Címke: Alex Albon

  • Verstappen: Perez fantasztikus és nem egy másodhegedűs pilóta

    Verstappen: Perez fantasztikus és nem egy másodhegedűs pilóta

    Sergio Perez nem a másodszámú pilóta a Red Bullnál, állítja csapattársa, az újdonsült világbajnok Max Verstappen. A 24 éves holland versenyző kiemelte Perez áldozatos tevékenységét Abu Dhabiban, amikor szándékosan tartotta fel Lewis Hamiltont a világbajnoki győzelemhez vezető úton.

    Verstappen csapattársai többek között korábban Daniel Ricciardo, Alex Albon voltak, és most a mexikói Perez a kollégája a Red Bullnál. Így vélekedett róla a Ziggo Sportnak:

    „Sosem gondoltam volna, hogy ő ennyire állati lesz. Korábban csak mint egy másik pilótát ismertem őt, de most, hogy egy kicsit több időt töltöttem vele, észrevettem, hogy tényleg egy klassz srác.”

    Amikor tehát azt mondták neki, hogy Perez ezek szerint a lehető legjobb „második számú” neki a Red Bullnál, a 24 éves pilóta így reagált:

    „Nem szívesen fogalmaznék így. Végülis ugyanolyan esélyeink vannak. Természetesen ki kell vívni a tiszteletet, de nem akarom, hogy kivételezzenek velem. Nem hiszem, hogy nekem erre szükségem lenne, és végeredményben is a csapatnak sem tesz jót, ha mindig ez van. Persze, most én vagyok a világbajnok, de jövőre újra kell kezdenem mindent elölről.”

  • De Vries közel volt a Williamshez, már az utódja is megvolt

    De Vries közel volt a Williamshez, már az utódja is megvolt

    Érdekes információt árult el a Formula E első világbajnoka. A Mercedesszel bajnoki címet szerző Nyck de Vries ugyanis nagyon közel volt ahhoz, hogy 2022-re a Williams Forma-1-es csapatánál versenyezhessen.

    Az elektromos széria regnáló bajnoka a The Race Formula E tematikájú podcastjának a vendége volt, ahol elmesélte, hogy pár héttel a bajnoki címének megszerzése után majdnem aláírt a Williamshez, ám hirtelen a semmiből előtűnt Alex Albon, és emiatt a holland hoppon maradt.

    Nem csak maga a de Vries, hanem már a csapata is szinte biztosra vette az F1-es folytatást, hiszen a széria korábbi bajnoka Antonio Félix da Costa került a Mercedes jelölt-listájának élére.

    A portugál helyzetét „könnyítette”, hogy a jelenlegi munkaadója a DS Techeetah komoly pénzügyi problémákba ütközött, és a nyári tulajdonosváltási kísérletek is rendre meghiúsultak. Menedzsere Tiago Monteiro ugyan konkrét csapatokat nem nevezett meg, de több forrás is kész tényként kezelte a nyáron a Mercedes és da Costa közti kapcsolatfelvételt.

    Hogy milyen esélyei voltak? Arra a saját szavai adnak választ:

    „Sok mindent fontolóra vettem akkoriban, de kiváló esélyeim lettek volna, ha a dolgok másképpen alakulnak.” – emlékezett vissza.

    A dolgok végül másképpen alakultak, így de Vries jövőre is marad a Formula E-s Mercedes istállónál, de Costa pedig – a várhatóan ujjászervezedő – DS Techeetah csapatnál kitölti a 2022 végéig szóló kontraktusát.

  • Tost: Albonnak kulcsszerepe van Tsunoda fejlődésében

    Tost: Albonnak kulcsszerepe van Tsunoda fejlődésében

    A Red Bull mindent bevet annak érdekében, hogy jobb formába hozza a küszködő Yuki Tsunodát. Ebből kifolyólag a fiatal japán pilótát Alex Albon is ellátja hasznosabbnál hasznosabb információkkal.

    A brit-thai pilóta – aki az idei DTM szezont a hatodik helyen zárta – elveszítette az ülését a Red Bull csapatánál Sergio Pérezzel szemben a 2020-as szezon végén. Azonban az ex-F1-es az energiaitalosok teszt és fejlesztő pilótája is volt idén, ráadásul a Williams mentőövet dobot neki és így 2022-ben újra tagja lesz a száguldó cirkusz mezőnyének.

    Amióta a DTM szezon véget ért, Albon egyre több időt tölt el a fiatal japánnal, akire érzékelhetően jó hatással vannak a Red Bull és a Toro Rosso egykori pilótájának tanácsai. Az AlphaTauri pilótája Isztambulban jót csatázott Lewis Hamiltonnal, Austinban pedig fontos pontokat hozott a csapatának.

    Azonban a japánnak alapvetően egy nehéz újonc szezonja van, mivel a jó eredményein kívül számos alkalommal törte össze az autóját és maradt el csapattársától, Pierre Gaslytól.

    „Lassan halad a fejlődésem” – árulta el Tsunoda Mexikóban. „Rá kellett jönnöm, hogy az F1 teljes mértékben különbözik az alsóbb kategóriáktól. Ha megpróbálsz gyorsan berobbanni a Forma-1-be, akkor abba könnyen bele is törhet a bicskád. Remélhetőleg folytatni tudom tovább azon az úton, ahol elindultam.

    A faenzai kiscsapat vezetője, Franz Tost pedig megerősítette azt az információt, miszerint „Albon segíti Tsunoda munkáját a Forma-1-ben” és ez a fajta segítség a japán pilótára „rendkívül jó hatással van”.

    Mivel Albon számára már régen véget ért a DTM szezon, így több időt tud majd eltölteni Tsunodával, hogy együtt készülhessenek fel a szezon hátralevő öt versenyére.

  • Albon kihagyja a DTM-szezonzárót, helyettese először kap lehetőséget

    Albon kihagyja a DTM-szezonzárót, helyettese először kap lehetőséget

    Most, hogy Alex Albon már nincs harcban a DTM bajnoki címéért, a Red Bull most először fordul év elején bejelentett helyetteséhez, Nick Cassidyhez.

    A DTM mindig figyelt arra, hogy lehetőleg ne legyen F1-es hétvégén versenyük, ez pedig kapóra jött a sorozathoz csatlakozó Alex Albonnak. A thai versenyző ugyanis kettős szerepben tetszelgett idén, a Red Bull tartalékpilótájaként ugyanis az F1-es helyszínekre is hivatalos volt.

    A két sorozat naptárában már korábban is volt ütközés – Monza a Francia Nagydíjjal, Spielberg a Holland Nagydíjjal esett egy hétvégére – de akkor Albon a DTM mezőnyében szerepelt.

    Bár év elején bejelentették, úgy tűnt, Nick Cassidy nem is kap lehetőséget a Williamsben visszatérő pilóta helyén. Idén azért így sem volt tétlen, hiszen a Virgin színeiben a Formula E mezőnyét erősítette.

    Most azonban a Norisringen az új-zélandi állhat majd rajthoz az AlphaTauri festésű Ferrariban. Cassidy már 2013-ban és 2016-ban versenyzett a pályán, Formula 3-as kategóriában.

    A DTM-ben sem ez lesz az első indulása, 2019-ben a Super GT-vel közös hétvégén egy Lexust vezethetett Hockenheimben.

    Albon mérlege így egy győzelem, három dobogó marad 14 verseny alatt. Csapattársa, Liam Lawson eközben a bajnoki címért küzdhet majd.

     

    View this post on Instagram

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Mercedes sikert és Audi drámát hozott a második hockenheimi futam

    Mercedes sikert és Audi drámát hozott a második hockenheimi futam

    A Mercedest erősítő Luca Auer egy domináns győzelmet szerzett a DTM második hockenheimi versenyén – írja a motosport.com. A bajnoki éllovasok közül pedig Liam Lawson járt jobban, ugyanis Kelvin van der Linde balszerencséjét kihasználva a bajnokság élére ugrott.

    A második helyről rajtoló Auernek ugyan közvetlen a rajt után még nem tudta megelőzni van der Lindét, a kettes kanyarban már sikerrel járt. Innentől fogva senki nem veszélyeztette az osztrák első helyét, aki végül meg is szerezte DTM-es karrierje hetedik győzelmét.

    Auer dolgát az is megkönnyítette, hogy van der Linde és Lawson nagy csatába keveredett egymással a második helyért. Előbbinek sokkal nehezebb dolga volt, ugyanis az autóját egy 25 kilogrammos plusz súly nehezítette, ami miatt a védekezés egyáltalán nem volt könnyű a számára. Az új-zélandi Red Bull junior ebből tudott profitálni és ugyan jó párszor meg kellett próbálnia az előzést, valamint még ütköztek is, de végül sikerült dűlőre jutnia van der Lindével szemben, aki az agresszivitása miatt egy 5 másodperces büntetést kapott a stewardoktól.

    Ugyan a dél-afrikai vissza tudta előzni Lawsont az első kiállásokat követően, a Ferrari AF Corse-t vezető új-zélandi újból meg tudta előzni őt és a verseny végig már ki sem engedte a kezei közül a második helyet. Mivel van der Linde a versenyt csak a tizedik helyen fejezte be, emiatt Lawson előnye 14 pontra nőtt a bajnokság élén.

    Az első hockenheimi futam győztesét először a Mercedes pilóták, Maximillian Götz, Dani Juncadella és Philip Ellis előzte meg, amivel visszacsúszott a hatodik helyre. Azonban a bokszban nem töltötte le az 5 másodperces büntetését, ami miatt kapott még egyet és emiatt lett végül csak a 10. helyen rangsorolva.

    Alex Albon a nehéz ballasztja ellenére végzett a hatodik helyen, megelőzve a még pontszerző helyen végző Marvin Dienstet, Arjun Mainit, Vincent Abrilt, a pórul járó van der Lindét, Mike Rockenfellert és Marco Wittmannt.

    A bajnokság zárófordulóját a Norisringen rendezik majd meg egy hét múlva.

  • Magabiztos Audi győzelem Hockenheimben, pontegyenlőség a bajnokság élén

    Magabiztos Audi győzelem Hockenheimben, pontegyenlőség a bajnokság élén

    Az Audi pilótája, Kelvin van der Linde nyerte a DTM első versenyét Hockenheimben. A dél-afrikai versenyző ezzel a sikerével felzárkózott Liam Lawsonhoz a pontversenyben, ahol egyenlő ponttal állnak az élen.

    A rajtnál pole-ból rajtoló van der Linde megtartotta az első helyét Lucas Auer előtt, azonban az igazi csat közvetlen mögöttük zajlott. Az egymással csatázó Liam Lawson és Maximilian Götz csatázott egymással, amiből végül Arjun Maini jött ki a legjobban, ugyanis az indiai pilóta át tudta ugrani a lendületet vesztő Götzöt.

    Azonban a Get Speed pilótája elmérte a féktávot és telibetalálta Auer Mercedesét, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót a pályára. Götz maradt a második helyen, azonban az élen autózó van der Linde és Lawson is visszaesett, miután el kellett kerülniük az ideális íven összetört autókat.

    Az újraindítás után a kiállásokat Götz és Lawson kezdte meg, hogy alávágjanak az élen autózó Audi pilótának, aki némi előnyre tudott szert tenni a zöld zászlót követően. Az Abt Sportline versenyzője egy körrel később tudta le a kötelező látogatását a bokszban és simán visszajött a két közvetlen riválisa elé.

    Ezt követően már senki és semmi nem állhatott a dél-afrikai pilóta útjába, aki végül így elsőként láthatta meg a kockászászlót. Mivel Lawson a futam utolsókörében visszaesett a negyedik helyre, így van der Linde pont le tudta dolgozni a 15 pontos hátrányát vele szemben az összetettben.

    A második helyen az új-zélandi Red Bull junior csapattársa, Alex Albon végzett, aki egy viszonylag késői kiállást követően tudott felzárkózni idáig a kilencedik helyről. A brit-thai kettős állampolgárnak ez volt a negyedik dobogós helyezése az idei évben. A dobogó harmadik fokára pedig a szintén audis Mike Rockenfeller állhatot fel.

    További pontszerzők: Lawson, Götz, Esteban Muth, Daniel Juncadella, Phillip Ellis, Vincent Abril, Timo Glock, Marvin Dienst és Sophia Flörsch, aki így az asseni forduló után ismét pontot tudott szerezni.

    A holnapi versenyt ma délután rendezik majd meg és az eseményt a DTM YouTube csatornáján lehet majd élőben követni.

  • Wolff: Albon szigorú szabályokra számíthat a Mercedes motor kapcsán

    Wolff: Albon szigorú szabályokra számíthat a Mercedes motor kapcsán

    Hiába nem évültek el teljesen Albon red bullos kötelékei a williamses szerződéssel, Toto Wolff magabiztos atekintetben, nem tud majd szivárogtatni a Mercedes motorról a riválisoknak.

    Alex Albont hivatalosan elengedte a Red Bull annak érdekében, hogy a bajnoki ellenfél, a Mercedes egyik partnerével visszatérhessen a Forma-1 vérkeringésébe. Helmut Marko azonban hangoztatta, a jövőben még dolgozhatnak együtt a brit-thai versenyzővel.

    Annak érdekében, hogy ebben az esetben a Mercedes motor kényes titkai ne szivárogjanak ki, bonyolult intézkedéseket kellett bevezetni, de Toto Wolff biztos abban, nem lesz probléma.

    „Az mindig nagyon fontos volt számunkra, hogy ha egy pilóta csatlakozik hozzánk egy másik gyártótól, akkor szigorú és tiszta bizalmassági kitételeink vannak.”

    „Ezzel a Williams is mindig egyetértett, tudják, mi a hátterünk, és mit érdemes megvédeni.” – szögezte le az osztrák.

    „Hogy őszinte legyek – bár semmi közöm hozzá -, teljes mértékben támogatom Alex Albont. Megérdemli, hogy az F1-ben legyen a helye, nagyszerű fickó, és örülök, hogy ő kapta meg az autót.”

    „Nem kapott helyet az AlphaTaurinál vagy a Red Bullnál, de Williamsnél igen. Remélhetőleg sokáig ott marad majd. 12 hónapra gyakorlatilag teljes értékű Williams pilóta lesz. Nem lesz köteléke a Red Bullhoz ezen időszak alatt.”

    Wolff megerősítette, hiába lett volna esélyes az általuk támogatott Nyck de Vries is az ülésre, nincs beleszólásuk a Williams versenyzőinek kiválasztásába.

    „Mindig is tiszteletben tartottuk a hatalmat, hogy megválasszák a saját pilótáikat. Én is voltam a Williamsnél, és nem hagytam volna, hogy más is beleszóljon ebbe.”

    „Emiatt nincs is a szerződésünkben olyan jog, ami lehetővé tenné, hogy ilyesmivel éljünk, mert nem hiszem, hogy az helyes lenne.”

  • Red Bull: Visszahívhatjuk Albont 2023-ban

    Red Bull: Visszahívhatjuk Albont 2023-ban

    Christian Horner megerősítette, hogy a Red Bullnak opciója lesz arra, hogy 2023-ban visszahívja magához Alex Albont a Williamstől, ha szükségük lesz rá.

    Nemrégiben vált hivatalosság, hogy a brit-thai versenyző 2022-ben újra tagja lesz a Forma-1-es rajtrácsnak, ugyanis sikerült neki versenyzői ülést találnia a grove-i istállónál, akik idén kifejezetten jó teljesítményt nyújtanak az előző éveikhez képest.

    Azonban Albon Williamshez való szerződése sok áldozattal járt, mert Toto Wolff csak úgy engedte megtörténni a dolgot, hogy az energiaitalosoknak el kellett engedniük a brit-thai pártfogoltjuk kezét. Ugyan Albon így már nem tartozik a Red Bull kötelékébe, a Milton Keynes-i istálló csapatfőnöke, Christian Horner felfedte, hogy 2023-ban opciójuk lesz majd Albon visszahívására.

    „Jó kapcsolatban vagyunk Alexszel és hiába nem tartozik most már hozzánk, lesz egy olyan opciónk 2023-ban, amivel visszahozhatjuk majd őt a csapatunkhoz” – nyilatkozta Horner a Forma-1 hivatalos oldalának. „Egyébként Albonnak a következő év végén úgy is lejárt volna a velünk kötött szerződése, szóval lényegében korábban megszakítottuk a szerződését, hogy lehetőségeket biztosítsunk a számára.

    Albon az idei szezonban a DTM mellett a Bikák teszt és fejlesztő pilótája is volt, miután a 2020-as szezon végén elveszítette az ülését Sergio Pérezzel szemben. A brit szakember azonban lenyűgözte egykori pilótájának a viselkedése és a munkához való hozzáállása.

    „Hihetetlen, hogy mennyi órát töltött el a szimulátorban. Alex munkája nagyon fontos, ugyanis enélkül nem tudtunk volna ennyit fejlődni az idei szezonra. Azonban az egész dologban az a leglenyűgözőbb, hogy ezt azóta csinálja maximális erőbedobással, miután Abu Dhabi után meg lett neki mondva, hogy jövőre már nem nálunk fog versenyezni.”

    „Remek munkát végez és a jövő évi autó fejlesztésében is fontos szerepet vállalt. Amint aláírt a Williamshez, jött is vissza hozzánk, hogy folytassa a munkáját a szimulátorban. Nagyon keményen és intenzíven fogunk vele együttműködni a 2021-es év végéig.”

  • Albon: Sok sörrel jövök Russellnek

    Albon: Sok sörrel jövök Russellnek

    Nemrégiben vált hivatalossá, hogy a Mercedeshez szerződő George Russell helyét Alex Albon fogja átvenni a Williamsnél 2022-ben. A brit-thai versenyzőt még a 2020-as év végén tette ki a Red Bull, ami miatt az idei szezont a DTM-ben kellett eltöltenie, azonban a következő szezonban már ismét a tagja lehet a száguldó cirkusz mezőnyének. Albon azonban saját elmondása szerint a visszatérését részben a brit barátja tette lehetővé, ami miatt sokkal tartozik neki.

    Albon és Russell nagyon jól ismerik egymást, ugyanis szinte az összes alsóbb kategóriában egymás ellenfelei voltak a pályán. Ebből kifolyólag a Williams brit versenyzője tisztában volt a Red Bull által támogatott Albon képességeivel és szólt pár jó szót az érdekében Jost Capitónál, aki a grove-i istálló csapatfőnöke.

    „Sok sörrel lógok most George-nak” – viccelődött Albon a Formule1.nl-nek adott interjújában. „Már már azt mondanám, hogy túlságosan is támogatott, mivel emlékszem, hogy a vezetőségben azt mondták:„ Tudod, hogy nem igazán tudjuk elfogadni George véleményét, mert annyira támogat téged. Ez elég vicces volt.”

    A Williams legfőbb célja az lehet a 2022-es szezonra, hogy tovább vigyék az idei szezonban megszerzett lendületüket és hogy még tovább közeledjenek a középmezőny éléhez tartozó csapatokhoz. Az új szabályok beveztése miatt erre minden esélyük meglesz és az Albon, Nicholas Latifi párosítás sem lesz rossz a grove-i csapat számára.

    A brit-thai kettős állampolgár B terve az IndyCar lett volna, ha nem jött volna össze számára az F1-es visszatérés. Albon a második indianapolisi versenyt személyesen tekintette meg a tengerentúlon és jól is érezte magát ott, de így, hogy a visszatérés hivatalos, így már nem kell az IndyCaron gondolkoznia.

  • Hivatalos: Alex Albon a Williamsnél tér vissza a Forma-1-be!

    Hivatalos: Alex Albon a Williamsnél tér vissza a Forma-1-be!

    A Williams nemrég bejelentette, hogy jövőre Alex Albonnal és Nicholas Latifivel vágnak neki a szezonnak.

    Tavaly a Red Bull úgy döntött, hogy a brit-thai versenyzőt Sergio Pérezre cseréli, így a 24 éves fiatal az istálló tartalékversenyzője lett. Ezen felül a DTM-be is elment szerencsét próbálni, ám a célja az volt, hogy visszatérhessen a királykategóriába.

    Miután George Russell és a Mercedes elárulta, hogy 2022-től együtt írják tovább a történetüket, a grove-i istállónál megüresedett egy hely.

    Ugyan a Mercedes nem nézte jó szemmel, hogy a riválisuk jelöltjével kacérkodik a brit csapat, azonban a Williams a saját szerencséjének akart a kovácsa lenni, így Albont választotta. Toto Wolff és Christian Horner vitája ezen a téren véget ért, ugyanis a brit-thai versenyzőé lesz az ülés jövőre.

    Jost Capito a következőket mondta a döntésükről:

    ,,Fantasztikus az, hogy bejelenthetjük a 2022-es felállásunkat. Szeretettel üdvözlöm Alexet (Albon) a csapatban, és örülök annak is, hogy Nicholasszal (Latifi) is megerősítettük a kapcsolatunkat. Rendkívül izgatottak vagyunk a páros miatt, ugyanis mindketten a fiatalságuk és a tapasztalatuk nagyszerű egyvelegét hozzák magukkal. Ez nem csak a csapatunkba illik, hanem segít nekünk a következő lépés megtételében is. Alex az egyik legizgalmasabb fiatal tehetség a motorsportban. A Red Bullnál töltött ideje miatt nagy mennyiségű Forma-1-es tapasztalattal rendelkezik. A dobogós helyei kiemelik a gyorsaságát, és tudjuk, hogy azonnal otthon fogja magát érezni Grove-ban.”

    Alex Albon így nyilatkozott a visszatéréséről:

    ,,Nagyon izgatott  vagyok, és alig várom már azt, hogy 2022-ben ismét Forma-1-es autóba ülhessek. Ha az ember már egy évet is kihagy, akkor nem biztos, hogy valaha visszatérhet, így én hálás vagyok a Red Bullnak és a Williamsnek, azért, amiért hittek bennem és segítettek. Nagyszerű látni azt a fejlődést, amit a Williams idén elért, ezért alig várom már, hogy 2022-ben segíthessek nekik folytatni ezt az utat. Most még a Red Bullnál lévő teszt- és tartalékpilóta szerepkörömre koncentrálok, és segítek a csapatnak a világbajnoki küzdelemben.”