Címke: Alexander Albon

  • Hivatalos: Alexander Albon a Toro Rossónál!

    Hivatalos: Alexander Albon a Toro Rossónál!

    Alexander Albon és a Nissan e.dams felbontották szerződésüket, a Toro Rosso pedig nem sokat vacakolt és be is jelentette az angol-thai pilótát mint Danyiil Kvjat 2019-es csapattársát.

    Albon eredetileg a Nissan FE-csapatának versenyzője lett volna, ám a Red Bull juniorprogramjában támadt hiány miatt Helmut Markóék kivetették hálójukat a fiatal pilótára. A Nissan és a Red Bull hosszas tárgyalássorozaton vannak túl, ami végül annak ellenére zárult a Red Bull győzelmével, hogy a Nissan „nagyon nem örült” a kialakult szituációnak.

    „A Nissan e.dams és Albon megegyeztek a szerződés felbontásáról, hogy Albon egyéb motorsportos kötelezettségeknek tehessen eleget” – olvasható a Nissan nemrég kiadott közleményében. „Sébastien Buemi csapattársának kilétét november 30-án, pénteken jelentjük be a Nissan e.dams szezonnyitó Formula E-eseményén Tokióban. A Nissan szeretné megköszönni Albon eddigi erőfeszítéseit és sok sikert kíván jövőbeli programjához.”

    A motorsport.com szerint Buemi csapattársa Oliver Rowland lesz, aki már a valenciai előszezoni teszten helyettesítette Albont. Az angol-thai versenyző 2012-ig a Red Bull kötelékéhez tartozott, ám Helmut Marko nem volt elégedett akkori teljesítményével és menesztette Albont. Idei figyelemre méltó F2-es szereplése azonban meggyőzte a Red Bullt arról, hogy adjanak neki még egy esélyt.

    „Alexandernek remek 2018-as szezonja volt: négy futamot nyert és harmadik lett az F2-es bajnokságban” – mondta Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke. „Előzési képességei megmutatták, hogy elég éretté vált az F1-hez. Danyiil és Alex személyében két fiatal, nagyon erős és tehetséges pilótánk lesz.”

    Albon bejelentése egyben a szintén második eséllyel versenyző Brendon Hartley F1-es karrierjének végét jelenti, de a Red Bull legújabb kegyeltje biztosan nem szeretne elődje sorsára jutni.

    „Hihetetlen érzés, hogy jövőre az F1-ben leszek” – lelkendezett Albon. „Eddigi karrierem során túlvoltam már néhány hullámvölgyön és –hegyen; 2012-ben kiestem a Red Bull nevelőprogramjából, és tudtam, hogy így sokkal nehezebb lesz eljutnom az F1-ig. Nagyon keményen dolgoztam és minden egyes autóban töltött perccel igyekeztem lenyűgözni az embereket. Szeretném megköszönni a Red Bullnak és Dr Markónak, hogy érdemesnek tartottak egy második esélyre; egész életemben az F1-ről álmodoztam, még fel sem fogtam igazán, hogy megkaptam a lehetőséget.”

  • George Russell győzelemmel szerezte meg a Formula 2 bajnoki címét

    George Russell győzelemmel szerezte meg a Formula 2 bajnoki címét

    A Williams jövő évi pilótája George Russell győzelemmel biztosította be a bajnoki címet a Formula 2-ben. A brit pilóta a pole-ból indulva nyerte meg az abu dhabi-i főfutamot, ami rögtön egy sorsdöntő drámával kezdődött.

    A brit pilóta gyakorlatilag már a rajt után bajnoknak érezhette magát, ugyanis közvetlen riválisa Alexander Albon a rajtrácson ragadt, csupán pár centit tudott megtenni a rajtkockából. A harmadik helyről induló DAMS-os csapattársa Nicholas Latifi is hasonló sorsa jutott, akit hátulról telibe talált Arjun Maini.

    Albon újra tudott indulni, de ekkor már két körös hátrányban volt a mezőnyhöz képest, végül a 14.helyen ért célba.

    A rajtbaleset után a biztonsági autó hat körön keresztül volt a pályán, ami nagyban befolyásolta a gumistratégiát. Az újraindítás után Russell visszaesett Nyck De Vries mögé, de az egy körrel hamarabbi bokszkiállása sikeresnek bizonyult, így ismét a holland előtt találta magát.

    A Prema pilótája a futam végére visszaesett, előbb Markelov, majd később Ghiotto is megelőzte őt. A Russian Time pilótája az utolsó körökre már Russellt is szorongatta, de megelőznie nem sikerült a britet. Így George Russell újoncként és regnáló GP3 bajnokként megnyerte a Formula 2 idei szezonját.

    Fantasztikus versenyt zárt Luca Ghiotto is, aki a 16.helyről indulva a dobogó legalsó fokán találta magát, köszönhetően annak, hogy keményebb gumikon rajtolt. Az olasz pilótát öt másodperces büntetéssel sújtották pálya levágás miatt, enélkül akár a második helye is meglehetett volna.

    De Vries mögött az ötödik helyen Lando Norris végzett. Deletraz révén a Charouz Racing egy hatodik helynek örülhetett, mögötte a csapattársa, Antonio Fuoco végzett, aki a 12.helyről kapaszkodott fel. Roberto Merhi is sokat jött előre, az ő jutalma egy nyolcadik hely lett, illetve egy fordított rajrácsos pole a vasárnapi futamra.

    A legjobb tízet Tadasuke Makino és a bajnok ART-os csapattársa, Jack Aitken zárta.

  • Russell: Albon az egyik leginkább alulértékelt pilóta

    Russell: Albon az egyik leginkább alulértékelt pilóta

    A Williams leendő pilótája, George Russell úgy gondolja, hogy a Forma-2-es vetélytársa, Alexander Albon a leginkább alábecsült pilóta a fiatal tehetségek közül.

    Mindkét pilótának megvan az esélye arra, hogy a Forma-2 bajnoka legyen. Azonban Albonnak sokkal kisebbek az esélyei, ugyanis Russellnek 37 pont előnye van vele szemben. A szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon mindössze 48 pontot lehet szerezni, szóval Albonnak mindenféleképpen nyernie kell, ha bajnok akar lenni.

    „Alex egy remek versenyző,” – véli a Mercedes juniorja. „A GP3-as szereplését leszámítva, nagyon nehéz dolga volt. Úgy gondolom, hogy ő az egyik leginkább alulértékelt pilóta.

    „Nem vagyok teljesen naprakész a legújabb Toro Rosso pletykák kapcsán, azonban Alexnek nagyon jót tenne, hogyha őt választaná a Toro Rosso. Alex egy kivételes versenyző, aki nagyon megérdemelne egy ilyen lehetőséget.”

    A thaiföldi fiatal négy győzelmet szerzett az első GP3-as szezonjában. A szezon végén második lett az összetett pontversenyben. Azonban a Forma-2-ben már nem tudta megismételni az előző évi teljesítményét: egy futamot sem tudott megnyerni és az összetettben is csak tizedik lett.

    A thai versenyző jelenleg a DAMS csapatát erősíti, ahol az idei szezonban már három pole pozíciót és négy győzelmet szerzett. Csapattársát, Nicholas Lathifit simán túlszárnyalta.

    Annak ellenére, hogy Albonnak tetemes a hátránya Russell-lel szemben, Russell szerint ez nem jelenti azt, hogy Albon nem nyerheti meg a bajnokságot.

    „Semmi veszítenivalója nincs,” – véli a fiatal brit. „Tudja, hogy mit kell tennie a mostani hétvégén: a maximumot kell nyújtania mindkét versenyen.

    „Nekünk most az a feladatunk, hogy sikeresen túljussunk a hétvégén. Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy minden rendben van az autóval. A súlyhatár az egyik legfontosabb, ugyanis ha nem megfelelő az autó súlyhatára, akkor kizárnak a versenyből. Nem szabad ilyen hibákat vétenünk, minden téren fel kell készülnünk az előttünk álló hétvégére.

    „A szezon során mindössze egyszer fordul elő, hogy egy versenyhétvégén nem szereztem pontot. Mondjuk azon a hétévégén az autó nem volt valami megbízható. Azt a hétvégét leszámítva mindig jól szerepeltünk.”

    A Mercedes juniorja azt is hozzátette, hogy fontos számára, hogy megszerezze a F2-es bajnoki címet annak ellenére, hogy a következő évben már a Forma-1-ben fog versenyezni a Williams színeiben.

    „Számomra most a Forma-2-es bajnoki cím a legfontosabb,” – hangsúlyozta Russell. „Ilyen lehetőséged csak egyszere van az életben, hogy újoncként legyél bajnok a Forma-2-ben.

    „Ha megnézzük a statisztikákat, akkor a GP3-as bajnokságot is az újonc szezonomban sikerült megnyernem. Ha ezt a Forma-2-ben is meg tudnám tenni, akkor hihetetlenül boldog lennék.

    „Én lennék a világ legboldogabb embere, hogyha egy olyan társasághoz csatlakozhatnék, mint Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg és Charles Leclerc, ugyanis ők mindannyian első nekifutásra lettek bajnokok ebben a sorozatban.”

  • Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    A 19 éves Daniel Ticktum második lett idén az European F3 bajnokságban, majd egymást követő évben másodszor is megnyerte a Makaói Nagydíjat. Innen egyenesen Abu Dhabiba repült, ahol helyettesíteni fogja Maximilian Günthert az Ardennél, pedig a csapat egyetlen győzelmét a német pilóta szerezte idén Silverstoneban, egy fordított rajtrácsos sprintversenyen. A FIA hivatalos nevezési listáján is már a brit pilóta neve szerepel.

    Ticktum jövőre feltehetően a Team Mugen színeiben indul a Super Formulában, ahol már vezetett idén akkor, amikor helyettesítette a Honda junior pilótáját, Nirei Fukuzumit. Ő egyébként ezen a hétvégén az Ardennél a csapattársa is lesz.

    A héten az Autosport.com rá is kérdezett Ticktumnál, hogy lehetséges-e esetleg neki egy teljes Formula 2-es program jövőre, amire így válaszolt:

    „Szívesen csinálnám azt is.”

    Az Arden idei versenyzői amúgy elhagyják a csapatot, Fukuzumi a Super Formulára koncentrál inkább a jövőben, Günther pedig csatlakozik a Dragon Racinghez a Formula E-ben. Az Ardent Garry Horner irányítja, aki a Forma-1-es Red Bull csapatnál főnökösködő Christian édesapja, így elég egyértelmű lenne az, hogy a Red Bull junior itt kössön ki, bár volt olyan elképzelés is, hogy akár a Toro Rosso F1-es versenyüléséig is eljuthat.

    Öt pont hiányzik neki az Forma-1-es szuperlicenszhez, amit akár megszerezhet úgy is, hogy a téli Toyota Racing Seriesben indul, amit ha megnyer, akkor hét ponttal gazdagodna. A Formula 2-es bajnoki címért még harcban álló Alex Albon jelenleg a kiszemelt a Toro Rosso istállónál, és ő lehet majd akkor Danyiil Kvjat csapattársa. A Red Bull egyeztet emiatt a Nissan e.dams FE csapatával, ahová eredetileg aláírt.

  • Leclerc: Remélem, Albon jövőre itt lesz az F1-ben

    Leclerc: Remélem, Albon jövőre itt lesz az F1-ben

    Charles Leclerc örömmel látná egykori GP3-as csapattársát, Alexander Albont a Toro Rosso pilótájaként 2019-ben.

    Albon egy fordulóval a szezon vége előtt a második helyet foglalja el az F2-es bajnokság tabelláján, és habár még a nyár folyamán hároméves szerződést kötött a Nissan FE-csapatával, a Red Bull révén a Toro Rosso megkörnyékezte a fiatal angol-thai tehetséget. Az eredetileg pletykaként kiinduló sztori egyre komolyabbá vált az elmúlt hetekben – egyesek szerint a hivatalos bejelentésre, ha a Nissan formálisan is áldását adja rá, már Abu Dhabiban sor kerülhet –, a Ferrariba tartó Leclerc pedig kitűnő kimenetelként tekintene Albon Toro Rosso-szerződésére.

    „Nem tudom még, hogyan alakulnak majd a dolgok, de Alex Albont mondanám” – válaszolta a monacói arra a kérdésre, van-e olyan volt riválisa, aki megérdemelne egy F1-es ülést. „Mindig nagyon erős volt, így remélem, hogy megkapja a lehetőséget, amiről pletykálnak.”

    Albon korábban a Red Bull nevelőprogramjának volt a tagja, ám még korán kiesett Helmut Marko kegyeiből. F2-es teljesítménye és a Red Bull-programban keletkezett hiány miatt azonban ismét felkerült az osztrák istálló karácsonyi listájára, a Brendon Hartley körül szőtt egyre negatívabb retorikaháló pedig arra utal, hogy az új-zélandi távozni fog év végén a Toro Rossótól. Franz Tost csapatfőnök nem volt hajlandó elárulni, valóban Abu Dhabiban érkezik-e Albon bejelentése, de nem volt rest dicsérni őt: „Különösen a szezon második felében voltak nagyon jó versenyei, ahol remek előzéseket mutatott be”.

  • Bottas és Sainz szerint mókás lesz az F1 új tehetségei ellen versenyezni

    Bottas és Sainz szerint mókás lesz az F1 új tehetségei ellen versenyezni

    A Formula 2 jelenlegi tehetségei, tehát George Russell, Alexander Albon és Lando Norris is nagyon valószínű, hogy 2019-ben a Forma-1-es rajtrácson lesznek. Russellnek és Norrisnak máris lett helye a Williamsnél és a McLarennél, míg Albon feltehetően a Toro Rossohoz igazol majd.

    A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso elhagyja a Forma-1-et, de a jelenlegi csapattársa a McLarennél Stoffel Vandoorne is távozik a szériából, ahogy a Force India versenyzője, Esteban Ocon is a partvonalról nézheti csak 2019-ben a királykategóriát. Norrisnak 2019-ben Sainz lesz a csapattársa, és szerinte hihetetlenül felkészültek a Forma-1-be igyekvő tehetségek. Így nyilatkozott az Autosportnak:

    „Azt hiszem, hogy a mezőny minősége magasabb lesz, mint az volt valaha is. Hihetetlen mennyiségű tehetség érkezik manapság a Forma-1-be, és különösen megdöbbentő az, hogy az újoncok mennyire felkészültek. Amikor én megérkeztem, készen álltam. Már az első körömben Ausztráliában azt hiszem, hogy az edzésen az ötödik helyen voltam, egy olyan pályán, amit nem ismertem. Most a szimulátoroknak köszönhetően és a teszteknek, a szabadedzéseken való részvételeknek köszönhetően nagyon is felkészülten érkezhetsz meg Ausztráliába. Ez csak tapasztalatszerzés kérdése, ezért azt gondolom, hogy jövőre a Forma-1 szintje sosem látott magasságban lesz. Lando, George, Max Verstappen, Esteban (ha talál magának ülést), jómagam és a visszatérő Kvjat mindannyiunk nagyon tehetséges.Örömötöket lelitek majd benne, ha láttok minket versenyezni.”

    A Mercedes pilótája, Bottas is egyetért Sainz mondandójával, mely szerint ez a komoly váltás egészséges lesz 2019-re nézve:

    Jó a minőség. Nem véletlen, hogy még mindig a Forma-1-ben vannak a legjobb versenyzők. Mindig öröm látni fiatal versenyzőket, akik jönnek, és már az újonc évükben nagyon bizonyítani akarnak.”

    Véleménye szerint az F1-es csapatok egyre inkább nyitottabbak arra, hogy újoncoknak adjanak versenyülést.:

    „Sok csapat úgy tűnik, hogy megfelelő lehetőséget biztosított fiatal versenyzőknek, hogy kipróbálhassák magukat, és sokan élni is tudtak ezekkel. Talán ez a folyamat is hozzájárul ahhoz, hogy más csapatok is így cselekedjenek, ami jó. Egyértelműen ez megváltozott, mióta én ide igazoltam. És jó dolog azt látni, hogy csapatok lehetőségeket adnak a fiataloknak.”

    Bottas 2011-ben tesztelhetett először a Williamsszel, abban az évben, amikor GP3 bajnok is lett, ezt követően kihagyott egy szezont mint a csapat tesztpilótája, de 2013-ban versenyüléshez jutott náluk.

  • Decemberig nem dől el a második Toro Rosso-ülés sorsa

    Decemberig nem dől el a második Toro Rosso-ülés sorsa

    Franz Tost nem hiszi, hogy a Red Bull decembernél előbb megnevezné Danyiil Kvjat csapattársát a Toro Rossónál.

    Pierre Gasly helyére már bejelentették a visszatérő Kvjatot, a másik Toro Rosso-ülés azonban még szabad préda. A szezon folyamán Brendon Hartley nem győzte meg a Red Bull vezetőségét, ám múlt héten Austinban pályafutása legjobb eredményét érte el (kis segítséggel a versenybíráktól), ezzel pedig úgy véli, eleget tett a maradáshoz. A Red Bull azonban megkörnyékezte a Nissannal eredetileg hároméves szerződést aláírt Alexander Albont, a tárgyalások pedig a hírek szerint jelenleg is zajlanak a thai versenyző elengedésével kapcsolatban. Ennyi változó mellett kétséges, hogy a döntésre a közeljövőben sor kerülne.

    „A tiszta rálátás érdekében először be kell fejezni a szezont” – tolmácsolta Tost a Red Bull álláspontját. „A Red Bull decemberben fogja eldönteni a Toro Rosso pilótafelállását.”

    Néhány futammal ezelőtt Helmut Marko kiadta az ukázt: ha Hartley az F1-ben akar maradni, gyakrabban kell megvernie Gaslyt, és habár Austinban pontosan ez történt, egy fecske nem csinál nyarat.

    „Austinban jó futama volt, de ha megnézed a pontállást, Brendonnak négy pontja van Pierre 28-ával szemben” – folytatta Tost. „Ha maradni akar, javítania kell a teljesítményén.”

    Ennél egyértelműbb már nem is lehetne Hartley feladata…

  • Közel 20 versenyzőt érdekel Albon üresedő Nissan-ülése

    Közel 20 versenyzőt érdekel Albon üresedő Nissan-ülése

    Jean-Paul Driot csapatfőnök becslése szerint legalább 15-20 versenyző érdeklődött már Alexander Albon üresedni látszó Nissan e.dams-ülése iránt.

    A tervek szerint a Nissan Formula E-csapatában Sébastien Buemi és Alexander Albon vezette volna a két autót, ám a Red Bull pilótahiánya megkavarhatja a dolgokat. Ugyan Albon hároméves szerződést írt alá még júliusban az e.damsszal, egyre inkább úgy fest, hogy a fiatal thai versenyzőt elcsábítja az F1-es debütálás lehetősége a Toro Rossóval, a Nissannak így sürgősen el kell kezdenie a pilótavadászatot.

    „Már folyamatban van a dolog” – erősítette meg Driot. „Rengeteg versenyző keresett meg minket az elmúlt néhány napban, ha nem látom, el sem hiszem. Telefonon hívtak, emailben írtak – és ha neveket is mondanék, nem hinnétek a fületeknek, hihetetlen. Legalább 15 vagy 20 versenyző felvette velünk a kapcsolatot.”

    A kalamajka a lehető legrosszabbkor, a szezonelőtti teszt előestéjén érte el a tetőfokát. A Nissannak emiatt ki is kellett hagynia két napot, az utolsó tesztnapra azonban sikerült megszerezniük Oliver Rowland szolgálatait, a korábbi DAMS-pilóta pedig rá is került a lehetséges versenyzők listájára.

    „Oliver benne van a pakliban, eleve neki szántuk volna a harmadik versenyzői pozíciót” – árulta el Driot. „Emellett nagyon jól ismerjük, mivel korábban az FR3.5-ben is velünk volt, majd 2017-ben velünk versenyzett az F2-ben, ahol jól is teljesített, nyert három futamot és szerzett néhány pole-t.”

    Maga az érintett is megszólalt az ügyben a valenciai teszt során.

    „Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor Nicholas Latifit helyettesítettem év elején az F2-es teszten” – mondta Rowland. „Nyilván örülnék, ha lehetőséget kapnék az FE-ben, de majd meglátjuk, milyen döntésre jut a csapat.”

  • Hartley „nem kapott teljeskörű támogatást” csapatától

    Hartley „nem kapott teljeskörű támogatást” csapatától

    Brendon Hartley elejtett megjegyzése alapján úgy fest, az új-zélandi nem élvezte a Toro Rosso „teljes támogatását” F1-ben töltött ideje alatt.

    A Toro Rossónál még mindig nem dőlt el, ki lesz Danyiil Kvjat csapattársa 2019-ben, habár egyre inkább úgy tűnik, Alexander Albon lesz a befutó (már ha a Red Bullnak sikerül semmissé tennie a thai-brit versenyző érvényes FE-szerződését), miután Hartleynak nem sikerült olyan meggyőző teljesítményt mutatnia, mint Pierre Gaslynak.

    „Ami engem illet, érvényes szerződésem van a következő évre, minden mást a Red Bull-lal kell megvitatnotok” – hárította el a 2019-es szezont pedzegető kérdéseket Hartley. „A csapatbeli helyzetemet már három futammal a szezon kezdete után megkérdőjelezték, ami akkor nem volt egy kellemes érzés, de sikerült a javamra fordítanom a nyomást: kissé változtattam a hozzáállásomon, egy fokkal többet törődök csak magammal, beosztom a saját időmet és csak olyan dolgokra koncentrálok, amik révén faragni tudok a köridőn. Az ideális szituáció az lenne, ha a szerződés terén teljeskörű támogatást élveznél és csak a munkádra koncentrálhatnál, de az F1-ben ez nem mindig történik meg.”

    Az új-zélandi pilóta helye valóban akkora veszélyben volt, hogy a hírek szerint a Toro Rosso még Lando Norrist is megkörnyékezte, ám a McLaren végül nem engedte el a fiatal britet.

    „Hiába írtam alá egy hosszútávú szerződést, már három futam után a jövőmmel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolgatnom, ami egyetlen sportoló számára sem ideális helyzet” – folytatta Hartley. „De szembe kellett ezzel néznem és szerintem jól kezeltem a dolgot. Úgy érzem, hogy jól teljesítek, még ha pontokat nem is tudok nagyon felmutatni, de volt olyan alkalom, amikor balszerencsés voltam. Mindent összevetve szerintem megmutattam, hogy képes vagyok elvégezni a munkát.”

  • Rowland tesztel ma Albon helyén az FE-ben

    Rowland tesztel ma Albon helyén az FE-ben

    A Formula-E valenciai előszezoni tesztjének utolsó napján Oliver Rowland vezeti azt a Nissan e.damst, amelyet elvileg a Toro Rossóval hírbe hozott Alexander Albonnak kellene.

    Albonnak érvényes hosszútávú szerződése van a Nissannal és kedden jelenése lett volna a Ricardo Tormo pályán, de amióta komoly esélyessé lépett elő a megmaradt 2019-es Toro Rosso-ülésre, még egyetlenegy napot sem tesztelt. Az utolsó napon (ma) így Rowland, a Williams tesztpilótája kap lehetőséget, felmentve ezáltal Sébastien Buemit a tesztszolgálat alól. A Nissannak érthető módon nem tetszik a jelenlegi slamasztika, különösen annak fényében, hogy már csak szűk egy hetük van bejelenteni az FIA-nak a hivatalos 2018/19-es pilótafelállást.

    „Alex egy tehetséges, rengeteg potenciállal rendelkező fiatal versenyző, akiért sokan sorba állnak” – olvasható a Nissan által kiküldött közleményben. „Mivel a megbeszélések még folyamatban vannak, jelenleg nem tudunk ennél több információval szolgálni. Az autó tesztelésére koncentrálunk és igyekszünk összegyűjteni az első versenyhez szükséges adatokat.”

    Rowland számára nem idegen az elektromos terep, a második szezon Punta del Este-i fordulójában ő helyettesítette a sérült Nick Heidfeldet a Mahindránál. A Nissan azért sem örülhet ennek a két elvesztegetett napnak, mert az eheti teszt a csapatok utolsó lehetősége, hogy a december 15-én kezdődő szezon előtt kipróbálják a vadonatúj Gen2-es autókat. További nehezítésként Valenciában egész héten hevesen esik az eső, jelentősen csökkentve az értékelhető körök számát.