Címke: Alexander Albon

  • Albon sem érti, mit keres a Williams a 4. helyen egy lassú pályán

    Albon sem érti, mit keres a Williams a 4. helyen egy lassú pályán

    A Holland Nagydíj meglepetéscsapata az első két nap alapján a Williams. A grove-iak autójával idén már nem először szárnyaló thaiföldi versenyző elmondta, szerinte egy természeti erő segítette a csapatot régen látott magasságba.

    Az új tulajdonos befektetései és a vezetőség átszervezése lassan éreztetni kezdi hatását az utóbbi években többször is a konstruktőri tabella utolsó helyén végző Williamsnél: idénre egyértelműen elmozdultak ebből a pozícióból, a gyors, alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon pedig szokatlanul erős helyezéseket is elértek már Albonnal, legalább egy-egy edzés erejéig, ráadásul vizes pályán is képesek belezavarni a nagyobbak dolgába. A thaiföldi pilóta Montrealban hetedik, Silverstone-ban nyolcadik helyet szállított a csapat idei legerősebb pontszerző eredményeiként, de az még az istállót is váratlanul érte, hogy Zandvoortban is remekelnek.

    „Persze kellemes meglepetés, de egy ilyen pályán, ami nagy leszorítóerőt igényel, ez felettébb furcsa!” – közölte döbbenetét Albon a Sky Sports riportereivel az időmérőt követően.

    Albon a negyedik helyen zárta a kvalifikációt, amivel önmaga legjobb szombati F1-es eredményét állította be – 2020-ban négy alkalommal rajtolhatott már ebből a pozícióból, amikor a Red Bull pilótája volt. Most ráadásul a Williams másik, Logan Sargeant által vezetett autója is bejutott a legjobb tíz közé (bár ottani balesete miatt csak tizedik lett), a kettős Q3-as szereplés pedig legutóbb hat éve Monzában jött össze a csapatnak, még Felipe Massával és Lance Stroll-lal.

    „Fontos volt, hogy minden kanyarban biztos kézzel tudjak a határon autózni, én pedig itt az első edzés első körétől kezdve megbízok az autóban. A körülmények szintén segítettek. Azt hiszem, egy teljesen száraz hétvégén, ahol mindenki ki tudja hozni az autójából a legtöbbet, nem lennénk negyedikek” – mondta Albon, aki szerint a különös széljárás is elrejtette a Williams gyengeségeit ezen a szombaton. A pilóta szerint a lassú kanyarok többségében szembeszél volt, ami segítette őket ezeken a számukra kritikus féktávokon, míg a hátszél zömmel a gyors szakaszokon lökte meg az olyan helyeken egyébként is fürge autót.

    Albon reálisan tekinti a helyzetet, és száraz futam esetén nem számít arra, hogy a dobogóért harcolhat majd két jó barátjával, Lando Norrisszal és George Russell-lel. Na meg egy másik okból sem:

    „Ilyen körülmények mellett azt reméltem volna, hogy Hülkenberg, Magnussen, Juki (Cunoda) vagy valaki még bejut a Q3-ba, és a futamon mindenki mást feltart” – mondta félig viccelődve Albon, aki az eredménytáblára nézve megállapította, hogy csupa gyors autók követik őt a rajtrácson, mint Fernando Alonso, Carlos Sainz és Sergio Pérez. Albon továbbá hozzátette, a páros számú rajthelyek porossága miatt is arra számít, hátrányos helyzetben lesz a startnál.

  • Ez lett volna eddig az idei év legjobb stratégiai húzása a Forma-1-ben?

    Ez lett volna eddig az idei év legjobb stratégiai húzása a Forma-1-ben?

    Bernie Collins, az Aston Martin korábbi főstratégája egy meglepő dolgot emelt ki a mezőnnyel kapcsolatban, és egyáltalán nem a topcsapatok döntését teljesítményét jutalmazta.

    A szakember a Kanadai Nagydíj egyik megmozdulását dicsérte, amit az évek óta mezőny hátsó felébe tartozó Williams hajtott végre, méghozzá Alex Albon autójával.

    Miután a thai versenyző száradó pályán jól választott gumit a Q2-ben, a legjobb 10-ből indulhatott vasárnap, a jó rajtpozíció ellenére azonban nem lett volna meg a tempója száraz pályán a pontszerzéshez.

    A 12. körben George Russell vágta falnak az autóját, és a törmelék miatt egy biztonsági autós fázis következett, ami végül meghatározta a versenyt stratégiailag. A mezőny nagy része egy úton haladt, a Williams azonban máshogy döntött, és mint utólag kiderült, ez jól alakult számukra, hiszen a szezon legjobb eredményét érték el Montrealban.

    „Albon kilencedikként rajtolt, és kijött a boxba a többi közepesen lévő pilótával együtt a 12. körben bekövetkezett safety car alatt, és a keményeket rakták fel. Utána a 12. helyen haladt, mivel Bottas és Sainz nem cseréltek kereket.” vázolta fel a helyzetet Collins.

    „Rájöttek, hogy most mindenki két kiálláson van, így elkezdtek spórolni a gumikkal, és egy 58 körös etappal próbálkoztak meg. Albon kiválóan hajtotta végre az egykiállásos stratégiát, amivel 5 helyet nyert a második etapja alatt, és végül hetedik lett, ami csapat legjobbja eddig.

    Ez az eredmény hozta el a Williams hat pontját az eddig szerzett 11-ből, és ez a különbség a konstruktőri bajnokság kilencedik és hetedik helye között.”

  • Albon káprázatos önbizalmából táplálkozik a Williams

    Albon káprázatos önbizalmából táplálkozik a Williams

    Dave Robson, a Williams egyik vezető mérnöke szerint a falkavezér pilótájuk, Albon ezért tudja a maximumot kihozni az autóból, és az egész csapatra jó hatást gyakorol.

    Amióta Alexander Albon elhagyta a Red Bullt, a Williamsnél pazar teljesítményt nyújt a mezőny egyik leggyengébb autójával. A csapat miatta áll a konstruktőri tabella 7. helyén – legalább ilyen magas pozícióban utoljára 2017-ben zárt egy szezont, de most van esélye hasonlóra, pláne ha Logan Sargeant is alkotna valamit.

    Robson az autó teljesítményért felelős igazgatója, és ámulattal beszélt a brit-thai kettős állampolgárságú 27 éves versenyző erényeiről. „A legtöbbször biztos, hogy mindent kisajtol az autóból. Ez hatalmas érték, mert amikor nem így van, csökken a magabiztosság. A nyugodtsága szerintem a magabiztosságából származik, és ez áthatja az egész garázst” – mondta.

    „Amikor elkapja a lendület, magabiztos és a legtöbbet hozza ki a kocsiból. Ebből az önbizalomból mindenhova jut.”

    Hamilton tette tönkre honfitársa önbizalmát és karrierjét?

    Ennek egyik példájaként a legutóbbi verseny, a Brit Nagydíj időmérőjét hozta fel Albon nyugodtságára. „Alex különösen lenyűgözött azzal, milyen hidegvérű volt annak ellenére, hogy a Q1 végi piros zászlónál nem voltunk jó helyzetben. Kiküldtük a bokszkijárathoz, ezalatt csökkent a guminyomás, szóval nem ideális pozícióban kezdte meg a körét. Kivételes kört futott, és ez abból eredt, hogy teljesen nyugodt volt, nem pánikolt a piros zászló megjelenésekor” – nyilatkozta a Williams mérnöke.

    A Red Bull egyébként nemrég megkereste Albont, hogy térjen vissza hozzájuk, a Max Verstappen oldalán megégett pilóta azonban nemet mondott nekik. Még a Ferrarival is összefüggésbe hozták, mint Carlos Sainz lehetséges utódja, bár a maranellóiak főnöke, Frédéric Vasseur tagadta ezt a feltételezést.

  • Az F1-es társadalom is gyászolja a tesztbalesetben elhunyt raliversenyzőt

    Az F1-es társadalom is gyászolja a tesztbalesetben elhunyt raliversenyzőt

    Az F1-es közösség is megemlékezett a Hyundai Motorsport WRC-pilótájának, Craig Breennek a haláláról, beleértve magát a sorozatot, valamint a csapatok és a versenyzők egy részét. Alábbi cikkünkben ezeket gyűjtöttük össze.

    Csütörtökön délután borzalmas tragédia sokkolta az egyetemes autósport közösségét. A Horvát Ralira való tesztelés során halálos balesetet szenvedett Craig Breen, a Hyundai Motorsport 33 éves pilótája. Az ír versenyzőt természetesen nemcsak a ralis társadalom, hanem más szakágak képviselői is gyászolják, és ebből a Forma-1 sem maradt ki. Az alábbiakban összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásokat.

    Tragédia Horvátországban – Craig Breen halálos balesetet szenvedett

    A Forma-1 Twitter-oldala

    „A Forma-1-es közösség gondolatai Craig Breen családjával és barátaival van, és szeretetet küldünk nekik.”

    Red Bull

    „Csatlakozunk a motorsportközösséghez, és őszinte részvétünket fejezzük ki Craig családja, barátai és a WRC minden pilótája felé.”

    Ferrari

    „Mi a Ferrarinál mély részvétünket fejezzük ki Craig Breen családja, barátai és csapattársai felé a szívszorító hírek hallatán.”

    Mercedes

    „Csatlakozunk a motorsport-társadalomhoz Craig Breen elvesztése miatt, és őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, barátainak, csapattársainak és szurkolóinak világszerte.”

    Alpine

    „Az Alpine gondolatai a Hyundai-jal, valamint Craig Breen családjával és barátaival vannak ezekben a szomorú időkben.”

    McLaren

    „Lesújtó hírek. Nyugodj békében, Craig Breen. Gondolataink a barátaival, a családjával és csapatával vannak ezekben a nehéz időkben.”

    Haas

    „Csatlakozunk a motorsportközösséghez a WRC-ben [szereplő] Hyundai Motorsport raliversenyzőjének, Craig Breennek a gyászolásában. Gondolataink most családjával, barátaival és csapatával vannak.”

    Carlos Sainz Jr.

    „Szomorúan értesültem Craig Breen haláláról. Részvétem a családjának és a barátainak. Nyugodjon békében.”

    George Russell

    „Borzasztó hírek. Nyugodj békében, Craig.”

    Esteban Ocon

    „Nagyon szomorú nap. Gondolataim Craig családjával és barátaival vannak.”

    Valtteri Bottas

    „Sokkoló hírek. Nyugodjon békében.”

    Alexander Albon

    Egy képet osztott meg Instagram-történetben Breenről.

    Mohammed bin Szulajam, az FIA elnöke

    „Az FIA nevében őszinte részvétemet fejezem ki Craig Breen családja és barátai felé, miután egy privát tesztelés során bekövetkezett balesetben elhunyt. Gondolataink és imáink a szeretteivel és a ralis közösséggel vannak ezekben a nehéz időkben.”

    Alexander Wurz, egykori F1-es pilóta, jelenleg a GPDA elnöke

    „Ó, ne, ez annyira szomorú, hogy ma elvesztettük Craig Breent egy privát raliteszt során. Részvétem a családjának és a barátainak. Nyugodj békében, drága barátom!”

    Karun Chandhok, egykori F1-es pilóta, jelenleg a Sky Sports szakértője

    „Szörnyű hírek Craig Breenről. Egy nagyszerű tehetség, aki előtt fényes jövő állt. Részvétem a családjának és a barátainak.”

    Romain Grosjean, egykori F1-es pilóta, jelenleg az IndyCarban versenyez

    „Borzasztó hírek. Nyugodj békében, Craig.”

    Marcus Ericsson, egykori F1-es pilóta, jelenleg az IndyCarban versenyez

    „Szörnyű, szörnyű hírek… Nyugodjon békében, gondolataim Craig családja és barátai körül forognak, részvétem nekik.”

  • Hajszálon múlt a horrorbaleset az Ausztrál Nagydíjon, ordított a veszélybe kerülő pilóta

    Hajszálon múlt a horrorbaleset az Ausztrál Nagydíjon, ordított a veszélybe kerülő pilóta

    Az Ausztrál Nagydíj roncsderbijét Alexander Albon balesete nyitotta meg, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett belőle még nagyobb bukás, mert a beláthatatlan kanyarban majdnem eltalálta őt Nico Hülkenberg.

    A Haas versenyzője volt az első, aki elsuhant az ideális ívre visszapattanó Williams mellett, és bizony nem sokon múlt egy még durvább bukás. Hülkenberg feldúltan elevenítette fel az esetet, ami előhozhatta volna a Forma-2 2019-es spái futamán bekövetkező végzetes baleset emlékeit.

    „Alig egy méterrel kerültem el [a roncsot], ordítottam is a rádión, annyira megemelkedett a pulzusom – nyilatkozta a ServusTV-nek. – Az lett volna igazán látványos, ha neki ütközök. Bele se akarok gondolni, mi történt volna.”

    „A pilóták rémálma, hogy egy beláthatatlan kanyarban egy autó hever a pályán, miközben a portól és a kavicsoktól szinte semmit sem látunk.”

    Ausztráliában tehát nem tudta jó eredményre váltani a kiváló, 8. rajthelyet érő időmérős teljesítményét Albon, aki tavaly ezen a pályán szerezte meg a csapatának az első pontokat. A piros zászlós megszakítással járó hibáról önkritikusan beszélt a fiatal versenyző.

    „A baleset előtti körhöz képest lassabban mentem át a kanyaron. Az előző kanyart szélesebbre vettem a rázókövön, ettől megugrott a gumik hőmérséklete és tapadást vesztettem. A következő kanyarnál még mindig túl melegek voltak a gumik” – idézte őt a Motorsport-Total.com.

    „Egyértelműen én hibáztam, mérges vagyok magamra. Ez elszomorít. Sajnálom a csapatot, cserben hagytam őket, pedig annyira jó volt a kocsi! Látva, hogy mennyien kiestem, értékes pontokat szerezhettünk volna.” A Williams megerősítette, hogy valóban tényező volt a balesetben a túlkormányzottságból eredő túlmelegedés a gumiknál.

  • Megrémült, és csapattársát is figyelmeztetni akarta az ijesztő meghibásodást elszenvedett pilóta

    Megrémült, és csapattársát is figyelmeztetni akarta az ijesztő meghibásodást elszenvedett pilóta

    Alexander Albon megijedt, amikor észlelte a végzetes fékhibáját a Szaúd-arábiai Nagydíjon, és csapattársát, valamint a Williams szerelőit is figyelmeztetni akarta, de csak az egyik kérése teljesült.

    A bahreini pontszerzése után a Szaúd-arábiai Nagydíjon idő előtt véget ért Alexander Albon versenye. A thai pilóta fékhibára panaszkodott, ami a rendkívül gyors dzsiddai utcai pályán rendkívül ijesztő, még akkor is, ha szerencséjére nem minden előjel nélkül szállt el teljesen a rendszer. A rádiózásából kiderült, hogy a kétszeres dobogós valóban megrémült.

    Forma-1, Alexander Albon, Williams, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, futam
    Albon a futam közepén jelentett fékhibát (Fotó: Williams Racing)

    Albon a 25. kör végén jelentette, hogy „fékhiba”, miután lassított az utolsó kanyar előtt. A célegyenesben sürgette csapatát, hogy „gyorsan, adjatok választ, mielőtt fékezek”, de a Williams nem tudott érdemi információval szolgálni neki. Albon aztán a mögötte haladó csapattársát, Logan Sargeantet is figyelmeztetni akarta, hogy figyeljen oda az esetleges problémára.

    „Mondjátok meg Logannek, hogy legyen óvatos, Jézusom!” – fogalmazott kétségbeesetten. A helyzet akkor lett volna igazán veszélyes, ha az amerikai versenyző Albon előtt megy, mert akkor komolyan fennállt volna a lehetőség, hogy a 27 éves pilóta beleszáll a másik autóba. Erről azonban nem volt szó, vagyis utóbbi csak azért aggódott, hogy esetleg a másik autóval is megtörténhet a baj.

    Albonnak nem teljesítették ezt a kérését, ugyanis Sargeant kérdésére csak annyit válaszoltak, hogy a másik FW45-össel „potenciálisan gond van”. Merthogy az újonc látta, hogy valami nincs rendben, hiszen csapattársa a 27. körben már több kanyart is átvágott, miközben az addig mögötte haladók közül sokan elmentek mellette, folyamatosan vesztette a pozíciókat.

    Eközben Albon versenymérnöke, James Urwin közölte pilótájával, hogy a csapat „próbál neked információt gyűjteni az újraindításhoz”, de a thai versenyző továbbra sem nyugodott meg. „Gyorsan, gyorsan, balesetet fogok szenvedni – mondta a 13-as hajtűkanyarhoz közeledve, amely előtt nem kell túl nagyot fékezni, többek között a befelé dőlése miatt sem.

    Végül ezt és a következő kört is teljesítette, utóbbi végén aztán behajtott a bokszba, de előtte kérte, hogy figyelmeztessék a szerelőket, hogy a szokásosnál is legyenek óvatosabbak, mert nehezen tud megállni. Mérnöke megnyugtatta, hogy így lesz. Ezt követően tesztelték a fékeket, és végül arra a döntésre jutottak, hogy nincs értelme a verseny folytatásának.

    Forma-1, Alexander Albon, Williams, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, futam
    Albon a szerelőket is igyekezett figyelmeztetni (Fotó: Williams Racing)

    Dave Robson, a Williams teljesítményért felelős mérnöke elmondta, hogy a mechanikai fékrendszer hibásodott meg, vagyis a problémának nincs köze a brake-by-wire-höz. Sargeant végül komolyabb probléma nélkül teljesítette a futamot, bár egyszer kijelentette, hogy az autó „túl ideges a lassú kanyarokban”, később pedig megkérdezte, hogy „miért érzem úgy, hogy sok a motorfékem?”. Ez utóbbira egyébként nem kapott részletes választ.

  • A hajtás közepette sem feledkeztek meg az F1-es versenyzők a Valentin-napról

    A hajtás közepette sem feledkeztek meg az F1-es versenyzők a Valentin-napról

    Még mindig csajok! Miután tegnap bemutattuk a Forma-1-esek barátnőit/feleségeit, most megmutatjuk mennyire voltak romantikusak a versenyzők Valentin-nap alkalmából.

    Bár javában zajlanak az autóbemutatók és mindenki gőzerővel készül a 2023-as szezonra, azért a Valentin-nap sem merült feledésbe az F1-esek háza táján.

    Kelly Piquet például egy óriási (de tényleg óriási) csokor vörös rózsát kapott Verstappentől.

    Pierre Gasly kedvese, Francisca Valentin-napra már ki tudta posztolni azokat a képeket, amelyeket a versenyző születésnapjára szeretett volna, azonban az Instagram rendre letörölte a posztot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kika Cerqueira Gomes (@francisca.cgomes) által megosztott bejegyzés

    Nico Hülkenbergéknél egyedi M&M’s került elő, amin ők maguk szerepelnek.

    Alex Albon is egy jókora rózsacsokorral lepte meg barátnőjét, Lily-t.

    És Valtteri Bottas is virágcsokrot ajándékozott kedvesének, Tiffany-nak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

  • A Williams is bejáratta az új autóját – KÉPEK

    A Williams is bejáratta az új autóját – KÉPEK

    A Williams most már tényleg bemutatta az új autóját, miután a hivatalos autóbemutatón lényegében csak a festést mutatták be a tavalyi konstrukción.

    Most azonban megtörtént a vadiúj FW45 bejáratása Silverstone-ban, a hétfői nap folyamán. A versenygép már tartalmazza például azt a módosított padlólemezt is, melyet idéntől kell használnia a csapatoknak, a delfinezés csökkentése érdekében, melyet számos esetben tapasztalhattunk tavaly.

    Az autót természetesen mindkét pilóta, Alexander Albon és Logan Sargeant is vezethette, akik idén a csapat felállását alkotják majd. Sok időt azonban nem tölthettek az új autóban, összesen 17 kört mehettek. Az első éles bevetés természetesen a bahreini előszezoni teszt lesz, február 23 és 25 között, három napon át.

  • Albon szerint sem helyes a némítás: „Engedni kell, hogy beszéljünk!”

    Albon szerint sem helyes a némítás: „Engedni kell, hogy beszéljünk!”

    Alex Albon szerint a Forma-1-es versenyzők mindegyikét aggasztja, hogy az FIA mostantól korlátozza őket a véleménynyilvánításban, társadalmi kérdésekben való felszólalásban.

    A Williams versenyzője szerint „zavaró” az FIA azon döntése, hogy írásos engedély nélkül megtiltja az ilyen nyilatkozatokat, főleg, hogy nem kellően tisztázott az új előírás.

    „Felvilágosításra van szükségünk az FIA-tól, hogy mit is akarnak mondani nekünk” – idézi Albont a BBC.

    „Versenyzőként nehéz átlátni, hogy mit akarnak mondani. Bizonyos mértékig szabadon kell tudnunk beszélni.”

    Albon szerint az FIA „megpróbál eltávolodni” a sokszínűséget támogató „We Race As One” kampánytól, amelyet az F1, mint sportág 2020 óta hirdet.

    „Politika és álláspontok – ez egy nagyon érzékeny terület” – mondta a brit-thai versenyző. „Mi nagyon is a We Race As One mellett voltunk. Tisztánlátásra van szükségünk, és biztos vagyok benne, hogy tisztázni is fogjuk ezt [a szabályozást].”

    „Azáltal, hogy kik vagyunk, és a sajtóval, a rajongóinkkal és a nézőkkel való kapcsolatunk miatt sokan úgy tekintenek ránk, mint szószólókra a világ minden táján felmerülő kérdésekben, és úgy érzem, hogy a versenyzőknek felelősségük, hogy felhívják az emberek figyelmét ezekre a helyzetekre.”

    Utalt azokra az aggodalmakra is, amelyek az F1-ben az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek az elmúlt évben számos kérdésben tanúsított véleményes magatartása kapcsán merültek fel.

    „Tudom, hogy az F1 és az FIA között igyekeznek mindent egyformán kommunikálni. De jelenleg van egy kis zűrzavar.”

    Az FIA megtiltja a versenyzőknek, hogy engedély nélkül politizáljanak

  • Albon kitűzte a céljait az idei szezonra

    Albon kitűzte a céljait az idei szezonra

    Miután lehullt a lepel a Williams idei autójának festéséről, a csapat vezérpilótája, Alexander Albon kitűzte a célokat az idei évre.

    Ez a második Williamses szezonja lesz, az elsőben pedig bőven alkalmasnak mutatkozott arra, hogy George Russell utódjának lehessen nevezni. Ugyanakkor csapata így is az utolsó helyen zárt, és nem tudták megtenni azt a lépést, mellyel felérhettek volna a középmezőnyhöz.

    Albon ennek megfelelően fogalmazta meg a célt 2023-ra, a GPBlognak nyilatkozva: „A fő célom az, hogy lássam a fejlődést. Úgy gondolom, javítani tudunk a tavalyi évhez képest. És könnyen mondhatod, hogy ez nem nehéz. De a Forma-1-es csapatok az új szabályok miatt sokat változnak. A leszorítóerő és más sem ugyanaz, mint tavaly volt. De attól nem biztos, hogy a többi csapat jobb munkát végez, ezért nekünk csak arra kell figyelnünk, hogy mi is fejlődjünk. Azt hiszem, az én részemről ez azt jelenti, hogy több pontot szerzünk, és olyan helyeken vagyunk, ahol jobban tudunk küzdeni. Tavaly volt néhány olyan verseny, ahol sajnos csak a Q1 volt az egyetlen, amire képesek voltunk, de ha mindig a Q2-ért harcolhatnánk, feljebb kerülhetnénk. Ekkor nyilvánvalóan több esélyünk lesz.”

    A korábban Red Bullnál is megforduló pilóta mellé egy újonc, az amerikai Logan Sargeant érkezik, aki tavaly az F2-ben versenyzett, és ott szerezte meg a debütáláshoz szükséges szuperlicenszpontjait is.

    Albon 2022-ben háromszor szerzett pontot, kétszer 10., egyszer 9. lett, és ezeket az eredményeket igyekszik majd megjavítani.

    Sargeant eredetileg idén is az F2-ben versenyzett volna