Címke: Alfa Romeo

  • Vasseur: Bottas tapasztalata leveszi a terhet Zhou válláról

    Vasseur: Bottas tapasztalata leveszi a terhet Zhou válláról

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur a teljesen új pilótapárosukról beszélt. A francia szerint Zhou számára nagy segítséget jelent Bottas jelenléte, hiszen a finn tapasztalata nagy nyomást vehet le a válláról.

    Az Alfa a visszavonuló Kimi Räikkönen és a Formula E-be távozó Antonio Giovinazzi helyett igazolta le a finn-kínai párost. Előbbi öt Mercedeses év után érkezett, míg utóbbi a Formula 2-ből. Vasseur szerint ez volt a megfelelő pillanat, hogy új pilótákat hozzanak a csapathoz.

    „Számomra egyáltalán nem jelent problémát, hogy új felállással kezdjük az idei szezont” – kezdte nyilatkozatát. „De az nagyon fontos volt, hogy legyen valaki, aki nagy F1-es tapasztalattal rendelkezik, és Valtteri személyében ez megvan. Támogatni fogja Zhou-t. Az együttműködés eddig több mint jó közöttük, és ez fontos Zhou számára.”

    „Nem kell nagy nyomást helyeznünk Zhou vállaira” – tette hozzá. „Az F1 egy hatalmas lépés, nem csak a vezetés terén – ami nem áll messze az F2-től –, hanem hogy mindent tudni kell menedzselni, beleértve a médiát is. Bizakodó vagyok, mert a hozzáállása jó. Pozitív, nyitott, de majd meglátjuk.”

    Az Alfa mindenesetre nem kezdett a leggördülékenyebben a barcelonai teszteken, csak a Haas tett meg náluk kevesebb kört a három nap alatt.

  • Marko elismeri a Red Bull autójának a súlyproblémáit

    Marko elismeri a Red Bull autójának a súlyproblémáit

    A Red Bull autója lehet a legnehezebb a komplett mezőnyben 2022 elején. A radikálisan új technikai szabályok miatt az FIA idén ismét 795-re emelte az autó és pilótája minimális súlyát – ez majdnem 200 kilóval több, mint alig 20 évvel ezelőtt. Az Auto Motor und Sport szerint azonban csak egyetlen csapatnak sikerült olyan 2022-es konstrukcióval előállítania, amelyik ezen a súlyhatáron vagy az alatt van – az Alfa Romeónak. A McLaren autója állítólag szintén közel van ehhez a határhoz. Ami viszont a világbajnok Max Verstappen 2022-es gépét illeti, az állítólag jelenleg az egyik legnehezebb autó az egész rajtrácson. Ezt Dr. Helmut Marko is elismerte:

    „Az egyetlen probléma ami érint minket, az autó súlya. Ugyanakkor ez a probléma mindegyik csapatnál fennáll, egy kivételével. Jó, hogy a minimális súlyt már megnövelték, de még sok munka vár ránk az első versenyig.”

    Marko ugyan nyitva hagyja az ajtót a minimális súly tizenegyedik órában történő újabb emelésére, de úgy tudni, hogy a többi csapat egyelőre ellene szavazott. A 78 éves osztrák szakember ezért így zárt:

    „Először arról volt szó, hogy emelkedik a súly, aztán meggondolták magukat.”

    Úgy tudni, hogy a Red Bull a színfalak mögött hallatja hangját az érveivel, hogy ha ennyi csapat marad a súlyhatár felett, az drága fejlesztési versenyeket eredményezhet.

  • Az Alfa Romeo hatalmas fejlődésre számít év közben

    Az Alfa Romeo hatalmas fejlődésre számít év közben

    Vasárnap az Alfa Romeo is bemutatta idei autóját és festését teljes pompájában – a mezőnyből utolsóként.

    A barcelonai teszteken a svájci csapat igen sok nehézséggel küszködött, náluk csak a Haas töltött kevesebb időt a pályán. Komoly fejlesztéseket is kell tehát majd eszközölniük, mint ahogy gyakorlatilag mindenki másnak is, mert hatalmas lesz a fejlesztési verseny, ezt a csapat technikai igazgatója is kiemelte.

    „A C42 bemutatásakor úgy érezhetjük, mintha egy új szezon kezdődne. Tudjuk azonban, hogy ez a bemutató csak egy mérföldkő egy sokkal hosszabb úton, amelybe az egész hinwili csapatunk rengeteg időt, erőforrást és energiát fektetett” – kezdte nyilatkozatát Jan Monchaux. „Az autó megtervezése és megépítése hatalmas vállalkozás volt, és büszkék lehetünk arra, amit elértünk, de a munkánk még nem ért véget. Mint ahogy minden szabályváltozás utáni évben, a fejlesztési görbe a mostani szezonban is kiemelkedően meredek lesz, és még nagyobb teljesítményt kell kihoznunk a C42-ből, hogy elérjük a magunk elé kitűzött célt.”

    Az Alfa teljesen új párossal vág neki az idei évnek, Valtteri Bottast is a soraikban tudhatják, aki a Mercedestől érkezett hozzájuk. Ő is nagyon várja már a szezonkezdetet.

    „Lenyűgöző az új autónk” – mondta a bemutató után a finn. „Szerintem a festés gyönyörű, az Alfa Romeo Centro Stile nagyszerű munkát végzett. Természetesen ez az első nekem készült autó az Alfa Romeo F1 Team ORLEN-nél, ami különlegessé teszi, és már nagyon várom, hogy Bahreinben rajthoz álljak vele. Az az izgalmas, hogy fogalmunk sincs, hogyan alakul az első futam. A tesztek segítettek megerősíteni az elvárásainkat, hogy hol állunk, milyen előrelépéseket tettünk az autóval, de most már egyre közelebbi az a pillanat, ami igazán számít. Amióta csatlakoztam, annyi motivációt láttam a csapaton belül – mindenki nagyon hajt, igyekszik keményebben dolgozni, mint a többiek, hogy versenyképes legyen. Ez nekem extra lökést ad, amikor a pilótafülkében ülök.”

  • Bezárult a kör – bemutatkozott az Alfa Romeo festése is

    Bezárult a kör – bemutatkozott az Alfa Romeo festése is

    Végül az Alfa Romeo is megmutatta, milyen színekben fog idén pompázni a 2022-es autója.

    Az álcafestéssel előrukkoló alakulat ma megmutatta, hogyan is fog kinézni valójában az új szabályok mentén megalkotott versenyautójuk.

    Tavaly Kimi Räikkönennel és Antonio Giovinazzival szállt harcba a pontokért a svájci csapat. Ám a Jégember úgy döntött, hogy végleg szögre akasztja a sisakot. Helyére a Mercedestől távozó Valtteri Bottast ültették, míg az olasz pilótát Guanyu Zhou váltotta.

    2021-ben a 9. helyen végeztek a konstruktőri listán, összesen ugyanis csak 13 pontot gyűjtöttek.

    Valtteri Bottas:

    Finnre finnt cserélt a gárda, így a Mercedes után a nastolainak itt kell bizonyítania. Tavaly nem igazán találta a ritmust, többször is lemaradt csapattársa mögött, így a csillagosok búcsút intettek neki. A 32 éves pilóta azonban bizakodó, ugyanis titkon azt reméli, hogy valamikor megszerzi majd a bajnoki címet új gárdájával.

    Guanyu Zhou:

    A kínai versenyző újoncként debütál a Forma-1-ben. Tavaly a Formula 2-ben és az ázsiai F3-ban vitézkedett, idén azonba a száguldó cirkuszban kell bizonyítania. Az F3-ban elvitte a bajnoki címet, míg az F2-ben a harmadik helyen végzett az egyéni listán.

    C42:

    A barcelonai tesztek során már bemutatkozott az új versenygép, bár nem eredeti színeiben. A svájci csapat ugyanakkor nem kezdte biztatóan a gyakorlást. Bottas már az első napon órákon át a boxban vesztegelt. A második napon Zhou 71 kört pakolt az autóba, míg a finn továbbra is megbízhatósági problémákkal küzdött.

  • Andretti megerősítette, hogy 2024-től Renault motorral jönnének az F1-be

    Andretti megerősítette, hogy 2024-től Renault motorral jönnének az F1-be

    Amennyiben az Andretti Global felvételt nyer a 2024-es F1-es mezőnybe, az amerikai csapat Renault erőforrást kap, ami a jelek szerint jó hír Toto Wolffnak is. Mario Andretti a múlt héten jelentette be, hogy fia, Michael bejelentkezett az FIA-nál a 2024-es Forma-1-es rajtrácsra. Amíg az FIA mérlegeli ennek az előnyeit és hátrányait, Andretti már több szerződést is megkötött, köztük egy motorszállítóval. Ez pedig a Renault lesz.

    Ugyan az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi nemrég kijelentette, hogy a Renault számára most nem lenne megfelelő az idő egy második csapat ellátására, azt mondta, hogy a vállalat nyitott arra, hogy ezt a későbbiekben megtegye. Úgy tűnik, hogy ez 2024-re körvönalazódhat, és ez a második csapat az Andretti Global lesz. Mario Andretti a David Landnek adott interjúban így beszélt erről:

    „Most már hivatalos megállapodásunk van egy motorszállítóval, és mivel ez kikerült, ezt most már ki is mondhatom: a Renault lesz az.”

    Ez feltehetően jó hír a Mercedes motorsportfőnökének, Toto Wolffnak, Andretti ugyanis elárulta, hogy az osztráknak voltak aggályai a csapat Ferrarival való összeállásával kapcsolatban. Ha ez így történne meg, a Ferrarinak három ügyfele lenne – Andretti, Haas és Alfa Romeo -, ami megegyezne a Mercedes ügyféltriójával, ezek a McLaren, a Williams és az Aston Martin. Így nem lenne többé adott esetben az a plusz Mercedes-motoros szavazat. Andretti ennyit árult el erről:

    „Sok spekuláció volt, akár Toto Wolff részéről is, mert ő is aggódott, hogy esetleg a Ferrari lesz a befutó.”

    Nem csak a motorbeszállító az egyetlen dolog, amiről az Andretti Global döntött, a csapat az angliai bázisának telephelyét is megtalálta, ezért így folytatta az interjút:

    „Mi nem csak az új fiúk vagyunk a városban. Ismerjük az előfeltételeket, de van itt egy időtényező is. Ha egyszer azt mondtuk, hogy gyerünk, akkor mennünk kell. Szóval rengeteg munkát végeztünk. Tudjuk, hogy hol lesz az ingatlan, hol épül az épület. az Egyesült Királyságban. Tudjuk, hogy vannak olyanok, kiemelkedő személyek, akik már végeztek ilyen típusú munkát, ami az indításokat illeti. Rengeteg dologra gondoltunk.”

    Végül 1978 világbajnoka hozzátette:

    „Sok lépést kell megtenni, és ezt megértem, ez egy hatalmas vállalás. Ugyanakkor készen állunk rá. Hihetetlen partnerek állnak mellettünk, Michael is, és én végig ott leszünk. Jómagam már 67 éve vagyok ebben a szakmában, így tudjuk, mi folyik az Atlanti-óceán mindkét partján. És ez egy kiváló vállalkozás, egy csodálatos vállalás Michael részéről. Ez azt mutatja, hogy nagyon-nagyon elhivatott a sportágban. Ez az ő dolga most. Csak az autóversenyzésnek élünk, együtt lélegzünk vele, és ő most van abban a korban, hogy meg kell lépnie a kvantumugrást, ha úgy tetszik, hogy legalább 20-25 évet, jó 25 évet tudjon adni üzletileg. Tehát ennyi, szóval mi mindannyian benne vagyunk, és készen állunk az indulásra.”

  • Andretti elismerte, hogy számtalanszor próbálta már megvenni a Haast

    Andretti elismerte, hogy számtalanszor próbálta már megvenni a Haast

    Michael Andretti azt állítja, hogy nem kímélte az erőfeszítéseit, hogy megpróbálja meggyőzni Gene Haas csapattulajdonost, hogy adja el neki F1-es alakulatát, és kitart amellett, hogy az elmúlt két évben „milliószor” kereste meg őt ezzel. Miután tavaly elszalasztotta az Alfa Romeo F1-es csapatát működtető Sauber Motorsport többségi részesedésének megszerzéséről szóló üzletet, Andretti nemrég felfedte célját, hogy saját F1-es csapatát, az Andretti Global-t hozza létre, amely 2024-től a Forma-1-es világbajnokságban versenyezne.

    A burjánzó IndyCar-csapattulajdonos, aki több más motorsportban, például a Formula E-ben is érdekelt, elmondta, hogy az Andretti Global tervei jó úton haladnak. Már be is nyújtották a pályázatot az FIA-nak megfontolásra, miközben a kötelező 200 millió dolláros nevezési díjjal, amelyet akkor kellene befizetnie, ha az irányító testület elfogadja Andretti ajánlatát, már elszámoltak.

    Bár a saját csapata létrehozásának tervét tovább erőlteti, Michael Andretti az Associated Pressnek adott interjújában elárulta, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a Haast, hiszen „milliószor” kereste meg a névadó csapattulajdonost, de soha nem sikerült meggyőznie Gene Haast, hogy egyezzen bele egy üzletbe:

    „Nem akarja eladni. Amennyiben mégis el akarná, mondjátok meg neki, hogy hívjon fel. Ez megkönnyítené a helyzetünket. Az utolsó beszélgetésem vele talán október vagy november környékén volt. Azt mondta, hogy nem érdekli, hogy hátul vannak, azt mondja, neki így is megfelel.”

    Miután 2016-ban biztatóan kezdte Forma-1-es pályafutását, és az F1-es konstruktőri bajnokságban az ötödik helyet szerezte meg, a Haas azóta lejtmenetben van. Az amerikai kiscsapat jövője a sportágban gyakran találgatás tárgya. A csapat azonban a középszerű eredmények ellenére továbbra is hozza a számokat az F1-ben. A The Race-nek így fejezte be Andretti, már St. Petersburgban, az IndyCar szezonnyitóján:

    „Kimondom: ha ő, Gene Haas azt akarja, hogy felhívjuk, akkor felhívjuk. Bár megvan neki a számom is. Ő egy mókás fickó, akit nehéz kiismerni. Lehet, hogy belebetegedne, nem tudom.”

  • Ez lesz Bottas titkos célja az Alfa Romeónál

    Ez lesz Bottas titkos célja az Alfa Romeónál

    Valtteri Bottas még mindig nagyon szeretne világbajnoki címet nyerni a Forma-1-ben, azonban most, hogy a Mercedestől az Alfa Romeóhoz szerződött, jelentősen lecsökkentek az esélyei. A finn azonban nem tett le arról, hogy a svájci kiscsapat pilótájaként is szeretne majd a dobogón ünnepelni.

    Bottas a tegnapi nap folyamán először vezethette Forma-1-es versenypályán az álcafestéssel rendelkező C42-t, amivel folytatta az új csapatába való beilleszkedését. Mivel a Mercedes George Russell mellett tette le a voksát, Lewis Hamiltonnak pedig már érvényes szerződése volt 2023-ig, így Bottasnak mennie kellett és végül Fred Vasseuréknél talált magának menedéket.

    A 2022-es szabályváltozások ugyan lehetőséget biztosítanak a svájci kiscsapat számára, hogy előrébb kerüljenek a Forma-1 erősorrendjében, addig Bottas igyekszik realistán látni a dolgokat és emiatt már szinte le is tett arról, hogy egyszer világbajnok legyen. A finn emiatt új célokat tűzött ki a saját maga számára.

    „Még mindig nem adtam fel azt a célomat, hogy egy napon világbajnoki címet szerezzek a Forma-1-ben” – jelentette ki Bottas a Motorsport.com kamerái előtt. „Azonban most csupán annyiban reménykedem, hogy csapatként képesek leszünk egy jó nagy lépést tenni előre. Már a rendszerinti pontszerzések is nagyon jók lennének, de szerintem az sem lehetetlen, hogy összeszedjünk egy dobogós helyezést.”

    A hinwili kiscsapat legutoljára 2012-ben jutott fel a dobogóra Kamui Kobayashi révén, aki a hazai versenyén, Japánban ért célba a harmadik helyen. Azonban, ha az Alfa Romeo új autója jól sikerült, akkor bőven meglesz az esélyük arra, hogy véget vessenek az előbb említett rossz sorozatnak.

    „Érdekes lesz az új szezon, már csak az új szabályok miatt is” – folytatta a finn, akinek a Formula 2-ből érkező Guanyu Zhou lesz a csapattársa. „Az autók között nincsen sok különbség, szóval szerintem sokkal kisebbek lesznek a különbségek az eddigi évekhez ellentétben.”

    „Más versenyzők fognak állni majd a dobogón és a pontszerzők kiléte is változni fog. Nagyon várom már az idei szezont, ugyanis az új szabályok új lehetőségeket biztosítanak majd a számunkra minden szempontból.”

  • Russell végzett az élen, többen megálltak a pályán

    Russell végzett az élen, többen megálltak a pályán

    George Russell bizonyult a leggyorsabbnak a barcelonai teszt harmadik napjának délelőttjén.

    Miközben a figyelem nagy része Oroszországra és Ukrajnára irányul, a Forma-1 megkezdte a spanyol tesztforduló utolsó napját. A Haas istálló még este eltávolította a felületeiről az Uralkali feliratot, míg Nikita Mazepin a délelőtti programjára készült.

    A csapatok megkezdték a munkát, ám Fernando Alonso egy órával később előcsalogatta a piros zászlót. A 13-as kanyarnál állt meg a spanyol autója. Az Alpine később elárulta, hogy a hidraulikával akadtak gondjaik. A kisebb probléma viszont némi tüzet is okozott a konstrukció hátsó részén. A csapat elkezdett dolgozni a probléma kijavításán, ám ez több időt vesz igénybe, mint gondolták. Így az Alpine legközelebb Bahreinben fog újra pályára lépni.

    Eközben Mazepin napja sem indult könnyen. Autójában szivárgást vélt felfedezni a Haas, így nem tudta teljesíteni az előre megtervezett programot.

    A Ferrari egy új padlólemezzel kísérletezett, míg Max Verstappen az élre ugrott. A Williamsnél is probléma ütötte fel a fejét, Alex Albon csak 21 kört tudott teljesíteni a délelőtt folyamán, míg Nicholas Latifi neve mellett 5 kör szerepel.

    Russell és a holland világbajnok mindeközben egymástól vette el a leggyorsabb kört, majd Pierre Gasly a középső szektorban megállt. Ismét előkerült a piros zászló. A francia versenyző az 5-ös kanyart vette szélesen, és jócskán adott az autójának is. Az újraindítás után azonban Guanyu Zhou is előhívta a piros zászlót. Miután autóját összerakták is kihajtott a boxból, ismét elő kellett venni a „népszerű” színt.

    Sebastian Vettel jó köridőket produkált az Aston Martinnal, ám végül ő is megállt a pályán.

    A legtöbb kört a Mercedes fiatal britje autózta (66), míg a ezen a listán is követte őt Verstappen (59).

    Az ebédszünet után már az Alpine nélkül folytatódik tovább a móka.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Gumikeverék Teljesített kör
    1 George Russell Mercedes 1:19.233 C5 66
    2 Max Verstappen Red Bull 1:19.756 C3 59
    3 Sebastian Vettel Aston Martin 1:19.824 C4 48
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:19.831 C3 44
    5 Nicholas Latifi Williams 1:20.699 C4 5
    6 Lando Norris McLaren 1:20.827 C3 52
    7 Fernando Alonso Alpine 1:21.242 C3 12
    8 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:21.939 C3 41
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:22.469 C2 40
    10 Alexander Albon Williams 1:22.652 C2 21
    11 Nikita Mazepin Haas 1:26.229 C3 9

     

  • Kubica: Sok időbe telik, mire újra vezetni fogok

    Kubica: Sok időbe telik, mire újra vezetni fogok

    Robert Kubica szerda délelőtt újra egy Alfa Romeo volánja mögött ült. Az új C42-es versenyautót vezette az F1-es teszt első napján Barcelonában – de úgy tűnik, hogy egy ideig ez lesz az utolsó bevetése. A lengyel pilóta azzal számol, hogy „hosszú időbe” telik, amíg újra Forma-1-es autót vezethet. A barcelonai teszten – önhibáján kívül – csalódást okozott az Alfa Romeo volánja mögött.

    Az istálló tartalékosa, aki F1-es pályafutása során 99 versenyen indult, a szerdai négyórás délelőtti edzésen mindössze kilenc kört tett meg. Egyet sem teljes sebességgel, az autóval kapcsolatos problémák miatt. Az Alfa Romeo 32 körös nap végi eredménye a legalacsonyabb volt, még a Haasnál is kevesebb, amely végig szintén saját problémákkal küszködött. Kubicának így ez egy szomorú visszatérést jelentett a pilótafülkébe. A BMW Sauber, a Renault és a Williams egykori versenyzője nem tudja pontosan, mikor kap legközelebb lehetőséget arra, hogy Forma-1-es autót vezessen. Ahogy mondta, a padlólemezzel voltak gondok:

    „Csak két komolyabb köröm volt, és nem is megfelelő tempóban. Kaptam egy kis ízelítőt, és többet akartam, de ilyen a versenyzés. Akartam ezt az érzést, mivel már nem fogok az autóban ülni. Megint volt egy újabb gondunk, így nem tudtam rendesen vezetni. Azt hiszem, hosszú idő lesz, mire újra lehetőségem lesz vezetni. Kár, de ez van.”

    A frusztráló nap ellenére, amely során az Alfa Romeo veszített a riválisokkal szemben, Kubica szerint a csapat megértette a problémáikat, és tudja, hogyan kell azokat orvosolni. Még rengeteg idő van arra, hogy a szezonnyitó bahreini verseny előtt mindent helyrehozzanak, hiszen a Forma-1 péntekig Barcelonában folytatja a tesztelést, mielőtt a jövő hónapban a Közel-Keletre költözik egy újabb háromnapos tesztre:

    „Általában, ha nem teszel meg sok kört, az azt jelenti, hogy vannak gondjaid. A srácok remek munkát végeztek, hogy megoldjanak egy problémát, de néhány kör után felfedeztünk egy másikat, amiről azt hittük, hogy megoldódott, de nem. Ezért nagy kár. Érzésre nem volt túl rossz, miután megoldottuk az egyik gondot. Erre ráment a délelőttünk. De amint az egyik problémát megoldottuk, megjelent egy másik, és sajnos elvesztettünk egy fél napot. Úgy vélem, hogy az autó mostantól már simán fog futni. Reméljük, hogy tudunk nyerni újra egy kis teret, és tudunk néhány rendes kört megtenni, hogy felfedezzük az új gyermekünket.”

  • Megkezdődött az F1-es tesztidőszak: Mutatjuk ki ül ma autóba

    Megkezdődött az F1-es tesztidőszak: Mutatjuk ki ül ma autóba

    Ma már Barcelonában hivatalosan elkezdődik az F1-es tesztidőszak, ugyanis a csapatok megkezdhetik a gyakorlást az új szezonra.

    Ugyan a hivatalos szezon előtti teszt csak Bahreinben lesz, ám az istállók az új szabályok miatt kaptak még három napot arra, hogy feltérképezzék új konstrukciójukat. A megváltozott szabályok és koncepciók mentén mindenki kíváncsian várja ki mivel rukkol elő, vagy épp kinek mivel lesz gondja.

    Az barcelonai három napon nem lesz élő közvetítés ugyan, ám összefoglalók és beszámolók készülnek az eseményről. Ugyanakkor aki élőben tekintené meg a három napos gyakorlást, az inkább a bahreini eseményre ütemezze idejét, ugyanis a spanyol fordulóra nem engedik be a rajongókat.

    Ma tehát 9 órától veszi kezdetét a teszt, amit 13:00-kor megszakítanak (ebédszünet). 14:00-tól 18:00-ig folytatódik tovább a „délutáni műszak”.

    Tesztbeosztás – Barcelona, első nap: