Címke: Alfa Romeo Racing

  • Kimi majom, Minttu porondmester, Bereznay Dani énekelt

    Kimi majom, Minttu porondmester, Bereznay Dani énekelt

    Igen komoly évzáró bulit tartott a minap az Alfa Romeo Racing. A téma pedig a cirkusz volt. Az esemény vélhetően beöltözős bulinak volt hirdetve, amit Mr és Mrs Räikkönen, valamint menedzsere, Sami Visa és pára, komolyan is. Nagyon komoly öltözetben mentek a partira, ahova a képek tanulsága szerint úgy érkeztek meg, hogy Kimi már akkor sem volt szomjas.

    A finn versenyző majom jelmezt öltött – úgy tűnik, nagyon kedveli az emberszabású állatokat, emlékezzünk csak vissza arra, mikor évekkel ezelőtt haverjaival gorilla jelmezben jelent meg egy motorcsónak versenyen; ezen kívül elmondása szerint az egyik kedvenc trófeája az a gorilla formájú, amit tavaly a francia futamon nyert…

    Minttu eközben nagyon stílusos porondmesterre hajazó ruhát öltött, cilinderrel.

    Az is kiderült a partin, hogy a Räikkönen házaspár elég jó erőben van. A vurstliból ismert kalapácsos erőnléti játékot is kipróbálták a vendégek. Bereznay Dani és Antonio Giovinazzi kb a 60-as „erősségűt” ütött a kalapáccsal, míg Kimi, sőt Minttu is rávágott egy akkorát, hogy az erősséget jelző súly(?) koppanásig, a 100-asig ugrott.

    Räikkönen szemmel láthatóan jól érezte magát, és sokat nevetett, kedvenc Singha sörével a kezében.

    A partin egyébként Bereznay Dani is színpadra lépett, egyrészt, mint csapattag persze, másrészt pedig énekelt is.

    Alább mutatjuk, mit énekelt Dani, még alább pedig képeket és videókat mutatunk Räikkönenék mulatásáról. 😀

    https://www.instagram.com/p/B6BWqRuhNOm/

    https://www.instagram.com/p/B6BQr4inkRm/

    https://www.instagram.com/p/B6DS9JxgUBG/

    https://www.instagram.com/p/B6ETWNUBRvT/

    https://www.instagram.com/p/B6Ehn-xoZta/

    https://www.instagram.com/p/B6EFisuB1nH/

    https://www.instagram.com/p/B6D1w5boM6O/

    https://www.instagram.com/p/B6DjxLChG_e/

    https://www.instagram.com/p/B6D2dV5BZDK/

    https://www.instagram.com/p/B6DH9c9INXp/

     

  • Räikkönennek mindegy, hogy a felesége, vagy az FIA nyomoz-e utána

    Räikkönennek mindegy, hogy a felesége, vagy az FIA nyomoz-e utána

    Az Alfa Romeo Racing feleletválasztós kérdéssort intézett versenyzőihez, Antonio Giovinazzihoz és Kimi Räikkönenhez. Forma-1-es és magánéletibb kérdéseket is kaptak.

    A lényeg tehát, a két adott lehetőség közül melyiket választanák…

    Napégés, vagy szúnyogcsípés?

    AG: „Mindkettőt utálom. Szúnyog.”
    KR: „Szúnyogcsípés, mindenképp.”

    Elveszteni a mobiltelefonodat, vagy a pénztárcádat?

    AG: „Mobiltelefon.”
    KR: „Mobiltelefon.”

    Beszédes mérnökök a rádión. Igen, vagy nem?

    AG: „Ne túlzottan, szóval azt mondanám… ni.”
    KR: „Nem. Abszolút nem.”

    Szusi, vagy pizza?

    KR: „Mindkettő jöhet, részemről.”
    AG: „Pizza.”

    Online vásárlás, vagy személyes vásárlás?

    KR: „Nem vásárlás.”
    AG: „Nem vásárlás.”

    (Futam közbeni) tankolás. Igen, vagy nem?

    AG: „Én szeretném a tankolást.”
    KR: „Tankolás.”

    Pénz, vagy szabadidő?

    KR: „Szabadidő.”
    AG: „Mindkettő.”

    Túl meleg, vagy túl hideg (idő)?

    AG: „Egyiket sem szeretem. Talán… túl meleg.”
    KR: „Túl meleg. Bár ez rosszabb számomra. Inkább legyen túl hideg, mint túl meleg.”

    Slick gumik vizes pályán, vagy esőgumik száraz pályán?

    KR: „Eső(gumi) szárazon.”
    AG: „Esőgumi szárazon.”

    Szabad hétvégén aludni, vagy a szabadban lenni?

    AG: „Alvás.”
    KR: „Alvás.”

    Leggyorsabb kör, vagy pole?

    KR: „Pole”
    AG: „Pole”

    Autóban utasnak, vagy sofőrnek lenni?

    KR: „Utasnak.”
    AG: „Sofőrnek, mindig.”

    Edzőterem, vagy otthoni edzés?

    AG: „Edzőterem.”
    KR: „Otthoni edzés.”

    Szélárnyék, vagy DRS?

    KR: „Szélárnyék.”
    AG: „Szélárnyék.”

    Horrorfilm, vagy vígjáték?

    AG: „Vígjáték.”
    KR: „Vígjáték.”

    Úszómedence, vagy tó?

    KR: „Ha az egy tiszta tó Svájban… akkor rendben van.”
    AG: „Úszómedence.”

    Edzés egyedül, vagy partnerrel?

    KR: „Egyedül.”
    AG: „Partnerrel.”

    Ki nyomozzon inkább utánad: feleség, vagy az FIA?

    AG: „Mindenképp az FIA. Az jobb.”
    KR: „Nem érdekel. Nincs mit rejtegetnem manapság. Szóval… csak tessék!”

  • Hivatalos: Giovinazzi marad Räikkönen csapattársa!

    Hivatalos: Giovinazzi marad Räikkönen csapattársa!

    Hivatalosan is megerősítették, hogy Antonio Giovinazzi 2020-ra is megtarthatja helyét az Alfa Romeo Racingnél.

    A 25 éves olasz versenyző idén teljesít először teljes szezont a Forma-1-ben. Két futammal a szezon vége előtt 4 ponttal a 18. helyen áll.

    „Nagyon örülök, hogy maradhatok a csapatnál 2020-ban.” – mondta Giovinazzi a bejelentés után. „Hálás vagyok a hihetetlen támogatásért, mait kapok az első Forma-1-es szezonom során: mindenki mellettem áll a csapatnál mióta megérkeztem, és nagyon várom már, hogy együtt folytassuk ezt az utazást. Sokat tanultunk idén és meggyőződésem, hogy nagyot tudunk előre lépni a következő szezonban. Nem leszek már újonc, szóval nem lesz kifogás: versenyképes akarok lenni a bajnokság kezdetétől fogva és visszafizetni a csapat által belém fektetett bizalmat.”

    „Antonio nagyon jól teljesített idén és én rendkívül örülök, hogy megerősíthetem, hogy marad 2020-ban az Alfa Romeo Racinggel.” – mondta az Alfa Romeo Racing csapatfőnöke, Frédéric Vasseur. „Nagyon ígéretes az, ahogy beilleszkedett a csapatba és folyamatosan fejlődött első teljes szezonja alatt a sportban és alig várjuk, hogy kiaknázzuk a többi benne rejlő potenciált az által, hogy együtt dolgozunk.”

    „Antonio nagyon gyors versenyzővé vált, mág ha olyan komoly mérce is van mellette, mint Kimi, és további fejlődést várunk tőle, ahogy gyarapsztik a tapasztalata. A technikai visszajelzése, a munkamorálja és a pozitív hozzáállása segíteni fog nekünk, hogy vigyük előre a csapatot, szóval változatlan felállással, konzisztensen állunk a következő szezon elébe.”

    Giovinazzi helyére a Renault-tól távozó Nico Hülkenberg volt még esélyes, de így a németnek már itt sem lesz helye.

    Ezzel gyakorlatilag már csak a Red Bullnál és a Toro Rossonál vannak üres helyek, melyek gazdái már jó eséllyel megvannak, csak azt nem tudni még, hogy milyen leosztásban.

  • Vasseur abban bízik, hogy mindkét Alfa Romeo pontszerző lesz Japánban

    Vasseur abban bízik, hogy mindkét Alfa Romeo pontszerző lesz Japánban

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur hisz benne, hogy a csapatnak reális esélye van arra, hogy mindkét autója a top 10-ben, vagyis pontszerző helyen végezzen a hétvégi Japán Nagydíjon.

    Az Alfa jelenleg a nyolcadik helyen áll a konstruktőri ponttáblázatban, miután eddig eléggé hullámzóan alakult számukra a szezon. Vasseur azonban bízik benne, hogy Japánban dupla pontszerzésnek örülhetnek majd.

    Az elmúlt négy futamot a csapat fő embere, Kimi Räikkönen pont nélkül zárta, míg úgy fest, hogy Antonio Giovinazzi most kapott rá a pontszerzés ízére.

    „Elszántan és motiváltan megyünk Japánba, hogy ismét pontszerzők legyünk.” – mondta Vasseur. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy szereztünk pontot az elmúlt három futamból kétszer, szóval reális cél lehet az, hogy mindkét autón a pontokban végezzen.”

    „A suzukai pálya vonalvezetése eléggé más, mint Szocsiban és Szingapúrban volt, szóval remélhetőleg ez jobban fekszik majd a C38-nak, és előrébb visz minket a középmezőnyben. A pálya mellett és a székhelyünkön is folytatnunk kell a kemény munkát, hogy a legtöbbet hozhassuk ki az autónkból.”

  • 5 F1-es hely van még szabadon 2020-ra

    5 F1-es hely van még szabadon 2020-ra

    Alakul a pilótapiac, öt szabad hely van még az F1-es mezőnyben 2020-ra.

    Bár ebből három a Red Bull/Toro Rossonál található, melyeket vélhetően jelenlegi versenyzőik – Alexander Albon, Pierre Gasly és Danyiil Kvjat – fognak betölteni, a kérdés csak az, hogy milyen leosztásban.

    Az igazi dilemma az, hogy ki lesz Kimi Räikkönen csapattársa az Alfánál, illetve George Russellé a Williamsnél.

    Az Alfa különösen nem panaszkodhat Giovinazzira, azonban ez lehet az egyik lehetősége Nico Hülkenbergnek is, amennyiben a Forma-1-ben tervez maradni.

    Vajon az F1-ben tud maradni Hülkenberg, vagy véget ér Forma-1-es pályafutása?

    A Williams kapcsán annyi már kiderült, hogy Robert Kubica biztosan távozik a csapattól. Azt pedig nem tudni, hogy Hülkenberg beérné-e a sereghajtó csapattal, illetve hogy mennyire szól „ellene” az, hogy ő nem az a versenyző, aki sok pénzt vinne a csapathoz. Ez utóbbit Nicholas Latifi tudná biztosítani.

    [poll id=”141″]

    Csapat, versenyzők Kik pályáznak az F1-es ülés(ek)re?
    Alfa Romeo Racing Kimi Räikkönen ?  Giovinazzi, Hülkenberg
    Ferrari Sebastian Vettel Charles Leclerc
    Haas Kevin Magnussen Romain Grosjean
    McLaren Lando Norris Carlos Sainz
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Red Bull Racing Max Verstappen ? Albon, Gasly, Kvjat
    Renault Daniel Ricciardo Esteban Ocon
    Toro Rosso ? ? Albon, Gasly, Kvjat
    Williams George Russell ? Latifi, Hülkenberg
    Racing Point Lance Stoll Sergio Perez

     

  • Minttu és Kimi Räikkönen együtt szerepelnek majd egy Alfa Romeo reklámban!

    Minttu és Kimi Räikkönen együtt szerepelnek majd egy Alfa Romeo reklámban!

    Az Alfa Romeo bejelentett egy új, egyedülálló kommunikációs projektet. A 2020-as Giulia és Stelvio modelleket ez év végén Kimi Räikkönen, és felesége, Minttu fogják bemutatni egy öt reklámfilmből álló minisorozatban.

    Az innovatív projekt kiemeli majd a két modell új tulajdonságait, a Räikkönen házaspárnak köszönhetően.

    Korábban Räikkönen és Giovinazzi már részt vettek egy fotózáson a Giulia és Stelvio modellek „Forma-1-es” kiadásaival. Ezúttal azonban a finn versenyző színészi képességeit is megvillanthatja majd, felesége támogatása mellett.

  • Megújult külsővel lép pályára az Alfa Romeo Racing Monzában

    Megújult külsővel lép pályára az Alfa Romeo Racing Monzában

    Az Alfa Romeo Racing C38-asai különleges festést kapott az Olasz Nagydíj hétvégéjére.

    Az oldalára felkerült a Giulia felirat, illetve az olasz zászló is feltűnik az autókon. Ezen kívül Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi overálja is módosult kicsit, „olaszosodott”.

    Alfa Romeo Racing
    Fotó: Alfa Romeo
    Alfa Romeo Racing
    Fotó: Alfa Romeo

     

  • Ericcson: Úgy volt, hogy Räikkönen az egész hétvégét kihagyja

    Ericcson: Úgy volt, hogy Räikkönen az egész hétvégét kihagyja

    Az SPM IndyCar csapat csapatfőnöke, Sam Schmidt csalódott, amiért Marcus Ericssont végül nem versenyeztette az Alfa Romeo Racing a Belga Nagydíjon. Elmondása szerint a svéd versenyző is dühös emiatt, hiszen azért hagyta ki az aktuális IndyCar fordulót, mert az Alfa Romeo kérte, hogy álljon készenlétben náluk, mert helyettesíteni kell majd Kimi Räikkönent, lábsérülése miatt.

    A finn valójában tudott versenyezni sérülése ellenére, és Ericssont csak vész esetére rendelték be, de mint kiderült, a svéd versenyző IndyCar csapata úgy tudta, biztosan neki kell majd vezetnie Räikkönen helyett.

    „Igazán nem tudom, hogy mi történt (az Alfánál Belgiumban), mert nekem azt mondták, hogy Räikkönen teljesen kihagyja a hétvégét.” – mondta Schmidt. „Ezért volt szükségük Marcusra, ő odament, és nem kapott lehetőséget.”

    „Elég dühös (Ericsson), mert itt akart lenni (a portlandi IndyCar versenyen), és legutóbb jól is ment, szóval mi is csalódottak vagyunk.”

    „De a kedvükre akartunk tenni (az Alfának), és ez nagy áldozat.”

    Ericsson a svéd Viasatnak elmondta, hogy vész esetére hívta be az Alfa, és valós esély volt arra, hogy versenyezhet is. Azonban csütörtökig ez be sem lett jelentve, ez pedig komplikálttá tette a helyzetet.

    „Ez sok kérdőjelet eredményezett, és furcsa módon derült ki.” – mondta Ericsson.

    A svéd szerint a hét elején rosszabbnak tűnt Räikkönen helyzete, mint amilyennek végül ténylegesen bizonyult.

    Arra a kérdésre, hogy újonc IndyCar versenyzőként bánja-e, hogy a szezon utolsó két versenyének egyikét kihagyta, Ericsson így felelt: „Persze.”

    „Új szerződésért versenyzem a következő szezonra és minden egyes verseny egy lehetőség arra, hogy az ember megmutassa, hogy milyen fából faragták.”

    „Persze ez most nem optimális helyzet, de valós esély volt arra, hogy versenyezhetek a hétvégén (Spában), ezért döntöttem úgy, hogy ott leszek.”

    „Kimi és a csapat is egyetértett abban, hogy nagyon valószínűtlen az, hogy ő képes lesz versenyezni.”

    „Ez nem optimális helyzet számomra, se olykor megesik az ilyen.”

    Ericsson hozzátette, hogy az idei utolsó IndyCar versenyen, Laguna Secában ott lesz, és további F1-es versenyeken is megjelenik majd az Alfával.

  • Räikkönennek tényleg sérülése van és egy hokicsapatra is dühös!

    Räikkönennek tényleg sérülése van és egy hokicsapatra is dühös!

    Ugyan IndyCar versenye lenne a hétvégén Marcis Ericssonnak, mégis megjelent az F1-es Belga Nagydíj helyszínén, mint az Alfa Romeo Racing tartalékversenyzője. Gyorsan kezdődtek a találgatások, hogy kit kellhet helyettesíteni. Mint kiderült, egyelőre senkit, Antonio Giovinazzi és Kimi Räikkönen is úgy fest, jól van, noha az tény, hogy a finn versenyzőnek van sérülése.

    Räikkönen izomhúzódást szenvedett a bal lábában, a nyári szünet során.

    „Kíváncsian várom, hogy tudok-e fékezni.” – mondta a finn.

    Arra a kérdésre, hogy mi történt vele, így felelt: „Bármiféle sport veszélyesebb tud lenni, mint az ivás!”

    Mindenesetre, ha Räikkönen tényleg nem tudna vezetni a hétvégén, Ericsson készenlétben van.

    Az Alfa finnje azon egy dolog miatt talán még dühösebb, mint a lába miatt.

    „Hamarosan kezdődik a hoki bajnokság. És én mérges vagyok az EV Zugra (Zug jégkorongcsapata).” – mondta a Svájcban élő versenyző. „Mindig volt négy foglalt helyem. Tavaly ebből egyet már elvettek. Most pedig mind a négyet. Szerintem ez nem túl szép dolog. Át kell gondolnom mit fogok csinálni a szezon során!”

  • Calderon is Correa is F1-es autót tesztelhet a héten

    Calderon is Correa is F1-es autót tesztelhet a héten

    Az Alfa Romeo privát tesztet tart a héten a Paul Ricardon, méghozzá két fejlesztő versenyzőjével, Tatiana Calderonnal és Juan Manuel Correával.

    A két fatal egy 2013-as Sauber C32-est vezethet majd.

    „Hét éves korom óta arról álmodom, hogy Forma-1-es autót vezethessek, szóval nagyon izgatott vagyok, hogy végre beülhetek.” – mondta Correa. „Várom már, hogy a lehető legtöbb dolgot tanuljam meg ezen élmény által.”

    „A csapatunk büszke rá, hogy foglalkozunk a fiatal tehetségekkel és ezt a küldetésünket nagyon komolyan vesszük.” – mondta a csapatfőnök, Frederic Vasseur. „Juan Manuel és Tatiana is bizonyította már, hogy értékes tagja a csapatunknak, velünk dolgoznak a gyárban és a pálya mellett, ez az autóban töltött lehetőség pedig segít nekik abban, hogy még tovább fejlődjenek, jobban megismerjék a Forma-1-et és jó kapcsolatot építsenek ki a mérnökökkel és csapattagokkal.”

    Correa és Calderon is a Formual 2-ben versenyez idén, a 12. és 21. helyen állnak jelenleg a bajnokságban.