Címke: Alexander Albon

  • Mexikói Nagydíj: Vettel nyerte a második edzést

    Mexikói Nagydíj: Vettel nyerte a második edzést

    Sebastian Vettel nyerte a második szabadedzést, Max Verstappen lett a második, míg a harmadik legjobb időt Charles Leclerc autózta Mexikóban.

    Elsőként az Alfa Romeo pilótái hajtottak a pályára, majd őket George Russell és Lando Norris követte. Az első komolyabb időt Vettel autózta közepes keverékű abroncsokon, mögé rögtön Verstappen zárkózott fel. Leclerc is gyorsan megérkezett és át is vette az első helyet a közepeseken öt tizedet adva csapattársának, aki nem hagyta magát és rögtön visszafoglalta az 1-es pozíciót.

    A versenyzők többször is elfékezték abroncsaikat, a monacói versenyző még egy piruettet is bemutatott. A tapadáshiánynak gyorsan meg is lett a következménye, Alexander Albon a kettes szektorban látogatta meg a falat és csapta oda autóját, mutatványát egy piros zászlós szakasszal „jutalmazták”.

    Fél óra elteltével Vettelt maradt az élen, őt Verstappen és Hamilton követte. A negyedik helyre Leclerc csúszott vissza, míg Sainz az ötödik, Gasly a hatodik, Hülkenberg a hetedik, Räikkönen a nyolcadik, Norris a kilencedik, míg Kvyat a tizedik legjobb kört autózta. Valtteri Bottas mindeközben a Ferrari ifjoncához hasonlóan forgott meg.

    Ez idő alatt Gasly felugrott a második helyre közepes abroncsokon, ám nem sokáig örülhetett pozíciójának, ugyanis a holland ex-csapattársa megelőzte és ezredre azonos időt futott, mint az első helyen álló német.

    Egy óra eltelte után a csapatok már átálltak a versenyszimulációkra, az első helyen Vettel tartózkodott, őt szorosan követte Verstappen. Leclerc több, mint négytizedes lemaradásban követte az említett párost, a negyedik helyen Bottas, az ötödiken Hamilton vert tábort. Kvyat és Gasly a hatodik és hetedik helyet kaparintotta meg, nagy meglepetésre, a középmezőny vezéreként becézett McLaren a nyolcadik (Sainz) és kilencedik (Norris) legjobb időt autózta, közéjük a Renault német pilótája ékelődött be, míg Stroll a tizedik helyet foglalta el.

    Az élmezőny versenyszimulációja 1:21-es köröket eredményezett, a három élcsapat mindhárom keveréken teljesített egy etapot. A gyakorlás során nagymértékben felütötte a fejét a szemcsésedés, ami elég nagy fejtörést okozott a versenyzőknek.

    Az edzés végén a sorrend változatlan maradt, Vettel végzett az élen, őt Verstappen és Leclerc követte. Bottas lett a negyedik, Hamilton az ötödik, míg Kvyat a hatodik. Gasly a hetedik legjobb időt autózta, őt Sainz és Hülkenberg kísérte. Norris következett a tizedik helyen, Stroll a tizenegyediken, míg a hazai „hős” Perez futotta a tizenkettedik legjobb időt. Ricciardo, Räikkönen és Grosjean a tizenharmadik, tizennegyedik és tizenötödik pozícióban végzett, Giovinazzi és Magnussen sorakozott fel mögöttük. Russell és Kubica lett a tizennyolcadik és tizenkilencedik, míg gyakorláson autót törő Albon végzett az utolsó helyen.

    1    Sebastian Vettel Ferrari 1:16.607 35
    2    Max Verstappen Red Bull 1:16.722 0.115 37
    3    Charles Leclerc Ferrari 1:17.072 0.465 34
    4    Valtteri Bottas Mercedes 1:17.221 0.614 39
    5    Lewis Hamilton Mercedes 1:17.570 0.963 35
    6    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:17.747 1.140 40
    7    Pierre Gasly Toro Rosso 1:18.003 1.396 39
    8    Carlos Sainz McLaren 1:18.079 1.472 38
    9    Nico Hülkenberg Renault 1:18.261 1.654 23
    10    Lando Norris McLaren 1:18.349 1.742 36
    11    Lance Stroll Racing Point 1:18.362 1.755 38
    12    Sergio Perez Racing Point 1:18.366 1.759 34
    13    Daniel Ricciardo Renault 1:18.380 1.773 34
    14    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:18.681 2.074 37
    15    Romain Grosjean Haas 1:18.766 2.159 37
    16    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.889 3.282 46
    17    Kevin Magnussen Haas 1:19.306 2.699 37
    18    George Russell Williams 1:19.968 3.361 36
    19    Robert Kubica Williams 1:20.180 3.573 37
    20    Alexander Albon Red Bull 1:21.665 5.058 5
  • Több versenyző kiállt a környezettudatos Hamilton mellett

    Több versenyző kiállt a környezettudatos Hamilton mellett

    Több versenyző kiállt Lewis Hamilton korábbi környezettudatos megjegyzése mellett.

    A brit pilóta nagy port kavart a hetekkel ezelőtti posztjával, amiben a veganizmusra és a környezetvédelemre próbálta még jobban felhívni a figyelmet. Az ötszörös világbajnok egy időre el is tűnt platformról, majd pár nappal később újult erővel kezdte meg a harcot bolygónk megmentése érdekében.

    Azóta Hamilton kapott hideget és meleget is a megjegyzései miatt. Fernando Alonso az ellentábort vezetve nem tartotta igazán hitelesnek egykori riválisa kijelentését, hiszen egy versenyző, több, mint 200 napot repül, továbbá a spanyol szerint a veganizmus nem az egyedüli megoldás a problémákra.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón a Mercedes versenyzőt megkért szóljon pár szót a témáról, amit örömmel meg is tett, sőt társai személyében támogatókra is talált:

    ,,Rengeteg embernek megvan arról a véleménye, hogyan használnom a közösségi médiás felületeimet, de végső soron azok az én platformjaim. Minden ember rendelkezik „saját hanggal”, mindenki a Földön, de ugyanakkor mindenki maga választja meg hogyan használja azt. Nekem ez nem olyan könnyű, mi sokat utazunk, versenyautókat vezetünk és ezért sokkal nagyobb a szénlábnyomunk, mint egy átlagos vásárlónak. Ám ez nem azt jelenti, hogy nem beszélhetünk a témáról és nem tehetünk pozitív változásokat.”

    Sebastian Vettel ugyan kimaradt ebből a mizériából, ugyanis egyedüliként a mezőnyben ő nem képviselteti magát a közösségi médiában. Ennek ellenére egyetért riválisával, sőt a német úgy véli, az F1-nek is kellene bizonyos erőfeszítéseket tennie:

    ,,Nem vagyok aktív a közösségi médiában, ám úgy vélem egyértelmű ez a helyzet. Tudatlanok lennénk, ha nem foglalkoznánk ezzel. Ahogy Lewis is mondta, a kívülállóknak nehezebb elfogadni tőlünk ezt az álláspontot, ugyanis nem mi rendelkezünk a legkisebb szénlábnyommal. A versenyek a világ körül zajlanak, ezért sokat kell utaznunk, ez része a munkánknak. Ám összességében az F1-nek többet kellene tennie, egy globális platformról beszélünk az esetükben, úgy vélem ezért erősebb üzenetet is küldhetnének. Mindenki képes arra, hogy változást érjen el, ha mindenki csak egy kicsit tenne, már órási különbségeket lehetne elérni.”

    ,,Amit Lewis mondott, az nagyon is helyénvaló. Csak azért mert a Formula 1-ben vagyunk, azt nem azt jelenti, hogy nem törődünk a környezettel és annak védelmével.” – tette hozzá Alex Albon.

  • Albon: Bevallom, szoktam incselkedni Russellel

    Albon: Bevallom, szoktam incselkedni Russellel

    Idén erős a felhozatal, ha az újoncokra tekintünk, mondhatni mindegyikük bizonyítani tud a Forma-1-ben. Alexander Albon már ott tart konkrétan, hogy egy élcsapat, egész pontosan a Red Bull autójában ül.

    De azért nem áll mindenki ilyen fényesen, George Russell, a tavalyi F2-es bajnok gyakorlatilag egy érdemi eredmény elérésére esélytelen autót kapott maga alá a Williamstől. Igaz azt az ifjú brit igazolja, hogy nagy tehetség, hiszen nagyon simán veri Robert Kubicát csapaton belül.

    Ez az egész helyzet tehát frusztráló lehet Russell számára, hiszen tudja, hogy képes olyan tempóra, mint korábbi riválisai a Forma-2-ből, mégse tud a nyomukba érni a technika miatt. Albon most arról beszélt, ezt néha szóvá szokta tenni, csak úgy baráti kedvességből.

    „Nem fogok hazudni, szoktam cukkolni George-ot” – mondta a thai. „Állandóan trollkodunk vele! George és én mindig az élen harcoltunk, szóval ez most elképesztően kemény lehet neki. Képes arra, hogy elképesztő kört menjen, de így is csak a 19. helyre lehet jó vele maximum. Én nem ismerem az érzést. De kiemelkedő munkát végez, és ha lesz esélye, hogy megmutassa, mit tud, meg fogja tenni. Tudom, hogy ő egy jó pilóta, és nem aggódom érte.”

  • Alex Albon meglátogatta Juan Manuel Correát

    Alex Albon meglátogatta Juan Manuel Correát

    Alexander Albon tegnap bement a kórházba Juan Manuel Correához.

    Az amerikai pilóta másfél hónapja szenvedett súlyos balesetet Spa-ban. Ő szerencsésen túl élte a katasztrofális ütközést, míg Anthoine Hubert a helyszínen életét vesztette.

    Correát Belgiumból Londonba szállították, ahol is egy darabig komában tartották, majd egy 17 órás műtét keretein belül megmentették a lábait.

    A Formula 2-es versenyző azóta többször is bejelentkezett Instagram oldalán, megköszönte a rengeteg támogatást amit kapott, továbbá részvétét nyilvánított Hubert családjának is.

    Tegnapi posztjában azonban a Red Bull pilótája Alex Albon is szerepel, aki látogatást tett a sérült versenyzőnél. Correa viccesen meg is jegyezte, talált magának egy új ápolót a thai-birt versenyző személyében.

    https://www.instagram.com/p/B3xJdCSByP_/?igshid=11topcig28jkh

  • Marko: Albon egyre jobb és jobb lesz

    Marko: Albon egyre jobb és jobb lesz

    Alexander Albon kapcsán most egy igen komoly dicséretet fogalmazott meg a mindig kritikus és szigorú Helmut Marko.

    Az újonc thai pilóta év közben vette át Pierre Gasly helyét a Red Bullnál, és az eddigi futamai során jobb eredményeket ért el, mint a francia elődje. Ráadásul a nyári szünet óta több pontot szerzett, mint Max Verstappen.

    Suzukában is egy erős időmérő után az ötödik helyen fejezte be a futamot Albon, így Helmut Marko okkal dicsérte őt.

    „Folyamatosan javul, egyre jobb és jobb lesz. Először versenyzett Suzukában, mégis remek időmérőt zárt. Meg van az alap sebessége ahhoz is, hogy a versenyeken is javuljon.” – fogalmazott az osztrák szakember.

  • Két napos Pirelli teszten van túl a három nagy csapat

    Két napos Pirelli teszten van túl a három nagy csapat

    A Japán Nagydíj előtt még a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull is Barcelonában vett részt, egy két napot Pirelli gumiteszt keretében.

    Ez a teszt eredetileg nem szerepelt a naptárban, ám az olasz gyártó engedélyt kapott az FIA-tól, hogy a három top csapattal egy újabb tesztet iktasson be. Ugyan 2021-ben már érkeznek a 18 colos gumik, ám ez a két nap inkább még a jövő évi, jelenlegi méretű gumikra koncentrált.

    „Elég sűrű két napunk volt Barcelonában, ahol alapvetően a jövő évre szánt abroncsokat teszteltük. Hétfőn Sebastian 145 kört tett meg a Ferrarival, és Albon 115-öt a Red Bullal. Majd kedden Esteban Ocon a Mercedes volánjánál 144 körig jutott, így összesen 404 környi adat áll a rendelkezésünkre.” – kezdte a Pirelli motorsport igazgatója Mario Isola.

    „A két nap célja, hogy a 2020-as évre szánt 13 colos abroncsokat minél jobban tökéletesítsük a csapatokkal közösen. Rengeteg kilométert tettünk a gumikba a három legjobb csapattal, így sikerült összegyűjtenünk a kívánt adatokat. E teszt eredményeként most már meghatározhatjuk a jövő évi keverékeket, ezért pedig ezer köszönet a csapatoknak és a pilótának, akik részt vettek.” – tette hozzá.

    A csapatok a 2020-as gumiktól azt várják, hogy szélesebb működési tartományuk legyen, és a jelek szerint ezeket a keverékeket az összes csapat kipróbálhatja majd az Egyesült Államokban novemberben.

  • Verstappen erős csapattársra vágyik

    Verstappen erős csapattársra vágyik

    Max Verstappen bízik benne, hogy jövőre olyan csapattársa lesz, aki még jobb teljesítményre tudja sarkallni.

    A holland mellett már ketten is versenyeztek idén: az év első szakaszában Pierre Gasly, Belgium óta pedig Alexander Albon. Verstappen mindkettejüket magabiztosan legyőzi, és nagyobb konkurenciára vágyik.

    „Jobb lenne a csapatnak, és egyúttal nekem is” – mondta. „A legjobb eredmény elérése érdekében együtt kell dolgoznotok, de természetesen ellene akarsz versenyezni.”

    Még nem tudni, ki választanak Verstappen csapattársának, de a holland azt elmondta, mi alapján hozzák majd meg a döntést.

    „Nagyon sok információnk és GPS adatunk van, más dolgok mellett. Köröket hasonlítunk össze, és én korábbi versenyekre is visszatekintek. Például érdekes lehet megfigyelni, mi hangzik el a rádióban. Ráadásul egyes versenytársakat jobban ismersz, és jobban meg tudod őket törni, mint másokat.”

  • Főnöke megerősítette, hogy Kvyat marad jövőre a Toro Rossónál

    Főnöke megerősítette, hogy Kvyat marad jövőre a Toro Rossónál

    Helmut Marko után a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost is kijelentette, hogy Daniil Kvyat marad náluk jövőre.

    A 25 éves orosz maga is megerősítette, hogy a Red Bullhoz való visszatérés most már egy lezárt téma.

    „Sok mindent hallok az emberektől, különböző dolgokat mondanak, de örülök, hogy van helyem jövőre is a Forma-1-ben. Imádom a Toro Rossót, és jó lesz, ha még többet vezetek majd itt.”

    Így tehát két pilóta maradt esélyes a Red Bull Verstappen melletti ülésére: Alxeander Albon és Pierre Gasly.

    A nagycsapatnál a szezon első felében Pierre Gasly vezetett, de most Albon foglalhatja el ezt az ülést. A thai pilóta nem érez nagy nyomást azonban így sem.

    „Minden rendben van. Megadatott az a lehetőség, hogy megismerjem a csapatot. Tudom, sokan gondolják, hogy nagy rajtam a nyomás, de egyáltalán nem fókuszálok a jövő évre és a tárgyalásokra.”

    Helmut Marko Mexikó környékére ígért döntést, Albon ehhez mosolyogva ennyit tett hozzá: „Addig még van néhány verseny.”

    A másik jelölt, Pierre Gasly így nyilatkozott még csütörtökön: „Nem akarok 2020-ra gondolni, a munkámra koncentrálok. Ha jól végzem, a jövőm magától megoldódik.”

  • Büntetés vár a Red Bullra és a Toro Rossóra

    Büntetés vár a Red Bullra és a Toro Rossóra

    A Honda Oroszországban egy újabb Spec 4 erőforrást fog bevetni, ezért a Red Bull két pilótájára (Max Verstappen és Alexander Albon) és a Toro Rosso két versenyzőjére (Pierre Gasly és Daniil Kvyat) büntetés vár.

    Ugyan már az új specifikációjú hajtásláncot  Belgiumban és Olaszországban használatba vették, ennek ellenére a japán gyártó szeretne egy új erőforrással neki vágni a soron következő nagydíjnak ugyanis, ha most Szocsiban megkapják a rajtbüntetés az új egységek miatt, akkor Japánban már nem kell hátrányból indulniuk a fent említett csapatoknak.

    Verstappen, Albon és Gasly tehát csak 5 helyes rajtbüntetés fog kapni, ugyanis az autóikban csak a belső égésű motort fogják cserélni, az MGU-H és az MGU-K érintetlen marad, viszont a hazai versenyre készülő Kvyat már nem mondhatja magát ilyen szerencsésnek, az ő konstrukciójában az erőforráshoz tartozó összes komponenst lecserélik, így a versenyt csak a rajtrács végéről kezdheti majd meg.

     

  • Marko: Kvyat nem jön a Red Bullhoz jövőre

    Marko: Kvyat nem jön a Red Bullhoz jövőre

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megerősítette, hogy Daniil Kvyat jövőre is marad a Toro Rossónál, és nem megy a Red Bullhoz.

    Lényegében az idei év egészében kérdéses volt a Red Bull pilótafelállása. Az év elején Pierre Gasly volt Max Verstappen csapattársa, ám a francia sosem tudta igazán megszokni az autót, és ennek meg is lett az eredménye, mert lecserélték a Magyar Nagydíj utáni nyári szünetben.

    Az sokaknak meglepetés lehetett, hogy a helyére nem Daniil Kvyat érkezett – aki többek között egy dobogóval hívta fel magára a figyelmet, még Hockenheimben – hanem az újonc Alexander Albon.

    Most meg az év végének közeledtével már a 2020-as felállás a téma. A bebetonozott Verstappen melletti helyre eddig az Albon-Kvyat-Gasly trió volt az esélyes, most viszont Helmut Marko kettőre csökkentette a jelöltek számát.

    „A döntésünket Mexikó után hozzuk meg. Az meg van erősítve, hogy Kvyat marad a Toro Rossónál, legalábbis belsőleg. Szóval Albon és Gasly közül kerül majd ki Verstappen csapattársa” – nyilatkozta az osztrák.”