Címke: Alexander Albon

  • Hivatalos: Pierre Gasly marad 2021-re is az AlphaTauri versenyzője!

    Hivatalos: Pierre Gasly marad 2021-re is az AlphaTauri versenyzője!

    Az AlphaTauri megerősítette, hogy egy újabb szezont marad náluk Pierre Gasly. A közlemény ezzel azon spekulációk végére is pontot tesz, mely szerint visszatérne Alex Albon helyére a Red Bullhoz, ahol a thai nagy nyomás alatt versenyez 2020-ban Max Verstappen mellett.

    Gasly ezzel szemben csodálatos szezont tudhat magáénak. Kilencedik jelenleg a bajnokságban 63 ponttal, ami csak eggyel kevesebb, mint Alboné, aki a Red Bullnál 12 verseny alatt ennyit tudott elérni 2020-ban. A francia pilóta ráadásul egy szenzációs győzelmet szerzett Monzában, és ezzel megszerezte a faenza-i kiscsapat második győzelmét a történelmük során. Érthetően elégedett a versenyző:

    „Extrém boldog vagyok, amiért egy újabb szezont tölthetek az AlphaTaurinál. Idén jól megy, jól megy a pályán, ez a csapat legeredményesebb szezonja. Nagyon erős a kötelék, minden lehetőséget megragadtunk ami az utunkba került, és a legjobb az Olasz Nagydíj volt. Különleges dolog volt, hogy megnyertem az első F1-es versenyemet Monzában. Külön öröm volt, hogy a csapat történelmében én vagyok a második győztes, amire nagyon büszke vagyok. A maximumot nyújtom, hogy hajtsam a csapatot, vállalom a felelősséget azért, hogy amennyire csak lehet, előrébb tudjam őket. Várom a következő szezon kihívásait, folytatom az AlphaTaurival amely egy prémium divatmárka és versenycsapat, teljesíteni akarok amennyire csak lehet, és még több sikert akarok a jövőben elérni.”

    Arról egy szó sem esett, hogy ki lesz Gasly csapattársa az AlphaTaurinál 2021-ben, de feltehetően a Formula 2 élmezőnyéhez tartozó, és Honda-támogatott Yuki Tsunoda kerülhet Daniil Kvyat helyére. Az orosz idén eddig csak 14 pontot szerzett. Franz Tost csapatvezető ennyit tett még hozzá:

    „Öröm számomra, hogy Pierre velünk marad 2021-ben is. Részese volt a Red Bull versenyzői programjának évekig, és remélem, hogy marad is a családban még sok szezonon át. Amióta tavaly visszatért a csapatunkhoz, folyamatosan extrém jó teljesítményt nyújt, két dobogós helyezést is elért, hiszen 2019-ben második lett Brazíliában, idén pedig nyert a csapat otthonában, az Olasz Nagydíjon. Pierre megmutatta, hogy nagyon is versenyképes, jó a tempója, kiaknázza az autóban rejlő lehetőségeket minden versenyen, és értékes visszajelzéseket ad a mérnökeinek. Mentálisan nagyon erős, mindig motivált, ha kitűz egy célt, eléri azt. Várom már, hogy folytassuk vele, és sikeres legyen a 2021-es szezonunk is együtt.”

  • Sajtó: Russell és Albon távoznak majd jelenlegi csapataiktól

    Sajtó: Russell és Albon távoznak majd jelenlegi csapataiktól

    Francia hírforrások szerint mind George Russell, mind Alexander Albon új ülés után nézhet 2021-re.

    Jean-Michel Desnoues, az Auto Hebdo szerkesztője úgy véli, a Williamstől George Russell távozik majd.

    „A Dorilton Capital valószínűleg nem akar majd belevágni az egészbe Michael Latifi segítsége nélkül. Lehetetlennek tűnik, hogy egy ilyen tehetséges fiú, mint ő ülés nélkül maradjon, de nem ezt mondták korábban Esteban Oconról is?” – utalt arra, hogy a pletykák a második üléssel Sergio Pérezt kötötték össze, így nem maradna hely a fiatal britnek.

    Egy másik távozó Alex Albon lehet, akiről Helmut Marko nemrég azt nyilatkozta, hogy csak 2020 végéig biztos a thai pilóta ülése.

    „Maxnak köszönhetően, és annak, hogy a Renault, a McLaren és a Racing Point egymástól rabolják a pontokat, a konstruktőri második helyünk nincs veszélyben. Ezért idén nem feltétlenül kell változtatnunk.”

    A Haasnál Grosjean távozásával már biztos lesz változás, most pedig a Red Bull és a Williams révén az egész mezőnyben felfordulhatnak a dolgok, ami a pilótákeringőt illeti.

  • Albon, Ocon és Russell is remeghet a versenyülése miatt?

    Albon, Ocon és Russell is remeghet a versenyülése miatt?

    Újra beindult a 2021-es pilótakeringő, melynek egyik főszereplője Alexander Albon, aki idén nagyon szenved. Dr. Helmut Marko is elismerte, hogy náluk ezért akár szóra jöhet Nico Hülkenberg vagy Sergio Pérez szerződtetése is a jövő évre. A Servus TV-n ennyit mondott az energiaitalosok tanácsadója erről:

    „Minden lehetőségre nyitottak vagyunk. Eddig mindig a junior programunkból választottunk pilótát, most azonban nincs senki. Így most azt kell tennünk, mint a többi csapat, tehát keresnünk kell egy már bevált versenyzőt.”

    A legfrissebb pletykák szerint Marko azért nem tenné ki a Forma-1-ből Albont, hanem visszaküldené az AlphaTauriba az újonc Yuki Tsunoda mellé. Még Max Verstappen is kritizálta a csapattársát a nürburgringi verseny után, pláne azért, amiért Albon a rádión „túl keménynek” minősítette azt, amikor Gasly elment mellette. A holland így fogalmazott a racingnews365.nl-nek:

    „Erre számíthatott volna. Alex elfoglalta a helyét a csapatunknál, így persze, hogy Gasly meg akarja nehezíteni az életét.”

    Hülkenberg is szóra jött a Red Bull másodszámú csapatánál, amire ő ennyit reagált:

    „Ki tudja? Majd az idő eldönti, de azt hiszem, erre kell még várni egy kicsit.”

    Mindeközben Pierre Gaslyról az a szenzációs hír indult útnak, hogy átigazolhat akár meglepő módon a Renault alakulatához, honfitársa, Esteban Ocon helyére. És nem csak ez lenne szenzáció, a 2021-es pilótapiacon.

    Sergio Pérez kiszállhatott a Haas utáni hajszolásból, így a tapasztalt mexikói és támogatói a Williamsnél köthetnek ki. George Russell helyére érkezhetne, hiszen Nicholas Latifi helyét rendesen szponzorálja édesapja, Michael. Latifi Sofina nevű cége pedig elég látványosan megtalálható a hátsószárnyon.

    Végül, de nem utolsósorban Pérez és Kevin Magnussen is versenyben vannak a Meyer Shank Racing indycaros versenyüléséért. A Forma-1-et is birtokló Liberty Media épp mostanában vásárolta be magát a csapatba. A társtulajdonos Mike Shank erről ennyit árult el:

    „A Liberty Media befektetésével tovább építhetjük és fejleszthetjük a programjainkat.”

  • Többé már nem Hülkenberget hívja a Red Bull, ha helyettesre van szükség

    Többé már nem Hülkenberget hívja a Red Bull, ha helyettesre van szükség

    Nemrég derült ki, hogy az Eifel Nagydíjon Racing Point színeiben induló Nico Hülkenberg eredetileg majdnem a Red Bullhoz ugrott be, miután Alexander Albon bizonytalan vírustesztet produkált.

    A furcsa helyzet azért állhatott elő, mert a bikások tartalékversenyzője épp nem volt elérhető távolságban, hiszen Sergio Sette Camara Japánba utazott, mert ismét rajthoz fog állni a Super Formulában.

    Sette Camara kiválásával azonban most a Red Bull keresett inkább valakit házon belül. Ez a valaki Sébastien Buemi lett, őt nevezték ki tartalékversenyzőnek a Motorsport.com információi szerint.

    A svájciról érdemes annyit tudni, hogy legutóbb 2011-ben vett részt Forma-1-es versenyhétvégén, illetve a legutóbbi három Le Mans-i 24 órást megnyerte.

  • Hülkenberg: A Red Bullra kevés az esély, a Haas pedig nem reális

    Hülkenberg: A Red Bullra kevés az esély, a Haas pedig nem reális

    Nico Hülkenberg jelenleg is keresi helyét a Forma-1-ben 2021-re, a legtöbben Max Verstappen oldalán látnák őt szívesen a Red Bullnál. Azzal, hogy a holland csapattársa folyamatosan rosszul teljesít a futamokon, amit külső szemlélőként így látni, elképzelhető, hogy emiatt az osztrák gárdának előbb utóbb váltania kell.

    A csapat azonban kijelentette, az nem opció, hogy Pierre Gaslyt hozzák vissza Albon helyére. Szóval, ha lesz változás a pilótafelállásban, biztosan kívülről fog érkezni valaki.

    Éppen ezért merülhetne fel Hülkenberg neve. A németnek jelenleg nincs ülése a 2021-es szezonra, utolsó szezonját tavaly teljesítette a Renault csapatánál, akik nem hosszabbítottak vele. Klasszisát egyébként idén is bizonyította, amikor Lance Stroll, és Sergio Pérez helyére ugrott be egy-egy futamra. Pár nappal ezelőtt az Eifel Nagydíjon a huszadik helyről indult, és egészen a nyolcadikig egerészte fel magát.

    Pont ezért hatalmas a kontraszt a 33 éves német, illetve Albon között, hiszen utóbbinak felejthető futama volt, mivel nekiment Daniil Kvyatnak, és a másik Alpha Taurit vezető Pierre Gaslynak is nehéz pillanatokat okozott.

    Amikor Hülkenberget kérdezték egy esetleges Red Bull ülésről a jövő évre, ezt válaszolta a Sky Germany-nek:

    „Nagyon kicsi az esélye. Tudjuk jól, a Red Bull mindig ki fog állni a versenyzői mellett. Szóval nem lehetnek elvárásaink.”

    A Red Bull mellett, még a Haast szokták a leggyakrabban felhozni a neve hallatán, mivel Guenther Steiner kijelentette, egy teljesen új felállást szeretne jövőre. A német csak ennyit mondott a gondolatra: „Szép a csapat neve, de nem reális.”

    Az egyik csapat, ahová biztosan nem fog igazolni, az a Renault, hiszen jövőre Fernando Alonso és Esteban Ocon fogja vezetni az Alpinná alakuló gárda autóit. Hülkenberg korábbi csapatfőnöke is nyilatkozott a kialakult helyzetről:

    „Csak annyit tudok mondani: Bárcsak lenne egy harmadik autóm. Helye van a Forma-1-ben.” – mondta Cyrié Abiteboul, akivel egyébként Otmar Szafnauer és még sokan mások is egyetértenek.

  • Red Bull: Négyből három ülés már foglalt 2021-ben

    Red Bull: Négyből három ülés már foglalt 2021-ben

    A Red Bull pilótaprogramjának vezetője, Helmut Marko felfedte, már csak egy hely kiadó a csapatainál a következő szezonra.

    Sokan úgy vélik, a Honda által is támogatott Yuki Tsunoda válthatja Daniil Kvyatot az egyik AlphaTauriban, Pierre Gasly csapattársaként. A nagycsapatnál Max Verstappen már szerződéssel rendelkezik, egyedül Alex Albon helye kérdéses.

    “A negyedik helyet is szeretnénk tisztázni legkésőbb Isztambulban” – árulta el Marko.

    Bár a Red Bull általában saját versenyzői közül választ, most a két üléssel nem rendelkező veteránt, Pérezt és Hülkenberget kötötték össze Albon ülésével.

    Az éles kritikák ellenére Marko megdícsérte a thai versenyzőt.

    “A Nürburgringen elfogadható távolságra volt Maxtól. Ha ilyen versenyeket produkál, biztos az ülése 2021-re.”

    Azt a szakember is kikötötte, Max Verstappen jövőbeli csapattársának hoznia kell a tempót.

    “Nem küzdhetünk csak egy versenyzővel, ez nyilvánvaló. Versenyképesnek kell lennie.”

    A motorhelyzetről azt nyilatkozta, nem a Honda kilépésén múlik, hogy Verstappen marad-e náluk.

    „Versenyképes motort akarunk, ahogy Max is. De arról nincs kilépési záradék a szerződésben, hogy Hondával megyünk-e.”

    „Élete formájában van, ő az egyetlen, aki nyomás alá tudja helyezni a Mercedest. Szerintem azonos autókkal Max lenne elől.”

    Szerinte ennek az oka nem más, mint az apa, a korábbi Forma-1-es pilóta, Jos.

    „Az apja hatalmas szerepet játszott abban, hogy ilyen kiemelkedő lett. Rólam mondják, hogy kemény vagyok, de amin neki kellett átmennie, az sem volt egyszerű. De a siker az ő igazát bizonyítja.”

  • Rosberg nem hiszi, hogy Albon jövőre is a Red Bullnál lesz

    Rosberg nem hiszi, hogy Albon jövőre is a Red Bullnál lesz

    A vasárnapi Eifel Nagydíj nem alakult túl rózsásan Alex Albon számára. A thai pilóta kritikák kereszttüzébe került, miután tönkretette Daniil Kvyat versenyét.

    Most éppen Nico Rosberg véleményezte a Red Bull pilótájának helyzetét.

    „Nagyon rosszul vezetett a hétvégén” – mondta 2016 világbajnoka. „Lassú volt és nagyon sok hibát vétett, ez épp az ellentéte annak, amire jelenleg szüksége van. Jó eredmények kellenének neki, hogy biztosítsa a helyét. A legutóbbiból kiindulva azonban nem látom, hogy sikerülhet neki. Kár ezért, mert nagyon szimpatikus és tudjuk, milyen jól vezet.”

    Rosberg azzal folytatta, kit tudna elképzelni Albon helyén: „Gaslyt hoznám, amilyen teljesítményt mostanában hoz. Ott van Pérez is, de ő nem egy optimális megoldás, de kettejük közt kell eldőljön a dolog.”

  • Ricciardo kiáll Hülkenberg mellett: Az elején gyorsabb volt

    Ricciardo kiáll Hülkenberg mellett: Az elején gyorsabb volt

    Nico Hülkenberg idénre kikerült a Forma-1 mezőnyéből, de még van esély a visszatérésre. Jó néhány csapatnál van még hely a jövő évre, a Red Bull is egy lehetőség lehet amennyiben Albon nem teljesíti az elvárásokat.

    Ricciardo és Hülkenberg csapattársak voltak tavaly a Renault csapatánál. Amely év mind ez idáig a német utolsó éve volt a sportágban. Az ausztrál pilóta ismeri Hülkenberg erősségeit:
    Mi, pilóták tudjuk, hogy milyen erős. A kezdetekben gyorsabb volt nálam a Renault-nál, nem is volt kérdés. De, amikor igazán beilleszkedtem a csapatba, már fel tudtam venni vele a versenyt.” – mondta Ricciardo az F1 insider-nek.

    A szezont végül Ricciardo zárta több ponttal, részben azért, mert a német többször nem ért célba. Kvalifikációkon tisztán látszott Ricciardo fölénye (14-7). Amely teljesítmény egyértelműen jobb volt annál, mint amit most Esteban Ocon mutat az ausztrál ellen.

    Két futam erejéig a német visszatért idén, mivel Sergio Pérezt helyettesítette, aki koronavírusos volt. Azon a hétvégén, ahol már a futamon is részt tudott venni, az időmérőn legyőzte a teljes évet futó Lance Strollt. Ez nem lepte meg Ricciardot:

    „A kezdetektől fogva tudtam, hogy nem lesz egyszerű ellene. Egy nagyon technikás és egy nagyon gyors pilóta. De sokkal nyugodtabb volt annál, mint amire számítottam. Végül is német.” – viccelődött Ricciardo.

    A következő időszak válaszolni fog arra a kérdésre, hogy a német beugrása alkalmával mutatott teljesítménye elegendő volt-e ahhoz, hogy ülést kapjon a jövő évre.

  • A Red Bull nem zárja ki sem Pérez, sem Hülkenberg érkezését

    A Red Bull nem zárja ki sem Pérez, sem Hülkenberg érkezését

    A Red Bull csapata már nem zárja ki azt az eshetőséget, hogy Alex Albon helyére valaki beüljön jövőre.

    Egészen mostanáig, az energiaitalosok erősen kiálltak amellett, hogy a brit-thai versenyző maradni fog náluk a jövő évre is, azonban egy újabb pocsék nagydíjat hagyott maga mögött Szocsiban.

    „Ha Alex jól teljesít, akkor maradni fog.” – mondta Dr. Helmut Marko a Speedweek-nek.

    „Ha nem, akkor tartani fogunk egy kis tanácskozást.” – tette hozzá, amikor megkérdezték arról, hogy Pérez, illetve Hülkenberg jöhetnek-e:

    „Ebben az esetben, körül kellene néznünk a pilótapiacon, keresnünk kellene egy jó pilótát. Ez jelen esetben nem jelentene problémát.” – mondta a Red Bull tanácsadója.

    Az is előfordulhat, hogy a Honda meglepetésszerű kivonulása miatt Max Verstappent is meg kell győzni a maradásról. Egyébként a korábbi Forma-1-es pilóta Christijan Albers nem így gondolja:

    „Addig, amíg Lewis a Mercedesnél marad, Verstappennek nincs esélye odaigazolni.” – mondta a Telegraaf-nak.

    „Nem azért, mert Verstappen ne akarná, mivel szerintem nem érdekelné, de ebbe Lewis Hamilton sose menne bele.”

  • Újra egyre erősebb a Pérez/Red Bull pletyka 2021-re!

    Újra egyre erősebb a Pérez/Red Bull pletyka 2021-re!

    Sergio Pérez már reális jelölt lett arra, hogy jövőre a Red Bull kötelékében Max Verstappen csapattársa lehessen. Publikusan a csapat ugyan támogatja Alex Albont, de akár olyan jelölt is lehet a helyére 2021-re, mint Nico Hülkenberg.

    Luigi Perna, a La Gazzetta dello Sport újságírójaként arról írt csütörtökön, hogy Hülkenberg segítene energiaitalt eladni a fontos német piacon, Perez ugyanakkor súlyos mexikói szponzorpénzeket hozhatna. Pierre Gasly nem az, aki szóra jön jelöltként a Red Bull Racingnél, mivel Dietrich Mateschitznek komoly tervei vannak az AlphaTauri csapattal és márkával. Róla a Red Bull csapatfőnök Christian Horner ennyit mondott:

    „Illik hozzájuk, ők örülnek is neki, változtak már csapatként is a céljaik, amihez egy tapasztalt, versenyképes pilótára van szükségük.”

    Persze, azt is hozzátette, hogy Verstappen mellé Albon a tökéletes választás, de „figyelni kell, milyen egyéb lehetőségek adottak”.

    Azt követően erősödtek meg érdekes mód a Pérez-Red Bull pletykák, mikor arról kezdtek el cikkezni, mely szerint a Haas egyezkedni kezdett a jelenleg Formula 2 versenyző Nikita Mazepin igen gazdag édesapjával. Korábban Pérez tűnt befutónak a Haas ülésébe 2021-re, miután mennie kellett a Racing Pointtól Sebastian Vettel miatt. Elismerte, hogy akár az is megeshet, hogy kihagyja 2021-et:

    „Fogalmam sincs, hogy mi jön ezután, de olyasmi kell, ami 100% motivál, minden körben. Amennyiben nem találok ilyet, akár kihagyhatok egy évet, és majd meglátom, mi lesz.”