Címke: Alexander Albon

  • Albon: Úgy érzem, az elmúlt futamokon egyre jobb vagyok

    Albon: Úgy érzem, az elmúlt futamokon egyre jobb vagyok

    Alexander Albon másodszor állhatott a Forma-1-ben dobogóra a karrierje folyamán, miután Sergio Pereznek eldurrant a motorja az utolsó körökben. Ennek eredményeképp a Red Bull legénysége először ünnepelhetett kettős dobogós eredményt idén. A thai pilóta így nyilatkozott a verseny után:

    „Persze, hogy szerencsém volt Sergio miatt, ő remek versenyt futott. A pénteki napomat figyelembevéve azonban nekem is jó futamom volt. A srácok hihetetlen munkát végeztek, hogy időben elkészüljön az autóm. A kettős pódiumos helyezés meg jó nekünk, így boldog vagyok. Úgy érzem, az elmúlt futamokon egyre jobb vagyok, és ez látható. Ez egy újabb lépés előre. Most kicsit lógni fogunk a medence szélén három napig, meg kicsit golfozunk is majd. Ez az eredmény viszont remek!”

  • A Honda óvatosan vizsgálja majd meg Albon erőforrását ütközése után

    A Honda óvatosan vizsgálja majd meg Albon erőforrását ütközése után

    Egy elég rossz törökországi hétvége után, melynek során a Red Bull győzelmi esélyeket hagyott ki, az AlphaTaurinak pedig egyszerűen nem volt meg a tempója. A Honda remélte, hogy a sivatagban majd most visszavághatnak. Van esély a jó eredményre, de munka is van rendesen.

    Alexander Albon összetörte autóját a második szabadedzés során, amely azt is eredményezheti, hogy erőforrásában is ki kell majd cserélni pár alkatrészt. A Honda ennek megfelelően semmilyen tényezőt nem zár ki:
    „Alex erőforrását illetően nagyon óvatosan át fogjuk vizsgálni.” – áll Toyoharu Tanabe írásában a Honda Twitter oldalán.

    A pénteki nap többi részéről egyébként a Honda F1-es programjának vezetőjének pozitív benyomása van. Minden jól ment, és ebben a jó időjárás is fontos szerepet játszott. Az első szabadedzés során végig felhős időjárás volt, így a kicsit hűvösebb időjárás végett, sokkal használhatóbb adatokat tudtak gyűjteni, ami nagy segítség lehet az időmérőre, illetve a versenyre.

  • Egy nemrégiben történt bejelentés Albon Red Bull-kötelékben maradását sejteti

    Egy nemrégiben történt bejelentés Albon Red Bull-kötelékben maradását sejteti

    A tegnapi nap folyamán olyasvalami történt, mely Alexander Albon Red Bullnál maradására utaló jel lehet. A brit-thai versenyző ugyanis a Wings For Life jótékonysági szervezet nagykövete lett. Ez a társulat pedig szorosan együttműködik a Red Bullal. A Wings For Life egész pontosan az energiaitalosok hivatalos jótékonysági partnere, már 2005 óta.

    Azt érdemes tudni róluk, hogy a gerincvelő sérülések gyógyíthatóságának elérésén dolgoznak. Nekik lett tehát Albon a nagykövetük, aki így nyilatkozott erről: „Sokat jelent ez nekem. Fontos tőkét gyűjteni arra, hogy folytatódhassanak a kutatások a gerincvelő sérülésekkel kapcsolatban. Így egy nap minden érintett teljesen felgyógyulhat.”

    Viszont jelentheti-e ez tényleg azt, hogy Albon marad a Red Bull kötelékében? Vagy esetleg visszakerülhet az AlphaTaurihoz? Utóbbi viszont már csak azért is kérdéses lenne, mert Yuki Tsunoda nagyon közel áll a Gasly melletti hely megkaparintásához. Viszont a japán esélye mit sem ér, ha esetleg nem tudja megszerezni az elegendő szuperlicenszpontot. Ehhez az F2 záró fordulóin kell remekelnie.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Wings for Life (@wingsforlife) által megosztott bejegyzés

  • Marko röviden válaszolt Hülkenberg német humorára

    Marko röviden válaszolt Hülkenberg német humorára

    Dr. Helmut Marko jót nevetett a 2021-es egyik Red Bull jelölt, Nico Hülkenberg korábbi kijelentésén. Hülkenberg is egyike azon jelölteknek, aki az idén szenvedő Alexander Albon helyének a várományosa jövőre, így az energiaitalosok csatornáján, a Servus TV-n a héten azt mondta, hogy ő aláírt egy szerződést. Majd hozzátette, hogy lakáskölcsön-szerződésről van szó, és reméli, hogy jó hozama lesz majd.

    Marko, aki az ismert Red Bull versenyzői program irányítója annyit mondott, hogy valóban hamarosan dönt Albon jövőjéről, de csak következő hónapban, a szezonzáró után, Abu Dhabiban. Az Auto Bildnek Hülkenberg poénjára meg csak ennyit mondott:

    „Nos, ilyen a tipikus német humor.”

  • Albon: Hogy őszinte legyek, azt hittem megnyerhetjük

    Albon: Hogy őszinte legyek, azt hittem megnyerhetjük

    Ahogyan Max Verstappen, úgy Alexander Albon is egy rendkívül fordulatos, és részben hibákkal tűzdelt futamon van túl. Egy ideig, Verstappen forgása után, úgy tűnt sikerülhet neki a dobogó, sőt talán a győzelem is. Azonban Albon is megpördült, amivel elúsztak a Red Bull reményei.

    „Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Kicsit összezavart ez a verseny. A rajtunk eszméletlen pocsék volt, azonban utána jó tapadásunk lett, tudtunk harcolni, de a kiállásunk után, mikor az átmeneti esőgumikra váltottunk, még mindig hihetetlen nagy tapadásunk volt. Hogy őszinte legyek, azt hitem megnyerhetjük.” – mondta Albon a Sky Sports-nak a leintés után.

    „Volt egy kisebb megforgásom, de utána is jónak érződött az autó. Egy hosszú verseny volt, ahol természetesen bármi megtörténhetett. De, amikor felraktuk ugyanabból a keverékből a második szett abroncsot, egyszerűen megszűnt a tapadás. Szóval ezt a fejembe vésem, hiszen egy páratlan hétvége volt.” – zárta Albon aki végül a hetedik helyen ért célba a Török Nagydíjon.

  • Albon nem fogadná el, ha lefokoznák az AlphaTauriba

    Albon nem fogadná el, ha lefokoznák az AlphaTauriba

    Alexander Albon cáfolta azt, hogy boldoggá tenné az, ha a Red Bull második csapatába küldenék. A brit születésű thai pilóta szenved idén, ugyanakkor kiszúrták Törökországban az AlphaTauri divatmárka filmforgatásán, Pierre Gasly-val. Pletykák szerint visszatérhet az olasz kiscsapathoz, mivel a Red Bull sokkal tapasztaltabb pilóta után nézne, így Max Verstappen csapattársa 2021-ben Nico Hülkenberg vagy Sergio Perez lehetne. A spanyol nyelvű Tercer Equiponak viszont így nyilatkozott Albon:

    „Nem, nem mennék vissza az AlphaTaurihoz. Minden versenyző álma, hogy egy top csapatnál versenyezhessen, ez pedig számomra a Red Bull. Folytatnám velük.”

    A 24 éves pilótát támogatta 2020-ban a Red Bull a terveiben, de egyre több kritikát kap, köztük Jacques Villeneuve is keményen fogalmaz vele kapcsolatban az olasz Skynak, mert szerinte a valaha volt második legrosszabb versenyzője lenne Albon az energiaitalosoknak:

    „Védi a csapatmenedzsment az útlevele miatt, de az igazság az, hogy nincs azon a versenyzői szinten, mint amilyen pilótára szüksége lenne a Red Bullnak. Amikor pedig próbálnak segíteni neki, akkor csak még rosszabb lesz.”

    Albon megpróbálja nem meghallani az ilyen jellegű véleményeket:

    „Mindig vannak egyeztetések és pletykák, végeredményben ezek azonban nem változtatnak azon, hogy mit teszek a pályán. Tudom, hogy arra kell koncentrálnom, hogy jobb eredményeim legyenek, ha ez pedig megvan, akkor máris nem beszélnek ennyit, de a Forma-1ben mindig zajlik az élet. Tudom, hogy mit kell tennem, erre fókuszálok, nekem meg csak ez számít.”

  • Albers: A Red Bullnak szüksége lehet Perez szponzorpénzére

    Albers: A Red Bullnak szüksége lehet Perez szponzorpénzére

    Sergio Perez még mindig lehet akár Max Verstappen csapattársa is a Red Bullnál, állítja a Forma-1-et szintén megjárt Christijan Albers. A pletykahíradó szerint mindenesetre az inkább csak szenvedő Alex Albont kirakják, és Nico Hülkenberg érkezhet, akinek Verstappen is örülne. Albers azonban ezt másképp látja, és el is mondta a De Telegraafnak:

    „Nem így látom. A Red Bull hamarosan szembesül ezzel a motorproblémával, ami sokba fog kerülni nekik.”

    Itt természetesen a Honda 2021 év végi kiszállására gondol, miközben a Red Bullnál azon törik a fejüket, hogy utána folytassák-e ezzel az erőforrással a tevékenységüket. Albers emiatt úgy látja, hogy nagyon is örülnének Perez mexikói támogatóinak, akiket hozhatna magával:

    „Gondoljatok csak Robert Doornbosra. Azt hiszem, hogy 2006-ban 12 milliót fizetett azért, hogy teljesíthessen pár versenyt a Red Bull kötelékében. Nem mondanám azt, hogy a Red Bullnak nincs szüksége pénzre. a Renault erőforrásaiért 25 millió euró dollárt fizettek, ezt követően nem csak ingyen kapják a Honda motorokat, hanem még támogatást is nyertek vele. Így ha mindezt elvesztik, az probléma.”

    Egy meg nem nevezett csapatvezető szerint ugyanakkor a támogatás mértéke amit Perez szponzorai hozhatnának egy csapathoz, túlértékelt. Az Auto Motor und Sportnak ennyit mondott:

    „“Ha megnézzük, mennyit tesz ki Perez fizetése a szponzorpénzből, csak három millió marad. Ennyi pénzért az egész autód a mexikói szponzoroké lesz.”

  • Albon lenne a legrosszabb „második számú” versenyző?

    Albon lenne a legrosszabb „második számú” versenyző?

    1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, hogy Alexander Albon nem megfelelő szárnysegéd Max Verstappen számára.

    Míg Verstappen a Mercedesek egyetlen kihívója és 162 ponttal a harmadik a pontversenyben, addig red bullos csapattársa, Albon mindössze 64 ponttal rendelkezik és a 9. helyen áll.
    Nem elégedett a csapat sem a thai versenyzővel, hamarosan pedig kiderül, hogy maradhat-e a csapatnál 2021-re. Többen pályáznak is a helyére: többek között Sergio Perez és Nico Hülkenberg.

    Albon sok kritikát kap, most épp Villeneuve bírálta.

    „Nem érdemel helyet a Red Bullnál” – mondta a kanadai az olasz Sky-nak. „Ő e legrosszabb második számú versenyző, aki valaha volt a Red Bullnál. Egyre rosszabb és rosszabb, annak ellenére is, hogy próbálnak neki segíteni.”

    Villleneuve szerint csak azért nem tették még ki Albon szűrét, mert a thai Yoovidhya családnak többségi részesedése van a Red Bullnál.

    „Csak az útlevele miatt van itt” – utalt Villeneuve a versenyző nemzetiségére.

    Mindeközben a kétszeres bajnok Mika Häkkinen szerint Albon azért küszködik, mert az RB16-ot teljesen Verstappenre szabták.

    „Az autó beállítása, ami túl Verstappen-specifikus, lehet a probléma” – mondta a finn.

  • Tsunoda megtette az első métereit egy F1-es autóval

    Tsunoda megtette az első métereit egy F1-es autóval

    A Formula 2-ben versenyző Yuki Tsunoda épp most teszt először egy Forma-1-es autóval az AlphaTauri színeiben, ahol egyike a 2021-es versenyülés várományosának. Hivatalosan még nem tudható, hogy ki ülhet Pierre Gasly mellé a másik AlphaTauri autóba, pedig Helmut Marko gyakorlatilag erősen utalt rá. Közölte, hogy Gasly mellé jövőre egy fiatal pilóta érkezik, ami már szinte felér egy igennel arra a kérdésre válaszolva, hogy Tsunoda megkapja-e a lehetőséget jövőre.
    A mai napon azonban a japán pilóta megtehette az első métereit egy F1-es betontorpedóval. Még mindig vár a szuperlicenszére, de úgy néz ki, hogy év végén meglesz ez neki. Ez pedig könnyen azt is jelenti, hogy nem csak Daniil Kvyat, hanem Alexander Albon is 2021-ben a száguldó cirkuszon kívül találhatja magát.

    Ma Tsunoda egy 2018-as Toro Rossóval tesztel. Decemberben pedig már az AlphaTauri jelenlegi autójával vehet részt az akkor zajló fiatal pilóták tesztjén.

  • Az F1 szakértője szerint Albon nem a Red Bull kötelékében folytatja!

    Az F1 szakértője szerint Albon nem a Red Bull kötelékében folytatja!

    Pierre Gasly bejelentését követően az F1 hivatalos szakértője szerint kijelenthető, hogy a Red Bull év végén el fog búcsúzni Daniil Kvyattól.

    Pierre Gaslyval már második pilótáját tette véglegessé az osztrák alakulat, ezzel már csak Albon és Kvyat sorsa kérdéses.

    Gasly jó teljesítményt nyújt idén, monzai győzelme is bizonyítja, hogy sokat lépett előre Red Bullos korszaka óta. Mégis az AlphaTaurinál marad majd, ahol nem lesznek nagy elvárások vele szemben.

    Igaz, az a csapat, már nem a Red Bull junior istállója, hanem inkább testvéri szerepet tölt be a nagycsapat mellett. Az f1.com szakértője, Lawrence Barretto szerint azért történhetett meg a változás, mert kiapadt a fiatal tehetségek sora a bikásoknál. Emellett egy második okot is említ:

    „Egy Gasly kaliberű pilóta nem csak azért jó a csapatnál, mert előkelőbb helyekért küzdhetnek a középmezőnyben, hanem mert mentorként is szolgálhat egy fiatal számára. A Red Bull vezetőségének kommunikációja alapján a nagycsapathoz való visszatérés számára nem opció.”

    Újonc ülhet majd a második autóban, nagy valószínűséggel a Honda által támogatott Yuki Tsunoda. Nem csak ő jelölt azonban a helyért, de szóba jöhet a jelenlegi csapattárs, Kvyat, de akár még Albon is.

    Az orosz nem volt elég kiegyensúlyozott idén, de Albon iránt Helmut Marko még türelemmel van idén, azonban vészesen fogy az idő, hogy bizonyítson.

    „Átrakják a kiscsapatba, hogy ott kapjon egy második esélyt? Vagy másodjára is megválnak tőle? – találgat Barretto. De valamiért az nem vetül fel, hogy Albon az élcsapatnál maradjon