Címke: Alexander Wurz

  • Ha ott betonfal lett volna, Grosjean nem biztos, hogy túlélte volna

    Ha ott betonfal lett volna, Grosjean nem biztos, hogy túlélte volna

    Romain Grosjean tavaly év végi, bahreini balesete kapcsán még mindig vannak kérdőjelek.

    A szalagkorlát kettészakította autóját, a halo pedig mondhatjuk, hogy megmentette az életét. Az eset történhetett volna szerencsésebben és szerencsétlenebbül is. Mi lett volna például, ha nem lett volna a pálya azon pontján szalagkorlát?

    Erről beszélt Alex Wurz egykori F1-es versenyző, a GPDA (versenyzők szövetsége) elnöke, a Motorsport-Totalnak. Az osztrák szerint minden variációnak vannak előnyei és hátrányai is.

    „A szalagkorlát katasztrofálisan nézett ki, ketté nyílt, ami nem lett volna szabad” – mondta Wurz.

    Hozzátette azonban, hogy ennek is volt előnye.

    „Amilyen módon elnyelte az energiát, az valószínűleg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy képes volt (Grosjean) kiszabadítani magát jelentősebb sérülések nélkül, és az eszmélete elvesztése nélkül.”

    Vélhetően az eset sokkal drámaibb lett volna, ha a francia versenyző egy betonfalba csapódik.

    „Ha ott betonfal lett volna és ő így csapódott volna be, ilyen maga G-erőkkel, azt nem tudjuk, hogy a szíve, és a szervei kibírták-e volna” – mondta Wurz.

    Wurz meglátásával a Sky elemzője, a szintén egykori F1-es versenyző, Martin Brundle is egyetért.

    „Egy fal talán elmozdult volna egy kicsit, de nem nyílt volna meg” – mondta. „Azonban a G-erők hatása jelentősen nagyobb lett volna.”

    Abban pedig ő is kételkedik, hogy ebben az esetben Grosjean túlélte-e volna az esetet.

    A baleset után az FIA kivizsgálásba kezdett, ennek eredményeiről azonban még nem publikáltak eredményeket.

  • Wurz levezette, miért nagyon káros a túl hosszú versenynaptár

    Wurz levezette, miért nagyon káros a túl hosszú versenynaptár

    Alex Wurz, egykori F1-es versenyző és a GDPA (a versenyzők érdekvédelmi szövetsége) elnöke közel sem ért egyet azzal, hogy az F1-es versenynaptár egyre hosszabb.

    Szaúd-Arába bejelentésével a tervek szerint 2021-ben 23 futamot rendeznek majd.

    Wurz nem ért egyet a Liberty Mediával, mely mindenáron több versenyt akat.

    „Mert a Forma-1-ben lévő emberek már 21 versennyel is a határon vannak, most pedig már a versenyhétvégéken próbálnak rövidíteni” – mondta Wurz az ORF-nek. „Például ha hat eseményen törlik a pénteket, az két további versenyhétvégét tesz lehetővé.”

    Hiába a rövidebb versenyhétvégék, a több helyszínnel az F1 több pénzhez is jut.

    „A Forma-1 így is keres rajta. A szervező az, aki kifizeti a nagydíjat, szóval a pálya fizeti meg az extra költségeket. Ez mind a pénzről szól.”

    Wurz szerint sok promóter már így sem tud önmagára nézve jövedelmezően versenyt rendezni, így a fent említett újítások nem kedveznek nekik.

    „Majdnem ugyanannyiba kerülne nekik (a pályáknak versenyt rendezni), de csak két napjuk lesz arra, hogy visszakereshessék a pénzüket” – mondta Wurz. „A pályák jövedelmezősége tehát csökken, de úgy tűnik, hogy ez nem számít a Forma 1 jogtulajdonosának.”

  • Alex Wurz fia is csatlakozhat a Ferrari akadémiájához

    Alex Wurz fia is csatlakozhat a Ferrari akadémiájához

    Alexander Wurz, korábbi Forma-1-es versenyző fia is megkezdte az útját a királykategória felé. A 14 éves Charlie Wurz is egyike azon jelölteknek, akik csatlakozhatnak a Ferrari egyre lenyűgözőbb versenyzői akadémiájának. A program gyümölcsöző, és olyanoknak segített már mint Charles Leclerc, de most már Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Shwartzman is kopogtatnak a száguldó cirkusz ajtaján.

    A programban jelenleg ott van Giuliano Alesi is, aki a korábbi Ferrari versenyző Jean Alesi fia, vagy az F1 legenda Emerson Fittipaldi unokája Enzo, de Leclerc testvére, Arthur is.

    Szerdán Maranellóban megkezdődött az akadémia legújabb felvételi programjának a „világdöntője”. A sportigazgató Laurent Mekies szerint:

    „Jó egy hétig elemezzük majd a srácokat.”

    A jelenlegi Grand Prix Drivers’ Association elnök fia decemberben lesz 15 éves, és egyike azon hat fiatal gokartosnak, akiket megneveznek majd új akadémistaként januárban. A heti program Maranellóban a Ferrari létesítményében lesz, de jövő héten Formula 4-es autókkal tesztelhetnek majd Fioranóban.

    Az év elején Alex Wurz kritikával illette a Scuderia légkörét, mely szerinte kiégette a csapat és Fernando Alonso, majd Sebastian Vettel kapcsolatát. Akkor ezt mondta:

    „A Ferrari nagyon keményen bánik a pilótáival. Igazán szeretnek akkor, ha lendítesz rajtuk, de ha nem jön a siker, akkor hirtelen visszaüt ez az egész. Védeni fogják az örökségüket, a munkamoráljukat és a minőségüket.”

  • Verstappen megdöntheti Schumacher és Hamilton rekordjait?

    Verstappen megdöntheti Schumacher és Hamilton rekordjait?

    Hosszú évek óta versenyez az élmezőnyben Max Verstappen, igazán komoly esélye bajnoki címre azonban még nem volt. Akármennyire szerették volna a Red Bullnál, valószínűleg idén sem lesz komolyan harcban a végső győzelemért a holland (főleg miután Monzában és Mugellóban is kiesett), de még mindig nagyon fiatal, szóval ha minden úgy alakul, sok lehetősége lehet még. Erről beszélt Alexander Wurz is, sőt kimondta, Verstappen akár még Schumacher és Hamilton rekordjaira is veszélyes lehet.

    „Ha elképzeljük, hogy még mindig ő lehetne a legfiatalabb világbajnok – aki most Sebastian Vettel –, akkor rájövünk, mennyi év áll még előtte. Ugyanakkor Max már most is hatalmas tapasztalattal rendelkezik” – nyilatkozta a korábbi Forma-1-es pilóta az ORF-nek. „Csoda kellene, hogy még harcban legyen az idei bajnoki címért, de szerencsére reálisan látja a dolgokat. Mindent belead, számomra ő az egyik legjobb pilóta, akit valaha láttunk.”

    A jelenlegi Forma-1-ben az autó befolyása hatalmas, erre is kitért Wurz: „Természetesen jobb autó kellene neki, hogy világbajnokká válhasson. Ha sikerül, megdöntheti Lewis Hamilton és Michael Schumacher rekordjait. Megvan benne, ami ehhez kell.”

  • Mégis kihagyhatja a Magyar Nagydíjat a Forma-1?

    Mégis kihagyhatja a Magyar Nagydíjat a Forma-1?

    Fekete felhők gyülekeznek hirtelen a jövő hétvégére tervezett magyar futam fölé. A stájer paddockban a szombati időmérő edzés után elterjedt, hogy a brit pilóták és a személyzet akár börtönbüntetést is kockáztatnak a drákói szigorú koronavírus protokoll megsértése esetén Mogyoródon. A McLaren pilótája, Lando Norris mindenesetre lazán kezeli a helyzetet:

    „A pályán, vagy a szállodában kell maradnunk, de nekem megfelel a szobaszerviz. Annyi, hogy nem mehetek ki biciklizni vagy futni a szabadba.”

    A világbajnok Lewis Hamilton ezzel szemben úgy döntött, hogy az európai versenyeken marad a pályákon egy lakóautóban, és elismerte, hogy a csapattagoknak ez már más kérdés:

    „Kihívásokkal teli idők ezek. Feltétlenül komolyan kell vennünk ezt nekünk is, ahogy mindenki másnak.”

    Az elmúlt két hétvégén nem volt pozitívnak bizonyult koronavírus teszt Ausztriában, pedig voltak, akik megszegték a szabályokat. Sebastian Vettelt már másodszor kapták rajta, hogy elhagyta a „buborékját”, mivel szóba elegyedett a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolffal. Erre reagált már a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is:

    „Koncentráltabbnak és éberebbnek kell lennünk. Szerintem mindkét pilótánk megértette, hogy valamit rosszul csináltak, és a jövőben be kell tartaniuk a szabályokat.”

    A BBC információi szerint pénzbírság, de akár börtön is várhat Magyarországon a nem európai uniós állampolgárokra, így feltehetően Chase Carey és Jean Todt is egyeztetnek a magyar hatóságokkal a mentességről. Amennyiben ezt nem adják meg, azt pletykálják, hogy elmaradhat akár a verseny Magyarországon, és egy újabb hétvégére maradnak Ausztriában. Alexander Wurz, a GPDA vezetőjeként ennyit mondott erről az Österreichnek:

    „Chase Carey megkérdezte már tőlem, hogy mit gondolnak a pilóták arról, ha harmadszor is itt kellene versenyezniük. Azt mondtam neki, ha akár csak ez az egy pálya lenne alkalmas arra, hogy itt mehetünk, akár tízszer is mehetünk itt. Bízom benne, hogy gyorsan kiderül most minden, mert akkor hamar tudunk reagálni. Tudjuk, hogy az itteni versenybírák és a felszerelés készen áll erre. Amennyiben az elkövetkezendő 24 órában ismertté válik a döntés, akkor akár a jövő hétvégén újra versenyezhetünk itt.”

    A helyzet megoldódott. UPDATE: https://www.racingline.hu/forma-1/nyugalom-a-forma-1-most-mar-mogyorod-fele-tart/2020/07/13/

  • Wurz: Vettel és Alonso is a Ferrari miatt „égett ki”

    Wurz: Vettel és Alonso is a Ferrari miatt „égett ki”

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel is „kiégett” a Ferrarinál, ami miatt mindketten inkább a távozás mellett döntöttek.

    Ez a véleménye a GPDA (versenyzők szövetsége) elnökének, Alexander Wurznak, aki úgy érezte, hogy a két világbajnokot istenként tisztelték, amikor megérkeztek a Ferrarihoz. Azonban ahogy az évek sikertelenségeivel egyre nagyobb nyomás nehezedett Vettel és Alonso vállára, és többek között ezért hagyták el mindketten a Vörösöket.

    Habár a négyszeres világbajnok a GPDA tagja és jó kapcsolatot ápol az osztrákkal, a Benetton és a Williams egykori pilótája mégsem gondolta azt, hogy barátja már a 2020-as év végén távozni fog Maranellóból.

    „Nagyon szorosan tartotta a kártyáit, szóval senki nem tudhatta, hogy valójában mi is van készülőben,” – mondta Wurz a SkySports Vodcastjában.

    „Emlékszem, amikor a Red Bulltól szerződött át a Ferrarihoz. Nem voltak pletykák, gyakorlatilag semmit nem beszéltek róla az emberek. Ez nagyon is Sebastianra vall, és én kifejezetten szeretem a stílusát.

    „Ha visszatekintünk a Ferrari történelmére, akkor látszik, hogy az első hónapok, évek minden versenyzőnél jó szokott lenni: a szerelem, a rádióüzenetek és az ünneplések. Ezek azok a dolgok, amik különlegessé teszik a Ferrarit Olaszországban.

    „Azonban egy ponton még Alonso is eljutott arra a szintre, hogy csapaton belül uralkodó rendszer teljes mértékben kicsinálta őt. Talán már a szerelem is elmúlik, azonban Seb nem beszélt erről nekem.”

    Alonso öt éven keresztül versenyzett piros overálban, és három alkalommal végzett az egyéni bajnokság második helyén. A folytonos sikertelenségek hatására pedig már a szerződése lejárta előtt távozott a Ferraritól. Vettel – aki csak kétszer lett második az összetettben – a hatodik, egyben utolsó évét fogja megkezdeni a Ferrarinál és még semmi nem dőlt el a jövőjét illetően.

    „A Ferrarira egy nemzet büszkeségének nyomása nehezedik. Egy rendkívüli autógyártóról beszélünk. A versenyzés itt már több, mint szenvedély. Itt már az szurkolók millióinak nyomása nehezedik a versenyzőkre, amivel rendkívül nehéz megbirkózni.

    „A Ferrari sokat követel meg még a legjobb versenyzőktől is. Ha nyersz, az egekig képesek magasztalnak, azonban, ha nem jön a siker, akkor a szurkolók mellett még az olasz sajtó is a sárba tipor.

    „Azonban a mostani idők sikertelensége nem csupán a versenyzők, hanem a csapat hibája is. Az évek alatt folyton váltogatták a csapatfőnököket, ami miatt nem volt szilárd a csapat a vezető rétege. Ez egyrészt a külső hatás, másrészt a latin virtusnak is köszönhető.

    „Visszatekintve a régi Ferrarira, amikor még Michael Schumacher, Jean Todt, Ross Brawn és Rory Bryne is az olasz istállónál volt, ők még képesek voltak nyerni. A vezetők le tudták venni a politikát a versenyzőik válláról, ami a Ferrarinál mindig is jelen volt és lesz is.

    „Azonban azóta a Ferrari már csak árnyéka régi önmagának.”

  • Alex Wurz tervezi meg a leendő szaúdi versenypályát!

    Alex Wurz tervezi meg a leendő szaúdi versenypályát!

    Az egykori F1-es versenyző, Alex Wurz tervezi meg azt a versenypályát, mely a tervek szerint 2023-ban otthont ad majd a szaúd-arábiai F1-es futamnak.

    Az Arabian Business szerint a főváros, Rijád peremén lesz majd a pálya, egy szórakoztató „giga-projekt” részeként, ahol a Dakar rali utolsó szakasza is volt.

    A hétvégén került ez bejelentésre a Qiddiya Grand Prix nevű eseményen, ahol jelen volt Wurzon kívül Damon Hill, Romain Grosjean, David Coulthard és Nico Hülkenberg is.

    „A tervezett Qiddiya projekt csodás lehetőséget kínál számunkra, hogy megtervezzünk egy pályát, egy igazi verseny arénát az autóversenyzőknek, a nézőknek, és az otthoni nézőknek.” – mondta Wurz. „A  Qiddiyanak mindene meg van ahhoz, hogy a világ motorsport központjává váljon.”

    Korábban arról is szó volt már, hogy Szaúd-Arábia már 2021-re F1-es szerződést kötne, eleinte utcai verseny formájában.

    „Építjük az infrastruktúrát, hogy képesek legyünk befogadni a legnagyobb és legjobb motorsport eseményeket, minden kategóriából.” – idézte a L’Equipe a Qiddiya Investment Company vezérigazgatóját, Michael Reiningert.

  • Wurz: A Honda az idei év legnagyobb meglepetése

    Wurz: A Honda az idei év legnagyobb meglepetése

    Alex Wurz szerint a 2019-es év legnagyobb meglepetése a Honda fejlődése lett.

    A naptári évnek hamarosan vége, így az évértékelő nyilatkozatok egyre nagyobb teret nyernek. A Speedweeknek az osztrák ex-versenyző foglalta össze az évadot, a legnagyobb meglepetéstől, a Ferrari és Vettel bukdácsolásán át a Williams tragédiájáig. Wurz, aki a GPDA elnökeként a legtöbb versenyen ott van, testközelből láthatta az év történéseit.

    Az év meglepetése – Honda:

    ,,Reméltem, hogy lesznek meglepetések, és lettek is. A legjobban a Honda fejlődése lepett meg, ami nem mellesleg nagyon jót tett a Forma-1-nek. A szezon végén a versenyhétvégék is izgalmasabbak lett, nem lehetett ugyanis előre tudni, hogy kié lesz a pole vagy a győzelem. Újra jó lett a sport. Az unalmas versenyekből hirtelen szuper futamok lettek. A csapatok mindent beleadtak annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, és ezt az állapotot kellene megtartani. Ha jó a sport és izgalmas az évad, akkor könnyebb eladni az egészet.”

    Vajon mi lesz a Ferrarival, és Sebastian Vettellel, sikerülhet újra a tűz közelébe kerülniük?

    ,,Ehhez egy kristálygömbre lenne szükségem, ugyanis biztosat nem tudok mondani, de remélem, hogy a Ferrari ott lesz és izgalmasabbá teszi a következő szezont. Vettel azonban ismét motivált lesz. Idén azért volt nagyon lent, mert nem érezte komfortosan magát az autóban, továbbá az abroncsokkal is gondjai akadtak, de a szezon második felében szépen visszajött. Közelebb került Leclerc-hez, új erőre kapott, és ismét éhes lett a sikerre. Tapasztalatból mondom ezt, ugyanis párszor elbeszélgettem vele.”

    Lewis Hamilton idén hatszoros világbajnok lett, és már csak egy cím hiányzik neki ahhoz, hogy utolérje Michael Schumachert. Jövőre jó esélyei lehetnek arra, hogy hétszeres bajnok legyen, ám kihívóinak is lesz erre egy-két szava.

    ,,Meg lehet neki a hetedik, ám nehéz dolga lesz, ugyanis Max Verstappen megfogja nehezíteni az életét. Max jövőre bajnok lehet, ami nagyon jót tenne a sportnak.”

    Wurz szerint ugyanakkor a legjobb újonc Lando Norrist lett, bár Alex Albon is jól teljesített. Egykori csapata (Williams) bukdácsolása azonban nagyon elkeseríti. A brit istállónak ki kell vizsgálnia, mi ment ennyire félre és meg kell találniuk a megoldásokat.

    ,,Meg van erről a véleményem, de nem fogom elmondani a nyilvánosságnak.” -tette hozzá az osztrák.

     

  • Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt.

    Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, lehet, hogy kiszorul a mezőnyből. Így járt Pascal Wehrlein, Esteban Ocon, és úgy néz ki, Nico Hülkenberg is az elmúlt években.

    Különösen igaz ez a most feltörekvő fiatalokra, akiknek rendkívül nehéz már a bekerülés is. Jövőre úgy néz ki, mindössze egy újonc, Nicolas Latifi lesz a mezőnyben. És akinek nem jut hely? Rájuk mi vár?

    Partvonalon

    Először is ott vannak azok a helyek, amik kissé láthatatlanok, de mégis az F1-hez tartoznak: a tesztpilóták. Gutierrez, Buemi, Wehrlein, de emlékezhetünk, hogy Vergne és Kvjat is ilyen helyzetben kötött ki. Vagy voltak régebben a „világ legjobb tesztpilótája” címért versenygők, mint a GPDA-elnök Alex Wurz, Pedro de la Rosa, Marc Gené vagy Luca Badoer.

    Persze, így sincs sokkal több hely, ezért a kihullott versenyzők kénytelenek voltak egy „másodrendű” sorozat után nézni. Ha körülnézünk a WEC-ben, rengeteg volt F1-es pilóta neve sejlik fel, és elmondható, hogy ez volt az a sorozat, ami – főleg Le Mans presztízse miatt – a legnagyobb húzóerővel rendelkezett az Forma-1 után.

    Azonban az elmúlt években megváltozott a tendencia, merre veszik az irányt az ígéretes versenyzők, akik szimplán rosszkor voltak rossz helyen.

    Az új irány

    A válasz a Formula E. Amikor elindult a sorozat, a versenyzők jó része a WEC-ből áramlott át. Sokan közülük a királykategóriából már kibukott pilóták (Alguersuari, di Grassi, d’Ambrosio) voltak. Volt, aki megtartotta mindkét ülést (Buemi, Vergne), előbbinek bajnoki címébe is került a két sorozat ütközése 2017-ben.

    Kétségkívül a F1 közelébe jutni jelenti a legnagyobb kihívást. Nem csoda, hogy az eddigi összes FE bajnok indult már királykategóriás versenyen, és alig találni olyan indulót, aki eredetileg nem a Forma-1-től fordult volna vissza.

    Ha az elmúlt két évet nézzük, az Formula E-ben debütáló pilóták közül, csak Alexander Sims, Nico Müller, Gary Paffett, Nyck de Vries és James Calado, nem indult F1-es versenyen. Kicsit más a kép, ha azt nézzük, hogy Calado teljesített szabadedzést 2013-ban a Force Indiával, Paffett volt a McLaren tesztpilótája, és csak Hamilton érkezése ütötte el a versenyüléstől 2007-ben.

    Nyck de Vries pedig F2-es bajnoki győzelme (és többéves tesztpilótai tapasztalata) után volt kénytelen az F1 körein kívül munkát keresni. És ha „több évnyi” tehetséges pilóta máshol köt ki, az Forma-1 elveszíthet valamit a presztízséből.

    Veszélyben a királykategória?

    De Vries érkezésével az FE már elkezdte hangoztatni, hogy látszik, már az elektromos sorozat is cél a fiatal pilóták számára, ez azonban még nem teljesen felel meg a valóságnak.

    A fiatal holland nem véletlenül igazolt a Mercedes FE csapatához, hanem tudatosan a kapcsolatok miatt. Toto Wolff többször nyilatkozott úgy, még nyílhat előtte lehetőség az F1-be, és valószínűleg ez a pilóta távlati célja is.

    A Formula E még nem nőtt az F1 szintjére vonzerőben a fiatal pilóták számára, de az új radikális szabályok talán éppen azért születhettek meg, mert a nagycsapatok is belátták, hogy ennek elejét kell venni. Ha pedig az F1 is vonzóbb lesz, talán megfékezheti a Formula E térnyerését.

  • Wurz: A 18 colos gumi csak marketingfogás, semmi más

    Wurz: A 18 colos gumi csak marketingfogás, semmi más

    Alexander Wurz, egykori F1-es versenyző, a GPDA (Grand Prix Drivers’ Association, vagyis Nagydíj Versenyzők Szervezete) elnöke nem örül annak, hogy a sport 13 colos gumikról 18 colosakra készül váltani.

    „Ezeket az igazán érdekes erőforrásokat fogják használni továbbra is.” – mondta Wurz a Motorsport-Magazin.comnak. „De ezek nehezek. Mi a probléma? Ha ezek nehezek, a centrifugális erők nem olyan nagyok. Ez azt jelenti, hogy nem túl fárasztóak fizikailag.”

    „De vannak kereskedelmi döntések, mint az, hogy jönnek a 18 colos gumik. A versenyzők sem örültek neki mert több kilót eredményez, kereskedelmi okokból. Ez semmit sem eredményez a versenyzők számára.”

    „Lehet, hogy egy kicsit egyszerűbb az aerodinamika tőle, de ezt nem gondolnám nyomós érvnek. Sokkal nehezebbek. Valós haszna csak marketing szempontból van.” – utalt Wurz marketing címszó alatt arra, hogy az új gumik jobban néznek ki, állítólag.

    „Neveztek már engem Mr Halonak, mikor megannyi újságíró és rajongó azt mondta, hogy ha a Halo jön, a Forma-1 meghal.” – folytatta Wurz. „De láthattuk, hogy megmentett pár versenyzőt, és nem rontott a minőségen. Egyszerűen megszoktuk.”

    „Több versenyző is mondta már nekem, hogy Halo nélkül már nem is akarnának versenyezni.”