Címke: Aleksandr Smolyar

  • Bearman kerekedett felül a mezőnyön az eső nélküli káoszban

    Bearman kerekedett felül a mezőnyön az eső nélküli káoszban

    A 17 esztendős Oliver Bearman élete első Formula 3 győzelmét ünnepelhette, ráadásul nem is akármilyen verseny végén.

    Izgalmas versenyre volt kilátás a hétvége nyitóversenyén, hiszen a bajnoki éllovas versenyzők csak a mezőny végéről indulhattak gyenge időmérős szereplésük miatt. Arthur Leclerc a 20., Isack Hadjar a 23., Victor Martins pedig a 24. helyről kezdhetett csak. A fordított rajtrácsos verseny első sorából pedig O’Sullivan illetve Correa indult.

    Az első kör rögtön nem akármilyen kavarodást hozott. Ugyan a Kemmel egyenes végéig minden rendben volt, de akkor O’Sullivan és Correa összeértek, előbbi első szárnyával kivágta utóbbi hátsó kerekét, így mindketten jöhettek a bokszba. Az első helyet így a nem mellesleg Les Combes-ot levágó Benavides kaparintotta meg, de ezt nem sokáig élvezhette, mert a második körben Bearman átvette tőle a vezetést. Az eggyel előle, vagyis negyedik helyről rajtoló Colapinto is kiforgott Edgar segítségével, ő is hátraesett tehát.

    Hamar jött a safety car is a pályára, már a második kör elején, Mansell állt a falba a Les Combes-ban. Ezzel tehát kicsit lenyugodtak a kedélyek, a sorrend Bearman és Benavides mögött Edgar, Smolyar, Goethe, Stanek, Maloney és Alatalo volt.

    A bajnoki élmenők közül Leclerc épp a 13., Martins a 16., Hadjar pedig a 18. helyen állt.

    Az ötödik kör végén állt ki a mezőny éléről a safety car, az időközben öt másodperces büntetést kapó Edgar pedig rögtön megelőzte Benavidest a Kemmel egyenesben. Még ugyanebben a körben érkezett az újabb biztonsági autó, egy hatalmas baleset után. Az éppen hatodik helyért csatázó Goethe és Maloney értek össze a Blanchimont kanyarban és repültek bele jóval kétszáz feletti sebességgel a gumifalba. A gumifalon akkora kár keletkezett, hogy piros zászlóval kellett megszakítani a versenyt a javítás idejére.

    A megszakítás alatt kiderült, hogy Martins kiugrása miatt büntetést kap, így hiába jött fel elég hatékonyan a mezőny végéről, a boxutca áthajtásos büntetése miatt minden reménye elveszett.

    A verseny egy safety car mögötti felvezető kör után indult újra, Bearman simán eljött az élen, mögötte viszont jócskán csatáztak a többiek. Benavides rögtön megtámadta Edgart, de egy körrel később már őt előzte Smolyar a harmadik helyért. Néhány kanyarral később pedig már Stanek is elment mellette. Leclerc és Hadjar továbbra is szépen zárkóztak, néhány körrel a vége előtt már mindketten ott voltak a legjobb tízben.

    Stanek eközben átvette a harmadik helyet Smolyartól, de ez majd a második helyet jelenti, hiszen előtte Edgart büntették. Az élen ezek után már semmi sem változott, Bearman húzta be a futamot Stanek és Smolyar előtt.

    # Versenyző Csapat
    1. 🇬🇧 Oliver Bearman Prema
    2. 🇨🇿 Roman Stanek Trident
    3. 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) MP
    4. 🇬🇧 Jonny Edgar Trident
    5. 🇲🇨 Arthur Leclerc Prema
    6. 🇫🇮 William Alatalo Jenzer
    7. 🇪🇸 David Vidales Campos
    8. 🇫🇷 Isack Hadjar Hitech
    9. 🇧🇷 Caio Collet MP
    10. 🇺🇸 Jak Crawford Prema
    11. 🇨🇭 Grégoire Saucy ART
    12. 🇮🇳 Kush Maini MP
    13. 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) Van Amersfoort
    14. 🇺🇸 Brad Benavides Carlin
    15. 🇦🇷 Franco Colapinto Van Amersfoort
    16. 🇮🇹 Enzo Trulli Carlin
    17. 🇲🇾 Nazim Azman Hitech
    18. 🇺🇸 Juan Manuel Correa ART
    19. 🇮🇹 Federico Malvestiti Jenzer
    20. 🇮🇹 Francesco Pizzi Charouz
    21. 🇬🇧 Zak O’Sullivan Carlin
    22. 🇫🇷 Victor Martins ART
    23. 🇭🇺 László Tóth Charouz
    24. 🇲🇽 Rafael Villagómez Van Amersfoort
    25. 🇮🇱 Ido Cohen Jenzer
    🇪🇸 Pepe Martí Campos
    🇲🇨 Oliver Goethe Campos
    🇧🇧 Zane Maloney Trident
    🇦🇺 Christian Mansell Charouz
    🇺🇸 Kaylen Frederick Hitech
  • Doohan nyerte a harmadik F3-as futamot is Belgiumban

    Doohan nyerte a harmadik F3-as futamot is Belgiumban

    Jack Doohan újabb győzelmet aratott az F3-asok belga hétvégéjén, Martins és Smolyar előtt befutva.

    Vasárnap reggel is esős idő köszöntötte a Formula 3 mezőnyét Spa-Francorchamps-ban, ennek megfelelően biztonsági autó mögött indultak neki a pilóták a harmadik versenynek. Négy környi tapogatózás után végül kihajtott a bokszba a safety car, így útjára indulhatott a verseny a tegnapi győztes Jack Doohan vezetésével.

    Az ausztrálnak sikerült is megtartania a vezetést Victor Martins és Alex Smolyar előtt. Az első körben mindössze egy pozícióváltás történt a legjobb tízben, Hoggard előzte Schumachert a nyolcadik helyért.

    A bajnoki éllovas Dennis Hauger is elkezdett felzárkózni, a negyedik kör elején már a 10. volt a 14. helyről indulva. Eközben élesedett a helyzet az első helyért való csatában, vagyis Doohan és Martins között. Párosuk jelentős előnybe került az üldözőkkel szemben, Martins pedig végül a Pouhon külső ívén előzte meg riválisát, ám négy kerékkel elhagyva a pályát, így viszont vissza kellett engednie Doohant a következő körben.

    Hauger igyekezett tovább javítani a pozícióján, hosszú körök után pedig Schumachert is meg tudta előzni a második szektor végén, ezzel feljött nyolcadiknak. Az élen Martins a visszaengedés után egy ideig még tudta tartani Doohant, de utána egy kisebb hiba miatt két másodpercen kívülre szakadt le.

    Nem sokkal a vége előtt Vesti és Sargeant között is történt egy helycsere, a dán a hatodik helyre jött fel.

    A sorrend ezután már nem változott, sőt valójában az első négyes úgy futott be, ahogyan elindultak: Doohan zsinórban másodjára nyert, őt követte Martins, Smolyar és Collet. Mögöttük futott be Novalak, Vesti, Sargeant, Hauger, Schumacher és Leclerc.

    A leggyorsabb körért járó két bónuszpontot Martins zsebelte be, de Doohan így is jelentősen közeledett Haugerre, mondhatni kihívójává lépett elő az eddig szinte domináló norvégnak. Egész pontosan 25 pontra faragta le a hátrányát, a harmadik helyezett Vestit pedig 32 ponttal előzi meg.

  • A Mercedes tényleg új pilótát igazolt, az ART F3-as legénységébe

    A Mercedes tényleg új pilótát igazolt, az ART F3-as legénységébe

    Hosszú idő óta az F3-as bajnokság tavalyi 4. helyezettje, a dán Frederik Vesti lesz az első, akit a Mercedes kötelékébe vesz.

    Vesti 2020-ban a Prema színeiben versenyzett, és szerzett három győzelmet, ezzel pedig – Liam Lawsonnal egyetemben – rekorder volt tavaly.

    A dán emiatt csapatot is vált: a toronymagasan bajnok Premától az ART-hoz nyergel át, ahol anno az elődje, George Russell is vezetett.

    „Átszerződtem az ART-ba, hogy fejlődjek pilótaként, és új környezetben is megtanuljak dolgozni. Biztos vagyok benne, ez egy lépéssel közelebb visz a célomhoz, hogy elérjek a Forma-1-be.”

    „A köztem, az ART és a Mercedes között létrejövő kapcsolat egy izgalmas kaland kezdete számomra. A csapat nagy sikereket ért el a fiatal pilótákkal, kemény környezet ez, de jó értelemben. Az adatokra és a versenyzők fejlődésére koncentrálnak. Már várom a csapatmunkát, és hogy olyan emberektől tanuljak, akik eltolnak a határaimig.”

    Vesti egyik csapattársa a már tavaly is az ART-ot erősítő Alexandr Smolyar lesz. Az orosztól tavaly egy győzelmet vettek el Silverstone-ban cikázás miatt, de Monzában végül felért a dobogóra.

    „Már ismerjük egymást, a csapaton belüli légkör már kellemes és ismerős számomra. Ez az egyik legjobb alakulat a bajnokságban, esélyünk van jó eredményeket elérni. Most a célom a győzelem, természetesen. Nem is lehet más célom ilyen csapattal.

    Az eddigi F3-as mezőny:

    Pilóta Akadémia F3-as csapat
    ?? Arthur Leclerc Ferrari
    ?? Prema
    ?? Dennis Hauger Red Bull
    ?? Olli Caldwell
    ?? Frederik Vesti Mercedes
    ?? ART
    ?? Aleksandr Smolyar
    ?? Jak Crawford Red Bull
    ?? Hitech
    ?? Ayumu Iwasa Red Bull
    ?? Roman Stanek
    ?? Matteo Nannini ?? HWA
    ?? Jonny Edgar Red Bull ?? Carlin
    ?? Calan Williams ?? Jenzer
  • Smolyar nyerte az F3-asok angliai sprintversenyét

    Smolyar nyerte az F3-asok angliai sprintversenyét

    Az ART versenyzője, Aleksandr Smolyar győzött a Brit Nagydíj versenyhétvégéjének Formula 3-as sprintfutamán. Az orosznak gyakorlatilag végig kellett védekeznie a 20 körös viadalt, hiszen a másodikként záró David Beckmann folyamatosan a sarkában loholt. Mögöttük, szintén kis távolságra Clement Novalak ért célba.

    Smolyar a pole-ból is kezdett, és a végső sorrend a dobogón már a rajtot követően beállt. A bajnokságot vezető Oscar Piastri viszont a második körben a kavicságyba sodródott a Luffield kiáratánál, miközben Pourchaire-rel csatázott. Sok pozíciót vesztett ezzel, jóval a pontszerző zónán kívülre került, majd a verseny vége felé ki is állt.

    A negyedik helyről rajtoló Sebastian Fernandez versenye sem sikerült jól, a felvezető körön elkövetett vétsége miatt egy 10 másodperces stop and go büntetéssel sújtották. Az történt, hogy az első safety car vonalnál nem a valódi rajtpozíciójában volt, hanem kicsivel hátrébb, és csak ezután előzte meg versenytársait.

    A Charouzál versenyző Igor Fraga lett a verseny első kiesője, a technikai probléma miatt félreállt autója pedig safety car fázist idézett elő. Smolyar az újraindításnál is megtartotta a vezető helyét, kicsivel hátrébb Lawson és Hughes csatáztak.

    A verseny negyedik helyezettje Alex Peroni, az ötödikje Frederik Vesti lett. Utóbbi látványosat csatázott Lawsonnal, ám végül ő került ki győztesen meccsükből. Olyannyira, hogy Lawsont aztán még Sargeant is megelőzte, ők értek célba hatodikként és hetedikként.

    Smolyart egyébként figyelmeztették, mert védekezéskor a megengedettnél többször is irányt váltott az egyenesben. Viszont így is sikerült végül elérnie élete első F3-as győzelmét.

    A top 10-et pedig Theo Pourchaire, Richard Verschoor és Jake Hughes tette teljessé.

    FRISSÍTÉS: A versenyt követően a versenybírák egy öt másodperces büntetéssel sújtották Smolyart, aki szerintük túlzott mértékben cikázott az egyenesekben. Az orosz versenyző így a hatodik helyre esett vissza, ami miatt végül Beckmann lett az első, Novalak a második, a dobogó harmadik fokára pedig a Camposszal versenyző Alexander Peroni állhatott fel.