Címke: Alexander Albon

  • Aki három nap után visszatért, és aki belehalt – amikor közbeszólt a vakbél az F1-ben

    Aki három nap után visszatért, és aki belehalt – amikor közbeszólt a vakbél az F1-ben

    Két héttel dzsiddai vakbéleltávolítása után az Ausztrál Nagydíjon problémamentes visszatérést produkálva a második helyre kvalifikálta a Ferrarit Carlos Sainz. Nem ő az első, akinek szezonjába ez a váratlan egészségügyi ok zavart bele. Hiánypótló összeállítás a Forma-1 legemlékezetesebb vakbélgyulladásairól.

    Sainzot a Szaúd-arábiai Nagydíj versenyhétvégéje során diagnosztizálták, így esély sem volt arra, hogy egy futam kihagyása nélkül átessen ezen a ma már rutinszernek számító műtéten. Azon a futamon Oliver Bearman helyettesítette, de két héttel később, az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén már fájdalom nélkül vissza tudott ülni az autóba, s noha némi kényelmetlen érzésről azért beszámolt és a szokásos edzésmunkát is kihagyta, az időmérőn csak Max Verstappen volt gyorsabb nála, így a teljesítményében semmi nyoma nem maradt annak, hogy nemrég a műtőasztalt is megjárta.

    De mi lett a sorsa más versenyzőknek, akiket vakbélgyulladás helyezett parkolópályára a sport történetében?

    Három nap múlva újra a pályán – Andrea Montermini

    A felépülés sebessége egyénenként eltérő, de szinte csodával határos gyógyulást mutatott be 1995-ben a Pacific versenyzője, Andrea Montermini. Az olaszt a San Marinó-i Nagydíj előtti kedden diagnosztizálták és műtötte meg Modenában a motorsportok akkori egyik legismertebb sebésze, Dr. Claudio Costa. Costa az akkoriban még újszerűnek számító, ma már általános laporoszkópos eljárást választotta, amelyben csak három apró lyukat szúrt a hasfalba, így nem volt szükség vágásra, jelentősen csökkentve a fájdalmat és a felépülési időt. Montermini csütörtökön már ott volt a paddockban, a korabeli beszámolók szerint pedig gyógyulását csak tovább gyorsította, hogy máris más, beugrásra vágyó versenyzőket látott szimatolni az autója körül. Pedig a Pacific finoman szólva sem számított ütőképes technikának, az előző szezonban a rajtrácsra való kvalifikálással is legtöbbször meggyűlt a baja, két szezonja alatt a csapat legjobb rajthelye a 19. volt, és pontot sem szerzett. Montermini azonban ragaszkodott az üléshez, és bár a csütörtöki edzéseket még kihagyta, pénteken, három nappal műtétje után az F1 orvosa, Sid Watkins jóváhagyásával már megkezdhette a hétvégét, ahol végül a 26 fős mezőnyben a 24. helyről rajtolt, de 15 kör után váltóhiba miatt kiesett.

    Visszatérés dobogóval – Mika Häkkinen

    Ugyanazon év, 1995 októberében Mika Häkkinenen is műtétet kellett végrehajtani valamikor az Európa Nagydíj és a Csendes-óceáni Nagydíj között, ami miatt a finn nem tudott rajthoz állni Aidában. A McLaren kellően korán tudott erről ahhoz, hogy a Japánba való utazás előtt még Silverstone-ban aktivizálja egy intenzív gyakorlásra tesztpilótáját, Jan Magnussent, aki megkapta a debütálás lehetőségét Häkkinen autójában. Az akkor hároméves Kevin Magnussen apja jól kiállta a próbát, az időmérőn és a számára 10. hellyel záruló versenyen is közvetlenül csapattársa, Mark Blundell mögött végzett, amivel úgy tűnt, máris jó benyomást tett a paddockra, s be is indultak a találgatások, hol kaphat egész éves ülést a következő szezonra. Ám Magnussen ezt követően csak 1997-ben versenyezhetett legközelebb, a Stewartnál, onnan pedig másfél szezonnal későbbi távozása az F1-es karrierjének végét is jelentette.

    Häkkinen egy héttel később, a Japán Nagydíjon már visszatért, s remek második helyet szerzett Michael Schumacher mögött. Az ekkor még első futamgyőzelmét hajszoló finn vakbélműtétjét azonban gyorsan feledésbe is burkolta egy sokkal súlyosabb sérülés, hiszen két héttel később, az adelaide-i szezonzárón egy defekt miatti balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett. De a holtszezonban ebből is felépült, motivált maradt a visszatérésre, s sikerévei még csak ezután kezdődtek.

    Embed from Getty Images

    Már túl késő volt – Reg Parnell

    A legelső F1-es futamon dobogós Reg Parnell tragédiával végződő esete már nem versenyzői karrierje során történt, hanem 1964-ben, amikor a saját nevét viselő ügyfélcsapatát irányította a királykategóriában, amely akkoriban a Lolától és a Lotustól vásárolt modellekkel nevezett a bajnokságba. Az 1963 legvégén rendezett dél-afrikai szezonzáróra nem utazott el a csapat, ellenben Parnell ezekben a napokban vakbélgyulladással kórházba került. A műtét során azonban komplikációk léptek fel, amelyekbe január 7-én, 52 éves korában Parnell belehalt. Akkori versenyzője, Chris Amon évtizedekkel később a Motorsport Magazine-nak így emlékezett vissza a történtekre:

    „1964-re Regnek nagy tervei voltak: Lotus 25-ös karosszéria Mike Hailwoodnak és nekem, és a legfrissebb Climax V8-as motor. Vakbélgyulladást kapott, de makacssága miatt nem ment orvoshoz, és mire sikerült őt eljuttatni a kórházba, már túl késő volt. Csak 52 évet élt. A fia, Tim vette át az egészet, és mindent megtett, de a lélek már kiveszett a csapatból.”

    Embed from Getty Images

    Az Arab tavasz kegyeltje – Timo Glock

    A Virginnél versenyző német pilótának 2011. február 27-én kellett kórházba mennie, ami két héttel lett volna a szezonnyitó előtt – ha minden a tervek szerint alakul, noha akkor már tudni lehetett, hogy a Bahreini Nagydíj nem fog otthont adni a szezonnyitónak az országban kirobbant felkelés miatt. Ehelyett egy negyedik előszezoni tesztet is beiktatott az F1 annak a hétnek a második felére Barcelonában, amin Glock nem vett részt. Soha nem fog kiderülni, hogy egy esetleges nagydíjhétvégére autóba tudott-e volna ülni a német, de ha nem, akkor a csapat előző évi tesztpilótája, Luiz Razia lehetett volna a legesélyesebb a helyettesítésére – aki nemcsak ekkor, hanem később 2013-ban is lemaradt az F1-es debütálásról, akkor a beígért finanszírozás elmaradása miatt tették semmissé a szerződését a szezon előtt, és ültették be a helyére Jules Bianchit.

    Glock a március végi melbourne-i szezonnyitóra természetesen már készen állt, de a Virgin által nyújtott versenyzési élményben ebben az évben sem volt sok köszönet.

    Embed from Getty Images

    Aki utat csinált De Vriesnek – Alexander Albon

    Sainz dzsiddai esete sok szempontból párhuzamba állítható Alexander Albonéval, aki körül csupán másfél évvel korábban zajlott le szinte ugyanaz a forgatókönyv. A thai versenyző az első monzai edzésnap teljesítése után, másnap délelőtt került kórházba, helyén pedig egy újonc, Nyck de Vries debütált a Williamsben. A holland beállította a csapat szezonbeli legjobb eredményét egy kilencedik hellyel, az év során a fél mezőnyt végigtesztelő pilóta ázsiója pedig lassan az eget verdeste: egy korszak tévedésének tűnt, hogy ennek a már majdnem eltékozolt tehetségnek 27 éves koráig senki nem adott F1-es szerződést. Az AlphaTauri aztán a következő évre megtette, ám mint tudjuk, Helmut Marko gyorsan rövidre zárta ezt a kalandot.

    Albonnak jól jött, hogy a következő verseny, a Szingapúri Nagydíj csak három hét múlva következett, így a fizikailag legkimerítőbb futamon ott volt a rajtnál, bár a kockás zászlóig nem jutott el.

    Nyck de Vries
    Fotó: Williams Racing

    Vakbél helyett vaklárma – Eddie Irvine

    Eddie Irvine-t vakbélgyulladás gyanújával reptették egy londoni kórházba az Osztrák Nagydíj pénteki edzésnapja után 2000-ben. Nem történt azonban beavatkozás, az orvosok ugyanis nem tudták biztosan megállapítani az északír pilóta hasi fájdalmainak okát, s csak pár nappal később derült ki, hogy azt csupán a megduzzadó belek okozták.

    Így kilóg egy kicsit a sorból ez az eset, ám a műtét tényétől függetlenül Irvine csapatának, a Jaguarnak meg kellett birkóznia a következményekkel. Ebben az esetben is egy debütáló tesztpilóta kapta meg az esélyt, Luciano Burti a Spielbergben elért 11. helyezésével pedig a következő szezonkezdetre váltotta meg ülését a csapatnál. Irvine két hét múlva, a versenyt megakasztó kirúgott Mercedes-dolgozóról és Rubens Barrichello első győzelméről emlékezetes hockenheimi Német Nagydíjon egy 10. hellyel tért vissza.

  • Péreznek a tavalyi teljesítménye is elég lehet a szerződéshosszabbításhoz?

    Péreznek a tavalyi teljesítménye is elég lehet a szerződéshosszabbításhoz?

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kifejtette, mit várnak Sergio Péreztől, illetve hogy a kisebbik csapattól kinek lehet esélye kipöccinteni őt.

    A Red Bullnál 2021 óta versenyző mexikói jövője biztos egész évben téma lesz, de ha nem falják fel őt a többi csapat pilótái, elvileg bizakodhat abban, hogy 2025-ben is a bikásoknál marad.

    „Checónak egyenletesen kell teljesítenie, az pedig világos, hogy nem tud mindig Verstappen szintjén vezetni. Ha második lesz az egyéni pontversenyben, nyer egy-két futamot, akkor egyértelműen benne lesz a pakliban 2025-re” – nyilatkozta Marko a Kleine Zeitungnak.

    „Sokan pályáznak az ülésére, az viszont katapultülés. Csapattársként mindenkit elnyom Max, és ez hamar demoralizálóvá válhat.” 

    Pérez tavaly megfelelt a fenti kritériumok nagy részének, hiszen két futamot megnyert, és a Red Bullt hozzásegítette ahhoz, hogy fennállása során először az egyéni tabella első két helyén az ő pilótái végezzenek. A teljesítménye viszont hullámzott, a jó idénykezdés után hónapokon keresztül gyakran meggyűlt a baja az autóval. A többi csapat fejlődése alapján az is valószínűsíthető, hogy idén többet kell nyújtania az egyéni 2. hely megszerzéséért.

    Péreznek van mesterterve arra, hogy jövőre is élcsapatnál maradjon

    Jelöltekből nincs hiány Pérez helyére, de Marko kihúzta a listáról Alexander Albont, „mert 2025-ig szerződésben áll a Williamsszel.” Jóllehet, a hírek szerint a Red Bull nem is 2025-től, hanem 2026-tól tarta újra igényt Albon szolgálataira, és állítólag már több követ megmozgattak ennek érdekében.

    Az RB párosa, Cunoda Juki és Daniel Ricciardo viszont a saját jövője szempontjából jobban teszi, ha nem kíméli egymást.

    „A tét nem csak a Forma-1-ben maradás számukra, hanem az előléptetés lehetősége is. Ez annak járhat, aki csapaton belül egyértelműen felülmúlja a másikat az idényben” – jelentette ki Marko. 

    Főnöke arra inti Ricciardót, hogy ne nagyon tekintgessen a Red Bull felé

     

  • Két kormány, két pedál, két F1-es pilóta – nem ősi ellenségeknek való ez a gokartélmény

    Két kormány, két pedál, két F1-es pilóta – nem ősi ellenségeknek való ez a gokartélmény

    Akár „sziámi gokartnak” is elnevezhették volna azt a kis versenygépet, amiben összezárták Lando Norrist és Alexander Albont, hogy együtt találjanak körbe a pályán.

    Ilyen különleges kialakítású gokartokkal több bérgokartpályán is találkozhatunk: ezek lehetővé teszik, hogy gyerekek is élvezhessék a száguldást, s akár az irányítást is átvegyék egy időre. Ám az, hogy két sokat látott Forma-1-es versenyzőt ültessenek be egy ilyenbe egymás mellé, egészen szürreális.

    A Sky Sports már a hétvégi közvetítése mellé forgat színes riportműsorokat a mezőny tagjaival, egy ilyen alkalmából pedig elhívták Norrist, Albont és George Russellt, vagyis az F1-be egyaránt 2019-ben berobbanó „brit” generáció három tagját a szahíri versenyhelyszín gokartpályájára. A trió együléses gépekkel is összecsapott, viszont ízelítőként már megjelent ez a videó Albon és Norris közös köréről. A pedálok Albon lábainál voltak, ám Norris azonnal felajánlotta, hogy jobb lábával átnyúlva a féket boldogan nyomja ő maga…

    A hét folyamán részletesen is megtudhatjuk majd, hogyan sikerült boldogulnia a két dudásnak egy gokartban.

    Ez csak az egyike azon tevékenységeknek, amelyekkel az F1-es pilóták egymás társaságában próbálják elütni az időt a múlt hétvégén lezárult bahreini teszt és a csütörtökön startoló Bahreini Nagydíj között – az elmúlt napokban például padelezni gyűltek össze különböző csoportokban.

    Alonso egy Verstappen feletti átemeléssel már megkezdte az idei rivalizálást

  • A Red Bull komoly ajánlatot tett a Verstappen csapattársának kiszemelt pilótának

    A Red Bull komoly ajánlatot tett a Verstappen csapattársának kiszemelt pilótának

    Az Autosport információi szerint a Red Bull megtette az első lépést, hogy 2026-tól ismét Alexander Albon legyen Max Verstappen csapattársa.

    Albon kelendő portékának számít, a pilótapiaci találgatásokban egyre többször bukkan fel a neve élcsapatok kapcsán is: az elmúlt hetekben, Lewis Hamilton bejelentése előtt egyesek a Ferrarinál látták a jövőjét, majd Hamilton utódjaként is rendszeresen beszéltek róla, noha jelenlegi főnöke szerint 2026 előtt sehova sem megy a Williamstől. (Erre persze pont Hamilton meglepő váltása miatt ne vegyünk mérget.)

    Az angol szaklap úgy tudja, a Red Bull igyekszik elérni, hogy a most 27 éves versenyző számára 2026-tól a csapatuk legyen az első számú opció, és ők döntsenek arról, három idényre megállapodnak-e vele. A korosodó Sergio Pérez jövője és akár szezon közbeni menesztése az egész tavalyi évben téma volt, nem valószínű, hogy a mexikói az új szabályrendszer első évében is a bikásoknál marad.

    A pályafutása korai szakaszában a Red Bull támogatását élvező Albon 2019-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, és már az első évében beülhetett a Red Bullhoz versenyezni, miután a csapat szezon közben előléptette a gyengélkedő Pierre Gasly helyére.

    Albon kiszámolta, hogy gyorsabb Péreznél, ezzel kilincselt a csapatoknál

    Mindazonáltal ő sem boldogult Max Verstappen csapattársaként, 2020 végén lapátra tették, és úgy tűnt, ezzel befellegzett az F1-es karrierjének is. Ide 2022-ben, a Williamsszel tért vissza, és azóta nagyon jó teljesítményt nyújt, ő maga úgy érzi, most ér a csúcsformájához.

    Lehet, hogy érettebben, több tapasztalattal jobban helytállna Verstappen mellett, de biztos sokan kétkednek benne, hogy sokkal jobban teljesítene Péreznél.

    Ha Schumacher nem döngöli földbe Jos Verstappent, most Max sem dominálna?

  • Egy versenyzőt kihúztak a Mercedes listájáról, míg Bottas feliratkozott rá

    Egy versenyzőt kihúztak a Mercedes listájáról, míg Bottas feliratkozott rá

    Hétfőn két csapat, a Williams és a Sauber is megtartotta bemutatóját, ám Lewis Hamilton múlt heti átigazolási híre akkora port kavart az F1 körül, hogy még ezen a két eseményen is befolyásolta a beszélgetés menetét.

    A Ferrarihoz távozó Hamilton helyére ugyanis 2025-re új pilótát kell találnia a Mercedesnek, és nem sok csapat van a mezőnyben, amelynek vezetőségében ne merülne fel legalább egy csekély aggodalom amiatt, hogy akár az ő versenyzőjüket is elcsábíthatja az előző évtized domináns alakulatára.

    A Williams versenyzője, Alexander Albon volt az, akinek a neve a legtöbbször fölmerült az első lehetséges opciók között a médiában, hiszen a thaiföldi versenyző remek formát nyújtott az előző két évben a mezőny második felébe tartozó istállóval, és az általános vélekedések szerint megérdemelne egy újabb esélyt egy nagycsapattól.

    Kit ültethet Hamilton helyére a Mercedes?

    James Vowles, a Williams csapatvezetője azonban a New York-i bemutató körüli nyilatkozatai során igyekezett elhallgattatni azokat a hangokat, amelyek máris a Mercedesben láttatják Albont.

    „Alex aláírt a Williamsszel 2025 végéig. Nem nagyon beszéltem eddig erről nyilvánosan, mert nem éreztem a szükségét. Van egy híresztelés, ami mostanság kering, de az legjobb esetben is csak találgatás. Az a dolgunk a Williamsnél, hogy olyan új környezetet teremtsünk, amely megérdemel egy Alexhez hasonló kaliberű versenyzőt. Ilyen egyszerű. Neki pedig kijárna egy hely a mezőny első felében, mert elképesztő versenyző. Sokat beszélgettünk már vele arról, hogy hogyan szeretnénk előrejutni” – nyilatkozta Vowles.

    Persze éppen a Mercedes-szerződésében meglévő kilépési záradékot aktiváló Hamilton a példa arra, hogy a kontraktusok időtartama nincs kőbe vésve, és Albon az ezt firtató kérdésre már homályosabb választ adott: Meglátjuk, majd az idő eldönti. 2024-en van számomra a fokusz. Reálisan nézve ennél a csapatnál akarok maradni. Ha a csapat eljut oda, ahol lenni szeretnék, akkor ez egy hosszú távú szerződés lesz.”

    Bottas
    Fotó: Sauber

    Valtteri Bottasnak az új színeket öltő Sauber bemutatóján választ kellett adnia arra, mit keresett január végén Brackley-ben, ahol a Mercedes bázisa is található, és elképzelhetőnek tartja-e, hogy visszatérhet a csapathoz, amellyel 2017 és 2021 között tíz futamgyőzelmet szerzett.

    „Amennyire én tudom, nem égettük fel magunk mögött a hidat – mondta sejtelmesen a finn az Autosportnak. – Nem titok, hogy egy nappal korábban Brackley-ben jártam, de nem a Mercedes gyárában, hanem egy másik ügy miatt. Totóval sem beszéltem azóta. Hogy visszatérhetek-e, nos, az elsődleges célom jelenleg az Audi-projekt. De ha az nem jönne össze, nincs olyan csapat, amelyhez ne mennék szívesen. Persze van egy listám a prioritásokról.”

  • Ilyen hihetetlenül erős egy F1-es pilóta nyaka

    Ilyen hihetetlenül erős egy F1-es pilóta nyaka

    Alexander Albon az Instagramon mutatta be, milyen gyakorlatot végez az edzőjével a nyakizmai erősítésére.

    A gyakorlat során egyre nagyobb terhelésnek teszi ki a nyakát a Williams versenyzője, több lépcsőben végül 80 kilónak tart ellen. Bár Albon láthatóan küzd, azért ne lepődjünk meg nagyon a teljesítményén, hiszen a versenyautóban a pilóták szervezetét a leggyorsabb kanyarokban a gravitáció öt-hatszorosa éri.

    A nyakizmok életmentők is lehetnek: amikor Michael Schumacher 2009 elején egy (verseny)motorral balesetet szenvedett, az orvosok szerint az elég erős izmok óvták meg a súlyosabb sérüléstől.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

  • Albont cikizik, amiért párja igáslónak használta

    Albont cikizik, amiért párja igáslónak használta

    Csinos golfozóhölggyel nyaralt a Williams versenyzője, Alexander Albon, de nem úszta meg az extra kondigyakorlatot.

    A thai-brit Forma-1-es pilóta a szülőhazájában, Thaiföldön nyaralt a 24 éves profi golfozó Lily Muni He-vel, akivel négy éve alkotnak egy párt. A The Sun gyűjtött képeket a vakációról He Instagram oldalát felhasználva, és észrevette, hogy az egyik fotó tartalma miatt Albont ugratni kezdték a hozzászólók. 

    Az egyik képen ugyanis az látható, hogy Albon több bőröndöt és táskát cipel egy lépcsőn, alaposan megrakodva, némelyik kellék stílusa alapján a kínai hölgy cókmókját is ő hordta. Persze mondhatjuk, hogy milyen lovagias, de a heccelők inkább olyasmiket írtak, hogy szobainasnak állt, extra edzésgyakorlatot végzett, vagy hogy az „asszony” befogta munkára.

    Máig kísérti az életveszélyes trauma az F1-es pilótát

     

  • Albon kiszámolta, hogy gyorsabb Péreznél, ezzel kilincselt a csapatoknál

    Albon kiszámolta, hogy gyorsabb Péreznél, ezzel kilincselt a csapatoknál

    Eddig nem ismert történetet osztott meg Alexander Albon arról, hogyan szedte össze magát azt követően, hogy a Red Bull ülését elveszítve egy évet az F1-en kívül töltött, és hogyan érvelt önmaga mellett a Williams csapatfőnökénél.

    Albont mindenki másnál gyorsabban felléptette fiókcsapatából a nagycsapatba a Red Bull, hiszen 12 futam után már debütálószezonjában, 2019-ben megtehette ezt, miután munkaadói felcserélték őt a Max Verstappen mellett halovány teljesítményt nyújtó Pierre Gaslyvel.

    Az akkor még 23 éves versenyző persze szintén a mélyvízbe került a világhírnév felé menetelő holland mellett, de másfél szezonja alatt következetesebben hozta a dobogó alatti pontszerző helyeket abban az időszakban, amikor még a Mercedes és Lewis Hamilton domináns korszakát élte az F1.

    2020-ban ugyan két harmadik helyet is szerzett, ám a szezon végén nem hosszabbították meg a szerződését, a helyére 2021-től Sergio Pérez érkezett, akit az eltelt három évben szintén sok kritika ért, amiért messze elmaradt Verstappen szintjétől.

    Albon a 2021-es szezont a DTM-ben töltötte, s már az IndyCar felé kacsintgatott, ám továbbra is küzdött azért, hogy immár a Red Bulltól függetlenül visszataláljon az F1-es rajtrácsra. A thai versenyző a High Performance podcastben mesélt részletesen arról, hogyan igyekezett bizonyítani, hogy hiba volt őt megbélyegezni a Verstappennel szembeni lemaradása miatt.

    „Talán mindenki ezt tette volna a helyemben: statisztikákat készítettem – árulta el Albon. – Összehasonlítottam magam Pierre Gaslyvel, akit én váltottam a Red Bull ülésében, és Sergióval, aki engem követett. Nagyon egyszerű statisztikák voltak, és a többségük a Maxszel való összehasonlításból állt. Nagyjából tíz szempontot vettem figyelembe, olyanokat, mint az időmérőn és a versenyen mutatott teljesítmény, és készült erről egy Excel-táblázat.”

    Perez, Albon
    Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    „A problémás évemben Max általában a 3. és az 5. hely közé kvalifikált, és a versenyeket is legtöbbször a 3. vagy a 4. helyen fejezte be. Én 3-4 tizedmásodperccel voltam nála lassabb, egyes esetekben pedig ezzel már csak a 11-12. helyre kerültem, ami katasztrofális eredménynek tűnt.”

    „A rákövetkező évben azonban az autó általában az első két hely valamelyikére volt jó, hiszen Lewis és Max a bajnoki címért harcoltak. Checo eközben 4., 3., 5. helyeket szállított, de a Maxhez viszonyított lemaradása az esetek többségében nagyobb volt, mint az enyém, amikor én voltam Max csapattársa. Kiderült, hogy akármilyen rossz évem is volt, az összevetésben mégis jobban teljesítettem, mint az engem megelőző és az utánam következő csapattárs. Ott volt a kezemben ez a statisztika, de nem tudtam, mit is kezdhetnék vele! Végül aztán odaadtam néhány csapatvezetőnek, és így indult az egész.”

    Albon végül a Williamsnél talált új otthonra 2022-ben, miután sikerült jó benyomást tennie az akkori csapatvezetőre, Jost Capitóra. A versenyző azért biztos benne, hogy nem csak a maga által készített statisztikái győzték meg a német vezetőt, hanem az is, hogy személyesen ült le a tárgyalóasztalhoz, hogy a Red Bull formajavulása az ő szimulátorban végzett munkáját is hitelesítette, és hogy a csapattól távozó George Russell is mondott Capitónak pár jó szót az érdekében.

    „Valószínűleg megvolt már neki is ez a statisztika, hiszen a legtöbb csapat egy halomnyi elemzéssel rendelkezik az összes versenyzőről, és olyan erősségeinket és gyengeségeinket is ismerik, amelyekről mi magunk nem is tudunk. De így is jó érzés volt, hogy odaadhattam neki ezt a papírt, bemutatva, hogy mire vagyok képes, és végül megadta nekem a lehetőséget” – tette hozzá Albon.

    A thai versenyző pedig nemcsak az Excel-táblában, hanem a Williamsnél is megtalálta a számításait, hiszen tavaly Nicholas Latifit, idén pedig Logan Sargeantot is kényelmesen győzte le házon belül, a pontszerzésre ritkán képes csapatnál is sikerrel építette vissza a renoméját, s paddock-szerte úgy tartják róla, hogy megérdemelne még egy lehetőséget egy nagycsapatnál.

  • Máig kísérti az életveszélyes trauma az F1-es pilótát

    Máig kísérti az életveszélyes trauma az F1-es pilótát

    Alexander Albon vallott arról, hogy Monzában milyen lidércnyomás gyötörte az egy évvel ezelőtti életveszélyes szituáció után.

    A Williams versenyzője tavaly nem vett részt az Olasz Nagydíjon a pénteki edzésnap után elszenvedett vakbélgyulladás miatt, ez teremtett nagyszerű lehetőséget az azóta megbukott Nyck de Vriesnek a debütálásra az F1-ben.

    Albon operációja azonban nem alakult simán, a tüdejébe vér szivárgott, rövid ideig lélegeztetőgépre is helyezték a komplikáció miatt. A következő futamon már visszatért, de a hétvégén elismerte, hogy az egy évvel ezelőtti rossz emlékeket újraélte.

    „Ugyanabban a szállodában laktam, mint tavaly, és ugyanazt a szobát kaptam. Forgolódtam az ágyban, és azon agyaltam, hogy tavaly pontosan ugyanez történt. Tavaly el sem jutottam az ágyig, mert belém hasított a fájdalom. Nem tudom, mások ismerik-e [a vakbélgyulladás] érzését, de olyan, mintha felfúvódnánk. Nem értettem, mi történik” – mondta az Olasz Nagydíj hétvégéjén.

    Albon káprázatos önbizalmából táplálkozik a Williams

    „Komolyan, poszttraumás stressz szindrómát éreztem idén. Kértem, hogy adjanak nekem másik szobát.”

    „A vakbelem nyilván kivették, szóval ha újra előjön a probléma, valami félrement!”

    Albon újabb remek teljesítménnyel végül 7. lett az Olasz Nagydíjon.

  • Aranyos kép: négy F1-es pilóta együtt játszott a versenyhétvége előtt

    Aranyos kép: négy F1-es pilóta együtt játszott a versenyhétvége előtt

    A Monacóban élő F1-es pilóták közül Alexander Albon, George Russell, Lando Norris és Max Verstappen ragadott ütőt egy barátságos kikapcsolódásra.

    A közösségi médiában Albon és Verstappen is közzétette, ahogy a kvartett padellel melegítette a hétvégi Olasz Nagydíjra a lakóhelyükön. A padel a teniszhez és a squashoz hasonlító, ütővel, páros felállásban játszott játék. A közzétett képek alapján mindenki jól szórakozott.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés