Címke: Alexander Rossi

  • Rossi és Daly valóságshowban szerepelnek!

    Rossi és Daly valóságshowban szerepelnek!

    Conor Daly és Alexander Rossi a CBS-en futó The Amazing Race nevű valóságshow 30. évadjában szerepelnek majd. A műsor leginkább hazánkban is futó Ázsia Express című reality-re hasonlít.

    Daly és Rossi már évek óta barátok és gyakran viccelődnek azon, hogy egyébként szobatársak Indianapolis belvárosában.

    A versenyben Team INDYCAR-ként szerepelnek majd, ők lesznek a 11 két fős csapat egyike, akik az 1 millió dollár megnyeréséért versenyeznek. A műsort már leforgatták, január 3-átől kerül adásba.

    „Nagyon őrült élmény volt, teljesen más, mint amire számítottam, de teljesen megérte.” – mondta Daly. „Jó volt megismerni sok különféle ember, különféle sportágakból, különféle életutakkal.”

    „Szokatlan volt, abban az értelemben, hogy nem olyan pörgősek az események, mint amilyennek a tévéből tűnik.” – tette hozzá Rossi. „Jobb volt, mint amire számítottam, mert az egyes megmérettetések között azért hotelben szállásoltak el, megetettek, meg minden. Szóval azért nem egy extrém dolog volt, mint egy Survivor-szerű műsor.”

    Annyit előzetesen már lehet tudni, hogy az Indy-s srácok jól szerepeltek az izlandi kalandban. (A műsornak egyébként többféle verziója van, 11 különféle országban rendezték már meg a megmérettetést.)

    „Conor és én régóta ismerjük egymást és jó barátok vagyunk.” – mondta Rossi. „Tudjuk egymást a határaink felé terelni, jó és rossz módszerekkel is. Az ő humorérzéke eléggé ragadós, szóval jól éreztük magunkat.”

     

  • Rossi szerint Verstappen veszélyesen vezet

    Rossi szerint Verstappen veszélyesen vezet

    Max Verstappen fiatal kora ellenére már most elég sikeres, és rengeteg rajongója van, szerte a világon. A legtöbben csodálva nézik, mit művel a versenypályán, és közeljövő talán legnagyobb sztárjának tartják.

    A MotoGP legenda, Valentino Rossi azonban cseppet sem hatódott meg a fiatal holland versenyzőtől, nem ért egyet annak vezetési stílusával.

    „Verstappen olyan, minz (Johann) Zarco, egyikük sem szokott fékezni.” – mondta Rossi az olasz GP One-nak. „Helyet kell hagynod neki, különben fennáll a veszélye, hogy az lesz az eredmény, hogy mindketten kiestek.”

  • Alonso jobban járna az IndyCarral?

    Alonso jobban járna az IndyCarral?

    A Forma-1-et is megjárt, korábbi Indy 500 győztes, Alex Rossi úgy véli, hogy Fernando Alonso úgy tudná ismét visszaszerezni győztes formáját, ha az IndyCarba igazolna. Mivel a McLaren-Honda finoman szólva sem versenyképes, és már amúgy is belekóstolt a spanyol versenyző idén az IndyCarba.

    „Szerintem Fernandonak nem okozna gondot az alkalmazkodás.” – vélekedik Rossi. „Láttam Indianapolisban, bár azt hiszem újra és újra meglepődne, ahogy velem is volt, hogy milyen jók a többiek és hogy egy aprócska hiba is tizedeket jelenthet, ez pedig jelentheti azt is, hogy mondjuk 5. helyett, csak 12. vagy. ”

    „Szerintem jót tenne a bajnokságnak. Láttuk, milyen nézettséget hozott az Indy 500-as szereplése, nyilvánvaló, hogy sokkal nagyobb globális érdeklődés övezte azt a versenyt, mint a többit a versenynaptárban.”

    Rossi véleményét maga az IndyCar széria is közzétette Twitteren, mire Alonso csak egy GIF képpel reagált.

    https://twitter.com/alo_oficial/status/902990632393863170?ref_src=twsrc%5Etfw&ref_url=http%3A%2F%2Fen.f1i.com%2Fnews%2F278180-alonso-responds-alex-rossis-indycar-call.html