Címke: Alexander Sims

  • Mozgások a Formula E első világbajnoki szezonja előtt, Sims is vált

    Mozgások a Formula E első világbajnoki szezonja előtt, Sims is vált

    Elhagyja a BMW Andretti csapatát Alexander Sims, hogy a Mahindra tagja legyen a Formula E 2020/21-es szezonjában, miközben d’Ambrosio távozik az alakulattól.

    Sims két év után távozik eddigi csapatától, miután egy győzelmet és egy további dobogós helyezést szerzett. Idén már azonban nem tudta tartani a lépést fiatal csapattársával, Maximilian Güntherrel.

    Még nem tudni, ki pótolja őt majd a BMW-nél – valószínűleg a márka egyik DTM pilótája -, de Günther már marad egy újabb évre, ezt nemrég jelentette be a csapat.

    Sims csapattársa valószínűleg Alex Lynn lesz majd, aki a Porschéhoz távozó Pascal Wehrlein helyére ugrott be Berlinben. A brit kétszer szerepelt a Superpole-ban, és egy ötödik lett a legjobbja a hat verseny alatt. Ez lenne az első teljes éve a 2017/18-as szezon óta, akkor a Virgin pilótája volt.

    „Örömmel csatlakozom a Mahindra Racinghez, és folytatom Formula E-beli pályafutásomat.” – nyilatkozta Sims, aki a BMW GT programját is erősítette eddig. – „Ez egy érdekes lehetőség, jó csomagja van a csapatnak, és jó pozíciókért küzdhetünk majd.”

    „A fenntarthatóságot és az elektromos közlekedést népszerűsíteni személyesen nekem nagyon fontos. A Formula E pedig ehhez nagyon erős, innovatív és haladó szellemű felületet kínál.”

    A bejelentés ülés nélkül hagyja Jérome d’Ambrosiót, aki két évet húzott le a müncheni márkánál, előtte pedig négy évet volt a Dragonnál. Ő szerezte a Mahindra eddigi utolsó futamgyőzelmét, még tavaly Marrákesben.

    „Nagyon izgatott vagyok Alexander miatt.” – kezdte Dilbagh Gill, a Mahindra csapatfőnöke. – „Már bemutatta tehetségét, ráadásul megtestesíti a személyes elveivel, a mi értékrendünket is. Intelligens, jó srác és igazi csapatjátékos, már várom, mit alkot majd a hetedik szezonban.”

    „Ugyanakkor muszáj megemlítenem Jérome-ot is, aki két év után hagy itt minket. Sok jó emlékünk van közösen, és a legjobbakat kívánom neki. Igazi klasszis, már várom, mit lép következőnek.”

  • Edzések, virtuális versenyek és új hobbik: így telnek a BMW-pilóták napjai a koronavírus alatt

    Edzések, virtuális versenyek és új hobbik: így telnek a BMW-pilóták napjai a koronavírus alatt

    #MARADJOTTHON – a világméretű felhívás természetesen a BMW gyári pilótáira is vonatkozik, akik ahelyett, hogy valamelyik aszfaltcsíkon futnának versenyt egymással és az idővel, minden idejüket otthon töltik. Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy nincs meg a szigorúan beosztott napi rutinjuk: a családdal töltött időt rendszeres edzések, a régi és új hobbikat pedig virtuális versenyek tarkítják.

    Fitten maradni az első éles megmérettetésre

    A BMW pilótái rengeteg időt töltenek edzéssel, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozására kihirdetett veszélyhelyzet elmúlásával már az első futamon tökéletesen fitten és felkészülten üljenek volán mögé. A Német Túraautó Bajnokság (DTM) kétszeres bajnoka, a német Marco Wittmann a közösségi média segítségével például rajongóit is rendszeresen meginvitálja az edzőterembe. „Nagyon sok gyakorlatot végzek. Folyamatosan fejlesztem az állóképességemet és az erőnlétemet, miközben szinten tartom a koncentrációs készségemet és tisztán tartom az elmém” – mesélte Marco Wittmann. A bajor prémiumgyártó DTM-csapatának újonca, az osztrák Lucas Auer ugyancsak kiemelt hangsúlyt fektet otthonában az edzésre. „Napi két edzésem van, amely segít fitten tartani és megőrizni a jókedvemet. Van egy futópadom, egy ergométerem és egy kézikerékpár-trénerem, ezen felül pedig speciális nyak-, törzs- és végtag-gyakorlatokat is végzek” – mondta.

    A BMW pilótáinak személyre szabott, otthoni edzésterveit a Formula Medicine állította össze. Így például a BMW Motorsport Junior program brit felfedezettje, Dan Harper számára is. „Heti négyszer-ötször edzek a Formula Medicine által összeállított edzéstervem szerint” – fogalmazott a fiatal pilóta.

    A kanadai Bruno Spengler, aki jelenleg a BMW RLL csapat színeiben versenyez az IMSA WeatherTech SportsCar Championship futamain, szintén otthonában készül a következő megmérettetésre. „Rendszeresen kerékpározom. A Swift segítségével ráadásul mindezt a barátaimmal közösen élvezhetem: egymás ellen versenyzünk online úgy, hogy mindenki otthon, a saját szobakerékpárján teker. Nem könnyű feladat, de nagyon szórakoztató” – mesélte Spengler, aki BMW-s csapattársaihoz hasonlóan erőnléti edzéseket is tart otthoni edzőtermében.

    Sheldon van der Linde, a bajor prémiummárka DTM-pilótája dél-afrikai otthonában alakított ki magának egy átmeneti edzőtermet. „Fittebb vagyok, mint valaha és felkészültebben várom a szezont, mint az elmúlt években bármikor. A kényszerszünet lehetőséget adott rá, hogy kihasználjam az időmet és sokat tréningezzek” – fogalmazott.

    A zárt versenypályák hangulatát virtuális versenyek teremtik meg

    A rendszeres edzések mellett van még valami, ami rengeteg időt és energiát igényel a BMW pilótáitól: a verseny-szimulátor, amely a BMW Motorsport felkészülési tevékenységeinek egyik alappillére. „Elképesztő ütemű fejlődésen mennek keresztül ezek a berendezések. Ma már szinte minden pilótának van otthon egy profi szimulátora, akinek pedig nincs, az a következő néhány hétben vásárol egyet” – nyilatkozta a német Martin Tomczyk, aki jelenleg a GT versenyosztályban képviseli a BMW-t. „A verseny-szimulátorok hihetetlenül precízek és élethűek, nem csoda, hogy annyira népszerűek is. A környezet és az autó szinte valódi, az ember igazi versenyzőnek érzi magát benne. A győzelem pedig mámorító. Egy itteni futam éppoly komoly koncentrációt, fegyelmet, erőnlétet és csapatmunkát igényel, mint kint a versenypályákon” – tette hozzá.

    A verseny-szimulátorok ugyanakkor nem csupán arra jók, hogy a BMW pilótái ne essenek ki a gyakorlatból, hanem arra is, hogy kapcsolatban maradjanak a rajongóikkal. „A kényszerszünet ellenére is lehetőségük van bekapcsolódni a futamokba. Nagyszerű élmény, hiszen olykor különböző élő streamek közül válogathatnak. Örülök neki, hogy a BMW is beszállt a virtuális versenyek világába” – fogalmazott Bruno Spengler, akinek szavaival a holland Nick Catsburg is egyetért. „Mindenkinek jót tesznek a virtuális versenyek. Nekünk, versenyzőknek és a rajongóknak is” – mondta. Martin Tomczyk, Bruno Spengler, Nick Catsburg, Sheldon van der Linde és az osztrák Philipp Eng „régi motorosoknak” számítanak a verseny-szimulátorok világában, miközben a német Timo Glock, az egyesült államokbeli Connor De Phillippi és Lucas Auer még csak most teszteli otthonában a berendezés képességeit.

    A családdal töltött idő

    A BMW-pilóták számára a jelenlegi helyzet pozitív hozadéka az, hogy a megszokottnál sokkal több időt tölthetnek szeretteikkel. A GT versenyosztályban szereplő brazil pilóta, Augusto Farfus például feleségével és gyermekeivel tölti az időt brazíliai otthonában. „Nagyszerű, hogy a családommal lehetek. Az elmúlt húsz évben nem volt ehhez hasonló időszakom. Sajnos mindez egy veszélyes ellenség következménye, de legalább van alkalmam ápolni a kapcsolatot a szüleimmel” – mondta Farfus. Van der Linde ugyancsak sok időt tölt a szüleivel Dél-Afrikában. „A versenyszezon alatt javarészt Németországban élek. Legutóbb három évvel ezelőtt töltöttem velük a mostanihoz hasonló időt, úgyhogy ennek nagyon örülök, a globális veszélyhelyzet ellenére is” – fogalmazott a dél-afrikai pilóta.

    A GT versenyosztályban induló Nick Catsburg különösen élvezi az otthon töltött időt, hiszen kislánya épp a napokban lett egyéves. „Fantasztikus érzés, hogy ennyi időt lehetek vele és jelen lehetek, amikor megannyi dolgot felfedez és megtanul a világból. Nagyon gyorsan tanul, úgyhogy legyünk őszinték, elképesztő itthon lenni” – mesélte a holland pilóta.

    A BMW DTM-pilótája, Timo Glock széles mosollyal az arcán mesélte, hogy családapaként sokszor „igazi kihívás egész nap szórakoztatni a gyerekeket.“ Ugyanakkor „nagyszerű érzés ennyi időt együtt tölteni a családdal. A gyerekek szintén élvezik. Nyilván furcsa nekik, mert megszokták, hogy sokat vagyok távol, de ettől még boldogok, vagy együtt lehetünk” – tette hozzá. Martin Tomczyk, akinek Glock-hoz hasonlóan két gyermeke van, így fogalmazott: „Nagyon intenzív időket élünk meg a családdal. A gyerekek érezhetően gyorsan alkalmazkodnak a kialakult helyzethez és a rokoni kapcsolatok is napról napra erősödnek” – mondta.

    A BMW i Andretti Motorsport brit pilótája, Alexander Sims három gyermekével tölti idejét otthon. „A globális veszélyhelyzet fényében kissé furcsa, hogy ennyire jól érezzük magunkat itthon, de valljuk be, pont erre van szükségünk ezekben a nehéz időkben” – nyilatkozta.

    Versenyautó-pilóták tanári szerepben

    Azok a BMW-pilóták, akiknek gyermeke már iskolás, sok más szülőhöz hasonlóan belekóstolnak az otthoni tanulás és tanítás rejtelmeibe, hiszen a gyerekek nem járnak iskolába, otthonról tanulnak. „Mindez azt jelenti, hogy anyának és apának tanári szerepben is meg kell állnia a helyét. A tananyagok online érkeznek a tanároktól és reggelente két órán át tanulunk a gyerekekkel. Felettébb izgalmas feladatkör, amely jó sok energiát vesz el” – fogalmazott mosolyogva Martin Tomczyk.

    A tanári szerep Augusto Farfus számára is meghatározó a napi rutin szempontjából. A brazil pilóta most épp Brazíliában van, lánya azonban Monacóban jár iskolába. „Rengeteg házi feladatot kapunk hol angol, hol francia nyelven, és ez azért megterhelő. Negyedik osztályosként már most olyan tantárgyai vannak, mint a matematika, a földrajz és a történelem. Nagyszerű érzés, hogy részese lehetek a lányom tanulásának, de rengeteg időt elvisz. Reggel 6 órakor kelünk, majd minimum három órán át tanulunk délelőtt. Utána jön az ebéd, majd újabb tanórák, mert nem szeretnénk lemaradni az anyagban” – mesélte Farfus.

    Régi és új hobbik

    Az edzések, a virtuális versenyek, a családi élet és a tanári szerep mellett a BMW pilótáinak is jut némi idejük kikapcsolódni. „Például kertészkedni vagy megcsinálni szépen az autó-feljárót – csupa olyan dolog, amit alapesetben folyamatosan halasztunk” – magyarázta Marco Wittmann. Nick Catsburg szintén a kertben foglalatoskodik, amikor teheti: „Nem vagyok valami nagy kertész, de egész sok időt töltök a kertben, aminek köszönhetően végre szebben néz ki, mint valaha” – mesélte a holland pilóta. Akárcsak Alexander Sims, aki sok időt tölt a kertben gyermekeivel és még egy kis kerti fészert is épített magának odakint.

    A BMW pilótáinak arra is lehetőségük adódik, hogy régi kedvteléseiket felelevenítsék és teljesen új hobbikat keressenek. Augusto Farfus például visszatért a modell-repülőgépek iránti szeretetéhez. „Európában nem nagyon űzöm ezt a hobbimat, mert nincs sok időm rá és nincs is túl sok barátom Monacóban. Itt, Brazíliában azonban van egy üres területünk, ahova senki más nem jár. Ki tudom vinni a gyermekeimet a szabadba úgy, hogy nem találkoznak senki mással, és tudom reptetni a modell-repülőgépeimet. A fiam is nagyon imádja ezt, már most a repülőgépek nagy rajongója” – így hozzá Augusto Farfus.

    Timo Glock új hobbit talált magának: online főzőtanfolyamba kezdett. „Régóta terveztem, hogy belevágok, és most végre sikerült. Nagyszerű móka a főzés, ugyanakkor nagy kihívás és teljesen ismeretlen terep számomra” – mondta. Jelenleg Bruno Spengler is több időt tölt a konyhában, ahol feleségével együtt főz. „A feleségem sokkal jobban főz, így mondjuk azt, hogy én csak besegítek neki” – mondta a kanadai pilóta.

    Az egyesült államokbeli Connor De Phillippi teljesen új irányba tekintett ki: amíg szünetel az IMSA versenyszéria és a Nordschleife is zárva tart, úgy döntött, hogy felfedezi magának a részvények és a befektetések piacát. „Nagyon érdekelnek a piaci eszközalapok. Sokat olvastam a részvények és a kötvények mozgásáról, ez az egész egy teljesen új hobbivá nőtte ki magát nálam. Nagyon sokat kell olvasni és rengeteg az összefüggés, de mindig is szerettem a számokat” – mesélte.

    A Nagy-Britanniában élő Formula-E pilóta, Alexander Sims az országos egészségügyi szolgálat tevékenységeiből is kiveszi a részét a kényszerszünet alatt. „Az adatmérnököm állt elő azzal a zseniális ötlettel, hogy járjunk körbe a motorsport-résztvevők között és gyűjtsük be a raktáron lévő védőfelszereléseket. Főként kesztyűkről, maszkokról, védőszemüvegekről és tisztítószerekről van szó, amelyeket összegyűjtve a kórházaknak adományozunk. Nagyszerű ötlet volt és hálás vagyok érte, hogy egy kicsit segíthetek ezekben a nehéz időkben. Nem igazán tudunk mást tenni. Maradjunk otthon és akadályozzuk meg a vírus terjedését” – fogalmazott Alexander Sims.

  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.

  • Kettős BMW siker: Sims nyerte a Diriyah E-Prix második versenyét

    Kettős BMW siker: Sims nyerte a Diriyah E-Prix második versenyét

    A BMW-s Alexander Sims nyerte a Formula E 2019/20-as szezonjának második futamát.

    Az elektromos bajnokság hatodik szezonja rajtolt el ezen a hétvégén Szaúd-Arábiában. A nyitó hétvégén ráadásul mindjárt két futamot rendeztek. Az elsőn, pénteken Sam Bird diadalmaskodott, ma azonban Sims állhatott fel a dobogó legfelső fokára, csapattársa
    Maximilian Günther, valaminr az audis Lucas di Grassi előtt.

    A pole-ból induló Sims az élen tudott maradni a rajtot követően, a mögötte haladó Buemi azonban nehezen tartotta a mögött érkező di Grassit.

    Jerome D’Ambrosionak már a felvezető körön gondja akadt a Mahindrával – a negyedik helyről indult volna -, így már el sem tudott rajtolni.

    Da Costa az előtte haladó Buemit meglökte hátulról, így a Nissan versenyzője keresztbe is fordult, és egészen veszélyes manőverrel sikerült csak visszakeverednie menetirányba, így kis híján Felipe Massával és Oliver Rowlanddel is összeütközött.

    Daniel Abt boxutca áthajtásos büntetést kapott szabálytalan gázpedál karakterisztika miatt, míg Birdöt Evans kényszerítette falhoz, így feladni kényszerült a versenyt.
    Pályára lépett a Safety Car, miközben Wehrlein autójáról lógott egy darab, mivel ő is ütközött Birddel.

    Sims a biztonsági autós fázis utáni újraindításkor alkalmazta a második attack mode-ot, így megtartotta első helyét Da Costa előtt, miközben Günther két helyet javítva előre jött a harmadik helyre. Később azonban Da Costa áthajtásos büntetést kapott a Buemivel való ütközése miatt, míg Buemi 10 másodperces időbüntetést kapott a figyelmetlen, veszélyes visszatérő manőveréért.

    Másodjára is érkezett a safety car, miután Frijns megforgott a 8. kanyarban, majd a falban végezte.

    Eközben Felipe Massa is áthajtásos büntetést kapott, mert nem megfelelően foglalta el helyét a rajtrácson.

    A biztonsági autó távozása után zöld jelzést kapott a mezőny, pedig még javában emberek voltak a pályán, akik Frijns autóját mentették. De még időben a teljes pályára érvényes sárga zászlós jelzésre váltottak.

    Evans is kapott egy áthajtásos büntetést a Birddel való incidense miatt.

    Végül a versenyt Sims nyerte Günther és Di Grassi előtt.

    Végeredmény:

    Versenyző csapat Differencia
    1 Alexander Sims BMW 46:48.327
    2 Max Guenther BMW 1.383
    3 Lucas di Grassi Audi 2.817
    4 Stoffel Vandoorne Mercedes 3.581
    5 Edoardo Mortara Venturi 4.294
    6 Oliver Rowland e.dams 5.475
    7 Nyck de Vries Mercedes 7.318
    8 Oliver Turvey NIO 16.544
    9 Daniel Abt Audi 16.942
    10 James Calado Jaguar 17.221
    11 Jean-Eric Vergne DS Techeetah 19.394
    12 Brendon Hartley Dragon 20.702
    13 Antonio Felix da Costa DS Techeetah 22.634
    14 Sebastien Buemi e.dams 26.291
    15 Neel Jani Porsche 27.493
    16 Andre Lotterer Porsche 29.046
    17 Pascal Wehrlein Mahindra 35.290
    18 Mitch Evans Jaguar 37.105
    19 Ma Qing Hua NIO 40.165
    20 Felipe Massa Venturi 45.758
    Nico Muller Dragon Kiesett
    Robin Frijns Virgin Kiesett
    Sam Bird Virgin Kiesett
    Jerome d’Ambrosio Mahindra Nem indult el

     

    A bajnokság állása két futam után

    Egyéni:

    Versenyző Pontok
    1 Alexander Sims 35
    2 Stoffel Vandoorne 27
    3 Sam Bird 26
    4 Oliver Rowland 20
    5 Andre Lotterer 18
    6 Max Guenther 18
    7 Lucas di Grassi 16
    8 Edoardo Mortara 16
    9 Nyck de Vries 14
    10 Robin Frijns 10
    11 Oliver Turvey 4
    12 Jerome d’Ambrosio 2
    12 Daniel Abt 2
    14 Mitch Evans 2
    15 James Calado 1
    16 Antonio Felix da Costa 1

     

    Csapatok:

    Csapat Pontok
    1 BMW i Andretti Motorsport 53
    2 Mercedes-Benz EQ Formula E Team 41
    3 Envision Virgin Racing 36
    4 Nissan e.Dams 20
    5 TAG Heuer Porsche Formula E Team 18
    6 Audi Sport ABT Schaeffler 18
    7 Venturi Racing 16
    8 NIO 333 FE Team 4
    9 Panasonic Jaguar Racing 3
    10 Mahindra Racing 2
    11 DS Techeetah 1
    12 Geox Dragon 0
  • Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt.

    Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, lehet, hogy kiszorul a mezőnyből. Így járt Pascal Wehrlein, Esteban Ocon, és úgy néz ki, Nico Hülkenberg is az elmúlt években.

    Különösen igaz ez a most feltörekvő fiatalokra, akiknek rendkívül nehéz már a bekerülés is. Jövőre úgy néz ki, mindössze egy újonc, Nicolas Latifi lesz a mezőnyben. És akinek nem jut hely? Rájuk mi vár?

    Partvonalon

    Először is ott vannak azok a helyek, amik kissé láthatatlanok, de mégis az F1-hez tartoznak: a tesztpilóták. Gutierrez, Buemi, Wehrlein, de emlékezhetünk, hogy Vergne és Kvjat is ilyen helyzetben kötött ki. Vagy voltak régebben a „világ legjobb tesztpilótája” címért versenygők, mint a GPDA-elnök Alex Wurz, Pedro de la Rosa, Marc Gené vagy Luca Badoer.

    Persze, így sincs sokkal több hely, ezért a kihullott versenyzők kénytelenek voltak egy „másodrendű” sorozat után nézni. Ha körülnézünk a WEC-ben, rengeteg volt F1-es pilóta neve sejlik fel, és elmondható, hogy ez volt az a sorozat, ami – főleg Le Mans presztízse miatt – a legnagyobb húzóerővel rendelkezett az Forma-1 után.

    Azonban az elmúlt években megváltozott a tendencia, merre veszik az irányt az ígéretes versenyzők, akik szimplán rosszkor voltak rossz helyen.

    Az új irány

    A válasz a Formula E. Amikor elindult a sorozat, a versenyzők jó része a WEC-ből áramlott át. Sokan közülük a királykategóriából már kibukott pilóták (Alguersuari, di Grassi, d’Ambrosio) voltak. Volt, aki megtartotta mindkét ülést (Buemi, Vergne), előbbinek bajnoki címébe is került a két sorozat ütközése 2017-ben.

    Kétségkívül a F1 közelébe jutni jelenti a legnagyobb kihívást. Nem csoda, hogy az eddigi összes FE bajnok indult már királykategóriás versenyen, és alig találni olyan indulót, aki eredetileg nem a Forma-1-től fordult volna vissza.

    Ha az elmúlt két évet nézzük, az Formula E-ben debütáló pilóták közül, csak Alexander Sims, Nico Müller, Gary Paffett, Nyck de Vries és James Calado, nem indult F1-es versenyen. Kicsit más a kép, ha azt nézzük, hogy Calado teljesített szabadedzést 2013-ban a Force Indiával, Paffett volt a McLaren tesztpilótája, és csak Hamilton érkezése ütötte el a versenyüléstől 2007-ben.

    Nyck de Vries pedig F2-es bajnoki győzelme (és többéves tesztpilótai tapasztalata) után volt kénytelen az F1 körein kívül munkát keresni. És ha „több évnyi” tehetséges pilóta máshol köt ki, az Forma-1 elveszíthet valamit a presztízséből.

    Veszélyben a királykategória?

    De Vries érkezésével az FE már elkezdte hangoztatni, hogy látszik, már az elektromos sorozat is cél a fiatal pilóták számára, ez azonban még nem teljesen felel meg a valóságnak.

    A fiatal holland nem véletlenül igazolt a Mercedes FE csapatához, hanem tudatosan a kapcsolatok miatt. Toto Wolff többször nyilatkozott úgy, még nyílhat előtte lehetőség az F1-be, és valószínűleg ez a pilóta távlati célja is.

    A Formula E még nem nőtt az F1 szintjére vonzerőben a fiatal pilóták számára, de az új radikális szabályok talán éppen azért születhettek meg, mert a nagycsapatok is belátták, hogy ennek elejét kell venni. Ha pedig az F1 is vonzóbb lesz, talán megfékezheti a Formula E térnyerését.

  • Megváltozott a BMW Formula E autójának festése

    Megváltozott a BMW Formula E autójának festése

    A BMW i Andretti Motorsport újragondolta a Formula E autójuk festését a 2019/2020-as szezonra. A német gyártó egy nappal a valenciai tesztek kezdete előtt mutatta be az autóját a nagyközönség számára.

    A BMW iFE20-ason még mindig a kék, a fehér és a fekete szín dominál, azonban az idei autó nyomokban már a lila szín is fellelhető. Azonban a német gyártó két autójának festése nem lesz egyforma, ugyanis Alexanderi Sims BMW-jén a lila, Max Güntherén pedig a kék lesz majd a dominánsabb szín.

    Mindkét versenyző részt fognak venni a mai napon rajtoló szezonközi teszten, Valenciában. A versenyzők péntekig próbálgathatják majd az új autókat a Circuito Ricardo Tormo-n. A 2019/2020-as idény lesz Sims második éve a csapatnál, amíg Günther a DS Techeetahhoz távozó Antonio Felix da Costa helyére érkezett a német gyártóhoz.

    „A BMW i Andretti Motorsport teljes csapata izgatottan várja már a hatodik szezon kezdetét,” – nyilatkozta a csapatfőnök, Roger Griffiths. „A csapat nagy legnagyobb része ugyanolyan maradt, amilyen tavaly volt, és ez lehetővé tette számunkra, hogy az előző szezonban megszerzett tapasztalatainkra építkezzünk.

    „Nagy szeretettel szeretném üdvözölni csapatunk legújabb tagját, Maximilian Günthert, akit a tavaly nyújtott meggyőző teljesítményéért igazoltunk le a csapatunkhoz. Nagyon várjuk már a közös munkát az elkövetkező hónapokra. Emellett az is nagyszerű, hogy Alexander Sims továbbra is nálunk fog versenyezni. Alexander a tavalyi szezont egy erős eredménnyel zárta New Yorkban, erre szeretnénk építkezni. Egyszerű kitalálni, hogy mi a célunk a hatodik szezonra: jobb eredményeket szeretnénk elérni a tavalyi évhez képest és szeretnénk megtenni a következő lépést.”

  • Sims vesszőfutása tovább folytatódott Párizsban

    Sims vesszőfutása tovább folytatódott Párizsban

    Alexander Sims már öt verseny óta képtelen pontot szerezni a Formula E-ben. A BMW angol pilótájának negatív sorozata tovább folytatódott Párizsban, ugyanis Oliver Rowland jóvoltából a falban landolt a hármas kanyarban.

    Sims hétvégéje eleve nem indult valami fényesen a francia fővárosban, ugyanis falnak ütközött a második szabadedzés során. A kék-fehér BMW eleje és hátulja is egyaránt megsérült az ütközés következtében. Ráadásul elővigyázatossági okokból még az akkumulátorát is ki kellett cserélni közvetlen az időmérő edzés előtt.

    „Nem fogunk felesleges kockázatot vállalni, hogyha nem találjuk meg a probléma forrását és ráadásul mindössze 1 óránk és 45 percünk volt a cserére,” – nyilatkozta a német gyártó csapatfőnöke, Roger Griffiths. „Nem kapunk büntetést, ha kicseréljük az autónk aksiját. Emiatt inkább beraktuk a tartalékakkumulátort. A csere után egy tüzetesebben ki tudtuk vizsgálni a problémás akkumulátort.”

    Sims emiatt a cserének köszönhetően csak a tizennyolcadik helyre kvalifikálta magát, azonban végül a tizenhatodik helyről rajtolhatott, miután mindkét Mahindrát kizárták az időmérőről.

    „Egy versenyzőnek, ha először ül be az autóba a balesete után és kapásból az időmérő edzésen kell bizonyítania, túl kell tennie magát pszichológiailag a hibáján és úgy gondolom, hogy Alex nagyon jól kezelte a helyzetet,” – mondta Griffiths.

    Simsnek idő előtt kellett kiszállnia az autójából a versenyen, miután a Nissan angol pilótája, Oliver Rowland elvesztette uralmát az autó felett, majd az ütközés után Sims BMW-jét belelökte a falba. „Alex a versenyen csupán egy áldozat volt. Nem hiszem, hogy tisztában volt azzal, hogy mi történik mögötte. A semmiből jött az ütközés. Alexnek össze kell szednie magát és folytatnia kell a munkát.”

    A BMW még nem mond le a konstruktőri bajnoki címről

    A BMW iAndretti Motorsports egyre távolabb kerül a konstruktőri bajnoki címtől, ugyanis a német gyártó már 52 pont lemaradással áll a tabella ötödik helyén a DS Techeetah csapatával szemben.

    „A rajtpozíciónkhoz képest Antonio hetedik helye egy kisebb fajta csoda,” – véli Griffiths. „Mindig az élen haladókkal szeretnénk versenyben lenni, azonban a középmezőnyben való csata nagyon nehéz, ugyanis ezeken a pályákon nagyon nehéz előzni.

    „Frijns (Robin) jelen pillanatban mindössze tíz ponttal előzni meg Antoniot (Felix da Costa). Továbbra is küzdenünk kell, nem szabad feladnunk. Ha a tavalyi szezonban is a harmadik helyen állt volna valamelyik pilótánk az összetettben, akkor extázisban lett volna a csapat össze munkatársa. Idén viszont már magasabbak az elvárásaink.

    „Mindig az az elvárás, hogy nyerjünk vagy legalább a pódiumon végezzünk. Minimum a legjobb hatban kellene célba érnie mindkét versenyzőnknek. Ha ez nem sikerül nekik, akkor az csalódás az egész csapat számára.”

  • Rengeteg pilóta kapott rajtbüntetést a Monacó ePrix-re a párizsi balesetek miatt

    Rengeteg pilóta kapott rajtbüntetést a Monacó ePrix-re a párizsi balesetek miatt

    Az ABB Formula E egykori éllovasát Jerome D’Ambrosiot, a Venturi svájci pilótáját, Edoardo Mortarat és a Párizs ePrix időmérőjének győztesét, Oliver Rowlandet is megbüntették a párizsi verseny után.  Mindhárom pilótát három rajthellyel hátrébb fog majd rajtolni a két hét múlva megrendezendő Monacó ePrix-n.

    Számos tényező miatt fulladt káoszba a Párizs ePrix, ami az elektromos széria történetének első esős versenyét hozta. Rengeteg baleset történt, ami miatt sárga zászlós és biztonsági autós fázis is volt egyaránt.

    A hármas kanyar, a legjobb esély az előzésre, eléggé népszerű volt a verseny során, azonban Mortara előzési kísérlete egyáltalán nem volt sikeres. A svájci pilóta megpróbált bebújni Alex Lynn Jaguárja mellé, azonban a brit pilóta ráfordult a svájci pilóta Venturijára. Mindketten a falban kötöttek ki, ráadásul mindkét autó csúnyán összetört. A biztonsági autót behívták az eset miatt, ugyanis rengeteg törmelék került a pályára.

    A Hong Kong ePrix győztese a Motorsport.com-nak adott interjújában elmondta, hogy csak őt lehet hibáztatni. „Túl optimista voltam, amikor megpróbáltam megelőzni Alexet,” – vallotta be Mortara. „Alex nem látott engem, amikor elkezdte bevenni a kanyart. Sajnos nekimentem a falnak és utána a szemben levő gumifalban landoltam. Ez sajnálatos, azonban néha előfordulnak hasonló esetek.”

    Lyann hozzátette: „Talán csak elfékezte magát, ami miatt összeakadtunk. Ekkor már fordultam volna befele, azonban ő nekem jött és mindketten a falban kötöttünk ki.”

    D’Ambrosiot azért büntették, mert kilökte Sam Bird autóját szintén a hármas kanyarban. Az Envision Vrgin Racing brit pilótáját a falba tessékelte a Nagy Futam leendő sztárvendége. Azonban a brit pilóta folytatni tudta a versenyt és végül a tizenegyedik helyen ért célba.

    „Bird elfékezte magát, ahogy én is. Majd elkezdte bevenni a kanyart és akkor ütköztünk,” – nyilatkozta D’Ambrosio, aki a verseny korábbi szakaszában már kapott egy öt másodperces büntetést, amiért túl hamar használta fel az egyik attack mode-ját. „Nagyon trükkösek voltak a körülmények, ami miatt könnyebb volt hibát véteni.”

    „D’Ambrosio elvesztette uralmát az autója felett, majd beletessékelt a falba,” – magyarázta Bird. „Egy erős ütést éreztem hátul, majd a falban találtam magam. Ez az én véleményem az eset kapcsán. A verseny után mindent megbeszéltem Jeromemal.”

    Rowland, aki azért rajtolhatott az első helyről, mert Pascal Wehrleint kizárták az időmérőről, pedig azért kapott büntetést, mert kilökte Alexander Sims autóját a hármas kanyarban. Ez az eset pont ugyanakkor történt, amikor D’Ambrosio tolta ki Birdöt a pályáról. Rowland valójában Stoffel Vandoornet akarta megelőzni, azonban elmérte a féktávot és nekiment Sims BMW-jének.

    „Stoffelt előztem a hármas kanyarban, azonban felúszott az autóm, mivel semmi tapadásom nem volt az eső miatt,” – mondta Rowland. „Megpróbáltam lefékezni az autómat, azonban végül ez nem sikerült és összeütköztünk. Az én hibám volt. A sárga zászlós fázist követően még túl hidegek voltak a gumijaim és én ezekkel a gumikkal próbáltam elmenni Stoffel mellett.

    Sims, akinek fel kellett adnia versenyt az ütközés miatt, elmondta, hogy Rowland bocsánatot kért tőle rögtön a verseny után. „Nincs túl sok mondanivalóm,” – értékelt a BMW Andretti brit versenyzője. „Érkeztem a féktávhoz majd egyszer csak egy hatalmas ütést kaptam hátulról.”

  • Nico Rosberg kipróbálhatta volna magát a DTM-ben az Audival!

    Nico Rosberg kipróbálhatta volna magát a DTM-ben az Audival!

    A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg elárulta, hogy idén mehetett volna az Audi szabadkártyásaként egy DTM futamon. Ő még 2016-ban vonult vissza, amikor legyőzte Lewis Hamiltont, és azóta sem versenyzett sehol sem komolyan. A német ex-pilóta ugyanakkor komoly befektetővé vált az autósportban: lett saját gokartos csapata, illetve részvényese a FIA Formula E szériának.

    Rosberg elárulta, hogy személyesen az Audi motorsport főnök Dieter Gass kereste meg azzal, hogy indulhatna vendégként a DTM-ben, de ő maximum csak kötetlenül kipróbálná az RS5-öst:

    „Dieter Gass az Auditól megkeresett azzal, hogy szabadkártyásként indulnék-e. Elutasítottam, nem akarok ilyenben részt venni. Csak a szórakozás kedvéért igen, de már nem is edzek. A Forma-1-es korszakomban rengeteget edzettem karra és a kezemre. Ma már nem néz ki olyan jól.”

    A DTM tavaly engedélyezte a szabadkártyás indulást, az Audi a Mercedes és a BMW is egy hetedik autót indíthat egy versenyen. Mattias Ekström Hockenheimben indult így utoljára még egyszer Hockenheimben a szezonnyitón, Audisként. A CART bajnok Alex Zanardi Misanoban ugrott be a BMW-vel, míg a WRC bajnok Sebastien Ogier a Red Bull Ringen mutatkozott be a Mercedes pilótájaként.

    Azóta a széria főnöke, Gerhard Berger azon munkálkodik, hogy olyan F1-es sztárokat győzzön meg a szabadkártyás indulásról, mint Sebastian Vettel és Lewis Hamilton, de a szerződéseik nem tesznek lehetővé ilyesmit, csak akkor, ha már a királykategóriában befejezték a pályafutásukat.

    Rosbergnek erről is van véleménye:

    „Ez nem reális opció. Rengeteg dolguk van, és arra kell koncentrálniuk. Most nem tudnak emiatt indulni a DTM-ben.”

    A 33 éves volt versenyző szerint a DTM-nek inkább azon kellene dolgoznia, hogy a szabadkártyás helyeiket adják a Formula E résztvevőinek, hiszen mindkét szériában érdekelt az Audi és a BMW is. Lehetséges jelöltek lehetnek Lucas di Grassi és Daniel Abt az Audinál, és Antonio Feli da Costa, aki már volt a DTM-ben, és Alexander Sims.

    Ekström ugyan már teljesen a WRX-es karrierjével foglalkozik, könnyen elképzelhető, hogy újra felveszi a kesztyűt és a sisakot egy újabb DTM versenyre.

  • Buemi odaajándékozta a győzelmet Birdnek Santiagoban

    Buemi odaajándékozta a győzelmet Birdnek Santiagoban

    A DS Virgin brit versenyzője, Sam Bird diadalmaskodott Santiago utcáin. A brit versenyző ki tudta használni Sebastien Buemi hibáját, ugyanis a svájci pilóta az élről esett ki egy elfékezés miatt.

    Már a rajt előtt megtörtént a dráma, ugyanis a polet megszerző Lucas Di Grassit száműzték a rajtrács utolsó helyére, mert a brazil pilóta változtatott a fékerő eloszlásán az időmérő edzés közben. Azonban ez szabályellenes az FE szabályai szerint.

    A rajtnál Buemi megtartotta a vezető helyét, mögötte Pascal Wehrlein és Sam Bird haladt. A svájci pilóta már a verseny elején elhasználta az attack mode-ját, hogy elhúzzon a többiek elől. Azonban ez nem jött össze neki, mivel a többiek lépést tudtak tartani vele.

    Bird viszont kihasználta az attack mode-ot és megelőzte a Mahindra németjét. Az első sárga zászlós fázis után, amit Maximillian Günther megálló autója okozott, az első hármas egy bolyban autózott. Azonban az újraindítás után nem sokkal Buemi elfékezte magát és a falnak ütközött csakúgy, mint az első szabadedzésen. A svájcinak fel kellett adnia a versenyt, mivel a letört vezetőszárny miatt megsérült a svájci pilóta Nissanjának futóműve.

    Az eset után Bird és Wehrlein küzdött meg egymással a futamgyőzelemért. Az ex F1-es Wehrlein mindent megpróbált, azonban még az attack mode sem segített rajta. A Virgin britje végül nyerni tudott, 6,4 másodperccel megelőzve Wehrleint.

    A harmadik helyen célba érő Alexander Simset utólag büntették meg, ugyanis a BMW versenyzője hátulról nekiment Edoardo Mortara autójának a 14. körben. Sims a büntetése miatt visszaesett a hetedik helyre. Ennek köszönhetően Daniel Abt állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

    Mortárának sikerült kivédekeznie Robin Frijns támadásait a verseny vége felé, így a svájci megtarthatta a negyedik helyét. A hatodik helyen a Jaguár új-zélandi versenyzője, Mitch Evans végzett.  José Maria Lopez a hetedik helyen ért célba, azonban őt is megbüntették, mivel több energiát használt a megengedettnél.

    Di Grassi végül a tizenkettedik helyen ért célba. Az Audi braziljának majdnem sikerült felöklelnie Lopez autóját az utolsó kanyarban. Végül Di Grassi le tudta fékezni az autóját, így csak éppen nekiment az argentin Dragonjának.

    A verseny során rengeteg baleset történt: Stoffel Vandoorne a kettes kanyarban csapta oda a HWA-ját a falnak, Oliver Rowland pedig a négyes kanyarban találkozott a fallal.

    A bajnokság élmenői szenvedtek: Jean-Eric Vergne és Antonio Felix da Costa is kiesett. Vergne a saját csapattársa miatt esett vissza a mezőny végére, Da Costa pedig szintén egy megpördülés miatt esett vissza, majd adta fel a versenyt.

    A verseny végeredménye:

    Poz Versenyző Csapat Autó Megtett kör Különbség
    1 Sam Bird Virgin Audi 36 47m02.511s
    2 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 36 6.489s
    3 Daniel Abt Audi Audi 36 14.529s
    4 Edoardo Mortara Venturi Venturi 36 17.056s
    5 Robin Frijns Virgin Audi 36 20.276s
    6 Mitch Evans Jaguar Jaguar 36 23.755s
    7 Alexander Sims BMW BMW 36 27.590s
    8 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 36 41.984s
    9 Oliver Turvey NIO NIO 36 45.059s
    10 Jose Maria Lopez Dragon Penske 36 45.376s
    11 Nelson Piquet Jr. Jaguar Jaguar 36 48.635s
    12 Lucas di Grassi Audi Audi 36 1m03.552s
    13 Andre Lotterer DS Techeetah DS 36 1m14.706s
    14 Gary Paffett HWA Venturi 35 1 Lap
    Oliver Rowland e.dams Nissan 31 Kiesett
    Antonio Felix da Costa BMW BMW 23 Kiesett
    Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 22 Kiesett
    Sebastien Buemi e.dams Nissan 21 Kiesett
    Stoffel Vandoorne HWA Venturi 17 Kiesett
    Maximilian Gunther Dragon Penske 12 Kiesett
    Felipe Massa Venturi Venturi 12 Kiesett
    Tom Dillmann NIO NIO 10 Kiesett