Címke: Alex Albon

  • Ilyen lett a Forma-1 új nyitójelenete – videóval

    Ilyen lett a Forma-1 új nyitójelenete – videóval

    A Forma-1 nemrég megmutatta a 2022-es évad nyitóvideóját.

    Már hozzászokhattunk ahhoz, hogy a pályán zajló események közvetítése előtt egy rövid kis anyag keretein belül megmutatják a versenyzőket. Az idei év audiovizuális tartalma is elkészült, amit már meg is mutatott a sportág.

    A felvételen először Guanyu Zhou tűnik fel, majd szép lassan elérünk a tavalyi világbajnokhoz, Max Verstappenhez. Ezúttal nemcsak a versenyzőket láthatjuk, a konstrukciók is feltűnik egy pillanat erejéig.

    A bemutatás során George Russell eléggé korán mutatkozik meg, míg Charles Leclerc a hétszeres világbajnokot és a holland pilótát vezeti fel.

    Nektek, hogy tetszik az idei videó?

  • Verstappen sikerét Albon sajátjaként élte meg

    Verstappen sikerét Albon sajátjaként élte meg

    A Williams pilótája büszkeségként éli meg, hogy a háttérből hozzásegítette hozzá Verstappent a bajnoki győzelemhez. Albon a Red Bull szimulátorában végezte el a Red Bull pilótáit segítő munkát, miközben a DTM-ben versenyzett.

    „Furcsa volt, hogy minden munkát elvégeztem a szimulátorban és a gyárban, aztán amikor a pályára értem, nem ülhettem autóba, csak néztem, mi történik.” mondta az Algemeen Dagbladnak.

    „De ez az érzés hamar szertefoszlott. Az, hogy segíthettem a csapatnak és gyorsabbá tettem az autót, szintén megelégedéssel töltött el. Így is a csapat részének éreztem magam, és tudtam, hogy a munkámat mindenki elismerte.

    Ami végül jutalommal járt, Max által. Boldog voltam miatta, mint mindenki más a csapatban. Ha így nézzük, az ő sikere – úgy éreztem – mintha az enyém is lenne.

    Ő egy igazi tehetség, mindig gyilkos ösztönnel versenyzik. Adj neki bármilyen autót, ő megtalálja vele a határokat.”

    Hiába azonban dicsérő szavak, Albon és Verstappen idén ellenfelek lesznek.

    „Még azért így is hasonló színeket viselünk majd, de minden más lesz. – viccelődött a thai. – Lehet, hogy furán hangzik, de versenyzőként teljesebb vagyok, mint eddig. Most már olyan pozícióban vagyok, hogy jobban megértem, hogyan működik egy autó fejlesztése.”

  • Brown: A Red Bull tönkretett már néhány jó versenyzőt

    Brown: A Red Bull tönkretett már néhány jó versenyzőt

    Zak Brown brutálisnak és kegyetlennek nevezte a Red Bull Junior Programot.

    Pato O’Ward, a McLaren IndyCar versenyzője is tagja volt a Bikák programjának 2019-ben, ám hat hónappal később megváltak tőle. 2020-ban csatlakozott a wokingi cégcsoport amerikai csapatához, és azóta húzónévként szerepel a márkánál a tengerentúlon.

    A mexikói pilóta tavaly a fiatal versenyzők tesztjén kipróbálhatta Lando Norris konstrukcióját is, sőt az amerikai vezető hozzátette: reméli néhány szabadedzésen is viszontláthatják O’Wardot.

    Ugyanakkor Brownt meglepte, hogy elengedte a Red Bull a fiatal kezét. A McLaren ügyvezetője szerint ez a cselekedet rávilágított arra, hogy milyen brutális ellenfelük programja.

    „Kicsúszott a kezeik közül. Amíg ott volt nagyjából három versenyt adtak neki (az F2-ben és a Super Formulában). Ám ha megnézzük a Red Bull történetét, Max Verstappen kivételével jó pár versenyző csúszott ki a markukból. Néhányat tönkre is tettek, pedig bennük meg volt a tehetség, csak nem kaptak lehetőséget. Viszont tavaly ők nyerték meg a bajnokságot, így nem mondhatom azt, hogy nem tudják mit csinálnak. Egy kissé kegyetlenek, Carlos (Sainz) egy remek példa erre. Daniel (Ricciardo) már bizonyított, ám úgy döntött, hogy lelép onnan. Sebastian (Vettel) szintén elment tőlük. Max egy csodálatos történet. Ő egy olyan versenyző, akit megtaláltak és marasztalnak amíg lehet. Ott van ugyanakkor Albon és Gasly is. Mindketten jó pilóták.” – nyilatkozta az amerikai vezető a Racingnews365.com-nak.

    Mi vár O’Wardra a McLarennél?

    Zak Brown elismerte, egyhamar nem fog felszabadulni F1-es ülés, de nem is sietnek a mexikói pilótával.

    „Most ismét lehet tesztelni az F1-ben a tavalyi autókkal, mivel idén nagymértékű szabályváltozás lép életbe. Szeretnénk ismét egy tesztprogramot indítani a fiatal versenyzőinknek. Így természetesen Pato (O’Ward) a családban marad. Azonban szabad helyünk nincs. Lando (Norris) nagyon hosszú távú szerződéssel rendelkezik, így az ő helye már biztosított. Daniellel (Ricciardo) még van jó pár közös évünk. A közeljövőben nem lesz szabad hely. Egyébként én nem hiszek abban, hogy 18 évesnek kell lenned ahhoz, hogy belépj a Forma-1-be. Néhányan úgy gondolják, hogy oké, már 22 éves vagy így öregszel. Én ezt nem így látom. Annak van értelme, hogy Pato kapjon egy kis időt itt is, mivel sosem lehet tudni. Lehet, hogy az egyik versenyzőnk lesérül vagy elkapja a Covid-ot. Történtek már furcsa dolgok.”

    A wokingi csapat vezetője hozzátette: az IndyCar alakulatot nem fogják veszélyeztetni. Ha ki is veszik O’Wardot az egyenletből, előbb keresnek alternatívát a pótlására:

    „Nem fogjuk veszélyeztetni az IndyCar csapatunkat. Nem fogom kivenni onnan Patót úgy, hogy ne legyen egy kész megoldásunk erre. Az IndyCar ugyanolyan fontos, mint az Extrem E és a Forma-1. Versenyképesek akarunk lenni mindenhol. Így hát ezek a kategóriák nem tanpályák az F1-hez.”

  • Albon és Schumacher is bemutatta az idei sisakfestését

    Albon és Schumacher is bemutatta az idei sisakfestését

    A szezon közeledtével nem csak az autóbemutatók kerülnek sorra, hanem a pilóták is apránként bemutatják az idei tervezett sisakfestésüket.

    Most a visszatérő Alex Albon és a másodéves Mick Schumacher volt terítéken.

    A Williams színeiben induló Albon sisakja érdekesre sikerült, hiszen a thai pilóta továbbra is a Red Bull alkalmazottja, a Williams csak kölcsön kapta őt, és akár 2023-ra vissza is hívhatják Albont. A sisak dizájnja is ezt sugallja, hiszen a bemutatón megismert új színvilágú Williams is visszaköszön a sisakján, amelyen megjelenik a thai zászló színei, valamint nagy méretben a Red Bull logója is, ami igencsak furcsán hat egy Mercedes motoros autóban.

    Mick Schumacher a második Haasos idényére az árnyalatokkal variált a sisakján. A korábbi sárga színt lime-zöld árnyalatra cserélte a sisak elülső oldalán, melynek tetején egy sötétebb zöld szín kapott helyet. Egy új szín is megjelent a német sisakján, méghozzá a hátsó részén, ahol a kék és a fekete kombináció dominál.

     

  • Albon rendkívül izgatott a visszatérése kapcsán

    Albon rendkívül izgatott a visszatérése kapcsán

    Nagyon várja már, hogy újra F1-es futamon indulhasson Alex Albon. A thai pilóta két szezont követően a tavalyi esztendőt kiülte, ám idén a Williams színeiben ismét a mezőny tagja lesz.

    Albon 2019-ben a Toro Rosso színeiben mutatkozott be a sorozatban, ám fél szezon után Pierre Gasly helyén találta magát a Red Bullban, ahol még további egy teljes szezont töltött. Ám a gyenge teljesítménye miatt át kellett adnia a stafétát Sergio Péreznek, ő maga pedig tartalékpilótaként vette ki a részét Verstappen bajnoki címéből.

    Ám George Russell Mercedeshez való távozásával megnyílt számára az út Grove-ba, aminek elképesztően örült.

    Nagyon jó érzés. Olyan, mint amikor egy darabig távol voltam a pályától, de most visszatérek ahhoz, amit mindig is a legjobban szerettem csinálni, csodálatos érzés.” – kezdte a Williams bemutatójakor.

    Nagyon kedves mindenki a csapatnál. Egyértelműen tudják mit csinálnak, egy olyan csapathoz kerültem, ahol látszik, hogy hisznek bennem. Próbálok minden tudást és tapasztalatot átadni nekik.”

    Csapattársát Latifit jól ismeri, hiszen az F2-ben is már társak voltak, ám a kanadai most picit előnyben lesz, hiszen Albonnak még le kell ráznia magáról a rozsdát.

    „Ez más lesz, olyan érzés, mint amikor van egy kis rozsda, amitől meg kell szabadulni. Az új szabályok és az új autók nagyon kedveznek nekem. A lehető legjobban akarok nekivágni az évnek. Biztos vagyok benne, hogy ahogy az autó, úgy én is egyre jobb leszek a szezon előrehaladtával.” – magyarázta.

  • Thaiföldi doppingbotrány: Albon használhatja a thai színeket

    Thaiföldi doppingbotrány: Albon használhatja a thai színeket

    Tavaly év végén Thaiföldön is kirobbant egy, az oroszokéhoz hasonló, de jóval csekélyebb mértékű doppingbotrány. Az ázsiai ország ekkor számos versenyen nem használhatta a saját színeit, így sokáig kétséges volt, hogy a Forma-1-be visszatérő Alex Albon esetében mi lesz ezzel.

    2021 októberében a WADA [Nemzetközi Dopping Ellenes Ügynökség – a szerk.] kijelentette, hogy a Thaiföld Nemzeti Doppingellenes Szervezete vagyis a NADO nem teljesítette a Nemzetközi Doppingellenes Kódexnek az előírásait. Büntetésként minden regionális és nemzetközi versenyen – olimpiát és paralimpiát leszámítva – betiltották a thai zászló használatát.

    A motorsport.com beszámolója szerint azonban Albon idén minden megkötés nélkül használhatja majd a thai zászlót, mivel a NADO módosította a saját szabályzatát, amivel most már teljes mértékben megfelelnek a nemzetközi normáknak, és a megítélésük visszaállítása is folyamatban van.

    A 2021-es F1-es mezőnyben így csak az orosz Nikita Mazepin nem használhatja hazája színeit, a továbbra is érvényben lévő orosz tiltás miatt.

  • Albon: Nem voltam felkészülve az F1-re

    Albon: Nem voltam felkészülve az F1-re

    A Williams idei pilótája, Alexander Albon „második első versenye” kapcsán visszaemlékezett a 2019-es bemutatkozásáról.

    A thai pilóta az azt megelőző évben harmadik lett a Formula 2-ben, ezért le is igazolta őt a Nissan Formula E csapata. Azonban egy métert sem tesztelt velük, mire megérkezett a bejelentés, hogy a Toro Rossónál vezet majd a következő évben.

    „Minden az utolsó pillanatban történt. Nem akarok belemenni a részletekbe, de trükkös volt, mert a Nissan nyilván nem akart elengedni. Nem tették olyan könnyűvé a dolgot, mint szerettem volna.” – osztotta meg Albon a Motor Sport Magazine podcastjában.

    „Az én koromban egyértelműen a Forma-1-ben szeretnék lenni. Ez mindenki célja, már gyerekkortól kezdve. De nem volt egyszerű ülést találni, utána viszont simán ment minden.”

    A mai mezőnyben szinte minden junior kap egy-két lehetőséget, hogy előtte F1-es autót vezessen, de Albon esetében ez nem volt így. Őt éppen, hogy visszavette a Red Bull a csapatába, mielőtt bekerült volna a mély vízbe.

    „Egészen Oroszországig nem gondoltam, hogy nekem lehetséges az F1. Annyi időt töltöttem mindenféle programon kívül, hogy nem hittem, lesz ilyen lehetőségem. Aztán két versennyel az F2-es karrierem vége előtt hirtelen megtörtént.”

    „Szerintem én voltam a valaha volt egyik legfelkészületlenebb pilóta, aki az F1-be került. Először Barcelonában gurultam pályára a teszten, és ráadásul egyből meg is pörögtem a négyes kanyarban. Akkor azt gondoltam: te jó ég, mibe keveredtem!”

    Egy fél év után már a Red Bullban ült, de másfél év alatt nem sikerült átmentenie az előtte mutatott jó formát. Ezután leváltották, de tartalék- és tesztpilótaként maradt a csapatnál 2021-ben. Idén pedig második bemutatkozására készülhet a Williamsszel.

  • Albon első williamses munkanapján majdnem kukázni kényszerült

    Albon első williamses munkanapján majdnem kukázni kényszerült

    Alex Albon egy év parkolópályára kerülés után 2022-ben visszatér a F1-es mezőnybe, méghozzá a Williams csapat színeiben.

    Idei első, williamses munkanapján azonban történt egy kis malőr.

    „Nagyon izgalmas volt találkozni azokkal, akikkel együtt fogok dolgozni, és akik az autómat építik majd” – mondta Albon.

    „Ez egy nagyon nemzetközi csapat, és sok olyan név van, amit még nem igazán tudok fejben tartani, de ez majd változni fog!”

    Bár a Williamsre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint a mezőny egyik kiscsapatársa, Albon meglepődött azon, hogy milyen profizmus és „nagyság” van a csapatnál.

    „Mindenhol körbejártam. Néhányan a Williamsre úgy tekintenek, mint egy kis csapatra, de még mindig hatalmas!” – magyarázta.

    „Még mindig rengeteg ember van itt, a marketingtől kezdve az aero (részlegen át), a gépműhelytől a könyvelésig, ez egy nagy csapat.”

    „Sok új arcot láttam, és nem vagyok benne biztos, hogy mindenki nevére emlékezni fogok, de jó volt mindenkivel találkozni.”

    Albon úgy gondolja, hogy eltarthat egy ideig, amíg megszokja az egység távoli, oxfordshire-i elhelyezkedését, de a légkör lenyűgözte.

    „Először is, a vidék közepén van! Szóval ehhez még hozzá kell szoknom” – viccelődött a Red Bull korábbi versenyzője.

    „Ez egy nagyon szép hely, minden többé-kevésbé egy fedél alá van felépítve, minden elég közel van egymáshoz, és ennek következtében úgy érzem, hogy itt mindenki ismeri egymást, ami nagyon jó érzés.”

    „Mindenki nagyon barátságos, és jól éreztem magam.”

    A nap azonban nem ment teljesen zökkenőmentesen, Albonnak ugyanis történt egy kis incidense a kulcsaival.

    „Már az első napon elvesztettem a kocsikulcsomat, de megtaláltuk, ami nagyszerű” – vallotta be.

    „Azt hittem, hogy a tálcán hagytam őket, ezért már a szemetesbe akartam nézni, de szerencsére a szimulátorteremben a kanapé mellett voltak, így megspóroltunk egy utat a szemetesbe!”

    A kis malőrtől függetlenül persze Albon nagyon örül, hogy visszatérhet a mezőnybe.

  • Williams: Nem lesz első számú versenyzőnk jövőre

    Williams: Nem lesz első számú versenyzőnk jövőre

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito leszögezte, hogy Alex Albon és Nicholas Latifi egyenlő esélyekkel kezdheti majd meg a 2022-es szezont a grove-i istállónál.

    A brit-thai kettős állampolgár Albon a tavalyi szezonban kényszerült elhagyni a Red Bullt, miután az energiaitalosok 2021-ben már nem tartottak igényt a szolgálataira. A Red Bull junior azonban nem adta fel és mindössze egy év kényszerpihenőt követően versenyzői ülést tudott szerezni magának a Williamsnél, ahol a Mercedeshez távozó George Russell helyét veheti majd át.

    Capito Albon érkezését követően mondta azt, hogy egyenlő bánásmódban részesülnek majd Nicholas Latifivel, aki már a 2020-as szezontól oszlopos tagja a patinás brit istállónak. Albon és Latifi – akik korábban a Formula 2-ben is csapattársak voltak a DAMS csapatánál 2018-ban – neve mellett is két-két teljes F1-es szezon szerepel, előbbi 38, utóbbi pedig 39 versenyen állhatott rajthoz eddig az autósport királykategóriájában.

    „Ez a lehetőség mindkettőjük számára jó lesz” – ismerte el a német szakember. „Bízom benne, hogy Alexnek nagyon jót fog tenni ez a fajta második lehetőség és képes lesz majd előrébb vinni a csapatot.”

    „Alex nem úgy érkezett meg ide hozzánk, hogy „ő most versenyeket akar nyerni”. A célja egyértelmű: együtt kell jobb teljesítményre bírnia az istállót és a munkatársainkat Nickyvel (Latifi). Alex pedig úgy tűnik nagyon élvezi ezt a fajta szerepkört, mert már jó kapcsolatba került Nickyvel. Ebből kifolyólag nem lesz első számú versenyzőnk 2022-ben.”

    Capito hozzátette, hogy ugyan Latifi nagyszerű fejlődést mutatott be, a nagyszerűen szereplő és Belgiumban dobogót szerző George Russell mellett teljes mértékben eltörpültek az eredményei.

    „Nicky is jó munkát végzett idén, nem csak a versenyeken, hanem az időmérőkön is. Néhány alkalommal még Russellt is meg tudta verni és olyan balszerencsés pillanatai is voltak, amiről egyáltalán nem tehetett. A különbség sem volt valami nagy közöttük. Ez pedig egy nagy eredmény Russell ellen, ugyanis nem kellemes dolog az ő csapattársaként versenyezni, ami miatt azt mondom, hogy Latifi nagyon szépen megállta a helyét.”

    Mivel jövőre érkeznek meg a nagy szabályváltozások a Forma-1-be és a grove-i istálló már az idei szezonban is a fejlődés jeleit mutatta 2020-hoz képest, ezért minden esélyük megvan arra, hogy az új generációs autójukkal már a középmezőnyben harcoljanak Albonnal és Latifivel a rivális csapatokkal szemben.

  • Vasseur: Bottas kilép Hamilton árnyékából

    Vasseur: Bottas kilép Hamilton árnyékából

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur bízik benne, hogy Valtteri Bottas 2022-ben a csapatánál vezérré válik. Segít neki abban, hogy kilépjen Lewis Hamilton árnyékából.

    Bottas úgy fejezte be a Mercedesnél töltött időszakát, hogy 101 alkalommal versenyzett az Ezüstnyilakkal. Idén bejelentette, hogy a konstruktőri bajnokság kilencedik helyen álló Alfa Romeóhoz igazol honfitársa, Kimi Räikkönen helyére. A váltás lehetőséget ad a finnek, hogy egy projektet vezessen, mivel az istálló célja, hogy feljebb lépjen a rajtrácson. Ki akarják használni az F1 új aerodinamikai szabályait, ezért a szezon elején leállították a 2021-es autóval kapcsolatos munkát. A GPFansnak adott interjújában Vasseur így nyilatkozott erről:

    „Régről való a kapcsolatunk. Vezetett már nálam 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, vagy valahogy így. Tartottuk a kapcsolatot, mert közel álltam a családjához az elmúlt 15 évben is. Ugyanakkor kristálytisztán fogalmaztam, és ő elég okos ahhoz, hogy megértse, hogy nem tudjuk ugyanazt nyújtani, amit a Mercedes letett az asztalra. Az, hogy Bahreinben a pole pozícióért harcolna majd, egyáltalán nem téma. Az biztos, hogy mindig az a cél, hogy jó munkát végezzen. De a legfontosabb szerintem számára a pályafutása ezen fázisában az is, hogy a csapat középpontjában legyen.

    Ez nem sértés a Mercedesnek, hogy mindig Lewis árnyékában volt, de ha a Mercedesnél vagy, akkor Lewis árnyékában vagy. Ha a Red Bullnál vagy, Max árnyékában vagy. Ha megnézed a Max melletti pilótákat az elmúlt tíz vagy hat évben, akkor ez Gasly volt, Albon volt, vagy Pérez volt. Pérez feltehetően pedig jobb munkát végzett tavaly, mint ebben a szezonban. Kifejezetten nehéz pozíció és helyzet Max vagy Lewis csapattársának lenni. Azt hiszem, Valtteri számára pedig nem volt elég fontos, hogy vezetőként tekintsenek rá.”

    Bottas jövőre a kínai újonc Guanyu Zhou-val alkot majd egy párost, Vasseur pedig arra számít, hogy a 32 éves pilóta tapasztalata segít majd az F2-es sztár nevelésében:

    „Valtteri a saját hatalmas F1-es tapasztalatával érkezik, azzal a sebességgel, amivel szerintem a szezon második felétől kezdve nagyon erős tempót mutatott. Feltehetően azért is, mert világos rálátása van arra, hogy mit akar csinálni a jövőben, és valószínűleg sokkal nyugodtabb meg ilyesmi, remélem, hogy képesek leszünk valami jót fejleszteni. Igen magabiztos vagyok, mert elég jól ismerem őt, és egy hullámhosszon vagyunk ebben a kérdésben.”