Címke: Alfa Romeo Racing

  • Zhou bejelentése óta ömlenek a megkeresések az Alfához

    Zhou bejelentése óta ömlenek a megkeresések az Alfához

    Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke szerint a csapatot szponzori megkeresésekkel bombázzák, mióta bejelentették, hogy Guanyu Zhou lesz az új versenyzőjük a következő szezonban.

    A csapatfőnök korábban elismerte, hogy a Zhou által biztosított pénzösszeg volt az egyik „alappillére” annak a döntésnek, hogy 2022-re őt választották Valtteri Bottas csapattársának, de hozzátette, hogy a kínai versenyző teljesítménye is jelentős részét képezte a döntésnek.

    A tény, hogy Zhou lesz Kína első Forma-1-es versenyzője, rengeteg lehetőséget nyitott meg a csapat számára marketing tekintetében.

    „Nem arról van szó, hogy Zhou mit hoz, de azt hiszem, nagy a felhajtás” – mondta Vasseur a Motorsport-Magazinnak adott interjújában.

    „Szerintem ez egy hatalmas lehetőség a cég számára, mert az elmúlt hetekben több szponzor hívott, mint az elmúlt 25 évben.”

    „A cég számára, az összes szponzor vagy a jelenlegi szponzorok számára ez szintén egy hatalmas lehetőség, és ebbe az irányba fogunk haladni.”

    „Van némi zűrzavar azzal kapcsolatban, hogy honnan származik a költségvetés. De úgy gondolom, hogy számunkra, a cég számára és a többi csapat, vagy általában a Forma-1 számára is nagy lehetőség ez.”

    „Szerintem ez működhet, ha Zhou teljesít a pályán. Ez mindig az egyensúlyról szól. Nézd meg, mit csinál most a Formula 2-ben. Meggyőződésem, hogy ugyanerre képes a Forma-1-ben is.”

    Zhou mellett jövőre egy tapasztalt csapattárs lesz az Alfa Romeónál Bottas személyében, akinek tapasztalatai sokat segítenek majd a csapatnak. Vasseur hozzátette, hogy a fiatalok és a tapasztalatok keveredése a csapatban az, amit keresett, mivel a Forma-1 jövőre egy új korszak felé tart.

  • Vasseurnek tervei vannak Pourchaire-rel

    Vasseurnek tervei vannak Pourchaire-rel

    Théo Pourchaire 2022-ben folytatja útját a Forma-1 felé, árulta el az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur.

    Miután a svájci székhelyű csapat megerősítette, hogy jövőre Guanyu Zhou váltja Antonio Giovinazzit, Vasseur fiatal pártfogoltja és francia honfitársa, Pourchaire elismerte, hogy „nyilvánvalóan csalódott”.

    „Még ha egész nap azt mondják is, hogy fiatal vagyok és még rengeteg időm van, hogy megérkezzek az F1-be, csalódott vagyok, mert nagyon közel kerültem ehhez az üléshez” – mondta a 18 éves versenyző.

    „Ez Guanyu és köztem dőlt el.”

    Vasseurnek azonban egyértelműen komoly tervei vannak Pourchaire-rel a jövőben.

    „Ő marad az F2-ben” – mondta Vasseur. „Az elmúlt hetekben hosszasan beszélgettünk arról, hogy elsőre fantasztikus szezont teljesített az F2-ben, de nem szabad elfelejtenünk, hogy 18 hónappal ezelőtt még az F4-ben versenyzett.”

    „Az F4 és az F3 között hatalmas volt a lépés, de ő jól teljesített az F3-ban, és ugyanez igaz az F2-re is. Az idei szezonban Monacóban nyert, de az F1-es autó annyira összetett, és csak hat tesztnapunk van a szezon előtt.”

    „Ez azt jelenti, hogy – az én szemszögemből nézve – túl kockázatos lett volna. Túl nagy kihívás lenne most megtenni ezt a lépést.”

    Vasseur azonban elárulta, hogy Pourchaire jövőre biztosan kap majd néhányszor lehetőséget az Alfa Romeo 2022-es autójában, pénteki szabadedzéseken.

    „Intézünk majd néhány tesztnapot, és megpróbáljuk felkészíteni őt a jövőre, de a legfontosabb számára az, hogy megnyerje az F2-es bajnokságot” – mondta a csapatfőnök.

    2023-ban sem biztos, hogy lesz helye

    Az is elképzelhető azonban, hogy az Alfa Romeo 2023-ra még mindig nem talál majd helyet számára a csapatban, mivel a pletykák szerint a kínai Zhou-nak – Valtteri Bottashoz hasonlóan – több, mint egyéves szerződése van.

    „Az időtartamról nem nyilatkozom, de hosszú távú együttműködésre számítunk” – ismerte el Vasseur.

    „És még el sem kezdtük a 2022-es évet, még az első tesztsorozatot sem, szóval meglátjuk, hogyan haladunk előre, és majd 2022 végén meghozzuk a döntést a 2023-as évre vonatkozóan.”

    Pourchaire 6 versennyel (vagyis két versenyhétvégével) az F2-es szezon vége előtt az 5. helyen áll a bajnokságban.

  • Giovinazzi saját csapatfőnökének is visszaszólt

    Giovinazzi saját csapatfőnökének is visszaszólt

    Antonio Giovinazzi kénytelen volt a saját maga védelmére kelni a teljesítménye és ehhez kapcsolódóan a menesztése kapcsán. Még saját csapatfőnökével, Fred Vasseurrel szemben is.

    Az elmúlt héten elkelt a rajtrács utolsó helye is 2022-re – eszerint Antonio Giovinazzi számára nem maradt hely és Guanyu Zhou váltja őt jövőre. Giovinazzi saját elmondása szerint is el kellett telnie némi időnek a döntés feldolgozására.

    „Nem voltak egyszerű napok” – ismeri el a La Gazzetta dello Sport kérdésére. „Inkább meg is tartom magamnak az ezzel kapcsolatos gondolataimat. De egyetértettünk abban a mentáltréneremmel, hogy ennél többet nem tudtam volna tenni. A végén nem tőlem függött a döntés.”

    Giovinazzi Ferrari-ifistaként egyáltalán nem mondott még le az F1-ről. De persze nyitott másra is. „Beszéltem a Ferrarival. Meglátjuk, tudnak-e segíteni a 2023-as visszatérésben. Rajtam ez nem fog múlni. Aztán egyszer jó lenne Le Mans-ban is indulni a Ferrari programjának keretein belül. Ez viszont egyelőre a legkevésbé sem aktuális.”

    Felmerült Giovinazzi hozzáállása is a csapatfőnök Fred Vasseur szavaiban. Erre az olasz azonnal ugrott. „Én mindig profi voltam. (Vasseurrel) még nem beszéltünk, de nem gondolom, hogy bármivel kapcsolatban hiányérzetem kellene, hogy legyen.”

  • A Formula E-ben talált menedékre Giovinazzi

    A Formula E-ben talált menedékre Giovinazzi

    Antonio Giovinazzi bár a Forma-1-ből kiszorult, azért jövőre is lett ülése, méghozzá az elektromos világbajnokságban.

    A keddi nap során eldőlt az F1-es rajtrács összetételét érintő utolsó érdemi kérdés is. Eszerint Antonio Giovinazzi körül elfogyott a levegő és 2022-re már nem kap szerződést az Alfa Romeótól. Bár Giovinazzi rendkívül csalódott, gyógyír lehet a sebeire a mai nap során konkrét formát öltő lehetőség a 2022-es szezonra.

    Reggel az olasz Sportmediaset még csak feltételes módban számolt be honfitársuk előrehaladott tárgyalásairól a Formula E egyik istállójával. A Dragon/Penske Autosporté volt ekkor az öt még el nem kelt hely egyike miután egyelőre csak Sergio Sette Camarával állapodtak meg a következő idényre. Mellette kapott helyet végül Antonio Giovinazzi is, akit a csapat vár is a november 29-30-i valenciai tesztre. Mindezt egyelőre Forma-1-es elfoglaltságai mellett teszi majd, miután a szezon még javában tart.

    A Dragon korábban tárgyalásokat folytatott Dan Ticktummal és Danyiil Kvjattal is. Ticktummal elakadtak a tárgyalások, míg Kvjat a hírek szerint egyelőre inkább kivár más opciókkal kapcsolatban.

    A döntést, amint az hivatalossá vált, Giovinazzi büszkén be is jelentette Instagram-fiókján.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Antonio Giovinazzi ?? (@antogiovinazzi99) által megosztott bejegyzés

  • Vasseur Zhou 30 milliójáról: Ez baromság

    Vasseur Zhou 30 milliójáról: Ez baromság

    Ha Guanyu Zhou 2022-ben csatlakozik az Alfa Romeóhoz, az nem azért lesz, mert a szponzorai 30 millió eurót fizetnek a csapatnak. Fred Vasseur csapatfőnök szerint ez „baromság”.

    A 2022-es szezonra már csak egy szabad versenyzői hely van, méghozzá az Alfa Romeónál. Kérdés, hogy ki lesz Valtteri Bottas csapattársa: a jelenleg is alfás Antonio Giovinazzi marad a csapatnál, vagy más érkezik? A „más” pedig jó eséllyel a jelenleg Formula 2-ben versenyző Zhou. A pletykák szerint a kínai pilóta 30 millió eurós szponzori csomaggal érkezne.

    Vasseur azonban csak nevet ezen.

    „A számok, amiket mondanak, puszta spekuláció és baromság” – mondta a GPFansnek.

    Azt azonban ismét elismerte, hogy Zhou rajta van a listájukon, de ugyanígy Oscar Piastri is, aki jelenleg előrébb áll az F2-es pontversenyben, mint a kínai.

    „Piastri fantasztikus munkát végez, Zhou a második, a bajnokság éllovasa (Piastri) mögött, és figyelembe kell vennünk az F2-t is.”

    „Ha megnézzük az elmúlt néhány szezont, az összes fiatal srác, aki az F2-ből érkezett, remek munkát végzett. Számomra ez azt jelenti, hogy ez egy lehetőség, de nem az egyetlen.”

    „Jelenleg ott van Antonio. Tökéletesen ismeri a csapatot, jó munkát végez. Volt két nagyon lenyűgöző kvalifikációja Zandvoortban és Monzában.”

    „Személy szerint úgy gondolom, hogy egyre előrébb lép. Ez azt jelenti, hogy jót tesz neki, ha időt adunk neki, aztán majd meglátjuk.”

    Vasseur kitart amellett, hogy amikor eljön a döntés ideje, akkor azt pusztán a csapat számára legjobb opció alapján fogja meghozni, nem pedig az alapján, hogy ki fizet a legtöbbet.

    „Számomra a legfontosabb a csapat teljesítménye” – mondta a francia. „Az én feladatom az, hogy erre koncentráljak.”

    „Az biztos, hogy egy bizonyos szakaszban figyelembe kell venni a költségvetést, és ez igaz minden egyes csapatra, igaz mindenkire a rajtrácson; teljes baromság, ha azt mondod, hogy nem veszed figyelembe ezt a szempontot, vagy a nemzetiséget, vagy valamilyen más szempontot.”

    „De a végén, a végső cél, a tiszta teljesítmény. Ez azt jelenti, hogy a különböző szempontokra koncentrálunk.”

  • Vasseur valamilyen formában az Alfánál tartaná Räikkönent

    Vasseur valamilyen formában az Alfánál tartaná Räikkönent

    Az Alfa Romeo Racing csapatfőnöke, Fred Vasseur azt mondja, hogy Kimi Räikkönen F1-es visszavonulása után is szeretné, ha a finn valamilyen formában továbbra is a svájci alakulatnál maradna.

    Räikkönen, aki kihagyja a hétvégi Olasz Nagydíjat is, múltheti pozitív Covid tesztje miatt, a múlt héten jelentette be, hogy a 2021-es szezon végén befejezi F1-es pályafutását.

    A 41 éves versenyző azonban bevallotta, hogy jelenleg nem foglalkozik azzal, hogy az F1 után mit fog csinálni, egyelőre csak a családjával szeretne lenni.

    Vasseur elmondta, hogy reméli, hogy valamikor majd leülhet Räikkönennel, hogy megbeszéljék a jövőbeli együttműködés valamilyen formáját, esetleg megtartva a őt a hinwili alakulat tanácsadójaként.

    „Azt hiszem, hogy már volt valamilyen javaslata más szériákkal kapcsolatban, vagy valami ilyesmi, szóval szerintem sokkal jobb, ha hagyjuk, hogy a dolgok leülepedjenek előbb” – mondta Vasseur.

    „Aztán majd lesz időnk megbeszélni, hogy mit tehetnénk a jövőben. Nagyon szívesen venném, ha Kimi valahol a fedélzetünkön maradna, de úgy gondolom, hogy időre van szüksége.”

    „Szerintem hiba lenne (számára), ha egy másik lehetőséget választana, és azt mondaná: ‘Oké, ezt csinálom, és ezt csinálom’. Meg kell nyugodnia, hogy felfogja, mit jelent ez a döntés, és utána eljön az ideje annak is, hogy döntsön a jövőről.”

    Räikkönen 2019-ben csatlakozott az Alfa Romeóhoz. Eddigi legjobb eredménye a csapatnál egy negyedik helyezés, amelyet a 2019-es Brazil Nagydíjon ért el. Azóta a Jégember mindössze négy versenyen szerzett pontot csapatának, köztük a Hungaroringen.

    Vasseur azonban, ahelyett, hogy az elmaradt eredményeket emlegetné, inkább arra a sok tulajdonságra koncentrál, amit a finn hozott a csapatához, és ami segítette annak fejlődését.

    „Hatalmas tapasztalatot tudott hozni a csapatba” – mondta. „Az elmúlt 20 évben egy győztes csapatban versenyzett, mindig a bajnoki címért küzdött.2

    „Ez óriási segítséget nyújtott a csapat fejlődéséhez. Nem a napi eredményekről beszélek, hanem a középtávú fejlődésről a projektről. Tökéletesen tudja, hogy honnan jön a teljesítmény.”

    „És ezzel párhuzamosan a csapat imázsát tekintve is hatalmas lökést adott.”

    „Szerettem volna jobb eredményeket elérni és jobban teljesíteni, de ez is a versenyzés célja, hogy mindig többet akarsz teljesíteni és többet elérni. De az van, ami van, és Kimi támogatása lenyűgöző volt.”

  • Bottas a Mercedesnél: Mintha kés lett volna a nyakamnál

    Bottas a Mercedesnél: Mintha kés lett volna a nyakamnál

    Miután bejelentették, hogy az idény végén távozik a csapattól, Valtteri Bottas elárulta, mennyire frusztrált volt Mercedesnél.

    Bottas a 2022-es szezon kezdetén az Alfa Romeóhoz csatlakozik, a Mercedestől öt év után távozik. A Mercedesnél töltött idő alatt, mindig lógott a levegőben a jövője, mikor épp aktuális szerződésének lejáratához közeledett. A finn mindig is többéves szerződést szeretett volna, de ezt sosem adták meg neki.

    A finn MTV Sportnak adott interjújában Bottas elárulta, hogy mennyire frusztrált volt a mercedeses karrierje miatt, és már nagyon várja az új fejezetet az Alfa Romeónál.

    „Itt az egész karrier eléggé úgy zajlott, mintha kés lett volna a torkon, mindig tényleg csak egy-egy év volt” – mondta Bottas.

    „Jó, hogy van most egy projekt, amire tényleg hosszabb távon tudsz koncentrálni. Legalább néhány évig nem kell stresszelnem a saját versenyzői pozíciómmal és jövőmmel kapcsolatban.”

    Bottasra mindig is kettes számú versenyzőként tekintettek a Mercedesnél, és sosem volt ő a Mercedes fő embere. Így aztán teljes új lendülettel vág majd neki az új szezonnak, az Alfánál.

    „Elméletileg az összes csapat teljesítményének elég közel kellene majd lennie egymáshoz. Nem lehetnek nagy különbségek. Ez máris pozitívumot hoz mindenbe” – mondta Bottas.

    „A csapat biztosított arról, hogy egy kicsit olyan leszek, mint egy projektvezető. Nyilván, ha nagyobb felelősséget kapsz, és ha valamit mondasz, az valóban meg is valósul, akkor igen, az nagyon motivál.”

  • Kínai csapattársat kaphat Bottas az Alfa Romeónál?

    Kínai csapattársat kaphat Bottas az Alfa Romeónál?

    Egy kínai pilóta neve szerepel az élen azok között, akik arra pályáznak, hogy Valtteri Bottas csapattársai legyenek jövőre az Alfa Romeónál.

    Hétfőn a Mercedes lerántotta a leplet jövő évi terveinek egy részéről és világossá vált, hogy a finn Bottas távozik tőlük és az Alfánál folytat. Ezzel pedig megnyílt az ajtó George Russell előtt.

    Az egyik fontos kérdés így most az, hogy ki lesz Bottas csapattársa jövőre, az Alfa Romeónál. Maradhat-e az olasz Antonio Giovinazzi, vagy távoznia kell?

    Az RMC Motori tudósítója, Paolo Ciccarone szerint a favorit a Forma-2-ben épp az élen álló kínai pilóta, Guanyu Zhou, noha más sajtóértesülések szerint négy másik jelölt is van.

    A kiadvány szerint Zhou a szponzora által a svájci székhelyű csapatnak ígért 30 millió eurónak köszönhetően a legesélyesebb Giovinazzi helyére.

  • Hivatalos: Bottas jövőre az Alfa Romeo versenyzője lesz!

    Hivatalos: Bottas jövőre az Alfa Romeo versenyzője lesz!

    Az Alfa Romeo nemrég bejelentette, hogy jövőre Valtteri Bottasszal a fedélzeten kezdik meg a szezont.

    A 32 éves versenyző jelenleg a Mercedest erősíti, ám a csillagosok úgy döntöttek, elengedik a nastolai kezét. A svájci csapat azonban „finnre finnt húzott”, így Kimi Räikkönent válthatja a pilóta.

    Már régóta pletykálták a paddockban, hogy Bottas és a csillagosok kapcsolata megszakad, így a versenyzőnek új helyet kell keresnie magának. Úgy tűnik, hogy az Alfa Romeo személyében megtalálta a csapatát, ugyanis őket fogja erősíteni.

    A szerződéssel kapcsolatban a felek nem árultak el sok mindent, ám annyi bizonyos, hogy több éves kontraktust írtak alá. A Mercedes megköszönte a nastolai versenyzőnek az együtt töltött éveket, és sok sikert kívánt neki, míg az új kalandról így nyilatkozott az érintett:

    ,,Új fejezet kezdődik a karrieremben: izgatott vagyok amiatt, hogy 2022-től, és azon túl, csatlakozhatok az Alfa Romeo Racing Orlen-hez. Az Alfa Romeo egy olyan márka, amit nem kell bemutatni, hiszen írtak néhány bejegyzést a Forma-1 történelemkönyvébe, így megtiszteltetés lesz őket képviselni. Egyértelmű potenciál rejlik Hinwilben, így örömmel tölt el az, hogy segíthetek a csapatnak feljebb kerülni a rajtrácson. Különösen a 2022-es szabályok mentén, ami lehetőséget biztosít arra, hogy az istálló ugrásszerű teljesítményfejlődést érjen el. Hálás vagyok a belém vetett bizalmukért, és alig várom, hogy megháláljam ezt nekik. Ugyanolyan éhesen fogok versenyezni az eredményekért, és majd eljön az az idő is, hogy a győzelmekért küzdjünk. Fredet (Vasseur) már jól ismerem, és alig várom már, hogy a csapat többi tagjáról is elmondhassam ezt. Szeretnék olyan szoros kapcsolatokat kialakítani velük, mint amilyeneket a Mercedesnél szereztem. Büszke vagyok arra, amit Brackley-ben elértem, és teljesen arra fogok koncentrálni, hogy jól fejezzem be az ottani munkámat, miközben egy újabb világbajnoki címért küzdünk.” – olvasható Bottas nyilatkozta az Alfa Romeo Racing Orlen hivatalos honlapján.

    Frédérick Vasseur a következő szavakkal köszöntötte újdonsült versenyzőjét:

    ,,Örömmel köszöntjük Valtterit a csapatban és alig várjuk már a közös utunk megkezdését. Egy erős csapatjátékost hozunk Hinwilbe, egy olyan pilótát, aki a rajtrács elején szerzett tapasztalatokat. Valtteri szerves része volt egy olyan csapatnak, ami átírta a történelemkönyveket, és hét konstruktőri bajnokságot tudhat magáénak. Valtteri tehát a megfelelő versenyző ahhoz, hogy az Alfa Romeo Racing Orlen egy lépést tegyen előre. A több éves szerződés, amely hozzánk hozza őt, Valtterinek és a csapanak is megadja a kellő stabilitást, amire szükségünk van az elkövetkezendő kritikus periódusban. Izgatottan várjuk, hogy mit hoz számunkra a jövő.”

  • Nem csak Bottas, hanem Mercedes motor is érkezhet az Alfa Romeóhoz?

    Nem csak Bottas, hanem Mercedes motor is érkezhet az Alfa Romeóhoz?

    Az Alfa Romeo Mercedes erőforrásra cserélheti a Ferrarit? A lépés sokakat meglepne, különösen azért, mert a svájci székhelyű Sauber csapat csak nemrég hosszabbította meg névadó-szponzori szerződését a Ferrarihoz köthető Alfa Romeóval.

    Most azonban egyre inkább azt pletykálják, hogy a Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas 2022-re az Alfa Romeóhoz szerződhet, mivel Kimi Räikkönen a szezon végén visszavonul.

    „A Hondával vagy a Renault-val folytatott tárgyalásoknak semmi eredménye nem lett” – írta a Blickben az elismert F1-es újságíró, Roger Benoit.

    A Mercedes-főnök Toto Wolff és az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur köztudottan barátok, és a pletykák szerint a Sauber-tulajdonos Finn Rausing a múlt hétvégén Spában találkozott a Daimler vezérigazgatójával, Ola Kalleniusszal.

    Egy Sauber-Mercedes megállapodás egybecsengne azokkal a pletykákkal, amelyek szerint a Ferrari-nevelt Antonio Giovinazzi is elhagyja az Alfa Romeót az idény végén.

    A Ferrari juniorjait, Callum Ilottot és Robert Shwartzmant, valamint Vasseur pártfogoltját, Theo Pourchaire-t is összefüggésbe hozták az Alfa Romeo csapattal.

    Ralf Schumacher azonban úgy véli, hogy a 2022-es Williams-jelölt Nyck de Vriesnek is versenyben kellene lennie.

    A kérdés, hogy valóban úgy lesz-e, ahogy mindenki sejti, mi szerint jövőre George Russell ülhet Bottas helyére, Lewis Hamilton mellé.

    „A döntés már megszületett.” – mondta Kallenius a német Sky-nak – „De ezt majd a megfelelő időben jelentjük be”.