogatja-e Lewis Hamilton bajnoki címért folytatott harcát, Perez 2022-re stabil, és eltökélte, hogy segíteni fog. A mexikói pilóta a francia Canal Plus csatornának nyilatkozott:

    „Max a jelen versenyzője, és nagyon erős. Nem egyszerű a csapattársának lenni, de úgy gondolom, jól végzem a dolgom.”

    Arra a kérdésre azonban, hogy a Red Bull és a Mercedes közötti kiélezett harc nem teszi-e pályafutása legstresszesebb szezonjává az ideit, Perez elismerte:

    „De, persze. Most már a végéhez közeledik, de még mindig sok a teendő. Más években ugyanebben a szakaszban már nem volt semmi, amiért oda kellett volna tennem magam. Ezen szezonban ugyanakkor mindkét címért harcolunk, és ez óriási dolog.”

    Személyes teljesítményével kapcsolatban, a 31 éves Perez így fogalmazott:

    „Szerettem volna több versenyt nyerni, de alkalmazkodnom kellett a csapathoz. Ez egy komoly folyamat egy ilyen versenyképes autóval. Kicsit tovább tartott belejönni, mint vártam. Azonnal rájössz, milyen nehéz sikeresnek lenni, amikor belekezdesz ebbe a sportba. Nincs garancia. Annyi jó versenyző és jó csapat van, hogy nincs garancia arra, hogy akár csak egy versenyt is megnyerhetsz.”

    Így Perez azt állítja, hogy abban a helyzetben van, hogy teljes mértékben támogatja csapattársa, Verstappen jelenlegi harcát, ezt boldogan teszi meg. A másodhegedűsi szerepkörről így beszélt:

    „Ez is a játék része. Max az, aki a bajnoki címért küzd, és nekem nem okoz gondot, hogy segítsek neki – ez mindannyiunk érdeke. Nem zavar ez engem. Bennem megvan a csapatszellem.”

  • Kubica az Alfa Romeónál marad továbbra is

    Kubica az Alfa Romeónál marad továbbra is

    Miután a szponzorok meghosszabították a szerződést, Robert Kubica 2022-ben is az Alfa Romeo tartalékpilótája marad.

    A lengyel személyes szponzora, a PKN Orlen már 2020-tól névadó szponzora volt a svájci csapatnak, ez nem változik jövőre sem.

    A sors különös fintoraként Kubica – idei beugrásának köszönhetően – ugyanazzal a csapattal teljesítette első és eddig utolsó versenyét. A helyettesítésre Kimi Räikkönen pozitív tesztje után volt szükség.

    Ezalatt Kubica Zandvoortban és Monzában egy 15., illetve egy 14. helyet szerzett.

    A versenyzéstől azonban ezt leszámítva sem maradt távol, megnyerte az Európai Le Mans Sorozatot, valamint kis híján győzött a Le Mans-i 24 órás LMP2-es kategóriájában is a Team WRT-vel. Valószínűleg hasonló programot fut majd jövőre is, de idén már világbajnoki futamon is részt vett.

    Az Alfa Romeo az egyetlen csapat, amelyik teljesen új felállással készül – a versenyüléseket tekintve – a nagy szabályváltozásokra, miután Bottas és Zhou is érkezik az alakulathoz.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Robert Kubica (@robertkubica_real) által megosztott bejegyzés

  • Az Alfa Romeo juniorja jövőre szabadedzéseken is részt vehet majd

    Az Alfa Romeo juniorja jövőre szabadedzéseken is részt vehet majd

    Miután 2021-ben még nem jutott lehetőséghez az Alfa Romeo színeiben, Théo Pourchaire még egy évnyi Formula 2-es szereplésre készülhet, de közben megindul az F1-es ülés felé.

    A Sauber Junior Team tagja nehéz helyzetben van, mert bár a csapatfőnök Frédéric Vasseur jó véleménnyel van róla, mind Bottas, mind Zhou több évre tervez a svájci csapatnál. A finn 2024 végéig biztosan marad, a jövő évi újoncról azonban sejtelmesen annyi derült ki, nem egyéves projekt része volt a szerződtetése.

    „Théo marad az F2-ben, hosszan beszélgettünk erről az elmúlt hetekben.” – jelentette ki az Alfa Romeo csapatfőnöke.

    „Fantasztikus szezonja volt az F2-ben, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy 18 hónapja még F4-es kategóriában volt. Onnan fellépni az F3-ba nagy lépés volt, amit jól tudott kezelni. Ugyanez történt idén is, hiszen a Formula 2-ben nyert Monacóban.”

    Pourchaire jelenleg ötödik a bajnoki tabellán, 60 pont lemaradással. Tavaly az F3-ban egy erős hajrával került a bajnoki cím közelébe, így azért nem lehet kizárni, hogy ez idén is hasonlóan lesz. Ez azért lenne probléma, mert az F2-es bajnok nem nevezhet a következő évi kiírásban.

    „Nagyon komplex az autó, és csak hat tesztnapunk van a szezon előtt. Így túl kockázatos lenne [Pourchaire-nek F1-es ülést adni], túl nagy kihívás lenne ez számára.”

    „Sokkal jobb, ha jövőre is az F2-re fókuszál, és utána meglátjuk. Biztosan fog teljesíteni néhány első szabadedzést, és néhány tesztnapot, ami felkészíti őt a jövőre.”

    „De ismétlem, amikor az F2-ben vagy, a legfontosabb a bajnokság megnyerése lenne, nem a jövő előkészítése, vagy hasonlók. Ez tőle a kérésem, hogy bajnok legyen.”

  • Pourchaire „nagy közel került” az F1-es üléshez

    Pourchaire „nagy közel került” az F1-es üléshez

    Théo Pourchaire a Sauber legmagasabban jegyzett juniorja, és már a Formula 2-ben is jól teljesít, mégsem ő kapta meg az Alfa Romeo második ülését.

    Valtteri Bottas 2022-es csapattársának kiléte sokáig foglalkoztatta az F1 közösségét, végül azonban kiderült, nem saját berkekből kerül ki az utolsó F1-es ülés gazdája.

    „Nyilvánvalóan csalódott vagyok.” – idézi Pourchaire-t az Auto Hebdo. – „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Hiába mondja mindenki, hogy fiatal vagyok, sok időm van eljutni az F1-ig, csalódott vagyok, mert olyan közel kerültem hozzá.”

    „Guanyu [Zhou] és köztem dőlt el a dolog.” – jelentette ki magabiztosan a francia.

    Egy másik érdekes jelölt volt az F2-es bajnokság jelenlegi listavezetője, Oscar Piastri, aki Zhou mellett szintén az Alpine Akadémia tagja. Az ausztrál tavaly épp Pourchaire-t előzte meg az F3-as bajnoki címért.

    „Nem tudom, a menedzserem beszélt-e velük, de tudtam az elejétől, hogy kicsi rá az esély.” – szögezte le Piastri, aki jövőre az Alpine tartalékpilótája lesz, de nem biztos, hogy 2023-ban előrébb léphet.

    „Senki sem ígért még semmit” – mondta erről. – „Elvileg jövőre fiatal pilóták mehetnek majd az első szabadedzéseken, remélem erre van esélyem. De majd meglátjuk.”

    Pourchaire ugyanúgy az F1 küszöbén áll, de elmondása szerint még nem szabad ilyesmire gondolnia.

    „Ahogy mondtam, szerintem megérdemlem a helyem az F1-ben. Ez nem fog megtörténni 2022-ben több okból sem, de tisztelem a döntést.”

  • Ideges az Alfa Romeo: kifogytak a pótalkatrészekből

    Ideges az Alfa Romeo: kifogytak a pótalkatrészekből

    Vészesen fogynak az Alfa Romeo tartalék alkatrészei, ahogy a hosszú és fáradalmas 2021-es szezon a finiséhez közeledik.

    Három verseny van még hátra, köztük a vasárnapi első katari futam. Több Forma-1-es csapatot is hátráltatnak a Losail pálya – elsősorban a MotoGP-ben használt – sérült szegélykövei. A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc és a Haasnál versenyző Nikita Mazepin is súlyos sérüléseket szenvedtek az aktuális monocoque-jukkal. Az orosz újonc Mazepin siránkozott is, amiért az alapos javítások után tempó nélkül a rajtrács hátsó részén maradt:

    „Még csak el sem kell hagynod a versenyigazgató által meghatározott pályakorlátokat ahhoz, hogy sérülést okozz az autódnak.”

    Ami az Alfa Romeót illeti, a Sauber által irányított csapat gondosan gazdálkodott az utolsó tartalék padlólemezekkel, amíg Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi autóján lévő toldozott-foltozottak tovább nem sérültek Katarban. Két sérült alsó rész Brazília után került vissza Hinwilbe javításra, és a csapat most versenyt fut az idővel, hogy időben visszakapják őket Szaúd-Arábiára. Beat Zehnder csapatmenedzser is elismerte ezt az Auto Motor und Sportnak:

    „A szezon ilyen késői fázisában már nem építünk új alkatrészeket. 20 napba telik egy új padlólemez legyártása.”

    Frederic Vasseur csapatfőnök is a Blick újságnak próbált jó képet vágni a dologhoz, majd így folytatta:

    „Räikkönen és Giovinazzi is kénytelen lesz vasárnap sérült padlólemezzel küzdeni, különben nem lesz több autónk, amit pályára tudnánk küldeni.”

    Zehnder feladata mindeközben a javított padlólemezek Szaúd-Arábiába szállításának bonyolult logisztikájának menedzselése a jelenleg is tartó, a koronavírus-járvány miatti globális szállítási válság közepette, ezért így fejezte be a mondandóját:

    „Rijádon keresztül kell menniük, de ott mindig fennáll a késések veszélye.”

  • Alonso örül Zhou F1-es szerződésének

    Alonso örül Zhou F1-es szerződésének

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso elismerően beszélt az Alfa Romeo új igazolásáról, akivel már nagyon várja a versenyzést.

    Guanyu Zhou lesz az első kínai Forma-1-es pilóta. Az Alpine kötelékébe tartozó versenyző – aki jelenleg a csapat fejlesztő pilótája is egyben – az Alfa Romeo színeiben mutatkozik be majd 2022-ben. A kínai versenyző idén már részt vehetett egy szabadedzésen, ugyanis az Osztrák Nagydíj első gyakorlásán vezethette Alonso Alpine-ját.

    Katarban a spanyol pedig kitért pár szóban Zhoura is, akiről csupa jó véleménnyel van.

    „Nagyon örülök neki, egy kedves srác. Mivel az Alpine Akadémia tagja, így teszteltem vele jó néhány napot idén. Tavaly, amikor egy korábbi Renault-t teszteltem a visszatérésem miatt, néhány napon vele osztoztam Bahreinben és Abu Dhabiban.” – kezdte a spanyol.

    „Kiváló a kapcsolatunk, és ahogy már mondtam, örülök, hogy megkapta ezt a lehetőséget.– tette hozzá.

    Zhou érkezése pedig egyet jelent Giovinazzi távozásával. Az olasz jövőre a Formula E-ben fog rajthoz állni, akit a spanyol ugyan sajnál, de szerinte a sportnak jót tesz egy kínai versenyző.

    „Ugyanakkor Antonio távozik, ami sajnos megmutatja, hogy hogyan is működik a sport. Alapvetően azonban a Forma-1-nek, Kínának és Zhounak, magának is jót fog tenni ez az esély. Mi már nagyon várjuk, hogy ellene versenyezhessünk, és a lehető legjobban szeretnénk üdvözölni a mezőnyben.” – tette hozzá.

  • Az Alfa Romeo csapatfőnöke elmagyarázta, miért így döntöttek

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke elmagyarázta, miért így döntöttek

    Frédéric Vasseur félig elismerte, félig pedig cáfolta Antonio Giovinazzi kijelentését, miszerint az Alfa Romeo pénzügyi okokból döntött volna ellene Zhou-val szemben.

    Guanyu Zhou érkezése kisebb port kavart a paddockban. A sértett fél, Antonio Giovinazzi egyenesen odáig ment, hogy azt mondja, a pénz beszélt a döntés során.

    „Ez nagy segítség lesz a csapatnak szponzorok terén, és jobban figyelnek majd ránk világszerte, főleg Kínában.” – ismerte el a közvetett hasznot Frédéric Vasseur. – „Ez a többi csapatra is igaz, és az egész sportnak is.”

    A francia szinte visszhangozta Stefano Domenicali szavait is:

    „Tökéletesen megértem, hogy az F1 boldog, hogy egy kínai versenyző is van a mezőnyben, aki teljesít. Az Alfa Romeo valószínűleg sokkal népszerűbb lesz Kínában.”

    Azonban a teljesítmény sem elhanyagolható tényező, Zhou jelenleg két fordulóval a vége előtt második az F2-es bajnokságban, tehát nem tehetségtelen. Vasseur ráadásul Svájcba költöztetné a kínait, hogy jobban a csapat része legyen.

    „Ez egy jó lépés a 2022 projektet tekintve. Örülünk, hogy ezt is kipipálhattuk, most már koncentrálhatunk a jövő évre.”

    A beilleszkedés azonban könnyebb lesz az újonc számára egy olyan tapasztalt csapattárssal, mint Valtteri Bottas. Ez a párosítás sem a véletlen műve, ahogy Vasseur magyarázza:

    „Ez is része volt a döntésnek. Jó kombináció lesz.”

    „Nem vagyon benne biztos, hogy szükségünk van arra, hogy ugyanazok a pilóták legyenek itt, hiszen minden nagyon más lesz, a gumiktól és a motortól kezdve az aerodinamikáig és a szabályokig.”

    „Az, hogy legyen valaki a tapasztalt a csapatnál, az F1-ben kulcsfontosságú. Valtterivel van egy ilyen emberünk. Zhou-nak fontos lesz, hogy mellette tudjon fejlődni és tanulni, amilyen gyorsan csak lehet.”

    Ami az autót illeti, amellett, hogy mindenkinek új lesz, Zhou-nak még az F1-es kategóriát, és a pályákat is szoknia kell majd.

    „Ő már tesztelt Alpine-t, de ha szüksége van rá, mi is tudunk neki biztosítani gyakorlási lehetőséget valahol.”

  • Nem csak egy egyéves terv része Zhou az Alfa Romeónál

    Nem csak egy egyéves terv része Zhou az Alfa Romeónál

    Fred Vasseur csapatfőnök is elmondta a gondolatait az F1-es rajtrács utoljára elkelt helyével és Zhou szerződtetésével kapcsolatban. A kínaira projekt épül.

    A tegnapi nap híre szerint Antonio Giovinazzi jövőre már nem maradhat az Alfa Romeónál és a kínai Zhou érkezik helyette. A döntés kárvallottja igen keményen fogalmazott menesztésével kapcsolatban. ,,Az F1, a tehetségről, az autókról, a sebességről és a kockázatról szól. Viszont kegyetlen is lehet, ha a pénz diktálja a szabályokat. Én viszont hiszek az önerőből elért kis valamint nagy győzelmekben. Ez volt az első fotóm egy F1-es autóban, az utolsó még nem készült el.” – bizakodott Twitter-bejegyzésében Giovinazzi.

    Zhou riválisai egyébként az Alfa Romeo üléséért Callum Illott és Oscar Piastri voltak. Illott már korábban az Indycarba szerződött, míg Piastri az Alpine tartalékversenyzője lett a napokban.

    Zhou szerződtetésével kapcsolatban a csapatfőnök Fred Vasseur is megszólalt. „Eleinte csak egy egyéves lehetőség volt a láthatáron. Annak viszont semmi értelme nem lett volna ha ezt sehogy nem tudom tovább vinni 2023-ra. Főleg így, hogy nincs már szerződése az Alpine-nal. Ez viszont most egy nagyszerű lehetőség nekünk és még az F1-nek is egy kínai nyitást illetően.”

    Ami Giovinazzit illeti, Vasseur mossa kezeit. „Bár eleinte nehezen indult az együttműködés, végül sokat javult a teljesítménye. Az, hogy most nem vele folytatjuk, több tényező következménye, amelyek nem csak róla szóltak. Talán néha többet vártunk tőle. Ez viszont minden egyes csapattagra igaz volt rajta kívül is.”

    Azok után, hogy Ma Qinghua annak idején 2012-ben és 2013-ban öt versenyhétvége első pénteki szabadedzésén vezethette a HRT-t, majd a Caterhamet, Guanyu Zhou lesz az első olyan kínai, aki versenyen is részt vehet.

  • „Milliónyi nézőt vonz majd” az Alfa Romeo új pilótája

    „Milliónyi nézőt vonz majd” az Alfa Romeo új pilótája

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali üdvözölte Zhou érkezését az Alfa Romeo kötelékébe, szerinte az egész sportágnak jót tesz majd a jelenléte.

    A sportág első kínai versenyzőjévé vált az Antonio Giovinazzit váltó Guanyu Zhou. A középcsapat ezzel mindkét pilótáját lecseréli 2022-re.

    „A hír, hogy Guanyu Zhou az F1-ben lesz jövőre fantasztikus a sportnak és a szenvedélyes kínai szurkolók millióinak, akik végre egész szurkolhatnak majd hazai kedvencüknek.”

    „Az F2-ben jól működik a piramis, csak a legjobbak jutnak el a sport csúcsára. Zhou hihetetlen tehetség, fantasztikus utolsó darabja a jövő évi mezőnynek. 2022-ben ő fogja szórakoztatni az összes kínai szurkolót.”

    Az Alfa Romeo jövő évi versenyzője lesz a mezőny második távol-keleti pilótája, a Williamsbe visszatérő Alexander Albon után.