Címke: Alex Peroni

  • Egy Prema és egy Hitech győzelemmel indult az idei Formula 3-as szezon

    Egy Prema és egy Hitech győzelemmel indult az idei Formula 3-as szezon

    Az FIA Formula 3 szezonnyitó versenyhétvégéjének első főfutamán a Prema újonc versenyzője, Oscar Piastri diadalmaskodott, amíg a vasárnapi sprintverseny végén a Red Bull junior Liam Lawson örülhetett.

    Főfutam

    A poleból induló Sebastian Fernandez borzalmas rajtjának köszönhetően egyből veszített két pozíciót, majd ki is esett a versenyből, miután ráfordult Piastri Premájára és kipördült a bukótérbe.

    Az ausztrál újon azonban szinte semmit nem veszített a lendületéből és egyből elkezdte támadni az élen haladó Lirim Zendelit. A szélárnyék segítéségével pedig Piastri már a hármas kanyarban az első helyen találta magát.

    Ezután Piastri csapattársa, Logan Sargeant támadta, majd előzte meg Zendelit a második helyért. A Trident német versenyzője azonban nem csak az amerikai fiatallal szemben veszített pozíciót, hanem a hibáját a tavaly horror balesetet szenvedő Alex Peroni is kihasználta, amiért Zendeli egy kanyarban két pozíciót is veszített.

    Az előzést követően azonban Sargeant már több, mint három másodperc volt a lemaradása Piastrival szemben. Amikor Peroni már nem volt veszélyes az amerikaira, Sargeant elkezdte lefaragni a hátrányát, azonban a leintésnél is csak 1.6 másodpercre tudta megközelíteni újon csapattársát, aki rögtön győzelemmel mutatkozhatott be a sorozatban.

    A harmadik helyen Peroni futott be a Camposszal, aki ráadásul még a plusz két pontot is bezsebelte, miután megfutotta a verseny leggyorsabb körét. A negyedik helyen a harmadik Premás versenyző, Frederik Vesti ért célba. A regnáló bajnok olasz istálló ezzel jelezte, hogy idén sem szeretnék kiengedni a bajnoki címeket a kezeik közül.

    További pontszerzők: (6-tól tizedik helyig sorban) Lirim Zendeli, Liam Lawson, David Beckmann, Richard Verschoor, Alexander Smolyar és Clement Novalak.

    Sprintverseny

    A Red Bull junior Liam Lawon egy parádés verseny végén szelhette át elsőként a rajt-cél vonalat az ötödik helyről rajtolva, miután sikerült kivédekeznie a Makaói Nagydíj nyertes Richard Verschoor támadásait.

    Az új-zélandi Alexander Smolyar lassú indulásnak köszönhetően már a rajtnál előrelépett a negyedik helyre, majd a kettes kanyarhoz vezető egyenesben Verschoort utasította maga mögé a harmadik helyért.

    Ebőől következően Lawson már a verseny elején a célkeresztjében láthatta az élen haladó kettőst: a pole-ból rajtoló Clement Novalakot és David Beckmannt.

    Az élen folyamatosan ment az adok-kapok, ugyanis az első kilenc versenyző nagyon szorosan követte egymást, ezzel egy „DRS vonatot” kialakítva.

    A verseny közepén egy virtuális biztonsági autós fázis is volt az első versenyen remeklő Alex Peroni autója miatt. A sz ausztrál versenyző egy technikai probléma miatt volt kénytelen félrehúzódni a pálya szélére.

    A fázis végén pedig Roman Stanek szaladt le pályáról és találta el a DRS táblát, ami miatt az berepült a pályára és rengeteg szemét keletkezett. Az eset miatt be kellett hívni a biztonsági autót, hogy a pályabírók biztonságban feltakaríthassák azt.

    Két körrel a verseny vége előtt indították újra a versenyt, ami miatt már nem lehetett DRS-t használni. Így Verschoor nem tudta komolyabb nyomás alá helyezni Lawsont, aki végül megszerezte az idei első győzelmét a Hitech GP-nek. A dobogó legalsó fokára az újon Novalak állhatott fel.

    További pontszerzők: (4.-től 8.-ig): David Beckmann, Lirim Zerndeli, Frederik Vesti, Alexander Smolyar és Oscar Piastri

    Ki kell emelni Enzo Fittipladit, aki egy hatalmas felzárkózást bemutatva hozta be a HWA-ját a kilencedik helyre. A brazil fiatal egyébként a mezőny végéről vitte véghez ezt, ami egy 30 fős mezőnyben hatalmas bravúrnak számít.

    A bajnokság a jövő héten fog folytatódni a második Red Bull Ring-i hétvégével.

  • Sophia Flörsch a Campos Racinggel indul az F3-ban!

    Sophia Flörsch a Campos Racinggel indul az F3-ban!

    Alex Peroni és Alessio Deledda mellett Sophia Flörsch lesz még a Campos Racing versenyzője a Formula 3-ban 2020-ban. A német hölgyversenyző azt követően kötelezi el magát a Formula 3 iránt, hogy tavaly a HWA Racelab versenyzőjeként részt vett többek között a Makaói Nagydíjon is, ahol egy évvel korábban a horrorba illő balesete után hátsérülést szenvedett. Felépülését követően 2019-ben visszatért a versenyzéshez, múlt héten Flörsch ezért komoly elismerésben is részesült, hiszen megkapta a Laureus-díját, az év visszatérése kategóriában.

    2020-ban Flörsch a korábbi GP2-es versenyző, Facu Regalia edzősködése mellett kezdi az évet. Először az idei Formula 3-as versenygépét Bahreinben próbálhatja majd ki Sakhírban, március 1-3 között, a kollektív teszten. A kisasszony érthetően boldog:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a FIA F3 bajnokságban a Campos Racinget képviselhetem. Ez lesz az első szezonom egy jelenlegi Formula 3-as autóval, Pirelli gumikkal, DRS-sel és a Mecachrome motorral. A tesztnapokon kívül is sokat kell még tanulnom, de nagyon várom már, hogy versenyezhessek a legjobbak ellen. Számomra fontos, hogy minden versenyhétvégén egyre jobb legyek, együtt dolgozhassak a csapattal, és jól érezzem magamat. Remek évem lesz. Adrian Campos tapasztalata és az alakulata pedig biztosan nagy segítség lesz nekem.”

    Adrian Campos, korábbi Forma-1-es versenyző a Campos Racing elnökeként így nyilatkozott:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy Sophiát a köreinkben tudhatjuk. Ő egyike a legtehetségesebb pilótáknak, és a kitartás mintapéldája. Sophia az egyik legszorosabb bajnokságban akar most eredményt elérni nemzetközi szinten, a FIA F3 bajnokságában, és komoly harcra készül.”

  • Peroni hazamehetett a kórházból, de kihagyja a szezonzárót

    Peroni hazamehetett a kórházból, de kihagyja a szezonzárót

    Alex Peroni, ausztrál Formula 3-as versenyző Monzában komoly látványos balesetet szenvedett. Autóját megdobta egy rázókő, így az a levegőbe emelkedett, meg is pördült ott párszor és végül a gumifalban állt meg.

    A versenyző saját lábán hagyta el a helyszínt, de végül kórházba szállították csigolyatörés miatt.

    Mint kiderült, a kórházból már kiengedték, de ki kell hagynia az F3 következő, egyben záró fordulóját.

    Peroni esetében műtétre nem volt szükség, azonban 30 napig gerincmerevítőt kell hordania.

    „A baleset során Alex agyrázkódást és hátsérülést szenvedett, mikor autója a levegőbe emelkedett egy rázókő miatt.” – mondta a versenyző menedzsere, David Quinn. „Bár Alex jó hangulatban van és szívesen folytatná a versenyzést, amint csak lehet, a prioritás az, hogy teljesen felépüljön, amihez viszont kell egy kis idő.”

    „Ezért mindenkinek, Alexet is beleértve, türelmesnek kell lennie.”

    Peronit visszaszállították Tasmániába, ami egy 30 órás út volt Milánóból.

  • A szombati F3-as baleset megváltoztatta Gasly véleményét a haloról

    A szombati F3-as baleset megváltoztatta Gasly véleményét a haloról

    Pierre Gasly haloról alkotott véleményét Alex Peroni tegnapi balesete változtatta meg.

    A 19 éves ausztrál Formula 3-as versenyző autóját a tegnapi versenyen Monzában megdobta egy rázókő, olyan mértékben, hogy az autó és sofőrje magasra röppent a levegőben, többször is megpördült ott, végül a gumifalon és némileg a drótkerítésben landolt.

    Peroni saját lábán hagyta el a helyszínt, de később annyi azért kiderült, hogy csonttörést szenvedett.

    „Azt kell mondjam, sosem rajongtam a haloért.” – mondta Gasly az eset után. „Látva ezeket a képeket, azt hiszem, ez egy jó indok arra, hogy miért jó mégis használni.”

    „Sosem fogjuk megtudni, mi történt volna (Peroni esetében) enélkül (halo nélkül), de nem is akarjuk elképzelni.”

    Korábban pedig nem volt jó véleménnyel a haloról a Toro Rosso versenyzője.

    „Macerás tőle kiszállni és beszállni az autóba.” – mondta.

  • Schwartzman nyert Monzában, Peroni hatalmasat repült

    Schwartzman nyert Monzában, Peroni hatalmasat repült

    A Ferrari akadémistákról és egy komoly balesetről szólt a Formula 3-asok monzai főversenyen, amelyen végül a bajnoki éllovas orosz, Robert Schwartzman diadalmaskodott.

    Már az időmérő edzés is eléggé emlékezetesre sikerült a mezőny számára, ugyanis mindenki igyekezett szélárnyékot fogni a másikon, ami miatt sokan veszélyes manővereket hajtottak végre. Végül az FIA a mezőny szokatlanul veszélyes magatartása miatt idő előtt leintette a kvalifikációt és utólag a mezőny felét, vagyis 15 pilótát megbüntetett.

    A rengeteg rajtbüntetés után végül a regnáló F4-es bajnok örökölte meg a pole-t, ám a vezetés csupán a harmadik körig tartott, ekkor ugyanis Christian Lundgaard hátulról eltalálta őt. A Sauber junior versenyzője a bokszba hajtott, de a hátsó szárnyát nem tudták rendbe hozni, így fel kellett adnia a versenyt.

    Ez sokat segített a bajnok aspiráns Schwartzmanak, aki a hetedik helyről kellet, hogy felzárkózzon. Ami sikerült is neki, hiszen remek előzésekkel hat körrel a verseny vége előtt ott volt már a csapattársa Marcus Armstrong mögött a második helyen. A Premások fej-fej melletti csatájából végül az orosz jött ki jobban, így át vette a vezetést.

    Három körrel a verseny vége előtt pedig egy ijesztő baleset történt. A Parabolicában Alex Peroni autóját dobta meg a magasított rázókő és a levegőbe emelkedett, majd fejjel a szalagkorlátba csapódott. Az olasz versenyző végül sértetlenül megúszta az esetet köszönhetően a glóriának.

    A baleset után bejött a biztonsági autó, így gyakorlatilag véget ért a futam. Jehan Daruvala harmadik helyével tette teljessé a Prema dobogót a hazai futamukon.

    Összetettben pedig már 35 pont Schwartzman előnye, így innen már csak elvesztheti a bajnoki címet.

    Remek versenyt futott még Yuki Tsunoda is, aki az első körös hibája után végül a negyedik helyig tudott felzárkózni a Red Bull juniorja. Mögötte Richard Verschoor végzett, aki a harmadik helyről rajtolhatott, de a futam egésze során szenvedett.

    Pedro Piquet lett a hatodik, a hetedik pedig a 18.helyről induló Jake Hughes lett. A top tíz mezőnyét pedig Liam Lowson, Fabio Scherer és Logan Sargeant zárta.

    A Peroni baleset miatt az FIA úgy döntött, hogy az összes olyan magasított kerékvetőt eltávolítanak a pályáról.

  • Shwartzman egy látványos manőverrel húzta be a sprintversenyt

    Shwartzman egy látványos manőverrel húzta be a sprintversenyt

    A Ferrari juniorja, Robert Shwartzman tovább folytatta a Prema győzelmi szériáját a Formula 3-ban. Az orosz pilóta egyszerre előzte meg Alex Peronit és Yuki Tsunodát a paul ricardi sprintverseny.

    A fordított rajtrács polejából rajtoló Peroni egy öt fős csoportot vezetett a rajt után. Shwartzman ekkor még csak az ötödik helyen haladt. A bajnokság éllovasa nem teketóriázott és szinte azonnal megelőzte Bent Viscaalt és Pedro Piquet.

    Yuki Tsunoda éppen előzte volna Peronit a vezető helyért, amikor jött a Prema orosz versenyzője és a DRS segítségével mindkettőjüket átugrotta a nyolcas kanyarban. Peroninak el kellett vennie a gázról a lábát, hogy össze ne ütközzön Shwartzmannal, ami miatt visszaesett az ötödik helyre.

    A Ferrari junior gyorsan el tudott húzni Tsunoda elől, akit később Piquet és a tegnapi főfutam nyertese, Jehan Daruvala is meg tudott előzni. Daruvala ezek után még Piquet is megelőzte, azonban Shwartzmannal nem tudott mit kezdeni. Sőt, a Trident brazilja az utolsó előtti körben még vissza is támadott a Misztrál egyenesben.

    Csakúgy, mint az első versenyen, Marcus Armstrongot megint kilökték a pályáról, azonban az új-zélandi nem adta fel és felzárkózott egészen az ötödik helyig.

    Jake Hughes csak a huszonötödik helyről rajtolhatott, azonban egy fantasztikus verseny és számos büntetés miatt végül a pontszerző hatodik helyen végzett.

    Tsunoda egy öt másodperces büntetés miatt esett vissza, amiért leszorította az egyik versenyzőtársát a pályáról. A pole-ból rajtoló Peroni pedig a büntetése miatt végül csak a tizennegyedik lett.

    David Beckmann egy defekt, Nikor Kari pedig egy ütközés miatt esett ki a versenyből. Rajtuk kívül még Fabio Scherernek, Teppei Natorinak, Sebastian Fernandeznek és Simo Laaksonennek kellett idő előtt kiszállniuk az autójukból.