Címke: Alex Albon

  • Tényleg direkt volt, de nem úgy: Albon megmagyarázta Leclerc feltartását

    Tényleg direkt volt, de nem úgy: Albon megmagyarázta Leclerc feltartását

    Többekben felmerült, hogy Charles Leclerc nem véletlenül szorult be közel egy teljes körre Alex Albon Williamse mögé a Monacói Nagydíjon, és a thai-brit pilóta esetleg a Red Bullnak akarhatott segíteni ezzel. Valójában azonban Albon csak a saját versenyét helyezte előtérbe, miközben úgy volt vele, Leclerc-nek is az a legjobb, ha nem engedi elő őt.

    Saját csapata taktikai baklövése mellett Alex Albon is hozzájárult Charles Leclerc szenvedéseihez Monacóban, amikor közel egy teljes körön át tartotta fel a hazai futamát az első helyről elveszítő pilótát. A Ferrari versenyzője az első kerékcseréje után egy teljes kört már megtett az intermediate gumikon, amikor Albon pont előtte hajtott ki a bokszutcából kemény keverékű slickeken (ő volt a második a mezőnyben, aki száraz pályás abroncsokra váltott). Leclerc a Casino-térnél érte utol a Williams-t, amelynek ekkorra már bőszen kék zászlóztak, de nem engedte el a Ferrarit.

    Leclerc a Loews-hajtűben eleresztett a rádióban egy “ó, Alexet”, majd az uszodához érve már káromkodva szentségelt. A slickeken helyenként még csúszkáló Albonnak azonban esze ágában sem volt félreállni, és végül úgy “engedte el” a gyorsabb autót, hogy a célegyenes végén elfékezte magát, és egyenesen kiszaladt a bukótérbe. Ennek következtében minden gumiját lekockázta, lassú defekt miatt pedig négy körrel később ismét a bokszba kellett hajtania. A versenyt végül műszaki hiba miatt nem fejezte be, de utólag azért elmondta, miért hagyta figyelmen kívül a kék zászlókat és fényjelzéseket.

    „Nehéz helyzet volt, mert slick gumikon mentünk ki, ezért nagy tempóelőnyben voltunk. Három kanyarba került volna elengednem őt, de utána azonnal elég gyors lettem volna ahhoz, hogy visszaelőzzem – utalt a köztes esőgumin autózó Leclerc-re. –Abba a helyzetbe kerültünk, amiben véleményem szerint mindkettőnk számára gyorsabb volt, ha elöl maradok, mert elég gyorsan elkezdtem volt elszakadni tőle. Ez egyike volt azoknak a kínos szituációknak. Tényleg úgy voltam vele, hogy ha azonnal elengedem őt, rögtön vissza is fogom előzni.”

    Albon nyilatkozata alapján felmerül a gyanú, hogy a thai-brit versenyző azt hitte, Leclerc még esőgumikon van, és ezért jóval lassabbnak ítélhette a tempóját annál, amire intereken képes volt. Ez ugyanakkor még nem mentesíti őt a kék zászlók figyelmen hagyása alól, amiért egyértelműen büntetést kellett volna kapnia. 

    Végső soron tehát mondhatjuk, hogy Albon direkt nem engedte el Leclerc-t, de nem azért, hogy a Red Bullnak segítsen, hanem egyszerűen csak a saját futamát helyezte előtérbe, és nem akarta hátrányba hozni magát azzal, hogy beszorul a Ferrari mögé.

  • Albon direkt tarthatta fel Leclerc-t Monacóban

    Albon direkt tarthatta fel Leclerc-t Monacóban

    A Ferrari szurkolói rendkívül elégedetlenek voltak a vasárnapi Monacói Nagydíjat követően. Charles Leclerc és Carlos Sainz ugyanis hiába rajtolhatott az első sorból, végül csak a 2. és a 4. helyen értek célba. A monacói pilóta ráadásul a pole-ból csúszott vissza egészen a negyedik helyre, ebben pedig a Red Bull kötelékében versenyző Alex Albon is komoly szerepet vállalt.

    A hazai hőst – aki kritikusan nyilatkozott a csapatáról az esős-száraz az utcai verseny leintését követően – először az első kiállások alatt ugrotta át Sergio Pérez és Carlos Sainz is, miután az alávágásuk sikeresnek bizonyult. A második kiállásoknál pedig Max Verstappen is meg tudta előzni Leclerc-t, akinek a Ferrari hibája miatt 3,5 másodpercet kellett várnia a kiállása előtt, amíg a szerelők még a csapattársának autóján cseréltek kerekeket.

    Az előbb leírt hibák miatt Leclerc nagyon szomorú volt a kockás zászlónál, ugyanis nagyon szerette volna megnyerni a hazai versenyét és erre minden esélye meg is volt. Azonban a második kiállása előtt az egyéni bajnokság második helyezettjét látványosan feltartotta Albon Williamse. A brit-thai pilóta 16(!) alkalommal hagyta figyelmen kívül a villogó kék panelokat és a sportbírók által lengetett kék zászlót és egy körig feltartotta a Ferrari ászát, aki emiatt is értékes másodperceket veszített a pályán.

    Ilyenkor pedig felmerül a gyanúper az emberekben, hogy Albon vajon direkt csinálta-e ezt, mert ugyan a patinás brit csapatot erősíti, de a kapcsolata az energiaitalosokkal még mindig megvan. A grove-i istálló versenyzője pedig nem foghatja arra a dolgot, hogy nem láthatta a jelzések, mert a felvételeken egyértelműen látszik többször is a villogó kék panel a 23-as rajtszámmal a közepén, illetve a lobogó kék zászló is.

  • Megnyitott Albon hajfestő szalonja, az Albonos

    Megnyitott Albon hajfestő szalonja, az Albonos

    Nyugi, Alex Albon nem vált szakmát. Épp ellenkezőleg!

    Pirosra festett haja az elmúlt versenyeken szerencsét hozott neki, így megtartja ezt a színt. Ráadásul legutóbbi pontszerző eredményével fogadást is nyert, így Barcelonában az egész csapat haját befestette, köztük a csapatfőnök Jost Capitoét is.

    A képeket elnézve azonban a paddockban bárki kérhet piros hajfestést, aki a betér a Williamshez… vagyis az Albonos szalonba. 😀

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

  • Albon fogadást kötött csapatával: Pontot szereztünk, így hajfestés lesz

    Albon fogadást kötött csapatával: Pontot szereztünk, így hajfestés lesz

    Alex Albon elmondta, fogadást kötött a csapattal a pontszerzés kapcsán.

    A brit-thai versenyzőnek bejött a vörös szín, ugyanis Miamiban ismét pontot szerzett. Idén kapott a pilóta haja új színt, ugyanis így akarta ünnepelni az első Williamses pontjait. Ugyanakkor a gesztusból „babona” lett, ami eddig szerencsét is hoz a 26 éves versenyzőnek.

    A futam után Albon boldogan elmondta, hogy fogadást kötött a csapattal. Ha a napfényes Floridában is pontot tud szerezni, akkor mindenki vörösre festi a haját. Mikor a mérnöki szobába ment, hirtelen nem lett olyan vonzó munkatársainak az ötlet.

    „Nem kellenek ide fejlesztések, csak be kell festeni a hajad” – viccelődött Albon. – „Még a hétvége megkezdése előtt abban egyeztünk meg, ha itt pontot szerzünk, akkor az egész csapat hajszínt vált. Most mentem be a mérnökök szobájába, hirtelen elkezdték visszavonni a korábbi ígéreteiket.” – mesélte nevetve a brit-thai versenyző az Autosport.com-nak.

  • Nissany a Williams-ülésre pályázik, és a Formula 2-ben próbál bizonyítani

    Nissany a Williams-ülésre pályázik, és a Formula 2-ben próbál bizonyítani

    A Formula 2-es versenyző Roy Nissany azt mondja, hogy szemet vetett egy ülésre a Williamsnél, és mindent megtesz azért, hogy megpróbáljon helyet szerezni náluk. Nissany jelenleg a DAMS színeiben versenyez a Forma-1 utánpótlás-sorozatában, és 27 évével az egyik legidősebb pilóta a versenyben. A Williams versenyzői programjának is részese, és természetesen meg akarja próbálni, hogy még a versenyzői karrierje vége előtt a Forma-1-be kerüljön.

    Erre persze még bőven van ideje, de az ultraversenyképes F2-es sorozatban kell bizonyítania, és elismeri, hogy jelenleg az elért eredményei nem igazán jók. Az Expressnek nyilatkozva őszintén beszélt az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményéről, és hangsúlyozta, hogy továbbra is reméli, hogy a jövőben csatlakozhat a Williamshez az F1-ben:

    „Lássuk a tényeket. A tény az, hogy jelenleg a Formula 2-es eredmények alapján a válasz nem. De annyira biztos vagyok benne, hogy még mennyi potenciál van még bennem, hogy az F2-ben ki kell bontakoznom, és meg kell mutatnom, hogy méltó vagyok arra az ülésre. Amennyiben méltó vagyok egy F1-es ülésre, a Williams az elmúlt három évben a családom. Minden, amire jelenleg egy Forma-1-es ülés tekintetében gondolok, az a Williams. A menedzsmentem dolga az, ha amennyiben a Williamsnél nem lesz szabad hely, és egy másik ülés elérhető, és méltó vagyok arra, akkor… tudjátok a választ. Ismét arra összpontosítok, hogy megérdemeljek bármilyen versenyülést, és az F2-es idényben koncentrálok, amitől függ minden.”

    Jelenleg Alex Albon és Nicholas Latifi birtokolják a Williams versenyzői üléseit, és nyilvánvalóan hatalmas harcot fognak vívni azért, hogy ott maradjanak, tekintve, hogy mennyire ritka az F1-es szabad hely.

  • Vettel autótörésével viccelődött Szafnauer: Bosszú volt, a távozásom miatt

    Vettel autótörésével viccelődött Szafnauer: Bosszú volt, a távozásom miatt

    Otmar Szafnauer nevetve megjegyezte miért tört autót Sebastian Vettel a futamon.

    Az amerikai vezető 12 évet töltött az Aston Martinnál és a jogelődjeinél. Tavaly év végén viszont úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot és új kihívást keres magának. Az Alpine csapatfőnöke később úgy fogalmazott, azért szánta el magát erre a lépésre, mert két pápa nem lehet egy világrendben. Ugyanakkor, az ott dolgozó embereket továbbra is becsüli, viszont a vezetőséggel már nem jött ki.

    Szafnauer 2021 végén találkozott utoljára a négyszeres világbajnokkal, így viccesen megjegyezte, hogy most adta át a csapattal a bosszúját a német.

    Az Ausztrál Nagydíjon, miután az autóval szenvedő Vettel megtörte az Aston Martint, a versenyirányítás a pályára rendelte a Safety Car-t. Ezzel a művelettel Fernando Alonso minden előnye elszállt, ugyanis a közepes abroncsokon lévők ‘ingyen’ cserélhettek.

    „Valószínűleg ezt azért tették, mert most itt vagyok. Ha az időmérőn oda kvalifikáltuk volna magunkat, ahol reálisan lehettünk volna, akkor nem így nézett volna ki a futam. Akkor Fernando (Alonso) is a közepeskeverékű gumikról rajtolt volna, mint a többiek körülötte. Így nem érte volna váratlanul és szerencsétlenül a Safety Car.” – nyilatkozta nevetve az 57 éves vezető.

    Nem gondolkodtak az egy kiálláson:

    Szafnauer jókedvűen hozzátette, ha látta volna előre, hogy mi fog történni, már rég Las Vegasban lenne.

    Alex Albon 57 kört teljesített a fehér oldalfalú abroncsokon. Így felmerült a kérdés, a spanyol is dönthetett volna így? Ám a csapatfőnök szerint ők akkor nem számoltak ezzel az opcióval.

    „Nekik (Williams) nem volt más választásuk, kint kellett maradniuk. Ha Albon kiállt volna, akkor a sor végén találta volna magát. Viszont ezt nem csinálod meg. Vársz a piros zászlóra vagy a biztonsági autóra és reménykedsz. Ha nem lett volna meg a tempónk, nem jön a VSC és ugyanazt tesszük, mint Albon, akkor a 10. helyen végeztünk volna. Előttük lettünk volna. Viszont ha előrébb vagy, akkor más döntéseket hozol. Csak azzal az információval tudsz számolni, ami az adott pillanatban elérhető a számodra. A jövőt megjósolni szinte lehetetlen. Ha látnám előre mi lesz, már rég Las Vegasban lennék.”

  • Fernando Alonso visszavonulásával viccelődött Norris

    Fernando Alonso visszavonulásával viccelődött Norris

    Lando Norris ismét elszabadult és okozott némi „káoszt” az F1 műsorában.

    A brit pilóta jó kedvűen szállt ki az autójából, miután az ötödik helyen ért célba Melbourne-ben. Csapattársa mögötte végzett, így viszonylag sok pontot gyűjtöttek a McLarennek. A brit pilóta így a kötelező interjúk során sziporkázott.

    Daniel Ricciardóval a Sky Sports élő adásában az overáljuk minőségét vizsgálták. A versenyzők megállapították, hogy nem a legjobb színkombinációt választotta a csapat, ugyanis az izzadságfoltok könnyen láthatóvá válnak. Ezt később Alex Albon is megjegyezte honfitársának.

    Norris és a brit-thai versenyző egymással viccelődött az F1TV hivatalos műsorában. A 22 éves pilóta ámulattal hallgatta, hogy Albon 57 kört ment a keménykeverékű abroncsokon. Miközben az egymással való versenyzést ecsetelték a felek, Rosanna Tennant a mellette álló Oscar Piastrihoz fordult.

    Az Alpine-hoz kötődő ausztrál fiatal nem versenyzett még Norisszal és Albonnal, ám a McLaren pilótája szerint ez a helyzet gyorsan változhat.

    „Még nem! Bár, egy ilyen nap után Fernando talán újra…” – papaya istálló pilótája nem fejezte be a mondatot, ugyanis elnevette magát.

    Albon tovább ütötte a vasat:

    „Csak nem rossz versenye volt?” – kérdezte a brit-thai nevetve.

    Alonso versenytempója jó lett volna, ám túl hamar kezdett szemcsésedni és elkopni a közepeskeverékű abroncs az Alpine-on. Túl gyorsan elfogyasztotta a gumikat, így újra ki kellett állnia. A pontszerzés így lehetetlen volt a számára. Norris meglepődött ezen, látva az Alpine teljesítményét. A technikai hibák mellett a gumikezelés sem tökéletes a franciáknál.

    „Én Fernandóval akarok interjút készíteni. Hol van? Meg akarom kérdezni milyen volt a versenye.” – fűzte tovább a szálat a McLaren pilótája.

  • Hiába volt lassú Albon kiállása, a pontszerzést így is elcsípte

    Hiába volt lassú Albon kiállása, a pontszerzést így is elcsípte

    Alexander Albon elmondta, hogyan sikerült az utolsó körben megcsípnie a 10. helyet.

    A brit-thai versenyző megcsinálta a „lehetetlent”, ugyanis 57 körig nyúzta a Pirelli keménykeverékű abroncsait. A jó tempót diktáló pilótát is meglepte, hogy bírják a gumik, így a 20. pozícióból egészen a hetedik helyig küzdötte fel magát. A kötelező boxkiállást megejtve végül egy egységet kapott, amivel megszerezte a Williams idei első pontjait.

    „Jó volt. Kemény menet volt, keményen is küzdöttünk. Olyan volt ez számunkra, mintha egy 30 körös kvalifikáción lettünk volna. Nem tudom mi van ezekkel a kemény komponensekkel, de akármikor feltesszük őket, jól viselkednek.” – nyilatkozta a 26 éves versenyző a Sky Sportsnak.

    Ugyanakkor a kerékcsere nem volt olyan gyors, de még így is jól jött ki a lépés Albonnak:

    „Lassú volt a kiállásunk, de még ez is segített nekünk. Zhou mellett jöttem ki a boxból, majd rágyorsítottam. Ő nem tudott már velem harcolni.”

  • Albont kizárták az időmérőről, változik a rajtsorrend

    Albont kizárták az időmérőről, változik a rajtsorrend

    Az FIA versenybírái diszkvalifikálták Alex Albont az Ausztrál Nagydíj időmérő edzéséről. A brit-thai pilóta Williamséből ugyanis az ellenőrök nem voltak képesek 1 liter üzemanyagmintát kinyerni, ez pedig automatikus kizárást von maga után.

    Albon – aki a 16. rajthelyet szerezte meg a kvalifikáción – ezen szankció miatt majd csak a mezőny legvégéről rajtolhat majd el a vasárnapi 58 körös Ausztrál Nagydíjon Melbourne-ben. Emiatt pedig a rajtsorrend is változni fog, mert így a Williams fiatalja mögött végzett pilóták (Kevin Magnussen, Sebastian Vettel, Nicfolas Latifi és Lance Stroll) egy hellyel előrébb kerülnek majd a rajtrácson.

    Egyébként nem a brit-thai fiatal az első, aki ezen ok miatt diszkvalifikáltak. A tavalyi szezonban például Vettel emiatt veszítette el a pályán megszerzett 2. helyét a Magyar Nagydíjon.

  • Albon egy három rajthelyes büntetést kapott Melbourne-re

    Albon egy három rajthelyes büntetést kapott Melbourne-re

    Alex Albonnak egy három rajthelyes büntetést és két büntetőpontot osztottak ki az FIA stewardjai a Szaúd-Arábiai Nagydíjon. A Williams fiatal versenyzője Lance Stroll-lal ütközött a verseny utolsó szakaszában és a versenybírák őt találták bűnösnek az eset során.

    A brit-thai kettős állampolgár Albon az egyes kanyarba menet próbálta meg kifékezni Strollt a 48. körben, azonban a Williams túl messziről próbált meg bevetődni az Aston Martin mellé, aminek végül ütközés lett a vége. A kanadai pilótának autóján a bal oldali oldalszekrény sérült meg, de folytatni tudta a száguldást. Ezzel szemben Albon Williamsének jobb első kereke levált a felniről, ami végül a verseny végét is jelentette a számára.

    A stewardok a futam után megvizsgálták az esetet és arra jutottak, hogy Albon volt a hibás. Emiatt a Forma-1-be visszatérő Williams pilóta az Albert Parkban esedékes futamot majd az eredeti időmérős pozíciójához képest csak három rajthellyel hátrébb kezdheti majd meg. Emellett még két darab büntetőpont is felkerül a licenszére, amin eddig egy darab egység sem volt.

    A grove-i istálló ismét egy felejthető hétvégét zárt, ugyanis Albon mellett Nicholas Latifi sem láthatta meg a kockás zászlót Jeddah-ban. A kanadai az időmérő után a versenyen is megtörte a Williamst és az incidens miatt pályára is kellett hívni a biztonsági autót. Így a Jost Capito által vezetett csapat neve mellett továbbra is nulla pont szerepel és rajtuk kívül még az Aston Martin pilótái nem voltak képesek pontszerző helyen végezni a 2022-es Forma-1-es szezon első két futamán.