Címke: Alex Albon

  • Horner: Hamiltont kevesebb kritika éri az ütközései miatt, mint Verstappent

    Horner: Hamiltont kevesebb kritika éri az ütközései miatt, mint Verstappent

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner úgy véli, hogy Lewis Hamilton kevesebbet kritizálják a balesetei miatt, mint a csapatában verseny Max Verstappent.

    A hatszoros világbajnok pilótára egy öt másodperces büntetést szabtak ki a versenybírák, miután bűnösnek találták őt az Alex Albonnal történt ütközése során. A baleset miatt a thai versenyző kipördült a kavicságyba, ezzel elveszítve egy dobogós helyezést vagy saját elmondása szerint egy futamgyőzelmet.

    Horner a verseny után adott interjújában elmondta, hogy ezen ütközés miatt kritikával kellett volna illetni Hamiltont, ugyanis Verstappent az ehhez hasonló megmozdulásaiért jelentősen lehúzta a média és a szakértők a múlt folyamán.

    „Láttam Alexet a vasárnapi vacsoránál és tisztán látszott rajta az, hogy még mindig bántja az eset,” – mondta az energiaitalosok csapatfőnöke. „Azonban a hétfői találkozásunkkor már azt láttam, hogy tettre kész és már nagyon várja a mostani hétvégét.

    „Alexet egy biztos dobogós helytől és lehet, hogy akár egy győzelemtől fosztották meg. Egy olyan abroncs volt az autóján, ami 1.2 másodperccel gyorsabb körönként, mint ami a Mercedeseken volt.

    „Alex tisztában volt vele, hogy gumimelegítési problémái lehetnek majd, szóval azonnal megpróbálta megelőzni Lewist az újraindítást követően. A külső ívről próbálkozott, meg is volt a tempóelőnye, azonban a két kerék ütközött és Alex a kavicságyban kötött ki.

    „Ugyan később kiesett, az ütközés akkor is frusztráló volt, ugyanis megvolt az esélyünk arra, hogy zsinórban harmadjára is megnyerjük a csapat hazai versenyét.

    „Lewist megbüntették, azonban a médiától is igazán több negatív kommentet kaphatott volna, mint ahogy azt Max kapott az elmúlt években pont az ilyen fajta manőverei miatt. Azonban Lewis személyében egy hatszoros világbajnokot tisztelhetünk, szóval más kategóriát képvisel, mint Max.”

    A milton keynesi istálló még pontot sem tudott szerezni a 2020-as szezon első versenyén a két kiesés miatt, ami miatt a konstruktői bajnokság utolsó helyén állnak, azonban Horner elmondta, készek visszavágni és megmutatni a valódi erejüket.

    „Készen állunk, hogy visszatérjünk a pódiumra. Nem csak az itt dolgozók, hanem a gyárban dolgozó mérnök is, akik az autó fejlesztésén fáradoznak nap, mint nap. Egy jó alappal rendelkezünk és erre kell építenünk.

    „Az világos, hogy a Mercedes az idei szezonra is hatalmasat fejlődött, azonban a Red Bull Ring egyedisége miatt nem szabad, hogy csupán egy versenyhelyszín alapján alkossunk véleményt róluk.”

  • A Red Bull sokkal extrémebb DAS rendszert fejleszt

    A Red Bull sokkal extrémebb DAS rendszert fejleszt

    A Red Bull még inkább elmegy a szélsőségek irányába, miután a FIA teljesen legálisnak minősítette a Mercedes innovatív DAS kormányrendszerét. Ausztriában az energiaitalos csapat óvást nyújtott be a technológia alkalmazása ellen, amellyel a Mercedes pilótái az első kerekek dőlésszögén tudnak állítani a kormányuk húzogatásával. Ezt elutasították, pedig Christian Horner a Servus TV-nek is elmondta, hogy szerintük a rendszer a felfüggesztés része:

    „Végső soron a gumik melegítésére szolgál. A technikai delegáció ülést tartott emiatt Spielbergben, és most már tisztázva lett a helyzet.”

    Mindeközben azt is elárulta, hogy feladatul kapták a Red Bull tervezői, hogy egy hasonló rendszert tervezzenek a Max Verstappen és Alexander Albon által hajtott autóiknak:

    „Jelentős erőforrást fektetünk most ebbe. Lehet, hogy még extrémebb megoldással állunk elő, most már tudván, hogy megengedett.”

    Abban is biztos már Horner, hogy olyan probléma, mint ami okozta Verstappen kiesését a múlt hétvégén Ausztriában nem lesz már, a Red Bull Ringen rendezett második futamon vasárnap:

    „Minden elemet megvizsgáltunk, és megértettük azt, hogy mi volt a gond. Most dolgoznunk kell ezen a Hondával, de biztos vagyok benne, hogy mind a négy autónknál megoldást találunk majd erre.”

  • Horner: Remélem Hamilton bocsánatot kér

    Horner: Remélem Hamilton bocsánatot kér

    Christian Horner reméli, Lewis Hamilton bocsánatot kér majd azért, amiért Alex Albonnal ütközött.

    A Safety Car másodszor hajtott a pályára, mikor a Red Bull úgy döntött, hogy behívják a thai-brit versenyzőt a második kerékcserére. Albon lágy keverékeken zárkózott fel a kemény keverékeken haladó brit világbajnokra. Mikor a biztonsági autó elengedte a mezőnyt, a 23-as rajtszámú versenyző támadni kezdte a Mercedes pilótáját, majd mikor mellé ért, összeérték és Albon megpördült. Csakúgy, mint tavaly Brazíliában most is Hamilton volt a ludas, amiért kapott is egy öt másodperces büntetést.

    A Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor egy bocsánatkérést is vár a vétkes versenyzőtől.

    ,,Néhanapján a sport elég kegyetlen tud lenni, úgy érzem ez a nap is abba a kategóriába sorolható. Alex jó versenyt futott, nem ezt érdemelte. Egy öt másodperces büntetést ezt nem hozza helyre. Megnyerhette volna a futamot, stratégiailag jó döntést hoztunk a lágyakkal. Mondhatják azt, hogy türelmesebb lehetett volna, de elvégezte a munkát, a manőver már megtörtént. Nem a kanyar bejártatnál volt, vagy hasonló. Mégis milyen előzést lehet biztonságosan elvégezni így a nap végén? Nyilván nem számítottunk arra, hogy Lewis majd elengedi, ezért is használtuk ki a tapadásbeli előnyt. Végül Lewis volt az, aki rosszul mérte fel a helyzetet, ezért jó lenne ha bocsánatot kérne.” – nyilatkozta a verseny után Horner.”

  • Albon lelúzerezte Hamiltont az ütközésüket követően

    Albon lelúzerezte Hamiltont az ütközésüket követően

    Alex Albon kendőzetlenül megmondta a véleményét a csapatrádión Lewis Hamiltonról, miután a biztonsági autós újraindítást követően összeütköztek és ismét Albon húzta a rövidebbet csakúgy, mint tavaly Brazíliában. A thai egy igazi lúzernek titulálta a hatszoros világbajnokot a csörtéjüket követően, ami szerinte egy potenciális győzelemtől fosztotta meg őt.

    A Red Bull thai versenyzője rendkívül jól állt a sokadik biztonsági autós fázist követően. A milton keynesi istálló friss gumikon vehette üldözőbe az élen autózó két Mercedes, miután megelőzte Sergio Pérezt a harmadik helyért.

    Azonban amint megtámadta Hamiltont a hármas kanyar külső ívén, összeütköztek, mivel nem maradt elég hely a két autó között. Hamiltonnak nem lett semmi baja, azonban Albon kipördült a kavicságyba és visszaesett az utolsó helyre. Szegény Albont még az ág is húzta ezt követően, ugyanis nem sokkal az ütközés után erőt veszített és idő előtt be kellett fejeznie a versenyt egy motorprobléma miatt.

    „Úgy érzem, megnyerhettük volna ezt a versenyt,” – nyilatkozta Albon a kiesését követően. „Természetesen a Mercedesek tempója volt a mérce, azonban a srácok remek stratégiát eszközöltek, ami lehetőséget adott nekem a győzelemre.

    „A kiállás után nem voltam benne biztos, hogy működni fog-e a taktika, azonban az újraindítást követően a többiek szenvedtek a közepeseken, szóval működött. Az autó jó volt a verseny ezen szakaszában és el is kezdtem az előzéseket. Már Bottasra koncentráltam, amikor ütköztünk Lewisszal.

    „A brazil esetünk során szerintem 50-50 százalékban voltunk hibások, de erről az esetről már nem mondhatom el ugyanezt. Mindig ott van az ütközés kockázata, ha kívülről előzöl, azonban én hagytam neki elég helyet, szóval csak rajta állt, hogy ütközni fogunk-e vagy sem,” – mondta csalódottan Albon, aki ismét Hamilton miatt veszített el egy lehetséges dobogós helyezést.

    A pillanat, amikor Albon megmondta a véleményét a hatszoros világbajnokról:

    https://www.instagram.com/p/CCQ-W_BouC1/

  • Hamilton úgy érezte Albonnal való ütközése versenybaleset volt

    Hamilton úgy érezte Albonnal való ütközése versenybaleset volt

    Lewis Hamilton a futam után elmondta, teljességgel vállalja a felelősséget az időmérős fiaskó miatt, azonban a futamon történt ütközést ő versenybalesetnek tekinti.

    A brit versenyző a hétvégén többször is a stewardok elé jártul és büntetést kapott. Tegnap az időmérő utolsó szakaszán Valtteri Bottas ment ki a kavicságyra és a fűre, ami miatt előkerült a sárga zászló. A hatszoros világbajnok azonban nem lassított le eléggé, így beidézték a versenyfelügyelők. Tegnap nem kapott ezért az incidensért büntetést, ám a Red Bull egy órával a rajt előtt megóvta az esetet, így újravizsgálták az ügyet. Az osztrák csapat arra hivatkozott, hogy Max Verstappent hasonló eset miatt szankcionálták Mexikóban, így Hamiltonnak is jár a büntetést. A brit meg is kapta azt, így a második rajtkocka helyett csak az ötödikből indulhatott.

    A Mercedes versenyzője egy darabig az ötödik helyen haladt, majd felegerészte magát a második helyre Valtteri Bottas mögé. A második biztonsági autós szakaszt követően Alex Albon haladt mögötte friss gumikon, így támadta is ellenfelét. A thai-brit versenyző Hamilton mellé került, majd a brazil esetet lemásolva a hatszoros világbajnok összeért a Red Bull pilótájával és kiforgatta. Ezért a műveletért Hamilton öt másodperces büntetés kapott, így csak a negyedik helyen fejezte be a versenyt.

    Ugyanakkor a brit szerint az incidens versenybaleset volt:

    ,,A versenynek vége, én pedig szeretnék tovább lépni. Nyilvánvalóan ez nem volt egy nagyszerű hétvége a számomra, a tegnapi (időmérőn, a sárga zászlós eset) teljesen az én hibám volt. Egy kicsi furcsa volt ma, hogy a készülődés alatt kaptam büntetést, de ez van. Ez nem tört le, sokkal inkább ösztönzött arra, hogy kimenjek és a legjobb tudásom szerint vezessek. Úgy gondolom, így is tettem. Remek volt a tempóm ahhoz, hogy utolérjem Valtterit (Bottas) majd jött az a nagyon szerencsétlen eset Alexszel. Nem hiszem el, hogy ismét találkoztunk a pályán, ám én úgy éreztem, hogy ez az eset egy versenybaleset volt. Ugyanakkor elfogadom azt a büntetést amivel sújtottak és tovább lépek.”

  • A csapatokat meglepte, hogy a Red Bull is kész a saját DAS rendszerével

    A csapatokat meglepte, hogy a Red Bull is kész a saját DAS rendszerével

    A Red Bull Racing pénteken elhintette az első szabadedzés után, hogy talán kifejleszthették a saját DAS rendszerüket az elmúlt hónapokban. Ez viszont megdöbbentette a többi versenytársat.

    A német AMuS úgy tudja, hogy az istállók nagyon furcsállják, hogy ilyen rövid idő alatt ez hogyan lehetséges, miközben a koronavírus miatt a gyárak zárva voltak. Christian Horner utalt rá, hogy a saját DAS rendszerük nem volt rajta az autójukon pénteken, mivel még előttük sem tiszta, hogy javítana-e egyáltalán, az RB16 teljesítményén. Így szinte biztos, hogy Max Verstappen és Alex Albon nem fogják használni ezt a technikai újítást az első osztrák versenyhétvégén idén.

    Mindenesetre a Red Bull már bizonyosságot szerzett róla, hogy a DAS rendszerét 2020-ban engedik használni a Forma-1-ben, így kipróbálhatják majd a sajátjukat. A milton keynesi alakulat hivatalosan megóvta a FIA-nál a Mercedes rendszerét, de a nemzetközi szövetség elutasította azt.

  • Helmut Marko biztos abban, hogy ki nem lesz világbajnok 2020-ban

    Helmut Marko biztos abban, hogy ki nem lesz világbajnok 2020-ban

    Talán a koronavírus okozta szünet után a legfontosabb hír az, hogy Sebastian Vettel hat év hűséges szolgálat után elhagyja a Ferrari csapatát. A csapat pártfogoltjával, Charles Leclercel és az újonnan igazolt spanyol Carlos Sainzal folytatja. Azt, hogy Vettel hova igazol, még nem tudni.

    „Vettel két héten keresztül vezette a Ferrarit Barcelonában, majd elhagyta a csapatot. Szóval azt gondolom, ennek okai vannak.”  – mondta a Red Bull Racing tanácsadója a Sevus TV-nek.
    A Ferrari egyébként saját maga is elismerte, hogy nem végezték olyan jól a dolgukat, mint az elmúlt években.

    Marko szerint pont ezért nem lesz Leclerc 2020 bajnoka. Az osztrák csapat tanácsadója azt is tudni véli, hogy mit keres Vettel a jövő évre: „Sebastian egy győztes autóba szeretne beülni jövőre.”

    Azonban a jelenlegi két topcsapatnál minden jel arra utal, hogy elfogytak a helyek:

    „Nem úgy néz ki, hogy a Mercedes leigazolja, a szituáció nálunk sem más: élő szerződésünk van Max Verstappennel és Alex Albonnal.” – mondta Marko.
    Vettel korábban a Red Bull pilótája volt, azonban a csapat nem sok esélyt lát arra, hogy ez újra megtörténjen.

  • A Red Bull 2013 óta nem volt olyan jól felkészülve egy szezonra, mint idén

    A Red Bull 2013 óta nem volt olyan jól felkészülve egy szezonra, mint idén

    Christian Horner elmondása szerint a koronavírus okozta kényszerszünet jót tette a Red Bullnak és szerinte ez az első olyan év 2013 óta, ahol a legjobb mértékben készültek fel a szezon nyújtotta kihívásokra.

    A száguldó cirkusz 2020-as kiírásának első két versenyét az energiaitalosok hazai pályáján rendezik majd meg Spielbergben, a Red Bull Ringen, ahol az utóbbi két évben Max Verstappen diadalmaskodott a hetvenegy körös versenyek végén. Miközben a Red Bull szárnyalt Verstappen alatt, addig a domináns Mercedesek látványosan szenvedtek az osztrák aszfaltcsíkon.

    A holland fiatal a második leggyorsabb időt autózta a téli tesztek során, fél másodperccel lemaradva a leggyorsabb időtől, amit a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas futott a leglágyabb C5-ös keverékeken. Verstappen azonban a leggyorsabb körét az eggyel keményebb C4-eseken futotta, szóval mindenképp megvan az esély arra, hogy egy izgalmas vetélkedést lássunk a két csapat között az idei szezon folyamán.

    „Egy érdekes és intenzív évnek nézünk elébe,” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. „A versenyek rendkívül gyorsan fogják követni egymást, szóval nem lesz lehetőségünk hibákat véteni.

    „Mindezek mellett úgy érzem, hogy 2013 óta nem voltunk ilyen jól felkészülve egy szezonra, mint idén 2020-ban. Bátran ki merem jelenteni, hogy a hibrid érában most vagyunk túl a legjobb szüneten.

    „Ez már a második évünk lesz a Hondával közösen, szóval most már nincsen annyi ismeretlen tényező, mint amikor belevágtunk ebbe a projektbe. Már nagyon-nagyon várjuk, hogy kezdetét vegye az idei szezon.”

    A Red Bull volt az egyetlen olyan istálló a három élcsapat közül, akik az idei autójukkal tesztelhettek. Az energiaitalosok Silverstone-ban teljesítettek egy filmes napot, ahol Alex Albon az RB16 volánja mögött teljesíthetett 100 kilométert.

    A Mercedes és a Ferrari a Red Bullal ellentétben a 2018-as specifikációjukkal, a W09-cel és az SF71-H-val rótták a köröket. Az előbbivel Silverstone-nal, utóbbival pedig Mugelloban.

    A brit csapatfőnök nem győzte hangsúlyozni a forgatási nap előnyeit és azt is elárulta, hogy a forgatási nap során a szerelőknek sikerült egy két másodperc alatti kerékcserét is összehozniuk.

    A Red Bull azért nem Verstappent választotta a forgatásra, mivel a holland nem lett volna képes teljesíteni a két hetes kötelező karantént, amit a brit kormány minden, az országukba beutazó embernek kötelezővé tett a koronavírus járvány miatt.

    „A csapatnak rendkívül hasznos volt ez, ugyanis begyakorolhattuk a korlátozások miatt érvénybe lépő új folyamatokat és mindezek mellett az alapvető dolgokat (kerékcserék és így tovább) is átismételhettük,” – mondta Horner.

    „Alex számára is előnyös volt, hogy az idei autóval teljesíthettük a forgatást. Ez lesz a mindössze a második éve a Forma-1-ben, szóval jól jött neki az a 100 kilométer.

    „Már egy ideje meghoztuk azt a döntést, miszerint a karantén miatt nem Maxot alkalmazzuk a tesztre. Ha pedig két pilótával teljesítettünk volna az 50-50 kilométert, az nem lett volna előnyös, ugyanis az 50 kilométer mindössze 11 körnek felelne meg Ausztriában.”

  • Alex Albonnal forgatott a Red Bull Silverstone-ban

    Alex Albonnal forgatott a Red Bull Silverstone-ban

    A Red Bull is tesztelésre adta a fejét egy filmes nap keretein belül, ám az eseményen a versenyzők közül csak Alex Albon tudott részt venni.

    Jövő héten megkezdődik a szezon Ausztriában, így a csapatok már gőzerővel készülnek arra, hogy megmérettessék magukat a pályán. Azonban a szokásos metódusok helyett idén más irányvonalak mentén fognak haladni a koronavírus miatt. A Mercedes, a Renault és a Ferrari a 2018-as autóval, míg a Racing Point és a Red Bull egy forgatási napot (100 km a megengedett) használva vágott neki a visszarázódásnak. Az AlphaTauri azonban mindét verziót kipróbálta, ugyanis az olasz kis csapat a 2018-as Toro Rossót és az idei autót is elcipelte Imolába.

    A Red Bull két évvel ezelőtt még Renault motorokat használt, így számukra a „teljes teszt” kivitelezhetetlenné vált. Ezért döntöttek úgy, hogy egy napra a silverstone-i pályára mennek, és elérhető pilótájukkal megtesznek pár kört. A thai-brit versenyző az Egyesült Királyságban él, így őt könnyű volt a helyszínre rendelni, ám Max Verstappen esetében már bonyolultabb a helyzet.

    A holland pilóta Monacóban telepedett le, ám ahhoz, hogy brit földön mozogjon a két hetes karantént be kellene tartania. A Red Bull azonban nem akarta  már jóval előbb az országba rendelni a pilótát a teszt miatt, ezért ebből a mókából a 22 éves pilóta kimaradt. Sajtóértesülések szerint Verstappen a Magyar Nagydíj után kapja meg a filmes napot, amit az ő esetében is Silverstone-ban ejtenek meg.

    Alex Albon:

    ,,Jó volt újra autóba ülni Silverstone-ban a forgatási napunkon, jó érzés volt leporolni magunkat és visszarázódni. Három hónapja nem ültem F1-es autóba, ám 5-6 kör megtétele után már visszatértem. Az edzőtermi munka mindaddig nem ér semmit, míg a pályán nem látod hasznát. Ez egy remek módja annak, hogy lássam milyen edzett vagyok, és hát nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Nagyszerű volt újra találkozni a többiekkel. Melbourne óta rendszeresen tartottam a kapcsolatot a srácokkal, így hát nem sok minden változott, könnyű volt visszaszokni. A Covid-19 miatt bevezetett protokoll elsajátítása mindenki számára hasznos volt, minden zökkenőmentesen ment.”

  • Már csak öt aktív F1-es áll rajthoz az utolsó virtuális Nagydíjon

    Már csak öt aktív F1-es áll rajthoz az utolsó virtuális Nagydíjon

    Utolsó fordulójához érkezik a Forma-1-es Virtuális Nagydíj Sorozat, a helyszín pedig a kanadai Montreal lesz. Mivel vészesen közeledik az osztrák F1-es szezonnyitó, ezért számos pilóta inkább a felkészülésre koncentrál, ami meg is látszik a résztvevők számán.

    Az aktív versenyzők táborát erősíti majd Alex Albon, Pierre Gasly, Nicholas Latifi, Valtteri Bottas vagy a zsinórban a negyedik sikerére készülő George Russell is. Ez pedig azt jelenti, hogy az állandó résztvevők közül Charles Leclerc, Lando Norris vagy éppenséggel Antonio Giovinazzi sem indul már.

    A felszabadult helyek több újoncnak is lehetőséget teremtenek. Ilyen lesz például a Biffy Clyro zenekar frontembere Simon Neil, aki az AlphaTauri színeiben indul. A Red Bull Albon mellett egy olimpiai aranyérmes sízőt Jon Olssont indítja. A Bakuban remeklő Tiametmarduk ismételten a McLarent erősíti majd, az Alfo Roemo egyik virtuális ülését pedig Aarava foglalhatja majd el.

    Az F2 és az F3 már nem rendez online versenyt. így közülük sokan döntöttek a Forma-1-es indulás mellett. Visszatér az első futam győztese Guanyu Zhou, David Schumacher illetve a Haas álland párosa, Deletraz és Pietro Fittipaldi is.

    A Ferrari egyik ülése is egy újoncnak jut, az Akadméián nevelkedő Formula 2-es pilóta, Callum Illott vezeti majd a vörös autót.

    A futam a szokásokhoz híven élőben lesz követhető az F1 hivatalos facebook oldalán illetve az M4 Sporton is.