Címke: Alexander Albon

  • Tost megtartaná az Albon-Kvjat párost 2020-ra is

    Tost megtartaná az Albon-Kvjat párost 2020-ra is

    Franz Tost elárulta, hogy személy szerint nagyon örülne annak, ha megtarthatná 2020-ban is a Danyiil Kvjat/Alexander Albon párost, de ez a Red Bull Racingen múlik. A Toro Rosso teljesen új párossal vágott neki az idei szezonnak, a visszatért Kvjat mellé az újonc Albont igazolták.Mindketten jó benyomást tettek eddig a szezon első felében, így akár bármelyiküket hívhatják Pierre Gasly helyére a Red Bullhoz.

    Kvjat már volt egy ideig az anyacsapatnál, de 2015-ben visszatették a fiókcsapathoz, 2016-ban pedig aztán onnan is mennie kellett. Visszatérését követően a Toro Rossonál a csapatvezető Tost de a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is elégedett vele. Albont későn igazolták le, ahhoz képest szerzett már három pontot, és többször is közel állt hozzá, hogy gyarapítsa azokat. Pénteken a Hockenheimringen Tost elismerte, hogy megtartaná a párost 2020-ban is:

    „Van két igazán jó versenyzőnk. Danyiil Kvjatról tudtuk már régen is azt, hogy gyors. Most már érettebb lett, és nagyon-nagyon jó teljesítményt nyújt. Alex Albon pedig számomra pozitív meglepetés, ahogy Norris is, a fiatal versenyzők közül. Azt gondolom, hogy a szezonunk második fele még erősebb lesz, mert már kiismerte az autót, tudja már hogy mi zajlik a Forma-1-ben, és a megfelelő csomagot adjuk neki. Szerintem lesz tőle kiugróan jó eredmény. Személy szerint remélem, hogy velük folytathatjuk, de végeredményben erről majd a Red Bull dönt, de nem hinném azt, hogy szeptember vége, október eleje előtt döntenének.”

  • Albon egy thai szponzort szerzett a Toro Rossonak

    Albon egy thai szponzort szerzett a Toro Rossonak

    Alexander Albon révén, Thaiföldön egyre népszerűbbé válik a Forma-1. A thai pilóta egy új thai szponzorra tett szert a Moose Craft Cider személyében. A támogató matricái már a Német Nagydíjon láthatók lesznek Albon overálján és a Toro Rosso autóin egyaránt.

    A faenzai istálló csapatfőnöke, Franz Tost nagyon örül annak, hogy a sport immáron Thaiföldön is egyre nagyobb sikernek örvend. Az osztrák csapatfőnök reméli, hogy Albon nagy hatással lesz majd a fiatal generációra az autóversenyzés terén.

    „Nagyszerű érzés, hogy immáron egy thai cég is támogatja a csapatunkat,” – lelkendezett Tost. „Ezt Alexnek köszönhetjük, aki révén egyre népszerűbbé válik a sportág. Remélem, hogy az új szponzor és Alex segítségével még több thai szurkolóra teszünk majd szert a következő hónapokban.

    „Kitűnő örömmel fogadtuk a thai cég lelkesedését és mindent meg fogunk tenni, hogy elérjék a céljaikat nemcsak Thaiföldön belül. Ez az együttműködés akár arra is bátoríthatja a thaiföldi fiatalságot, hogy Alex példáját kövessék.”

  • Sainz és Albon büntetést kapnak motorcsere miatt

    Sainz és Albon büntetést kapnak motorcsere miatt

    Carlos Sainz és Alexander Albon várhatóan az utolsó rajtsorban fogják megkezdeni az Osztrák Nagydíjat, mert mindkettejük autójába új motort építettek be, és ez már rajthelybüntetéssel jár.

    Carlos Sainz autójában az összes komponenst ki kell cserélni, ez automatikus hátrasorolást jelent a mezőny végére. A spanyolnak nem jött jól, hogy rögtön az első versenyen kigyulladt a McLarenje, emiatt tart ott, hogy most már minden motorcserénél büntetik. Csapata egyébként sokáig mérlegelt, hogy mikor a legideálisabb bevetni az új, „B” verziójú Renault hajtásláncot, amit Daniel Ricciardo már használt egy hete, a Francia Nagydíjon. Végül az osztrák hétvége mellett döntöttek.

    A másik büntetett pilóta – akinek motorcseréjéről már korábban beszámoltunk – „megússza” egy 15 helyes hátrasorolással, Alexander Albon így vélhetően utolsó előttiként indulhat majd Sainz elől. A brit-thai pilóta nem minden komponensének cseréjéért jár a büntetés, vannak alkatrészek, melyek esetén még a megengedett maximum alatt van.

  • Csak volt Forma-1-es versenyzők legyenek a versenybírák?

    Csak volt Forma-1-es versenyzők legyenek a versenybírák?

    Csütörtökön a FIA közös sajtótájékoztatóján kérdeztük meg az ott jelenlévő Forma-1-es pilótákat, hogy a jelenlegi bíráskodással kapcsolatban. Arról érdeklődtünk, hogy szerintük is jó ötlet lenne-e az, ha a versenybizottság csak egykori Forma-1-es versenyzőkből állna, akár mindig egy-egy volt világbajnokkal a fedélzeten, és hogy így esetlegesen kevésbé születnének-e akkor ellentmondásos ítéletek. Mi is meglepődtünk azon, hogy nincs teljes egyetértés közöttük.

    Elsőként Sergio Perez válaszolt, aki maga is érintett volt egy véleményes döntésben a Francia Nagydíjon és ezen gondolatokkal nagyon is egyetértett Charles Leclerc is:

    „Azt hiszem, hogy ez remek lenne. Évek óta már beszélgetünk róla, hogy ugyanazon bírák legyenek, hogy konstans legyen ez a dolog a versenyeken, de ez egy nehéz kérdés. Az elmúlt években nagyon nehéz volt elérni azt, hogy ez megvalósulhasson. Remélem, hogy a közeljövőben történik valami a sportágban ebben a témakörben, amitől egyértelműbbé válnak ezen döntések, és nem függünk majd annyira a versenybíróság döntésétől.”

    Max Verstappen némileg más szemszögből vizsgálta a kérdést, vele pedig a jelenlévők közül Kevin Magnussen értett egyet:

    „Szerintem nem jó ötlet az, ha állandóan ugyanazon bírákat alkalmaznák, mert ez olyan lenne, mint a fociban: ha van egy bíró, aki nem bír téged, és állandóan az ő bíráskodása mellett kell játszanod, akkor azt hiszem, hogy nem lesz annyira élvezetes. Ugyanez érvényes a Forma-1-re is: ha ugyanazok a bírák, a dolog nem fog működni. Szerintem nem rossz dolog az, ha változatnak olykor a személyükön. Legtöbbször azonban a szabálykönyvvel van baj, hiszen hiába ülnek felette a bírák és lennének más véleményem, nem adhatnak más büntetést, mint ami a szabályzatban le van írva, és ki kell, hogy osszák azt. Térjünk rá arra, hogy adjunk hozzájuk régebbi, vagy nem is annyira régebbi Forma-1-es versenyzőket. Nem hiszem, hogy sokat változtatna a dolgon, mert végeredményben akkor nekik kellene kiadniuk ugyanazon büntetést.

    Ezen véleményhez csatlakozott az újonc Alexander Albon is:

    „Nincs is nagyon ehhez mit hozzáfűzni. Persze, a versenyzők tapasztalata mindig előnyös, hiszen tudják, hogy mikor akar egy versenyző valójában cselekedni valamit, és mikor nem. Összességében azt hiszem, hogy talán nem minden döntésnél, de a nagyon véleményeseknél amikor 50:50-re ál la dolog, nagyon is sokat segítene a tapasztalatuk.”

  • Az Osztrák Nagydíjra Albon is megkapja az új Honda motort

    Az Osztrák Nagydíjra Albon is megkapja az új Honda motort

    A Honda technikai vezetője, Toyoharu Tanabe megerősítette, hogy a hétvégi Osztrák Nagydíjra Alexander Albon is megkapja a legújabb fejlesztésű Honda erőforrásegységet.

    Ausztriában a Red Bull hazai versenye következik, ez Tanabe szerint még egy ok arra, hogy jó teljesítsenek.

    „Ez mindkét csapatunknak nagy hétvége, ez a Red Bull otthona. Ez egy ok arra, hogy jól teljesítsünk. A festői környezetben húzódó 4,3 kilométeres pálya relatíve rövid, de így is nagy kihívás a pilótáknak és a mérnököknek egyaránt. Sok emelkedő és lejtő található rajta, és mivel 700 méterrel a tengerszint felett van, figyelnünk kell a turbóra és a hűtésre.”

    A múlt hétvégi Francia Nagydíjon a két Red Bullos és az egyik Toro Rossós Daniil Kvyat személyében már megkapta az új motort, így csak Albon hiányzott, de most már a brit-thai pilóta is az új hajtóegységgel mehet, csakhogy számolnia kell majd rajtbüntetéssel.

    „Ezen a hétvégén mind a négy pilótánk – Alexet is beleértve – megkapja a legújabb verziójú hajtásláncot. Ez azt jelenti, hogy ő rajtbüntetést fog kapni. Most is nagy hőség várható, ezt észben kell tartanunk a felkészülés közben, és a Franciaországban gyűjtött adatokból is meríthetünk.”

  • Albon elárulta, hogy gyakorló buddhista

    Albon elárulta, hogy gyakorló buddhista

    Alexander Albon ugyan Londonban született és most is ott él, angol akcentusa van, de a Toro Rosso pilótájának Thaiföldről származik az édesanyja, és az ázsiai ország zászlaja alatt versenyez. Egyszer egy holland újságnak nevetve mesélte:

    „Azt hiszem, hogy sokan Thaiföldön nem is tudják, hogy van egy Forma-1-es versenyzőjük.”

    A 23 éves Albon most azonban elárulta, hogy gyakorló buddhista, amely vallás a legnagyobb Thaiföldön. Erről így beszélt:

    „Járok a templomba, a versenyhétvégék miatt. Van egy Wimbledonban, ahova amilyen gyakran csak lehet, elmegyek. A foglalkozások számomra a békét és az örömöt jelentik. Dalokat éneklünk, és szentelt vizet használunk. Ebben a tekintetben nagyon is hasonló, mint a katolikus vallás. Hiszek a tanításokban, a meditáció erejében és ezen fajta gondolkodásmódban. Úgy érzem, hogy a buddhizmus a megfelelő nekem. Békét ad, még egy stresszes versenyhétvégén is.”

  • Tost szerint Kvyat sokkal érettebben versenyez idén

    Tost szerint Kvyat sokkal érettebben versenyez idén

    Danill Kvyat a harmadik Toro Rossos időszakát kezdte meg és Franz Tost szerint az orosz pilóta az előző két időszakához képest sokkal jobban versenyez.

    Kvyat még 2014-ben mutatkozhatott be a száguldó cirkuszba faenzai istálló színeiben. Miután Sebastian Vettel az évad végén elhagyta a Red Bullt a Ferrari kedvéért, a német pilóta megüresedő helyét a fiatal orosz vehette át. 2015-ben ugyan sikerült legyőznie Daniel Ricciardot, az orosz pilótát 2016-ban visszaültették a Toro Rossoba, majd 2017 végén pedig parkolópályára tették.

    Tost szerint az immáron 25 éves Kvyat rengeteget fejlődött az elmúlt évek során. „Daniil most már sokkal érettebb,” – véli a faenzai istálló csapatfőnöke. „Az F1 technikai oldalát immáron sokkal jobban megérti. Minannyian tudjuk, hogy tavaly a Ferrari szimulátorában dolgozott, ahol nagyon fontos tapasztalatokra tett szert.

    „Azt is el kell mondjam, hogy Alex az idei év egyik legnagyobb meglepetése, ugyanis az újonc szezonjában briliánsan telesít. Eddig mindkét versenyzőnkkel maximálisan meg vagyok elégedve.”

  • Lando Norris visszaszólt Hamiltonnak!

    Lando Norris visszaszólt Hamiltonnak!

    Az ifjú Norris helyretette Lewis Hamiltont, amiért azt állította, hogy a mai fiataloknak túl könnyű lenne a Forma-1. A csütörtöki FIA közös sajtótájékoztatón Montreálban az ötszörös világbajnok megkérdezte a 19 éves McLaren versenyzőt, hogy mégis hány éves. A 34 éves Hamilton a választ hallván csak ennyit mondott: „Lőjetek le.”

    Később a Mercedes versenyzője azzal állt elő, hogy a sportága mai baja az, hogy az volna jó, ha ez a férfiak sportja lenne. Így fogalmazott:

    „Sok fiatal érkezik, és könnyű dolguk van, hogy ide bejussanak.”

    A Telegraph azonban megszólaltatta később Norrist is, aki visszavágott Hamiltonnak:

    „Nem igazán értem, hogy ezt miért most mondja, miért nem akkor, amikor ő is kezdett. Feltehetően rám, George Russellre és Alex Albonra utalt, hiszen mi vagyunk most a legfiatalabbak a Forma-1-ben, és talán nem szenvedünk annyira, ahogyan azt ő elgondolta.”

    Hamilton egyik kifogása a mai autók ellen az, hogy túl egyszerű kezelnie azokat a mai fiataloknak is, a könnyű vezethetőségük miatt. A McLarenes brit ezt nem hagyhatta szó nélkül:

    „Nos, bármikor szólhat a csapatának, hogy kapcsolják le a kedvéért a szervókormányt.”

    Hamilton egyetért az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve azon véleményével is, aki szerint ha nő a fiatal versenyzők száma a Forma-1-ben, akkor elvesznek az egyéniségek. Ennyit mondott a Diario Sportnak:

    „Ha ez a sok 18 éves megérkezik a sportágunkba, akkor azzal lejáratják azt. Az F1 vezetősége úgy döntött, hogy show legyen a sportunkból. Azt gondolom, hogy a fénykorában azonban ez nem show volt, hanem egy érzelmekkel teli esemény.”

  • Hülkengberg kerülhet 2020-ban a Red Bullba Gasly helyére!

    Hülkengberg kerülhet 2020-ban a Red Bullba Gasly helyére!

    A 2019-es szezon még a feléig sem jutott el, de máris teljes sebességgel forog a pletykahíradó, és most épp Hülkenberg került képbe. A Motorsport Italia szerint Nico Hülkenbergre figyelt fel a Red Bull, mivel nem elégedettek Pierre Gasly elmúlt versenyeken mutatott teljesítményével. Az energiaitalosok tehát feltehetően az év végén új pilóta után nézhetnek, miután korábbi pilótájukat Daniel Ricciardót komoly fizetésért elcsábították Milton Keynesből. Gasly a Red Bull junior programjának volt a tagja, és a Scuderia Toro Rossoból ülhetett át az anyacsapathoz, a 2018-as év végeztével.

    2019-ben azonban a francia eddig nem találja az iramot. Ausztráliában és Bahreinben Gasly nagyon maga alatt teljesített, majd elkezdett lassan felzárkózni. Csapattársa, Max Verstappen sebességét azonban nem tudja felvenni az RB15-tel, így máris szárnyra kaptak híresztelések, hogy ki kerülhet Gasly helyére. Helmut Marko a Red Bull junior program vezetőjeként ismert arról, hogy kevés időt ad a versenyzőinek arra, hogy felvegyék a Forma-1 ritmusát, vagy hogy a Red Bull Racinghez kerüljenek. Danyiil Kvjat járt úgy, hogy 2015-ben csatlakozhatott az anyacsapathoz, de 2016-ban év közben már mennie is kellett Verstappen miatt. Markonak egyszerűen elfogyott a türelme Gaslyval is.

    A Red Bull tehát feltehetően máris lázasan versenyzőt keres magának 2020-ra. Korábban Marko utalt már rá, hogy Alexander Albonnal nem számol, hiába kezdett jól a Toro Rossónál újoncként, készen is állna akár az előrelépésre. A „házi” lehetőségei az energiaitalosoknak pedig elfogytak, így más megoldás után is elkezdtek nézegetni. Hülkenberg pedig így máris egy remek jelöltté vált náluk. A német pilótának év végén jár le a szerződése a Renault F1-es gyári csapatával, és ugyanazon a szinten van, mint csapattársa Ricciardo, aki 2018-ban jobban Verstappen nyakán volt mint Gasly, a sebesség tekintetében.

  • Mazepin autózta a leggyorsabb kört a második tesztnapon

    Mazepin autózta a leggyorsabb kört a második tesztnapon

    Több mint 100 kört teljesített a Mercedes színeiben Nikita Mazepin, és elsőként zárta a második tesztnapot, második helyen Alexander Albon végzett, míg a harmadik legjobb időt Antonio Fuoco autózta a Ferrariban.

    Az orosz F2-es pilóta legjobb ideje 1:15.775 lett a C5-ös keveréken, amivel 1.3 másodperccel jobb időt produkált, mint a Toro Rosso újonc versenyzője.

    Mazepin ugyanakkor nem vezetett hibátlanul, a tesztnap reggeli periódusában megforgott a 12-es kanyarban, majd elásta magát a kavicságyban, minek következtében egy rövidebb piros zászlós szakasz szakította meg a gyakorlást. A hiba után a fiatal versenyző 128 kört teljesített, legjobb ideje pedig csak 264 ezreddel maradt el Valtteri Bottas tegnapi leggyorsabb körétől.

    Albon végzett a második helyen, ám az utolsó pillanatokban a Toro Rosso leállt a 10-es kanyarban miután a thai versenyző megfutotta legjobb idejét, azonban ez az esemény, szintén piros zászló periódust vont maga után, viszont a gyakorlást már nem indították újra.

    A harmadik helyet érő időt az olasz Antonio Fuoco futotta meg, legjobb körét a C4-es abroncsokon érte el, mögötte a Ferrari újonca Charles Leclerc végzett, ám ő jelöletlen gumikkal futotta köröket a pályán. A monacói legjobb ideje 1:17.349 volt, azonban csak 44 ezreddel előzte meg az ötödikként befutó Kimi Räikkönent, aki kereken 100 kört pakolt Alfa Romeojába. Utánuk a Renault színeiben Jack Aitken végzett, aki a hatodik legjobb időt autózta a C5-ös keveréken (leglágyabb), ám lemaradása már 1.8 másodperc volt Mazepin leggyorsabb köréhez képest.

    Kevin Magnussen a hetedik lett, ám ő a legjobbját a többiekkel ellentétben a reggeli órákban futotta meg, C3-as gumikon, Nick Yelloly lett a 8., mögötte pedig a Williams tesztpilótája Nicholas Latifi végzett . Dan Ticktum a Red Bullal a 10. időt autózta, C3-as abroncsokon, őt követte már egy másodperces lemaradásban a Mclarenes Oliver Turvey, akit délután Sergio Sette Camara váltotta, ám neki csak 19 kör jutott.