Címke: Alfa Romeo

  • „Räikkönen karrierje végére elvesztette időmérős tempóját”

    „Räikkönen karrierje végére elvesztette időmérős tempóját”

    Az Alfa Romeo sportigazgatója, Beat Zehnder elmondása szerint Kimi Räikkönen Forma-1-es karrierjének végét a kvalifikációs teljesítményének leromlása okozta.

    A finn utolsó csapata volt az Alfa, ahová 2019-ben igazolt, és három évet húzott le ott, mielőtt búcsút mondott volna az F1-nek. Räikkönen épp oda tért vissza, ahol 2001-ben kezdte, csak akkor még Sauber néven futott a csapat. Zehnder azonban már akkor is a csapat tagja volt, így jó rálátása van Räikkönen fejlődésére. A svájci mérnök úgy érzi, hogy Kimi leginkább az időmérőn veszített régi önmagához képest.

    „Azt hiszem, amit elvesztett, az a kvalifikációs sebessége volt, mert fiatalon ő volt az egyik leggyorsabb versenyző” – mondta a Beyond the Grid podcastben. „És most valószínűleg nem értene velem egyet, de szerintem ez kor kérdése, 42 évesen valószínűleg gyorsabban jönnek a kanyarok, mint 20 évesen. Egy kicsit tehát vesztett a kvalifikációs teljesítménye terén.”

    Más területeken azonban a most hétvégén NASCAR-ban szereplő Räikkönen még F1-es pályafutása végén is kiemelkedett.

    „A versenyen még mindig kiváló volt” – folytatta. „Úgy értem, nem nagyon beszélsz Kimivel a verseny alatt, mindent egyedül csinál. Szóval például volt olyan, hogy a mérnökök megbeszélték a háttérben, hogy tegye a motort egy bizonyos beállításba, erre kiderült, hogy már megtette magától. Számomra ő az egyik legokosabb autóversenyző. Pontosan tudja, mikor kell védekeznie, mikor kell nyomnia, mikor jobb, ha hagyja, hogy valaki megelőzze, mert más stratégiát követ. Olvassa a futamot, illetve azt, hogy mi történik körülötte.”

  • Bottas: Még nem értem el a csúcsformámat az F1-ben

    Bottas: Még nem értem el a csúcsformámat az F1-ben

    Valtteri Bottas úgy érzi, innen még feljebb vezet az út számára saját F1-es teljesítményét illetően, miközben új csapatánál is folyamatosan tanul magáról.

    A 10. Forma-1-es szezonját taposó finn idén került az Alfa Romeo csapatához öt Mercedeses évad után, ahol egyértelműen ő a csapat vezére az újonc Guanyu Zhou mellett, és élvezi is ezt a szerepet.

    Teljesítményére sem lehet panasz, 46 pontjával kiemelkedik Zhou 5 egysége mellett, ugyanakkor a kínai számtalanszor járt már pórul technikai hibák miatt. Azonban Bottas még többet vár magától a jövőben.

    „Ezt elég nehéz mérni, mert nyilvánvalóan minden új az idén” – válaszolta a The Race azon kérdésére, hogy milyen az idei teljesítménye tavalyhoz képest. „De ami az autót illeti, nagyon jól érzem magam benne. Nem hiszem, hogy versenyzőként felértem volna már a csúcsra. Azt hiszem, még mindig tanulok. Ez a sport szépsége, hogy még mindig tanulni akarsz. Azt hiszem, ez a légkörtől, a környezettől és mindentől is függ. Nekem ez működik. És nagyon szeretem ezt az autót, és azt, hogy úgy állíthatom be, ahogy akarom. Szóval ez jó.”

  • Két, a silverstone-i pályára beszaladó tüntetőt letartóztattak!

    Két, a silverstone-i pályára beszaladó tüntetőt letartóztattak!

    Hat ember érkezett pénteken a bíróságra, akiket a Brit Nagydíjon a pályára berohanással vádoltak meg.

    A verseny nyitókörében a tüntetők a Wellington egyenesbe rohantak, és leültek a pályára. A versenyt azonban piros zászlóval leintették, mielőtt a versenyautók teljes sebességgel elértek volna a tüntetőkhöz, mivel az Alfa Romeo pilótája, Guanyu Zhou borzasztó balesetet szenvedett, amelynek során fejjel lefelé fordult, majd beszorult a gumifal és a nézőtéri rács közé. Néhány autó már csökkentett sebességgel haladt el a tüntetők mellett, de ez még mindig elég volt ahhoz, hogy veszélyeztesse az érintetteket.

    A 46 éves David Baldwin, a 23 éves Emily Brocklebank, a 21 éves Alasdair Gibson, a 21 éves Louis McKechnie, a 40 éves Bethany Mogie, és a 29 éves Joshua Smith ellen közveszély okozására irányuló összeesküvés miatt emeltek vádat.

    Az incidenst megelőzően a northamptonshire-i rendőrség elárulta, hogy „érdemleges információi” voltak arról, hogy tüntetésre készülnek. A rendőrség kérte a tüntetés szervezőit, hogy ne vigyék véghez a tervüket, de a tüntetés mégis megtartották.

    McKechnie-t és Smith-t a pénteki meghallgatás után előzetes letartóztatásba helyezték, míg a másik négy jelenlévő fél óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. Még idén, október 3-án mind a hat vádlott esetében vádalkus tárgyalás lesz.

  • Bottas úgy érzi, az Alfa Romeónál van szava

    Bottas úgy érzi, az Alfa Romeónál van szava

    Valtteri Bottas gyakran hangsúlyozza, mennyire örül, hogy annyira megbecsülik új csapatánál, az Alfa Romeónál.

    A finn öt évet húzott le 2017-től kezdve 2021-ig a Mercedesnél, ahol nem igazán tudott kilépni a csapattárs Hamilton árnyékából, aki négy bajnoki címet is nyert ez idő alatt. Amióta viszont átigazolt az Alfához, ő lett a csapat vezére, egyúttal pedig az újonc csapattárs Guanyu Zhou mentora is.

    „Az új szerep sokat jelent nekem, nagyon motivál” – idézi Bottas az Auto Motor und Sport. „Nekem kell segítenem a csapatnak, hogy megtalálja az irányt. Az autó hangolásában, a csapat motiválásában és a fiatal csapattársam esetében. A nagyobb felelősség nagyobb elégedettséget ad. Úgy érzem, most már van mondanivalóm.”

    Bottas hozzátette, hogy a csapat hinwilli gyárában sokkal gyakrabban jár, mint az előző években a Mercedeshez. Ez is annak köszönhető, ami pont egy nagy különbséget jelent a két csapat között.

    „A Mercedesnél, ha volt egy ötletem egy új alkatrészre az autón vagy egy másik beállításra, hosszú folyamat volt, amíg megvalósult. Mindig sok ember és részleg volt érintett. Az Alfánál besétálhatok a gyárba, és közvetlenül a felelősökkel beszélhetek. Például voltak bizonyos elképzeléseim az autó mechanikai egyensúlyával kapcsolatban. A mérnökök azt mondták: Igen, próbáljuk ki. És működött is. Ugyanezt tettük egy-két más dologgal is” – magyarázta a finn.

  • Marko csalódott az AlphaTauriban: A tervek nem teljesültek

    Marko csalódott az AlphaTauriban: A tervek nem teljesültek

    A Red Bull kiemelt tanácsadója, Helmut Marko számot vet az AlphaTauri 2022-es szezonjának első felével, és elégtelennek ítéli azt. Egyúttal megerősíti azt is, hogy a faenzai csapat is Porsche-motorokra vált majd.

    Az AlphaTauri a 2022-es év leginkább várt versenyistállói közé tartozott. Miután néhány idényben a középmezőny abszolút főszereplője volt – köszönhetően néhány dobogós helyezésnek és a Pierre Gasly 2020-ban elért győzelemének -, a faenzai csapat idén komolyan harcba szállt a konstruktőri bajnokság hőn áhított ötödik helyéért.

    A Franz Tost által irányított alakulat 13 forduló után a nyolcadik helyen áll, mindössze 27 pontot gyűjtöttek. Ez nem csak azt jelenti, hogy nincsenek harcban a negyedik helyért az Alpine-nal és a McLarennel, hanem azt is, hogy az előttük álló Alfa Romeo és Haas F1 előnye 24, illetve 7 pont.

    Elégedetlen az AlphaTauri helyzetével Helmut Marko, olyannyira, hogy nem köntörfalazott – és ez bizonyára nem újdonság -, amikor értékelte az olasz-osztrák csapat 2022-es évének első felét. Exkluzív nyilatkozott Marko a Motorsport.com-nak:

    „Elégedett vagyok-e? Egyáltalán nem.”

    Marko ezután az AlphaTauri eredményeivel való elégedetlenségének részleteibe bocsátkozott. Az AT03-as versenyautó egyáltalán nem kezdett jól. Ami azonban Helmut szerint még rosszabbá tette a helyzetet, azok a fejlesztéseik voltak, amelyek a közvetlen versenytársakhoz képest túl későn érkeztek meg:

    „Az AlphaTauri nem kapott rendes frissítést Le Castellet-ig, nem volt elég fejlesztésük. A futam rosszul alakult, Gasly hibázott, amikor előzéssel próbálkozva elvesztette pozícióját a pontversenyben. Ocon összeütközött Yukival, és az autó komolyan megsérült. A frissítés azonban egy kicsit javított a dolgokon, és sikeres volt. A munkát most innen kell folytatnunk. De az ambíció, hogy középcsapatként sikeresek legyünk, jelenleg nem teljesült.”

    Az AlphaTaurival kapcsolatos téma lezárásaként arra a kérdésre, hogy a csapat 2026 után is ugyanazokat a motorokat fogja-e használni, mint a Red Bull Racing – tehát Porsche-motorokat – Marko nyers válasza így hangzott:

    „Igen, ez a terv.”

  • Bottas kiválasztotta a legjobb és legviccesebb csapattársát, illetve kedvenc főnökét

    Bottas kiválasztotta a legjobb és legviccesebb csapattársát, illetve kedvenc főnökét

    Valtteri Bottas élvezi az életet az Alfa Romeo csapatánál, ahol ugyan nem harcol a legjobb pozíciókért, de jól érzi magát, hogy lekerült róla az a nagy nyomás, ami a Mercedesnél rá nehezedett.

    A finnt megbecsülik új csapatánál, egyfajta mentor szerepet játszik újonc csapattársa, Guanyu Zhou mellett.

    „Élvezem, hogy nagyobb szerep hárul rám csapaton belül” – idézi Bottast a Viaplay. „Nagyon gyümölcsöző, amikor látod a munkád eredményét.”

    Bottas ugyanakkor hálás a Mercedesnél töltött időért, de most lubickol az új környezetben. Meg is kérdezték tőle jelen helyzetben, hogy ki volt a legjobb csapattársa.

    „A legjobb? Lewis Hamilton, ez nem kérdés. A legviccesebb? Guanyu, vele sokat nevetünk” – válaszolta.

    Ezt követően Bottast arról is megkérdezték, kit tart a legjobb főnökének, és ezen a válaszon sem gondolkozott sokat: „Szerintem Fred, ő nyugodtabb. Fred keze alatt két évet versenyeztem az F3-ban, és együtt nyertük meg a GP3-as bajnoki címet. Bármiben, amibe Fred belevág, végül a csúcsra jut, így remélhetőleg ez itt is így lesz.”

  • Kétesélyes, ki lesz Bottas csapattársa 2023-ban

    Kétesélyes, ki lesz Bottas csapattársa 2023-ban

    A nyári uborkaszezon idén elég eseménydús, a Vettel-Alonso-Aston-Piastri-Alpine-McLaren szaga viszi a főszerepet a színpadon, de a háttérben azért vannak még kérdések a jövő évi pilóta piacon.

    Az ilyen az idénre komolyat fejlődő Alfa Romeo. Az olasz-svájci gárda 2022-re mindkét versenyzőjét lecserélte, leigazolták a Mercedestől Valtteri Bottast illetve a Forma-1 első kínai versenyzőjét Guanyu Zhout is. A finn egyelőre hátán viszi a csapatot, rengeteg pontot szerzett már idén, és toronymagasan veri újonc csapattársát, aki azonban lenyűgözte eddig a feletteseit.

    Azonban a jelek szerint ez sem elég ahhoz, hogy teljes biztossággal veheti azt, hogy 2023-ra is maradhat, hiszen a csapat kötelékébe tartozik a csapatfőnök Frederic Vasseur nagy kedvence, a franciák nagy tehetségének tartott mindössze 18 éves Theo Pourchaire is.

    Kettejük közül kerül majd ki tehát, ki lesz Bottas csapattársa a következő idényben. Pourchaire esélyeit növelheti, hogy idén lehetőséget kap majd pénteki szabadedzéseken is, illetve ő fogja teljesíteni a csapat kötelező gumitesztjeit.

    Hogy hogyan áll a két pilóta helyzete, arról ők maguk nyilatkoztak:

    Guanyu Zhou

    „Még nem beszéltem egyetlen egy csapattal sem a jövőről. Úgy érzem, hogy sikerült megmutatnom, hogy gyors pilóta vagyok, most pedig azt kell bebizonyítanom, hogy konstansan tudok jól teljesíteni.”

    A 23 éves kínai eddig kétszer szerzett pontot idén, ráadásul élete első Forma-1-es futamán is betudott gyűjteni egy világbajnoki egységet, de csapaton belül nincs könnyű helyzete, miután az a Bottas a csapattársa, aki már 46 egységet gyűjtött, úgy, de az elmúlt négy versenyen pont nélkül zárt.

    Guanyu Zhou
    Meggyőzően kezdte az évet Zhou, de a kiegyensúlyozottság egyelőre hiányzik nála. Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo Racing Orlen

    Theo Pourchaire

    „Ami biztos, hogy ez az utolsó Formula 2-es szezonom. Ha nem kerülök a Forma-1-be, akkor nem tudom mit fogok csinálni. Bízom benne, hogy több lehetőség is lesz előttem. Egyelőre nem akarok a Forma-1-re gondolni, ez még továbbra is egy álom számomra. Szeretnék az idei szezonomra koncentrálni, a többi pedig majd megoldódik magától.”

    A napokban lesz még csak 19 éves a francia, aki nagyon fiatalon berobbant a nemzetközi színtérbe. 2019-ben, alig 16 évesen nyerte meg a német F4-et, majd egy évre rá, első nekifutásra majdnem behúzta a Formula 3 elsőségét, jelenleg pedig a második teljes szezonját tölti az F2-ben, ahol az összetett második helyén áll. Ha megkapja a lehetőséget jövőre akkor 19 évesen mutatkozhat be a királykategóriában, csak úgy mint korábban Fernando Alonso, Lando Norris vagy éppen Esteban Ocon.

    Theo Pourchaire

    Fiatal kora ellenére már szép sikerek vannak Pourchaire háta mögött, a franciák sokat várnak tőle.
    Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo Racing Orlen
  • Pourchaire biztosan távozik az F2-ből a szezon végén

    Pourchaire biztosan távozik az F2-ből a szezon végén

    Theo Pourchaire megerősítette, hogy az idei lesz az utolsó szezonja a Formula 2-ben.

    Az Alfa Romeo juniorja tavaly futotta első teljes szezonját, de debütálni már néhány hónappal a 17. születésnapja után debütált. A jelenlegi szezonban második az összetettben, 21 pont hátrányban az éllovas Drugovich mögött. Minden bizonnyal esélye Forma-1-es ülésre akkor lehet, ha ő nyer a szezon végén, de még akkor sem lesz könnyű dolga bekerülni az Alfához, hiszen Guanyu Zhou-val is meg vannak elégedve, aki idén debütált náluk.

    „Biztosan ez az utolsó F2-es szezonom” – idézi Pourchaire-t a France Racing. „Nem csinálok több évadot. Pénzügyileg ez nem lesz lehetséges. Két szezon egy bajnokságban szerintem elég egy versenyzőnek. Ha nem megyek az F1-be, nem tudom, mit fogok csinálni. Erről még nem gondolkodtunk. Majd meglátjuk. Több lehetőség is adódhat. Négy futam van hátra az F2-ből, ez minden, amit tudok. A többit majd meglátjuk.”

    A francia versenyző jelenleg nem igazán gondol a Forma-1-re, az F2-re koncentrál, és már az odajutást is nagyra értékeli.

    „Egyáltalán nem gondolok az F1-re!” – tette hozzá. „Számomra ez egy álom marad. Boldog vagyok, hogy már most az F2-ben versenyzek. Ha visszatekintek a pályafutásomra és arra, hogy honnan jöttem, úgy gondolom, hogy az F2-ben vezetni már most is nagyszerű. Talán egy nap megkapom a lehetőséget, talán nem. Nem tudom, hogy az F2-ben fogok-e vezetni, nem tudom, hogy a szabadedzéseken fogok-e vezetni, de jobb ez így, legalább az F2-es szezonomra koncentrálok. Ha lesz egy lehetőség, akkor élni fogok vele.”

  • Spában már továbbfejlesztett lesz a Ferrari motorja

    Spában már továbbfejlesztett lesz a Ferrari motorja

    A Ferrari a hónap végén Spa-Francorchamps-ban egy olyan erőforrással tér vissza a versenyezni, amelyben egy továbbfejlesztett hibrid alkatrész lesz.

    A Forma-1 kötelező motorfejlesztési befagyasztása az év elején, március 1-jén lépett életbe. Ez a belső égésű motorra, a turbóra, az MGU-H-ra, a kipufogórendszerre, az üzemanyag specifikációra valamint a motorolaj specifikációra vonatkozott.

    A szeptember 1-jére kitűzött második homologizációs időpont azonban lehetővé teszi a gyártóknak, hogy a PU vezérlőelektronikájára, energiatárolójára (akkumulátor) és az MGU-K-ra korlátozódó végső fejlesztéseket mutassanak be. A Belga Nagydíj augusztus 28-án lesz megtartva. Ez azt jelenti, hogy a konkrét hibrid elemekre korlátozott frissítések a szeptember 1-jei határidőn belül lesznek. Az olasz Motorsport.com-nak így nyilatkozott erről Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke:

    „Igen, fejlődést várunk a hibrid rendszerrel kapcsolatban, amelyek a motorbefagyasztás teljes időszakában segíthetnek rajtunk. Keményen dolgozunk ezen, de nem ez lesz a fordulópont.”

    Az idei szezon előtt a Ferrari a végletekig feszegette a motorfejlesztése határait, ami többszörös erőforrás-problémát eredményezett, nem csak a Scuderia, hanem az ügyfélcsapataiknak, a Haasnak és az Alfa Romeonak is. Binotto elmondta, hogy a Scuderia úgy bővíti az eszközállományát, ahogyan azt jónak látja, illetve az események és a futásteljesítmény függvényében.

    A Ferrari-főnöknél felvetették, hogy az olasz alakulat követhetné a Mercedes 2021-es, motorállományának felépítésére vonatkozó megközelítését, de Binotto nem hiszi, hogy egy hasonló terv alkalmazása szándékos lenne a részükről:

    „Nem hiszem, hogy ez a stratégiánk lenne, hanem inkább következmény. Ez volt a helyzet Lewis Hamilton és a Mercedes esetében 2021-ben, de nem hiszem, hogy ez előre el volt határozva. Mindig az a jobb, ha a legerősebb, ugyanakkor legmegbízhatóbb motorral rendelkezünk.”

    A Mercedes, a Red Bull Powertrains és a Renault egyelőre nem adtak jelzést arról, hogy a hónap végén, Spában új motorelemeket vezetnének be.

  • Bottas: Szükség lenne a konstans jó teljesítményre

    Bottas: Szükség lenne a konstans jó teljesítményre

    Valtteri Bottas sokak számára volt a legnagyobb meglepetése a 2022-es Forma-1-es szezon első felének. A finn idén a Mercedes helyett már az Alfa Romeo csapatát erősítette és az eddigi 13 futam alatt 46 pontot tudott szerezni. Azonban az utóbbi időben nem áll jól a svájci kiscsapat szénája és Bottas emiatt egy dolgon mindenképpen változtatna.

    Bottas 2017-től egészen 2021-ig versenyezhetett a brackley-i istállónál, ahol megtapasztalhatta, milyen pozitív és negatív vonzatai van egy top csapatnál való versenyzésnek. Ugyan Lewis Hamilton csapattársának lenni egyáltalán nem egy hálás dolog, a finn a Mercedesnél szerzett tapasztalatot kamatoztatta az Alfa Romeónál, akik ennek köszönhetően sokkal jobban állnak mindkét bajnokságban az előző éveikhez képest.

    Azonban hiába a 46 pont és a konstruktőri 6. hely, Bottas még mindig nem teljesen elégedett a jelenlegi helyzettel. A 10-szeres futamgyőztes finn a csapata által elvégzett munkával semmi baj nincsen, de szerinte meg kell tenniük a következő lépést a soron következő futamokon, hogy egy új szintre emelkedhessenek.

    „Mostanában nem minden hétvégén nyújtunk jó teljesítményt és ezzel teljes mértékben tisztában is vagyunk” – nyilatkozta Bottas, akinek a barátnője nemrégiben kipróbálta magát egy F1-es autó volánja mögött. – Ezen dolgoznunk kell még, mert az nagyon kár lenne, hogy ha újabb pontszerzésektől essünk el a technikai hibák miatt, akkor nem vetne jó fényt az általunk kitűzött célokra.”