Címke: Alexander Albon

  • Lengyel sajtó: Kubica Vettel helyére pályázik?

    Lengyel sajtó: Kubica Vettel helyére pályázik?

    Újabb vad pletykák keringenek Robert Kubica jövőjéről, és úgy tűnik, hogy a pilótakeringőnek még egyáltalán nincs vége. A Kimi Raikkönen által bejelentett visszavonulás után komoly helycserék történtek, amelyet az a hivatalos megerősítés zárt le, hogy Alexander Albon a Williamsnél tér vissza a Forma-1-be.

    Miután Zandvoortban és Monzában is beugrott Kimi Raikkönen helyére, a tapasztalt lengyel pilótát nemrég Sebastian Vettel helyével hozták hírbe. Ez azonban csak egy pletykán alapuló híresztelés, hiszen a négyszeres világbajnok távozása sem nyert megerősítést.

    A forgatókönyv másik fontos szereplője a lengyel Orlen cég, amely jelenleg az Alfa Romeo egyik főbb támogatója. A cég nemrég megerősítette, hogy folytatja együttműködését a csapattal, ahol Kubica jelenleg tartalékversenyzőként dolgozik, számolt be róla a lengyel Sportowe Fakty.

    A médium szerint Kubica is számíthat az Orlen segítségére, akár úgy dönt, hogy marad az Alfa Romeónál, akár az Aston Martinnál köt ki, vagy esetleg egy teljesen más versenyosztályba vált. Az idő majd eldönti, hogy mi lesz az ő további sorsa.

  • Verstappen: Örülök annak, hogy Albon vissza fog térni az F1-be

    Verstappen: Örülök annak, hogy Albon vissza fog térni az F1-be

    Max Verstappen elárulta, örül annak, hogy Alexander Albon jövőre ismét versenyezhet a Forma-1-ben.

    A brit-thai pilóta és a Williams napokkal ezelőtt bejelentette, hogy 2022-től együtt folytatják tovább útjukat. Albon jelenleg a Red Bull tartalékversenyzői feladatkörét látja el, ugyanis a Bikák tavaly úgy döntöttek, nem adnak neki lehetőséget a másik autójukban. A 24 éves pilóta kivárt, átugrott a DTM-be, és az osztrák istálló segítségével újfent üléshez jutott.

    Egykori csapattársa is örül annak, hogy Albon visszatérhet. Verstappen szerint ugyanis a brit-thai pilóta megérdemli, hogy a száguldó cirkuszban versenyezzen:

    ,,Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy Alex (Albon) visszatérhet a Forma-1-be. Ő egy remek srác, aki keményen dolgozik. Mindenképpen megérdemli azt, hogy itt legyen. Nagyon tehetséges, így biztos vagyok benne, hogy mikor visszatér, akkor rendkívül erős lesz. Jó eredményeket fog felmutatni.” – idézi a holland pilótát a Motorsport.com.

    Albon segítsége is kellett ahhoz, hogy a Red Bullból bajnok aspiráns legyen idén. A 24 éves pilóta ugyanis a szimulátorban rótta a köröket, hogy csapatának több adata legyen. Verstappen nagyon is tisztában van azzal, hogy egykori csapattársa milyen segítség a számukra. A holland pilóta azt is elárulta, sokat szokott beszélgetni kollégájával:

    ,,Sokat beszélgetünk az autóról. Mikor Alex a szimulátorban van, természetesen megosztja velünk az eredményeit. Ha a pénteki nap után kérdéseink merülnek fel, akkor ő beül a szimulátorba, így tudja mi a helyzet. Ismeri tehát az autót. A konstrukció persze némileg változott a tavalyihoz képest, de ő ugyanúgy vezet. Vannak jó elképzelései azzal kapcsolatban, hogy mi történik az autóban és a fejlesztésekkel. Nagyon hasznos számunkra az, hogy ő ott ül a szimulátorban.”

    Mikor arról kérdezték Verstappent, hogy szerinte feküdni fog-e a Williams a brit-thai versenyzőnek, a Red Bull fenegyereke így válaszolt:

    ,,Nehéz erről bármit is mondani. Nem tudom ő hogyan látja ezt, ám azzal tisztában van, hogy meg van hozzá a sebessége. Ezt mindannyian tudjuk, már a gokartos időkben is bizonyított. Talán jót tesz majd neki az, hogy egy olyan környezetbe tér vissza, ahol kisebb a nyomás. Biztos vagyok benne, hogy jól teljesít majd. Természetesen hozzá kell majd szoknia az autóhoz, ám mindenkinek meg kell majd küzdenie ezzel, hiszen új szabályok érkeznek a Forma-1-be. Mindenesetre ő rendben lesz.”

  • Az F2-es Lawson a DTM bajnoki címét tűzte ki céljául

    Az F2-es Lawson a DTM bajnoki címét tűzte ki céljául

    Bár a Red Bull junior fő sorozata a Formula 2 idén, Liam Lawson szeretné elhódítani közben a DTM új érájának első bajnoki címét.

    Az új-zélandi az első versenyen aratott győzelme után is jobban teljesített a nála több tapasztalattal rendelkező Alex Albonnál, és amellett, hogy a csapaton belül átvette az irányítást, bajnoki aspiránssá is előlépett.

    Lawson legutóbb mindkét versenyt megnyerte a Red Bull Ringen, ezzel pedig nagy lépést tett az eddig nagy előnyt kiépítő Kelvin van der Linde felé. A pontversenyben már csak 12 pont a hátránya a dél-afrikaival szemben.

    „Jó hétvége volt ez számunkra. Azzal a céllal érkeztünk, hogy pontokat szerezzünk, mert az előző versenyeken nemigen jött ki a lépés. Ezt majdnem maximálisan tudtuk teljesíteni, ráadásul a Red Bull Ringen.”

    Most azonban sűrű időszak vár az új-zélandi pilótára, a hétvégén Monzában megy a Formula 2-ben, utána Assen (DTM), Szocsi (F2), majd Hockenheim és Nürnberg (DTM) lesznek az úticéljai, pihenés nélkül. Lawson ennek ellenére konkrét céllal indítja ezt a hónapot.

    „Persze mostantól ez [a bajnoki cím] a cél. Eddig olyan pályákon mentünk, ami jól feküdt az Audinak, és Kelvin ki is használta ezt, és elhúzott tőlünk.”

    „De most fordul a kocka. Ezek a gyorsabb, ritmusosabb pályák nekünk kedveznek majd. Ki kell majd használnunk, mert a Norisring nagyon szűk, és az utolsó fordulóban megint az Audinak lesz jobb.”

    Ami a Formula 2-es teljesítményét illeti, Lawson ott is győzelemmel kezdett Bahreinben. Jelenleg pedig nyolcadik 50 ponttal lemaradva az éllovas Piastri mögött.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Liam Lawson (@liamlawson30) által megosztott bejegyzés

  • Albon szerződése fejfájást okozhat a Mercedesnek vagy a Williamsnek?

    Albon szerződése fejfájást okozhat a Mercedesnek vagy a Williamsnek?

    Bár a Red Bull papíron elengedte Alexander Albon kezét azért, hogy a Williamshez szerződhessen, „nem zárják ki a későbbi együttműködés lehetőségét”.

    Albon idén a partvonalra került, hiszen az energiaitalos csapatnál Sergio Pérez érkezett a helyére. Nem maradt azonban versenyzés nélkül, a Red Bull újonnan indított DTM-programjában kapott helyet.

    Türelme eredményeképpen most a Williamsnél szerzett neki ülést munkáltatója, de ehhez vissza is kell lépniük egyet.

    A brit-thai versenyző már nem lesz a pilótaprogram része, viszont a bejelentés képein is az AlphaTauri pólójában pózol.

    Persze, lehet mondani, hogy jelenlegi DTM-es csapata miatt viselheti ezt a pólót, és amúgy is semleges fehér színű, de ha „sima” Williams pilóta lenne, már kapott volna a csapattól ruházatot, legalább a fotózás erejéig.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

    A Mercedes és a Red Bull politikai hercehurcájának eredménye ez, hiszen a németek – lévén szoros technikai együttműködésük a Williamsszel – nem szeretnék, hogy hadititkok kerüljenek ki a bajnoki riválishoz.

    Horner jelezte, jobban szeretné, ha az Alfa Romeo helyett inkább a brit csapatnál lenne hely Albon számára, ami már csak a versenyzés szempontjából is logikus. Az olasz-svájci istálló Charles Leclerc távozása óta fokozatosan visszafele csúszik, míg a Williams most kapott lendületre.

    A britek nem csak szimplán motort kapnak a Mercedestől: számos más „továbbítható elemet”, köztük a váltót is Brackley-ből kapják. Bár nem fiókcsapatról van szó, tehát a Williams járhatja a saját útját, azért a technikai befolyás mást sugall.

    Kérdéses, a Mercedes meddig és mennyit hajlandó a saját alkatrészeiből egy oylan csapatnak szolgáltatni, ahol egy ellenfelük pilótája versenyez majd.

  • Lawson maga mögött tartotta Wittmannt, duplázott a Red Bull Ringen

    Lawson maga mögött tartotta Wittmannt, duplázott a Red Bull Ringen

    Liam Lawson ellenállt a BMW-s Marco Wittmann egész versenyen át tartó nyomásának, és kettős győzelmet aratott a Red Bull Ringen. Ezzel felzárkózott Kelvin van der Lindére a bajnoki tabellán.

    Az AF Corse Ferrari pilótája, Lawson a boxban előzte meg a pole pozícióból induló Wittmannt. Később ellenállt a kétszeres bajnok előrenyomulásának, és megszerezte szezonbeli harmadik győzelmét. Mindezt úgy, hogy 25 kg plusz súly hátráltatta.

    A futam elején Wittmann a pole pozícióból tisztán meglépett az egyetlen Walkenhorst BMW-vel. Lawson pedig a második helyre furakodott Sheldon van der Linde Rowe Racing BMW-je elé. Miután egy másodperces előnyre tett szert Lawson előtt, Wittmann az 5. körben az első adandó alkalommal kiállt a boxba. Őt több más versenyző is követte, hogy minimalizálják a kockázatot, ha megjelenne a biztonsági autó.

    Lawson egy körrel később maga is a boxba hajtott, majd jóval Wittmann előtt tért vissza a pályára. Összesen 2,5 másodpercet nyert riválisához képest a beállás és maga a boxkiállás alatt. Innen kezdve Lawson és Wittmann komoly párharcot vívott egymással, amely egészen a verseny utolsó köréig tartott. A duó közötti különbség mindössze három tized és 1,5 másodperc között ingadozott. A 18. körre Wittmann lőtávolságon belülre került Lawsonhoz képest. Az új-zélandinak azonban sikerült reagálnia a BMW pilótájának tempójára, és egy másodpercre visszahozta a különbséget.

    Wittmann következő lehetősége a 27. körben érkezett el, amikor felzárkóztak Nico Müller még kiállásra váró Audijára. Míg Lawson a 3-as kanyarban el tudott menni a svájci pilóta mellett, addig Wittmann-nak a következő kör kezdetéig kellett várnia, hogy előzhessen. A kétszeres DTM-bajnok a futam utolsó részében egy végső támadást indított. Az utolsó kanyarból jobban jött ki, de Lawson mindössze 0,215 másodperces előnnyel meg tudta tartani a győzelmét a célegyenesig tartó kemény versenyben.

    A HRT Mercedes pilótája, Maximilian Götz nem tudta érdemben kihívni Lawsont és Wittmannt a győzelemért. 15 másodperccel a duó mögött a harmadik helyen végzett, de a nyolc verseny alatt elért ötödik dobogós helyezésével továbbra is versenyben van a bajnoki címért folyó küzdelemben.

    A Winward Mercedes versenyzői, Philip Ellis és Lucas Auer a negyedik, illetve az ötödik helyen végeztek. Utóbbi hazai versenyén szerzett fontos pontokat.

    Az Abt Sportsline versenyzője, van der Linde nem tudott sokat előrelépni a top 10 alsó régiójából egy olyan pályán, amely kihozta az Audi gyenge pontjait, de a Mercedes pilóták, Vincent Abril és Daniel Juncadella büntetései miatt a tisztes hatodik helyet nyerte meg.

    A dél-afrikai újra az ingolstadti márka egyetlen pilótája volt, aki pontszerző helyen végzett. A legközelebbi dobogós Müller a 14. helyen végzett a Team Rosberg színeiben, miután a 38 körös futam 31. körében egy késői boxkiállást hajtott végre.

    Abril és Juncadella csatáztak Auerrel az ötödik helyért, de a pályahatárok túllépése miatt kiszabott időbüntetéseknek köszönhetően a nyolcadik, illetve a 12. helyre estek vissza – ezzel a Mercedes megszakította azt a ritka bravúrt, hogy mind a hét autója pontszerző helyen végezzen.

    Mivel Abril és Juncadella büntetést kaptak, Arjun Maini a hetedik helyre lépett előre a GetSpeed AMG GT3-mal, míg Maximilian Buhk a kilencedik helyre került a Mucke versenyautójával.

    A pontszerzők sorát Timo Glock zárta az egyetlen megmaradt Rowe Racing BMW-vel.

    Lawson Red Bull-os csapattársa, Alex Albon Glockkal küzdött a top 10-be kerülésért, amikor a kivezető körén bal első defektet kapott, ami miatt nem tervezett boxlátogatásra kényszerült. Ezzel a mezőny végére esett vissza, és a 17. helyen végzett.

    Sheldon van der Linde szintén defektet kapott a verseny elején, ami miatt Rowe kénytelen volt leparkoltatni a versenyautót.

  • Williams: Szélesebb lehetőségeink vannak, mint Albon és de Vries

    Williams: Szélesebb lehetőségeink vannak, mint Albon és de Vries

    A Williams elég sok ülést kereső versenyző számára lehet célállomás 2022-ben, a csapat vezérigazgatója, Jost Capito viszont azt állítja, nem kell sietniük, hogy eldöntsék jövő évi felállásukat.

    A korábbi Red Bull pilóta, Alexander Albon, illetve a Mercedes-támogatott Nyck de Vries tűnnek a legnagyobb esélyeseknek a hírek szerint George Russell pótlására, ha a brit a Mercedeshez szerződne. A csapat másik pilótája, Nicholas Latifi pedig könnyen lehet, hogy marad.

    „Egyáltalán nem kell sietnünk a pilóták kiválasztása során” – nyilatkozta a német. „Azonban nincs mindenhol ez így, más csapatokon nagyobb a nyomás. Jelenleg még nem történt bejelentés George-dzsal kapcsolatban, így majd meglátjuk, milyen lehetőségeink vannak a jövőben. Van néhány, és most válogatunk közülük. Ez egy normális üzlet. Minden évben így van ez, amikor a szerződésekről kell tárgyalni. Mindig van néhány változat vagy különböző érdek, de mi azt fogjuk választani, ami a mi érdekünkben áll, és ami szerintünk a legjobb megoldás. Jelenleg tehát vannak lehetőségeink, és mondjuk úgy, hogy egyik sem rossz lehetőség, így elég nyugodtan állunk a helyzethez.”

    Merthogy Albonon és de Vries-en kívül állítólag például Nico Hülkenberget is fontolóra veheti a csapat.

    „Nem csak Alex van, hanem sokan mások is, akik vonzók és hozzáadhatnak valamit a csapathoz. Majd meglátjuk, hogyan alakul, és mik az érdekek. Azt hiszem, több jó lehetőségünk is van. Vannak, akik már rendelkeznek Forma-1-es tapasztalattal, és vannak más fiatal versenyzők is, akik nagyon igyekeznek bekerülni az F1-be. Nem csak az említett kettőről [Albon és de Vries – a szerk.] van szó, sokkal több lehetőség van” – zárta gondolatát Capito.

  • Horner aggódik, hogy a Mercedes megakadályozza Albon visszatérését

    Horner aggódik, hogy a Mercedes megakadályozza Albon visszatérését

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, a Mercedes többször is felhívta Alex Albont, hogy ne menjen a Williams csapatához.

    Albonnak esélye igazán az Alfa Romeónál és a Williamsnél lehet, miután egyik Red Bullos csapatban sem lesz helye. Horner elmondása szerint a brit-thai inkább a Williamst választaná, akiknek a Mercedes a motorszállítója.

    „A célunk az lesz, hogy egy másik csapatban versenyezzen, ahelyett, hogy még egy évet a kispadon töltsön” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak. „Szóval van néhány lehetősége, hogy ezt a Red Bullon kívül is megtegye, és remélhetőleg megkapja ezt a lehetőséget. Az Alfa és a Williams az a két csapat, amely nagy érdeklődést mutat. Szerintem a Williams lenne a választása, de a csapattól a szomszédban [a Mercedestől – a szerk.] már vagy négyszer hívták telefonon, hogy ne menjen oda. De mondtam neki, hogy ne törődjön velük.”

    Horner elmondása szerint jövő héten várható bejelentés Albon visszatéréséről.

    „Nagy szégyen lenne, ha a Red Bullos kötelék miatt a pilóta bűnhődne” – folytatta Horner. „Remélhetőleg ez nem fordul majd elő, és a Mercedes nem hiúsítja meg a lehetőségét a Williamsnél. De ha jövőre nem versenyezhet, akkor is velünk marad teszt- és tartalékpilótaként, mert rendkívül nagyra értékeljük őt.”

  • Pilótakeringő: jövőre Mercedes-pilóták az Alfa Romeo két autójában?

    Pilótakeringő: jövőre Mercedes-pilóták az Alfa Romeo két autójában?

    A legújabb pletykák szerint Bottas az Alfa Romeo pilótája lesz Russell előléptetése miatt, egy másik Mercedes pilóta oldalán.

    Toto Wolff megerősítette, már meghozták a döntést a címvédő csapat pilótapárosával kapcsolatban, de azt nyilatkozta, Bottasról sem feletkezik meg.

    A GPFans Global értesülései szerint amennyiben Russell a Mercedeshez szerződik, Bottas valószínűleg az Alfa Romeo csapatához kerül. Méghozzá Kimi Räikkönen helyére, aki az Olasz Nagydíjon jelenti be visszavonulását.

    Antonio Giovinazzi sem tarthatja meg az ülését, elvileg a friss Formula E világbajnok, Nyck de Vries debütálhat majd a helyén. Az olasz azonban továbbra is marad majd a Ferrari programjában.

    A Williamsnél maradt ülés pedig Alexander Albon visszatérésének adhat helyet. A thai versenyző jelenleg is a Red Bull tartalékpikótája, és nemrég a DTM-ben megszerezte első futamgyőzelmét.

    A teória azért is állja meg a helyét, mert az Alfa Romeo új szerződésében már nem szerepel a kitétel, miszerint a Ferrari határozhatja meg a csapat egyik pilótáját.

  • Albon végre győzött a DTM-ben: a Nürburgringen nem talált legyőzőre!

    Albon végre győzött a DTM-ben: a Nürburgringen nem talált legyőzőre!

    Bár egyáltalán nem alakultak simán a dolgok, Albon első pole-ját győzelemre tudta váltani, míg a listavezető Kelvin van der Linde kiesett.

    A rajtot követően az egyik vendégszereplő, Ammermüller jött fel a bemutatkozó Porschéval dobogós helyre, Albon és Juncadella mögé.

    Philip Ellis egyszerűen lesodródott az ívről az első kör végén, és a kavicságyat megjárva tért vissza a versenybe. A biztonsági autó csak ezt követően, második körben jött ki, miután Auer megforgatta a célegyenesben Maximilian Buhk-ot.

    Az újraindításnál Ammermüller és a szombati dobogós beugró, Luca Stolz is megforgott, Götz, illetve Ellis figyelmetlensége miatt.

    A boxkiállások megkezdése után kihívták másodjára is a safety cart, mivel Hubert Haupt autóját el kellett vontatni.

    Aki addig kiállt, most nagy előnyhöz jutott, ezt a sort Albon vezette. A többiek előtte Klien felvezetésével érkeztek, de még ki kellett menniük a boxba.

    Albon csapattársa, Lawson is a jó stratégián volt, de miközben Götz-cel küzdött, bal hátsó defektet kapott.

    Később – miután visszacsúszott a mezőnyben – két Abt Audi versenyének is véget vetett, vna der Lindéval való csatája közben belecsúszott Rockenfellerbe is.

    Albon mögött Juncadella és Wittmann állhatott fel a dobogóra, Götz pedig Esteban Muth támadását kivédekezve lett negyedik. Auer és Maini követte őket, nyolcadik helyével pedig Timo Glock megszerezte idei első pontjait.

    Mindössze 14 autó tudta befejezni a versenyt a 23 fős mezőnyből, mivel közben technikai probléma miatt Sheldon van der Linde is kiesett.

  • Grosjean csapatfőnöke szerint nem elég magas az IndyCar szintje

    Grosjean csapatfőnöke szerint nem elég magas az IndyCar szintje

    Dale Coyne szerint Grosjean sikere könnyen Amerikába csábíthatja a Forma-1 legújabb kitaszítottját, Alex Albont.

    A thai versenyző két dobogó után került ki a Red Bull F1-es csapatából, idén pedig a DTM-ben kapott lehetőséget. A junior sorozatokban jól szereplő pilóta nemrég Indianapolisban járt, és több IndyCar csapattal is találkozott.

    „Igen, Alex sok emberrel beszélt.” – ismertette Dale Coyne. – „Már figyelünk rá egy ideje, és már több, mint egy éve beszélünk. Mindenképpen érdekli ilyesmi.”

    „Romain nagyon jól reklámoz minket, megmutatta, mire vagyunk képesek csapatként. De ugyanakkor az egész IndyCart jól adja el. Alex-szel is elbeszélgetett.”

    „Arról beszéltem, milyen jó ebben a sorozatban, mennyire versenyképes lehet bárki, és hogy milyen vezetni ezt az autót – természetes és ösztönszerű. Ezért könnyű beleszokni, ahogy Lundgaardnak is egyből sikerült.”

    „Kevesebb a nyomás, és jobb a kapcsolat a csapatok, csapatfőnökök és pilóták között.”

    „Szerintem tetszene Alexnek, hogy nincs kifejezett elsőszámú pilóta egyik csapatnál sem. Ezzel ugye van már tapasztalata, nemdebár?” – szúrt oda Albon korábbi munkaadóinak.

    Lundgaard negyedik lett első időmérőjén, és a versenyen is helyt állt, bár visszaesett a 12. helyre. Grosjean csapatfőnöke szerint ez egy intő jel lehet a jelenlegi IndyCar pilóták számára.

    „Ez jó figyelmeztetés azoknak, akik már itt vannak, hogy éhesebbnek kell lenniük a sikerre. Mert tehetséges fiatal pilóták frusztrálttá válnak Európában azzal, hogy megpróbálnak eljutni az F1-ig. Aztán ide jönnek, kopogtatni a csapatok ajtaján.”

    Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint a bajnoki éllovas Alex Palou helyzete, aki – miután Európában nem jutott nagy lehetőséghez – Amerikába költözött, hogy legyen nyerési esélye.