Címke: Alfa Romeo

  • Az Alfa Romeo megtartaná Zhou-t 2023-ra

    Az Alfa Romeo megtartaná Zhou-t 2023-ra

    Guanyu Zhou az Alfa Romeo színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, és egyáltalán nem rosszul, sokszor rajta kívül álló okok miatt nem sikerült elérnie egy jó eredményt.

    Korábban úgy tűnt, Theo Pourchaire lesz Valtteri Bottas következő csapattársa, aki az Alfa juniorja, és még mindig csak 18 esztendős. Ugyanakkor az Auto Motor und Sport illetve a Blick egybehangzó értesülései szerint Zhou már eleget tett ahhoz, hogy meggyőzze a csapatfőnök Frederic Vasseurt a maradásáról.

    „Általában az újoncok esetében mindig számítani kell egy-két balesetre, de Zhou gyakorlatilag nem hibázik. A tapasztalat azt mondja, hogy egyszer jönni fog egy csattanás, de ez is része a tanulási folyamatnak” – nyilatkozta kínai versenyzőjéről Beat Zehnder, a Sauber csapat menedzsere, majd utalt rá, hogy nem fogják egy év után elengedni. „Egyértelműen ő az egyik legjobb újonc, aki valaha is nálunk vezetett.”

  • Bottas és Hamilton került az élre az eső áztatta első szabadedzésen

    Bottas és Hamilton került az élre az eső áztatta első szabadedzésen

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    Az angol időjárás nem hazudtolta meg magát, ugyanis csapadákkal várta a száguldó cirkuszt. A Mercedes versenyzői hajtottak ki először a pályára, hogy elvégezzék installációk körüket és megörvendeztessék a haza szurkolókat.

    Az eső mindeközben jobban rákezdett, így a mezőny többsége inkább a boxban maradt. Carlos Sainz és Charles Leclerc is megnézte magának a pályát.

    A monacói versenyző maradt kint legtovább a nedves aszfaltcsíkon, hozzá Sergio Pérez, Fernando Alonso, Esteban Ocon és Alex Albon zárkózott fel. Kis idő elteltével Yuki Tsunoda is csatlakozott a többiekhez.

    Daniel Ricciardo, Lance Stroll és Sebastian Vettel is kimerészkedett, a többiek addig nyugodtan üldögéltek a boxukban. Mért kört csak Leclerc, Sainz, Magnussen, Stroll, Tsunoda és Vettel teljesített.

    Fél óra elteltével Carlos Sainz állt az élen, Valtteri Bottas és Charles Leclerc előtt. Mögöttük még Mick Schumachernek Guanyu Zhounak, Kevin Magnussennek, Lance Strollnak, Yuki Tsunodának és Sebastian Vettelnek volt mért ideje.

    Az utolsó 10 percben Lewis Hamilton hajtott ki egyedül a pályára, hogy megörvendeztesse a közönséget. Az utolsó percekben már előkerültek a száraz pályás gumik, így egyre többen merészkedtek ki az aszfaltcsíkra.

    Lando Norris révén megmutatták a pedálkamerát is, míg végül az edzésnek a piros zászló vetett véget, ugyanis Lance Stroll ásta el az autóját a sóderágyban.

    Végül Valtteri Bottas bizonyult a „leggyorsabbnak” Lewis Hamilton a második legjobb időt autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lesz. Az első 10-be még Charles Leclerc, Mick Schumacher, Guanyu Zhou, Kevin Magnussen, Lance Stroll, Yuki Tsunoda és Sebastian Vettel fért be. A többiek nem teljesítettek mért kört.

    1 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:42.249 9
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.781 + 0.532 10
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:42.967 + 0.718 8
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:43.801 + 1.552 7
    5 Mick Schumacher Haas 1:43.895 + 1.646 3
    6 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:46.171 + 3.922 4
    7 Kevin Magnussen Haas 1:48.161 + 5.912 3
    8 Lance Stroll Aston Martin 1:51.243 + 8.994 5
    9 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:51.373 + 9.124 5
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:59.168 + 16.919 5
    11 George Russell Mercedes 2
    12 Sergio Pérez Red Bull 3
    13 Esteban Ocon Alpine 2
    14 Fernando Alonso Alpine 1
    15 Alexander Albon Williams 1
    16 Daniel Ricciardo McLaren 4
    17 Pierre Gasly AlphaTauri 3
    18 Lando Norris McLaren 4
    19 Nicholas Latifi Williams 1
    20 Max Verstappen Red Bull 3
  • Villeneuve: Bottas soha, de soha nem kaphat ki Zhou-tól

    Villeneuve: Bottas soha, de soha nem kaphat ki Zhou-tól

    Jacques Villeneuve úgy véli, hogy Valtteri Bottasnak az Alfa Romeónál az idén veretlenül kellene menetelnie Guanyu Zhou ellen, tekintettel a futamgyőzelmi tapasztalatára és gyorsaságára.

    Bottas kényelmesen vezet Zhou előtt a világbajnoki tabellán, miután remekül kezdte a szezont. Zhou pedig a múlt hétvégi Kanadai Nagydíj előtt a bahreini tizedik helyezés volt az egyetlen pontszerzése az évben.

    Zhou-t megbízhatósági gondok hátráltatták a fejlődésében, többek között négy versenyen háromszor is kiesett. Bakuban és Montrealban az időmérőn azonban megelőzte Bottas-t, és a futamokon is előrébb járt. Tehát úgy tűnik, kezdi megtalálni a helyét a Forma-1-ben. Ám amellett, hogy a 23 éves versenyző megmutatta a saját tempóját, az 1997-es világbajnok szerint ez rossz fényt vet egy Bottas-szintű pilótára is. Villeneuve az F1 Nation podcastnak beszélt erről:

    „Ő egy nagyon kedves fickó. Egy szélvész. Szupergyors. Egy-egy versenyen már megverte Lewis Hamiltont, de egy szezonban még nem. Pont ez a különbség egy olyan bajnoktól, mint Lewis, aki annyi futamot nyert, aki mindenféle pályán és mindenféle körülmények között győzött, és egy olyan valakitől, mint Valtteri, aki időnként szupergyors tud lenni, de nem egy szezonon át. Ő ezt minden évben bebizonyította.”

    Ezután Villeneuve-nek felvetették, hogy egy olyan pályán, mint a montreali, ahol a falak igen közel vannak, Bottasnak nem sok lehetősége volt arra, hogy felpörgesse a tempót az Alfa Romeójával. Mint az ismert, autóval kapcsolatos problémák korlátozták a szabadedzéseken:

    „Tény, de Zhou még sosem járt ezen a pályán, és ő sem tudott sok kilométert megtenni. Tehát nem, Bottas idén soha, de soha nem kaphat ki Zhou-tól. Egyszerűen nem történhet meg. Nem egy olyan versenyző az ő tapasztalatával, aki már annyi versenyt nyert. Ez nem történhetne meg, főleg egy olyan pályán, amin Zhou még nem volt. Nem tudom, hogy ez azért van-e így, mert hozzászokott, hogy nem veri el Lewist, és ez egy kicsit visszavetette, pedig könnyű volt neki az év eleje. Jól nézett ki először, az élmezőnnyel futott, elpusztította Zhou-t, majd hirtelen Zhou megmutatta, hogy gyors, és most nem azt a legjobb Valtterit látjuk, akit láthatnánk, vagy akit látnunk kellene. Simán Zhou előtt kellene lennie.”

  • Zhou elmondta, miért Alonso volt a kedvence

    Zhou elmondta, miért Alonso volt a kedvence

    Az Alfa Romeo versenyzője, Guanyu Zhou gyerekkori kedvence Fernando Alonso, így most mindenképp furcsa számára, hogy a spanyollal egy mezőnyben versenyezhet.

    A kínai versenyző idén debütált a Forma-1-ben, a középmezőnyben pedig rögtön Alonso egyik riválisa lett. Zhou ráadásul egy ideig még a 40 esztendős veterán mondhatni csapattársa is volt, az Alpine akadémia tagjaként.

    „Régóta ismerem Alonsót és Ricciardót, mert alapvetően ugyanabban a csapatban voltunk a múltban, ugye én az akadémia versenyzője voltam” – válaszolta Zhou arra a kérdésre az F1 podcastjében, hogy hogyan fogadták a mezőnyben. „De vannak olyanok is, mint Sebastian vagy Lewis, akikkel még soha nem beszéltem a múltban. Mindenki nagyon szívélyes és barátságos volt. Különösen Bahreinben, ahol mindenki először láthatja egymást, és beszélgethet az összes versenyzővel. Jó, hogy ezek az emberek még mindig itt vannak, mert nem számítottam arra, hogy néhány nagyon tapasztalt versenyzővel fogok versenyezni. Emlékszem, az első versenyen, amit láttam, ott voltak, és még mindig itt versenyeznek! Ez egy különleges érzés, és nagyon élvezem a közös csatát a pályán.”

    Zhou-ról olyan fotók keringenek, melyen a nézőtéren áll kisgyerekként egy Alonsós zászlóval, így nyilván megkérdezték tőle, hogy lett a spanyol rajongója: „Először még semmit sem tudtam a motorsportról. Csak úgy általában véve rajongóként voltam kint. Láttam a versenyét, és úgy gondoltam, hogy nagyon jó versenyző volt. Az volt az álmom, hogy egy nap én is Forma-1-es versenyző lehetek. A második Kínai Nagydíjkor [2005-ben – a szerk.], már jobban értettem a motorsportot, és én tartottam a zászlaját. Mindenki látta azt a képet a közösségi oldalakon.”

    Furcsa érzés, hogy őszinte legyek” – folytatta a kínai azzal, milyen a hősével versenyezni. „Mert amikor először találkoztam vele, együtt teszteltünk, privát tesztnapokon az Alpine-nál. A következő évben, amikor visszatért az F1-be, vezethettem az autóját Ausztriában az első szabadedzésen. Az egy nagyon különleges pillanat volt, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer megtörténik. Most ellene versenyezhetek ugyanabban a mezőnyben, az Alpine pedig az egyik fő riválisunk ebben a nagyon szoros középmezőnybeli csatában. Az első, bahreini futamon nagyon különleges volt hallani [a nevét a rádióban]. A verseny végéig harcoltunk az utolsó pontért, szóval különleges pillanat volt. Hallva ezeket a legendás neveket, mint Hamilton, Verstappen, Alonso, most pedig már csak egy-egy versenyzők a többiek közül. Akkoriban nagyon különleges érzés volt látni őket, ahogy elmentek mellettem, nehéz leírni azt az érzést, ami benne van az emberben.”

    Zhou első szezonjában eddig egészen helytáll, a problémája inkább az, hogy az autója igen gyakran elromlik, de legutóbb, Kanadában ismét összejött neki a pontszerzés.

  • Komoly dicséretet kapott Zhou a főnökétől

    Komoly dicséretet kapott Zhou a főnökétől

    Rendkívül boldog és elégedett volt a Kanadai Nagydíj után az Alfa Romeo csapatfőnöke Frederic Vasseur. Idén másodszor végzett pontszerző helyen mindkét autójuk, miközben az újonc eddigi legjobb eredményét érte el.

    Az erős pontszerzésnek köszönhetően konstruktőriben nagyon megközelítették a közvetlen riválisukat az Alpine-t. Bottas idei kiegyensúlyozottsága nagyon sokat dob az olasz-svájci gárda idei szereplésén, de Guanyu Zhou fejlődése is már szemmel látható. Kanadában először szerepelt a Q3-ban, a futamon pedig a nyolcadik helyen ért célba. Így érthetően több, mint elégedettek voltak vele.

    „Ez egy remek hétvége és egy kiváló verseny volt, ezért több, mint elégedett vagyok a csapattal, és több mint elégedett vagyok külön Zhou-val is, mivel fantasztikus futamot teljesített. A szezon elejétől kezdve lépésről-lépésre javult. Először azt a célt tűztük ki elé, hogy jusson be a Q2-be, amit elsőre meg is csinált. A futamokon pedig mindig nagyon erős volt, párszor már tudott is pontot szerezni.” kezdte a francia Vasseur.

    „Volt egy kis megbízhatósági probléma nála, de összességében több, mint elégedett vagyok vele, mert mindig pozitív, csapatorientált, a munkájára koncentrál és a csapatért hajt, ez egy nagyszerű eredmény volt a számára.– tette hozzá.

  • Nehéz helyzetbe kerülhet a Red Bull a Honda miatt?

    Nehéz helyzetbe kerülhet a Red Bull a Honda miatt?

    Német lapértesülések szerint a Honda vissza akar lépni a Forma-1-be.

    2021 végén hivatalosan kihátráltak a sportágból a japánok, bár az erőforrásokat továbbra is ők biztosítják a Red Bullnak és az AlphaTaurinak. Azonban az új motorszabályok megjelenésével visszatapsolnák magukat a száguldó cirkuszba.

    Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport neves szakírója vetette fel, hogy pár évben belül komoly dilemmába ütközhet az osztrák csapat. Milton Keynes-ben már készül a Red Bull Powertrains részlege, és több szakembert is elcsábítottak már a konkurenciától.

    Ugyanakkor az istálló tárgyalásokat folytat a Porsche-val is. 2026-ban új korszak indul az F1-es motorok terén. Mivel mindenkinek új hajtásláncokat kell megálmodnia, a koncepció vonzó lett más autógyártók számára is.

    A Volkswagen-csoport már egy ideje tervezi a belépését a Forma-1-be. A legújabb pletykák szerint az Audi az Alfa Romeóval paktálna le, míg a Porsche a Red Bullt szeretné az oldalán tudni. Ám a Honda felbukkanása felboríthatja a terveket.

    Mivel bajnoki címet nyertek a japánokkal, a „hűség” hozzájuk köti a Bikákat. Ám a Honda még megfontolhatja szándékait. Mindaddig ha a Red Bull köt egy előszerződést a Porsche-val, akkor fájdalommentesen szakadhatnak el a Hondától.

    Az AMuS szerint így a japánok az AlphaTauri motorpartnerei lehetnének kizárólag.

     

  • Az F1 dobná Spa-Francorchamps legendás futamát

    Az F1 dobná Spa-Francorchamps legendás futamát

    A legendás Forma-1-es pálya, Spa-Francorchamps a jelek szerint kimaradhat a 2023-as versenynaptárból. A csapatfőnökök a múlt hétvégén Montrealban hallhatták az F1 vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak azon hírét, miszerint a versenynaptár ismét bővülhet – jövőre rekordszámú, 24 futamra. Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur így vélekedik erről:

    „Nagy különbség nincs 24, 23 vagy 22 között.”

    A 24 futamból azonban 16-ot Európán kívüli futamnak szánnak, mivel a Forma-1 új piacokat kutat fel az Egyesült Államokban, de Afrikában is. A híres Belga Nagydíj helyszíne, Spa azonban kimaradhat, mivel a szervezők még nem állapodtak meg új szerződésről a Forma-1-gyel, annak ellenére, hogy a legendás Eau Rouge szakaszon jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Az AlphaTauri csapatfőnökének, Franz Tostnak azonban nincs ideje az érzelmekre:

    „Ez rém egyszerű, ha nincs pénz, nincs játék. Amennyiben van pénzük, akkor odamegyünk. Ha nincs belőle pénzünk, nem megyünk oda.”

    Az Algemeen Dagblad napilap szerint a 2023-as versenynaptár első közzétett tervezete csak a nyár végére várható. Jo Bossuyt rovatvezető hozzátette:

    „Ezen tervek lassan tisztázódnak, és nem néznek ki jól Spa-Francorchamps számára.”

    Bossuyt szerint Spa elkaszálása még világosabbnak tűnt az F1-es csapatfőnökök szombat délutáni montreali találkozója után, amelyen a 2023-as versenynaptárról tárgyaltak. Így folytatta a tudósító:

    „Már csak 8 hely van a naptárban az európai pályáknak, hiszen Silverstone, Budapest, Spanyolország, Imola, Zandvoort és Monza mind szerződéssel rendelkeznek 2023-ra. Monacóval még tartanak a tárgyalások, Ausztriával pedig minden bizonnyal nem lesz gond, mivel a pálya tulajdonosa a Red Bull. Ez azt jelenti, hogy a nyolc európai időpont már fixen betelt.”

  • Zhou: Ez így nem mehet tovább…

    Zhou: Ez így nem mehet tovább…

    Ugyan Guanyu Zhou az újonc szezonját teljesíti a Forma-1-ben, de az Alfa Romeo technikai hibái miatt már három kiesés szerepel a neve mellett. A kínai pilóta emiatt pedig nagyon nem elégedett és a frusztráltságának az egyik mostani interjújában is hangot adott.

    Zhou Forma-1-es karrierje rendkívül jól indult, ugyanis már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon képes volt a pontszerző 10. helyen célba érni. Azonban azóta nem megy jól a szekere, mert azóta nem tudott pontot szerezni és már három alkalommal is idő előtt kellett kiszállnia az Alfa Romeójából a vasárnapi versenyek során.

    Mindhárom nullázása technikai hibákra vezethetők vissza és a legutóbbi alkalommal Bakuban már nála is betelt a pohár. Zhou nem hitte el, hogy „már megint” emiatt kell kiesnie és hozzátette, hogy „a hinwili kiscsapat nem folytathatja tovább ezt a rossz trendet”.

    „Nem akartam elhinni, amikor meghallottam, hogy már megint valami baj van az autóval,” – nyilatkozta az Alfa Romeo kínai pilótája, aki egyelőre nem aggódik a jövője miatt. „Annyiszor megtörtént már velünk ez idén és ez így nem mehet tovább.”

    „Csapatként kell megoldanunk a problémákat, mert nagyon fontos, hogy célba érhessek a jövőben azokon a versenyeken, ahol vannak az esélyeim a pontszerzésekre.”

    Guanyu Zhou, Alfa Romeo
    Zhou egy jobb folytatásban reménykedik Fotó: Xavi Bonilla / DPPI / Alfa Romeo Racing

    Eleinte mindenki azt gondolta, hogy a kínai pilóta a C42-ben dolgozó Ferrari erőforrás hibája miatt esett ki, de az olasz istálló cáfolta ezt, mondván nem az ő lelkükön szárad Zhou kiesése.

    Ugyan Bakuból nem tudott pontokkal távozni az idei Forma-1-es szezon egyetlen újonca, a tempója viszont rendkívül pozitív volt. Az időmérőn nagy különbséggel végzett rutinos csapattársa, Valtteri Bottas előtt és a versenyen is közel volt a pontszerző helyekhez. Amikor a probléma fellépett, Sebastian Vettel mögött haladt, aki végül a 6. helyen szelte át a kockás zászlót.

    A kínai végül azt is elmondta, hogy „a kiesései ellenére úgy érzi, hogy képes volt fejlődni az elmúlt pár verseny folyamán.”

  • Nemzetközi sajtó: A Ferrari lassan kivérezteti saját magát

    Nemzetközi sajtó: A Ferrari lassan kivérezteti saját magát

    A nemzetközi sajtóorgánumok elsősorban a Red Bull sikeréről és a Ferrari kudarcairól írtak a tegnapi futam kapcsán.

    Azerbajdzsánban Charles Leclerc indulhatott az élről, ám a rajt után rögtön megelőzte őt Sergio Pérez. A monacói pilótát ezután Max Verstappen vette üldözőbe, ám a Scuderia versenyzőjének pech sorozata ismét beindult.

    Miután Carlos Sainz technikai hiba miatt kiesett, a vörösök fejében megszólalt a vészvillogó. Pár körrel később ugyanis motorhiba lépett fel a 16-os rajtszámú autóban. A Red Bull így kettősgyőzelmet aratott, és tovább növelte előnyét a bajnokságban, míg a Ferrari ismét nullázott.

    A neves lapok így értékelték a látottakat a verseny után:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Micsoda csapás a Ferrarinak. Fájdalmas volt nézni Charles Leclerc kiesését. Ha így folytatják a vörösök, lassan meglengethetik a fehér zászlót, és feladhatják a harcot. Zsinórban negyedszer buktak el az első rajtkockából indulva, míg a Red Bull a nehézkes kezdés után egyre nagyobb előnyre tesz szert.”

    Bild (Németország):

    „Nem csak a Ferrari versenyzőinek akadtak gondjai, az olaszok motorját használó Guanyu Zhou és Kevin Magnussen is feladni kényszerült a versenyt. Négy keserű kiesés tarthat számon így az olasz gárda.”

    Marca (Spanyolország):

    „Bakuban könnyű győzelmet aratott Max Verstappen. A holland versenyzőnek nem volt ellenfele Azerbajdzsánban. A Ferrari viszont szépen, lassan kivérezteti saját magát. Verstappen most már egyértelmű favorit a bajnoki címért folytatott küzdelemben.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Katasztrofális napot zárhatott a Ferrari. A monacói bakiparádé után ismét alul maradtak. A szezon elején a Red Bullt érintették inkább a kiesések, míg most a Scuderia vette át tőlük ezt a tendenciát. A kérdés az: vajon meg tudja fordítani a vörös istálló a szerencséjét?”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappen bosszúja lecsapott a tavalyi év után, így kettős győzelmet aratott a Red Bull. A Bikák mindent vittek és egyértelmű favoritként tündökölnek, míg a Ferrari kezéből lassan az esély is kicsúszik.”

  • Bottas biztos benne, hogy az Alfánál valami alapjaiban rossz volt a hétvégén

    Bottas biztos benne, hogy az Alfánál valami alapjaiban rossz volt a hétvégén

    Az Alfa Romeo olyan pocsék hétvégén van túl Azerbajdzsánban, hogy Valtteri Bottas szerint valami alapvető problémájuk volt az autóval.

    A finn versenyző az évad nagy részét a középmezőny elején töltötte, a Baku előtti öt versenyen pedig kivétel nélkül pontot szerzett. Az azeri hétvégén azonban már az időmérőn is hamar elvéreztek és még a sok kiesést hozó futamon is csak 11. lett Bottas, Zhou-t pedig ismét technikai hiba hátráltatta.

    „Pontokért jöttünk ide, és azok nélkül távoztunk, úgyhogy nyilvánvalóan nem vagyok túl elégedett azzal, ahogy a hétvégénk alakult” – nyilatkozta a csalódott Bottas a verseny után. „A verseny nagyon hosszúnak érződött, mivel hiányzott a tempónk: úgy gondolom, hogy valami alapvető hiba volt az autóval, amit ki kell vizsgálnunk. Péntekről szombatra egyszerűen úgy éreztem, mintha elveszítettük volna a hátsó tapadást, ami egy kicsit furcsa, mert a kicserélt alkatrészekkel növekednie kellett volna a hátsó tapadásnak. Szóval ki kell derítenünk, mi romlott el. Ma esélyem sem volt arra, hogy megközelítsem Zhou tempóját, ő egy másik ligában versenyzett, majdnem egy másodperccel gyorsabb volt, ami számomra elég furcsa.”

    Bottas hozzátette, hogy az autó sehogy, semmilyen körülmények között nem akart működni.

    „Nem jelentett különbséget, milyen keveréken vagyunk” – tette hozzá. „Tényleg ugyanazt éreztem, mint szombaton, hogy egyetlen körre sem tudtam a gumikat működésre bírni, de azt hiszem, az tény, hogy egyáltalán nincs meg a tempónk.”