Címke: Afrika

  • Domenicali: A VW belépése újra beindíthatja a Német Nagydíjat

    Domenicali: A VW belépése újra beindíthatja a Német Nagydíjat

    A Forma-1 bevezetheti a versenyek rotációs rendszerét annak érdekében, hogy több szerződést kössön a nagydíjak házigazdáival. Az F1-es csapatok szerint a 2022-re tervezett 23 futamos versenynaptár már így is túlzsúfolt. Egyik kerülőmegoldás az lehet, ha több futamszerződést kötnek egy éves promóter-rotációs rendszer alapján. Az Auto Motor und Sportnak Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója, megerősítette ezt a tervet:

    „Ez az egyik lehetőség, amit megvizsgálunk.”

    Az egyik konkrét terület az Egyesült Államok, ahol jövőre Miami is csatlakozik Austinhoz – és a pletykák szerint hamarosan egy harmadik amerikai futamot is terveznek. Erről Domenicali így beszélt:

    „Ma már az amerikai piac készen állna erre. Afrikával és más távol-keleti országokkal is kapcsolatban állunk. Ugyanakkor higgyék el, én is szeretném, ha Németországot hosszú ideig stabilan magunk mellett tudhatnánk.”

    Jelenleg a történelmi F1-es házigazda Németország teljesen hiányzik a versenynaptárból. Egy hockenheimi forrás szerint ezért:

    „A magas nevezési díj miatt a Forma-1 sajnos üzleti értelemben nem fontos számunkra. Ha lenne receptünk arra, hogy megfizethetővé tegyük a futamot, már rég alkalmaztuk volna.”

    Domenicali elismerte, hogy frusztráló, hogy a németországi köz- és kereskedelmi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a verseny promóterei egyszerűen aláírjanak egy normális versenyszerződést:

    „Kellemetlen, főleg úgy, ha figyelembe vesszük, hogy a németek mennyire érdeklődnek a motorsport iránt. Sajnálom ezt, mert személy szerint úgy gondolom, és ez az egész motorsport-iparra is igaz, hogy nem adnak megfelelő választ az elhivatott rajongóknak. Keményen fogok azon dolgozni, hogy a gyártókkal és partnereinkkel együtt megnézzük, mit lehetne tenni.”

    Az egyik lehetőség az, ha a Volkswagen márkái közül az Audi és a Porsche is beszáll az F1-be, ami újra felkeltheti a németek érdeklődését a Forma-1 iránt. Domenicali így látja:

    „A VW-csoporttal kapcsolatos kérdésre nem tudok válaszolni, mert az nem az én döntésem. Remélem ugyanakkor, hogy minden új elem egyfajta ébresztő is, és a család részévé akarnak válni. Ez több mint üdvözítő lenne. A legnagyobb bánatom az, hogy a német piacot nem érdekli egy nagydíj megrendezése.”

    A VW forgatókönyvével is szembesítve a hockenheimi forrás egyetért:

    „Elképzelhető, hogy egy belépés pozitív ingert váltana ki – természetesen reménykedünk benne.”

  • Domenicali: Németország 2022-ben sem tér vissza az F1-be

    Domenicali: Németország 2022-ben sem tér vissza az F1-be

    Németország egyhamar nem fog visszatérni a Forma-1-es versenynaptárba, figyelmeztetett Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója. Az olasz a Sport Bildnek adott interjút, és kétségkívül a korábbi F1-es helyszínekre, Hockenheimre és a Nürburgringre célzott megjegyzéseivel:

    „Az az érzésem, hogy a szervezők már nem bíznak magukban, hogy nagydíjnak adnak otthont.”

    Domenicali a vonakodó német szervezőket az új és mostanában igen népszerű Holland Nagydíj zandvoorti felelőseivel hasonlította össze:

    „Csak nézzük meg, mi történt Hollandiában. Zandvoort a következő három évre már megtelt.”

    Egyesek ettől függetlenül úgy vélik, hogy az idei év hátralévő részének folyamatos bizonytalansága közepette is napokon vagy heteken belül nyilvánosságra hozzák a 2022-es Forma-1-es versenynaptárat. Domenicali jövőre rekordszámú, 23 futammal számol:

    „A futamok körülbelül egyharmadát Európában tudom elképzelni, a többit pedig a világ többi részén, Bahreinből elindulva. Vannak megkereséseink Afrikából, tárgyalunk délen és északon is, plusz egy-két hely is jönne a Távol-Keleten – például Korea.”

  • Formula E: jövőre rekordszámú verseny és új pályák három kontinensen is

    Formula E: jövőre rekordszámú verseny és új pályák három kontinensen is

    Az FIA legújabb ülésén nyilvánosságra hozták a Formula E jövő évi, előzetes versenynaptárát. Nagyobb az átalakulás, mint eddig: több új pálya és kimaradó verseny is van.

    Ahogy arra számítani lehetett, az idén beugró állandó pályák (Valencia, Puebla) nem térnek vissza. A tavalyi előzetes menetrendhez képest az eddig állandó – de idén elmaradó – Santiago nem szerepel.

    A városi versenyzés bölcsője, Monaco állandó jelleggel lesz majd a naptár része, szemben a párizsi versennyel, ami csak a 2022/23-as szezonban tér majd vissza.

    Berlin és Róma az idei anomália után visszatér egyfutamos felálláshoz. Eközben Diriyah, New York, London és a végre bemutatkozó Szöul [eredetileg már 2020-ban bemutatkozott volna – a szerk.] pedig két versennyel fogja megörvendeztetni a nagyérdeműt. Utóbbi három ráadásul a szezon utolsó három helyszíne is lesz majd.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Formula E Seoul E-Prix (@formulae_seoul) által megosztott bejegyzés

    Eddig két bizonytalan időpont is van a Formula E naptárában, előbbi biztosan egy kínai helyszín lesz. Tavaly ugyanígy jelezték a Sanya E-Prix utódját, majd közölték, marad ugyanott a verseny, végül azonban törlésre került.

    A bizonytalanság ellenére új pályákban nem lesz hiány, a fent említett koreai főváros mellett a jelenlegi tervek szerint két újabb helyszínnel bővül az elektromos versenyek listája.

    Bár Kanadában volt korábban verseny, most Montréal után Vancouver lehet – a téli olimpiai játékok után – egy Formula E futam házigazdája is. A város vezetése már a pályáról is döntött: a korábbi IndyCar forduló helyszíne egy átalakított vonalvezetéssel rendezi majd a versenyt.

    Ezenkívül az F1 által is hőn áhított afrikai fronton az eddig tartalékos Marrákest a kontinens ellentétes felén elhelyezkedő Fokváros váltja majd.

    Ha minden jól megy, ezzel megdől majd az egy szezonon belüli versenyek rekordja, az idei 15 után eggyel növekszik. London pedig a harmadik város lesz – Berlin és Santiago után – amelyik immáron két helyszínen is rendezett futamot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

  • Dél-Afrika már tárgyal, akár 2023-ban visszatérhetnek

    Dél-Afrika már tárgyal, akár 2023-ban visszatérhetnek

    Stefano Domenicali már korábban megerősítette, szeretné visszavinni az F1-et az afrikai kontinensre, most kiderült, Dél-Afrika az elsőszámú jelölt.

    1993 óta nem volt futam Afrikában, és bár az F1 minden másik lakott kontinensen megfordul – kivéve a tavalyi évet – Európa déli szomszédja közel 20 éve nem látta vendégül a száguldó cirkuszt.

    „Dél-Afrika? Vissza akarnak térni, nem 2022-ben, de 2023-at illetően már tárgyalunk.” – fedte fel az F1 vezérigazgatója. – „Vannak lehetőségeink északon is, mások is pályáznak arra, hogy az Forma-1-es naptár részei legyenek.”

    Míg az új versenyek minden bizonnyal jó hatással lennének a sportág pénzügyi helyzetére, a benne dolgozók, könnyen kárát láthatják a bővülő versenynaptárnak.

    „Ami a szerződésünket illeti 25 versenyig mehetünk el, de ez nem rövidtávú cél. Az tisztán látszik, az idei év még bonyolultabb a tavalyinál, mert különböző helyzetek között kell lavíroznunk.”

    „A cél az, hogy a lehető leghosszabb szezont csináljuk végig. A szervezők és a promóterek ezt szeretnék, de persze vannak olyan korlátozások, amit nekünk is figyelembe kell vennünk, amikor a kormányokkal beszélünk.”

    „Készen kell állnunk arra, hogy bármelyik pillanatban változtatni tudjunk. Vannak terveink, amiket rögtön működésbe tudunk hozni, amint nem kapunk garanciát a megfelelő határidőre, hiszen rendkívül bonyolult logisztikai problémát kell megoldanunk. De a cél az, hogy a szezon 23 versenyből álljon.”

  • Domenicali: Már zajlanak a tárgyalások az afrikai futam kapcsán

    Domenicali: Már zajlanak a tárgyalások az afrikai futam kapcsán

    A Forma-1 vezérigazgatója Stefano Domenicali elismerte, hogy szeretné, ha a sorozat egy valódi világbajnokság lenne, ennek érdekében pedig gőzerővel dolgoznak egy afrikai futam megrendezésén.

    1993 óta nem versenyzett a Forma-1 Afrikában, sokáig a dél-afrikai Kyalami fogadta a száguldó cirkuszt.  Közel 30 éve tehát, hogy a forró kontinensen nem láthatták az F1-es mezőnyt. Egyre többen, köztük Lewis Hamilton is szeretné, ha a mezőny visszatérne a kontinensre.

    Egy friss interjúban a Forma-1 új olasz vezetője elmondta, hogy már dolgoznak ezen az ügyön.

    „Azt mondanám, hogy nagyon fontos, hogy legyen egy VILÁG bajnokságunk. Afrika tekintetében is folynak már megbeszélések, de most nem vagyok abban a helyzetben, hogy megmondjam, merre fognak haladni ezen tárgyalások.” kezdte Domenicali.

    Az olasz sportvezető arra is kitért, hogy Afrikán kívül egy második kínai és amerikai helyszín is bekerülhet a naptárba.

    „Továbbra is Kína és az Egyesült Államok a legfontosabb piacok számunkra. Kínában csak Sanghajban versenyzünk, de muszáj erőltetnünk a stratégiánkat, mert ez egy hatalmas piac rengeteg potenciállal. Sajnálatos, hogy tavaly nem tudtunk versenyezni Sanghajban és idén sem lesz könnyű dolgunk.”

    „Az amerikai a másik olyan régió, ahol hatalmas potenciál lakozik, terjeszkednünk kell abban a régióban rövid időn belül.”

  • A Forma-1 még nem adta fel a Vietnámi Nagydíj ötletét

    A Forma-1 még nem adta fel a Vietnámi Nagydíj ötletét

    Bár a koronavírus miatt elmaradt a 2020-as verseny, és idén sem rendezik meg az első Vietnámi Nagydíjat, folynak a tárgyalások a továbbiakról.

    Ismert okok miatt nem igazán erőltették tavaly az ország visszatérését a versenynaptárba, és egyazon lendülettel – hiába van kész a pálya – idén sem vették számításba az ázsiai országot.

    A Forma-1 egyik hosszútávú tisztviselője, a globális promóterekért felelős Chloe Targett-Adams ezek után meglepően nyilatkozott.

    „Vietnám egy nagyon érdekes helyszín a Forma-1 számára.” – jelentette ki. – „Sok fiatal van az országban, egy igazán pezsgő gazdasági szektor, ez számunkra is vonzó.”

    „2020-ban lett volna az első verseny, egy kiváló pályán Hanoi külvárosában. Teljesen érthető, hogy senki nem akarja első versenyét egy világjárvány közepén megejteni, ráadásul most némi változás is van a helyi kormányzásban.”

    „A promóterrel, a Vingrouppal közösen úgy döntöttünk, 2021 sem lenne megfelelő időpont erre. Hosszabb távon továbbra is dolgozunk velük, és élveznénk a lehetőséget, hogy Vietnámban versenyt tartsunk. Remélhetőleg egyszer eljutunk majd oda is.”

    Targett-Adams ezenkívül a potenciális amerikai, illetve afrikai terjeszkedésről is nyilatkozott:

    „Afrika egy olyan kontinens, amin nem versenyzünk, ez egyszerűen nem jó így. El akarunk jutni oda, és pár éve tárgyalunk is jelöltekkel. Reméljük, nemsokára elérjük, hogy legyen futam.”

    „Az Egyesült Államok stratégiai fontosságú marad. Austinban kiváló versenyünk van, reméljük sokáig dolgozhatunk majd az ottani szervezőkkel. Egy második versenyt is fontolóra veszünk, egy olyan helyszínen, amire fel lehet építeni egy újabb verseny ügyét.”

    „Ázsia pedig nem titok, kulcsfontosságú, hiszen globális sorozat vagyunk, de szerencsére jelentkezőből nincs hiány.” – összegezte az álláspontot a Forma-1 alkalmazottja.

  • A SHELL bemutatja a karbonsemleges kenőanyag portfólióját Európában

    A SHELL bemutatja a karbonsemleges kenőanyag portfólióját Európában

    A Shell mai nappal bejelenti a legnagyobb szén-dioxid semleges programját a kenőanyag piacon, ezáltal Partnereink már karbonsemleges olajokat is választhatnak a személygépjármű és további szektorokban.

    A Shell mai nappal bejelenti, hogy szén-dioxid semleges kenőanyagokat gyárt személygépjárművekhez, teherautókhoz és ipari berendezésekhez. Ez a kezdeményezés nagyban segíti kiszolgálni a növekvő igényét partnereinek, legyen szó akár szállítmányozásról, akik csökkenteni szeretnék a szén-dioxid lábnyomukat illetve ellensúlyozni a kibocsátást egy jól megválasztott kenőanyag által.

    A program során világszinten a Shell kompenzálja a teljes termék életciklus alatt történő CO2 kibocsátást több mint 200 millió liter teljesen szintetikus kenőanyag kapcsán, ami egyenértékű 340,000 autó CO2 kibocsátásával, de a cél a 700,000 tonna szén-dioxid kibocsátás éves szinten. Európát tekintve mindez több mint 60 millió liter teljesen szintetikus kenőanyagot és 130,000 személygépjárművet és közelítőleg 280,000 tonna szén-dioxid kibocsátás kompenzálását jelenti éves szinten.

    Parminder Kohli, Shell Vice President Lubricants Europe, Russia and Africa nyilatkozata alapján: “A világ legnagyobb kenőanyag gyártójaként törekednünk kell a partnereink igényeinek teljes mértékű kiszolgálására. Azon munkálkodunk, hogy elkerüljük, de legalábbis csökkentsük a károsanyag-kibocsátást, azzal, hogy megújuló energiaforrásokat használunk a kenőanyagok gyártása során, csökkentjük a gyártás során keletkező hulladék mennyiségét, és növeljük a működésünk energia hatékonyságát. Továbbá segítséget nyújtunk partnereinknek, hogy ellensúlyozni tudják a károsanyag kibocsátást, ha a megfelelő kenőanyagot választják. Ez egy út a sok közül, mellyel környezetünkért tehetünk.”

    A Shell karbonsemleges kenőanyagai a főbb piacokon lesznek elérhetőek Európában, mint az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország, Hollandia, Belgium, Luxemburg és Törökország. Ezen termékek elérhetőek lesznek azon piacokon is, ahol a Shell hivatalos forgalmazói vannak jelen, mint például Magyarország. A Shell ellensúlyozza a kibocsátást egy válogatott teljesen szintetikus kenőanyag termékportfólió által, ami magába foglalja: a Helix személygépjármű motorolajat, a Rimula tehergépjármű motorolajat és széles körben ipari kenőanyag családjait is, mint például a Shell Omala, Shell Naturelle, és jónéhány Shell Gadus termék a szélerőművi szektorban.

    Ez a program hozzájárul a Shell által kitűzött célhoz, hogy 2050-ig (vagy hamarabb) nulla kibocsátású energiavállalat legyen, ezzel is segítve a környezetet. Míg a kibocsátás elkerülését és csökkentését célzó intézkedések kínálják a legjobb módszert az emisszió hosszú távú leküzdésére, a követelményekhez igazodó megoldások bevezetéséig a Shell portfólióján és teljes ellátási láncán keresztüli szén-dioxid-ellensúlyozó program azonnali megoldást kínálnak a CO2-kibocsátás csökkentésére.

    A Shell természeti alapú szén-dioxid-kibocsátási portfóliója kompenzálni fogja e termékek teljes életciklusának CO2-kibocsátását, az alapanyagtól a csomagoláson át a gyártást és értékesítést is beleértve, kiegészülve a felhasználással. Az így készült szintetikus Shell kenőanyagok teljes életciklusában ellensúlyozza a CO2 kibocsátást több tevékenységével, mint faültetési kampányok, megújuló energiaforrások kutatása és fejlesztése, karbonkvóta vásárlása. Minden egyes szén-dioxid kibocsátási egység (karbon kredit) segít csökkenteni az üvegház hatású gázok termelődését, ami 1 tonna CO2 -vel egyenértékű.

  • Afrikai és amerikai helyszínek érdeklődnek az F1 versenynaptára iránt

    Afrikai és amerikai helyszínek érdeklődnek az F1 versenynaptára iránt

    Az F1 megerősítette, több amerikai és afrikai helyszín is érdeklődik az idei versenyrendezés iránt. Miami már több éve hírben áll egy versennyel, de egész idáig nem sikerült megállapodást kötni.

    Annak ellenére, hogy helyi ellenállás övezi a tervezetet, Stefano Domenicali szerint nem szabad leírni a várost.

    „Egyeztetünk Miamival. A stratégiánk azt is magában foglalja, hogy több versenyünk legyen az Egyesült Államokban. Austin eddig nagyon fontos része volt a naptárnak, ez a jövőben is így lesz.”

    „Jelenleg dolgozunk az egyezség meghosszabbításán. Miami egy olyan hely, amit figyelünk, ennél többet nem mondhatok. Mindkét oldalról nagy érdeklődés övezi az ötletet.”

    „Vannak más lehetőségeink is Amerikában. Miami áll a legközelebb, ami a tárgyalások előrehaladását illeti. A következő pár hónapban dől el, mi lehetséges számunkra az országban, talán változó helyszínek is szóba jöhetnek.”

    Egy hasonló meg nem valósult lehetőség a Vietnámi Nagydíj volt, ők már tavaly érkeztek volna. Akkor a koronavírus, idén pedig politikai nehézségek akadályozták meg a verseny létrejöttét.

    Bár potenciális helyszínként kell számolni velük is, Domenicali elhintette, egy afrikai nagydíj sem elképzelhetetlen.

    „Persze, Vietnám most nem a naptár része, de mindenképp egy opció. Egy nagy befektetés volt ott, emiatt még folynak az egyeztetések.”

    „Más területek is érdeklődnek, Afrikai északi és déli részén is, de senki olyan, akiről lehetne jelenleg beszélni. Fontos, hogy új helyszíneket találjunk, és régi, történelemmel rendelkező helyekre is visszatérjünk.” – ismertette az F1 vezetője.

    kyalami, nigel mansell, williams
    A Dél-Afrikai Nagydíj Kyalamiban, Fotó: LAT Photographic/Williams F1

    „Néhány európai versenyt is elveszítettünk, ők is jelezték, visszatérnének. Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt ezzel kapcsolatban.”

  • Hamilton: A legfontosabb, hogy az F1 Afrikába menjen!

    Hamilton: A legfontosabb, hogy az F1 Afrikába menjen!

    Lewis Hamilton teljes mértékben támogatja azt, hogy a Forma-1 visszatérjen Afrikába, a Mercedes versenyzője szerint ebben a kérdésben az embereket kellene a pénz elé helyezni. A királykategória 1993 óta nem volt fekete földrészen, akkor a Dél-Afrikai Nagydíj volt az utolsó 1993-ban. 23 alkalommal volt futam a kontinensen.

    Támogatójuk, a Petronas videójában jött az alábbi kérdés, amire egyből rávágta a választ Hamilton. Ez volt a kérdés: „Ha választhatnál a világon bárhol egy új Forma-1-es helyszínt, akkor az hol lenne, és miért?”

    Mire Lewis:

    „Ez egyszerű, Afrika. Nagyon fontos lenne visszatérni ide. Jelenleg a Forma-1 ellátogat ugyan országokba, de nem sok marad hátra, ha egyáltalán marad valami. Az F1-nek egy olyan sporttá kell válnia, amely olyan helyszínekre menne, ahol segíthet a közösségeknek, és valamit hátrahagy. Azt hiszem, hogy jó lenne Afrikában újra az érdeklődés középpontjába kerülhetne ez, és bemutathatnánk, hogy mennyire gyönyörű hely. Talán ez a legfontosabb helyszín, ahova el kell mennünk. Olyan helyeken is kell versenyeket tartani, ami nem csak a pénzről szól, hanem az emberekről. Az üzleti életben nem mindig megy ez így, de ez egy olyan dolog, amit igazán szorgalmazok.”

    Az eredeti 2020-as versenynaptárban Vietnam és Hollandia volt a két új helyszín, de az sem elképzelhetetlen, hogy Amerikában a közeljövőben lesz még egy verseny. A Forma-1 ugyanakkor mindig készen áll arra, hogy új helyszínekre menjen, annyi országba, amennyibe az csak lehetséges. Sean Bratches, a korábbi kereskedelmi igazgató 2019-ben erről így nyilatkozott:

    „Jelenleg öt kontinensen versenyzünk. Afrika az utolsó olyan lakott kontinens, ahol most nincs versenyünk. Ezen változtatni akarunk.”

  • Korábbi munkaadójához tér vissza ideiglenesen Szujó Zoltán!

    Korábbi munkaadójához tér vissza ideiglenesen Szujó Zoltán!

    Holnaptól újra feltűnik a tévében Szujó Zoltán, adta hírül a korábbi munkaadója, az RTL Klub. Az ismert műsorvezető ezúttal a Dakar közvetítések összefoglalóinál segédkezik majd, meghívott stúdióvendégekkel, egy teljesen megújult díszletben. Nyolc éve állt Szujó Zoltán utoljára ezen csatorna alkalmazásában, és 12 verseny valamint egy pihenőnap keresztül követhetjük majd az eseményeket Afrika és Dél-Amerika után ezúttal Szaúd-Arábiában.

    A stúdiódíszlet az egyre ismertebbé váló magyar Machina Agilis, azaz Badics Gergely munkája, aki egyre nagyobb hírnevet szerez magának a retrósított munkáival autósportos körökben. Az pedig már korábban ismertté vált, hogy aki izgatottan várta a Fernando Alonso vs. Szalay Balázs párharcot, egyelőre tovább türelmes kell hogy legyen, mert a magyar pilóta ezúttal nem tudott itt elindulni, így szakértőként vesz részt most a munkában. Ő és csapata az Opel Dakar Team legközelebb Katarban lesz látható februárban.