Címke: Albert Fabrega

  • Le tudná Alonso győzni Verstappent, ha csapattársak lennének?

    Le tudná Alonso győzni Verstappent, ha csapattársak lennének?

    A Ferrari és a Williams korábbi csapatmenedzsere szerint, ha Fernando Alonso és Max Verstappen egy csapatban lennének, egyértelmű ki lenne a jobb.

    A Mexikói Nagydíj után szinte lángoltak azok a pletykák, amik a kétszeres világbajnokot jövőre a Red Bullhoz jósolták. Mindezt Albert Fabrega sejtelmes üzenetéből szűrték le, aki annyit írt, hogy olyan pletykát hallott, amit nem akar elhinni.

    Az Aston Martin eladásán, Carlos Sainz csapatváltásán és a kétszeres világbajnok visszavonulásán át minden előkerült. Viszont a legnépszerűbb teória egyértelműen az Alonso-Red Bull házasság volt. Szinte már mindenki eljátszott azzal a gondolattal, hogy a 42 éves versenyző Sergio Pérez helyére ül jövőre, és a hollanddal együtt uralják a mezőnyt. Viszont az érintettek nem is tudtak a dologról, sőt mindkét felet felháborították a pletykák.

    Alonso Brazíliában dühösen elmondta, következményei lesznek ennek, míg Marko egyenesen a spanyolt vádolta azzal, hogy ő kezdte terjeszteni a híreket. Albert Fabrega nyilvánosan bocsánatot kért, holott már azelőtt jelezte, hogy semelyik versenyzőhöz sem köthető az, amit hallott.

    Beköszöntek a „következmények”? Bocsánatot kért az Alonso-pletyka kirobbantója

    Peter Windsor szerint hiába várják a rajongók, hogy a kétszeres világbajnok a Red Bullba szerződjön, minden bizonnyal ez nem fog bekövetkezni.

    „A Red Bullnak lehetősége lett volna Alonsót leszerződtetni, mikor elhagyta a Ferrarit. Alonso nagyon magabiztosan várta azt a bizonyos hívást, viszont a telefon nem csörrent meg. Ahogy én tudom, Marko és Horner úgy gondolta, Alonso eléggé megosztaná a csapatot. Nem ezt akarják Verstappen mellé, nekik olyan versenyzőre van szükségük, aki engedelmes, elfogadja a második versenyzői státuszt és nem ingatja meg a hajót. Sergio Pérezzel ez mondhatni megvan.”

    A szakértővé vált ausztrál mindig is csodálta a spanyol világbajnokot és szeretné, ha topcsapatnál versenyezne. Ám szerinte ez egyhamar nem fog bekövetkezni. Felmerült a kérdés, vajon Alonso képes lenne legyőzni Verstappent, ha csapattársak lennének és ugyanolyan lehetőségük adódna?

    „A válasz: nem. Nem csak a kora miatt, de nem hiszem, hogy technikailag olyan jó lenne egy körön, mint Max. Nem hinném, hogy versenykörülmények között képes lenne behozni a hátrányt, még akkor sem, ha e téren valamivel jobb Verstappennél. Max nagyon jól használja az összes változót, és persze Fernando is képes erre. Ám ő (Alonso) ezt extravagánsabb módon teszi, az autó tetejére állva. Egy kicsit megrázza a konstrukciót, mikor behajt a kanyarba. Valószínűleg jobban megdolgoztatja a gumikat Maxnél, legalábbis én így gondolom. Ugyanúgy, ahogy Pérez egyszer vagy kétszer megverte Maxot, vagy ahogy Massa és Barrichello megverte néha Schumachert, úgy Alonso is időközönként legyőzhetné őt, de egy teljes szezonon át nem.”

  • Szétzúzták a közkedvelt pletykát: Alonso nem fog a Red Bullba menni!

    Szétzúzták a közkedvelt pletykát: Alonso nem fog a Red Bullba menni!

    Hiába mozgatta meg sok ember fantáziáját Fernando Alonso esetleges átigazolása, a Sky Sports szakértője szerint nem fog megtörténni az, amire sokan várnak.

    Albert Fabrega vasárnap este óta tartja lázban a szurkolókat. A spanyol szakíró Mexikóban számolt be arról, hogy egy olyan pletyka jutott a fülébe, ami nagyon sokkolta őt, és teljesen váratlanul érte. Azóta az F1-es közösség arra próbál rájönni, hogy mit hallhatott Fabrega, és miért nem árul el semmit, ha csupán szóbeszédről van szó.

    Will Buxton is felült a hype-vonatra, és meglovagolva a hullámokat azzal, hogy elismerte ő is hallott valamit. A legtöbben arra gyanakodnak, hogy a spanyol versenyzőkkel kapcsolatos a hír, így a kétszeres világbajnok visszavonulásán, az Aston Martin eladásán és Carlos Sainz csapatváltásán át már minden forgatókönyvet lefektettek a közösségi médiás platformokon.

    Ám a legnépszerűbb verzió szerint a 42 éves versenyző jövőre váltja Pérezt, és így Max Verstappen csapattársa lesz. Az F1-es társadalom nagy része tovább pörgeti ezt a talányt, ám azóta Fabrega is megszólalt. A spanyol szakíró kihangsúlyozta, olyan dologról van szó, amit nem akar, hogy bekövetkezzen, és ennél többet nem hajlandó a témáról beszélni. Mindaddig a bejegyzése alatt többen arra voltak kíváncsiak, ha nem beszélhet arról, hogy mi kavarta fel ennyire, miért írta ki a közösségi médiás platformjára, hogy megtudott valamit, de nem mondja el.

    Mi táplálja a vad pletykát, hogy Alonso a Red Bullhoz megy?

    Azonban Craig Slater, a Sky Sports egyik szakértője szétzúzta a rajongók álmát. A brit kihangsúlyozta, szinte esélytelen az, hogy Alonso a Red Bullhoz igazoljon jövőre.

    „Megszabadulhatnának attól a feltételezéstől, hogy Alonso a Red Bullba igazol? Én úgy tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Bármennyire is csodálják Alonsót, és azt amire képes, nincs Ricciardo előtt. Legjobb tudomásom szerint opciós kitétele van arra, hogy jövőre annál a csapatnál versenyezzen. Hivatalosan az alakulat nem erősítette meg, de az Alonso-Red Bull házasság nem fog megtörténni. Néhány magas pozícióban lévő személy azt mondta nekem, talán Alonso menedzsmentje vizsgálta át a lehetőségeket.  Lehet ezt fújták úgy fel, hogy Pérez és Ricciardo elé került, és őt fogják leigazolni” – magyarázta a szakértő.

    Slater szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a spanyol világbajnok 2024-ben is az Aston Martinnal fog versenyezni.

  • Alonso jövő héten tesztelheti a 2020-as Renault betontorpedót!

    Alonso jövő héten tesztelheti a 2020-as Renault betontorpedót!

    Fernando Alonso máris kipróbálhatja az idei Renault F1-es torpedót, állítja a spanyol Movistar csatorna. Erre az úgynevezett „filmezős nap” keretén belül kerülhet sor október 13-án kedden, Barcelonában. Ezt követően a franciák két éves versenygépével is lóg egy teszt a levegőben fél nap erejéig, állítja Albert Fabrega újságíró.

    A 39 éves pilóta jövőre visszatér a Forma-1-be, és Daniel Ricciardo helyét veszi át, aki a McLarenhez igazol. Akkor viszont már Alpine néven kell majd keresni a csapatot, amely a Renault sport- és versenymárkája. Tegnap Alonso ugyanakkor Enstoneban a csapat szimulátorában gyakorolt. Az Amazonon bemutatott róla szóló dokumentumfilmben nevetve ennyit mondott a saját személyiségéről:

    „A legjobb dolog, ami történt az életemben, amit sok ember állít, hogy hűvös és távolságtartó vagyok. Aztán amikor valóban találkoznak velem, el vannak ragadtatva tőlem.”