Címke: Alfa Romeo

  • Giovinazzi még mindig vissza akar térni a Forma-1-be

    Giovinazzi még mindig vissza akar térni a Forma-1-be

    Antonio Giovinazzi arról beszélt, hogy továbbra sem mondott le a Forma-1-es álmokról.

    Az olasz három teljes szezon után távozni kényszerült az Alfa Romeótól, a helyére Guanyu Zhou érkezett. Mivel az olasz máshol nem talált helyet a királykategórián belül, a Formula E-be igazolt, ahol hétvégén futotta legelső versenyeit. Emellett pedig a Ferrari tartalékpilótai szerepét is vállalta.

    „Amikor megtudtam, hogy nem leszek többé a rajtrácson, két célom volt: folytatni a versenyzést és motiválni magam” – nyilatkozta Giovinazzi a La Gazzetta dello Sportnak. „Voltam már tartalékpilóta az F1-ben, és tudom, hogy ez nem ideális. A Formula E tökéletes hely: versenyképes és kihívásokkal teli, augusztusban ér véget, ami a megfelelő időpont arra, hogy megértsem, mit tudok tenni 2023-ban. A másik cél az volt, hogy fél lábbal a Forma-1-ben maradjak, a Ferrarinál. De egyelőre ide koncentrálok.”

    Nem volt könnyű az átállás az elektromos szériára az olasz számára, mindkét fordulóban a mezőny végére ért csak oda.

    „Most, hogy három év Forma-1 után jövök, nehéz a helyzet” – folytatta. „A fékezés itt sokkal könnyebben zajlik, amit nagyon kell kontrollálni. Nincs zaj. Nincs leszorítóerő. Az autót nagyon, nagyon nehéz vezetni. Eleinte kicsit elveszettnek éreztem magam.”

    Ami rosszabb Giovinazzi számára, hogy a „legjobb formájában” kellett otthagynia a Forma-1-et: „Ha megnézem a 2019-es és a 2021-es Antonio-t, nagy a különbség. De nem hibáztatom az Alfát. Végül is így kellett lennie. Lapozzunk egyet, és ha visszatérek az F1-be, 120 százalékot fogok nyújtani.”

    Ha az F1 nem jönne be, még ott lehet az IndyCar is mint lehetőség. Így, hogy a Dragon színeiben versenyez, megvan a kötelék a Penskével.

    „Miért ne?” – tette fel a kérdést ezzel kapcsolatban. „Még nem beszéltem erről Penske-vel, de meglátjuk, hogy idén tudunk-e tesztelni. Szeretnék kipróbálni egy ilyen autót.”

    Ami pedig a Ferraris munkáját illeti – amit Mick Schumacherrel oszt meg –, február közepén próbálja ki először az új autót szimulátorban.

    „12 hétvégét fogok teljesíteni az F1-ben. De ha lesz Formula E, akkor az lesz fókuszban” – részletezte a feladatait. „A Forma-1 a fő célom 2023-ra. A múltban sok versenyzőt láttunk visszatérni, például Albont vagy Ocont, de ott voltam én is a 2017-es futamok után. Minden lehetséges. 2022-ben sok szerződés jár le, így ott a remény.”

  • Komoly meglepetésekre számít Frederic Vasseur

    Komoly meglepetésekre számít Frederic Vasseur

    Új éra veszi kezdetét idén a Forma-1-ben, amitől az Alfa Romeo csapatfőnöke Frederic Vasseur igen komoly meglepetéseket vár.

    A Forma-1-ben és általában a technikai sportokban egy ilyen radikális szabályváltozások komolyan felbolygatják az erőviszonyokat, ám a francia csapatvezető szerint egy meglepő csapat kerülhet ki jól ebből.

    „Egyik hétről a másikra a 6. helyről a 17.helyre is visszatudsz esni. A médiának, meg úgy az egész Forma-1-nek jót tett, hogy az első két hely mögött elég gyakran változott a sorrend, egyszer valaki a harmadik, máskor pedig visszaesik az utolsóelőtti helyre, és fordítva.”

    „Minden teljesen megfordulhat, lehetsz te úgy is a Q3-ban, hogy a Ferrarik vagy Astonok a Q1-ben kiesnek. Ez volt a tavalyi világbajnokság legpozitívabb jellemzője. Ez azt is jelenti, hogy idén a nulláról kezdve akár nagyon komoly meglepetések is történhetnek.”

    „Ez persze nem azt vonja maga után, hogy Bahreinben a Mercedesekkel leszünk harcban.” – jegyezte meg.

  • Mario Andretti is kapott szavazatot az olasz államfő választáson

    Mario Andretti is kapott szavazatot az olasz államfő választáson

    Mario Andretti némi meglepetésre szereplője lett az új köztársasági elnökről szóló szavazáson Olaszországban.

    A legtöbbet emlegetett téma Olaszországban ezekben a napokban kétséget kizáróan a köztársasági elnök megválasztása volt. Hét év után Sergio Mattarella mandátuma lejárt, és eljött az idő, hogy új államfőt válasszanak, vagy megerősítsék a jelenlegit. Végül maradt is.

    Az első hét szavazás nem vezetett eredményre, és olyan nevek is felbukkantak, amelyeknek semmi közük a politika és általában az hivatalnokok világához. Néhány parlamenti képviselő élvezte, hogy más területek, így akár a sport szereplőinek a nevét írhatta a lapra. Azok között, akiket felemlítettek, ott van Mario Andretti neve is.

    Pontosan az ötödik szavazáskor valaki Andretti, egykori Forma-1-es versenyző nevét tüntette fel a kártyáján. Ő eredetileg olasz születésű, majd honosított amerikai állampolgár. Világbajnok volt 1978-ban a Lotusszal, és a Ferrarinál valamint az Alfa Romeónál is versenyzett. Összesen 131 nagydíjon indult, 12 győzelmet, 19 dobogót és 18 pole pozíciót szerzett. A Forma-1-en kívül más bajnokságokban is indult, és sikereket ért el.

    A 81 éves Andretti megtudta, hogy az olaszországi köztársasági elnökválasztáson szavazatot kapott, és a hivatalos Twitter-profilján ironikus megjegyzést írt ki:

    „Elfogadom, és szóljatok, ha nyerek.”

    A rajongó is reagáltak a bejegyzésére, és sorra megosztották azt.

    Andrettiről az elmúlt hónapokban azért is beszéltek a Forma-1-ben, mert fia, Michael, – aki az IndyCarban egy csapat tulajdonosa -, meg akarta vásárolni a Sauber csapatot. Volt egy egyeztető tárgyalás, amely nem vezetett eredményre a felek között. Korábban már próbálkozott a Force Indiával (amiből később Racing Point, majd végül Aston Martin lett), majd később a Haasnál is tett egy kört. A tervei újra elhalasztódtak, de a világbajnok fia már közölte, hogy nem adja fel és a jövőben újra megpróbál a száguldó cirkuszba belépni.

  • Bottas szerint bármi lehetséges, az Alfa Romeo ismert állapota ellenére

    Bottas szerint bármi lehetséges, az Alfa Romeo ismert állapota ellenére

    Valtteri Bottas elfogadta, hogy a két lábbal a földön kell maradnia az Alfa Romeóval töltött első szezonjában, de úgy érzi, az F1 új korszaka biztosítja, azt, hogy bármi megtörténhet.

    A finn a bajnoki címvédő Mercedestől váltott a hinwili bázisú alakulathoz, amely a kilencedik helyen végzett a konstruktőri tabellán a tavalyi szezonban.

    Bottas egyetlen győzelmet aratott az Ezüstnyilaknál a legutóbbi idényében, bár gyakran mellékszereplő volt, amikor Lewis Hamilton Max Verstappennel csatázott a pilóták bajnoki címéért. Idén a Forma-1-es sorrend átrendeződhet, mivel az új szabályok bevezetésével megváltozik az autók aerodinamikai felépítése. Ezt szem előtt tartva Bottas a GPFans-nek adott szezon végi interjújában így nyilatkozott:

    „Úgy vélem, ez a szépsége ezeknek az új szabályoknak, a költségvetési sapkának meg mindennek, hogy azt érzem, bármi lehetséges.

    Egyértelműen érzem, hogy az Alfa Romeónak magasabb szinten kellene lennie, mint most, legalábbis abból, amit a gyárban láttam, az embereik motiváltak, meg ilyesmi. Ez a szépsége az új szabályoknak, egyszerűen nem tudhatod mi vár, így elég nehéz ezt elfogadni. Ugyanakkor realista vagyok. Nem hiszem, hogy jövőre következetesen a győzelmekért fogunk harcolni, ahogy volt az a Mercedesnél, de az, hogy folyamatosan a pontok között legyünk a csapatnál töltött első évben, szerintem lehetséges. Annyi változó és olyan sok dolog van, ami végül befolyásolja majd, hogy mi lesz végül.”

  • Bottas búcsúajándéka a Mercedestől a 2017-es versenyautója volt

    Bottas búcsúajándéka a Mercedestől a 2017-es versenyautója volt

    Valtteri Bottas friss interjút adott, amelyben elárulta, milyen figyelmes búcsúajándékot kapott a Mercedes-AMG Petronastól. Arról is beszélt, hogy jobban megérti már, miért vonult vissza Nico Rosberg a sportágtól, és miért nehéz Lewis Hamilton csapattársának lenni.

    A finn pilóta hamarosan megkezdi első szezonját az Alfa Romeónál, és nem is lehetne izgatottabb. Bottas többéves szerződést írt alá a csapattal, és már több Alfa Romeo gépjárművel is büszkélkedett, sőt, az olaszországi Milánóban található múzeumba is ellátogatott. Most azonban az elmúlt szezonjáról is mesélt. Elárulta, hogy most már érti Rosberget, akinek a helyét ő vette át, amikor 2017-ben a Mercedes-AMG Petronasnál kezdett el versenyezni. A finn a Supla podcastjában, beszélt erről, amit az Iltalehti idézett:

    „Emlékszem, hogy Lewis és Nico nagyon keményen harcoltak egymással, és ennek egy kicsit sportpolitikai színezete is lett. Amikor megérkeztem a Mercedeshez, csodálkoztam is, hogy Nico hirtelen miért hagyta abba. Most már azonban tudok vele azonosulni. Megtapasztaltam, hogy ez nem könnyű. Ha úgy érzed, mintha kés lenne a torkodon, akkor az agyad nem mindig működik megfelelően.”

    Bottas az elmúlt szezonban a harmadik helyen végzett a Red Bull-os Max Verstappen és csapattársa, Hamilton mögött, akinek a bajnoki cím elvesztése miatt az istálló, és így Bottas is némi pénzt veszített:

    „Az az egy kör igen, néhány millióba került nekem. Szerencsére nem költöttem el előre azt a pénzt, sőt a Mercedes megtalálta a módját, hogy úgymond visszafizesse nekem ezt valahogy.”

    Elmondta még, hogy búcsúajándékként a Mercedes-AMG Petronas neki adta a 2017-es első F1-es győztes autóját, de hozzátette, hogy egyelőre nincs hova tennie, majd így folytatta:

    „Nem igazán nézem a pénzemet, mert egy bizonyos ponton eljött az a pillanat, amikor már nem kell a bankszámlaegyenlegre néznem.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

  • Vasseur: Továbbra is él a ferraris kapcsolat a pilóták terén

    Vasseur: Továbbra is él a ferraris kapcsolat a pilóták terén

    A Ferrari és az Alfa Romeo együttműködése továbbra is él és virul, ezt állítja a svájci székhelyű csapat főnöke, Frederic Vasseur. Elutasítja azon állításokat, miszerint Antonio Giovinazzi lecserélése az Alpine Akadémiájának a tagjára, Guanyu Zhou-ra 2022-re a Ferrarival való kapcsolatok megromlását jelezné. a francia a motorsport-total.com-nak:

    „Az, hogy más lehetőséget választottunk, nem jelenti azt, hogy a jövőben nem tudunk majd üzletet kötni a Ferrarival.”

    Vasseur elárulta, hogy Zhou szerződtetése izgalmas lehetőségeket nyit meg, hiszen a 22 éves pilóta a Forma-1 első kínai versenyzője. Ugyanakkor a francia ragaszkodik hozzá, hogy az Alfa Romeo a jövőben is lehet egy olyan platformja a Ferrarinak, ahová az akadémiai versenyzőit beprotezsálhatják:

    „A Ferrarinak nem kell minden évben feljebb engednie egy újoncát, és évről évre dolgozunk, ez pedig mindkét fél számára világos.”

    Arról is beszélt a svájci Blicknek, hogy a Mercedeshez érkező Valtteri Bottasnak kulcsszerepe lesz Zhou Forma-1-es beilleszkedésében:

    „Magától értetődik, hogy Valtterinek fognia kell az újonc kezét a szezon elején. Ennek pedig motiválólag kell hatnia az egész csapat és az összes részleg számára.”

    A finn Bottas ugyanakkor azt mondja, nem tekinti magát a csapat első számú emberének:

    Soha nem gondoltam a számok játékára már a Williamsnél sem. Csak csapatban tudsz nagyon jól működni. Tehát teljes mértékben támogatni fogom Zhou-t. Ő pedig az elmúlt két évben megmutatta már, hogy gyors és képes futamokat nyerni.”

  • Az Alfa bízik benne, hogy Zhou vonzóvá teszik őket a szponzorok szemében

    Az Alfa bízik benne, hogy Zhou vonzóvá teszik őket a szponzorok szemében

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur abban reménykedik, hogy Guanyu Zhou érkezésével kapósabbak lesznek a szponzorok szemében.

    Zhou lesz Kína történetének első Forma-1-es versenyzője, így joggal bízhatnak benne, hogy komoly piac nyílik ki számukra. Nyilván várhatóan kínai szponzorok is sorakozhatnak, de emellett európaiak is, hogy azok betörhessenek a kínai piacra.

    „Igaz, hogy végső soron a kereskedelmi oldalon a versenyzők a csapat zászlóshajói” – szögezte le Vasseur a GPFans-nak adott interjújában. „Többet beszélünk Lewis Hamiltonról és Max Verstappenről, mint a Red Bullról és a Mercedesről, de ez normális. Ez mindig így van. Eközben figyelembe kell vennünk ezeket a paramétereket: Nem vagyunk a Mercedes vagy a Red Bull, és elől kell lennünk ismertség szempontjából, illetve tiszta teljesítmény szempontjából is, mindig ez a cél.”

    „Nem csak arról van szó, hogy a két leggyorsabb versenyzőt ültessük be az autóba” – folytatta. „Gondolnunk kell a következő három évre, hogyan fognak fejlődni, hogyan tudnak majd szponzorokat vonzani, hogyan fognak összeilleni. Korábban már beszéltünk erről, hogy még nem értük el a költségplafont, de az a célunk, hogy a következő 12 vagy 24 hónapon belül elérjük. Ez azt jelenti, hogy azon is el kell gondolkodnunk, hogyan vonzzuk a szponzorokat, és ez így elég összetett, de a csapat légköre fontos paraméter.”

  • Bottas pozitív energiákat hoz az Alfához

    Bottas pozitív energiákat hoz az Alfához

    Frederic Vasseur szerint biztos, hogy Valtteri Bottas érkezése pozitív energiákkal jár majd együtt a 2022-es F1-es szezonban.

    A finn versenyző öt Mercedesnél töltött év után igazol át a mezőny második felébe tartozó Alfa Romeóhoz, ahol vezérként számítanak rá. Bottas a mostani csapatfőnökével, Vasseur-rel nem először fog együtt dolgozni, hiszen a kisebb kategóriákból már ismerik egymást.

    A francia szakember a tavalyi szezon végén nyilatkozott arról, a 32 éves pilóta csatlakozása pozitív energiákat hoz-e.

    „Igen” – válaszolta erre a feltett kérdésre. „Nagyon gyakran tartjuk a kapcsolatot, nem csak arról van szó, hogy együtt dolgozunk, az elmúlt 12-14 évben kapcsolatban voltunk. Tudom, hogy ez egy új fejezet a pályafutásában, és új lehetőségként fogja fel azt a tényt, hogy kulcsfontosságú lesz a csapatnál.”

    „Azt hiszem, amikor Lewis csapattársa vagy, kicsit az árnyékába kerülsz, ez teljesen természetes” – folytatta. „Szerintem ez neki is egy fontos lépés volt és meggyőződésem, hogy teljesíteni fog ebben a pozícióban.”

  • Nem tudta az Alfa, mit hoz magára azzal, hogy nem fejlesztett 2021-ben

    Nem tudta az Alfa, mit hoz magára azzal, hogy nem fejlesztett 2021-ben

    Fred Vasseur csapatfőnök elismerte, alábecsülték annak a döntésnek a hatásait, miszerint az Alfa nagyon hamar elengedte a 2021-es autó fejlesztését.

    Korábban a Haas csapatfőnöke beszélt arról, hogy érdemben hozzá se nyúltak az autójukhoz, hogy minden kapacitásukkal 2022-re készülhessenek az amerikai istállónál. Nagyon hasonló dolog történt az Alfa Romeo esetében is Fred Vasseur elmondása szerint. Csak épp a következményekkel nem számoltak Hinwilben.

    „Még 2020-ban meghoztuk ezt a döntést év végén. Elkezdtünk 2022-re készülni” – avat be a csapat mechanizmusaiba Vasseur. „Csak éppen ettől még ott volt 22 verseny, amit le kellett futni ugyanazzal az autóval. Pszichológiailag ezt nagyon nehéz letudni. Amikor jönnek fejlesztések, ott van az a… nem is motiváció, hanem remény, hogy majd jobb lesz. Itt viszont nekünk ez nem volt meg.

    Az Alfa Romeo végül csak a már említett Haast tudta megelőzni, miután a Williams is átugrotta az olasz-svájci istállót. „Pedig a tiszta teljesítmény egyébként nem volt rossz. Azt hiszem, még előre is tudtunk lépni az egy évvel azelőttihez képest. Az időmérők átlagait nézve például gyorsabbak voltunk a Williamsnél. A versenyeken is gyorsabbak voltunk a Williamsnél. Valami tizennégyszer végeztünk előttük. Az időmérőkön viszont nem tudtunk élni két jó lehetőséggel, a Hungaroringen és Spában.

    Vasseur szerint viszont van ezekre magyarázat. „Spában úgy nem szereztünk pontot, hogy egyébként nem voltunk rosszak az időmérőn. A magyarországi történések jóval frusztrálóbbak. A szezon egyik legjobb időmérője után belekeveredtünk a balesetbe az egyes kanyarban.

    Az Alfa Romeo tehát meghozta a döntést, azt viszont Vasseur szerint majd csak az idő dönti el, hogy ez jó döntés volt-e. „Vajon megérte volna-e abba pénzt és munkaórát feccölni, hogy előrelépjünk a kilencedikről a nyolcadik helyre? Vagy inkább koncentráljunk 2022-re? Kockáztattunk, most majd meglátjuk, bejött-e.

  • Az Alfa Romeo megváltoztatja az F1-es csapata nevét és logóját 2022-re

    Az Alfa Romeo megváltoztatja az F1-es csapata nevét és logóját 2022-re

    Változik a 2022-es F1-es szezonra az Alfa Romeo csapat nevének és logójának a benevezett neve és jelzése. A korábban Alfa Romeo Racing ORLEN néven futó alakulat hivatalos nevezési neve az idei évre Alfa Romeo F1 Team ORLEN lesz.

    Az ORLEN egy lengyel olajipari vállalat és olajfinomító, amely a svájciak F1-es csapatának névadó szponzora, Robert Kubica teszt- és tartalékversenyzői szerepvállalásának köszönhetően. A névváltoztatás már megtörtént, ahogyan az új csapatlogó is bevezetésre került.

    Mivel a Forma-1 2022-ben a szabályok tekintetében új korszakba lép, az olasz márka úgy látta jónak, hogy a szezon előtt ebben is megújuljon. A csapat rövid közleményében ez áll:

    „A felfrissített név bevezetése új megközelítést jelent a csapatnak, ahogyan a sportág is egy bátor új korszakába lép az új szabályokkal.

    Ugyanakkor megőrzik a közelmúlthoz való kötődést: ez egy olyan identitás, amely a csapat fő névadó partnerei, az Alfa Romeo és az ORLEN elkötelezettségének erőteljes kinyilvánítását közvetíti, akik hosszú távú kapcsolatban maradnak a csapattal, és továbbra is motiválják az istállót.

    A változás az FIA-hoz benyújtott váz névben is tükröződik: „Racing”-ből, csak simán Alfa Romeo lett.

    A csapat 2022-re új pilótafelállással is büszkélkedhet: Valtteri Bottas a Mercedestől érkezik, az újonc Guanyu Zhou mellé. Az istálló még nem erősítette meg a 2022-es autójuk bemutatásának az időpontját.