Címke: Alex Wurz

  • A Forma-1-es pilótaszövetség elnöke, Wurz is nyilatkozott pálya határairól

    A Forma-1-es pilótaszövetség elnöke, Wurz is nyilatkozott pálya határairól

    Alex Wurz, a GDPA elnöke is egyetért abban, hogy az FIA-nak tisztáznia kell a pályaelhagyásokkal kapcsolatos félreértéseket, és javasolt is egy megoldást a problémára.

    „Mindig ellene voltam a mesterséges határoknak. Természetes határok kellenek nekünk. A fű vagy sóder sokkal jobban működik.”

    Wurz szerint azért nem megvalósítható ez a Forma-1 számára, mert akkor a pályák nem felelnének meg a többi kategória elvárásainak. De ugyanakkor nem is mehetnek el a másik végletig, és tehetik megengedetté a pályán kívüli részek használatát.

    „Ha minden pilóta direkt megy nagyon szélesen, akkor a versenyigazgató biztonsági előírásainak nem lenne értelme. Tehát nincsen választásunk.” – fejti ki az osztrák.

    A Ferrari pilótája, Carlos Sainz is szeretné, ha végre pontot tennének az ügy végére.

    „Már elmondtam a véleményemet az FIA-nak. Ugyanazt a szabályt kell alkalmaznunk minden kanyarnál. Mindegy, hogy a fehér vonalat, vagy mást, de muszáj kijelölnünk egy határt. Szerintem minden versenyző egyetért ebben.”

  • Russell kapta meg a GPDA megüresedett elnöki posztját

    Russell kapta meg a GPDA megüresedett elnöki posztját

    Romain Grosjean az IndyCarban folytatja pályafutását, ezzel együtt pedig a pilóták érdekvédelmi szervezetét is otthagyta. Helyét Russell veszi majd át, az elnökség pedig még egy taggal bővül.

    Grosjean mellett Alex Wurz és Sebastian Vettel voltak a vezetői a szervezetnek – így nem lenne példa nélküli, hogy a mezőnyön kívüli pilóta is tag – most az új generáció képviseletére a Williams fiatal pilótája is komolyabb szerephez jut.

    „Nagy megtiszteltetés, hogy engem jelöltek a szerepre, köszönöm a kollégáim támogatását, és hogy megbíznak bennem, ugyanakkor tisztában vagyok a felelősséggel is, amivel ez jár.”

    „Az elmúlt hat évtizedben a GPDA nagyban hozzájárult az F1 biztonságához. Már várom, hogy új kihívásokkal nézzek szembe Sebastian, Alex és Anastasia mellett.”

    Grosjean sem köszön el végleg, idén tanácsadóként segíti majd a munkát, hogy „befejezze a balesete, miatt felmerült tanulságok értékelését”.

    A Russell által fent említett Anastasia pedig, a szervezet újonnan kinevezett jogi igazgatóját, Anastasia Fowle-t jelenti, aki eddig tanácsadóként volt jelen.

    „Sok évnyi közös munka után engem neveztek ki az első olyan igazgatói posztra, amit nem versenyző tölt be. Szenvedélyem a sport, szívesen segítem a GPDA munkáját.”

  • Wurz cáfolja a Maldonado győzelme körüli teóriákat

    Wurz cáfolja a Maldonado győzelme körüli teóriákat

    Alex Wurz cáfolja azon konspirációs elméleteket, melyek körüllengik Pastor Maldonado meglepő, 2012-es győzelmét a Williamsszel.

    A venezuelainak a Spanyol Nagydíjon jött össze a siker, úgy, hogy korábban sosem végzett a nyolcadik helynél előrébb (és utána is csak egy 5. hely volt a legjobb F1-es eredménye).
    Az ominózus versenyen Maldonado indult az első helyről, mivel bár a pole-t érő kört Lewis Hamilton futotta meg – a venezuelai pedig második lett -, Hamiltont a mezőny végére sorolták, mert a Q3 után nem maradt annyi üzemanyag az autójában, hogy visszaérjen a boxba. Így aztán Maldonado gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott.

    Győzelmét azonban sokan kétkedve nyugtázták. Főleg mert csapattársa, Bruno Senna csak a 17. helyre tudott kvalifikálni, majd hamar ki is esett a versenyből, miután ütközött Michael Schumacherrel.
    Egyesek szerint tervezett volt Maldonado győzelme. Az elmélet szerint az F1 akkori vezetője, Bernie Ecclestone akarta ezt születésnapi ajándékként Sir Frank Williamsnek, akinek alig egy hónappal korábban volt a 70. születésnapja. Hogy ez összejöjjön, a teória szerint a szabályokkal is szembe mentek. A győzelmet követő meglepő tűzeset a Williams boxában pedig azért történt, hogy a bizonyítékok megsemmisüljenek.

    Persze mindez csak teória.

    Ezt erősíti meg Alex Wurz is, aki akkoriban tanácsadó volt a Williams csapatnál. Elmondása szerint semmi kétes dolog nem történt, csupán igyekeztek maximalizálni Maldonado autójának teljesítményét.

    „A csapattal voltam és akkoriban Toto Wolff is a Williamsnél volt” – mesélte Wurz a Motorsport-total.comnak. „A tűz pedig veszélyes volt, katasztrofális.”

    „Az autó nagyon gyors volt, mert csapatként elsőként jöttünk rá, hogy az első gumikat a felniken keresztül kellene melegíteni. Ed Wood volt az, aki akkor a főtervező volt, valamint én.”

    „Álltunk a pályán és a felnin átmenő levegő mértékéről beszéltünk és a mindig hideg gumikról. És hogy mindenki alulkormányzottsággal küzdött. Mi jöttünk rá elsőként.”

    Wood aztán gyorsan módosította a fékhűtést.

    „Ez most is komoly kérdés, a másolási kérdés a Forma-1-ben a Racing Pointtal és a Mercedesszel. Mi voltunk az elsők, akik jól csinálták. Aztán mindenki másolni kezdte és a Williams újra visszaesett. De nagyon gyorsak voltunk a verseny előtt és után is.”

  • Többen is Hamilton-Verstappen csatát jósolnak Ausztriára

    Többen is Hamilton-Verstappen csatát jósolnak Ausztriára

    Toto Wolff, Alex Wurz, Jos Verstappen és Helmut Marko szerint szoros csata alakulhat ki az első futamon a Mercedes és a Red Bull között.

    Hosszas várakozás után a héten már felbőgnek a motorok Ausztriába, így a várva várt összecsapások is elkezdődhetnek. Az előzetes jóslatok szerint a csillagosok és a Bikák küzdhetnek meg majd a győzelemért. Az osztrák csapat az elmúlt két évben diadalmaskodni tudott Spielbergben, míg az Ezüst Nyilak továbbra is a „favorit” státuszt élvezik, így velük is számolni kell.

    ,,A pénzemet Hamiltonra tenném, de nem lesz számára az egy Oktoberfest.” – nyilatkozta Alex Wurz az Österreich-nak. – Sokkal közelebb lesz most, mint tavaly. Verstappen keményen fogja hajtani Lewist, de kétlem, hogy elég lesz ez a cím elhódítására.

    Jos Verstappen a Ziggo Sportnak elmondta, szerinte fia végig ott lesz a Mercedesszel az élen a hétvégén.

    ,,Úgy véljük harcba szállhatunk velük Ausztriában. Az autó jó volt Barcelonában, de nem lehet megmondani pontosan azt, hogy hol is állunk. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy ott leszünk.”

    Toto Wolff is kemény csatára számít:

    ,,Szoros lesz a harc köztünk és a Red Bull között.” – jegyezte meg az osztrák a Kronen Zeitungnak.

    Helmut Marko sem aggódik, a tanácsadó szerint nem jelent majd hátrányt Verstappen számára az, hogy ő nem tesztelhetett a szezon előtt:

    ,,Ez Max, beül az autóba, és három kör múlva már komoly tempót autózik majd.”

  • A versenyzők teljes mértékben támogatják a szellemversenyeket

    A versenyzők teljes mértékben támogatják a szellemversenyeket

    A Forma-1-es versenyzők szövetségének (GPDA) elnöke, Alexander Wurz a Sky Sports Vodcastjában elárulta, hogy a versenyzők egyet értenek a „zárt kapus” versenyekkel, ahol egyáltalán nem lennének szurkolók a nézőtereken.

    „Ez nem egy tárgyalás volt, hanem sokkal inkább hosszas beszélgetések sorozata, amíg mindent megbeszéltünk egymással,” – nyilatkozta Wurz. „A lehető leghamarabb szeretnénk újra autóba ülni, azonban ehhez biztosítani kell a megfelelő körülményeket.

    „A Forma-1-ben már mindenki hozzá van szokva a szigorú intézkedésekhez, szóval ez eléggé érdekes, hogy a jelenlegi helyzet miatt még mi is küszködünk az elemekkel.”

    Az egykor osztrák Forma-1-es versenyző ezért fontos, hogy folyamatosan figyeljék a futamot rendező országok helyzetét.

    „Nem fogunk elutazni azon országokba, ahol az egészségügyi helyzet nagy nyomást fog gyakorolni a versenyre. Ausztriáról tudom például, hogy egyre kevesebb a fertőzöttek száma, ugyanis nagyszerűen kezelik ezt a helyzetet. Ebből következik, hogy szinte biztosan fogunk ott versenyezni. Ugyan szükség lesz orvosi támogatásra, hogy a vírus ne kezdjen el terjedni, azonban szerintem minden rendben lesz.”

    A jelenlegi helyzetre való tekintettel a Forma-1-ben is nézők nélküli futamokat rendeznének, csakúgy, mint az összes újraindult futball bajnokságban. Azonban a GDPA vezetője azt is elárulta, hogy a kezdeti kétségek ellenére, az összes versenyző a „szellemversenyek” mellett tette le voksát.

    „Természetesen senki nem szeretne nézők nélküli versenyeket látni, és emellett egyik versenyző sem csinálná meg. Azonban a jelenlegi helyzetre való tekintettel ez a létező legjobb megoldás. Az F1 nevében az a küldetésünk, hogy minél hamarabb újrainduljon a gazdasági termelés. Ha a szellemversenyek keretein belül visszatérhetünk, akkor meg fogjuk ragadni a lehetőséget és élni fogunk vele.”

  • Ecclestone: 8 futam nem elég a 2020-as szezonhoz

    Ecclestone: 8 futam nem elég a 2020-as szezonhoz

    Bernie Ecclestone úgy véli, az idei szezonban legalább nyolc futamot meg kellene szervezni probléma nélkül.

    A Liberty Media reménykedik, hogy idén több versenyt is meg tudnak szervezni, Európában akár visszatérő hétvégékkel, nézők nélkül. Bernie Ecclestone nemrég Christian Sylt-nek nyilatkozott erről: az egykori vezető szerint a sportágnak „legalább nyolc versenyt meg kéne szerveznie, minden probléma nélkül”.

    „A probléma az lehet, hogy a csapatok ki tudnak-e jönni Olaszországból, vagy az, hogy a gumiabroncs-társaság kiutazhat-e Olaszországból. Ez lesz a nehézség” – mondta.

    Az egyik csapat vezetője névtelenül nyilatkozott az Auto Motor und Sportnak arról, hogy nyolc verseny nem lesz elég.

    „Pénzt veszítenénk a nyolc versenyhétvégével. Akkor az utazási és logisztikai költségeink meghaladnák a bevételt” – nyilatkozott a névtelen csapatfőnök.

    Alain Prost szerint az adott körülmények között a 18-19 verseny elegendőnek kell lennie a Forma-1-ben. A Canal Plusnak elmondta, egyesek szerint 18 gyönyörű verseny kell egy gyönyörű bajnoksághoz. Hozzátette, amikor ő kezdte a versenyzést 1980-ban, akkor csak 11 verseny volt, de általában 15 vagy 16 helyszínen rendeztek futamot.

    Magyarország azt reméli, hogy újabb helyszíne lehet az úgynevezett „szellemversenyeknek”: egy nemrég kiadott közleményben a szervezők hangsúlyozták, reménykednek egy zárt ajtós verseny megrendezésében, hiszen még ez is jobb, mintha semmi sem lenne.

    Alex Wurz, a Grand Prix Drivers’ Association elnöke szerint egy másik intézkedést lehetne bevezetni a versenyek biztonságosabbá tételének érdekében. Hozzátette: véleménye szerint valószínűbb, hogy a szezont Ausztriában kezdhetik meg – szeptemberben.

    „Szigorú belső irányelvekkel és a nemzetközi iránymutatásokkal valószínűleg előfordulhat, hogy Ausztriában versenyezünk és így ott nyithatjuk meg a szezont.”

  • Berger: A DTM-ben nem lesznek zárt kapus futamok

    Berger: A DTM-ben nem lesznek zárt kapus futamok

    Gerhard Berger kizárta, hogy a német túraautó bajnokságnak akár egy futama is zárt kapus legyen.

    Felmerült, hogy a következő hónapokban lehetnének a koronavírus ellenére is autóversenyek azzal a feltétellel, hogy zárt kapusként rendezik meg őket.

    „A versenyzés az első visszatérők között lehet, ha tudunk nézők nélküli versenyeket rendezni” – mondta Alex Wurz a GPDA elnökeként. „Mindenki sisakot és kesztyűt visel, még a szerelők is. Nem igazán vagyunk közel egymáshoz.”

    A DTM azonban nem szeretne ezzel élni, erősítette meg a Servus TV-n a széria első embere, Gerhard Berger: „A mi ügyfeleink a rajongók. Ha ők nincsenek jelen, nem lesznek versenyek.”

    Az osztrák mindenesetre reméli, hogy a világ sporteseményei minél hamarabb folyatódnak.

    „Meg kell róla bizonyosodnunk, hogy nem sétálunk bele a következő krízisbe, amikor a koronavírus véget ér.”

  • Andreas Seidl szolidaritásból Melborune-ben maradt

    Andreas Seidl szolidaritásból Melborune-ben maradt

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke szolidaritásból Melbourne-ben maradt.

    A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj még azelőtt véget ért, mielőtt elkezdődhetett volna. Csütörtökön miután a wokingi csapat egyik dolgozójának pozitív lett a koronavírus tesztje, és az istálló kijelentette nem veszt részt az eseményen, úrrá lett a káosz a sportágon. A Sky és a BBC az eset után pár órával bejelentette, hogy törlik nagydíjat, ám a hivatalos megerősítés csak helyi idő szerint péntek reggel érkezett meg.

    A csapattagok ezután repülőre szálltak és elindultak haza felé, kivéve a McLarent ahol is további 14 személyt kellett karanténba helyezni a hotelbe, ugyanis ők közeli kapcsolatban voltak a pozitív eredményt produkáló dolgozóval. Seidl az AutoBild-nek megerősítette, ő is Melbourne-ben marad.

    ,,Az éjszaka folyamán elrendeztem a csapatot, és én szolidaritásból itt maradok Melbourne-ben.” -nyilatkozta a német vezető.

    Mindeközben az is kiderült, hogy Seidl volt az aki elrendelte csapata visszavonulását az után miután az egyik munkatársuk teszt eredménye pozitív lett.

    ,,Azonnal cselekednem kellett. A döntésemet maradéktalanul támogatták a csapat tulajdonosai. Számomra nem volt más lehetőség,  a dolgozóink biztonsága mindennél fontosabb.” -tette hozzá a csapatfőnök.

    Most két hét önkéntes karantén vár azokra akik elutaztak az első hétvégére.

    Sebastian Vettel egyike volt azoknak, akik még a döntés előtt távoztak Melbourne-ből. A versenyzőt megkérdezték arról, fél-e attól, hogy másnál is pozitív lesz a teszt, a német így felelt:

    ,,Nem tudom. Hogyan is válaszolhatnék erre? Talán igen. Nem vagyok szakértő, de értesüléseim szerint, vannak olyan emberek, akiknél kimutatták és nem látni semmit. Nem produkálják a tüneteket.”

    Alex Wurz a GPDA elnöke szintén elutazott Melbourne-be, ám ő sem hagyta el pénteken a szállodát. Ernst Hausleitner az ORF kommentátora, elmondta, miért döntöttek így:

    ,,Nem mentem be a paddockba és a kollégám Alex Wurz se, a hotelbe maradtunk. Túl nagy volt a kockázat, meg akartuk várni a teszt eredményeket. Be kell vallanom alábecsültem a fejlemények drámaiságát. A szervezők még a bokszutca látogatást sem törölték, ami elég nagy felelőtlenség volt a részükről.”

  • Alex Wurz tervezi meg a leendő szaúdi versenypályát!

    Alex Wurz tervezi meg a leendő szaúdi versenypályát!

    Az egykori F1-es versenyző, Alex Wurz tervezi meg azt a versenypályát, mely a tervek szerint 2023-ban otthont ad majd a szaúd-arábiai F1-es futamnak.

    Az Arabian Business szerint a főváros, Rijád peremén lesz majd a pálya, egy szórakoztató „giga-projekt” részeként, ahol a Dakar rali utolsó szakasza is volt.

    A hétvégén került ez bejelentésre a Qiddiya Grand Prix nevű eseményen, ahol jelen volt Wurzon kívül Damon Hill, Romain Grosjean, David Coulthard és Nico Hülkenberg is.

    „A tervezett Qiddiya projekt csodás lehetőséget kínál számunkra, hogy megtervezzünk egy pályát, egy igazi verseny arénát az autóversenyzőknek, a nézőknek, és az otthoni nézőknek.” – mondta Wurz. „A  Qiddiyanak mindene meg van ahhoz, hogy a világ motorsport központjává váljon.”

    Korábban arról is szó volt már, hogy Szaúd-Arábia már 2021-re F1-es szerződést kötne, eleinte utcai verseny formájában.

    „Építjük az infrastruktúrát, hogy képesek legyünk befogadni a legnagyobb és legjobb motorsport eseményeket, minden kategóriából.” – idézte a L’Equipe a Qiddiya Investment Company vezérigazgatóját, Michael Reiningert.

  • Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt.

    Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, lehet, hogy kiszorul a mezőnyből. Így járt Pascal Wehrlein, Esteban Ocon, és úgy néz ki, Nico Hülkenberg is az elmúlt években.

    Különösen igaz ez a most feltörekvő fiatalokra, akiknek rendkívül nehéz már a bekerülés is. Jövőre úgy néz ki, mindössze egy újonc, Nicolas Latifi lesz a mezőnyben. És akinek nem jut hely? Rájuk mi vár?

    Partvonalon

    Először is ott vannak azok a helyek, amik kissé láthatatlanok, de mégis az F1-hez tartoznak: a tesztpilóták. Gutierrez, Buemi, Wehrlein, de emlékezhetünk, hogy Vergne és Kvjat is ilyen helyzetben kötött ki. Vagy voltak régebben a „világ legjobb tesztpilótája” címért versenygők, mint a GPDA-elnök Alex Wurz, Pedro de la Rosa, Marc Gené vagy Luca Badoer.

    Persze, így sincs sokkal több hely, ezért a kihullott versenyzők kénytelenek voltak egy „másodrendű” sorozat után nézni. Ha körülnézünk a WEC-ben, rengeteg volt F1-es pilóta neve sejlik fel, és elmondható, hogy ez volt az a sorozat, ami – főleg Le Mans presztízse miatt – a legnagyobb húzóerővel rendelkezett az Forma-1 után.

    Azonban az elmúlt években megváltozott a tendencia, merre veszik az irányt az ígéretes versenyzők, akik szimplán rosszkor voltak rossz helyen.

    Az új irány

    A válasz a Formula E. Amikor elindult a sorozat, a versenyzők jó része a WEC-ből áramlott át. Sokan közülük a királykategóriából már kibukott pilóták (Alguersuari, di Grassi, d’Ambrosio) voltak. Volt, aki megtartotta mindkét ülést (Buemi, Vergne), előbbinek bajnoki címébe is került a két sorozat ütközése 2017-ben.

    Kétségkívül a F1 közelébe jutni jelenti a legnagyobb kihívást. Nem csoda, hogy az eddigi összes FE bajnok indult már királykategóriás versenyen, és alig találni olyan indulót, aki eredetileg nem a Forma-1-től fordult volna vissza.

    Ha az elmúlt két évet nézzük, az Formula E-ben debütáló pilóták közül, csak Alexander Sims, Nico Müller, Gary Paffett, Nyck de Vries és James Calado, nem indult F1-es versenyen. Kicsit más a kép, ha azt nézzük, hogy Calado teljesített szabadedzést 2013-ban a Force Indiával, Paffett volt a McLaren tesztpilótája, és csak Hamilton érkezése ütötte el a versenyüléstől 2007-ben.

    Nyck de Vries pedig F2-es bajnoki győzelme (és többéves tesztpilótai tapasztalata) után volt kénytelen az F1 körein kívül munkát keresni. És ha „több évnyi” tehetséges pilóta máshol köt ki, az Forma-1 elveszíthet valamit a presztízséből.

    Veszélyben a királykategória?

    De Vries érkezésével az FE már elkezdte hangoztatni, hogy látszik, már az elektromos sorozat is cél a fiatal pilóták számára, ez azonban még nem teljesen felel meg a valóságnak.

    A fiatal holland nem véletlenül igazolt a Mercedes FE csapatához, hanem tudatosan a kapcsolatok miatt. Toto Wolff többször nyilatkozott úgy, még nyílhat előtte lehetőség az F1-be, és valószínűleg ez a pilóta távlati célja is.

    A Formula E még nem nőtt az F1 szintjére vonzerőben a fiatal pilóták számára, de az új radikális szabályok talán éppen azért születhettek meg, mert a nagycsapatok is belátták, hogy ennek elejét kell venni. Ha pedig az F1 is vonzóbb lesz, talán megfékezheti a Formula E térnyerését.