Címke: Alain Prost

  • Prost nem keres új munkát az F1-ben, de nyitott mindenre

    Prost nem keres új munkát az F1-ben, de nyitott mindenre

    Miután az Alpine végleg megvált a korábbi tanácsadójától, Alain Prosttól, a francia bajnok nem szeretne mindenáron új munkát találni magának a Forma-1-ben.

    A négyszeres világbajnok évek óta töltötte be a tanácsadói szerepet előbb a Renault, majd az átalakuló Alpine csapatnál, regnálása alatt Esteban Ocon hungaroringi győzelme a legnagyobb siker a csapatától. Végül a most zajló uborkaszezonban megváltak tőle is meg a csapatvezetőtől is egyaránt, a szakítás pedig – Prost elmondása szerint – nem volt éppen korrekt és baráti.

    Hogy kapott-e ajánlatot más F1-es csapattól, vagy valamilyen formában lesz-e köze a száguldó cirkuszhoz, erre az érintett így felelt:

    „Nem kaptam még ajánlatot, jelenleg szabadúszó vagyok. Hatalmas tapasztaltom van és ha kell, akkor használni is fogom, mert bizonyos módon ez az én világom, az én családom. De munkát most kimondottan nem keresek. Büszke vagyok arra, amit eddig tettem, de tudod, ez nem olyan könnyű. Nagyon fontos az emberekkel való kapcsolat, de jelenleg nincs semmi projekt, amin dolgoznék, nem tudom még mit fogok csinálni.” – fogalmazott Prost.

    „66 éves vagyok, az F1en kívül is csinálhatnék bármi mást, de őszintén megvallva az a célom, hogy valahogy a Forma-1-ben maradhassak. Ahogy mondtam, nem keresem a lehetőségeket, de nyitott vagyok, volt már is egy-két telefonhívásom, átfogom gondolni mi lehet számomra érdekes.” – tette hozzá.

  • Az Aston Martin főtervezője is követheti Szafnauert az Alpine-hoz

    Az Aston Martin főtervezője is követheti Szafnauert az Alpine-hoz

    Ha Otmar Szafnauer az Alpine csapatához szerződik, benne van a pakliban, hogy az Aston Martin főtervezője, Andrew Green is követni fogja a francia istállóhoz.

    Az Alpine és az Aston Martin csapatvezetésében is komoly változások történtek a télen, előbbiektől távozott Marcin Budkowski és Alain Prost, utóbbiaktól pedig Otmar Szafnauer. A brit csapatnál viszont már az is kiderült, hogy Mike Krack érkezik az éppen Alpine-al szóba hozott Szafnauer helyére.

    A MARCA arról számolt be azonban, hogy a román gyökerekkel is rendelkező szakember magával hozná az Alpine-hoz a 2011 óta csapatnál lévő Andrew Greent, aki először technikai igazgató volt, majd főtervező lett.

    A spanyol lap állítása szerint Greent „az egyik legjobbnak tartják a paddockban”, több nagyszerű innovációval rukkolt elő az évek alatt. Ha Green pedig valóban érkezne, elvileg a 2023-as autóra koncentrálna és tavasz előtt kellene munkába állnia.

    Az viszont kétséges maradt, hogy a jelenlegi főtervező, Pat Fry sorsa mi lehet így – hátrébb lépne, avagy távozna.

  • Prost majdnem elindult az FIA elnökségért

    Prost majdnem elindult az FIA elnökségért

    Alain Prost elárulta, hogy majdnem jelentkezett az FIA elnöki pozíciójára, miután Jean Todt a tavalyi év végén leköszönt, ugyanis letöltötte a maximálisan megengedett 12 esztendőt.

    Az Alpine kötelékéből távozó korábbi négyszeres világbajnok azonban végül lemondott erről a tervéről, és a L’Equipe-nek el is mondta, miért.

    „Elárulok egy titkot – közel álltam hozzá, hogy induljak az FIA elnöki posztjáért, de már túl késő volt” – nyilatkozta. „Közel 40 éve vagyok a Forma-1-ben, versenyzőtől a csapatfőnökig minden pozícióban voltam, beleértve az igazgatósági szerepeket is. A GPWC [Grand Prix World Championship, egy tervezett rivális sorozat – a szerk.] elnöke is voltam, szóval ez egy olyan szerep, amit szerettem volna. De nem konkrét dolgot keresek. Csak boldog akarok lenni és olyan emberekkel dolgozni, akikkel jól érzem magam.”

    Az FIA elnöke végül egyébként Mohamed Ben Sulayem lett.

  • Prost: Rossi minden figyelmet magának akar

    Prost: Rossi minden figyelmet magának akar

    A napokban kiderült, hogy Alain Prost 2022-ben már nem lesz az Alpine tanácsadója, sőt a francia igencsak viharos körülmények között távozott az istállótól.

    A négyszeres világbajnok majdnem hét évig volt az enstone-i csapat kötelékében, a távozása körülményei miatt azonban csalódott az alakulatban, ugyanis a fejlemények a bejelentés előtt már kiszivárogtak.

    Prost a távozását követően pedig további részleteket osztott meg az Alpine vezetésével kapcsolatban, kezdve az új vezérigazgató, Laurent Rossi érkezése óta történő változásokkal.

    „Laurent Rossi vágya, hogy egyedül legyen, és senki se szóljon be a dolgaiba” – idézi őt a L’Equipe. „Ő maga mondta nekem, hogy már nincs szüksége tanácsadásra. Ez Katarban volt, de így is felajánlott nekem egy szerződést Abu Dhabiban, amit én visszautasítottam. El kell mondjam, hogy ez egy olyan projekt volt, amelyben hittem, és még mindig hiszek, egy ambiciózus projekt, amely hihetetlen motivációt adott a csapaton belül. De most már tényleg nagyon sok embert akarnak oldalvonalon kívülre állítani. Laurent Rossi akar minden figyelmet. Engem az a kihívás érdekel, hogy egy csapatban dolgozom, és hogy meghallgatnak és bevonnak bizonyos döntésekbe. Szándékosan nagyon elszigetelt voltam, de diszkréten mégis sokat befolyásoltam, minden nézeteltérés ellenére, amit magamban tartottam.”

    Prost ugyanis elárulta, hogy a döntésekbe nem hogy beleszólása nem volt, sokszor azok meghozása után tájékoztatták csak.

    „A 2021-es szezon nagyon megrázó volt számomra, mivel úgy éreztem, hogy a régieknek [a csapaton belül – a szerk.] mennie kell” – tette hozzá. „Elfogadom a változást, mert nem kell mindig mindent ugyanúgy csinálni az F1-ben. Lehet másképp is, és ezt tettük a tavalyi évben is. De számomra túl bonyolult lett. A döntésekben már nem vettem részt, néha egyáltalán nem is osztották meg velem, de a hivatalos megerősítést továbbra is nekem kellett közvetítenem. Igazgatósági tagként is az utolsó pillanatban tudtam meg bizonyos döntéseket. Ha nem is hallgatnak rád, legalább időben lennél figyelmeztetve. Ez a tisztelet kérdése. A kapcsolatok egyre bonyolultabbá váltak, úgy éreztem, hogy sok az irigység.”

  • Prost nagyon csalódott, amiért nem tiszteli őt az Alpine

    Prost nagyon csalódott, amiért nem tiszteli őt az Alpine

    Alain Prost, a négyszeres F1-es világbajnok hétfőn tiszteletlenséggel vádolta az Alpine-t, miután kiderült, hogy elhagyta a Renault tulajdonában lévő istállót, ahol tanácsadói szerepe volt. A 66 éves egykori versenyző az egyetlen francia, aki bajnoki címet nyert, 2017-ben csatlakozott a csapathoz, nem ügyvezetőként..

    A média, köztük a hivatalos www.formula1.com weboldal is arról számolt be, hogy az Alpine a vezetőségi változások részeként nem hosszabbította meg Prost éves szerződését, bár hivatalos nyilatkozatot nem adott ki az alakulat. Prost az Instagram-oldalán megírta, hogy nagyon csalódott amiatt, ahogy a hír kiderült:

    „Megegyeztünk, hogy a @alpinef1teammel ezt együtt jelentjük be! Nem tisztelnek, sajnálom! Visszautasítottam az ajánlatot, amit Abu Dhabiban tettek nekem a 2022-es idényre egy személyes kapcsolatom miatt, és igazam volt! Enstonenak és Viryben a csapatnak üzenem: hiányozni fogtok!”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    A L A I N P R O S T (@a.prost) által megosztott bejegyzés

    Az Alpine a múlt héten jelentette be, hogy Marcin Budkowski ügyvezető igazgató, aki gyakorlatilag a napi működést irányította, távozik a csapattól, a feladatokat ideiglenesen Laurent Rossi vezérigazgató vette át.

    Prost és Budkowski távozásának bejelentését az átszervezési folyamat részeként összekapcsolták azzal a pletykával, hogy az Aston Martin korábbi csapatfőnöke, Otmar Szafnauer csatlakozik a francia istállóhoz, és támogatóként magával hozza a BWT osztrák vízipari vállalatot.

  • Alpine: Prost távozik, Szafnauer és a BWT csatlakozása csupán az idő kérdése

    Alpine: Prost távozik, Szafnauer és a BWT csatlakozása csupán az idő kérdése

    A négyszeres világbajnok Alain Prost immáron nem az Alpine szaktanácsadója. A francia istálló a 2022-es szezon előtt átszervezi a csapatuk vezetőségét és a McLaren és a Williams egykori bajnokának távozása ennek a részét képezi.

    Az Alpine ügyvezető igazgatója, Laurent Rossi átszervezéseket bonyolít le a csapaton belül, miután Fernanado Alonso és Esteban Ocon jó eredményeinek köszönhetően komoly áttörést értek el a Forma-1-ben.

    Az első komolyabb változás az eddigi csapatfőnök Marcin Budkowskinak a távozása volt. Egyes források szerint az Aston Martint elhagyó Otmar Szafnauer veheti majd át a lengyel szakember helyét a csapatfőnöki székben. A román-amerikai állampolgár Szafnauer érkezését rövid időn belül be is fogják jelenteni.

    Prost már 1981 óta közvetlen kapcsolatban áll a Renault-val, mert a francia gyártót erősítette egészen az 1983-as szezon végig, amikor ugyanis átigazolt a McLarenhez. Amikor az enstone-i istálló visszatért a Forma-1 vérkeringésébe a 2015-ös szezon végeztével, a négyszeres francia világbajnok tanácsadói és nagyköveti szerepkört kapott a csapatnál. Azonban a tavalyi év végén lejáró szerződését nem hosszabbította meg a csapattal, aminek következtében most távoznia kell Enstoneból.

    Mindezek mellett még a szintén Aston Martintól távozó BWT is kész csatlakozni az Alpine-hoz. A korszerű víztechnológiákkal foglalkozó osztrák cég – akinek Sebastian Vettel volt a nagykövete a 2021-es évad során – már nem található meg a silverstone-i istálló hivatalos támogatónak listáján.

    Hiába voltak főszponzorok a Zöldeknél a Cognizant mellett és volt némi rózsaszín az Aston Martinok fényezésén, a cég nem volt elégedett a helyzetével a csapaton belül, ezért távozhattak. Nagy kérdés, hogy ha tényleg csatlakoznak az enstone-i istállóhoz, akkor láthatunk-e majd egy rózsaszín-kék festésű Alpine-t a 2022-es szezon folyamán.

  • Elméletileg Ocon vagy Gasly ülhetne Hamilton helyére, ha idén nem indul

    Elméletileg Ocon vagy Gasly ülhetne Hamilton helyére, ha idén nem indul

    Miközben Sir Lewis Hamilton Forma-1-es jövője továbbra is bizonytalan, a Mercedes már dolgozik egy esetleges „B-terven” a hétszeres F1-es világbajnok pótlására. A thejudge13.com szerint két francia lehet ezért előnyös helyzetben.

    Lewis Hamiltont egyértelműen megviselte a szezon vége és a világbajnoki cím elvesztése Max Verstappen ellen az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében, állítólag igen megkérdőjelezi a Forma-1-es jövőjét. Olykor bármelyik pilótánál ingadoznak az érzelmek, és különösen Lewis egy erre hajlamos versenyző. Az utolsó körig nyert helyzetben volt a világbajnoki címért, aztán az utolsó másodpercben elvették tőle az egészet, hasonlóan ahhoz, ahogyan Lewis 2008-ban elvitte a címet a ferraris Felipe Massa orra elől. Toto Wolff nemrég így összegzett a hétszeres világbajnok kétséges jövőjével kapcsolatban:

    „Természetesen az ember hitét veszíti, mert nem érti, hogy mi történt.”

    A maga részéről Alain Prost sem rejtette véka alá aggodalmát a témával kapcsolatban:

    „Feltehetően ugyanannyi oka van arra, hogy abbahagyja, mint arra, hogy folytassa. Mentálisan nagy ütést kapott a fejére, de nagyon szomorú lenne, ha nem lenne itt, a jelen szezonban.

    A sajtóban megjelent legújabb pletykák szerint Gasly az első számú kiszemelt. A thejudge13.com azonban úgy véli, Esteban Ocon lehet versenyben az ülésért.

    Ez a helyzet arra késztetheti a Mercedest, hogy egy B megoldáson dolgozzon. A német alakulat ugyanis akár vadonatúj pilótapárossal is nekivághat a szezonnak, hiszen George Russellre cserélték már Valtteri Bottast, így Lewis Hamilton felszabadíthatja az F1 legvágyottabb ülését.

    A The Express szerint Toto Wolff elsődlegesen Pierre Gasly megszerzésére törekszik. A francia az AlphaTaurival remek szezonon van túl, és az időmérőkön bizonyította gyorsaságát. Teljesítményei ambiciózusakká tették, és a Red Bullnál eltöltött sikertelen időszak után reméli, hogy gyorsan megkapja a lehetőséget egy élcsapatnál. A weboldal szerint ez azonban nem életképes lehetőség. A számtalan akadály közül az egyik a Red Bull. Az energiaitalosok pilótaprogramjából érkező Pierre Gasly ugyanis 2023-ig szerződésben áll az osztrák AlphaTauri Red Bull juniorcsapatával. Ezért nem valószínű, hogy a vezetőség odaajándékozza Gaslyt a Mercedesnek. Egyértelmű, hogy Lewis Hamilton helyettesítésével Pierre Gasly Max Verstappen legfőbb riválisává válna a bajnoki harcban.

    A weboldal úgy tudja, hogy a Mercedes komolyan fontolgatja a másik francia pilótát a paddockban: Esteban Ocon alkalmazását.

    Mondjuk ki, hogy utóbbit még szerződés köti a Mercedeshez, és megvan az az előnye, hogy tökéletesen ismeri a német istállót, hiszen 2019-ben a tartalékpilótája volt. Annál is inkább, mivel a fiatal, Formula 2-es bajnok Oscar Piastri személyében az Alpinenál már most úgy tűnik, hogy megvan Ocon utódja.

  • Prost: A Forma-1-nek a hagyományoknál kell maradnia

    Prost: A Forma-1-nek a hagyományoknál kell maradnia

    A négyszeres világbajnok Alain Prost tisztában van azzal, hogy miért alakul át jelentősen a Forma-1, ám szerinte a hagyományokhoz is ragaszkodni kellene.

    Idén egy jelentős újítás érkezett a Forma-1-be, a 100 km-es sprintkvalifikációs futamok, amelyet idén három helyszínen is alkalmaztak, de ezt jövőre megduplázzák. 2022-ben pedig a jelenlegi tervek szerint 23 futamot fognak rendezni, amire még sosem volt példa.

    A korábbi klasszis, Alain Prost tisztában van azzal, hogy mindezek a rajongók érdekeit szolgálják, ám ő mégis inkább a tradicionális dolgokat részesíti előnyben.

    „Teljes mértékben a fordított rajtrács ellen vagyok. A Forma-1-nek nem szabadna ezt elfogadnia, még a sprintverseny esetében sem. Nem azért, mert Lewis fantasztikus versenyt a brazil sprinten az utolsó helyről, hanem mert nem lehet azt gondolni, hogy minden esetben minden versenyzőnél ez lenne. Ez nem így történne.” – kezdte a francia.

    „Sokkal inkább a tradíciók híve vagyok, a Forma1-nek ezeknél kellene maradniuk. Azt viszont el kell ismernem, hogy a Netflixes sorozat hatására egyre több és több fiatal rajongónk van, fantasztikus, hogy bevonzuk a fiatal generációt. Ők pedig nyilván szeretik azt a fajta sprint versenyt, amit Lewis bemutatott Brazíliában, de ennek ellenére is maradnunk kellene a hagyományoknál.”

    Nem csak a sprintversenyekkel nem ért egyet Prost, hanem a rekordhosszú naptárról is megvan a – negatív – véleménye:

    „A 23 verseny sok. Nagyon nehéz a csapatoknak, a személyzetnek az utazások miatt, bizonyos mérnököknek, meg a csapatfőnököknek minden helyszínen jelen kell lenniük, csak képzeljük bele magunkat a helyzetükbe, mennyire nem egyszerű nekik. Az F1-nek is kivételesnek kell maradnia. A 23 futam rengeteg, emlékszem – nem idén – hanem amikor először volt három egymást követő héten futam, már nekem is kezdett kicsit elveszni az érdeklődésem, annyira sűrű volt.”

    „Ez egy kompromisszum a versenyek száma, a rajongók és a bevételek között, de ha sikeres vagy és szponzort vonzol be, akkor talán kicsivel kevesebb futamot is tarthatnánk. De úgy néz ki, hogy nem ez az út, amin haladunk.”

  • Prost elismeri, hogy akár a Senna-féle bajnoki ütközés is történhet

    Prost elismeri, hogy akár a Senna-féle bajnoki ütközés is történhet

    Alain Prost elismerte, hogy megtörténhet a bajnoki címről döntő ütközés Lewis Hamilton és Max Verstappen között.

    Az F1-legenda azt állítja, nem bánja, hogy egyesek összehasonlítják a jelenlegi harcot és az ő, Ayrton Sennával vívott heves és keserű bajnoki csatáját. A 66 éves Prost a német Bildnek nyilatkozott erről:

    „Nem, nem izgat, mert történelmet írtunk a sportágunkban. Amit nem szeretek, az, amikor egyesek az akkor történteket egy az egyben hasonlítják a ma történtekhez. Pedig nincs két ugyanolyan helyzet.”

    A francia azonban elismeri, hogy a bajnokság kimenetelét eldöntő baleset megeshet:

    „Ezért lenne fontos, hogy ne lépjék át a határt. Előállhat olyan helyzet, ahol a pilóták az egyik vagy másik kanyarban tudják, hogy „vagy megnyerem, vagy elveszítem a világbajnokságot pont itt. Már most is nagyon feszült a helyzet, és a feszültség csak fokozódik egy ideje. Szóval nem lehet kizárni, hogy lesz egy ilyen helyzet.”

    Az Alpine csapat tanácsadója végül így zárta a gondolatait:

    „Ha Monzát nézzük, ahol ha Lewis nem próbálta volna megelőzni Maxot, akkor elveszítette volna a versenyt. Tehát kockázatsz, vagy sem? Nem könnyű ez egy ilyen győzöl vagy veszítesz helyzetben, mint ez.”

  • Prost meglepődött azon, hogy Norris lenyomta Ricciardót

    Prost meglepődött azon, hogy Norris lenyomta Ricciardót

    Alain Prost elismerte, meglepte őt az, hogy Daniel Ricciardo ennyire szenved a McLarennél.

    A 2021-es szezon előtt sokan arra mertek volna fogadni, hogy az ausztrál pilóta könnyedén lenyomja majd újdonsült csapattársát. Azonban az előzetes jóslatok nem jöttek be, a két versenyző közül a brit fiatal volt az, aki inkább kieresztette oroszlánkörmeit.

    A francia négyszeres világbajnok is meglepődött ezen, főleg annak tükrében, hogy a Renault-nál láthatta munka közben a 32 éves versenyzőt. Prost szerint számos oka lehet annak, hogy Ricciardo ennyire alulteljesít:

    ,,Meglepett. Arra számítottam, hogy sokkal gyorsabb lesz Landónál (Norris). Ez amiatt is lehet, hogy a csapatnál más a légkör, más az autó beállításának metodikája, ami az egyik pilótának bejön, a másiknak kevésbé. Ez egy versenyző életében ez normális.” – nyilatkozta a 66 éves ex-pilóta.

    Prost hozzátette, hogy élvezte a közös munkát Ricciardóval. A francia szerint a munkakapcsolat inkább a „projekt” miatt szakadt meg.

    ,,Nagyon közel állok a versenyzőkhöz, úgy, ahogy azt egy régi pilótától el lehet várni. Daniellel (Ricciardo) nagyon jó volt a kapcsolatom. Az eredményei nyilvánvalóan nem voltak olyan jók, még a két dobogós helyezés ellenére sem. Ugyanakkor fantasztikus hangulatot teremtett a csapaton belül. Sosem panaszkodott, mindig nagyon tiszta és jó volt. Kicsit félt az itteni projekttől. El kellett érnünk, hogy a motor ugyanolyan maradjon, így szinte semmilyen változtatást nem eszközöltünk a kasznin. A Mercedesnél viszont tovább gondolták az erőforrást. Tisztában vagyunk azzal, hogy le vagyunk ilyen téren maradva tőlük. Így inkább a projekt miatt ment el, és nem a hangulat miatt.”

    A négyszeres világbajnok ugyanakkor meg tudja érteni, miért váltott alakulatot egykori versenyzője:

    ,,Daniel kapcsán sok történetet olvastam a Red Bullról, a Renault-ról és a McLarenről. A legtöbb arról szólt, hogy nem lesz világbajnok. Egy karrier során nehéz mindig jól dönteni. Szükség van ugyanis a lehetőségekre is. Nehéz volt neki, de most legalább boldog. Egy jó csapatban van.”