Címke: Alfa Romeo

  • Bottas kapott egy másik ajánlatot is 2022-re a Forma-1-be

    Bottas kapott egy másik ajánlatot is 2022-re a Forma-1-be

    Valtteri Bottas elismerte, hogy kapott egy második kedvező ajánlatot is, hogy jövőre is a Forma-1-ben versenyezzen. A Mercedesnél öt évet töltött „veterán” helyére jövőre George Russell érkezik. Szerződést a 32 éves Bottas az Alfa Romeótól kapott. A finn pilóta az Iltalehti újságnak nyilatkozott:

    „Két nappal azt követően, hogy megegyeztem az Alfával, kaptam egy újabb hívást, hogy beszélni akarnak velem. Elnevettem magam, és annyit mondtam: „Ezzel már kicsit elkéstetek.”

    Az alakulatot nem nevezte meg, de Bottas elismerte, hogy az ajánlat egy olyan istállótól érkezett, amely az elmúlt években „egy kicsit jobb” volt, mint az Alfa Romeo:

    „Talán ha megnézzük az elmúlt pár évet, akkor egy kicsit jobbak voltak. Ugyanakkor még mindig úgy gondolom, hogy az Alfa Romeo jó lesz. Továbbra is elégedett vagyok ezzel a lehetőséggel.”

    Bottas azonban utalt rá, hogy szerencsésnek tartja magát, amiért most olyan helyzetben van, hogy nem egyszerűen a legmagasabb pénzügyi ajánlatot kell hajszolnia:

    „Számomra a gazdagság egészen mást jelent, mint magát a pénzt. Igen, jól megleszek, de azért érzem majd gazdagnak magam, mert olyan dolgokat csinálhatok, amikhez kedvem van. A menedzserem, Didier Coton azt mondta nekem, hogy minél korábban fektetek be, annál jobb. Szóval mindenből, amit kerestem, legalább a felét befektettem. Főként hosszú távú, alacsony kockázatú befektetésekbe egy bankon keresztül. Azzal a plusz pénzzel, amit így kerestem, csak a szenvedélyemről szól.”

  • Räikkönen: Azért páran hiányozni fognak…

    Räikkönen: Azért páran hiányozni fognak…

    Kimi Räikkönen sokak számára egy távolságtartó ember benyomását kelti. Ezzel együtt azért alakított ki jó kapcsolatokat a paddockban, amelyek hiányoznak is majd neki.

    Kimi Räikkönen 42 évesen 349. és egyben utolsó versenyére készül Abu Dhabiban visszavonulása előtt. Ezzel egy húszéves karrier végére tesz pontot. Két évtized azért nyomot hagy az emberben a szó jó és rossz értelmében. Ezzel a Jégember sincs másként, aki amúgy „räikkönenesen” azzal is viccelődött, hogy jó lesz már, mikor túl lesz ezen.

    „Jó lesz megint versenyezni. Remélhetőleg van elegendő sebességünk egy kis mókához” – fogalmazott Räikkönen a búcsú előtt. „De várom már. Meg azt, amikor már nem kell a naptárral foglalkoznom többet…”

    Amikor viszont 2007 világbajnoka komolyabb tónust üt meg, abból kiderül, azért lesznek számára olyan embereket, akik hiányozni fognak. „Rengeteg emberrel találkoztam itt az évek során és lettem némelyik barátja is. Alapvetően mi itt nagyon elfoglaltak vagyunk és nehéz barátságokat kialakítani. Ez a hely nem igazán segíti ezt elő. Ha majd akarunk, tudunk találkozni távol ettől az őrülettől. Ezek az emberek mindenképp hiányozni fognak a szó legszorosabb értelmében vett versenyzés mellett.”

    20 évbe rengeteg kiemelkedő és mélyebb pont is belefért Räikkönen esetében is. „Egy ilyen hosszú karrier során ez természetes. Nincs is ebben semmi meglepő. Nekem sincs ezzel bajom. Néha apróságokon múlik a jó vagy rosszabb eredmény. Sokat segít például az eredményességben egy jó autó. Rengeteg jó emléket viszek magammal, eleve az életem nagyon nagy részét itt töltöttem. Aztán hogy ez jó vagy rossz, azt nem tudom… De attól még így van. Másrészt viszont soha nem ez volt az elsődleges számomra. Jó lesz, ha már vége lesz, és lehet egy normális életem.”

  • Kimi: A Forma-1-ben túl sok lett a sportpolitika

    Kimi: A Forma-1-ben túl sok lett a sportpolitika

    Kimi Räikkönen legfőbb tanácsa a sikerhez és a boldogsághoz az, hogy ne hallgassunk mások tanácsára. Hangzatos és tipikus mondat a Forma-1 jelenlegi legöregebb, legtapasztaltabb és vitathatatlanul legegyedibb, valamint a rajtrács legnépszerűbb versenyzői közé tartozó pilótájától. A 42 éves finn a vasárnapi Abu Dhabi szezonzáró után visszavonul a sportágtól. Amikor megkérték, hogy nevezze meg a legjobb tanácsot, amit hosszú F1-es pályafutása során kapott, Räikkönen az Agence-France Pressének így nyilatkozott:

    „Rengeteg ember próbált tanácsot adni nekem, de nem hallgattam rájuk. Mindig is azt gondoltam, hogy meg kell próbálnod a legjobb módon élni a magad számára. A munkában a legtöbbet nem tenném meg, amit kérnek tőlem, ha lenne választásom. Azt azonban, ahogyan a magánéletedet éled, magadért kell tenned. Ha megpróbálod azt csinálni, amit mások akarnak, az egy-két évig működhet, de nem lesz jó vége. Örülök, hogy a magam életét élhetem. Amennyiben ez jó vagy rossz, azt el tudom fogadni, mert ezek az én döntéseim voltak.”

    A 2007-es világbajnok ezért nem is ad tanácsot azoknak, akik szeretnének hozzá hasonlóan egyedi hozzáállását a média munkatársaival szemben, majd nevetve hozzátette:

    „Nem tudom, hogy megy ez. Csak pörög az agyam, majd azt mondom el, ami van.”

    Az Alfa Romeo pilótája elárulta azt is, hogy nem fél a visszavonulástól:

    Dehogy, nagyon is várom! Két évre egyszer már kiszálltam az F1-ből. Oké, raliztam, de most boldog vagyok otthon, hétköznapi dolgokat csinálok, szóval nem aggódom. A Forma-1 sok időt vesz el, és sosem ez volt a legfőbb nekem. Vannak más dolgok, amelyek fontosabbak az életemben. Most az időbeosztásom az egész családomra hatással van, és már alig várom, hogy ne legyen semmi programom, és azt csinálhassam, amit ők akarnak.”

    Elmondása szerint karrierje csak azért tartott ennyi ideig, mert inkább „több jó napja volt, mint rossz”:

    „Ha sokkal több rossz év lett volna, mint a jó, soha nem maradtam volna ennyi ideig. Nem mindig jó érzés elmenni otthonról egy tízórás repülőútra. Soha nem izgatott a dolog ezen része. Persze amikor végül pénteken, szombaton és vasárnap is azt csinálod, amiért jöttél, az oké. Ennek ellenére örülök, hogy vége van.”

    Amikor viccelődve azt kérdezték, hogy a következő lépése az lehet-e, hogy Finnország elnöke lesz, Raikkönen így felelt:

    „Inkább lennék Finnország elnöke, mint a Forma-1-é. A Forma-1 túlságosan átpolitizált lett. Nézd meg, mit tettünk Szaúd-Arábiában. A pénz a lényeg, kár is mellébeszélni.”

  • Bottas készül elhagyni a Mercedest, csökken rajta a nyomás

    Bottas készül elhagyni a Mercedest, csökken rajta a nyomás

    Valtteri Bottas kisebb nyomást, de több felelősséget vár, miután maga mögött hagyja ötéves etapját a Mercedesnél. A 32 éves finnt a Williams ígéretes versenyzője és a Mercedes ifjonca, George Russell váltja. Bottas a Mercedes utolsó előtti versenyén, Szaúd-Arábiában az Iltalehti című finn lapnak nyilatkozott:

    „Olyan volt ez, mint egy nagy nyomáskamra. Arra számítok az Alfa Romeónál, hogy kevesebb lesz ott a nyomás, de biztosan nagyobb lesz a felelősségem. Rengeteg munkát el kell végezni, hogy a csapat feljebb emelkedjen.”

    A hamarosan átigazoló Bottas érzései vegyesek lehetnek. Egyrészt Lewis Hamilton Szaúd-Arábiában úgy jellemezte őt, mint „a legjobb csapattárs, aki valaha is volt ebben a sportban”. Másrészt a világbajnoki címért folytatott küzdelmei most már szinte bizonyosan véget értek. Ezt keserédesen el is ismerte:

    „Nyilvánvalóan nem értem el a saját fő célkitűzésemet, pedig mindent megpróbáltam. Persze nem volt időnként szerencsém, de nagyon nehéz volt legyőzni egy olyan csapattársat, aki valószínűleg a Forma-1 történetének legjobbja. Vannak dolgok, amelyekre büszke lehetek. Utólag talán még jobban értékelhetjük őket. Lehetett volna rosszabb is.”

    A vasárnapi Abu Dhabi szezonzáró után azonban Bottas első terve a jól megérdemelt pihenés:

    „Január közepén kezdődnek majd a dolgok az Alfa Romeónál. A karácsonyt Finnországban fogom tölteni, amit minden évben eddig megtettem. Az is jó lenne, ha néhány hétre Ausztráliába utazhatnék. Meglátjuk, hogy eljutunk-e oda.”

    Mint az ismert, Bottas, barátnője az ausztrál profi kerékpáros, Tiffany Cromwell.

  • Kimi: Nincsenek „különös érzelmek” a leghosszabb F1-es karrier végén

    Kimi: Nincsenek „különös érzelmek” a leghosszabb F1-es karrier végén

    Kimi Räikkönen azt állítja, hogy nem különösebben érzelmes neki a visszavonulása, de talán kicsit türelmetlen, mivel csak jövő vasárnap ér véget végre az eddigi leghosszabb Forma-1-es pályafutása. A 42 éves versenyző a legidősebb aktív pilóta a mezőnyben, 2007-ben bajnoki címet nyert, és 21 nagydíj-győzelmet aratott olyan topcsapatoknál, mint a McLaren vagy a Ferrari. A finnt újra a közelgő visszavonulásáról kérdezték, mire így felelt:

    „Nem tudom, miért kellene különleges érzéseimnek lennie. Kifejezetten várom már a pillanatot, amikor befejezem a pályafutásomat. Örülök neki, hogy hamarosan vége lesz. Tehát semmi szomorú vagy rossz nincs benne. Szerintem minden rendben van ezzel.”

    A múlt héten Räikkönen és családja meghívást kapott Hinwilbe, az Alfa Romeo gyárába egy búcsúpartira, ami szerinte „szép volt”.

    De a Forma-1-es pályafutása utolsó közel-keleti turnéján Szaúd-Arábián át, majd a 2021-es Abu Dhabiban megrendezésre kerülő szezonzárón már csak a szokásos üzletmenetről van szó:

    „Az utolsó nagydíj csak egy futam, ahol megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani. Ez egy új pálya lesz számunkra, szóval meglátjuk, mi történik majd. Ugyanazt fogom csinálni, mint mindig. Remélem, tisztességes eredményt fogok elérni, és élvezni fogom ezt a folyamatot.”

    Egyértelmű, hogy Räikkönenre úgy fognak emlékezni, mint egy teljesen különc karakterre a Forma-1 történetében – megkülönböztetve az új generáció ultraprofesszionális fiataljaitól. Szaúd-Arábiában megkérdezték még arról, hogy miképp készült és készül fel az ultragyors dzsiddai utcai pályára:

    „A legutóbbi futamnál még csak körbe sem jártam a pályát. Amennyiben 50-100 méterrel egy kanyar előtt fékezel, a tempódtól függően általában elég közel van a helyes megoldáshoz. Amíg látod, hogy a kanyar melyik irányba tart, addig minden rendben lesz.”

    Ezek után nem meglepő, hogy mi Räikkönen terve a vasárnap délutánokra 2022-ben és ezt követően:

    „Nem tudom, hogy megnézem-e vagy sem, de kétlem, hogy ébresztőt állítok majd be, hogy ne maradjak le a rajtról. Az biztos azért, hogy néhány futamot meg fogok nézni.”

  • Meglepetés dobogóra készül az Alfa Romeo

    Meglepetés dobogóra készül az Alfa Romeo

    Lemásolná az Alpine katari teljesítményét az Alfa Romeo. Az olasz-svájci alakulat szeretne lecsapni a kínálkozó lehetőségekre, és behúzna egy váratlan, meglepetés szagú dobogót Jeddah-ban.

    Hét év után állt ismét dobogón Fernando Alonso két hete Dohában.  A harmadik helye több szempontból is váratlan volt, de leginkább azért, mert az Alpine futam óta szenvedett már, de a francia istálló képes volt a maga javára fordítani az ismeretlen környezetet és az élmenők botlását. Ezt látva ihletett kapott az idén a vártnál is gyengébben teljesítő Alfa Romeo is, aki lemásolná Alosnoék előző eredményeit.

    Hiányzik egy kis tempó nálunk, meg kell értenünk, hogy mit kell tennünk azért, hogy ezt visszaszerezzük. Láthatjuk, hogy néhány csapat képes erre akár egyik versenyről a másikra is, mint például az Alpine Katarban, ahol dobogóra is álltak.” kezdte az Alfa Romeo egyik mérnöke Xevi Pujolar.

    „Ha kielemzünk mindent és megértjük, akkor a következő két futamon nekünk is lehet hasonló lehetőségünk. Az biztos, hogy valaminek történnie kell az élen ehhez, de ha ez Jeddah-ban megtörténik, akkor egy teljesen új futamot kapunk, így talán lehet majd nyílhat nekünk is egy lehetőség. Keményen kell dolgoznunk ezen a héten, ha ki akarjuk használni ezen esélyeket.” – tette hozzá.

  • Räikkönen szerint a modern F1 ütemterve nem hektikusabb

    Räikkönen szerint a modern F1 ütemterve nem hektikusabb

    Kimi Räikkönen szerint a modern Forma-1 menetrendje nem hektikusabb a régi beosztásnál.

    A finn versenyző már 2001-ben is a mezőny tagja volt, majd 2010 és 2011 között a rali világába csöppent. 2012-ben visszatért a száguldó cirkuszba, és azóta töretlenül a mezőny tagja.

    Amikor a pályafutását kezdte 2007 világbajnoka, akkor még egy szezon 16-17 futamból állt. Jövőre már 23 versenyt rendeznek egy évben, viszont Räikkönen szerint nem hektikusabb a mostani menetrend a korábbinál.

    ,,Akkoriban a versenyek között teszteltünk is. Szerintem jobb úgy, hogy több futamot teljesítünk, minthogy pár napot a szabad hetekben tesztelnénk. Így tehát nem volt nyugodtabb az az időszak, csak kevesebb volt a verseny.” – magyarázta a 42 éves pilóta.

    Räikkönennek a Mexikó-Brazília-Katar hármas sem okozott gondot:

    ,,Én mindegyik helyszínről gond nélkül hazaértem. Igaz csak két napot tölthettem otthon, de élveztem azt az időt. A jetlag nem igazán zavart. Természetesen sok embernek, legfőképp a szerelőknek elég hosszú munkanapjaik vannak. Különösen akkor, ha az autók nem érkeznek meg időben a pályára. Brazíliában éjszakai műszakban kellett dolgozniuk, ami azért kemény dolog.”

     

  • Összezavarodott Giovinazzi az első Formula E tesztje után

    Összezavarodott Giovinazzi az első Formula E tesztje után

    Antonio Giovinazzi elismerte, hogy a Forma-1-ből a tisztán elektromos hajtású Formula E sorozatba való átállásnál meredek lesz a tanulási folyamat. Bár a következő két hétben Szaúd-Arábiában és Abu Dhabiban az Alfa Romeo színeiben fejezi be F1-es karrierjét, az olasz a héten egy valenciai teszten kapott egy kis ízelítőt a Dragon-Penske pilótafülkéjében. A 27 éves pilóta így fogalmazott ezt követően:

    „Ez egy totálisan más kategória. Sok versenyautót vezettem már – GT-ket, LMP2-eseket, F1-eseket. Aztán beültem ebbe, és minden annyira másnak tűnik. Rengeteget kell még tanulnom, mert nagyon össze voltam zavarodva. A legfőbb probléma számomra a fékezés, mert a Forma-1-ben tényleg késleltethetjük a fékezést a sok leszorítóerővel. Ezzel ezt nem lehet. Szóval emiatt nehezen boldogulok, de emlékszem, amikor 2018-ban az első generációs autót vezettem, ugyanez volt a helyzet.”

    Azt is hozzátette, hogy nem ideális az, hogy a Formula E tesztprogramját rövidre kellett zárnia, mert Európából a Közel-Keletre kellett repülnie a 2021-es év utolsó F1-es dupla versenyhétvégéjére:

    „Már tegnap is eldobtam néhány kört, szóval ez nem ideális. De ez van, tehát többet kell majd a szimulátorra koncentrálnom, hogy alkalmazkodni tudjak ehhez az autóhoz. Az viszont tiszta, hogy nem fogok sok kilométert futni az első verseny előtt. Megpróbálok majd decemberben és januárban sok szimulátoros munkát végezni a gyárban. Még két hétig versenyeznem kell a Forma-1-ben, de karácsony után rögtön a gyárba akarok menni, csak hogy legalább az összes procedúrát átnézzem.”

    Giovinazzi azonban utalt rá, hogy nem bánta meg azon döntését, hogy az Alfa Romeótól való menesztése után egy Formula E csapathoz szerződött:

    „A Dragon-Penskenek nehéz szezonjai voltak, de a Formula E-ben különböző győzteseket látunk, így sosem lehet tudni, hogy mi fog történni. Szerintem ez valami egészen más, mint a Forma-1, ahol tudod, hogy olyan futamra mész, amit a Mercedes vagy a Red Bull fog megnyerni.”

  • Rengeteg támogatást kapott a mezőnyből Giovinazzi

    Rengeteg támogatást kapott a mezőnyből Giovinazzi

    A Forma-1-ből a szezon végén távozó Antonio Giovinazzi elmondta, hogy miután kiderült a távozása, több versenyzőtársa, köztük a két bajnok aspiráns is a támogatását fejezte ki az ő irányába.

    Jövőre már a Formula E-ben áll rajthoz az olasz Giovinazzi, miután az Alfa Romeo a Valtteri Bottas-Guanyu Zhou párossal indul jövőre.

    A hosszantartó bizonytalanság és a csapattal egyre romló viszonya frusztrálttá tette a 27 éves pilótát, ám nagyon sokat segített az neki, hogy több kollégája is kedves üzenetekkel biztatta őt.

    „Mind Hamilton, mind pedig Verstappen is kedves üzenetet küldött nekem, ezek olyan dolgok, amiket értékelsz, mert azt jelenti, hogy követnek téged. Max-szal még 2015-ben együtt versenyeztem a Formula 3-ban, nagyon jól ismerem őt, ezeket a gesztusokat nagyon sokkra tartja az ember.” – kezdte az Alfa Romeo versenyzője.

    „De nem csak ők, hanem Gasly, Ocon és Pérez is üzent nekem.” – tette hozzá.

    Giovinazzi tisztában van vele, hogy egy második F1-es esély nagyon nehezen jön el, de ő bízik benne, hogy lesz még lehetősége a legmagasabb szinten teljesíteni.

    „A balszerencse az ennek a sportnak a szerencsétlen része, remélem, hogy előbb vagy utóbb minden majd az én oldalamra billen majd, de eddig nem igazán volt mellettem a szerencse. Az idei szezonban sokkal többet érhettünk volna, mint amit valójában, ami elszomorító, mivel ez egy világbajnokság, ahol mindannyian keményen dolgozunk. De ez a sport és az élet része, nem szabad a múlton bosszankodnunk, a jövőbe kell tekintenünk.” – fogalmazott.

  • Elbúcsúzott Räikkönentől az Alfa Romeo

    Elbúcsúzott Räikkönentől az Alfa Romeo

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy Kimi Räikkönen az idei szezon végén szögre akasztja a sisakját és végleg távozik a Forma-1 világából. Mivel a finn Jégember visszavonulásának napja vészesen közeledik, az Alfa Romeo egy búcsúbuli keretein belül el is búcsúzott 2007 világbajnokától.

    A rendezvényen a hinwili istálló dolgozói vettek részt és Räikkönen nem volt egyedül, ugyanis a teljes családja elkísérte őt. A finn pilóta – aki többek között az idei bekeretezett overálját is megkapta ajándékba a csapatától – ezekkel a szavakkal búcsúzott el a csapatától.

    „Köszönöm mindenkinek a mai estét, igazán emlékezetesre sikeredett” – írta a Ferrari máig utolsó világbajnoka a közösségi média oldalán. „Mindenkinek szeretném megköszönni a közös éveket, a kemény munkát és minden emléket. Mindannyian remek emberek vagytok. Tisztelettel: Kimi”

    Räikkönen feleségének, Minttunak vegyes érzelmei voltak a bulit követően. Szerinte ugyan „Kimi nagyon sok embernek hiányozni fog a visszavonulását követően”, azonban hálás, hogy ezt követően „már sokkal több időt lesz képes velük otthon tölteni.” Minttu mindezen szavai mellett megköszönte a szurkolók és az Alfa Romeo támogatását is, amit nekik és Kiminek biztosítottak az évek alatt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés