Címke: Alex Wurz

  • Újabb főmérnök hagyja el a Williamst

    Újabb főmérnök hagyja el a Williamst

    Néhány héttel Ed Wood távozását követően Dirk de Beer, a Williams aerodinamikai vezetőmérnöke is elhagyja a csapatot.

    A Williams botrányos szezonkezdetet produkált: az első hat futam alatt mindössze négy pontot sikerült begyűjteniük, ezzel kényelmesen az utolsó helyet foglalják el a konstruktőri bajnokságban. Az FW41 hírhedten nehezen kezelhető autó, tervezésében pedig nagy szerepet játszott de Beer, aki 2017 elején a Ferraritól csatlakozott a grove-i istállóhoz. Nem tudni pontosan, hogy felsővezetői tisztogatás vagy karrier-megakadás miatti félelem áll a döntés hátterében, de Beer mindenesetre hirtelen búcsút vett a Williamstől.

    „A Williams megerősíti, hogy Dirk de Beer azonnali hatállyal lemondott aerodinamikai vezetőmérnöki pozíciójáról” – olvasható a csapat hivatalos sajtóközleményében. „Szeretnénk megköszönni Dirknek elmúlt évi kemény munkáját és a legjobbakat kívánjuk neki a jövőre nézve. Az autó aerodinamikai és fejlesztési irányáért ezentúl az év elején csatlakozott Doug McKiernan tartozik teljes felelősséggel, míg Dave Wheater veszi át az aerodinamikai vezetőmérnök szerepét.”

    A Williams tisztában van helyzetének súlyosságával, a Paddy Lowe által lefektetett „rekuperációs programtól” azonban leghamarabb a nyári szünet környékére várnak értékelhető eredményt. Alex Wurz, a csapat tanácsadója szerint a fő probléma a diffúzornál keresendő, ami kanyarokban hirtelen leszorítóerőt veszít, ezzel jelentősen csökkentve a pilóta autóba vetett bizalmát és ebből fakadóan a tempót. Wurz továbbá elárulta, a probléma a szimulátor és a valóság közötti korrelációban gyökerezik, így ennek kiküszöbölése az első és legfontosabb lépés a fejlődés irányába.

  • Wurz a Williams tanácsadója lett

    Wurz a Williams tanácsadója lett

    Az egykori F1-es versenyző, Alex Wurz úgy véli, hogy a Williams fordíthat és kimászhat abból a gödörből, melyben jelenleg vannak.

    Két „fizetős versenyzővel”, gyenge teljesítménnyel, a Martini év végén való távozásával a csapat jelenleg utolsó a bajnoki pontversenyben. A Speed Week információi szerint azonban Wurz a csapat új tanácsadója, aki viszonylag optimistán áll a helyzethez.

    „Jön majd a fordulat.” – mondta Wurz, és azt is hozzátette, hogy nem kell aggódni amiatt, hogy tudják-e majd pótolni a Martini távozásával kieső pénzt.

    „Vannak kapcsolatok és kilátások. Képesek leszünk helyettesíteni a Martinit.” – mondta. „A csapat jövője nincs veszélyben.”

    Az osztrák szerint még a 2018-as autón is tud fejleszteni a csapat.

    „Mindig is szkeptikusan kezdeltem a szezon közbeni technikai fejlődést, de találunk megoldásokat, melyek a nyáron már működhetnek.”

  • Egységben az erő: Idén minden versenyző GPDA tag

    Egységben az erő: Idén minden versenyző GPDA tag

    Alex Wurz, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének, a GPDA-nak elnöke, örül, hogy a 2018-as mezőny minden versenyzője tagja idén a szervezetnek.

    „Mind egy hajóban evezünk és együtt kell gondolkodnunk a Forma-1-ről, akkor is, ha sok politikai tábor van a sportban.” – mondta Wurz. „Nagyon fontos, hogy minden versenyző, a GPDA tagok 100 százaléka, azt mondta, hogy teljesen elkötelezett a sport mellett, nem csak az egyéni érdekek(et tartják fontosnak).”

    Mivel 2021-től alaposa megváltozhatnak a szabályok a sportban különösen fontos lesz, hogy a GPDA tagok egyetértésben tudják képviselni a sport érdekeit.

    „Az F1 fejlődésbe kezdett, változások zajlanak és fokozódik a zűrzavar.” – folytatta Wurz. „Minden versenyző felismerte, hogy egységet kell alkotniuk és így képviselni magukat, annak érdekében, hogy szembe tudjanak nézni az új kihívásokkal, hogy megakadályozzák a politikát, vagy harcoljanak az olyan hatalom ellen, mely veszélyezteti a pályán nyújtott teljesítményt. A versenyzők úgy vélik, hogy az egység kulcsfontosságú ahhoz, hogy a sport sikeres legyen.”

  • Feszültség a Red Bull versenyzői között?

    Feszültség a Red Bull versenyzői között?

    Alex Wurz, a korábbi osztrák Forma-1-es és kétszeres Le Mans-i győztes versenyző úgy érzi, idén feszültség bontakozhat ki a Red Bull Racing két versenyzője, Daniel Ricciardo és Max Verstappen között.

    A GPDA elnökének véleménye szerint a Ferrarival és a Mercedesszel ellentétben az energiaitalosoknál nincsenek előre leosztott szerepkörök.

    „A Mercedesnél Bottasnak nagyon nehéz lesz legyőznie Hamiltont, a Red Bullnál azonban minden nyitott. Lehetetlen megmondani, hogy miként alapul Max és Daniel rivalizálása. Feszültséget érzek a levegőben, nagyon izgalmas lesz” – mondta Wurz.

    A 67 Forma-1-es nagydíjhétvégét teljesítő osztrák versenyző Räikkönenre is kitért: „Nem tudom hány élete van. Azt mondják a macskáknak kilenc, Kiminek valószínűleg tizenkettő. Végső soron azonban a stopper nem tudja a versenyző életkorát, szóval ha a Ferrari úgy érzi, hogy jelenlegi versenyzőpárosukkal a maximumot érik el, akkor Kimi 2018 után is maradhat a csapat tagja” – tette hozzá.

    Wurzzal nemrég készített exkluzív interjút a Racingline.hu, melynek első részét ide, a másodikat pedig ide kattintva olvashatjátok el.

  • Exkluzív interjú Alexander Wurzzal – II. rész

    Exkluzív interjú Alexander Wurzzal – II. rész

    Megérkezett a tegnap beígért Alex Wurz interjúnk folytatása, ahol a következő potenciális ausztriai Forma-1-es versenyző, a Formula E és a sportot érintő biztonsági kérdések kerültek középpontba.

    Ha valaki lemaradt volna az első részről, ide kattintva pótolhatja.

    Ausztria sok versenyzővel képviseltette magát a Forma-1 történelmében, legutóbb azonban 2010-ben Christian Klien volt az utolsó osztrák F1-es résztvevő. Mikor érkezik a következő ausztriai F1 pilóta?

    Wurz: Van néhány fiatal tehetség, azonban ha egy nevet kell mondanom, hogy ki lesz a következő, akkor Habsburg Ferdinándot választanám. Szenzációs munkát végzett a Forma-3-ban, kishíján győzni tudott Makaóban, ami a versenyzés egyik legnagyobb kihívását jelentő pályája. Nem lepődnék meg, ha ő lenne a következő, aki osztrák színekben eljut a Forma-1-be.

    Ferdinánddal egyébként mi is remek kapcsolatot ápolunk.

    Wurz: Pont azon gondolkodtam, hogy az osztrák mellett magyar zászlóval a neve  mellett is indulhatna, azonban nem vagyok benne biztos, hogy ez kivitelezhető.   Mindenestre nagy tehetség!

    „Ha egy nevet kell mondanom, akkor Habsurg Ferndinándot választanám.”

     

    És a gyermekeid? Gyakran látjuk, hogy erre-arra gokartoznak.

    Wurz: Ha befektetsz némi tőkét a fiaimba, sokkal jobb lehetőségeik lesznek. Szóval be kell fektetned némi pénzt! – mondta nevetve. Szerencsés családom van, hogy megengedhetjük a versenyzést, hiszen, ahogy te is tudod, ez nem olcsó sport. Nem tudom, hogy később profik lesznek-e vagy sem, jelenleg nagyszerűen érezzük magunkat a versenypályákon.

    Beszéljünk egy kicsit általánosságban az autóversenyzésről. A Formula E egyre népszerűbb, a Mercedes például a DTM-et is otthagyja miatta. Az elektromos versenyzésben lehet a jövő?

    Wurz: A Formula E az új gyermek, nagyon érdekes széria. Az elektromos autógyártás természetesen sokat merít a technológiából. A sorozat azonban már mostanra is látványos dolgokat ért el, viszont úgy gondolom, hogy az elektromos és a hagyományos versenyzés számára is van hely. Továbbra is magasan a Forma-1 a legvonzóbb, de a Formula E nagy ütemben lépett előre. A WEC-ben politikai döntések miatt sajnos megállt a fejlődés, de nagyon pozitív vagyok a jövőt illetően, két-három éven belül ismét nagyszerű lesz a sorozat, pont olyan, amit az emberek látni szeretnének. A motorsport számára nagy kihívást jelent a mostani időszak, hiszen a költségek nőnek, a nagy tőkével rendelkező emberek pedig egyre kisebbek lesznek. Amikor elérünk arra a pontra, hogy a közúti közlekedés teljesen átalakul, a motorsport továbbra is létezni fog. Talán más formában, hiszen ekkor már nem kell többé a közúti technológia melegágyának lennie. Gondoljunk bele, hogy mi kell a nézőknek. Ez egy sport, az emberek pedig azt akarják látni, hogy a versenyzők kihívásokba ütköznek. Ezért nézünk focit és teniszt is, vagy bármit, ami tehetséget és nyomás alatt való teljesítést igényel. Lehetőségekkel teli időszak ez, de sok veszélyt is tartogat. Számomra a legnagyobb félelem, hogy a motorsport elitje túlságosan eltávolodik a kisebb, helyi versenyzéstől. A helyi versenyeknek minden országban erősnek kell lennie, és ha az irányító szervek ezt figyelmen kívül hagyják, az problémát okozhat a jövőben. Számomra nem a pénz és nem a technológia jelenti az aggodalomra okot adó problémát.

    „A versenyzésnek izgalmasnak kell lennie ahhoz, hogy népszerű legyen.”

    Egy utolsó dolog: muszáj megkérdeznelek halóról. A GDPA elnökeként hogyan látod a versenyzők viszonyulását a fejvédő rendszerhez?

    Wurz: A biztonság az FIA hatásköre, ők terjesztik ki a csapatok irányába az egyes döntéseiket. A halo rendszert az F1 egyik legjobb csapata (Mercedes) fejlesztette ki, majd bemutatta az FIA-nek, aki alapos vizsgálatoknak vetette alá. A Red Bull előállt egy másik ötlettel, a versenyzők és a GDPA ekkor még nem volt közvetlenül érintett a témában. Később publikus vita tárgyává vált, hogy melyik fejvédő rendszer legyen az, amelyik bevezetésre kerül – úgy vélem ez hiba volt. Ha megnézzük a múltat, a Forma-1 a ’70-es évektől kezdve folyamatosan fejlesztette a biztonságot. Sokkal nagyobb problémák vannak a Forma-1-ben annál, minthogy felrakjuk-e a halót vagy sem, nézzük csak meg a költségek csapatonkénti elosztását. Garantálni merem, hogy amennyiben a versenyzés izgalmas lesz, és a rajt pillanatában öt potenciális győztesünk van, sokkal kevesebbet fogunk a halóról beszélni. Két-három éven belül egyébként esztétikailag is sokkal jobban fog kinézni, amiben én is bízom, mert a jelenlegi forma számomra sem megnyerő.
    A modern világban senki nem engedheti meg, hogy megbízhatósági problémája legyen, ám mindig megvan az esélye annak, hogy egy adott országban valami olyan történik, amitől a motorsportot illegálisnak tekinthetik. A történelem első motorsport eseménye Franciaországból indult és Spanyolországba vezetett. A versenyt követően be akarták tiltani a sportot, és azt mondták, csak akkor maradhat legális az autóversenyzés, ha alakul egy szervezet, amely a biztonságért felel. Egy buta baleset nagyon alacsony szintre sodorhatja a sportot. Néhány ember azt mondja, hogy menőnek és veszélyesnek kell lenni a versenyzésnek, azonban meg kell értenünk a kockázatokat.
    Végül pedig: a ’70-es évektől 2000-ig a Forma-1 hatalmas fejlődésen ment keresztül, és sokkal népszerűbb lett. Ezen időszak alatt a balesetek száma nagyon lecsökkent, gondoljunk a Ratzenberger-Senna, valamint Bianchi és Maria de Villota balesete közötti időre. Nincs korrelációs aközött, hogy a versenyzésnek veszélyesnek kell lenni ahhoz, hogy népszerű legyen. A versenyzésnek izgalmasnak kell lennie ahhoz, hogy népszerű legyen. Természetesen történnie kell valaminek, gondolok itt arra, hogy valaki kicsúszik, röpködnek az alkatrészek, de nincs olyan ember, aki azt akarja látni, hogy bármelyik versenyző súlyosan megsérüljön. Amit tenni tudunk, hogy biztonságosabbá tesszük az autókat, így lecsökkenhetjük a bukóterek méretét, versenyezhetünk városi pályán, versenyezhetünk gyorsabban, ami sokkal izgalmasabb, és közben tudjuk, hogy a versenyző nem sérül meg. A biztonság növelésével sokkal extrémebb és izgalmasabb versenyzést láthatunk.

  • Exkluzív interjú Alexander Wurzzal – I. rész

    Exkluzív interjú Alexander Wurzzal – I. rész

    A Racingline.hu szombaton Bécsben, a már szokásossá váló év eleji Vienna Motorsport Show-n járt, melyet második alkalommal rendeztek meg a Riverside bevásárlóközpontban.

    Az érdeklődő autósport rajongók múltbéli és modern versenygépeket is testközelből figyelhettek meg.

    Az eseményen Alexander Wurz, korábbi osztrák Forma-1-es, valamint kétszeres Le Mans-i 24 órás futamot nyerő versenyző is tiszteletét tette.

    Alexszel a Riverside egyik kávézójában készítettünk exkluzív interjút, melyben nagyjából lefedtük a motorsport világát jelenleg foglalkoztató legfőbb kérdéseket, a cappuccinót pedig ezúttal is köszönjük Alexnek. Danke schön!

    Az interjút két részletben közöljük, a második felvonást holnap este olvashatjátok.

    Először beszéljünk egy kicsit rólad, természetesen a versenyzéssel való felhagyásod után nem fordítottál hátat a versenypályáknak, milyen projektek és feladatok várnak rád 2018-bam?

    Alex Wurz: Nagyon sok feladatom van a motorsport területén. Én vagyok a GDPA, a Forma-1-es versenyzők szövetségének elnöke, emellett a Williamsnél tanácsadóként tevékenykedem, és a csapat legtöbb döntésében szerepet vállalok. A Toyota motorsportprogramjában tanácsadóként, valamint nagykövetként veszek részt. Van egy saját cégem is, mely elég szépen növekszik: versenypályákat tervezünk. Jelen pillanatban három MotoGP pályán, ralicross pályán, vezetéstechnikát oktató pályán, valamint kisebb versenypályákon is dolgozunk. Ezen elfoglaltságaim az egész év során eléggé lekötnek.

    A versenypálya tervezés elég izgalmasan hangzik!

    Wurz: Igen, imádom csinálni. Édesapám korábban már foglalkozott oktatópályák építésével, valamint az osztrák kormány őt bízta meg az A1 Ring (jelenleg Red Bull Ring) újjáépítésével és felújításával. Édesapám kezdeményezte a Sachsenring megépítését, mely rendkívül látványos versenyeknek ad otthont a MotoGP-ben, és mindig teltház van. Egy nagyon autentikus, igazán menő versenypályáról beszélhetünk. Kisgyermekként beleszerettem, amit Franz (Alex édesapja – a szerk.) csinált. Egy komoly vállalkozást indított – mely mára az enyém lett -, sokat foglalkozott vezetéstechnika oktatásával: több mint négy millió embert oktatott, beleértve a közúti tréningeket is, melynek Ausztriában és Svájcban vannak törvény által előírt kötelező elemei. Egyaránt foglalkozunk közúti biztonsággal és a versenyzés világával, jelenleg gyors ütemben nő és jól megy az üzlet.

    Térjünk át Le Mans-ra: te vagy a legendás Le Mans-i 24 órás verseny történetének legfiatalabb győztese, majd tizenhat évvel ezután ismét győzni tudtál. Fernando Alonso bevallottan a mesterhármasra hajt (F1 világbajnoki cím, Le Mans-i győzelem, Indy500 győzelem). A Forma-1 mellett idén a WEC-ben is teljes szezont teljesít, szerinted képes lesz tökéletesen koncentrálni mindkét feladatára?

    Wurz: Szerintem képes lesz 100%-on teljesíteni. Tetszik, hogy mostanában több versenyző is elindulhat különböző kategóriákban. Amerikában ez teljesen megszokott: egyik héten még a Nascarban versenyeznek, utána pedig ralikrossz versenyen indulnak. Európában egy ideig ez nem volt divat, de úgy tűnik, hogy a csapatfőnökök enyhítettek, ami a motorsport világának és a versenyzőknek is jót hír. Ami Alonsót illeti, biztos vagyok benne, hogy képes lesz nagyszerűen teljesíteni. Aki egy kicsit is ismeri Fernandót, tudja, hogy nála a 100%-on kívül más szóba sem jöhet. Egy jó ideje ismerem, mostanában pedig többet beszélek vele a Toyotás szerepvállalása értelmében. Nagyon üdítő érzés volt Fernandót a csapatban üdvözölni.

    „Túlságosan hideg volt ahhoz, hogy bármit is megtudjunk.”

    Túl vagyunk az első Forma-1-es szezon előtti teszten, és te is ott voltál Barcelonában. Mit sikerült leszűrni az erőviszonyokból?

    Wurz: Túlságosan hideg volt ahhoz, hogy bármit is megtudjunk. A hideg hőmérséklet hatására néhány csapat nem tudta megfelelő hőmérsékletűre melegíteni a gumikat, emiatt pedig lassúak voltak. Minden istálló az év közben tapasztalható hőmérsékleti viszonyoknak megfelelően építi meg az autóját. Következő héten jobb idő lesz, így tisztább képet kaphatunk. Az első három csapat talán egy kicsit közelebb van egymáshoz, mint tavaly, a középmezőny pedig szintén szorosnak tűnik.

    Korábbi csapatod, a McLaren idén már Renault motorokkal versenyez tovább, lepasszolva a Honda erőforrásokat. Meglepett, hogy a japánok idei erőforrása eddig hiba nélkül üzemelt a Toro Rossóban?

    Wurz: Tulajdonképpen engem nem lepett meg a dolog. Rendkívül intenzív és feszült kapcsolat volt a Mclaren és a Honda között, a Honda pedig akkora nyilvános nyomásnak volt kitéve, hogy a vállalaton belül senki nem tudott igazán csak a munkára koncentrálni. A tavalyi tél azzal telt, hogy folyamatos támadásokat kaptak. Sikerült fejlődniük, technikailag egyébként már eddig is a legjobbak között voltak. Talán néha igazságtalanul bántak velük, ám még mindig hosszú út ál előttük, hogy eljussanak oda, ahol lenni szeretnének.

    A Williams Robert Kubica helyett Szergej Szirotkint szerződtette Lance Stroll mellé. Ebben a döntésben mennyire volt szereped, valamint ha csak rajtad múlt volna a dolog, akkor is Szirotkin lenne a befutó?

    Wurz: A csapat minden döntésének részese vagyok, a részletekbe azonban nem mennék bele. Nagyon elégedettek vagyunk, hogy Robert a teszt- és fejlesztő versenyzőnk. A visszajelzései, a tapasztalata, a stílusa mind nagyon magas szintet képvisel. A másik oldalt nézve Szergej egy nagyon gyors versenyző, a teszteken is nagyszerű munkát végzett. Láthattuk tavaly, hogy Lance elképesztő tempóra képes, amikor magabiztosan érzi magát az autóban, mint például Bakuban vagy esős körülmények között tette. Év elején voltak nehézségei, hiszen nagyon fiatal és hozzá kellett szoknia a körülmények által ránehezedő nyomáshoz. Papíron talán nem ez a legbíztatóbb versenyzőpáros, már ami az életkort és a tapasztalatot illeti. Úgy gondolom azonban, hogy mindkét fiatalunk nagyon tehetséges és sikerre éhes, Kubicával pedig van egy olyan versenyzőnk, aki a nagy mennyiségű tapasztalatával képes nagyszerű visszajelzéseket adni. Véleményem szerint ez így elég jó felállás lehet. A tesztlehetőségek és a pénteki szabadedzések pedig Robert számára jó lehetőségek arra, hogy visszanyerje magabiztosságát, és előre tekintsen a következő két évre.

    „Az időmérő óra nem nézi, hogy hány éves vagy, csak az időt számolja.”

    Lehetséges, hogy Kubica akár 2019-ben visszatérjen állandó versenyzőként?

    Wurz: Igen, abszolút! Az időmérő óra nem nézi, hogy hány éves vagy, csak az időt számolja. A teljesítmény számít, szóval ha megfelelő a köridő, nyitva áll előtte az ajtó.

    Mit gondolsz a Liberty Mediáról, megfelelő irányba halad a sport az irányításuk alatt?

    Wurz: Több fronton is változtatásokat eszközöltek, döntéseik egy része látható, egy másik része pedig még nem. Komolyan veszik a munkát, néha pedig szembemennek a régi, bevált szokásokkal. Vannak dolgok, amiket  én nem húztam volna meg, de végül is üdítően hatnak a változtatások. Remélem, hogy több szurkolót tudunk a sporthoz vonzani, valamint jobb versenyzést látunk a pályán. Egyedül ezt nem tudják véghezvinni, a csapatok és az FIA közreműködésére is szükségük lesz – sajnos.
    Véleményem szerint jobb lenne, ha csak egy szerv döntene, például az FIA, a többiek pedig követnék őket, így átláthatóbbá válna a dolog, és rövidebb idő alatt érnénk el fejlődést. A jelenlegi talán nem a leghatékonyabb rendszer, de a Liberty Media nagyon keményen próbálkozik, hogy egységessé kovácsolja az egyes résztvevőket, ezzel segítve az előrelépést. Bármi is legyen, a szurkolók újbóli meghódítására, valamint a versenyzés szorosabbá tételére szükségünk van.

    A holnap publikálásra kerülő második részben szó lesz többek között a versenyzés jövőjéről, a Formula E-ről, valamint Wurz elárulta, hogy ki lehet a következő osztrák Forma-1-es versenyző.

     

  • Heves vitát kavart Verstappen büntetése

    Heves vitát kavart Verstappen büntetése

    Korábbi versenyzők, szakértők és maga Max édesapja, Jos Verstappen is megosztotta érzéseit fia büntetését illetően.

    Max Verstappen öt másodperces büntetést és egy büntetőpontot kapott, amiért a pálya határait figyelmen kívül hagyva előzte meg az Amerikai Nagydíj utolsó körében Kimi Räikkönent.

    Így hangzik a versenybírák indoklása: „A 33-as rajtszámú autó négy kerékkel, legalább fél méterrel hagyta el a pályát és előzte meg a 7-es rajtszámú autót. A 33-as autó versenyzője ezzel előnyt szerzett.”

    „Nem fair. Max nem élt vissza a pályahatárokkal, ez egyszerűen egy mega előzés volt” – írta a twitteren Alex Wurz, korábbi Forma-1-es versenyző.

    Johnny Herbert, a Sky F1 szakértője nem ért vele egyet: „Ez így nem helyes, Alex. Ha egy versenyző a pályán kívül autózik, az nem képesség. Ezt a pályahatárokkal való visszaélésnek hívják.”

    Karun Chandhok, a Channel 4 szakértőjeként tevékenykedő korábbi Forma-1-es versenyző Wurz véleményével ért egyet: „Briliáns versenyzés Verstappentől. Szégyen, hogy ezért megbüntették. Nagyon sokan autóztak a fehér vonalon kívül… Badarság.”

    Nigel Mansell is véleményezte az esetet: nagyon meglepte, hogy a bírák megbüntették a hollandot.

    Mario Andretti szintén védelmébe vette Verstappent: szerinte a manőver a verseny legjobb jelenete volt és akár arról is vitatkozhatnánk, hogy Räikkönen mennyire terelte ki a Red Bullt.

    Jos Verstappen elég rendesen kiakadt a versenybírák döntését követően, szerinte a Forma-1 nem tudja, hogy mi az a versenyzés és az FIA szégellheti magát.

    Egy másik tweetjében ennél tovább is ment: az FIA szerinte a Ferrait segíti. (Ne feledjük a tavaly Mexikóban történteket).

    https://twitter.com/MaVic009/status/922205946096574467

  • Wurz: Ez nem feltétlenül a legesztétikusabb dolog

    Wurz: Ez nem feltétlenül a legesztétikusabb dolog

    A komoly vihart kavart védőeszköz, az úgynevezett halo a jövő évben kötelezően megjelenik a versenyautókon.

    A Brit Nagydíjon történt tesztelést követően Sebastian Vettel arról számolt be, hogy a „Pajzs” elnevezésű eszköz zavarta a kilátásban továbbá minden pilóta elmondta, hogy a tesztelésre szánt idő elfogyott, így jövőre nem lehetséges a fejvédő eszközök bevezetése.

    „Nagyon sok dolgunk lesz, hogy biztosítsunk egy jól kidolgozott, bevált csomagot, ami felkerülhetne a jövő évi autókra.”- mondta Paul Monaghan a Red Bull képviseletében.

    A korábbi halót már tavaly több szabadedzésen pályára vitték, így szerdán az FIA bejelentette, hogy jövőre az eszközt kötelező lesz felszerelni a gépekre.

    „Az FIA megerősítette a halo bevezetését.”- áll egy nyilatkozatban. „A csapatok támogatásával, a kinézeten további módosításokat fognak végrehajtani.”

    „Az elmúlt öt év során számos eszköz kifejlesztését követően a halo az, amelyik a legjobb védelmet tudja nyújtani.”- tette hozzá az FIA.

    A Pilóták Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, Alexander Wurz elmondta, hogy a fejvédő nem a legesztétikusabb megoldás. „Ez igaz, valóban nem túl szép, de a pozitívumokra kell figyelnünk. Az autók biztonságosabbak lesznek, vagyis növelhetjük a sebességet és erősebben versenyezhetünk.”- mondta a korábbi osztrák pilóta.

     

  • Nem mindennapi pódium – 10 éve Kanadában

    Nem mindennapi pódium – 10 éve Kanadában

    2007-ben szokatlan trió állhatott fel a dobogóra a Kanadai Nagydíjon: az újonc Lewis Hamilton a McLarennel, Nick Heidfeld a BMW Sauberrel és Alex Wurz a Williams-Toyotával.

    Igazán emlékezetessé azonban Robert Kubica tette a versenyt, aki alaposan ráijesztett mindenkire, hatalmas esésével. Szerencsére ekkor nem lett komoly baja a lengyel versenyzőnek, ám a következő versenyt kihagyni kényszerült.

    2007, Kanadai Nagydíj

  • Romain Grosjean az új Button – legalábbis a GPDA-nél

    Romain Grosjean az új Button – legalábbis a GPDA-nél

    Romain Grosjean váltja Jenson Buttont a GPDA (Grand Prix Drivers Association, azaz Nagydíj versenyzők szövetsége) igazgatói posztján.

    Buttonon kívül Sebastian Vettel volt még igazgató, ám Button tavaly év végén visszavonult. Ezért egy aktív versenyzőt szavaztak meg Vettel mellé a francia versenyző személyében, az Orosz Nagydíjon.

    „Büszke vagyok, hogy a társaim engem választottak meg GPDA igazgatónak.” – mondta Grosjean. „Mi versenyzők nem mindig vagyunk azonos véleményen, de csoportként egységet tudunk alkotni, ha a legjobbat akarjuk a sportnak. Hiszem, hogy fontos fontos szerepünk van abban, koordinálni tudjuk a dolgokat magunk és a tulajdonosok között, a sport fejlesztése érdekében.”

    „Az elmúlt években Romain nagyon aktív GPDA tag volt.” – mondta Alex Wurz, a GPDA elnöke. „Nagyon sok energiája és gondolata van a sport kapcsán.”