Címke: Alfa Romeo

  • Zehnder: A BMW-Saubernek világbajnoknak kellett volna lennie

    Zehnder: A BMW-Saubernek világbajnoknak kellett volna lennie

    Beat Zehnder egy igazi Sauber-őskövület. A hinwili Forma-1-es versenycsapat jelenlegi sportigazgatója az első, 1993-as első szezonja óta a csapatnál van a királykategóriában, és közel 30 F1-es éve alatt sok mindent megélt már.

    Legsikeresebb időszakát az istálló a BMW-s évei alatt élte 2006 és 2009 között. 2007-ben a BMW-Sauber második lett a világbajnokságon, egy évvel később pedig Robert Kubica megszerezte a versenycsapat történetének egyetlen győzelmét, és sokáig a világbajnoki címért harcolt.

    A „Beyond the Grid” podcastben Zehnder pedig elárulta, hogy feltehetően a BMW-vel megnyerték volna a világbajnoki címet – ha a müncheni székhelyű vállalat nem fejezte volna be hirtelen a 2009-es szezon után. Így fogalmazott:

    „Azt gondolom, egyértelműen ez volt a cél, főleg 2008-ban ez is jó irányba haladt.”

    Kifejtette még, hogy a Sauber a BMW akkori „pénzügyi befektetésének” köszönhetően az egyik legjobb alakulattá vált a Forma-1-ben, majd így folytatta:

    „Sajnos 2009-ben elkövettünk valamilyen alapvető hibát a KERS-szel kapcsolatban. Azt hiszem, mi voltunk az egyetlen csapat, amelynek léghűtéses rendszere volt, és ezért állandóan túlmelegedett az energia-visszanyerő rendszer.”

    Az eredménye: a világbajnokság hatodik helyéig zuhantak vissza, és az akkori gazdasági válság, valamint a gyenge eredmények gondoskodtak arról, hogy a BMW nyáron bejelentette a Forma-1-ből való kivonulását, az év végén pedig kihúzta a dugót. Zehnder szerint nem volt előzetes figyelmeztetés a csapatnak akkoriban:

    „Még a BMW motorsport-igazgatóját, Mario Theissen-t sem értesítették, egy nappal korábban tájékoztatták Theissen-t a döntésről.”

    Zehnder szigorúan sport szemszögből nézve még mindig rossz döntésnek tartja az akkori Forma-1-es visszavonulásukat:

    „Biztos vagyok benne, hogy ha a BMW a fedélzeten maradt volna, előbb-utóbb bizonyosan világbajnokok lettünk volna.”

    De ahelyett, hogy a 2009 utáni években a világbajnoki címért küzdöttek volna, a teljes csapat majdnem eltűnt a süllyesztőben. Így emlékezik vissza Zehnder:

    „Rendkívül kockázatos volt. Végül a csapat alapítója, Peter Sauber volt az, aki visszavásárolta az istállót. Nem igazán volt olcsó. A BMW sokat fektetett a létesítménybe. Az időszakuk alatt majdnem megdupláztuk a munkaterületet.”

    Tehát a Saubernek a visszavásárlás után azonnal a kiadásokat kellett csökkentenie. Elismeri el Zehnder, hogy ez kemény volt, mert minden alkalmazott mögött egy család állt:

    „Ez volt az egyik legnehezebb időszak Peternek és nekem is, mert körülbelül 250 embert kellett elbocsátanunk. A cég méretét majdnem a felére kellett csökkentenünk. Ez komoly volt. A BMW támogatása nélkül azonban már nem volt lehetséges a csapat ilyen szinnonalú működtetése – főleg, mert a 2010-es szezonra szinte semmilyen szponzoruk nem volt. Egyszerű autó volt, reklámmatricák nélkül.”

    Ugyan a BMW ezt követően a mai napig nem tért vissza a Forma-1-be, a csapat túlélte. Kezdetben Sauber néven, 2019 óta Alfa Romeo néven versenyez az alakulat. Aki még mindig velük van: Beat Zehnder.

  • Zhou: Piastri helyzete mutatja, jó döntés volt elhagynom az Alpine-t

    Zhou: Piastri helyzete mutatja, jó döntés volt elhagynom az Alpine-t

    Nem csak a napokban középpontba kerülő Oscar Piastri, hanem a kínai Guanyu Zhou is az Alpine akadémia tagja volt, mielőtt bekerült volna a Forma-1-be. Ám ő távozott a franciák kötelékéből, és úgy érzi, jó döntést hozott, mikor az Alfa Romeóhoz igazolt.

    Zhou és Piastri tavaly még a Formula 2-ben küzdöttek egymással, a bajnoki cím pedig végül az ausztrálhoz került, míg Zhou harmadik lett, mégis ő van bent az F1-ben, Piastri pedig csak tartalékos szerepkörig jutott. A már F1-es pilóta pedig pont emiatt érzi jónak a döntését, hiszen nincs ott már a bizonytalanság, garantált ülése van.

    „Teljesen elengedtek” – nyilatkozta a kínai a Racernek még a Piastri féle bejelentés előtt. „Minden nagyon jól alakult, mert a szerződésem tavaly év végén lejárt, és mindkettőnkön múlott, hogy akarjuk-e folytatni, de aztán jött egy lehetőség az Alfával. Tehát az egyezség egyértelműen az volt, hogy nem folytatom az Alpine-nal, mert nem láttam olyan forgatókönyvet, hogy jövőre vagy idénre lenne helyem. Az Alfa és az Alpine elég konkurens márkák – nem csak a Forma-1-ben, hanem általában –, szóval nem volt könnyű távozni az Alpine-tól, de nagyon örülök, hogy minden jól alakult, mert ha még egy évet kaptam volna, akkor valahogy beragadtam volna, ugyanez van most az Oscarral is. Szóval ez nem lett volna a legjobb dolog számomra. Úgy érzem, hogy itt volt egy lehetőség, ezért éltem vele, és úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt.”

  • Chandhok már látja az Alfa Romeo-Audi átmenetet

    Chandhok már látja az Alfa Romeo-Audi átmenetet

    Karun Chandhok azt jósolja, hogy az Audi feltehetően 2026-ban a Forma-1-be való belépése a Saberrel fog megtörténni, az Alfa Romeo távozásával. A Sauber jelenleg az Alfa Romeo csapatát üzemelteti. A hírek szerint az olasz autómárka a 2023-as szezonra is megújította a szerződését.

    Hosszabb távon ugyanakkor az Alfa Romeo neve eltűnhet a sportból, és helyét az Audi veheti át, amely a Volkwagen-csoporthoz tartozó Porsche márkával együtt várhatóan 2026-tól érkezik a boxutcába. Ez egybeesne az abban az évben bevezetésre kerülő új motorszabályokkal, amelynek véglegesítése folyamatban van, és amikor mindent aláírnak, a Porsche és az Audi érkezése is megerősítést nyerhet.

    A legutóbbi hírek szerint a Porsche a Red Bull F1 csapat és a Red Bull Powertrains 50%-os részesedésének megvásárlására készülhet. Az Autosport mindeközben azt állítja, hogy az Audi tárgyalásokat folytat a Sauber részvényeinek 75%-os megvásárlásáról, amelyet tavaly majdnem Michael Andretti vett meg.

    Chandhok a Sky F1-en elmondta, hogy szintén ismert volt előtte az, hogy egy ilyen üzlet előkészítés alatt áll. Utalt rá, hogy még eltart egy ideig, amíg nyilvánosságra hozzák azt, ha létrejön. Az ex-F1-es versenyző ennyit mondott:

    „Úgy tudom, hogy az Audinál nagyon közel állnak ahhoz, hogy bejelentsék, 2026-ban beszállnak a Forma-1-be. És ugyan arra számítunk, hogy ez kezdetben a Sauberrel lesz, nem fogják bejelenteni, hogy a Sauber a kiszemelt partnerük ebben. Akkor fogják bejelenteni, hogy érkeznek, amikor 2026-ban jönnek véglegesen az új motorszabályok. És aztán a későbbiekben, úgy véljük, várhatóan a Sauberrel fognak összeállni, hiszen valahogy így van ennek értelme, nem? Az Alfa Romeo egy-két évig még folytatja, aztán megtörténik az átmenet, és szerintem ez nagyszerű lesz.”

    Bár maga az Alfa Romeo csapat nem erősítette meg a hírt, a cég vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato elárulta, hogy a Sauberrel való partnerség egy ötödik idény erejéig folytatódik. Imparato a Magyar Nagydíj hétvégéjének nyitónapján nyilatkozott:

    „Ma reggel a 2023-ra szóló hosszabbítást aláírtam. Minden év júliusában megvizsgáljuk a helyzetet. Amennyiben a jövőben rájövünk, hogy már nem érdekel minket a Forma-1, vagy nem térül meg a befektetésünk, meglátjuk, mit teszünk. De minden rendezett módon fog változni.”

  • Marko: Ne bontsunk még pezsgőt azért a Red Bull-Porschéra

    Marko: Ne bontsunk még pezsgőt azért a Red Bull-Porschéra

    Dr. Helmut Marko szerint „korai” lenne elkezdeni ünnepelni a Red Bull Forma-1-es gyári együttműködését és a Porsche 50%-os felvásárlását 2026-ra és az azt követő időszakra. A héten kiszivárgott vállalati aktákból kiderült, hogy a Volkswagen tulajdonában álló Porsche megvásárolja az energiaital-gyártó cég F1-es top csapatának felét. Marko a Red Bull osztrák vezető tisztségviselője a Kleine Zeitungnak nevetve ennyit mondott:

    „Még nem fogadhatok gratulációkat, ezek a hírek még koraiak.”

    A Red Bull ugyanakkor a hivatalos közleményében megerősítette, hogy egyeztetnek a Porschéval, amihez Marko ennyit tett még hozzá:

    „Tárgyaltunk, de semmiről sincs még döntés. A VW-csoport úgy döntött, hogy akkor száll be a Forma-1-be, ha az új motorszabályzat életbe lép, és több szempontból is értelmezhetővé válik. A költségkeretről, az újonc státuszról, a szén-dioxidmentes üzemanyagról és még néhány pontról van szó ezen felül.”

    Nem meglepő módon Marko utalt rá, hogy a 2026-ra vonatkozó teljesen új motorszabályzat FIA általi véglegesítésében mutatkozó fennakadás a Red Bull riválisaira, a Ferrarira és a Mercedesre vonatkozik. A 79 éves egykori F1-es pilóta így folytatta:

    „Most semmit sem tudunk megerősíteni. A szabályzattal kapcsolatban mindennek hibátlanul kell működnie, mivel ez egy hatalmas változás lesz. A Ferrari és a Mercedes részéről is vannak ellenvetések, akik meg szeretnék tartani az előnyüket.”

    Szintén igen valószínű 2026-ra egy második VW-márka, az Audi belépése a Forma-1-be. A német autógyártó várhatóan bevásárolja magát a svájci F1-es istállóba, a Sauberbe. Jelenleg a Sauber Alfa Romeo néven versenyez a királykategóriában, de ez az üzlet nyilvánvalóan megszűnne, amint az autógyártó rivális Audi lenne a gyári partner.

    2023-ra ugyanakkor az Alfa Romeo vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato megerősítette, hogy a névadási megállapodás legalábbis egyelőre folytatódik. A Radiocor de Il Sole 24 Ore-nak beszélt erről:

    „Aláírtuk 2023-ra a szerződés megújítását. Minden év júliusában kiértékeljük, hogy eldöntsük, folytatjuk-e ezt az elkötelezettséget. Ha egy nap úgy látjuk, hogy már nincs érdeklődés, vagy nem térül meg a befektetésünk, akkor mérlegelni fogunk. Mindent rendezetten csinálunk majd, de ez nem téma ebben az évben.”

  • Nemet mondtak a versenyzők a zaklatásra – videóval

    Nemet mondtak a versenyzők a zaklatásra – videóval

    A Forma-1 egy videóüzenetben ítélte el a zaklatás minden formáját.

    Még Ausztriában számoltak be a szurkolók arról a közösségi médiában, hogy több társuk is zaklatja őket. A hölgyek után fütyültek és engedély nélkül készítettek képeket róluk a beszólogatások mellett. A Mercedes hivatalosan megvásárolható ruházatának darabjait látványosan felgyújtották, ezen felül a versenyzőket is kifütyülték.

    A Magyar Nagydíjjal kapcsolatban is előkerültek a Twitter-üzenetek, sőt a pólóégetés itt is megtörtént.

    Ugyanakkor nem csak a helyszínen vannak gondok. Az online térben is bántják egymást a szurkolók.

    A Forma-1 összefogott és létrehozta a Drive Out kampányát, ami kapcsán az online és a helyszínen lévő zaklatás ellen küzdenek.

    „A Forma-1 a versenyzésről és a riválisokról szól, de ugyanakkor tisztelet veszi körül. Tiszteljük a versenytársainkat, tiszteljük a szurkolóinkat és tiszteljük az egész Forma-1-es családot. A zaklatás nem elfogadott, legyen szó online bántalmazásról, vagy helyszíniről. Összefogunk és arra kérünk mindenkit, hogy csatlakozzon hozzánk annak érdekében, hogy kivezessük ezt minden sportból és a társadalomból. Kötelességünk felhívni a figyelmet erre és azt mondani – ne tovább! Azok akik a közösségi médiás platformjaik mögé bújnak és zaklatnak, illetve tiszteletlen nézeteket osztanak meg, nem a mi szurkolóink. Ha nem tudsz tisztelettudóan viselkedni, akkor ne legyél a sportunk része. Vessünk véget ennek, együtt!” – áll a hivatalos közleményben.

  • Örülhetnek a lengyelek, Kubica a Hungaroringen is lehetőséget kap

    Örülhetnek a lengyelek, Kubica a Hungaroringen is lehetőséget kap

    Azok után, hogy Barcelonában és a Paul Ricardon is autóba ült, Robert Kubica, az Alfa Romeo hivatalos tartalékpilótája a Hungaroringen is vezetheti a C42-es versenygépet.

    Bizonyára akadnak olyan lengyel drukkerek, akik az utolsó pillanatban most úgy döntenek, hogy Magyarország és a Hungaroring felé veszik az irányt, hogy holnap délután 13 órától élőben figyelhessék Robert Kubicát. A lengyel veterán ugyanis az idén már harmadszor vezetheti az Alfa Romeót első szabadedzésen, jelentette be az istálló csütörtök délután.

    A 37 esztendős pilóta Valtteri Bottas autójába ülhet be, hogy hozzájáruljon az Alfa Romeo fejlesztési programjához, és a nyári szünet előtt még utoljára összehasonlító munkát végezhessen a valóság és a Hinwillben található szimulátor között. Kubicának ez már a harmadik jelenése lesz idén első szabadedzésen, ami egyben azt is jelenti, hogy egyetlen másik csapat sem ültetette eddig annyiszor partvonalra az állandó versenyzői valamelyikét, mint az Alfa Romeo.

  • Zhou többnyire innivaló nélkül versenyez idén

    Zhou többnyire innivaló nélkül versenyez idén

    Guanyu Zhou elárulta, hogy mindössze két alkalommal vágott neki Forma-1-es versenynek beszerelt innivalóval.

    A hétvégi Francia Nagydíjon hatalmas hőség várható, a futam visszatérése óta most lesz a legmelegebb, ennek apropóján beszélt a kínai versenyző a futam közbeni folyadékpótlásáról, és elmondta, hogy ő csak kétszer élt ezzel eddig F1-es pályafutása során.

    „Ezen a hétvégén a magas hőmérséklet miatt nekünk, versenyzőknek nagyon sokat kell hidratálnunk magunkat” – szögezte le Zhou. „Általában nem használom az italrendszert az autóban. Csak két verseny volt, ahol használtam, az Miami és Bahrein volt. Úgyhogy azt hiszem, erre a hétvégére mindenképpen alkalmazni fogom.”

  • Vasseur felfedhette Bottas jövő évi csapattársának kilétét

    Vasseur felfedhette Bottas jövő évi csapattársának kilétét

    Az Alfa Romeo szerint Guanyu Zhou elég jó teljesítményt nyújt ahhoz újoncként, hogy meghosszabbítsák az idei évad végén lejáró szerződését.

    A kínai versenyző – aki három Formula 2-ben eltöltött szezon után érkezett meg a királykategóriába – már az első futamán remekelt és pontot tudott szerezni Bahreinben. Ezt követően azonban már csak Kanadában tudott újfent a legjobb 10-ben végezni a balszerencsés balesetei és technikai problémái miatt.

    Habár az évad végén mindenki a Brit Nagydíjon szenvedett óriási balesete miatt fog majd csak emlékezni Zhou nevére, a főnökei büszkék rá az autóban nyújtott teljesítményei miatt.

    A csapatfőnök Fred Vasseur szerint ugyan nagyon fontos az a tény, hogy Zhou is hozzátesz valamilyen szinten a csapat konstruktőri pontjaihoz. Ezen múlhat az, hogy jövőre is megtarthatja az ülését vagy esetleg az Alfa Romeo kipróbál a helyén egy olyan tehetséges fiatal pilótát, mint például Théo Pourchaire, aki jelen pillanatban a Formula 2-ben pallérozódik.

    Vasseur a Motorsport.com kamerái előtt nyilatkozott nemrégiben és elmondta, hogy teljes mértékben meg van elégedve Zhou-val a pályán és az azon kívül mutatott viselkedésével is.

    „Először azt tűztük ki neki, hogy jusson be a Q2-be, majd azt, hogy szerezzen pontot, szóval szépen lassan pipálja ki a kis négyzeteket. Ezt követően pedig képes volt lépésről lépésre fejlődni, még a felmerülő technikai problémák ellenére is.”

    „Ezt még nem mondtuk el neki, de nagyon elégedett voltam a montreáli pontszerzésével, mert azt nagyon megérdemelte. Remek munkát végez az autóban és azon kívül is, és emellett még nagyszerű csapatjátékos is. A pozitív hozzáállásával pedig extra motivációt is ad a srácoknak, ami szintén nagyon jó dolog.”

    A francia szakember hozzátette, hogy „az Alpine és a McLaren legyőzéséhez mindkét autójukkal pontokat kell szereznünk”, így ez lesz számukra a következő lépés. Vasseur azt is leszögezte, hogy emiatt „nem fog extra nyomás helyezni Zhou vállaira, akinek az új szerződés érdekében arra kell majd figyelnie, hogy „a létező legjobb munkát végezze a szezon hátralévő futamain.”

  • Bottas szabadidejében egy Ferrariban élvezi Monacót

    Bottas szabadidejében egy Ferrariban élvezi Monacót

    Valtteri Bottas, az Alfa Romeo pilótája élvezi ugyan az Alfa Romeo Stelvio Quadrifogilo vezetését, de semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor egy Ferrarit vezethet Monacóban. Esetében ez egy F8-as volt. A Forma-1-es pilótáknak két hét szünetet tartottak most a versenyek között, és Valtteri Bottas finn pilóta kihasználta az utolsó szabad hétvégéjét a Francia Nagydíj előtt.

    Elvitte barátnőjét, az ausztrál profi kerékpáros Tiffany Cromwellt egy körre, de nem az Alfa Romeo Stelvio Quadrifogilóval, hanem egy Ferrari F8-assal Monacóban. A posztját a „Amikor nem versenyhétvége van” felirattal látta el, rövid bepillantást engedve a szuperjárgányba. A kép szögéből nem egyértelmű, hogy amit Valtteri vezet, az egy Ferrari F8 Tributo vagy egy F8 Spider, mivel csak az elejét láthatjuk.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

    A maranellóiak 2019-ben mutatták be az F8-as modellcsaládot. Mind az F8 Tributo, mind a kabrió változata 3,9 literes V8-as motorral szerelt, és ugyanazt a hajtásláncot használja. A motor 710 lóerőt ad le 7000-es fordulatszámon, a maximális forgatónyomaték pedig 770 Nm 3250-es fordulatszámon. Mindkettő hátsókerék-hajtással és hétfokozatú automata sebességváltóval rendelkezik. Ami a teljesítményét illeti, mindössze 2,9 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órára, a végsebessége pedig 340 km/óra.

    Az új Stelvio Quadrifoglio mellett, amelyet jelenlegi F1-es csapatától kapott, Valtteri Bottas egy McLaren 675LT Spyder, egy Mercedes-AMG C 63 és egy Mercedes-AMG GT Black Series tulajdonosa is.

    Az Alfa Romeo F1 Team versenyzője jelenleg 46 ponttal a kilencedik helyen áll. Mivel épp Monacóban tartózkodik, így a hétvégi Francia Nagydíj futama sem lesz túl messze. A hely közel van barátnője közelgő Tour de France Femmes versenyéhez is, amely július 24-től július 31-ig tart.

  • Bereznay Dániel az Alfa Romeo csapatában folytatja

    Bereznay Dániel az Alfa Romeo csapatában folytatja

    Az Alfa Romeo Racing Orlen F1 Esports Team 2022-ben egy teljesen új pilóttrióval fog versenyezni, melynek tagja lesz Bereznay Dani is.

    Bereznay Dániel 2019 után tér vissza sikerei helyszínére, az Alfa Romeo csapatához, ahol abban az évben az összetett harmadik helyén végzett.

    A magyar versenyző abban az évben három győzelmet aratott, és 2020-ban is náluk versenyzett, mielőtt 2021-ben a McLaren Shadow-hoz igazolt volna.

    Bereznay reméli, hogy az Alfához való visszatérése ismét formába lendíti, hiszem a McLaren színeiben borzasztó évet tudhatott a háta mögött 2021-ben.

    A visszatérő magyar pilóta csapattársai a már jól ismert Nicolas Longuet, és a bajnokság újonca, a mindössze 17 éves Tomek Poradzisz lesznek.

    Az Alfa kemény 2021-es éven van túl, hiszen 12 futam alatt mindössze 12 pontot szereztek, és a csapat összesítésben a kilencedik helyen végzett.