Címke: Alexander Albon

  • Russell nyerte az utolsó virtuális nagydíjat a szezonkezdet előtt

    Russell nyerte az utolsó virtuális nagydíjat a szezonkezdet előtt

    A Williams pilótája, George Russell sorozatban negyedik győzelmét szerezte, az utolsó virtuális nagydíjon, mielőtt a valódi szezon elkezdődne Ausztriában.

    Mivel a „bajnokság” második helyén álló Charles Leclerc kihagyta a versenyt, így már eldőlt, Russell végez első helyen az összesítésben.

    A 22 éves brit azonban pole pozícióból rajtolt a kanadai pályán. Mögé Albon és Gutierrez sorakozott föl, a thai versenyző azonban technikai gondokkal küzdött, így nem tudta megszorongatni Russellt.

    A mezőnyben ezúttal kevesebb volt a profi versenyző, és ez meg is látszott. Rengeteg incidens, és pályalevágások tömkelege fémjelezte a versenyt.

    „Nagyszerű volt. Szórakoztatott és lefoglalt minket.” – nyilatkozta a sorozatról a győztes Russell. – „Ez a lehetőség jó móka volt a többiek ellen versenyezni. Sok munkát belefektettem, és örülök, hogy a végén fel tudok valamit mutatni.”

    Leclerc most a virtuális Le Mans-i 24 óráson vett részt a Ferrarival, ezért nem volt jelen. Pár verseny után még ő vezette a tabellát, mielőtt Russell is beszállt volna a szimulátorozásba.

    „Rendkívül gyors lett.” – mondta verseny, és a bajnokság második helyezettje, Alex Albon. – „Az elején Charles tűnt a leggyorsabbnak, és aztán jött George és mindannyiunkat állva hagyott. Én csak unalmas második voltam végig. Átlagos Alex.” – mondta magáról kissé csalódottan a Red Bull pilótája.

  • Zsinórban harmadik versenyét nyerte George Russell a Virtuális Nagydíjakon

    Zsinórban harmadik versenyét nyerte George Russell a Virtuális Nagydíjakon

    Tegnapi esti sikerével mesterhármast szerzett a Williams brit versenyzője George Russell, miután magabiztosan nyerte a Virtuális Azeri Nagydíjat is.

    Ezzel a sikerével átvette a vezetést a nemhivatalos pontversenyben a pont nélkül záró Charles Leclerc-től.

    A 22 éves versenyző már az időmérőt is megnyerte, egyik közvetlen riválisa, Alexander Albon előtt. Nem sikerült viszont jól a kvalifikáció a Ferraris Charles Leclerc számára, aki eddig minden versenyen dobogóra tudott, most viszont csak a tizedik rajtkockából rajtolhatott.

    A Gaslyval és Pérezzel és több focistával kiegészült mezőny rajtja nem sikerült balesetmentesre, az első kanyarban Enzo Fittipaldi forgott meg és akadályozott jó néhány mögötte jövőt, köztük a csapattársát is. Aztán a második kanyarban is kisebb torlódás alakult ki, amikor Charles Leclerc is a falba fordult és sok helyett veszített. A két Ferraris pedig a pálya legszűkebb pontján is vesztett, hiszen mindketten megforogtak, ezzel Leclerc győzelmi esélyei lecsökkentek.

    A mezőny nagyrésze a szokásos egy kiállásos taktikát választotta, néhányan, mint a Ferrarik egy két kiállással próbáltak feljebb kerülni.

    Gasly és Pérez tempója elmaradt a már rutinosabbnak nevezhető versenytársaiktól, így szinte végig a középmezőnyben autóztak, és több kisebb-nagyobb hibát is elkövettek.

    Az élen a Russell-Albon duó fokozatosan lépett el a mezőnytől, de a Red Bull versenyzője sem tudta megszorongatni az élen autózót. Russell így újabb rajt-cél győzelmet aratott, Albon lett a második míg Monaco után Esteban Gutierrez egy újabb dobogós helyet tudott szerezni.

    Lando Norris minden technikai gond nélkül tudta abszolválni ezt a fordulót és beállította az eddigi legjobb eredményét és negyedik lett.

    Charles Leclerc végül pocsék versenyt futva a 14.helyen ért célba, és elvesztette a vezető helyét – a hivatalosan nem létező – pontversenyben. A verseny után pedig bejelentette, hogy a sűrű programja miatt nem fog rajthoz állni a kanadai fordulóban, ami a Virtuális Nagydíj Sorozat utolsó megmérettetése lesz.

    Ez pedig azt is jelenti, hogy a pontversenyben élre álló George Russell matematikailag is bebiztosította a „bajnoki” címét, mivel a harmadik helyezett Alexander Albon már nem tudja őt pontszámban utolérni.

    https://www.instagram.com/p/CBJcc9HDDge/

  • Coulthard: Alboné az egyik legnagyobb kihívással járó ülés a Forma-1-ben

    Coulthard: Alboné az egyik legnagyobb kihívással járó ülés a Forma-1-ben

    David Coulthard csodálja Alex Albont, ugyanakkor figyelmeztet, neki van talán a legnehezebb dolga a Forma-1-ben.

    A brit-thai versenyző nemsokára megkezdi második szezonját, csapattársa pedig Max Verstappen lesz a Red Bullnál. Tavaly még a Toro Rossónál kezdett, de a Belga Nagydíjra előléptették a Red Bullhoz, és az azóta eltelt 9 versenyen 8 alkalommal szerzett pontot. Ezzel sikerült kivívnia magának, hogy maradhasson a bikások nagycsapatánál.

    Az összetettben tavaly 8. lett, a Red Bullnál 76 egységet termelt, 16 Toro Rossós pont mellett.

    David Coulthard, a Red Bull korábbi pilótája meg is dicsérte Albont, azonban nehezek számára a körülmények, hiszen a csapat Max Verstappen köré épült.

    „Jelenleg az egyik legnehezebb ülés az övé, Verstappen mellett” – ismerte el. „Max nagyszerű tehetség és egy győztes, aki kívülről-belülről ismeri a csapatot. Ugyanakkor Alex is fantasztikus és nagyon kitartó.”

  • Helmut Marko szerint Daniel Abt megérdemli a sorsát

    Helmut Marko szerint Daniel Abt megérdemli a sorsát

    Dr. Helmut Marko nem igazán megértő Daniel Abt. most már csak korábbi Formula E versenyző kirúgásával kapcsolatban sem. Az Audi gyári csapatát korábban az Abt család birtokolta, most azonban a 27 éves németet kirakták, amiért titokban egy profi e-játékost alkalmazott maga helyett egy hivatalos Formula e-sport versenyen.

    Marko, a Red Bull versenyzői programjának a vezetőjeként nyilatkozott most az egykori junior pilótájáról az Österreichnek, valamint arról, hogy mit szól Max Verstappen e-sportos szórakozásához a koronavírus-helyzet miatt. Az újság is leszögezte, hogy Abt csalása nem volt vicces, de Marko még tovább ment ennél:

    „Abt egy rossz példa. E-sportban sem volt gyors, de az igazi versenyülésben sem.”

    Az osztrák szakember azt is megismételte újfent, hogy a Red Bull Racingnél nem lesz hely 2021-ben a Ferraritól távozó Sebastian Vettelnek sem:

    „Rendszeresen beszélek Vettellel, folyamatos közöttünk az eszmecsere. Szerződésben azonban Verstappennel és Albonnal állunk.”

  • A koronavírus miatt biztosan nem lép ki a Red Bull a Forma-1-ből

    A koronavírus miatt biztosan nem lép ki a Red Bull a Forma-1-ből

    Christian Horner tisztázta, hogy a koronavírus-járvány kitörése miatt a Red Bull Racing nem fog kiszállni a Forma-1-ből, sőt elárulta, hogy az energiaitalosok nagyon is ragaszkodnak a junior programjukhoz:
    „Versenycsapat vagyunk. Világbajnokságra van szükségünk, ahol versenyezhetünk, és a Red Bull abszolút elkötelezett a sportág iránt. Mindannyian versengő típusok vagyunk, kőkemény versenyzők.”
    Horner így felel azon kérdésekre, amelyek arra vonatkoztak, hogy a koronavírus befolyásolja-e az osztrák istálló elkötelezettségét a királykategóriában, majd Max Verstappen és Alexander Albon csapatfőnöke így folytatta a motorsport.tv-n, amelyben leszögezte, hogy teljes mértékben elkötelezettek a Forma-1 iránt, és támogatják azt:
    „Hiszünk abban, hogy nagyszerű a csapatunk. Tudjuk, hogy meg tudjuk mutatni a munkánk gyümölcsét, és a Mercedes kihívói lehetünk.”

    Szerinte ugyanakkor nem csak az a fontos, hogy az F1-es istállók el tudjanak indulni végre Ausztriában. A 46 éves brit látja, hogy a rajongók nagyon várják már a 2020-as szezon kezdetét:

    „Reméljük, hogy adhatunk valami élvezhetőt a szurkolóknak, legyen az Max Verstappen, Lewis Hamilton, vagy Ferrari rajongó.”

    A milton keynes-i alakulat első emberét kérdezték a juniort csapatukról is, akik iránt elkötelezettek. Az alacsonyabb kategóriákból sok pilótát támogatott már a Red Bull, de most ugye ők sem mehetnek a koronavírus miatt:

    „A Red Bull teljesen eltökélt a junior programja iránt, látható volt ez az elmúlt 20 évben. Egyre inkább fókuszba kerülnek ezek a kategóriák is. Az elmúlt években ez a folyamat már elkezdődött, de ezzel még sok dolog van. A lényeg az, hogy a megfelelő tehetségeket karoljuk fel a sportágban, és hogy mindez megfizethető legyen.”

  • Hatalmas Albon-Leclerc csatát hozott a virtuális Holland Nagydíj

    Hatalmas Albon-Leclerc csatát hozott a virtuális Holland Nagydíj

    A való életben ritkán látható izgalmas csatát hozott az Interlagosban megrendezett virtuális Forma-1-es Holland Nagydíj. Az első körtől az utolsóig előzte oda-vissza egymást az első helyért Alexander Albon és Charles Leclerc, végül a thai tudott diadalmaskodni, ezzel meggátolva a monacói triplázását.

    Vasárnap rendezték volna meg 35 év után visszatérő Forma-1-es Holland Nagydíjat, ám a COVID-19 miatt végül csak virtuálisan tudtak körözni, és nem Zandvoortban, hanem Brazíliában, mivel az F1 2019-ben nem volt még benne a holland aszfaltcsík.

    Ennek a versenynek is esélyesként vágott neki, az eddig két futamból kettőt nyerő Charles Leclerc, és a vele Kínában nagyot csatázó Alexander Albon is. Ám egyikük időmérője sem sikerült a legjobbra, mert a pole-t a Mercedes belgája Stoffel Vandoorne tudta megszerezni, mellőle a Williams pilótája George Russell rajtolhatott. Albon és Leclerc végül csak a harmadik sorba tudta kvalifikálni magát.

    Nem tartott sokáig a Mercedes reménye, ugyanis a rajt után Vandoorne összeakadt a harmadik helyről rajtoló Ferraris, Enzo Fittipaldival aminek az eredménye egy komolyabb rajtbaleset volt. Ezt kihasználva pedig Albon és Leclerc egyből az élre álltak, majd elléptek a mezőnytől és kezdetét vette a körönkénti oda-vissza előzgetés.

    A Ferrari versenyzője állt ki elsőnek kerékcserére, kemény gumikat rakatott fel, míg pár körrel később a thai közepeseket. Hiába a Red Bull gumielőnye, a helyzet nem változott, és továbbra is körönként változott a vezető személye.

    Kettejük ütközetét végül 13 körrel a leintés előtt egy büntetés döntötte el, Leclerc ugyanis sorozatos pályalevágásokért három másodperces időbüntetést kapott. Mivel nagyon hasonló tempóra voltak képesek, így borítékolható volt, hogy Albon megnyeri a versenyt. Végül elsőként szelte át a célvonalat, és ezzel megszerezte első virtuális győzelmét Albon, azon a pályán, ahol a való életben nagyon közel volt élete első dobogójához.

    Az élen viaskodókra pedig fel tudott annyira zárkózni Russell, hogy Leclerc büntetése miatt végül második lett, a monacói pedig csupán harmadik.

    A két fiatal a verseny után elmondta, hogy mindketten nagyon élvezték ezt a versenyt, Albon jobban izgult és remegett, mint egy valós verseny során, míg Leclerc számára a Verstappen elleni ausztriai küzdelmét idézte meg ez a verseny, csak ahogy fogalmazott, kevesebb ütközéssel és több előzéssel.

    A Virtuális Nagydíj Sorozat következő fordulója vasárnap lesz Barcelonában.

  • Így telik Leclerc karanténja a kiüresedett Monacóban!

    Így telik Leclerc karanténja a kiüresedett Monacóban!

    Charles Leclerc egy CNN-nek adott interjúban mesélt a szimulátorozásról és arról, milyen az élet a nagydíj nélküli Monacóba bezárkózva.

    Általában az év egyik legnagyobb eseménye, a versenynaptár ékköve a Monacói Nagydíj, most azonban a pezsgés helyett kihalt utcák jellemzik inkább a városállamot. Bár a versenyzők közül sokan választották a várost otthonuknak, a mezőnyben csak egyetlen ember van, akinek eredetileg is ez volt az otthona.

    Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája beszélt a újabban bezárkózott életstílusáról:

    „Igazán furcsa ez a helyzet. Mi, pilóták nem vagyunk ehhez hozzászokva, folyton utazunk a versenyekre. Most már néhány hete itthon vagyunk, ez unalmas, de jól bírom. Próbálok megtanulni főzni, mert az még nagyon rosszul megy. Általában tésztát főzök csirkével, az már jól megy.”

    „A legjobban a versenyzést hiányolom, és azt, hogy emberekkel nézhessek szembe. A streamelést pedig jobban élvezem, mint vártam. Ezelőtt nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmit csinálok majd.”

    A legtöbb fiatal versenyzőhöz hasonlóan a nagyobb nyitottságot is örömmel veszi, valamint, hogy kollégáival „tét nélkül” és mégis vérkomolyan vetélkedhet.

    „Azok, akik követnek itt kerülhetnek hozzám a legközelebb. A versenypályán minden más, ott rajtunk van a nyomás. Az, hogy önmagunkat adhatjuk, újdonság. A srácokkal sok ideje ismerjük egymást, Lando (Norris), George (Russell), Alex (Albon), most mind együtt lazulhatunk.”

    „Sok gyakorlás kell hozzá, hogy itt is versenyképes legyen az ember. Nemrég kaptam meg a játékot, az azóta eltelt rövid időben azonban sokat mentem vele, úgy körülbelül napi öt óra gyakorlás kell ahhoz, hogy versenyképes legyek. Igaz, nem ugyanaz, mint élőben, de versenyző vagyok, így mindent meg akarok nyerni, bármiben veszek részt.”

    Sok időnek tűnik, de szombaton, a Veloce nem Holland/Német Nagydíján egy YouTuber, Benjamin Daly (Tiametmarduk) live videójában elárulta, most pár hét gyakorlás után már ennél kevesebb időt tölt egy nap a szimulátorban.

    Legutóbb az F1 hivatalos versenysorozatában láthattuk, ahol Albonnal vívott egész verseny át tartó csatát.

    „Ezek a hivatalos versenyek egész komolyak, mindenki készül rá, és mind nyerni akarunk.” – jegyezte meg erről a végül második helyen záró Leclerc.

  • Leclerc véletlenül a Red Bull autóját választotta egy virtuális versenyen

    Leclerc véletlenül a Red Bull autóját választotta egy virtuális versenyen

    Max Verstappen és Lando Norris után Charles Leclerc is bekapcsolta a számítógépét, és múlt héten ő is nekiállt virtuálisan versenyezni. Akkor jött rá, hogy még nem teljesen ura mindennek a játékban, amikor egy versenyt a Red Bull Racing autójával kezdett meg.

    Leclerc egy nagyszerű tehetség, ő a jövője a Ferrarinak. Jó ideje annak, hogy az olasz csapat egy fiatal, és viszonylag tapasztalatlan pilótát engedett a rajthoz az autójukkal egy versenyen. Nem meglepő ezért, hogy a monacói nagyon is lojális a munkáltatójához.

    Ennek tükröződnie kell a virtuális környezetben is, de véletlenül a Red Bull autóját választotta egy edzésen, ahol Alexander Albon és a többiek is jelen voltak. Bocsánatot is kért a játékostársaktól, mert miatta teljesen újra kellett indítani a szabadedzést. Albon persze egyből lecsapott a magas labdára, és közölte, hogy elárulja a csapatfőnökének Christian Hornernek, hogy Leclerc titokban a Red Bull autójára vágyik.

    Fontos lesz, hogy a következő alkalommal Leclerc már a helyes autót válassza ki elsőre. mert indulni fog egy olyan futamon, ahol pénzt gyűjtenek majd a koronavírus elleni harchoz.

  • Norris trollkodott Albonnal és másokkal is a virtuális Bahrein futam alatt

    Norris trollkodott Albonnal és másokkal is a virtuális Bahrein futam alatt

    Lando Norris is részt vett az először megrendezett hivatalos F1 Virtual Grand Prix-n, ahol 18 indulóból az ötödik lett. A McLaren versenyzője a futam után felhívta Alex Albont a rajongói nyomására, hogy átbeszélje a Red Bullos kollégájával a nyújtott teljesítményét.

    Mint az ismert, az összes nagy sporteseményt elhalasztják a koronavírus helyzet miatt. Számos sportszervezet az esportban találta meg a megoldást, hogy azzal is el lehet ütni az időt. Jó pár hétig igazi verseny nem lesz, így a Forma-1 is virtuális versennyel helyettesítette a hétvégén a Bahreini Nagydíjat. A futamot adta élőben a Sky is, ahogy Magyarországon az MTVA. Norris vagy 100.000 rajongója követhette a hősét Twitchen keresztül is. A brit pilótának gyenge volt az internetkapcsolata, így a 9-14. kör között nem nagyon tudott mit csinálni, de végül mégis ötödik tudott lenni.

    A streamelt műsora elején azonban Norris sorra hívta az F1-es kollégáit tanácsokért. Max Verstappen azt javasolta, hogy inkább kapcsolja ki a számítógépét. Csapattársa Carlos Sainz azzal oltotta, hogy pont tegyen úgy, ahogy szokta a való életben is: kövesse őt. George Russell-t amiatt hívta fel Lando, hogy ő nyilvánvalóan specialistája az utolsó helyről való indulásnak a tavalyi évből kiindulva, hiszen a netkapcsolata miatt az időmérőn se nagyon tudott részt venni, így a végéről kellett indulnia a trollkodó angolnak. Felhívta a mclarenes főnökét is, és elnézést kért Zak Browntól, amiért rontja a csapata imidzsét a szereplésével.

    A verseny után a 20 éves pilóta azonban telefonvégre kapta Albont, hogy legyen kedves értékelni a teljesítményét, és a Red Bull sztárja próbálta is froclizni a barátja eredményét, és ezt mondta neki:

    „Haver, az utolsó kanyar az jobbra van, te meg balra mentél.”

    Norris gyorsan kapott is az alkalmon, és válaszul közölte, hogy Albon a felelős a tavalyi brazil esetért, amikor ütköztek a hatszoros világbajnok Lewis Hamiltonnal:

    „Nos Alex, nem is tudom, hogyan fordulhattál bele akkor Hamiltonba Brazíliában, de inkább fel se emlegetem.”

    Hamilton volt a hibás az ütközésért, ami Albonnak az első dobogójába került. Akkor Hamilton gyorsan bocsánatot is kért a fiatal pilótától, és az eset két büntetőpontjába is került.

    Angolosoknak íme a teljes 18 perces beszélgetés, ahol Lando beszélget a kollégákkal:

  • Többszörös olimpiai bajnok sportoló indul Verstappen helyett a virtuális Bahreini Nagydíjon

    Többszörös olimpiai bajnok sportoló indul Verstappen helyett a virtuális Bahreini Nagydíjon

    Némileg meglepő módon Max Verstappen nem vesz részt a Forma-1 által hivatalosan elindított „Virtuális Nagydíj sorozatban. Az ő helyén pedig egy legendás olimpiai bajnok indul.

    Pár napja jelentette be a Forma-1, hogy a naptárból kiesett versenyeket a virtuális világban pótolják, amelyre minden aktív F1-est meghívtak. Ám közülük jó páran nemet mondtak a felkérésre, ahogy a Red Bull párosa is.

    Az energia italosok közben bejelentették, hogy Verstappen és Albon helyett Chris Hoy és Phillipp Eng vezetheti majd a Red Bullt.

    A brit Sir Chris Hoy a pályakerékpározás egyik legnagyobb ikonja, nem kevesebb mint hét érmet nyert az ötkarikás játékokon, amiből hat arany volt. A most 43 éves sportoló 2013-ban vonult vissza a kerékpározástól, ám utána átnyergelt az autóversenyzés világába.

    Előbb a brit GT bajnokságban indult, majd az Endurance versenyzésre váltott. 2015-ben az LMP3-as a kategóriában megnyerte az európai Le Mans szériát, és még ebben az évben részt vett a Race of Champions viadalon is. 2016-ban pedig indult a Le Mans-i 24 órás versenyen is.

    Csapattársa a 30 esztendő Phillipp Eng lesz. Az osztrák pilóta 2006 óta profi autóversenyző, azóta 24 versenyt nyert meg és 4 bajnoki címet szerzett a különböző sorozatokban. Jelenleg az IMSA sportautó bajnokságában versenyez.

    A versenyt ma este 9 órától élőben közvetíti az M4 Sport.