Címke: Alexander Rossi

  • Hihetetlen: így játssza az ismert kártyajátékot egy versenyző a volán mögött (videó)

    Hihetetlen: így játssza az ismert kártyajátékot egy versenyző a volán mögött (videó)

    Ha nem is vezetés közben, de az autóban ülve pasziánsszal játszott az IndyCar egyik pilótája, Alexander Rossi.

    Az IndyCar Instagram-oldalán mutatták meg ezt a különlegességet a versenyző fedélzeti kamerájából, ahogy a legutóbbi időmérőn, a Gateway pályán ezzel üti el az időt két etap között. Rossi a jelek szerint külön tabletet kap erre a célra, amelyen bizonyára folytatni szokta a játékot, miután muszáj dolgoznia egy kicsit a pályán.

    Rossi nyolcszor nyert futamot az IndyCarban, ezek egyike az Indy 500 volt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés

  • Az amerikai versenyzők csak a McLarenbe kapaszkodhatnak?

    Az amerikai versenyzők csak a McLarenbe kapaszkodhatnak?

    Alexander Rossi úgy véli, hogy a McLaren áthidalhatja az IndyCar és a Forma-1 közötti szakadékokat.

    Amióta Zak Brown került a wokingi istálló vezetői székébe, a gárda egyre jobban betör az amerikai piacra. 2020-ban szorosabbra fűzték kapcsolatukat az Arrow McLarennel is, míg egy évvel később már a többségi tulajdonosok is ők lettek.

    A McLaren ugyanakkor több kategóriába is képviselteti magát. A Forma-1 és az IndyCar mellett a Formula E-be és az Extreme E-be is beszálltak, sőt külön hangsúlyt fektetnek az online versenyzésre is.

    Az amerikai kontinensen versenyző Pato O’Ward és Alex Palou tesztlehetőséget is kapott a papaya színű alakulatnál, így már egy F1-es autóban is kipróbálhatták magukat. Sőt Colton Herta is kipróbálhatta a 2021-es konstrukciót még tavaly, mivel esélyes volt az AlphaTauri és a McLaren megüresedett helyére.

    „Ha úgy tetszik, ők a földön járnak ezekben a bajnokságokban, így nagyon közvetlen képük lesz az emberek teljesítményéről. Tudni fogják, hogy milyen technika veszik őket körül, és a versenyen valami különlegesét csináltak. Nagyon könnyen ki lehet elemezni az adatokat, mert aktívan részt vesznek a szériákban. Sokkal nehezebb egy Saubernek, mikor IndyCar futamot néz. Nem tudják pontosan, hogy az adott versenyző eredménye a szerencse műve, vagy erőn felül teljesített. Nehezebb úgy képben lenni, ha nem vagy benne. Véleményem szerint az, hogy a McLaren ilyen szoros kapcsolatot ápol az IndyCarral, áthidalja a szakadékokat. Az ottani srácoknak így lehetőséget tudnak adni, ha kiérdemlik. Ha van valaki, aki nagy dolgokat visz véghez és mindannyiunkat legyőz, akkor az gyorsan elterjedhet. Kicsi ez a világ.” – magyarázta Rossi.

    A Williams révén idén újra lesz amerikai pilóta a száguldó cirkuszban, ugyanis Alex Albon oldalán Logan Sargeant bizonyíthat.

  • Rossi szerint a McLaren ajtót nyithat az amerikai pilótáknak a Forma-1-be

    Rossi szerint a McLaren ajtót nyithat az amerikai pilótáknak a Forma-1-be

    Alexander Rossi úgy véli, hogy a McLaren áthidalhatja az IndyCar és a Forma-1 közötti szakadékokat.

    Amióta Zak Brown került a wokingi istálló vezetői székébe, a gárda egyre jobban betör az amerikai piacra. 2020-ban szorosabbra fűzték kapcsolatukat az Arrow McLarennel is, míg egy évvel később már a többségi tulajdonosok is ők lettek.

    A McLaren ugyanakkor több kategóriába is képviselteti magát. A Forma-1 és az IndyCar mellett a Formula E-be és az Extreme E-be is beszálltak, sőt külön hangsúlyt fektetnek az online versenyzésre is.

    Az amerikai kontinensen versenyző Pato O’Ward és Alex Palou tesztlehetőséget is kapott a papaya színű alakulatnál, így már egy F1-es autóban is kipróbálhatták magukat. Sőt Colton Herta is kipróbálhatta a 2021-es konstrukciót még tavaly, mivel esélyes volt az AlphaTauri és a McLaren megüresedett helyére.

    „Ha úgy tetszik, ők a földön járnak ezekben a bajnokságokban, így nagyon közvetlen képük lesz az emberek teljesítményéről. Tudni fogják, hogy milyen technika veszik őket körül, és a versenyen valami különlegesét csináltak. Nagyon könnyen ki lehet elemezni az adatokat, mert aktívan részt vesznek a szériákban. Sokkal nehezebb egy Saubernek, mikor IndyCar futamot néz. Nem tudják pontosan, hogy az adott versenyző eredménye a szerencse műve, vagy erőn felül teljesített. Nehezebb úgy képben lenni, ha nem vagy benne. Véleményem szerint az, hogy a McLaren ilyen szoros kapcsolatot ápol az IndyCarral, áthidalja a szakadékokat. Az ottani srácoknak így lehetőséget tudnak adni, ha kiérdemlik. Ha van valaki, aki nagy dolgokat visz véghez és mindannyiunkat legyőz, akkor az gyorsan elterjedhet. Kicsi ez a világ.” – magyarázta Rossi.

    A Williams révén idén újra lesz amerikai pilóta a száguldó cirkuszban, ugyanis Alex Albon oldalán Logan Sargeant bizonyíthat.

  • Így reagált Alonso, Ricciardo és a sportvilág Chastain tökös megmozdulására

    Ross Chastain a címlapokon, a sportvilág pedig reagált. Még a Forma-1-es versenyzők sem tudták szó nélkül hagyni Martinsville-i tettét.

    Korábban megírtuk, hogy Ross Chastain egy videójátékokban viszontlátott manővernek köszönhetően – végigszáguldott maximum sebességgel a falon – jutott tovább a NASCAR Cup Series bajnoki döntőjébe.

    Vasárnap Fernando Alonso újabb csalódást keltő F1-es versenyen volt túl Mexikóban, azonban az estéjét igazán feldobta rossz Chastain manővere.

    Ez a legjobb dolog ami az autóversenyzés világában történt 2022-ben! Mindannyian csináltuk már ezt a videojátékokon, ahol a sérülések kikapcsolhatók. Soha nem gondoltam volna, hogy ez valósággá válhat” – írta Alonso twitterén.

    Daniel Ricciardo instagramon rövid és tömör volt: „Ez egy igazi hősies mozdulat volt!

    Vasárnap este a SportsCenter (az ESPN amerikai sportcsatornának a fő hírműsora) Ross Chastain bizarr utolsó körös falmászását és a nap legszebb megmozdulásának nevezte. Érdekesség, hogy a NASCAR jó ideje nem szerepelt már Amerika első számú sportcsatornáján.

    Chastain régi főnöke, Chip Ganassi leborult volt versenyzője nagysága előtt: „Ez Zanardi Laguna Secai előzése óta a legjobb manőver amit láttam. Bravo kölyök!

    Mindeközben Alexander Rossi bejelentette, hogy csatlakozott Ross Chastain rajongói táborához – hozzá pedig rögtön csatlakozott Tony Kanaan és a motoros legenda, Ricky Carmichael is.

    Persze nem mindenki volt elragadtatva a manővertől. Az ellentábort Kyle Larson vezette, aki szerint ez a manőver rossz fényt vet majd a szériára.

    https://500miles.hu/nascar/a-versenyzoknek-nem-tetszett-chastain-manovere-szabalyvaltozast-kovetelnek/

    Annyi biztos, hogy a NASCAR marketingcsapata leborulhat a „dinnyés ember” előtt, hiszen a sportágnak olyan hírverést adott, amire talán a 90-es évek óta nem volt precedens.

  • Ismét az Andrettitől csent el embert a McLaren

    A hét közepén lemondó Tyler Kiel helyére érkezhet a McLaren csapathoz az a Barnhart, aki az Andretti Autosportnál volt versenystratéga.

    Az Andretti Autosport csapattagjainak McLarenhez való vándorlása folytatódik, mivel az új Arrow McLaren SP pilóta Alexander Rossi mellé a versenystratéga Brian Barnhart csatlakozott, akinek szerepét az Arrow McLaren SP egyelőre még nem határozta meg.

    Barnhart, a bajnokság- és Indy 500-győztes szerelőből lett az Indy Racing League és később annak utódja, az IndyCar Series elnöke.

    Karrierje következő lépéseként a Harding Racing IndyCar csapatát vezette 2017-18 között, majd annak kibővített tulajdonosi háttere alatt Harding Steinbrenner Racing néven 2019-ben, ahol a csapat két futamot nyert Colton Hertával.

    Miután a Harding, Steinbrenner és Herta 2020-ban az Andretti Autosporthoz költözött, Barnhart követte őket, és 2021-ig Herta versenystratégájaként dolgozott, mielőtt az elmúlt szezonban Rossi 27-es rajtszámú csapatához költözött.

    Barnhart érkezése napokkal azután történt, hogy Taylor Kiel, az Arrow McLaren SP elnöke elhagyta a csapatot.

    Brian (Barnhart) csütörtökön járt a főhadiszállásunkon, és szerződést kötöttünk vele, arról azonban, hogy milyen szerepkörben fog tevékenykedni nálunk, több információt nem tudok adni” – mondta a RACER-nek az Arrow McLaren SP szóvivője.

    Úgy gondolom, hogy egy másik szerepkörre hozták volna, de most, hogy Taylor miatt megüresedett egy állás, megpróbálunk megbizonyosodni arról, hogy a kirakós darabjai mind összeillenek, mielőtt meghatározzuk, hogy Brian milyen szerepet kap.

    És reméljük, hogy hamarosan megtörténik a bejelentés.

  • „Elitisták”, „Csak a pénzünk kell”; szétszedik az FIA-t az IndyCarosok

    Alexander Rossi és Graham Rahal is erősen nekiment az FIA Szuperlincesz rendszerének, miután megtagadták azt Colton Hertától.

    Graham Rahal szerint az FIA „elitista” és nem tiszteli az IndyCart.

    A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko elismerte, hogy feladta a Colton Herta F1-be juttatására tett kísérleteit, miután nem sikerült elérnie, hogy az FIA különleges felmentést adjon az amerikai számára a szuperlicenszhez szükséges pontok tekintetében.

    Az F1 egy elitista sport. Nem akarnak minket. Ezt ne feledjétek” – jelentette ki dühösen Rahal.

    Az amerikai cégek pénzét… na azt akarják. Gazdag amerikai magánszemélyek pénzét akarják. De a többiekkel nem törődnek. Mindig is így volt, és mindig is így lesz.

    És azoknak, akik azt akarják mondani, hogy Colton Herta nem érdemelte ki a jogot. Tévednek. Ő ugyanolyan tehetséges, ha nem tehetségesebb, mint a többiek.

    Ő egy bizonyított győztes. A csúcsra jutott, és kivételesen jól teljesített. Az F1-ben évek óta vannak olyan versenyzők, akik Herta tehetségének közelében sincsenek.

    Akármi is a helyes és helytelen – a szuperlicenc-rendszer úgy tűnik, hogy az IndyCart „elbagatellizálja” néhány sorozathoz képest.

    Korábban már Herta IndyCar főnöke, Michael Andretti is felfedezte magának az F1 „zárt körű klub” hozzáállását, miután az F1-es főnökök leszavazták az csatlakozási kérelmét.

    Rossi az F1-es csapatokat hibáztatja Herta miatt

    Alexander Rossi is kiállt kollégája mellett, és egy hosszú, több bekezdéses szövegben fakadt ki a szuperlicensz rendszer ellen.

    Sokáig tartottam a számat, és nem szóltam hozzá a témához, de belefáradtam a tiszteletlenségbe” – kezdte érzelmes kifakadását Rossi.

    Mindannyian egyetértünk abban, hogy Coltonban (Herta) megvan a tehetség és a képesség, hogy az F1-ben szerepeljen.

    A motorsport még mindig az egyetlen elit sport a világon, ahol a pénz felülmúlhatja a tehetséget.

    Ami kiábrándító – és véleményem szerint az alapvető probléma – hogy a sportszakmai elem olyan gyakran háttérbe szorult az üzleti oldal mögött, hogy be kellett vezetni egy módszert annak érdekében, hogy bizonyos csapatok ne kizárólag az anyagi hátterük alapján vegyenek fel versenyzőket.”

    Végső soron ezek a múltbeli döntések – akár kapzsiságból, akár szükségszerűségből – azok ami miatt Coltonnak (Herta) nincs lehetősége bekerülni a sportágba.

  • Nyolc (!!!) sárga, és egy csipetnyi Dixon mágia Nashville-ben

    Bár a tavalyi 9 sárgazászlós rekordot nem döntötte meg a Nashville-i Nagydíj, így sem maradtunk incidensek nélkül. Dixon megérdemelten nyert.

    Scott Dixon 53. futamgyőzelmével megelőzte Mario Andrettit, és immáron egyedül ő a második az IndyCar futamgyőzteseinek örökranglistáján.

    A 8 sárga zászló miatt értelemszerűen szinte mindenki keveredett olyan taktikai szituációba, ami miatt olykor hátrányba, olykor előnybe kerültek bizonyos versenyzők.

    A verseny kulcspillanata a verseny 25. körében jött el, amikor több bajnokaspiráns futama a süllyesztőben kötött ki.

    A legrosszabbul Pato O’Ward járt, akit Graham Rahal öklelt fel hátulról, amivel kiütötte a mexikói versenyzőnek a váltóját. De Will Power is benne volt ebben az incidensben, ő is kapott egy ütést – pont O’Ward-tól – ami miatt az elektronikája egészen a verseny végéig rakoncátlankodott.

    A bajnoki éllovas Power végül pontokat tudott menteni, és a 11. lett, de eredeti tempója többet érdemelt volna.

    Scott Dixon győzelméhez hozzá kell tenni, hogy ő is kapott egy óriási ütést ebben az incidensben, amit később a csapata szorgos munka árán egy sárga alatt meg tudott javítani.

    Érdemes megemlíteni az Andretti duóját, Colton Hertát és Alexander Rossit. Mindketten balesetbe keveredtek a verseny korai szakaszában, és még körhátrányban is voltak, végül azonban a káoszt kihasználva feljöttek a top 5-be. Rossi a 4., Herta az 5. lett.

    Scott McLaughlin aki a pole-ból indult szinte az összes sárga zászlós periódust megjárta, a 15. helyről kellett a végén előre kapaszkodnia, de a végén így is feljött a második helyre, és csak métereken múlt, hogy megverje Dixont.

    A dobogóra Dixon és McLaughlin mellé még Álex Palou állhatott fel.

    Dixon örülhetett, sokan viszont szomorúan távoznak

    David Malukas és Kyle Kirkwood szinte végig a top 10-ben csatázott, azonban egymást ütötték ki.

    Jimmie Johnson kísértetiesen hasonló balesetet szenvedett el az utolsó körökben mint a tavalyi évben az edzésen, miközben ő is a top 10-es helyekért harcolt.

    Romain Grosjean pedig Josef Newgardennel ütközött. A Team Penske versenyzője az alternatív stratégiája miatt hátulról zárkózott frissebb gumikon, és három autót előzött egyszerre. Grosjean nem látta őt, bezárta a kaput ott, ahol Newgarden már benn volt, és végül a francia a falban végezte.

    A bajnoki esélyesek közül a már említett Pato O’Wardon kívül Marcus Ericsson is technikai problémákkal küzdött egy ütközést követően, és a 14. lett.

    A pontversenyben így Will Power előnye 6 pontra csökkent, és már Scott Dixon a második mögötte. Marcus Ericsson 12 ponttal lemaradva a 3., míg Josef Newgarden 22 egység hátrányban a negyedik.

    Álex Palou az utolsó szalmaszálba kapaszkodva 33 ponttal lemaradva az ötödik.

  • Rossi autója megbukott a technikai ellenőrzésen, olcsón megúszta

    Az IndyCar nyilvánosságra hozta, hogy Alexander Rossi győztes autóján két szabálysértést is megállapítottak az indianapolisi verseny után.

    Rossi a 85 körből 44-et vezetett, és ezzel megszerezte pályafutása nyolcadik IndyCar-győzelmét, és több mint három év után az elsőt.

    A múlt szombati futam utáni technikai ellenőrzést követően azonban kiderült, hogy a 27-es rajtszámú Andretti Autosport-Honda az IndyCar szabályzata által nem megengedett módon érte el a minimális súlyt.

    A 14.4.1.1.-es szabály kimondja, hogy a minimális súlyba a versenyre kész állapotban lévő autónak kell beletartoznia, kivéve a versenyző, a versenyzővel egyenértékű súly, az üzemanyag és az italos palackok tartalmát. A 14.4.1.1.1. szabály kimondja, hogy a minimális súly az országúti/utcai pályás versenyeken 771 kg.

    „Sportszakmai szempontból az autó megfelelt a minimális követelményeknek” – mondta Jay Frye, az IndyCar elnöke. „Technikai szempontból az a mód, ahogyan [az Andretti Autosport] elérte a súlyt, nem megengedett.

    A minimális súly teljesítéséhez az italos üveget és annak tartalmát az autó ballasztjaként használták, ami nem megengedett, és ezért is bírságolták és büntették meg a csapatot.

    Ennek következtében az IndyCar 25 000 dollárra büntette az Andretti Autosportot, és 20 pontot levontak az amerikai versenyzőtől.

    Ezzel Rossi pontszáma 298-ról 278-ra csökkent – így a lemaradása a bajnokságot vezető Will Powerrel, a Team Penske-Chevrolet versenyzőjével szemben 153 pont, és már csak négy forduló van hátra.

    Ez azt is jelenti, hogy Rossi a kilencedikről a 11. helyre csúszik vissza a bajnokságban.

    Bár az IndyCar közölte, hogy „a tagok fellebezhetnek a büntetések kiszabása ellen, amelyeket az NTT IndyCar Series szabálykönyvének felülvizsgálati és fellebbezési eljárásai részleteznek”, Rob Edwards, a csapat COO-ja arról tájékoztatta a Motorsport.com-ot, hogy az Andretti Autosport elfogadja a büntetést. és tiszteletben tartja a széria döntését.

  • Colton Herta: Ember, ez elkeserítő

    Úgy tűnt, hogy Colton Herta nagy napja lesz a szombati verseny az Indianapolis Motor Speedwayen, de az autója máshogy gondolta.

    Herta májusban győzni tudott itt, az esős, nyálkás, kihívásokkal teli nagydíjon, most viszont egy mechanikai probléma idő előtt véget vetett a versenyének.

    A 26-os számú Gainbridge Honda egész hétvégén erős volt” – mondta Herta. „A csapat remek munkát végzett a beállításokkal, szerintem a miénk volt a leggyorsabb autó.”

    A verseny felénél volt egy problémánk, és már nem tudtunk mit tenni, ki kellett állnunk. Nagyon várom Nashville-t. Csapatként eddig is erősek voltunk az utcai pályákon, szóval szerintem jó helyzetben leszünk.

    Herta a kilencedik helyről indult a versenyen, majd folyamatosan jött fel, és a 41. körben átvette a vezetést. A 42. körben azonban túl keményen hajtott rá a 12-es kanyar rázókövére, és a jelek szerint megsérült a sebességváltója, ami miatt kiállt a versenyből.

    Ember, ez elkeserítő. Megmutattuk, mire vagyunk képesek. Addig folytatjuk, amíg újra nem nyerünk.

    – írta twitterén Colton Herta.

    Herta csapattársa, Alexander Rossi vette át a vezetést az eset után, és már nem is engedte ki azt a kezéből a verseny végéig, így megszakította hároméves, 49 futamból álló nyeretlenségi sorozatát.

    Szerintem határozottan erős volt” – mondta Rossi Hertáról. „Nagyjából ugyanaz volt a versenyautónk. Nem akarok elvitatni tőle semmit, és amit tett, hogy a kilencedik helyről feljött erre a pozícióra, az hihetetlen volt. De most rajtunk volt a sor, szóval ez fantasztikus.

  • Megszakadt Rossi nyeretlenségi sorozata, ő nyert Indianapolisban

    Rossi, aki 49 futam óta nem nyert, a verseny második felében dominált, Will Power pedig átvette az első helyet a bajnoki pontversenyben.

    Alexander Rossi csak tette a dolgát, és várt. Várta, hogy a szerencséje megváltozzon, hogy minden újra összeálljon. Vasárnap, az Indianapolis Motor Speedway épített pályáján a várakozásnak vége lett.

    Az Andretti Autosport pilótája 49 futam óta nem állt a victory lane-re, és ezt az ünneplése is tükrözte.

    Huh… micsoda megkönnyebbülés. Annyira sok minden ment félre olyan sokszor… Persze együttérzek Coltonnal, de egyszerűen csak boldog vagyok, hogy végre nyertem. Végre a szerencse a mi oldalunkon állt” – mondta érzelmesen Rossi.

    Ahogy Rossi is elmondta, óriási csalódás érte Colton Hertát, aki a verseny első felében magabiztosan vezetett, azonban a verseny közepén egy mechanikai meghibásodás miatt az élről kellett kiállnia.

    Mögötte Christian Lundgaard a 2022-es IndyCar-szezon legjobb újonc teljesítményét nyújtotta, és a második helyen végzett, ami az első dobogós helyezése volt a sorozatban.

    A dán, aki csendesen, egyenletes helyezéseket produkált a Rahal Letterman Lanigan számára, egy újabb minőségi futamot teljesített.

    A 3-4-5. helyen a Team Penske versenyzői, Will Power, Scott McLaughlin és Josef Newgarden futottak be, akiknek minden bizonnyal úgy tűnt, hogy győzelemre alkalmas autójuk van, de valahogy soha nem tudták megragadni a lehetőséget.

    A Chip Ganassi Racing versenyzői, Scott Dixon és Marcus Ericsson számára a potmentés volt a legfontosabb, ami nagyjából sikerült is. Előbbi a nyolcadik, utóbbi a 11. helyen végzett Indianapolisban.

    A McLarennél beigazolódott az, amitől a versenyzők féltek. A remek időmérős teljesítményt nem sikerült jó versenytempóra váltani. Felix Rosenqvist a 9., Pato O’Ward pedig csak a 12. lett.